Classic Games – v2 – Amiket lehet ismersz…

A múltkor leközölt első Classic Games után most itt a folytatás, ahol a kevésbé ismert, vagy valamilyen ok miatt PC-n nem túl népszerűvé vált játékokat mutatom be, amikkel anno találkoztam…

Bár már múltkor is leírtam, a biztonság kedvéért újra:

1. A listára csak olyan játékot tettem fel, amivel 2000 előtt találkoztam. Ebből kifolyólag vanak olyan játékok (Baldurs Gate is ilyen) amik azért nem kerültek fel, mert később találkoztam csak velük.
2. A listán igyekeztem pontos és hiteles adatokat, információkat közölni egy-egy játékról, de a hibalehetőség nincs kizárva, ha elírást, tévinfót talál valaki, kérem jelezze.
3. A listán vannak szubjektív megjegyzések is, így ha nem értesz vele egyet, nem kell anyázni… =)

Akkor lássunk neki…

Battle Arena Toshinden – 1995

Életem első, és máig egyetlen animés, 3D-s verekedős játéka, amivel PC-n játszottam. A játékot a Tamsoft készítette, és eredetileg konzolra, Playstation-re szánták, az igazi sikerét ott aratta. A történet baromi egyszerű volt: “8 legendás harcos, akiket közös végzetük hozott a Toshinden arénába, és most egymással kell megmérkőzniük a saját dicsőségükért…” (jó kis távol-keleti sablonszöveg) vagyis a lényeg a harcon volt, amit elég jól megcsináltak. Minden karakter a standard ütéseken, rúgásokon túl saját közelharci fegyverrel (kard, ostor, dárda) mágiákkal (tűz, jég, villám) és különféle speciális támadásokkal (felszegzés, felpofozás, átdobás) rendelkezett, ráadásul a pályákról rendszerint le/ki is lehetett esni, ami alakalom adtán megkönnyíthette, vagy meg is nehezíthette a küzdelmet. A játék grafikája az akkori viszonylatban szép volt, a hangok szintén, az MI jól küzdött, bár mint minden verekedős játék, ez is inkább a multiplayerre lett kitalálva, amit egy gépről, vagy hálózatról is lehetőségünk volt kipróbálni. A játéknak később több folytatása is megjelent, összesen 4, ám csak az első 2 jelent meg PC-re is.

Bram Stokers Dracula – 1993

A Psygnosis Limited által készített fps játék, mely a legtöbb ember számára egy fantasy Doom klónként maradt meg. A helyzet azonban az, hogy a játék nem a Doom grafikusmotorját használta, és valójában sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a kalandjáték szerű puzzle elemekre, melyekből akadt is bőven, mint a harcra. A történet nem volt túlbonyolítva, lényegében egyetlen célunk volt, Dracula grófot kellett levadásznunk 3 szinten keresztül, amik tömve voltak Dracula kegyeltjeivel és csapdáival, illetve a szintek végén maga a sötét nagyúr is mindig fel-fel tűnt, más-más formában, és értelemszerűen egyre nehezebb volt őt legyőzni.

Cobra Gunship – 1997

Az Elysium Digital készítette ezt az oldalnézetes, 2Dimenziós helikopteres taktikai shoot em up játékot mindössze 400$-ból. A játék története szerint egy Mercenary Alliance nevű csoport a Közel-keleten és Észak-Afrikában önkényesen értékes olajmezőket foglal el, ám az Ensz csak ül a babérjain és a helyzet politikai kényessége miatt nem mer lépni. A várakozást azonban megunják az érintett országok, közösen megalakítják a S.A.C (Small Country Alliance) nevű szövetséget, és felbérelnek egy különleges, elit csapatot, hogy oldják meg a helyzetet. Mi ennek a csoportnak a tagja vagyunk, és célunk egy szürke-fehér terepmintázatúra festett AH-1G Huey Cobra pilótájaként különféle feladatok teljesítése. A játék a fajtársaitól eltérően nem egy folyamatosan előre haladó irtás, hanem sokkal inkább egy taktikai, ügyességi játék, ahol a lövöldözés csak a játékmenet egyik felét teszi ki. Például van, amikor egy robbantási szakértővel a fedélzeten kell hidakat, radarállomásokat, gyárakat felrobbantanunk, kórházakat megvédenünk, vagy túszokat mentenünk. A játékban bizonyos lelőtt ellenségek után ezüst és arany dollárjelek maradnak, amiket felszedve növelhető a pénzmag, amit egy-egy pálya után értékes fegyverekre, páncélzatra, hajtóműre, és különféle extrákra költhetünk el.

Doofus – 1993

Egy újabb 2Dimenziós, oldalnézetes platformjáték, rajzfilmszerű grafikával, melyet az X-ample készített. A játékban egy kis szőke, farmerruhás srácot kellett irányítanunk, aki kutyája társaságában vágott neki a vadonnak, ahol kék labdákkal kellett a különféle bogarakat, nyulakat, és mini elefántokat jobb belátásra térítenünk. Bevallom őszintén, messze ez volt a legidegesítőbb platformjáték, amivel anno játszottam, mert egyrészt bármihez hozzáértünk, azonnal meghaltunk, másrészt ott volt a kutyánk, akinek alig vettük valami hasznát, viszont ő is ugyan úgy képes volt meghalni, ami miatt mindig mi szívtunk, így hát elég zavaró tudott lenni.

Earthworm Jim – 1995

PC-n sokaknak a Jazz Jackrabbit és a Prehistorik maradtak meg (főleg a 2. részük), mint legjobb 2Ds platformjátékok. Persze ezek is fantasztikusak voltak a maguk nevében, ám számomra mégis Earthworm Jim volt a best. =) A játékot a Shiny Entertainment készítette rajzfilmszerű grafikával, ahol a legfőbb szerepet a futurisztikus, szürreális, bizarr, néha már-már a morbidság határát súroló humoros hangulat kapta. A főszereplő egy Jim nevű karakter, aki földigilisztaszerű fejjel, és kigyúrt, emberszerű testtel rendelkezik, amit egy szkafander rejt. Jim legfőbb ellensége a gonosz intergalaktikus fejvadász, zsoldos, Psy-Crow, aki a még gonoszabb Queen Slug-For-A-Butt-nak dolgozik, aki a saját húga, Princess What’s-Her-Name helyett akar uralkodni. Így Jimre hárul a feladat, hogy milliónyi ellenségen átverekedve magát, megakadályozza a gonoszok terveit. A játéknak 1996-ben jelent meg a 2. része, ami szebb grafikával, kiforrottabb játékmenettel, és még ütősebb poénokkal állt elő. Később 1999-ben megjelent a 3. rész is, immár teljesen 3D-ben, ám (ahogy lenni szokott) nem aratott túl nagy sikert, a Playstation-ös port már el sem készült belőle.

Eradicator – 1996

Egy meglehetősen szokatlan FPS az Accolade jóvoltából, ami a korhoz képest szép grafikával jelent meg. A játékban összesen 20 fegyver, 25 pálya, és 8 játszható karakter található, akik mind eltérő külsővel, alapfegyverrel rendelkeznek, és más-más helyen is kezdtek. A játék érdekessége, hogy bármikor egy gombnyomásra átválthattunk FPS nézetről TPS-re, támogatta a kép a képben rendszert, és olyan különleges fegyverekkel is megörvendeztette a játékosokat, mint a távirányítós pókakna. A single player részben a harcon és a klasszikus kulcskártya keresgélésen kívül a játék egy-két érdekes puzzle elemet is tartalmazott, például hogy a továbbjutáshoz szükséges folyosót egy áthatolhatatlan védelmi rendszer védte, melyet csak úgy lehetett kikapcsolni, ha felrobbantottuk az azt tápláló generátort, ami azonban egy olyan elzárt helyen volt, ahová mi nem juthattunk be, ám egy pókakna igen. A játék azonban érezhetően inkább multiplayerre lett kitalálva, amit hálózatban, de akár botok ellen is játszhattunk. Véleményem szerint sajnos ez egy meglehetősen alulértékelt, méltatlanul elfeledett FPS lett.

Exhumed – 1996

Az Exhumed (eredeti nevén PowerSlave) a Lobotomy Software munkája, ami sokak szerint nem volt több mint egy Duke Nukem 3D motorjával készült Doom klón. A játék a 20. században játszódik, amikor is, egy Karnak nevű Egyiptomi városban ismeretlen, sötét erők kezdenek munkálkodni, és nyoma vész jó pár régészcsoportnak. A helyzet felderítésére egy osztagnyi katonát küldenek ki helikopterrel a Karnak völgybe, ám a gépük lezuhan, és csak egy ember éli túl a balesetet, maga a játékos. Célunk pedig nem más, mint átverekedni magunkat a múmiák, Anubisok, óriásskorpiók, és elveszett lelkek hadán, amiben 8 fegyver lesz a segítségünkre, illetve egy-két poweup. A játék PC-n nem különösebben vált ismerté, elterjedté.

Fighting Force – 1997

Az egyik leghangulatosabb utcai harcos, 3D-s verekedős játék, melyet a Core Design készített és elsősorban konzolon, Playstation-ön aratott sikert, de PC-re is megjelent. A játékban négy karakter közül választhattunk, akik mind eltérő tulajdonságokkal és speciális támadásokkal rendelkeztek, ám ezeken kívül volt rengeteg felszedhető, eldobható, egyszer vagy tartósan használható alkalmatosság, illetve alkalom adtán egy-két lőfegyverhez is hozzájuthattunk. A single rész szórakoztató volt, ám az igazi élményt a kooperatív mód adta, amikor összedolgozva, egymást segítve, közös erővel verhettünk péppé egy-egy ellent. =) A játéknak később, 1999-ben jelent meg a 2. része, ami azonban nem aratott túl nagy sikert, és a beígért PC-s port sem készült el.

Halloween Harry – 1993

Egy újabb 2Ds, oldalnézetes, Apogee platformjáték, melyben egy Halloween Harry nevezetű izmos zsoldost irányítva, lángszóróval a kezünkben kellett ropogósra sütnünk a rosszarcú, gusztustalan, zöld idegeneket, akik az embereket agy halott, zöld zombikká változtatták. Ugyan a játék egyszerű története, rajzfilmszerű grafikája, humora, és a játékmenet részét képező fogságba esett hölgyemények kiszabadítása is mind-mind odatették a magukét a nagybetűs hangulathoz, ami remekre sikerült, Harry azonban valamiért mégsem tudott akkora sikert elérni, és úgy kitűnni, mint a “bátyus” Duke Nukem. Érdekesség, hogy a játékot egy évvel később, 1994-ben újra kiadták shareware verzióban, mely már Alien Carnage néven vált elérhetővé.

Highway Hunter – 1994

Egy 2Dimenziós, felülnézetes shoot em up stílusú játék, melyet az Orosz Omega Integral Systems készített. A történet itt sem volt túlbonyolítva, egy ellenséges idegen faj meghódítja a földet, rabszolgasorba taszítja az emberiséget, egészen addig, amíg egy az idegenek legújabb MASTER nevű prototípusán dolgozó munkás megunja a dolgot, ellopja a prototípust, aztán megindul, hogy végezzen az idegenek haderejével, és mindezt jópofa, rajzfilmszerű, scifis átvezető képekkel adták elő. Amit még mindenképpen érdemes megemlíteni, az a zene, ami a korhoz, stílushoz képest is remekre sikerült, nagyszerű hangulatot teremtett.

In Pursuit of Greed – 1995

Egy újabb, kicsit furcsa scifi FPS, melyet a Softdisk Publishing készített. A történet szerint 15.432-ben járunk, a 3. generációs emberiség korában, ami jelen esetben azt jelenti, hogy már feltalálták a hiperhajtóművet, így az emberiség már rég elhagyta a földet, és más bolygókon, galaxisokban is kolóniákat alapított. Ám ahogy lenni szokott, a dolog most sem ment simán, így egy Red Hunter nevű különleges zsoldos osztag tagjaként a feladatunk a legkülönfélébb rosszarcú lények lezúzása lesz, akik a terjeszkedést akadályozzák. A játék hangulata képi és látványvilága egyfajta cybermage hangulatot teremt, vagyis olyan akár egy technicizált fantasy. Újdonság tekintetében leginkább a random generator említhető meg, mely minden alkalommal véletlenszerűen szórta el az ellenségeket, tárgyakat, ami sokszor meg is nehezítette a játékot a puzzle elemek miatt, amikhez általában legalább egy, de néha több tárgy is szükséges volt. Ez az elem sokszor load után volt zavaró, ugyanis ilyenkor a játék véletlenszerűen újraosztotta a még le nem lőtt ellenségeket és fel nem szedett tárgyakat, így újra át kellett nézni a pálya már felfedezett részeit is, ami hosszútávon elég monoton tudott lenni.

Jurassic War – 1997

A Lengyel Tranquil Revolt in Computer által készített stratégiai játék, ahol ősemberekkel kell felvennünk a harcot a dinoszauruszok ellen. A játék a klasszikus menedzsment stratégiák elvét követte azzal a különbséggel, hogy a játék meglehetősen nehéz volt, nem nagyon értünk rá terjeszkedni és fejlődni, mert az ellenség szinte folyamatosan zaklatott minket.

Nebula Fighter – 1997

Az olasz HoloDream készítette ezt a 2Dimenziós, oldalnézetes űrhajós játékot, melynek a fajtársaitól eltérően az volt az érdekessége, hogy itt a fegyverzetet nem vásárolni, hanem felszedni lehetett. A kisebb fegyvereket (Quad-rocket, Homing missle, Spark, Back Plasma Cannon) a pályákon elszórva találhattuk, és a fő fegyverünkhöz adtak plusz tűzerőt. A fő fegyverzetünket a pályák végén található főellenségektől szedhettük fel, ha sikeresen legyőztük őket, és ezek között válogathattunk. A játékot lehetett kooperatív módban is játszani, így egy gépről ketten is végigküzdhették magunkat a pályákon.

Operation Body Count – 1994

Egy kommandós FPS, melyet a Capstone Software készített a Wolfenstein 3D továbbfejlesztett motorjával. A történet szerint a New York-i UN (United Nations, Egyesült Nemzetek) hivatalát terroristák szállják meg egy Victor nevű terrorista vezér parancsára, és túszul ejtik a világ legfontosabb embereit. A fehér ház persze nem tárgyal terroristákkal, így a G.A.T. (Government Assault Team) nevű speciális osztagon a feladat, hogy megoldják a helyzetet, és kipucolják a 40(!) emeletes épületet, sértetlenül kiszabadítsák a túszokat, és végezzenek Mr. Victorral, az elit terroristával. A játékban voltak új elemek is, például segítséget kérhettünk a társainktól, a pályákon voltak terroristák által elhelyezett csapdák, illetve technikai újdonság volt még a szétlőhető üveg, és az átlátszó ablakok.

Outlaws – 1997

A LucasArts meglehetősen hányattatott sorsú western FPS-e, melyet leginkább az elavult grafikai miatt ért kritika, pedig a játék az akkor alig több mint 2-éves Dark Forces motorját használta. A történet szerint James Anderson Marshall éppen hazaért egy távoli utazásról, amikor is két bandita Matt “Dr. Death” Jackson és “Slim” Sam Fulton megölték a feleségét, Annát, és elrabolták Sarah nevű lányát. Hősünk persze nem marad reszt, fegyvert ragad és a banditák nyomába ered, akikről később kiderül, hogy a kapzsi Bob Graham báró parancsára cselekedtek, és a háttérben vasútépítés áll. A játék technikailag elég sok újdonságot hozott, például lényeges különbségek voltak a nehézségi szintek között, a legkönnyebb Good szinten a játék átlagos kihívást nyújtott, Bad szinten már 2-3 pisztoly, puska lövéstől (a shotgunoktól azonnal) meghaltunk, még a legnehezebb Ugly szinten a játékban 1 lövéstől azonnal padlót fogtunk, ezen a szinten csak lopakodva volt esélyünk. További újdonság volt, hogy rengeteg volt a puzzle elem, nagyon sok helyre csak kulccsal vagy valamilyen tárgyal juthattunk csak be, ám ezek rendesen el voltak rejtve. A bankba például egy ásót használva az épület egyik sarkánál tudtuk belapátolni magunkat a széfig, egy másik helyen pedig dobozokat kellett tologatni, hogy egy kiálló deszkáról beugorhassunk egy másik épületbe. A készítők változatos helyszíneket terveztek, hangulatos rajzfilmszerű átvezető animációkkal mesélték el a történetet, westernfilmeket idéző zenéket tettek a játékba, és volt multiplayer is, ám sajnos a kissé tényleg csúnyácska grafika miatt a játék mégsem vált népszerűvé.

Postal – 1997

A Running With Scissors híres ámokfutó szimulátora, mely a Carmageddon mellett, vagy ahhoz hasonlóan hatalmas botrányt keltett az 1990-es években, több országban (Németország, Anglia) be is tiltották. A játékot az Arizonai, Oklahomai postás ámokfutások ihlették, mindközül a leghíresebb, egy 1986-os eset, ahol egy illető 14-embert ölt meg. A játékban egy Paradise city nevű déli kisvárosban kezdünk egy Postal Dude nevű figurát alakítva, aki foglalkozását tekintve postás (még a táskája is megvan) és Karácsony reggelén az otthonából kilépve egy M16-ossal (ez az alapfegyver) megindul, hogy válogatott fegyverarzenálja segítségével redukálja a helyi lakosságot. Ámokfutásunk az utcából, ahol lakunk, a külvároson, lakókocsiparkon, nyomornegyeden, parkon, belvároson, bevásárlóközponton (utóbbi csak a Plus kiadásban) egészen egy öregotthonig tart, feladatunk pedig nem több mint a pályán elszórt összes NPC legyilkolása, legyen az civil, rendőr, bandatag, fegyveres vagy fegyvertelen. Ez a sima single player rész, ám ezen kívül van még challenge mód is, ami a single pályák tényleges feladatokkal és kihívásokkal ellátott változata, ebben a módban játszva minden pályán különféle célokat kell teljesítenünk, például van ahol az a célunk, hogy időre visszahozzuk a pálya másik végén található zászlót a kezdőpontra, ám nincs fegyverünk, és az utunkat helyhez kötött rakétavetős, automata ágyúk nehezítik meg, amik ha eltalálnak, a zászló kiesik a kezünkből és visszakerül a pálya végébe. Aztán van ahol maxra töltve kell kibírnunk a hullámokban érkező ellenségeket, van ahol csak a fegyveres NPC-ket, esetleg pont hogy csak a fegyverteleneket szabad megölni, sőt van olyan is amikor maxra töltve 1 perc alatt kell 1000 NPC-t megölni. A challenge módon túl a játékban van multiplayer rész is, illetve ami még érdekesség, hogy a játékban eredetileg volt egy iskolás pálya, ahol gyerekek voltak, ám ezt végül kivették a final verzióból és csak az outroban kapott helyet. A Postal az egyik olyan játék, amelyeknek az emberek nagytöbbsége, csak a 2. részével találkozott, amit 2003-ban adtak ki, 2004-ben jelent meg a 2. rész javított és multiplayerrel ellátott Share the Pain verziója, majd 2005-ben a kissé rövidre szabott Apocalypse Weekend. A 2. részhez több rajongói mod is készült, mindközül a leghíresebb az AWP (A Week in Paradise) amely rengeteg extra fegyvert, npc skint, és egy-két új melléküldetést is tartalmaz.

Putt-Putt – 1992

A Putt-Putt egy gyerekeknek készült színes, humoros, rajzfilmszerű kalandjáték, melyet a Humongous Entertainment készített. A játék témája a beszélők autók (ni csak… na ennyit a Disney, Cars-járól) amik közül mi is egyet alakítunk, Putt-Puttot, aki mindenféle kalandokba keveredik, elsőként például egy parádéra szeretne kijutni, de ezt több tényező is akadályozza, amikhez mindenféle tárgyakat és ügyességi, logikai játékokat kell megoldanunk. A Putt-Puttnak később több része is megjelent, egyes folytatások már nem kalandjátékként.

Radix: Beyond the Void – 1995

A Neural Storm Entertainment készítette ezt a 3Ds űrhajós játékot, mely grafikailag a kor legszebb játékai közé tartozott. A történet ugyan nem volt nagy kunszt, lényegében a szokásos jönnek az idegenek, akik nagyon gonoszak és ezért le kell őket győzni, de a lényegi hangsúly nem is ezen volt, hanem hogy a játék a klasszikus shoot em up stílust helyezte át 3D-be, amely meglepően jól sikerült. Általában a 2Dimenzióban sikeres játékokat meglehetősen körülményes plusz egy dimenzióba áttenni úgy, hogy azok játszhatóak és hangulatosak legyenek, ám a Radix volt az egyik példa arra, hogy ez igenis lehetséges. Az ellenséges űrhajók, szondák, mechek, tankok, ágyúk, bunkerek kilövése külső és belső nézetből is szépen ki volt dolgozva, plusz a játék a külső-belső terek variálásán túl támogatta az egymásra épülő szintek rendszerét, így nem volt “alagútérzés” a tér sokkal tágabbnak hatott.

Save our Pizzas – 1993

A Copysoft készítette ezt a meglehetősen érdekes 2Ds, oldalnézetes platformjátékot, ahol a gonosz Evil Chef of Cadiz ellopja a pizza készítés ősi receptjét, így egy Skunny nevű mókusra várt a feladat, hogy az ősi rómába visszautazva újra összeszedje a szükséges alapanyagokat. A játék szép, rajzfilmszerű grafikával, és némi humorral fűszerezve adta a hangulatot, ami egész élvezetes volt, bár túl sok eredetiség nem volt benne, például az ellenséges rómaiakat Bombermant idéző időzített bombákkal kellett a levegőbe repítenünk.

Screamer – 1995

A Graffiti készítette ezt a hangulatos arcade autós játékot, amely bár mind grafikailag, mind technikailag fejlettebb volt, mind a nagy rivális Need for Speed, mégsem tudott olyan népszerűvé válni. A játék legnépszerűbb része az 1996-ban megjelent 2. rész lett, szemet gyönyörködtető grafikával, és kiforrott játékmenettel, ám sajnos a nagy áttörés ennél is elmaradt. Később 1997-ben megjelent a Screamer Rally, mely már inkább szimulátor stílusban próbálkozott kevés sikerrel. Végül hosszú idő után, 2001 végén a magyar Clever’s Development elkészített a korhoz képest igen realisztikus Screamer 4×4 terepjáró szimulátort, ami viszont nemzetközileg is elég sikeres lett.

SiN – 1998

A Ritual Entertainment készítette ezt az érdekes scifi FPS-t a Quake 2 motorjával. A történet a korai jövőben, egészen pontosan 2037-ben játszódik, amikor is a bűnözés olyan méreteket ölt, hogy a kormányok képtelenek kontrollálni a kialakult krízis helyzetet, így a rendfenntartás különféle magán biztonsági cégekre, vállalatokra hárul. Az egyik legnagyobb ezek közül a SiNtek nevű multi-nacionális biotechnológiai vállalat. A dolgok rendben is mennek egészen addig, amíg fel nem tűnik egy új drog, a U4, ami után a játék főhőse, John Blade ezredes is nyomoz. Ehhez képest a játék elején éppen egy félresikerült túszejtős bankrablásos helyzetet kell megoldanunk, amiről kiderül, hogy egy bizonyos Mancini nevű ember készítette elő. Plusz a kialakult helyzetet még tovább bonyolítják a később felbukkanó agresszív mutánsok is. A történet tehát kezdetben látszólag összefüggéstelen, ám idővel fény derül a közös pontokra a SiNtek, a U4, Mancini és a mutánsok között. A játék anno a szép grafika, a hangulatos játékmenet, és a multiplayer lehetőség miatt elég magas értékelést és jó visszhangot kapott a szaksajtóban, mégsem vált annyira népszerűvé és ismerté, amennyire a hátszél után kellett volna.

SkyNET – 1996

A Bethesda Softworks egyik FPS-e, ami a Terminátor 1-2 alapján készült, ám nem a filmek cselekményét követte, hanem az azok által bemutatott apokaliptikus jövőben játszódott. A játék szép grafikával, széles fegyverválasztékkal, irányítható járművekkel, a filmekben látott robotokkal és hangulattal örvendeztette meg a játékosokat, 8 pályán keresztül. Plusz volt multiplyer funkció is, ahol emberként és terminátorként is harcolhattunk. A játékkal különösebb probléma nem volt, talán kicsit rövidre sikerült a single rész, ám valamiért nem vált túl ismerté, népszerűvé.

Slipstream 5000 – 1995

Egy érdekes, 3Ds űrhajós versenyzős játék, amit a The Software Refinery készített. A játék egy pörgős, hangulatos, futurisztikus űrhajós versengésre buzdított minket, melyben alkalmanként lehetőségünk volt a nyerési esélyünket jócskán növelő fegyvereket is bevetni, amik eltérítették, lelassították a riválisainkat. Sajnos ez a játék sem vált túlzottan ismerté, pedig akár osztott képernyős módban, egy gépről is lehetett játszani.

Sonic & Knuckles – 1994

Míg egyesek a Nintendo, gombafüggő olasz vízvezeték szerelőjéért, Mario-ért, mások pedig a Playstation őrült róka/borz kreatúrájáért, Crash-ért voltak oda, addig én mindig is a SEGA gyűrűmániás kék sündisznóját, Sonic-ot preferáltam. =) A történet elég egyszerű volt, Sonic és hű társa Tails harcolnak a gonosz Dr. Robotnik és tökkelütött droid serege ellen, ám a küzdelembe bekapcsolódik Knuckles az erőcsávó is, aki külön utakon járkál és hol segít, hol hátráltat minket, bár a célja neki is ugyan az. A játékban Sonickot, Tailst, mindkettőjüket (ilyenkor az MI vezérelte Tailst) és Knuckles-t is az irányításunk alá vehettük, de akár kooperatív módban is nekiállhattunk a játéknak. A játékban minden karakter egyedi, csak rá jellemző tulajdonságokkal rendelkezett, Sonic például tudott duplán ugrani, Tails repülni, Knuckles pedig bármilyen függőleges felületen képes volt falat mászni. A játékban nem volt különösebb életerőnk, ám ha hozzáértünk egy ellenséghez, az addig összegyűjtött gyűrűk kiestek, és szedhettük őket újra össze. Ha viszont nem volt nálunk egy gyűrű sem, akkor egyből meghaltunk. A küzdelmünket segítette a különféle számítógép(?)szerűségekbe rejtett buborék powerupok, amik egyfajta védelmi mezőt képeztek is különféle tulajdonságokkal bírtak. A tűzbuborék például immunissá tett minket a tűzalapú támadásokkal szemben, még a vízbuborék végtelen levegőt biztosított víz alatt. Ezen kívül a játék egy csomó minigamet is tartalmazott, volt köztük flipper, rulett, és a kedvencem, a 3Ds gömb, amikor a kék gömböket kellett pirossá változtatni, ám a dolgunkat megnehezítette, hogy minden gömbbel egyre gyorsabbak lettünk. A Sonic játékoknak azóta több folytatása is megjelent, köztük jó pár 3Ds is, ám az igazi sikerüket konzolon, Segán aratták.

SuperKarts – 1995

A Manic Media Production készítette ezt a jópofa Wacky Wheels szerű gokartos játékot, rajzfilmszerű grafikával, ahol állatok helyett ezúttal különféle nemzetiségű emberek közül választva, különféle országokban játszódó pályákon kellett jó kis arcade stílusú versenyeket nyernünk. A gokartok bár mind eltérőek voltak gyorsulás, végsebesség, kormányozhatóság, masszívság szempontjából, de nagyjából ki lettek egyensúlyozva. Arcade gokartverseny azonban nem lehet igazi gyorsító pallók, ugratók, rejtett rövid utak, és persze fölszedhető powerupok nélkül, amik természetesen itt is megvoltak. A Single részen túl a játék lehetőséget biztosított osztott képernyős, és hálózati játékra is.

Syndicate Wars – 1996

A Bullfrog Productions készítette ezt a rendkívül hangulatos RTT stílusú játékot, amiben egy kis csapatot vezérelve kellett különféle feladatokat teljesítenünk futurisztikus, cyberpunk környezetben. A játék bár pályarendszerben működött, és különféle városokba kalauzolt el minket, a városokon belül mégis szabad kezet adott a játékosnak, bármerre mehettünk. A városokban járkáltak a civilek, ment a forgalom, működtek a lámpák, az épületekbe be lehetett menni, sőt mindegyiket le is lehetett rombolni, röviden a játék egy a korhoz képest interaktív élő-lélegző környezetet teremtett. Csapatunkat azonban nem csak vezérelni kellett, hanem fejleszteni is, ami a klasszikus fegyver, páncél, kiegészítők vásárlásán túl elegendő pénzmagért cserébe azt is lehetővé tett, hogy akár mindegyik karaktert Terminátor szerű cyborgá építsük át. Nagyszerű játék volt, bár a vége kissé sablonosra sikerült, anno mégse nagyon vált népszerűvé.

Terra Nova: Strike Force Centauri – 1996

Egy igazán hangulatos, és innovatív FPS, melyet a Looking Glass Technologies készített. A játék 2327-ben, az Alpha Centauri csillagrendszerben játszódik, a téma pedig egy futurisztikus, scifi klán háború. Első ránézésre a játék nem sok különbséget mutatott az akkori átlagos FPS-ekhez képest, ám amint átvettük az irányítást a karakterünk felett, szinte azonnal érezni lehetett, hogy a játék a fegyverzeten és az akción túl legalább akkora hangsúlyt az úgynevezett intelligens szkafanderekre és a kommunikációra. Az intelligens szkafander jelen esetben azt jelentette, hogy az öltözékünket különféle rendszerek tartották fönt, amik minden számunkra lényeges információt megmutattak, a terepről, a különféle járművekről és az ellenségekről is, ám ezek a rendszerek a minket érő sérülések következtében rongálódtak is, és így különféle negatív hatásokat szenvedhettünk el. Így ha például a célzó rendszer tönkrement, elvesztettük a célkeresztet, ha a tájékozódásért felelős helymeghatározó rendszer ment tönkre, akkor pedig elvesztettük a térképet és az iránytűt. Ezekből a rendszerekből szkafandertől függően 5-10 fajta volt, megijedni azonban nem kellett, szkafanderünk ugyanis javítható volt. Szkafanderből több fajta volt, könnyű, nehéz, és álcázó, amik mind eltérő pozitív és negatív tulajdonságokkal rendelkeztek. A szkafandereken túl a másik lényeges elem a kommunikáció volt, a játék ugyanis csapatjáték volt, vagyis társainkon legalább annyira múlt a siker, mint rajtunk. Az MI-vel szerencsére különösebb probléma nem volt, ám egy-egy akció előtt és közben sem ártott rádión keresztül finom hangolni ki-mit csináljon, milyen szerepet töltsön be, plusz minden karakter rendelkezett valami egyedi, csak rá jellemző képességgel is. A játékhoz ígértek, de sajnos sohasem készült multiplayer kiegészítés. Véleményem szerint a Terra Nova az egyik olyan méltatlanul elfeledett és alulértékelt FPS, amitől sok modern játéknak is lenne mit tanulni.

Turok: Dinosaur Hunter – 1997

Az Iguana Entertainment készítette ezt a korához képest nagyon szép grafikájú, ugyanakkor kissé eltúlzott FPS-t. A játékban egy őslakos indiánt irányítottunk, aki foglalkozását tekintve dinoszaurusz vadász. Különösebb probléma igazából nem volt a játékkal, volt jó sok fegyver, ügyességi rész, főellenség, ám a hangulat idővel eléggé megváltozott, mint ha a játékba egyszerre túl sok mindent akartak volna belegyömöszölni. Kezdetben a zsoldosok, dínók, mérges bogarak, óriás zöld gorillaszerű szörnyek öldöklése a dzsungelben hangulatos volt, később aztán még az azték-maya beütésű harcosok, fúvócsöves bérgyilkosok, varázslók is elmentek, ám a játék vége felé feltűnő négykarú, anorexiás predator szerű szörnyek, cyborgok, cyborg dínók, és mechek már nagyon elütöttek az eredeti hangulattól. A játék viszonylag jó visszhangot kapott a szaksajtóban, elég sokan ki is próbálták, de az emberek többségében nem hagyott mély nyomot.

Viper Racing – 1998

Egy budget kategóriás autóversenyzős játék, a Monster Games első alkotása. A játék lényege igen egyszerű volt, Dodge Viperekkel kellett versenyezni a legkülönfélébb pályákon, és lehetőleg nyerni. Szép volt a grafika, a törésmodell különösen, a hangok is rendben voltak, és volt multiplayer is. Ami miatt viszont a legtöbb embernek megmaradt a játék, az a rengeteg poénos extra, amit a készítők a játékba építettek. Az egyik ilyen extra volt, hogy egy sikeres verseny után, ha visszatértünk egy pályára, az előzőleg azon a pályán tett köreinket egy szellem autó ugyan úgy lekövette. A másik ilyen extra volt, hogy az autónk kiterített textúrájára egy menüben kis ezer logot, matricát, feliratot, mintát tehettünk, plusz át is színezhettük az alapot is. Aztán ott voltak a bekapcsolható extra járművek, például egy McLaren, vagy egy kis légcsavaros repülőgép, amivel lehetett repülni is (már ha nem törtük meg nagyon). Végül pedig ott volt mindenki kedvence, az úgynevezett horn ball, amikor a dudagombbal egy fekete-szürke acélgolyót lőhettünk ki, amivel összetörhettük a riválisaink autóját.

Wreckin’ Crew – 1998

Egyike azon játékoknak, amiről a címe miatt baromi nehéz bármit is találni, ezért már az elején jó tisztázni, hogy a cím Wreckin’ Crew semmiképp sem összekeverendő a Wrecking Crew-el, amiből létezik film, könyv, képregény, zene, és egy Marios játék is. Sőt Wreckin’ Crew néven is találni mást, ugyan ezen a néven létezett egy ’80-as évekbeli Funky banda is. Most hogy ezt tisztáztuk, térjünk rá a játékra, amit a Telstar készített, és egy humoros, kissé bizarr arcade stílusú autós verseny, ahol hotrodokkal kell versenyezni. A verseny érdekessége, hogy minden választott autó és sofőr rendelkezik egyedi fegyverzettel (tölcséres puska, desert eagle, shotgun) mellyel az éppen bal, vagy jobb oldalról előzni próbáló ellenségeket téríthetjük jobb belátásra. Plusz ezen kívül mindegyik autó, sofőr rendelkezik egy egyedi speciális támadással, melyeket jó teljesítmény fejében tudunk néha elsütni (szappanfőző, hőkövető rakéta, kiszórt kölyökkutyák, stb). De nem hiányozhatnak a pályán elszórt powerupok sem (turbó, olajfolt).

Z.A.R. (Zone of Artificial Resource) – 1997

Ha Wreckin’ Crew-ről nehéz volt bármit is találni, akkor erről a játékról még nehezebb. =) Szóval a Z.A.R. egy különösnek mondható Orosz FPS, amelyet a Maddox Games (ma 1C) készített, ami szép grafikával, és egy vadiúj fizikai elemmel, a terraformálással rukkolt elő, ez utóbbi annyit tett, hogy a fegyvereinkkel rombolhattuk a talajt. A történet szerint 2097-ben járunk, amikor is egy új és értékes ásványt, az Iberium válik az aktuális hatalom legfontosabb kincsévé. Az Iberium-ot az iparban és a hadiiparban is felhasználják, bányász és az illetéktelenektől az ásványt védelmező harci robotokat építenek, melyeket mind egy központi számítógép vezérel. A dolog éveken át működik, az emberi személyzet csak biztonsági okokból van jelen, ám egy napon megszakad a kapcsolat. Napok telnek el, de mivel úgy vélik technikai hiba történt, csak egy felderítőt küldenek a helyszínre, Hermit ezredest. Itt indul a játék, ahol kapásból 3 mini-mech szerű robot és egy duplacsövű lebegő tank szerűség is ránk ront, őket az alapfegyvernek számító minigun-al kell mielőbb likvidálni. A játékban összesen 12 fajta fegyverrel, javarészt üteg és rakéta elven működő arzenállal kell mindaddig küzdenünk, amíg ki nem derül, az Iberium bányászása közben az egyik robot egy meteoritnak látszó anyagba botlott, amihez miután hozzáért, megbolondult a processzora, és vele együtt, rajta keresztül az összes többi roboté is. A játékban egyetlen célunk van csupán, a szabadon bejárható hatalmas pályán megsemmisíteni minden robotot, még a napelem szerű szondákat is, majd ekkor a pálya közepén megjelenik egy fehér energia felhő, ami egy másik helyszínre visz minket. A játékban a HP-t sem hétköznapi módon kell szerezni, csomagok helyett itt a megsemmisített robotok után maradó Iberium eszenciát szívhatjuk magunkba.

Advertisements

39 hozzászólás to “Classic Games – v2 – Amiket lehet ismersz…”

  1. Epic post megint.

    Nekem erről listáról hiányzik (nem tudom, hogy játszottál velük) a Descent, MDK, Neverhood, a Sierra-s flipper játékok, meg talán van olyan is ami, nem jutott eszembe.

  2. Descent kimaradt (bár ahogy nézem az is olyasmi volt mint a Radix), MDK, Neverhood később kerültek hozzám. Egyébként lehetséges, hogy pár dolgot már én is elfelejtettem, de most ez egy olyan dolog, hogy vagy emlékszem rá, vagy nem. Wreckin’ Crew után is kétszer “túrtam át a netet” mert úgy emlékeztem, hogy WreckinG-volt. 🙂

  3. Ilyet nekem is kell írnom. 😀
    Battle Arena Toshinden: Sajna csak az animét láttam.
    Earthworm Jim: Alap.
    Exhumed: Alap, de sosem vittem le, mert féltem tőle kiskoromban. xD
    Fighting Force: Beaz’em Up Alapmű, a mai napig játszok vele PS3-on, PS1-en és PC-n is. 🙂
    Outlaws: A leghangulatosabb FPS, amivel valaha játszottam. Az atmoszféra és a sztori utánozhatatlan. Imádtam. Imádom. Meg kéne keresnem, mert megvan.
    Postal: Alap. 2 jobban bejött mondjuk. 3-at meg várom.
    SiN: Szintén imádtam.

    Akkor ha lehet koppintanám a posztodat… :S
    Nagyon megjött a kedvem egy kis oldscool bemutatóra.

  4. Soa Mark Says:

    ebböl össz-vissz 3-mat ismerek de azt nagyon 😀

    Earthworm Jim: SNES emu-n nagyon sokat játszottam vele
    Postal: A 2 jobban tetszett már azért is mert abban több poén volt
    Sonic 3: Nekem a 2 a fav de a 3 is hozta a minőséget, bár én inkább ehez a classikus sonic trilógiához vonzódok, a 3D-s se rossz de inkább a 2D-s : )

  5. benyoboy: Nyugodtan, én is szeretem a retro listákat, mert szinte mindig találok rajta olyat, amire már nem emlékeztem, vagy nekem kimaradt. 🙂 Outlawsnak ha kell van egy nagyon jó torrentje, benne van minden ami kell, felpatchelve még W7 64biten is ment nekem. Battle Arena Toshinden ha érdekel, át tudom küldeni, csak egy 500MB-os iso.

    Soa Mark: Nem baj, direkt azért szedtem külön, mert ezeket a többség nem ismeri, vagy nem lettek olyan sikeresek. Postal-ból amúgy az 1 és a 2 eléggé más, az 1 inkább morbidságra ment rá, a 2 inkább a morbid humorra.

    Amúgy lesz még egy V3 is, oda azokat szedem majd össze, amik nekem 2000 utánra csúsztak.

  6. Yuriko-chan Says:

    Azt hittem, erről a listáról semmit nem fogok ismerni, de tévedtem. 🙂
    Halloween Harry: próbálkoztam vele, de nem tetszett, hogy időre ment a játék, úgyhogy inkább hagytam a francba.
    Save Our Pizzas: ez is még a legelső számítógépünkön volt rajta, de nem emlékeztem a pontos címére, és az előző játékos post után is hiába kerestem, szóval örök hála, Péter!

  7. Szívesen! 🙂 Néhány névvel én is eltököltem egy darabig, például az In Pursuit of Greed-re is úgy emlékeztem, hogy csak simán Greed volt a címe.

  8. Figyu, a Blood-ban az E4/L1-en állítólag van egy Duke Nukem-es arcade mashine valami titkos helyen, de nem találom meg, hol a francba lehet? 😀
    AMúgy végigtoltam mind az 5 epizódot a hétvégén, egy kis nosztalgia. Káne már valami folytatás is…

  9. Már régen játszottam a Blood-al, de rákeresve ezt találtam:

  10. Konkrétan nem erre gondoltam, de kösz amúgy… ezt a secret-et már el is felejtettem basszus 😀

  11. Bazz, tudtad, hogy vannak Super Secret-ek? Ezt a videót nézd meg, a végén felugrik a zombi fején, hogy felfegye a napalm vetőt az első pályán!

  12. Hát… ehhez biztos nem egyszer kellett végigjátszania egy-egy pályát, hogy ezekre rájöjjön. 🙂

  13. Én is milliószor végigtoltam már, de az a csávó még annál is többször 😀
    Amúgy ez a listád nem bejövős nekem, talán csak ezek: Outlaws, Putt-putt, Skynet, Turok. Többi nem.
    Ja és egy érdekesség:

  14. “Amúgy ez a listád nem bejövős nekem, talán csak ezek: Outlaws, Putt-putt, Skynet, Turok. Többi nem.” -> Hát istenem, tehetek én erről? 🙂 Anno azzal gameltem ami vegyes kalózcd-ken valahogy hozzám került, nem volt se net, se torrent, nem válogattam, örültem hogy van mivel játszani. Egyébként az ilyenek, hogy: Eradicator, Terra Nova, ZAR, nagyon is jók voltak, csomó olyan elem kapott bennük helyet, amiket a 66.odik hipermodern FPS is megirigyelhetne.

  15. Az az igazság, hogy nagy részük tök ismeretlen volt számomra. 😀

  16. Nem baj az, most már ismered, vagy legalább is tudod, hogy voltak olyanok is. 🙂

  17. Jók lettek, amúgy ha ilyen régi FPS-eket akarsz futtatni, akkor itt nézz szét: http://fps.maros.pri.ee/index.php?event=166 sokkal jobb mint a DosBox vagy a DisplayDoctor.

  18. http://buildxp.deathmask.net/
    Én ez alapján csináltam meg Blood-ot, Duke-t meg SW-t. Doom 1-2 meg Skulltaggal megy. Kösz az infót amúgy, a Transfusion meg csak béta sajnos és csak multizni lehet vele, de elég gagyi.

  19. Hmm… lehet, én a Shadow Warrior-hoz kerestem hrp packet, és akkor találtam meg, de az viszont működött: http://fps.maros.pri.ee/index.php?event=568

  20. Tudom azt nyomtuk régen, de ott csak két ellenfél volt felújitva minden más meg a régi volt. De lehet azóta már tovább csinálták.

  21. Adok neked egy internetet, ha megvan neked a ZAR teljes verziója valahol… 😀

  22. Valamelyik régi CD-n rajta van, de azt nem tudom, hogy melyiken és hogy teljes e, de úgy emlékszem igen. Vinyón csak ilyenek vannak, hogy Duke 3D, Carmageddon 1, Turok 1, Doom 1-2, a régi cuccok többsége még CD-n pihen.

  23. Na Rev, adhatod az internetet. 🙂

    Megkerestem, megtaláltam, kipróbáltam, teljes, és feltöltöttem, ha kell: http://www.extrashare.us/hu/file/49136/ZAR-rar.html

    Ui: DosBox viszi a gamet. Ha a letöltésnél hibát ír ki, akkor nyomj visszát és bökj rá újra a letöltés gombra.

  24. Császár vagy, Péter, add meg a címedet, és küldöm az internetedet egy floppy-n. De ne siess vele annyira, mert még rá kell jönnöm, hogy töltsem le az internetet.

    Az ilyen Win95-Win98 korabeli komolyabb, 3D-s játékokat nem lehet se abandonware oldalakról, se torrentről leszedni, a DC-hez meg nem értettem sose… Danke. :3

  25. Szívesen! Egyébként gratulálok, te vagy a 2. ember, aki tudta, hogy mi az a ZAR, és nem egy ajtózárra gondolt. 😀

    Sajnos amúgy ez is egy létező kategória, az olyan játékoké, amik ugyan meghaladták több szempontból is a saját koruk standardjait, mégsem váltak népszerűvé, sőt gyakorlatilag arról is alig maradt fenn valami, hogy egyáltalán, valaha is léteztek.

  26. Hát ilyen szempontból a MobyGames nyújthat valami támpontot. Én még a Terep2-t is beadtam az adatbázisukba. 😀

  27. Jaj de jó hogy mondtad, azt el is felejtettem! 🙂 Terep 1-2 fasza volt, általános suliban nagyon el tudtam vele lenni, csak sokszor fagyott.

  28. Terep 1-2-öt én is ismerem, de nekem nem jött be(túl céltalan). Ha autós, akkor Stunts.

  29. Ebből csak Earthworm Jim és a Doofus az amit ismerek. ^^” A Postalal öcsém jáccott régen de anyu letöröltette vele mert brutális volt.

  30. A Blackthorne c. platform game a Blizzardtól még ismerős?:P Az is elég jó cucc volt.

  31. Ismerem, bár hozzáteszem, a Blizzard játékokért valahogy sohasem voltam oda, főleg a Warcraft sikerének mibenlétét nem értettem.

  32. Save our Pizzas

  33. Earthworm Jim… de kár hogy soha nem volt alkalmam játszani azzal a játékkal. 😦 Biztos sokkal jobb mint a Rayman első része. Hogy azt én mennyire gyűlölöm… Szó szerint kis híján kinyírt az a játék.

  34. Earthworm Jim nagyon jó platform játék volt, csak aztán idővel az is átment 3D és nagyon szar lett. Rayman-nek messze az első része volt a legjobb, leghangulatosabb, ha az nem jött be, akkor a folytatásaival se nagyon próbálkozz, mert a 2-től az is 3D. Főleg a nyulas rész, na az valami ritka trágya.

  35. Épp az a vicces hogy a többi része tetszett, különösen a 3. Nekem nem a Rayman világával volt gondom, hanem azzal hogy iszonyatosan nehéz volt az első rész, legalábbis nekem. A 2. fokozatosan nehezedett, a 3. változatosan adagolta a nehézségi fokozatokat, az 1. pedig gyakran bedobott a mély vízbe, amit én speciel utálok egy játékban.

    Kifejtve: magas vérnyomásom van, úgyhogy ha nagyon felhúzom magam, akkor rosszul leszek. A Rayman 1-nél ez többször is előfordult, de nem akartam feladni mert többen is mondták hogy milyen jó játék. Aztán, miután 30. alkalommal is meghaltam annál a skorpiós pályánál, megint rosszul lettem, ezért úgy döntöttem hogy hagyom a rákba az egészet, helyette inkább s JazzJackRabbittel játszottam. Ezért sem játszom FPS-ekkel. Nem arról van szó hogy ha a játék nehézzé válik, azonnal uninstallálom, hanem arról hogy amikor nagybetűsen FEJFÁJÁST okozóan nehéz lesz, nagyon kezdek szimpatizálni az uninstall gombbal.

    A folytatásba nehezen kezdtem bele, igazából a lemezét már 2000-ben megkaptam de csak egy évvel később próbáltam ki, mert féltem hogy megint szarul leszek. Nos, nem így történt. Legnagyobb meglepetésemre még tetszett is. A világ, a kidolgozottság, Rayman fejlődése… Ha még a kamerakezelést kicsit fejlesztették volna, akkor milyen jó lett volna. Az én véleményem az, hogy a Rayman sorozatnak kifejezetten jót tett a 3D-s külső, élőbbé tette az amúgy sem rossz atmoszférát, a kamerakezelés nekem ritkán okozott gondot, a szereplők is jobban tetszettek, a zenék abszolút helyükön voltak, mi kell még? 😀

    A Raving Rabbidses játékkal is játszottam, és elismerem tényleg gagyi lett, de végül is én letudtam annyival hogy a Rayman Raving Rabbids gyerekeknek készült. Ennek ellenére nem zárkózom el a 2D-s platformjátéktól, szóval várom hogy megjelenjen az Origins.

  36. Valóban nem könnyű az első rész, de annyira nem is nehéz, ha ezen felhúztad magad akkor Doofustól szabályosan idegbajt kaptál volna, mert ott ha hozzád értek egyből meghaltál, plusz még ott volt az a hülye kutya, aki lőni nem tudott, de meghalni igen, és közös életetek volt.

    Na most képzeld el azt a szitut amikor végre tovább jutnál egy húzósabb részen, de az a barom kutya ott szerencsétlenkedik mert az Ai éppen bekerült egy körforgásba, bespawnol egy muslinca, hozzáér, és ennyi, kezdheted megint elölről a pályát.

    Rayman szerintem 2D-ben volt az igazi, sokkal szebbek voltak a 2D-s rajzfilmszerű spritek, mint az az erőltetett, baltával faragott 3D. De a grafikán még túl is tettem volna magam ha:
    A az irányítás nem lenne merev és körülményes.
    B a kamerakezelés nem lenne helyenként agyrém.

    Plusz az 1 sokkal szürreálisabb volt mint a 2-3 együttvéve, még emlékszem a gonosz undead Raymanre… =D

  37. A Rayman 3 visszavett pár elemet az első részből (Rayman ellőhető öklei, és a néhol szürreális ábrázolás). Plusz a humora annak volt a legjobb. Globoxot a 2. részben idegesítőnek találtam, a 3. részben viszont már megszerettem. 😀 A Baltával faragott grafikát a “halandzsaszinkront” a PS2-es változatban kijavították, és felturbózták néhány aprósággal. A 3.rész grafikája pedig már nagyon csinos lett.

    Undead Rayman? Odáig már nem jutottam el sosem. 😀

    A grafika már az 1-nél is szép volt, az irányítás pedig néha valóban körülményes volt, de nekem nem volt vele túl sok gondom. Alkalmazkodás kérdése az egész. Nem tudom, a Rayman M-el játszottál-e?

    “Na most képzeld el azt a szitut amikor végre tovább jutnál egy húzósabb részen, de az a barom kutya ott szerencsétlenkedik mert az Ai éppen bekerült egy körforgásba, bespawnol egy muslinca, hozzáér, és ennyi, kezdheted megint elölről a pályát.”

    Engem a kisebb testvéreim cseszegettek mindig. Ott vagyok egy pálya végén (Mario), már csak egy szakadék választ el, majd bejön az öcsém és miután leállítottam a játékot hogy elmenjek WC-re, arra jövök vissza hogy az öcsém sikeresen belevetette Mariót a szakadékba. X’D

  38. Rayman M kimaradt, undead Rayman elől meg konkrétan menekülni kellett, egészen addig amíg egy varázsló össze nem kicsinyített, na oda már nem tudott utánad jönni, de a vége előtt még összefutottál vele.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: