Painkiller – siker és bukás

Nemrég történt velem, hogy besétáltam a helyi 576-ba, nem konkrét vásárlási szándékkal, egyszerűen csak szétnézni, amikor megakadt a szemem egy néven, Painkiller: Resurrection. Mivel az alap játék anno bejött, érthető módon felkeltette az érdeklődésem, a kezembe vettem, nézegettem, forgattam, végül pedig, mivel jó árban volt (3.990Ft) megvettem (bár már itt gyanús lehetett volna, mert az előző részek mind a 10.000Ft-os kategóriában indultak). Hazaértem, feltelepítettem, kipróbáltam, és… kurva nagyot csalódtam.

Eredetileg csak a Resurrectionről szándékoztam szót ejteni, de végül belevettem az előző részeket is, már csak hogy így is éreztessem a különbséget.

Painkiller – 2004

A Lengyel People can Fly anno, 2004 nyarán, hatalmas meglepetést okozott az arcade stílusú FPS játékok kedvelőinek, amikor kiadta a Painkiller-t. A játék a Doom, Duke Nukem, Serious Sam féle Shoot ’n’ Run vonalat vitte tovább gyönyörű grafikával, és pár újszerű elemmel. Abban az évben több kategóriában is (grafika, zene, hangulat, játékmenet) benne szerepelt az év végi Top 3-ban, Top 5-ben.

Történet:

Nyilvánvalóan nem a játék legnagyobb erőssége, de a lényeg a következő: Daniel Garner egy viharos éjszaka barátnője, Catherine társaságában útnak indul egy születésnapi vacsorára, ám útközben balesetet szenvednek és meghalnak. A nő lelke a mennyországba, még Daniel lelke a purgatóriumba kerül, ahol Samael a mennyország ügynöke fogadja, lehetőséget adva neki arra, hogy megtisztítsa a lelkét, és elfoglalja helyét felesége mellett a mennyben. Daniel belemegy az alkuba, ám a rá váró feladat közel sem egyszerű, a Pokol 4 leghatalmasabb generálisát kell legyőznie, különféle démoni világokon átverekednie magát, hogy megakadályozza a menny és a pokol közti nyílt háborút.

Játékmenet:

Klasszikus FPS, minden pályán átlag 200-250 ellenséggel, ahol (főleg nehezebb szinten) az állandó mozgáson legalább annyira múlik a siker, mint a szituációhoz leginkább megfelelő fegyver kiválasztásán. Plusz némi treasure hunt és az elmaradhatatlan secretek.

Apropó secretek, a legtöbb hasonló játékban, mondjuk egy Serious Sam-ben a secretek általában egy épület, szobor, vagy egy feltűnően világosabb/sötétebb falrész mögött rejtőztek. Na most ez a Painkillerben picit  másképp ment, itt egy-egy secret megszerzése bizony komoly kihívás volt, sőt némelyiket már észrevenni sem volt egyszerű.

A játék ezeken túl különféle extrákkal is feldobta a játékmenetet, például Tarot kártyákkal, amiket a pályákon állított kritériumok fejében kaphatunk meg. A kritériumok között vannak könnyebbek (öld meg az összes ellenséget) és kifejezetten nehezek is (ne sebződj, ne végy fel egyetlen lelket sem). Kártyából amúgy két fajta létezik:
– Ezüst (passzív, állandó hatással)
– Arany (külön aktivációt igényel)

A tarot kártyákon túl vannak még lelkek is, amik a leölt démonok után keletkeznek, és ha összeszedünk belőlük 66-ot, akkor aktiválódik az úgynevezett démonmód, amikor limitált ideig megváltozik a látásunk és minden ellenséget egyetlen lövéssel meg tudunk semmisíteni.

Illetve ott vannak maguk a nehézségi szintek, amik a Painkillerben nem csak a sebzés értékekkel variálnak, hanem alapvető módosítókkal bírnak, összesen 4 különböző van belőlük:

– Daydream -> Dupla mennyiségű lőszert kapunk, a pentagrammák (checkpoint) visszatöltik az életünket, ha 100HP alatt van. Minden ellenség csak 1-et képes sebezni és 50%-os életerővel indulnak. Nincsenek tarot kártyák.
– Insomia -> Majdnem dupla mennyiségű lőszert kapunk (+75%) a pentagrammák (checkpoint) visszatöltik az életünket, ha 100HP alatt van. Minden ellenség 50%-ban sebez, és 75% életerővel indul.
– Nightmare -> Normál mennyiségű lőszert kapunk, a pentagrammák (checkpoint) nem töltik vissza az életerőnket. Minden ellenség 100%ban sebez és 100% életerővel indul.
– Trauma -> Minden ellenség duplán sebez és dupla életerővel indul. Nincsenek lelkek, nincs démonmód.

Fegyverek:

A fegyvereket, szám szerint 5-öt, kombó elv szerint adják a játékos kezébe, így olyan, mint ha egyszerre két fegyvert tartanánk a kezünkben.

Alapfegyverünk az úgynevezett Painkiller (eredetileg Pain/Killer) amit elsősorban közelharcra találtak ki, de távoli ellenségek ellen is használható. Elsődleges tüzelési módban a fegyver fején található pengék forogni kezdenek, még másodlagos módban a fej ellőhető. Ha a fej ellenségnek ütközik vagy kisseb tárgynak, akkor automatikusan visszatér hozzánk, ha szilárd felületnek vagy nagyobb tárgynak, akkor ott marad de egy gombnyomásra visszahívató. Ezen kívül  a megtapadt fej és a bot között energia nyaláb jön létre (csak akkor ha a fej nagyjából a célkeresztben van) ami villámgyorsan átéget minden olyan ellenséget, aki bele ütközik.  Továbbá az első két támadás kombinálható, vagyis a már forgó pengék is ellőhetők, ilyenkor az egyvonalban érkező ellenségeket azonnal megöli, amíg szilárd felületnek nem ütközik, vagy vissza nem hívjuk.

Innentől kezdve a többi fegyverünk már mind lőfegyver:
– Shotgun/Freezer
– Stakegun/Grenade
– Rakétavető/Minigun
– Shuriken/Electro

Különösebb magyarázat szerintem egyikhez sem kell, a stakegun egyfajta pontlövő elven működik, a lassú de erős elvet követve. Egy nagy karót lő ki, ami képes a kisebb és a közepes nagyságú ellenségeket felszegezni, illetve bizonyos távolság után a karó meggyullad, ilyenkor duplasebzést okoz. Hat rá a gravitáció. A rakétavetővel lehet rocketjumpot is csinálni, illetve a shuriken fegyvernél a két támadás kombinálható.

Amit még érdemes megemlíteni az a két hotkey, az egyikkel a stakegun gránátját, a másikkal az alapfegyver másodlagos tüzelési módját hívhatjuk elő, bármilyen fegyver is legyen a kezünkben. Előbbi hirtelen jött tömegoszlatásra, utóbbi elérhetetlen helyen lévő ellenségek, tárgyak gyors magunkhoz rántásában tesz jó szolgálatot.

Újdonságok:

Ami miatt a Painkiller leginkább kiemelkedett anno a többi FPS közül, az kétségtelenül az a megoldás volt, hogy a játékban nincs(!) két egyforma pálya, minden pálya teljesen más stílusban, korban, évszakban, napszakban, sőt más időjárási körülmények között játszódik.

Van itt nekünk Katonai bázis (szép nagy látótávolsággal):

Dokkok (látjátok a két kelyhet az egyik, és a keresztet a másik daru tetején? Na azok együtt egy secret…)

Monostor (valódi sírokról származó feliratokkal)

Sőt nem csak, hogy minden pálya más volt, de még szinte minden pályán (kábé 80%-ban) más-más ellenségek is fogadtak minket, és amik esetleg újra előjöttek, azok is csak általában a következő pálya erejéig, de már módosult külsővel, új fegyverzettel vagy képességekkel. Erre talán a legjobb példa a Terror Monk, aki először még szürke csuhában egy hatalmas fejszével a kezében, komótosan csoszog felénk, ám amikor újra találkozunk vele egy másik pályán, ott már zöld csuhája van, rohanva közelít felénk, és két fejszéje van, amiből az egyiket azonnal, még a másikat bizonyos sebzés után igyekszik nekünk vágni. Vagy ott a Kommando névre hallgató fémpáncélos, hangtompítós uzival felszerelt egyén, akit később már aranyszínű páncélban láthatunk viszont, dupla uzival, és egy idegesítő képességgel, miszerint a felé küldött rakétákat, gránátokat hajlamos egy szaltóval átugrani, és a hátunk mögé érkezni.

Grafika és hangok:

Szerintem a fentebbi screenshotokból levehető, hogy még egy mai szemmel is pofás enginet sikerült összedobniuk a Lengyel srácoknak, aminek egyik érdekessége volt, hogy a játék gyengébb hardwareken nem szaggatni kezdett, hanem egyszerűen lelassult. Zenét illetően csak jót tudok mondani, néhány pályának már az alap muzsikája is kellemes, ám az akció közben felcsendülők jelentősen hozzájárulnak a hangulathoz. A telefonomon mai napig rajta van a full OST, ha kedvem szottyanna hozzá… =)

 

Painkiller Battle out of Hell – 2005

Az alapjáték sikere után nem volt kétséges, hogy előbb-utóbb érkezik valami folytatás, kiegészítés, ami 2004 végén, 2005 elején meg is érkezett Battle out of Hell címen, ami tovább vitte az alap játék történetété, teljesen új pályákkal és ellenségekkel.

A játékmenet nem sokat változott, szinte semmit. Valódi újdonságot a két új fegyver hozott csak, az egyik egy SMG/Flamer kombó, még a másik egy felturbózott stakegun/grenade volt, ami egyszerre 5 karót vagy 10 gránátot tudott elengedni, és volt rajta távcső is.

 

Painkiller Overdose – 2007

Az alapjáték és a kiegészítő után évekig csönd volt a PCF háza tájékán, felmerült néhány pletyka egy esetleges folytatásról, ám érdemi változás nem történt 2007-ig, amikor sokak figyelmét, köztük az enyémet is felkeltette egy Cseh rajongói mod, ami már az elején is komolyabb hangvételűnek tűnt. A Modot végül felkarolták az eredeti játék készítői, és 2007 végén megérkezett a folytatás Painkiller: Overdose címen.

Az új rész fogadtatása azonban kissé vegyesre sikerült, megosztotta az addigi rajongótábort, volt akinek bejött, volt akinek egyáltalán nem. Ennek a törésnek több oka is volt, de a legfőbb, hogy lecserélték a néma ember főhőst egy nagydumás félig angyal, félig démon hősre, aki sűrűn kommentálta az eseményeket, illetve minden pálya elején és annak bizonyos pontjain is voltak jópofa megjegyzései. Egyesekből ez komoly csalódást váltott ki, engem nem zavart, sőt a főhős hangja és a Duke Nukem, Serious Sam szerű humora még tetszett is.

Az egyetlen, amiben egyetértek a kritikusokkal, az a zene, mert a hangulatért jelentősen felelős rock&metal zúzás helyett alig akadt egy két dallamosabb alkotás. Viszont zene ide vagy oda, az igenis dicséretes, pláne modhoz képest, hogy mennyi olyan témát elő tudtak még szedni, ami az alapjátékban és a kiegészítőben sem került feldolgozásra:

Sivatag:

Farm:

Japán (ennél tiszta Shadow Warrior érzés fogott el):

Mozi, ahol például minden díszletnél más démonok jöttek, illetve a végén a vetítőteremben amikor a vetített filmből jöttek ki a monsztrák:

Mesebeli völgy:

Elátkozott falu:

 

Painkiller Resurrection – 2009

Végül nemrég, 2009 végén kijött az új rész, Painkiller: Resurrection néven, ám nem nagyon volt vele időm foglalkozni. Mindenesetre az feltűnt, hogy elég rossz visszhangot kapott még azoktól is, akiknek az Overdose tetszett. Amikor megvettem, arra gondoltam, hogy “áh annyira azért csak nem lehet rossz a helyzet, biztos szigorúan álltak a dologhoz….” ám sajnos ezúttal tévednem kellett.

Az első WTF? momentum kapásból akkor következett be, amikor szembesültem a ténnyel, az egész játék összesen(!) 6 pályából áll, amit a pályák hosszával próbáltak kompenzálni. Igaz, a pályák itt tényleg nagyobbak és hosszabbak, mint az előző részekben, ám pont ez a megnövekedett méret a gondok fő okozója. Először is ott a hosszú betöltési idő, másodszor a játék egyszerűen instabillá vált, én nem tudom mit csesztek el, de az előző részek sohasem fagytak, ellenben ez rendszeresen. Sőt… valamiért a Frapset sem szereti ez a rész, szinte minden próbálkozásomnak fagyás lett a vége.

A fő karakter itt aztán végképp egy 0, a történet szinte az alapstory átdolgozása, ráadásul ezek a Max Payne szerű átvezetők is annyira rókabőr szagúak voltak:

A legnagyobb fájdalmam azonban mindenképp az volt, hogy a Painkiller egyik legjobb elemét, a változatos pályákat, ellenségeket is sikerült elkúrni. A pályák még hagyján, bár az előző részekhez képest abszolút jellegtelenek és unalmasak, de az ellenségek… köztük alig találni újat, szinte az összes az alapjátékból lett átvéve, a fegyverekkel együtt.

Mit mondhatnék a Resurrection-ről? Egy hihetetlenül rossz folytatás, számomra ez nem volt Painkiller.

Reklámok

8 hozzászólás to “Painkiller – siker és bukás”

  1. Angry Video Game Nerd egyszer megjegyezte, hogy amiben van “Vengeance” vagy “Resurrection” a cím végében akkor az már olyan is magyarán szar.

    Én az első résszel játszottam az tetszett

  2. Vengeance-et cáfolom, de Resurrection úgy látszik igaz. Igazság szerint én voltam a hülye, hogy zsákbamacskát vettem, de több is veszett Mohácsnál. Mindenesetre eredeti játékokból ezzel együtt kigyűlt a “többé nem veszem elő” Top 3.

    Az elsőt még egyik exem vette, az a Chrome című FPS volt Magyar szinkronnal, Ganxta Zolee hangjával. A másodikat pedig egyik haverom sózta rám névnapomra, az a Psychotoxic nevű förmedvény volt.

  3. Vesetolvaj Says:

    Emlékszem az első Painkillerre. Hatalmas játék, szerintem még manapság is megállná a helyét a játékiparban. A folytatások sajnos egyre rosszabbra sikerültek. : (

  4. A BooH kiegészítő szerintem még jó volt, az első 7 pálya, abból is leginkább a Leningrad kifejezetten tetszett. Az Overdose már másabb tészta, végső soron még az is elég kellemes volt, voltak benne jó ötletek, pláne modhoz képest. A Resurrection viszont egy szánalom, még azt is sikerült benne elcseszni ami addig működött.

  5. remek poszt, bár a játék nálam teljesen kimaradt.

  6. Már az Overdose se tetszett nekem, a Resurrecion-ről meg most hallok először. De meg is győztél róla, hogy ne próbáljam ki. May Payne-es átvezetők? Lol

    • A sima gamehez képest egy rakás szar, fenn sincs a Painkiller oldalán, mert nem is ugyan azok készítették, adták ki, mint akik az eredeti Painkillert.

      Ezt a Resurrectiont a Homegrown Games (valami svéd noname fejlesztőcsapat) készítette, és a JoWood (ausztriai kiadó) adta ki. Ahogy nézem csak licenszeket vettek, a nevet és az enginet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: