Classic Games – v1 – Az epicek

Most, hogy elérkeztünk a 2010-es évek elejére, úgy gondoltam írok egy kis összeállítást azokról a játékokról, amikhez anno szerencsém volt, és elég híressé/nevessé váltak…

Mielőtt belevágnánk, 3 dolgot szeretnék előjáróban leszögezni:
1. A listára csak olyan játékot tettem fel, amivel 2000 előtt találkoztam. Ebből kifolyólag vanak olyan játékok (Baldurs Gate is ilyen) amik azért nem kerültek fel, mert később találkoztam csak velük.
2. A listán igyekeztem pontos és hiteles adatokat, információkat közölni egy-egy játékról, de a hibalehetőség nincs kizárva, ha elírást, tévinfót talál valaki, kérem jelezze.
3. A listán vannak szubjektív megjegyzések is, így ha nem értesz vele egyet, nem kell anyázni… =)

Nos akkor csapjunk a lecsóba…

Age of Empires – 1997

A Microsoft által készített menedzsment RTS, mely 1997-ben látott napvilágot. Megjelenésekor egy csapásra forradalmasította az TRS műfajt, mondhatni minden mai, modern értelemben vett RTS apja. A játékban a kő-bronz-vas korszakot játszhattuk végig olyan ősi civilizációkkal, mint Egyiptom, Görögország, Babilon, és Japán. A fejlődéshez, gyártáshoz alapanyagokra volt szükség, mint élelem, fa, kő, és arany. Élelmet vadászattal, halászattal, és földműveléssel termelhettünk, a fát értelemszerűen fák kivágásával, még az aranyat és a követ elszórva találhattuk a pályán. További újdonság volt a piac megjelenése, amellyel egyik alapanyagot cserélhettük a másikra, így pótolva az esetleges hiányt. A játékban azonban nem csak építkezni és fejlődni, hanem harcolni is kellett rivális, ellenséges törzsekkel/nemzetekkel. A játék azóta több folytatást is megélt, köztük az Age of Mythology-t is.

Alien Trilogy – 1995

Az Acclaim által készített 3Ds FPS játék DOS alapokon, mely az első 3 Alien film történéseit dolgozta fel. Ellen Ripley hadnagy bőrébe bújva kellett a rosszarcú Alieneket lelövöldözni, kezdve a kis arctámadóktól egyenes a királynőig. A játékmenet a klasszikus Doom vonalán haladt, bár a grafikai effektek már szebbek voltak. Mondhatni a későbbi Aliens vs Predator játékok elődje volt.

Blood – 1997

A Molonolith által készített brutális és humoros FPS. A főhős Caleb, aki a játék elején saját sírjából kikelve veszi fel a harcot a Cabal nevű szekta gonosz talpnyalóival, akik mind egy Tchernobog nevezetű elfeledett isten hívői. Később kiderül az is, hogy egykor maga Caleb is a szekta tagja volt, még pedig a magasabb körökből, elsőként érte el a chosen, vagyis a kiválasztott rangot, így már magával Tchernobog-al beszélhetett volna, de az istene elárulta és átverte őt, Caleb meghalt, majd bosszútól vezérelve feltámadt. A játékmenet itt is a Doom-on alapult, bár a grafika már szebb volt, inkább a Duke Nukem 3D-hez állt közelebb. A játék legnagyobb erénye azonban a hangulat volt, a bizarr, morbid, fekete humor, amihez hozzájárult hősünk cinikus, szarkasztikus beszólásai és nem mindennapi fegyverarzenálja, kezdve az alap vasvillától, a jelzőrakétás pisztolyon át (mely találat esetén lángba borította az ellenséget) egészen voodoo babáig. A játék érdekessége, hogy meglehetősen sok fegyverhez, még a komolyabbakhoz is (duplacsövű shotgun, dobtáras thomson) biztosított duálozást (mindkét kézben egy-egy fegyver, nevezik még akimbo-nak is).

Blues Brothers -1991

Az 1980-as évek klasszikus vígjátéka alapján készült oldalnézetes, 2D-s ügyességi platformjáték. A játék 1991-ben jelent meg a Titus jóvoltából, majd később 1993-ban megjelent a 2. része, ahol már lemezekkel kellett elhessegetnünk a ránk rontó agresszív kutyákat, fűnyírókat, és hasonló lényeket.

Carmageddon: The Death Race -1997

A Carmageddon-t a Stainless Software fejlesztette, és a SCi adta ki még 1997-ben. A játék nem rendelkezett különösebb történettel, egy Max Damage nevű főhős (vagy inkább anti-hős) bőrébe bújva kellett kultikus (és egyben körözött) Red Eagle nevű járgányunkkal elütni, szétzúzni mindent és mindenkit, aki az utunkba került. Max jobbára egy streetpunkra, míg maga a verseny leginkább egy közeljövőben játszódó brutális valóságshowra emlékeztetett, ami olyan volt, mint ha az illegális gyorsulási versenyeket, a roncs derbit, és az ámokfutást egybegyúrták volna egyfajta last man standing elven. A játék az akkor szépnek számító grafikán és részletes fizikán túl sok újdonságot hozott, például hogy kapásból szabad játékmenettel bírt, vagyis a kijelölt-behatárolt útvonalról bármikor letérhettünk, és csak úgy kedvünkre száguldozhattunk a pályán. Vagy, hogy a versenytársaink tropára törése ezúttal nem csak megengedett volt, hanem még honorárium is járt érte, értékes pénzt, időt, magasabb szinten pedig bizonyos ellenfelek autóit is elnyerhettük. Ám a legnagyobb, és egyben a leginkább felháborodást, botrányt keltő elem a pályán elszórt többszáz(!) gyalogos (férfiak, nők, öregek) brutális, véres és egyben látványos kivasalása volt, melyek ugyan a régi standardok szerint még növekvő-zsugorodó Y-tengely körül forgó lapmodellek voltak, de a részletességük jóval nagyobb volt, mint addig bármelyik másik játékban. A nagy szabadságnak azonban ára volt, folyamatosan időhöz voltunk kötve, a nézők akcióra vágynak elven. Minden versenyt háromfajta képen nyerhettünk meg, vagy teljesítettük elsőként a magszabott kört a kijelölt útvonalon, vagy likvidáltuk az összes ellenséget, vagy elütöttük a pályán lévő összes gyalogost. A játék további érdekessége volt, hogy pontrendszerben számolt 99-től lefelé, vagyis a pályákon nyújtott teljesítményünk alapján minimum 1, maximum 5 pontot vont le, ezzel nyitva meg előttünk új pályákat, és ami még fontosabb, tuningokat. Tuningokból 3-féle volt, armor (pajzs) power (gyorsaság) és offensive (sebzés). Technikai újdonságok terén érdemes megemlíteni, hogy a játék már támogatta a CDaudiot (Fear Factory adta a zenét) és ott volt az igen mókás pilot cam is, amin láthattuk, hogy egyes cselekedeteink milyen hatással vannak a sofőrre, amit ő egyébként igen sűrűn és meglehetősen szabadszájúan még kommentált is. Továbbá beépítettek a játékba egy úgynevezett replay funkciót is, amivel bármikor, egyetlen gombnyomásra felnyithattunk egy lejátszót, amivel visszanézhettünk az addigi versenyt, akár visszafelé, sőt különböző kameraállásokból is. Néhány országban (pl: németország, anglia) illetve egyes konzolokon (N64) cenzuráltan jelent meg. A játékhoz Splat pack címen kiadtak egy kiegészítőt még 1997-ben, alig fél évvel alapjáték után, mely teljesen új autókkal, pályákkal bírt és támogatta glide-ot is. Majd 1998-ban megérkezett a második rész, Carmageddon II: Carpocalypse Now címen (Iron Maiden adta a zenéket) 2000 végén pedig a 3. rész Carmageddon: Total Destruction Racing 2000 címen, ami csúfos bukás lett.

Commander Keen -1990

Az id Software legelső munkája, egyike az első PC-s platformjátékoknak. A játék főhőse Commander Keen, eredeti nevén Billy Blaze, egy 8-éves zseni, aki egy véletlennek köszönhetően babkonzervekből épített űrhajójával a Marson köt ki, ahol felveszi a harcot a Földet megszállni készülő Vortikon-ok ellen. Később az is kiderül, hogy a Vortikonok alapvetően egy békés faj lennének, ám egy másik zseni kölyök, Mortimer McMire, hősünk riválisa, az irányítása alatt tartja ezeket a lényeket, akiket nekünk kell felszabadítanunk. A játék 1990 és 1991 között készült, és összesen 7 része jelent meg.

Dark Forces – 1995

A Lucasarts legelső Star Wars témájú FPS-e, amely a híresztelésekkel ellentétben nem Doom, hanem saját engine-el készült. A játék hőse egy Kyle Katarn nevű zsoldos, aki a köztársaságiaknak dolgozva fényt derít a birodalom titkos Dark Trooper projektjére, ami szerint a birodalmiak halálos, orvgyilkos robotkatonákat terveznek bevetni. A cselekmény alakulásában fontos szerepet tölt be Jan Ors, aki egy kettősügynök, és a köztársaságnak szivárogtat ki információkat a birodalom titkos projektjéről. A Dark Forces a későbbi Jedi Knight sorozat elődje mind történetileg, mind játékmenetileg.

Doom -1993

Minden FPS nagyapja, az id Software legendás FPS-e még 1993-ból. A játék története meglehetősen egyszerű volt, a Marson egy félresikerült teleport kísérlet következtében megnyílt a pokol kapuja és démoni szörnyek özönlötték el a vörös bolygót, illetve annak két holdját, mi pedig egy névtelen space marine bőrébe bújva egyedüli túlélőként szálltunk szembe a démonok hadával. Amivel a Doom igazán kiemelkedett, az a grafika, a hangulat, és az újszerű technikai megoldások voltak, illetve a fegyverarzenál (plasma, BFG) és a multiplayer. Az első rész után egy évvel, 1994-ben érkezett meg a 2. rész Hell on Earth alcímmel, ahol ezúttal a Földön folytatódtak tovább pokoli kalandjaink, és bár a játék lényege nem sokat változott, kaptunk pár új ellenséget, és az azóta jellegzetessé vált duplacsövű shotgunt. Később több folytatás is napvilágot látott, 1995-ben az Ultimate Doom, 1996-ban a Final Doom, majd 2004-ben megérkezett a Doom 3 is.

Duke Nukem – 1991

Duke Nukem (eredetileg Duke Nukum) a játékvilág, és azon belül is az FPS stílus egyik legjelentősebb ikonja, egy tipikus Amerikai patrióta action hero, aki valahol Arnold Schwarzenegger és Johnny Bravo között áll. Szőke, kigyúrt, napszemüveges, nagydumás, egoista, nőcsábász, önimádó, badass macho, aki foglalkozását tekintve akció hős, farmer nadrágban, piros izompólóban, shotgunal a kézben írtja ki a rosszarcú idegeneket és robotokat. Duke virtuális pályafutása 1991-ben kezdődött a 3D Realms gondozásában, és két epizódon keresztül rúgta szét az idegenek nemesebbik felét (az első részben Doctor Proton-t és techbot seregét) majd a 3. epizódban immár 3D-ben, fülledt erotikával és töménytelen humorral tett pontot az ügy végére, ezúttal szerves idegenek ellen, még 1995-ben. Később Duke 10. születésnapjára, egy éves késéssel kijött egy folytatás 2002-ben, Duke Nukem: Manhattan Project címen, ami félig visszatért a kezdetekhez, Duke-nak itt egy Mech Morphix nevű gazfickó ellen kellett újra fegyvert és csízmát ragadnia. Duke a játékvilág egyik olyan alakja, aki lassan 20-éve töretlen népszerűségnek örvend, a 3. részt például külön projekt keretében nonprofit érdekeltségű programozó és grafikus brigád dolgozza át modern köntösbe, már hosszú évek óta, jelenleg már HD-nél tartnak.

Dune 2 – 1992

Egyesek szerint a Command & Coquer, mások szerint a Warcraft (aka Warhammer copy) volt az RTS-ek nagyapja, valójában mindketten tévednek, mert a Frank Herbet klasszikusa alapján készült Dune 2 volt az. A Dune első része még inkább kalandjáték volt néhány stratégiai elemmel, mint igazi RTS, ám a még ugyan abban az évben megjelent Dune 2 már vérbeli stratégia volt. A történet meglehetősen egyszerű volt, a House Corrino kapzsi uralkodója, Emperor Frederick Corrino IV magának akarja a Dune bolygó értékes fűszerkészletét, ám a három nagyobb ház ezt nem hagyja, és ellene fordulnak. A játékban három oldalról, House Atreides (kék), House Harkonnen (piros), illetve House Ordos (zöld) vehettük fel a küzdelmet Corrino ellen. A játéknak később, 1998-ban a C&C: Red Alert motorjával készült egy remake-je Dune 2000 címen.

Dyna Blaster – 1991

Szintén egy hőskori platformjáték, a Bomberman sorozat része, melyet a Hudson Soft készített. A történet nagyon egyszerű volt, főhősünk, a fehér ninja, a barátnője, és barátnőjének az apja, aki foglalkozását tekintve tudós, éppen elvoltak a kis hipermodern kutatóállomásukon, amikor hirtelen megjelent a gonosz sárkány, nyakában a fekete ninjával, elragadta hősünk barátnőjét, és egy ódon várkastélyba vitte. Így hát küldetésünk nem más lett, mint felkerekedni, és kiszabadítani a barátnőnket a sárkány, a fekete ninja, és milliónyi szörnyeteg karmai közül. A játékmenet szintén meglehetően egyszerű volt, egy 2dimenziós labirintusban mászkálva egyetlen fegyverünkkel, bombákkal kellett felrobbantani a gyengébb falakat, és az utunkba eső szörnyeket. A pályákon egy-egy gyengébb fal mögé rejtve találhattunk még különféle felszedhető powerupokat is, melyek felszedésével tovább növelhettük a hatékonyságunkat, például megnövelhettük a mozgási sebességet, bombánk robbanó erejét, a lerakott bombák mennyiségét, sőt akár időzítőt is találhattunk a bombákhoz. Minden pálya célja a továbbjutáshoz szükséges feltűnő kék teleportkapu megtalálása volt, mely általában valamelyik gyengébb fal mögött rejtőzött, de ha likvidáltunk minden szörnyet, akkor a kapu (pontosabban a fal ami azt rejti) felfedte magát (villogni kezdett). A játék grafikája a korhoz képest szép volt, de a hangsúly inkább a játékélményen, hangulaton volt.

Grand Prix Circuit – 1988

Az egyik legrégibb F1-es játék, melyet a Distinctive Software (röviden DSI) készített, és az akkori grafikai csúcsot képezte. Összesen 3 csapat (McLaren, Ferrari, Williams) 3 autó (McLaren Honda Turbo MP4/4, Ferrari F1/87/88C, Williams Judd FW12) és 8 pálya (Brazília, Monaco, Kanada, Detroit, Anglia, Németország, Olaszország, Japán) közül lehetett választani.

Grand Theft Auto – 1997

A GTA sorozat legelső képviselője, mely igazából sem a grafika, sem a fizika, sem a hangok, sem az MI terén nem igazán tudott újat mutatni, sőt mondhatni a kor más játékaihoz mérve meg lehetősen elavultnak számított, több szempontból is. A játékot a helikopterről rögzített városokon, néha államokon átívelő autós üldözések, ámokfutások inspirálták, amihez hozzácsaptak jó pár alvilági küldetést és lőfegyvereket, így egy érdekes keveréket kaptunk. Az alap GTA, akárcsak az összes eddig megjelent része egy bűnöző szimulátor, ami a sikerét az első rész óta mindössze egyetlen dolognak köszönheti, a szabad játékmenetnek, hogy bárhol, bármikor ámokfutásba kezdhettünk kedvünk szerint.

Half-Life – 1998

Egy újabb játéktörténelmi klasszikus, ami sokak szerint alapjaiban rengette meg az FPS műfajt. Bár technológiailag a Quake első 2 része már meghozta a változást, mégis ez volt az első olyan játék, ami viszonylag nagyfokú beleélést engedett a történetbe, köszönhetően a főhősnek, Gordon Freeman-nek. Gordon ugyanis az elődeitől eltérően nem volt izmos, marcona Space Marine (Doom, Quake) nem volt nagydumás macho (Duke Nukem, Blood) de még csak misztikus harcos sem (Heretic, Hexen) hanem csak egy egyszerű, mezei tudós, amihez a külseje is idomult. Gordon nem szólt egy szót sem, átvezető animációk sem voltak, ahol bármiféle testbeszéd, vagy mimika lett volna, nem volt hangja, személye, stílusa, amiért sokaknak egy üres, jellemtelen senkiként maradt meg, másokat viszont pont ez az ismeretlenség, üresség fogott meg benne. Maga a történet alapvetően nem rendelkezett túl sok eredetiséggel, félresikerült teleport kísérlet (bizony, már megint) aminek következtében jönnek az idegenek a Xen-ről, lezúzzák a kutatóbázist, közben megérkezik a katonaság, mi leszünk mindenért a felelősek, és kezdetét veszi a great escape. Viszont az, ahogy mindezt előadták, a hangulatos és változatos pályatervezés, a megszakítások nélküli szinte folyamatos történetvezetés, na és persze az akkor igen kidolgozottnak számító AI (mesterséges intelligencia) mind-mind egy olyan mesterséges akció-scifi világot teremtettek, ami egy teljesen más játékélményt nyújtott, mint ami addig megszokott volt. Szakítva a régi hagyományokkal, a játékot és vele együtt a cselekményt sem az incidens után, fegyverrel a kézben a kezdtük, hanem teljesen az elejétől, onnantól hogy egyszerű köpenyben, egy kis vasúti kocsival elindultunk a részlegünk felé. Menetközben, illetve érkezés után is egy élő, lélegző bázis képe fogadott minket, ahol ugyan igazából minden és mindenki scriptelt volt, de akkoriban még ez is nagy újdonságnak számított. Később aztán jött a bonyodalom, átéltük a katasztrófát, majd az azt követő eseményeket. További újdonság volt még az intelligens szkafander (Hazard Suit) ami valamilyen szinten megmagyarázta azt, hogy élünk túl olyan sérüléseket, behatásokat, amit a köpenyes kollégáink nem (gondolom sokan emlékeznek még erre: “Welcome to the H.E.V. Mark IV protective system for use in hazardous environment conditions. High-impact reactive armor activated. Atmospheric contaminant sensors activated. Automatic medical systems engaged. Defensive weapon selection system activated. Munition level monitoring activated. Communications interface online. Have a very safe day.”) illetve hogy ezúttal elutazhattunk a Xen-re is, ahol a Földiétől teljesen más fauna fogadott minket. A játékhoz kiadtak két kiegészítőt, Opposing Force és Blue Shift néven, melyek más személyek, előbbi Adrian Shephard tizedes, utóbbi pedig Barney Calhoun biztonsági őr szemszögéből mutatták be az eseményeket. Később 2004 őszén megjelent a 2. rész is, ami az első rész után játszódik egy fiktív City 17 nevű városban.

Heretic – 1994

Az első játék, melyet a Doom grafikus motorjával készített a Raven software. A játékmenet szinte semmiben nem tért el a Doom-tól, ám a történetre jóval nagyobb hangsúlyt fektettek, ami a következő volt: Egy ősi tündefaj vezetői, a Sidhe Véneinek jóslata szerint az Armageddon menete a következő: “Hárman érkeznek a keleti vadonból és uralmat nyernek azok felett, akik hisznek bennük. Akinek füle van a hallásra, az hallja meg, hogy a Sidhe gyermekeit eléjük állítják, és azon a napon, amikor a Sidhe gyermekei már nem lesznek, a Föld örökre elvész a Mélységben.” A jóslat pedig valóra válik, keleten feltűnik három mitikus lovas, békét teremtenek a keleti tartományok népei között, akik cserébe istenként tisztelik őket, templomokat emeltek nekik, és halálukig követik őket, sőt eltompult tudatú zombiként még az után is. Hatalmukat látva a világ hét királya kapzsiságuktól hajtva behódolnak a sötét hatalmasságoknak, majd a sikeres hódítás után a három közül két lovas hazatér, csak a leggyengébb, D’Sparil maradt a halandó világban. D’Sparil ekkor az egyetlen még független népcsoport, a Sidhe elfek ellen fordul, akiket eretnekeknek nyilvánít, lovagjai a vidéket járva elpusztítanak mindent, ami az elfeké, addig sohasem látott pusztítás veszi kezdetét. Ám miközben D’Sparil épp egyesíteni kívánta a hét nemzet seregeit, a Sidhe Vének közös erejükkel megsemmisítették a sereget, de ezért hatalmas árat fizetnek, a föld megnyílik és az elesett gonoszok förtelmes démonkként tértek vissza, és elragadták a véneket. A megmaradt Sidhe elfek szétszóródtak és a rengetegbe menekültek, kivéve hősünket, aki szembeszáll a démonokkal, hogy visszaszerezze népe ősi fegyvereit, melyekkel legyőzhetik a szörnyeket. A játéknak 1998-ban elkészült a folytatása, ami már teljesen 3D-s volt, a Quake 2 motorja hajtotta meg, és már nem FPS, hanem TPS volt. A története csak részben kapcsolódott az első részhez, egy mellékszálat mesélt el.

Hexen – 1995

A Heretic folytatása, ami a világ másik felén játszódik. Míg a Heretic-ben D’Sparil démoni serege ellen harcoltál, addig a másik két lovas más világokon tevékenykedett. A Hexen az egyik ilyen pusztuló világban játszódik, ahol egy az élőholtakkal folytatott gyötrelmes, keserű csatát mindössze hárman élnek túl: Baratus, a harcos, Parius, a pap és Deadolon, a mágus. Ők hárman szállnak szembe a veszedelemmel, mind külön, más-más utakon járva, ám a céljuk egy, meg kell találniuk és le kell győzniük a második lovast, Korax-ot, hogy helyreálljon a rend. A Hexen első része a Doom motorját használta, egy-két extra grafikai elemmel megtoldva, például szálló üvegszilánkok. A Hexen-nek 1997-ben jelent meg a folytatása Hexen 2 – The Beginning of the End címen, mely lezárta a Heretic-Hexen történetét, itt 4 karakter, paplovag, keresztes-lovag, bérgyilkos, vagy halottidéző közül választva kellett az utolsó, és egyben a legerősebb lovast, Eidolon-t legyőzni.

Interstate 76 – 1997

Egy érdekes autós-lövöldözős játék, mely a Mech Warrior 2 motorjával készült. Ránézésre leginkább a Carmageddont idézte, a játékmenet itt is szabad volt, bár a grafika nem volt olyan részletes, de cserébe a bejárható terep jóval nagyobb volt, és a zene itt is fantasztikus volt (Funky).  A történet 1976-ban játszódik, és egyik kulcselem az akkori olajválság. A helyszín Texas, ahol egy helyi polgárőrökből álló kis csapat (A csapat négy személyből áll: Groove Champion, a főszereplő, Tauros, a legjobb barátunk, Jade a húgunk, és Skeeter a szereplő) figyelmét felkelti, hogy a környéken egyre inkább megszaporodnak a banditák, akik felfegyverzett autóikkal zaklatják a lakosságot. Csellengők ugyan addig is voltak a környéken, ám ez most valami más, a banditák ezúttal szervezettek, merészek, az autóik és fegyverzetük pedig túlságosan is új, fejlett. Ráadásul az akcióiknak sincs látszólag semmi értelme, nem fosztogatnak, hanem célirányosan pusztítanak el különféle célpontokat. Kis csapatunk azonban felveszi a küzdelmet a banditákkal, és egyúttal nyomozásba is kezdenek, hogy kiderítsék, mi folyik a háttérben. Idővel fény derül néhány dologra, például hogy a banditák fedőneve creepers és valójában egy zsoldosokból álló magánhadsereg tagjai, valamint hogy a szálak mind egy rejtélyes, ugyanakkor veszélyes ember, Antonio Malochio kezében futnak össze. A nyomozás azonban félbeszakad egy félresikerült akció miatt, amikor is Tauros és Jade menekülni kényszerülnek, ám Antonio, a főellenség orvul lelövi Jade-et, majd kereket old. Így Groove bőrébe bújva, Tauros társaságában kell az ügy végére járnunk, ám a dolgunkat nem csak Malochio emberei, hanem a korrupt sherriff is megnehezíti. Tauros kezdetben a társunk és egyben a mentorunk is, ám egy rajtaütés alkalmával súlyosan megsérül, és az autója megsemmisül, így Groove egyedül marad a végjátékra, amikor is kiderül, Malochio végső célja egy hidrogén-bomba felrobbantása a Texasi olajmezőn, amit meg kell akadályoznunk. Ez a signle player rész (T.R.I.P. vagyis Total Recreational Interactive Production), ezen kívül a játék lehetőséget biztosít még multiplayer-re (Muli-Melee), van Scenarios mód is, ahol különféle mellékküldetéseket oldhatunk meg, végül pedig ott az Auto Melee, ami egyfajta bot-ok ellen vívott deathmach, de szinte minden testre szabható benne, autó, festés, tuningok, fegyverek, és nem csak a saját, hanem minden ellenfelünk autójánál is. Plusz még olyanokat is beállíthattunk, hogy melyik ellenségünk mennyire legyen agresszív, milyen távolságból vegyen észre, milyen gyakran spawnoljon újra, melyik fegyverét milyen prioritáson és mennyire hatékonyan használja. A játéknak egy kiegészítője jelent meg Nitro Pack címen, valamint egy folytatása 1999-ben Interstate 82 címen, ami sajnos nem érte el az előd színvonalát.

Jazz Jack Rabbit – 1994

Egy újabb klasszikus, oldalnézetes, 2Dimenziós platformjáték, a teknős és a nyúl versenyének humoros paródiája, ahol egy Jazz nevű zöld nyúllal kellett kiszabadítanunk a gonosz Devan Shell teknőscsászár karmai közül a foglyul ejtett Eva Earlong nyúlhercegnőt. A játékot az Epic Games készítette, grafikája az akkori viszonylatban szép volt, ám a lényeg a rajzfilmszerű akción és a humoron volt. Később 1998-ban jelent meg a játék 2. része, ahol Jazz mellett lökött öccsét, Spaz-t is irányíthattuk, illetve a 2. részhez kiadott Secret Files című kiegészítőben megjelent harmadikként Lori is. 2000 környékén megjelent a 3. rész demóverziója, ami az Unreal Tournament motorjával készült, és már teljesen 3D-s volt, ám (szerencsére) még demóként megbukott.

Mech Warrior – 1989

A klasszikussá vált, híres Battle Tech univerzumban játszódó játék, melyben erősen felfegyverzett hatalmas harci robotokkal küzdhettünk ellenséges ágyúk, tankok, és persze mechek ellen. A játéknak 1989 és 2002 között összesen 4 része jelent meg, illetve a 2. résztől fogva részenként átlag 2 kiegészítő lemeze. A Mechwarrior részek képi és hangvilága tartotta az eredeti regények színvonalát, a grafika és a játékmenet végig pozitívan fejlődött. A multiplayer funkció már a második résztől elérhetővé vált.

Need for Speed -1995

Az arcade stílusú autós játékok egyik, ha nem a leghíresebb megtestesítője. 1995-óta folyamatosan jelennek meg a folytatásai, eddig összesen 14 része jelent meg, és máig töretlen népszerűségnek örvend mind PC-n, mind konzolokon. Bár autós játékok (például Test Drive) már jóval Need for Speed előtt is léteztek, mégis ez vált a legnépszerűbbé javarészt a szép grafika, és egy új elem, a rendőrök miatt, akik üldöztek és igyekeztek elkapni/letartóztatni minket. A játékmenet az első részekben meglehetősen egyszerű volt bajnokság/karrier módban kellett versenyeket nyerni, amivel új autókat és pályákat lehetett feloldani, illetve volt multiplayer lehetőség is. Később a 3. részben a játék kibővült egy új játékmóddal is, amikor mi alakíthattuk a rendőrt, akinek a versenyzőket kellett letartóztatni. A következő nagyobb változás az Underground megjelenésekor következett be, amikor a hangulatot végleg az illegális gyorsulási versenyekhez igazították, és ennek fényében új játékmódok, mint a drag, drift is megjelentek.

Network Q RAC Rally Championship – 1996

Még a Need for Speed és társai az arcade, addig ez a játék a szimulátor stílust erősítette, mégpedig Rallys megközelítésből. A játékot a Magnetic Fields készítette, a korhoz képest gyönyörű grafikával és részletes, reális fizikával megáldva. 4 játékmód (Arcade, Championship, Individual, Time Trial) 6 fajta autó (Subaru Impreza Turbo, Ford Escort Cosworth, Renault Maxi Megane, Proton Wira, VW Golf GTi 16v, Skoda Felicia) és összesen 28 pálya közül lehetett választani. A játék igazi előnye a viszonylag nagyfokú realitás volt, vagyis hogy autónkat mindig az adott pályához generált évszakhoz, időjáráshoz, az út anyagához és a terephez kellett beállítani, meglehetősen aprólékosan. Lehetett választani abroncsot, felfüggesztést, has magasságot, kormány és fék érzékenységet, egyszóval a helyes beállításon nagyban múlt autónk hatékonysága. A játéknak egy évvel később, 1997-ben jelent meg a folytatása International Rally Championship címen.

Prehistoric – 1991

Az egyik legsikeresebb és leghíresebb PC-s platformjáték, melyet a Titus Interactive készített. A játék hőse egy falánk, neandervölgyi ősember volt, aki egy bunkóval felfegyverkezve irtotta a jégkorszak előtti állatvilágot egyetlen céltól, az élelemszerzéstől vezérelve. A játéknak 1993-ban jelent meg a folytatása Prehistoric 2 címen, amely már szebb grafikával és kiforrottabb játékmenettel rendelkezett.

Prince of Persia – 1989

Újabb klasszikus platformjáték, a gondolkodósabb fajtából, amit a Brøderbund készített. A játék viszonylag sikeres volt, de az igazi sikert a 2003-mas Prince of Persia: The Sands of Time hozta meg, melyet már az Ubisoft készített. Az eredeti játékban egy névtelen hőst alakítottunk, akit egy Jaffar nevű (bizony, még a Disney is lop) gonosz herceg bebörtönzött, mert a hercegnő, akit Jaffar magának szeretett volna, beleszeretett hősünkbe. Célunk tehát az volt, hogy kis ezer őrön átverekedve kijussunk a börtönből, majd felmásszunk Persia legmagasabb tornyának tetejére, ahol maga Jaffar várt ránk.

Quake – 1996

Az id Software újabb korszakalkotó játéka, mely elsőként váltott teljesen 3D-s grafikára, és vezette be a billentyűzet+egér kombinációt. Az addig standardok szerint a már 3D-s játékokban valójában csak maga a terep, és a passzív elemek (primitive block) voltak 3D-sek, drótvázak, amiket textúra borított. Ám azok az elemek, amik bármiféle animációval rendelkeztek, vagy amikkel interakcióba léphettünk (felvehettük, szétlőhettük őket) azok valójában 2D-s lapmodellek voltak, melyek többsége (például a tárgyak) egy szögből, általában szemből voltak lemodellezve, a távolságtól függően nőttek illetve zsugorodtak, és egy középső, láthatatlan Y tengely körül forogtak. Hasonló elven működtek az ellenségek is, annyi különbséggel, hogy ők nem csak egy szögből, hanem szemből, hátulról, illetve két oldalról is meg voltak rajzolva (a második oldalt általában az első tükréből oldották meg), és a térben való haladási irányuktól függően változott a kép, valamint rendelkeztek egy halott képpel, és legalább egy cselekvő, illetve halál animációval. A másik standard a billentyűzetről történő irányítás volt, amikor a célkereszt pont középre nézett, és nekünk csak rá kellett az ellenségre fordulnunk, az esetleges szintkülönbséget pedig autoaimal (automata célzás) küszöbölték ki. A Quake első része ezt a két rendszert cserélte le, bár a grafikai részletessége és minősége ettől nem lett látványosan jobb, nem nyújtott lényegesen szebb látványt a még régi elv szerint készült játékokhoz képest, mert a 3D-s modellek esetén felmerült a szögletesség, és a mosott, megnyúlt textúrák problémája. A játék története egyébként alig mutatott eltérést a Doom-hoz képest, félresikerült teleport kísérlet, majd egy Quake nevű démon és már kész is volt a katasztrófa. A játéknak 1997-ben jelent meg az első folytatása Quake 2 néven, mely a címen kívül nem kapcsolódott az első részhez. Szép grafikával és újszerű történettel állt elő, ahol a gonosz Strogg nevű cyborg idegent faj vezérét, a Makron-t kell elpusztítanunk. A folytatás igazi erénye a szövetséges társak megjelenés volt. Később 1999-ben megjelent a Quake 3: Arena, mely megint csak nem kapcsolódott egyik elődjéhez sem, az ugyan akkor megjelent, multiplayerre kihegyezett arcade stílusú Unreal Tournament riválisa volt. 2005-ben elkészült a Quake 4 is, amely a Quake 2 történetét vitte tovább. E szerint a 2. rész végén legyőzött Makron nem is az igazi vezér volt, ugyanis az első Makron pusztulása után nem sokkal egy újabb, és még halálosabb Makron emelkedett, mögötte az igazi főellenséggel, a Nexus-al, a Strogg-ok központi tudatával, ami egy hatalmas agy.

Raptor: Call of the Shadows – 1994

A Cygnus Studios által kiadott felülnézetes, 2Dimenziós űrhajós játék, mely PC-n a stílus egyik leghíresebb képviselőjévé vált. A játékban egy zsoldost alakítottunk, aki hipermodern Raptor nevezetű vadászgépével az agresszív MegaCorp vállalat ellen veszi fel a küzdelmet 3 szektoron keresztül, Bravo, Tango, és végül az Outer Regions. A különféle légi ellenségeken (helikopterek, vadászgépek, futurisztikus űrhajók) kívül számos földi (javarészt tankok), vízi (hajók), sőt helyhez kötött bunkerekkel, ütegekkel is szembetalálkozhattunk, illetve a vállalat által elkobzott épületeket, járműveket, és hidakat is likvidálni lehetett. Mindezért persze nem sima pontok, hanem zsíros haszon járt, amiket értékes fegyverekre, pajzsokra, illetve egyéb kiegészítőkre költhettünk el. Alapfegyverünk a dupla gépfegyver volt, ami mindig nálunk volt, emellett lehetett még venni további fő és kiegészítő fegyvereket is, amik között megtalálható volt a hagyományos golyós lőfegyverek, rakéták, és végül a lézer, plazma fegyverek. A fő fegyverből (selectable) mindig csak egyet használhattunk egyszerre, még a kiegészítő fegyverek (mikro rakéta, mini plasma) az alapfegyverhez hasonlóan folyton nálunk voltak. A fegyverek közül volt, ami csak föld, csak levegő, illetve föld-levegő elven működött, valamint volt olyan is, ami automatikusan a legközelebbi célpontra állt rá.

Rayman – 1995

Egy újabb oldalnézetes, 2Dimenziós játék, rajzfilmszerű grafikával és hangulattal, melyet az Ubisoft készített és adott ki. A játékban egy Rayman nevű kissé bizarr, hiányos külsejű figurát alakítottunk, aki felveszi a küzdelmet a gonosz varázsló, Mr. Dark ellen, aki az álomvilágot békében tartó Electoon-okat bebörtönzi. A játék azóta több folytatást is megélt, a 2. résztől immár 3D-ben.

Redneck Rampage – 1997

A Duke Nukem 3D motorjával készült játék, melyet a Xatrix Entertainment készített és az Interplay adott ki. A játék története és cselekménye is erősen a humorra, a redneck sztereotípiákra épít. A helyszín Arkansas állam, azon belül is egy Hickston nevű porfészek, ahol két helyi jó barát, Leonard és Bubba néhány üveg olcsó sör és pancsolt likőr után éppen hazafelé tartanak friss, díjnyertes malacukkal, aki Bessie névre hallgat, amikor is jönnek az idegenek, elrabolják a disznót, és néhányat a környék legveszélyesebb figurái közül. Hősünknek azonban nem csak a gaz idegenekkel, hanem az idegenek által elrabolt helyiek agresszív klónjaival is meg kell küzdenie, mint például az őrült öreg remete, Skinny Old Coot, aki revolverével minden emberre tüzet nyit, vagy Billy Ray Jeter, a környék legagresszívebb és egyben legkövérebb, szakállas, fajgyűlölő lakója, aki minden problémára csak egy megoldást ismer, a shothunt. Plusz ott van még Lester T. Hobbes sheriff, akinek rögeszméje a törvények betartatása. Akadnak persze főellenségek is, mint az idegenek humanoidszerű királynője, Vixen, vagy a páncélozott Hulk Guard. A játéknak később, 1998 elején jelent meg a kiegészítője Suckin’ Grits on Route 66 címen, ami 12 pályát adott a játékhoz, majd pár hónapra rá megjelent a Redneck Rampage Rides Again, ami az első rész folytatása volt. A cselekmény ott folytatódott, ahol az előző rész befejeződött, vagyis a győzelem után Leonard és Bubba az idegenek anyahajójával éppen hazafelé tartottak, persze piásan, amikor is lezuhantak az Arkansas és Louisiana határában fekvő Area 69 nevű helyre, ahol az idegenek nagyszabású tervét kell megakadályozniuk, melynek célja ezúttal az egész Déli félteke elfoglalása.

Shadow Warrior – 1997

A 3D Realms második legendás FPS-e, mely alatt a továbbfejlesztett Duke Nukem 3D engineje dübörgött, ami már tudta az átlátszó vízfelszínt (mindkét oldalról) és támogatta a 3Dfx gyorsítást is. A játék főhőse egy Lo Wang nevű profi bérgyilkos, aki 20-évig dolgozott a Zilla Enterprises nevű vállalatnak, ám amikor rájött, hogy a főnöke, Master Zilla megőrült, és olyan ősi, elfeledett tanokkal kísérletezik, melyekkel elátkozott lelkeket idézhet meg a túlvilágról, végső célja pedig nem kevesebb, mint egész Japánt uralni Emperor Zilla-ként, akkor ellene fordult. A játékmenet a Duke Nukem 3D standardjait követi, és szerencsére a Redneck Rampage-hez hasonlóan ez is megörökölte a humoros hangulatot, ám ezúttal nem az idegenirtó akcióhős, és nem is a déli redneck, hanem az ázsiai, elsősorban japán sztereotípiák kerülnek kifigurázásra. A játék egyik gagje például, hogy valós anime karakterekről mintázott ecchi babeket rejtettek el a játékban.

SimCity 2000 – 1993

Egyike azon játékoknak, melynek az első részéhez sajnos nem volt szerencsém. A SimCity sorozatot a Maxis készítette, és 1989-ben jelent meg az első része, majd ezt követte a SimCity 2000, 1993-ban, a SimCity 3000, 1999-ben, a SimCity 4, 2003-ban, és a SimCity Societies 2007-ben. Eddig összesen 5 része jelent meg a játéknak, ám a célunk a kezdetek óta változatlan, egy várost kell felépítenünk és fenntartanunk, biztosítva a benne élő polgárok számára munkát, megfelelő áram és vízellátást, szemétszállítást, minél magasabb biztonság és komfort érzetet, egészségügyi ellátást, és persze különféle utazási, szórakozási lehetőségeket.

Star Carft – 1998

Megmondom őszintén, a Star Craft, hasonlóan az elődjéhez/társához, a Warcraft-hoz, az egyik olyan játék, amibe valójában alig szorult valamicske eredetiség. A Star Craftot a Blizzard készítette, viszonylag szép grafikával, ám a játékmenet a Dune 2, Age of Empiers után olyan túl sok újdonságot nem tartogatott, célunk ugyan úgy az alapanyaggyűjtés, egység gyártás, fejlesztés, fejlődés, növekedés, terjeszkedés, védekezés, támadás. Maga a történet és a játék világa tulajdonképpen egy Warhammer 40k-ba oltott Starship Trooppers, néha egy minimális Alien utóérzettel. A játékban három faj közül választhattunk, Terran, az emberek, brutális tűzerővel, Protoss, fejlett technikával és pszi képességekkel, illetve Zerg, erős kaptártudattal és nagy túlerővel, általában közelharcosokkal. Mindhárom oldal más-más technikai szint, taktika szerint jár el, mindhármukat más cél vezérli, bár sajnos a ballance rendszer és a story nem igazán fedik egymást. A story szerint ugyanis a zergek, a mindent elpusztító, bekebelező, szuper biofaj, melyek ellen a másik két faj elkeseredett és egyre inkább vesztésre álló háborút vív, gyakorlatban azonban, ha indítunk egy skirmisht, vagy egy multiplayert, a zerg 5 perc után hátrányba kerül a másik két fajhoz képest, magyarul az idő folyton az zergek ellen dolgozik. A játék igazából két dolog miatt lett epic, egyrészt mert a többség nem tudta honnét lop, másrészt mert legalább lopni jó helyekről és jót tudott, így a hangulatra tényleg nem lehetett panasz. Egy kiegészítője érkezett, Brood War alcímmel.

Stargunner – 1996

A Stargunner egy oldalnézetes, 2Dimenziós űrhajós játék, melyet az Apogee Software készítette és adott ki még 1996-ban, szép grafikával. A történet szerint egy Barak nevű idegen faj érkezik az Amdara glaxisba, ahol a helyiek békésen fogadják az idegen jövevényeket, és együttes erővel kolonizálják a galaxis benépesítetlen bolygóit. Ám nem sokkal később a Barak-ok felfedik valódi arcukat, és az Amdarák ellen fordulnak, akik súlyos veszteségek érnek a meglepetés szerű árulás miatt. 1000-év telik el, és az Armadák visszaszorulnak a szülőbolygójukra, ahol utolsó reményük egy új elit egység, az úgynevezett Stargunner-ök, akik olyan fejlett gépekkel és pilótákkal vonulnak hadba, hogy egymagukban több száz Barak gépet tudnak lelőni. Mi az egyik ilyen pilótát alakítjuk, és szállunk szembe a gaz Barakokkal, amíg végleg ki nem űzzük őket a galaxisból.

Test Drive – 1987

A legrégebbi játék, amelyhez valaha volt szerencsém. Az első részt a Distinctive Software (röviden DSI) készítette, és a lényege igen egyszerű volt, autókat kellett tesztelni, ám ez nem volt olyan egyszerű, több akadályozó tényező volt, mint például a forgalom. A játék azóta több folytatást is megélt, eddig összesen 8-at, bővültek a lehetőségek, de 4. résztől itt is inkább a versenyzős rész kezdett dominálni.

Tyrian 2000 – 1999

Egy újabb felülnézetes, 2Dimenziós űrhajós játék, ám sajnos ennek a játéknak nem az eredeti, hanem már csak az újra kiadott változatával találkoztam. Az eredeti Tyrian 1995-ben jelent meg, az Eclipse Productions gondozásában, szép grafikával. A feldolgozás a szebb grafikán túl új hajókat rakott a játékba. A történet szerint 20.031-ben járunk, egy kolonizáló pilóta, Trent Hawkins szerepében, aki felveszi a harcot a gonosz Microsol (jó kis utalás) mamutvállalat ellen, akik egy különleges gravitium nevű ásványra akarják rátenni a kezüket, amely kellő mennyiségben és izolálva képes befolyásolni, vagy akár végleg meg is változtatni egy bolygó gravitációját.

Volfied – 1991

A Tamco által készített logikai, ügyességi játék, melyet eredetileg konzolokra adtak ki még 1989-ben, ám PC-n is megjelent szebb grafikával. A Volfied-ben egy kis űrhajót irányítva kell a pályából levágni, vagyis meghódítani részeket, a győzelemhez minimum 80%-ot. Dolgunkat azonban megnehezíti a pályákon össze-vissza keringő idegen űrhajók, 3-4 kicsi és egy nagy. Amíg határvonalon vagyunk, nem tudnak nekünk ártani, ám amint hódításba kezdünk, a kicsik ránk tapadnak, közel érve lőnek és igyekeznek belénk ütközni, még a nagy hajó időszakonként egy-egy különféle irányokba ható támadást indít. Szerencsére a pályán vannak épület-bunker szerűségek, amiket bekebelezve bónuszokat kaphatunk, ez az ellenfelek megfagyasztásán túl (time stop) a gyorsabb mozgásig, vagy a fegyverig lehet bármi. Fegyverek közül kettő fajta van, egy ami sárga lézereket lő és csak a kicsiknek árt, és egy piros plazmagömböket lövő, amivel a nagy anyahajót is ki tudjuk lőni, ha ez sikerül, akkor automatikusan megnyertük a pályát.

Wacky Wheels – 1994

Ami konzolon a Super Mario Kart volt, azt PC-n a Wacky Wheels testesítette meg. Az Apogee készítette és lényegében egy arcade stílusú gokart verseny volt, ahol különféle állatok, például tigris, cápa, pelikán, elefánt, panda versenyeztek egymás ellen egy látszólag 3Ds verseny keretein belül, valójában azonban a játékban egyetlen 3Ds grafikai elem sem volt, minden 2Ds lapmodellekből állt. A játékmenet nem volt túlbonyolítva, ám az átlagos autós játékoktól eltérően itt jókora szerepet kapott a humor, és a különféle felszedhető powerupok, amelyekkel ellenségeinket szívathattuk. Továbbá ha meguntuk a single playert, cooperativ módban, osztott képernyőn akár egy gépről is játszhattunk egymás ellen.

Wolfenstein 3D – 1992

Az id Software legelső és ebben korszakalkotó játéka, melytől sokak az FPS műfajt számítják, bár igazság szerint a Maze War már 1974-ben megszületett, a koncepció mégis a Wolfenstein 3D-ben forrt ki elsőnek. A Wolfenstein egyébként eredetileg nem FPS volt, hanem egy oldalnézetes platformjáték, melyet a Muse Software készített és adott ki még 1981-ben. De kanyarodjunk vissza a Wofenstein 3D-hez, ahol agent B.J. Blazkowicz bőrébe bújva kellett kijutnunk a börtönszint fogságából, és megállítanunk a nácik vegyi háborús tervét. Hadjáratunk összesen 6 fejezetre, fejezetenként több alpályára oszlott. Minden fejezet végén várt minket egy-egy főellenség, köztük maga a Führer is. Célunk minden pályán ugyan az volt, a továbbjutáshoz szükséges kapcsolós lift megtalálása, ám ez nem volt olyan egyszerű, mert minden pálya egy labirintus volt, amik egyre bonyolultabbá és összetettebbé váltak. Továbbjutásunkat azonban nem csak maga a pálya, hanem a pályákon elszórt ellenségek, és a zárt ajtók is megnehezítették, melyekhez meg kellett szereznünk a kulcsot. Kulcsból 2 fajta volt/lehetett, egy arany, és egy sötét ciánszínű. Továbbá voltak még felszedhető kincsek is, melyeknek azonban különösebb hasznát nem vettük, csak a pontjainkat növelték. A játékban összesen 4 fegyver volt, az alap kés, egy Luger pisztoly, egy MP40-es gépfegyver, és végül a minigun. A játéknak még ugyan abban az évben jelent meg egy kiegészítője Spear of Destiny alcímmel, melyben a nácik által ellopott végzet lándzsáját kell visszalopnunk. Később még két folytatás érkezett, 2001-ben a Return to Castle Wolfenstein, majd 2009 végén a Wolfenstein (2009).

Worms – 1994

Egy példány azok közül a játékok közül, melynek a többség már csak valamelyik későbbi, általában az Armageddon (1999) vagy a World Party (2001) részével találkozott. A Worms sorozatot a Team 17 készítette, és célunk az első rész óta változatlan, minimum kétosztagnyi földigiliszta, rajzfilmszerű grafikával, válogatott fegyverarzenállal írtja egymást, amíg valamelyik csapat győzedelmeskedik. A játékban a rombolható pálya, a szél, és az érkező támogató csomagok (egészség, fegyver, powerupok) is befolyásolják a küzdelmet, de bármikor aktiválhatjuk a hirtelen halált is (Sudden Death) amikor mindenki életereje 1-re csökken, és minden körrel emelkedik a vízszint, amely a giliszták számára halálos közeg, mert képtelenek úszni. A játéknak van single player része, ahol különféle célokat kell teljesítenünk, ám az igazi élményt a multi player mód adja, illetve ott a deathmach, amikor emberi és gépi játékosokat válogathatunk össze, testre szabhatjuk a fegyverek (sebzés, lőszer, milyen gyakran érkezzen támogatásként) illetve maga pálya és az oda érkező támogatások tulajdonságait. A worms sorozat folytatásait az utóbbi években (sajnos) már 3D-ben kezdték kiadni (így téve teljesen játszhatatlanná őket).

Reklámok

54 hozzászólás to “Classic Games – v1 – Az epicek”

  1. Epic post! Nagy részükkel játszottam is.

  2. Köszi! Majd jön a v2 is valamikor, ahol a kevésbé ismertebbekről írok, mondjuk ilyenekről, hogy Exhumed, stb.

  3. Nagymamámnál van egy P2-es gép (333Mhz, 10 gigás vinyó, stb.), amit pont azért tartottam meg, hogy az ilyenek fussanak rajta. 😀
    Blood: Nagyon király, a kettőt is imádtam, de valami hidas pályán elakadtam, és a mai napig nem tudtam továbbjutni.
    Carmageddon: Az egy kimaradt, a 3 nem tetszett, de a 2 nálam alapmű. Rengeteg modot és custom autót szedtem le, szerintem a legjobb törési fizikával rendelkezik a mai napig. 🙂
    Dark Forces: Alap.
    Doom: Alap. Főleg a kettő. 🙂
    Duke Nukem 3D: alap, multiba is toltuk nemrég. Szerintem a legmenőbb játékfőhős, aki valaha született. Duke Nukem Forever! 🙂
    GTA: Alap, bár nekem abból is a kettő jött be a legjobban. A legjobb OST-vel rendelkező játék.
    Interstate’76: Sosem tudtam kipróbálni, csak a ’82-t, de azt a mai napig tolom, én szerettem. 🙂
    Jazz Jackrabbit: Összes részt toltam, a kettővel a mai napig játszok, van, hogy egy nap többször is leviszem. Nekem a kedvenc platformjátékom. Az OST pedig Alexander Brandon-től MESTERMUNKA!!!
    Network Q RAC Rally Championship: Nekem csak az International Rally Championship volt meg, de azzal újfent játszok a vidéki gépen. Az OST abban is király, meg bírom a pályákat is, meg hogy lehet benne magyarként versenyezni. 🙂
    PoP: Alap. Én nekem csak ez is volt meg, az újakkal nem toltam.
    Prehistoric: ALAP!
    NfS: Nekem az NFSHP2 jött be a legjobban. Az új részek botrányosan szarok.
    Redneck Rampage: Alap.
    Shadow Warrior: Alap, most is tolom benne. Első animés élményeim egyike, van egy vízesés, ami mögött volt egy meztelen csaj géppityuval. 😀 Meg a nyuszikat is lelehetett gyilkolni benne. Én imádom.
    Wolf3d: alap, most is tolom, igaz PS3-on. 🙂

  4. Most nézem, hogy ez a Dyna Blaster éppenséggel egy Pc Engine átirat (nem tudom pontosan, hogy az-e, de pont ugyanolyan), ami valójában egy Bomberman rész “álnéven”.
    Gondolkodom, hogy írok talán Arcade játékokról.(Yay for MAME!) Lenne hozzá kedvem.

  5. benyoboy: Szinte mindenben egyetértek veled. 🙂 Apropó, ha az Interstate 76 vagy a Carmageddon 1 érdekel, szívesen át tudom küldeni, nagyon jók, a Carmageddon 1 sokkal brutálabb és humorosabb mint a 2.

    baluzz: Igen, azt írtam, hogy a Bomberman sorozat része.

    • Most vettem észre.

      A Car 1-gyet én is jobban bírtam mint a 2-őt (bár az is jó ettől függetlenül), sajnos a kiegje kimaradt. Bár egy dolgot nem értek meg a mai napig: a billentyűs irányítás kiosztását.

      • A Kieg sokaknak kimaradt, azon kevesek egyike vagyok, akiknek nem, de ha kell, csak szólj. 🙂 Amúgy tudom mire gondolsz, én is furcsálltam, hogy a nyilak helyett numerikussal kellett irányítani, de hamar meg lehet szokni, és talán valamivel még kényelmesebb is a kéznek.

    • Kösz, de nem, amíg a PS3-am leköt, addig nem akarok retrózni. ^^’
      C1-el nyomtam, de nekem valahogy nem jött be, I’76-ot meg régóta kiakartam próbálni, majd egyszer arra is sort kerítek.
      Ha ilyeneket ismersz, akkor gondolom a Croc 2, Ignition-t is. Nálam azok még nagy kedvencek. 🙂

      • Okés, de ha kell, csak szólj. 🙂

        Croc 2-őt, Ignition-t ismerem és fantasztikus gamek voltak azok is, de a Corck 2 2000 nyarán jött le PC-re, az Ignition-t meg valamikor 2001-2002 körül ismertem meg, akárcsak a Resident Evil első 3 részét. Sok játék kimaradt a listából, mert van amit csak 2000 után ismertem meg. Erre a listára most azokat a játékokat tettem fel, amiket 2000 előtt ismertem meg, és amiket igen nagy valószínűséggel a nagytöbbség is ismer.

  6. cheatergs Says:

    Doom 2, Duke 3D, Quake, PoP1… jó visszaemlékezni ezekre. Bár én közéjük sorolom a Tie Fightert is, akármelyik SW játéknak odatett hangulatban. Mekkora fejlődés volt Doom 2-ben, mikor egy Cx 486SX 25 helyett bedobtam egy i486DX2 66-ot. 🙂
    Ugyanígy szeretem a Freespace 2-t is, bár az az SC-vel és az Age 1-gyel együtt annyira nem retrók, mert a hőskor után jöttek, amikorra már kiforrtak a stílusok, így inkább magára a játékra lehetett koncentrálni.

    Párszor próbáltam játszani a Dune 2-vel, de bugos vagy hiányos volt az én verzióm, meg állandóan lekentek az első pálya első összecsapásánál, így inkább hagytam. A GTA 1-gyel se bírtam játszani, az Accolaide F1-ese meg akkora hatást nem gyakorolt rám (ott a McLaren volt a nyerő numerikus bill.-n, azon vmiért jobban reagált).
    Meg emlékszem egy Moonbase nevű játékra, az volt még elvezetes (dacára a 286-osnak), de egy idő után törnyényszerűen romba dőlt a bázis, tök mindegy mit csináltam. 🙂
    Sok régi játék eszembe sem jut most, amit toltam, bár hozzám eleve néhány jutott el, mivel már akkoriban is inkább írtam.

    A Starcraft nálam a legjobb játék, de nem a Blizz meg a köznép marketingje miatt (hol volt még akkor net), hanem mert a hiányos angoltudásom miatt azt láttam benne, ami igazából nem volt: komoly, érett történetet és párbeszédet. Sajna a saját pályaszerkesztőjüket sem használták ki, pedig rengeteg lehetőség volt benne (percek alatt olyan pályákat lehetett összedobni, amitől ők dobnának hátast).
    De a fantáziának teret engedett, és én ezért szeretem (annak ellenére, hogy ma már képtelen vagyok végigvinni akár egy általam szerkesztett pályát is). A lopás meg nem igazán érdekel, ha jól csinálják, akkor mit számít (csak ne arcoljanak vele, hogy az övék). Végül is a Warhammer is Tolkientől vett, ha jól tudom.

    • Nos a Warhammer-ből kapásból két típust különböztethetünk meg, van a fantasy, és van a scifi.

      A fantasynak úgy istenigazából nem sok köze van a Tolkien féle LoTR-hez, leginkább a Dungeons & Dragons, Greyhawk univerzumokhoz áll közel, de elég sok európai és közel-keleti mitológiából is merít.

      A scifi már egyedibb, ez már inkább a warhammer fantasy standardjaiból nőtt ki.

      StarCraft esetében a játék (ahogy írtam is) hangulatos, mert jó helyekről és jót lopott. Én is elvoltam vele, pályaszerkesztővel is sokat szórakoztam, 1-2 skirmish és single pályát is összehoztam anno (ezek még meg is vannak valahol) viszont ettől még maga a StarCraft világ nem lesz eredeti, csak nézd meg ezt: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/7/71/Trygon.jpg na mire emlékeztet, mert szerintem a zerg hydra túlságosan is hasonlít rá… 😉

  7. Yuriko-chan Says:

    Oh, feltörtek az emlékek.
    Jazz Jackrabbit: örök kedvencem (a 2-es). A második résszel találkoztam először, és azzal játszottam kifulladásig. Mindig Spazzel vagyok, szerintem sokkal “ügyesebb”, pl. magasabbra tud ugrani, és így olyan helyeket is elér, amiket Jazz nem. Az első résszel csak néhány pálya erejéig foglalkoztam, de nem tetszett, ezért a mai napig a 2-est veszem elő, ha nosztalgiázni szeretnék. Én is csak dicsérni tudom a grafikát, a zenét meg az egész játékot, amely gyermekkorom egy darabját jelenti, úgyhogy nem is áradozok tovább, osztom benyoboy véleményét. 🙂
    Test Drive: nem tudom, melyik verziója, de ez még a legelső számítógépünkön volt rajta. Szerettem vele játszani, mindig azt képzeltem, hogy utazok, néztem a tájat stb. XD Nem a gyorsaság, hanem a biztonságos vezetés volt a célom, de persze poénból néha direkt mentem a szakadékba. XD Az autókat sosem váltogattam. Megszoktam azt, amelyikkel először játszottam, és utána mindig azzal mentem.
    Commander Keen: egy részt játszottam végig, de nem igazán élveztem, nehéznek találtam. Nem is estem neki többször.
    Wolfenstein: csak azért játszottam vele, mert ez is rajta volt a gépen, de amúgy nem az én világom. Végigvittem azt az egy fejezetet (az egyik pálya a vége felé különösen nehéz volt), de leginkább ilyenek maradtak meg, hogy X percnyi játék után már nem volt hangja az ajtónyitásnak (ez nem tudom, mitől lehetett, de szerintem nem direkt volt így), és hogy az egyik fajta őr úgy ordított, mintha azt kiabálná, hogy Rucanor (azóta sem tudom, hogy mit mondott igazából). ^^’
    Egyéb játékok, amik nincsenek a listán, de viszonylag sokat játszottam velük: Hocus Pocus, Bio Menace, Pinball Fantasies, Hexagon, Szerencsekerék. 😀 Most hirtelen ennyi jutott eszembe.
    Egy-két éve nosztalgiáztam néhánnyal, de azóta volt takarítás a gépemen, és már nem tudom, hogy működik a DOSBox. 😦 Amúgy szerintem jó kis játékok voltak ezek, teljesen jól el lehetett szórakozni velük. Meg is hatódtam, amikor megnéztem a demo videójukat a http://www.dosgamesarchive.com-on. :’)

  8. 10-12 évesen én is játszottam Jazz JackRabbit-tal, húgom már a Jazz 2-őt nyomatta. Demoban megvolt a Rayman és a Worms is. A Crock 2 meg egyenesen cuki volt. 😀 A 3D-sek közül játszottunk még HP 1-4, Tomb Raindert, és a GYU 1-et is.
    Tudom-tudom, CSAJOS játékok! XDD

  9. Yuriko-chan Says:

    Jaj, a Transport Tycoon-t meg kifelejtettem. Shame on me. 🙂

  10. Nem tudom, én nem igazán voltam oda Spaz-ért, de amúgy Jazz-el is ugyan olyan magasra lehet ugrani, csak nála a guggolásos powerattack kell, egyébként meg ha sprintelve közlekedsz, akkor alapból magasabbra ugrik. 🙂

    Hocus Pocus, Bio Menace, Pinball Fantasies, ezek nekem kimaradtak, Hexagon-ból meg valami flashes verzió került hozzám, de már nagyon rég.

    Yuriko-chan: Az azt mondja, hogy: Schutzstaffel! (magyarul Védőosztag, röviden SS) =)

  11. Yuriko-chan Says:

    Mindegy, én már sosem fogom másnak érteni. XD

    Oldalról megközelíthető magas helyet én Spazzel sokkal könnyebben tudok elérni. Dehát mindenkinek megvan a saját technikája. 🙂

  12. Yuriko-chan Says:

    Egyébként ha valaki tudja, hogy honnan lehet a JJ2 zenéjét normális formátumban letölteni, kérem szánjon meg. Köszi. 🙂

  13. Yuriko-chan Says:

    Ezt én is megtaláltam, most már töltöm is, csak ne kérjen jelszót a kicsomagoláshoz…

    Amúgy én is bírom, ahogy a JJ2 kifordítja az eredeti mesét, amiben a teknős győz. 🙂 Meg ahogy vakaróznak, beszólnak a pihenő karakterek. 😀

  14. Basszus… úgy látom az a retardált aki feltöltötte, le is kódolta.

  15. Yuriko-chan Says:

    És a http://www.bleepd.com/forums/games/9448-rapidshare-jazz-jackrabbit-2-soundtracks.html oldal, ahol állítólag a jelszó van, nem elérhető… Na mindegy, azért köszi.

  16. Zsír.. thnx. 🙂 Nekem amúgy a Duke Nukem 3D zenéi tetszenek a legjobban a régiek közül.

  17. Jajj régen mennyit prehistorikoztam meg jazz jack rabbiteztem…. ^^
    Am az ien doom meg quake szerű lövöldözősekkel öcsém játszott mindig, nekem túlagresszívek voltak. Az űrhajósakból a stargunerre emlékszem h a zenéje tetszett de meguntam h amikor az a sok rakéta jött az egyikm pályán ott mindig meghaltam.

  18. Tudom mire gondolsz, a 2. szakaszban, a dzsungeles bolygó pályáin vannak ilyen “Rocket Storm” nevű hullámok, amikor jönnek a kicsi meg a nagy rakéták. Azt tényleg elég szopatósra csinálták meg, minden bolygón vannak ilyen ügyességi részek, űrben például meteor mező, városos pályán plazma kémények, de messze a rakétás a legnehezebb. Abban amúgy az a csel, hogy amikor a rakéták bejönnek a képernyőre, akkor egy pillanatra lelassulnak, aztán hirtelen meg begyorsulnak, ráadásul közben még pörögnek is, így ilyen “átverős” hatást keltenek.

    A stargunner zenéit én is nagyon szerettem, ugyan úgy Lee Jackson csinálta őket, aki a Duke Nukem 3D-ét, meg a Shadow Warrior-ét is.

  19. Ez mekkora bejegyzés grat hozzá 😀
    Sok időbe telne mire végig érnék a listának de jó pár kedvencet ( Duke Nukem, Half Life, Doom, Croc 2, GTA, Wacky Wheels ) megláttam és jó volt a nosztalgia 🙂

  20. Köszi, lesz még folytatás… most csak azokat írtam le, amiket igen nagy valószínűséggel mindenki ismert. 🙂 Következő alkalommal a kevésbé ismertebbek lesznek soron.

  21. Egy-kettőt még én is ismerek 🙂 Linkeltem egy barátomnak a posztot, erre ő: IDDQD, IDKFA…
    És mint kiderült, hitleres Doom verzsönnel játszottam kislányként…

  22. Az csak egy bonus pálya, amit az előző játékukra, a Wolfenstein 3D-re utalva tettek bele. 🙂

  23. Kihagytad a Death Rally-t, Blake Stone-t, Biomenace-t, Duke Nukem 1-2, Warcraft 1-2, DuckTales és egyéb epic gyöngyszemeket. Én még hozzáírtam volna az EOB játékokat vagy éppen egy-két kalandjáték is a Lucastól.

  24. Duke Nukem első két részét említettem a Duke-os résznél, csak a kép van 3D-ből. Tudom, hogy sok régi cucc kimaradt, javarészük azért, mert ide most azok kerültek be, amikkel 2000 előtt találkoztam, azért nincsenek benne olyanok mint a Resident Evil, Death Rally, Baldurs Gate, és még sorolhatnám. Majd lesz azokról is írás külön. 🙂

    Biomenace nekem full kimaradt, EOB alatt az Eye of the Beholder-t érted? Mert az is később került csak hozzám.

  25. Eye Of The Beholder, igen. A 2. a legjobb. 😀

    Biomenace, régi Apogee cucc, tökre bírtam. Mint az Alien Rampage-t is.

  26. Apogee-től ismerek pár alkotást, de ez nekem valahogy totál kimaradt… :S Tőlük a Stargunner maradt meg a legjobban. Bár lehet csak én fanoltam nagyon ezeket az oldal/felülnézetes űrhajós gameket. 🙂

  27. Biomenace EPIC 😀
    Az olyan űrhajósokat SHMUP-nak hívják (shoot ’em up). Azokat én is bírom de inkább a japán gyártmányokat, azok hardcore-abbak. Pl. Mushihime-sama 😀

  28. A J verziókat sohasem szerettem, általában mindegyik kegyetlenül csal, meg azok a hangok… na mindegy, ízlés, én általában a jrpg-ket se tudom komolyan venni.

  29. Nem kell komolyan venni, élvezni kell 😀

  30. Öhm… nem tudom, te hogy vagy vele, de én egy RPG-nél szeretem, ha komolyan lehet venni, amihez persze komolyan vehető összkép is kell (világ, történet, cselekmény, karakterek). Számomra az RPG ott kezdődik, hogy Forgotten Realms, Elder Scrolls, Greayhawk, szóval nálam az ilyen Tales of the XY cuccok nem rúgnak labdába. =P

  31. Elder Scroll az nálam is alap. De ha már PC-s RPG-ket említed akkor ott Arx Fatalis a nyerő. Tales OF the XY nekem se jött be, de viszont sok más igen, pl az SMT gémek.

  32. Arx Fatalis is jó, nekem ami még nagyon bejött anno, az a Nox.

  33. Nox? Nem is hallottam még, nekem kimaradt.

  34. Egész jó játék, ha van kedved wikipédián van róla infó: http://en.wikipedia.org/wiki/Nox_(video_game)

  35. Basszus az EOB készítőitől? Hogy a francba… hát ez elég jó lehet. Lehet be is szerzem.

  36. Hát én megmaradtam PC-snek, bár anno, amikor kijött a Dreamcast kísértésbe estem, és majdnem… de aztán mégis csak új PC lett belőle. Nekem amúgy meló miatt is fontos a PC, meg mert szeretem a modokat. 🙂

  37. Húha, nem gondoltam volna, hogy viszontlátom 1-2 régi kedvencemet egy blogon!:D Age of Empires, Heretic, Jazz Jackrabbit, Prehistorik… na meg az EOB! Abból tényleg a 2. rész volt a legjobb. Őszintén szólva én is kissé retrós vagyok, ami a játékokat illeti. A Jazz Jackrabbitnak a zenét szerettem, meg hogy a 2. résznek sok felhasználók által készített pályája van. RPG-ből sztem jó volt még a Lands of Lore (de csak az 1. részt ismerem), meg esetleg a Realms of Arkania, amit még egyszer se sikerült végigjátszanom.:D A Prince of Persiával csak egy bajom volt, az irányítás.

  38. PoP irányítása tényleg kicsit macerás volt, de őszintén szólva nekem az eredeti Pop jobban tetszik, mint a konzolos remakejei. Amúgy akinek tetszett a bejegyzés, annak jó hír, már nekiláttam a folytatásnak, most a kevésbé híresebbek jönnek majd, szám szerint 30-an. 🙂

  39. Kiváncsi vagyok mik lesznek abban a 30-ban. 🙂

  40. Biztos lesz olyan, amit ismersz, de lesz benne egy-két ritkaság is. 🙂

  41. Na akko’ irgyad gyorsan! 🙂

  42. Igyekszem, még hétvége előtt szeretném feltenni, de max szombat.

  43. […] Games – v2 – Amiket lehet ismersz… A múltkor leközölt első Classic Games után most itt a folytatás, ahol a kevésbé ismert, vagy valamilyen ok miatt PC-n nem túl […]

  44. Mascamaru Says:

    Hmm… Rayman nagykedvenc, de nekem a második rész jött be leginkább, meg a harmadik rész. Az első az nekem már túl aranyos volt. 😀 Szerintem a sorozatot ezekkel a nyuszis baromságokkal baszták el… ejj, hogy ezekre mi a fasznak volt szükség? :/

  45. Nekem az egy azért best, mert sokkal hangulatosabb volt a rajzfilmszerű grafikájával, a bizarr, néha már-már szürreális karaktereivel és pályáival, mint a későbbi folytatások. Elég csúnyácska és elnagyolt volt a 3D-s folytatások grafikája, és valahogy már a hangulatot sem éreztem a réginek.

  46. Mascamaru Says:

    Mert Michel Ancel a folytatásban Raymant egy másik világba ültette bele. Ez logikus is, elvégre a 90-es évek végén ez kb. mindenhol divat volt, hogy modernizálják a szereplőket. A Rayman 2 grafikája pedig szerintem szép. A helyszínek szépen ki voltak dolgozva, és nem undorító a színvilág. És a legfontosabb, hogy változatos volt a játékmenet. A harmadik részben az előző rész vonásai erősödtek, és Raymanék végre megtanultak normálisan beszélni. Meg harmadik rész új karakterein szakadtam a legnagyobbat. 😀 Mondjuk én előbb játszottam a Rayman 2-vel, nyilván ezért sem tűnt fel nekem annyira amire te gondolsz. A folytatások mások mint az első rész, de szerintem különálló játékként mindegyik rész zseniálisra sikerült. Mindegyik kellően szórakoztató, rajzfilmszerű filinget ad, és a zenék is nagyon jók. A humor rész pedig a harmadikban éri el a tetőpontját. XD

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: