A nagy Elfen Lied kiértékelés

Mindig is voltak olyan alkotások, amiknek a sikerét, illetve a sikerüknek a mibenlétét, sosem értettem.  Máig nem tudom mire vélni például a Warcraft játékok népszerűségét, vagy a Harry Potter könyvekét, de megfejthetetlen rejtély marad számomra az is, miért nem tudják már végre lelőni Scooby Doo-t. Animéknél a sok gagyi ellenére, egy olyan nevet tudok mondani, ami szerintem tökéletesen kimeríti a túlértékeltség fogalmát, ez pedig az Elfen Lied.

Igen kedves olvasó, túlértékeltség, mert maga az anime egyébként nem lenne rossz, csak épp abszolút nem üti meg azt a színvonalat, mélységet, amit sokan tulajdonítanak neki.

Anno 2005-ben sokat hallottam erről az animéről, szinte minden animés áradozott róla, már-már istenítették, így hát leültem én is az Elfen Lied elé a Berserk, NGE (igen, az is túlértékelt, de közel sem ennyire) után, és megmondom őszintén, abszolút nem láttam benne azt, amiről annyian beszéltek. Le is írtam a véleményem egy fórumra, de mielőtt még valaki rosszra gondolna nem, egyáltalán nem trollkodási szándékkal (akkor még bőven animéztem) hanem egyszerűen csak elmondtam a véleményem. “Nem igazán tudott megfogni, szerintem semmi különleges nem volt benne.” – írtam anno, ez pedig tökéletesen elég volt ahhoz, hogy a topicba tömörülő Hardcoreosok máris elkezdjenek burkoltan hülyézni, előadni a kis Bibiliai tanmeséiket a művészetről, filozófiáról, mélységről, egyszóval előkerült minden tipikus expert húzás, ami csak előkerülhetett.

Bevezetés

Kezdeném talán az introval, amit egyszerűen nem tudtam mire vélni…

Az introknak ugye elvileg az a szerepük, hogy tájékoztassák a nézők, nagyvonalakban miről is fog majd szólni a történet. Az Elfen Lied-nél az intro alapján az ember azt hihetné Klimt festményének, és az alatta lévő gregorián zenének majd valami fontosabb szerepe, funkciója lesz a későbbiekben, vagy legalább lesz egyfajta visszacsatolás, de sajnos ez egyáltalán nem így van. Az anime és az intro tartalma köszönőviszonyban sincs egymással.

Történet

Az Elfen Lied-ben adott egy Lucy névre hallgató mutáns (diclonius), egy titkos katonai jellegű kísérlet eredménye, aki egy biztonsági malőr miatt kiszabadul. A biztonsági erők persze próbálják visszatartani, eredménytelenül. Mielőtt kiszabadulna,Lucy  összefut a labor Mengeléjével, Kuramával, akit nem öl meg (érdekes módon mindenki mást igen, aki az útjába kerül) majd miután elhagyja a labort, egy sniper fejbe lövi, leesik a fejéről a sisakja, belezuhan a tengerbe, ami aztán partra veti. Lucyt a parton megtalálja egy unokatestvérpár, Yuka (lány) és Kouta (fiú) akik elnevezik Nyu-nak. Ennek az oka, hogy Lucy a fejlövés miatt tudathasadásban szenved, alapjáraton egy fogyatékos kislány szintjén van, de ha fenyegetve érzi magát, akkor előtör belőle a másik fele, és Berserk Fury-ba kezd. Közben az alkotói próbálják semlegesíteni, vagy elfogni, vagy megölni. Később aztán feltűnik egy másik mutáns (diclonius) is, Nana, illetve kiderül, hogy Lucy a fajtája Évája, ami annyit jelent, hogy olyan mint egyfajta királynő.

A történetnek tehát van egy banálisan egyszerű kis mondanivalója, ami kiszámíthatóan az emberi gyarlóságra, kegyetlenségre, rasszizmusra, kirekesztésre, és hasonlókra akar rámutatni. Ezzel nem is lenne probléma, amit viszont nem értettem, azok a sorozat eszközei, amikkel ezt bemutatja…

Kivitlezés

Egy szó: Felszínes.

Én legalább is az anime mondanivalóját és a rózsaszín hajú-szemű lánykák, illetve az általuk véghezvitt töménytelen vérrontás kontrasztját nem tudtam hová tenni, pláne nem hitelesség szempontjából. Mert hát ugye a tinédzser lányos hibátlan test és a méteres rózsaszín haj, ami indokolatlanul sok meztelenkedéssel párosul, hozzáadva a szokásos kawaii arckifejezéseket, szvsz nem éppen egy erőteljes mutánsra engednek asszociálni, hanem sokkal inkább pár ecchi girlre és fanservicera, aminek mint tudjuk, doujinshi manga a vége:

Ha pedig már szóba jött a gyilkolás, akkor azt kell hogy mondjam, egyrészt ezért a “láthatatlan vektorok, amik iszonytatóan szétszaggatnak mindenkit” dologért én az Elfen Lied-nek megelőlegezem a legelcsépeltebb fegyverzet citromdíjat a mutáns témába, mert ennél jobban talán már le se lehetett volna csalni a harcot. Másrészt magát az ölési elvet is elég sutának éreztem… Mármint most addig oké a dolog, hogy megvédik magukat azoktól, akik ártani akarnak nekik, és még azt is megértem, hogy Lucy-nál betelt a pohár és begőzölt akkor, amikor azok a kis szemetek akik már addig is folyton szívatták, mindennek tetejébe még megölték a kutyáját is. Azt viszont abszolút nem értettem, mégis miért kellett például azt a csajt kinyírni, aki az elején ott szerencsétlenkedett a kávéval, vagy a másikat, aki csak annyit tett, hogy elment mellette az utcán, de mondjuk a rohamrendőrök lemészárlásának se láttam a puszta ösztönösségen kívül bármi más okát, hogy Kouta családjának kiirtásáról már ne is beszéljünk.

Persze, persze… szörnyű dolgokon mentek keresztül, megkínozták őket, nem volt gyerekkoruk és nem kaptak szeretet se, de ez még nem változtat azon a tényen, hogy ösztönszerűen ölnek, és pont ezért a fajuk egy probléma, amire megoldást kell találni. Vagy most mégis mit kéne velük csinálni? Hagyni őket, hagy tevékenykedjenek kényük-kedvük szerint, mert olyan aranyosak? Kérdem én, ha nem csak az a két cuki szarvacska jelezné a mutációjukat, hanem mondjuk eldeformálódott torzulások, nyálkás, fekélyes bőr, akkor is empatizálgatnának velük a fanok? Ja… hogy úgy már nyugodtan kiirthatják őket a kommandósok, mert csak undorító szörnyek, akikért nem kár, mindegy, hogy miken mentek keresztül, vagy éreznek e? Szóval ahogy írtam… felszínesség.

Mayu karakterét úgy konkrétan nem értettem, gyakorlatilag semmi szerepe nem volt. Az biztos hogy a nevelőapja pöcsét letéptem volna aztán a szájába nyomom, tehát az empatikus töltet megvan, de mögötte semmi.

Kouta meg csak javarészt áll egy helyben és bambán bámul bele a semmibe, amúgy meg minden helyzetben tökéletesen döntésképtelennek bizonyult.

Yuka… ő ugyan az, csak épp annyi extrával, hogy szerelmes a kuzinjába, és olykor féltékenykedik. Hogy erre is mi szükség volt… nem értem.

Mint ahogy azt se nagyon, hogy ha ott laknak egy jó nagy házban 5-en, akkor mégis miből tartják fenn magukat? Meg valahogy azt is elég bizarrnak éreztem, hogy 1 fiú ott lakik 4 lánnyal, mindegyiknek meg van a maga kis sebzett lelkivilága, megkínzott múltja, szeretet éhsége, ráadásul elég sokat meztelenkednek is… Szóval lehet rossz az, aki rosszra gondol, de most őszintén, az ilyenek után mire gondoljak?

A főbb szereplőkről szerintem ennyi elég is volt, ideje áttérni az ellenségekre:

Az Elfen Liedben (akár a legtöbb animében) az ellenségek valami hihetetlenül szánalmasak és hülyék, gondolkodni és fejlődni képtelenek, stratégiailag és taktikailag retardáltak. Már az elején feltűnő biztonsági őrök IQ-ja is nagyjából szobahőmérséklet körül mozog, mint ha épp a Tesco-ból helyzeték volna át őket, olyanok akár a 100-as ikrek, duplatáras MP5-össel a kilométeres folyosók közepén állva ordítva ontják az ólmot, majd másodperceken belül darabokra hullnak. Ők a standard ellenségek, akik kiválóan utánozzák a tradicionális kamikaze harcmodort, és vélhetően végtelen mennyiségű lőszerrel rendelkeznek.

Rajtuk kívül adott egy béna Swat replika kommandó, akik fél perccel tovább képesek élni, illetve egy specialista betonsoldier, Bando, aki egyetlen dologhoz ért csupán, iszonyatosan fültövön vágni a vállalat titkárnőit:

Sőt, miután Lucy első körben elintézi, alig hogy feljavítják, máris bebasz egyet a betegszobában lévő dokinak, aztán kivágja magát az ablakon…

Hogy arról már ne is beszéljek, amikor a tengerparton összefut Nanával, és nekilát percekig lényegtelen statisztikai adatokat sorolni, meg a beszólási 99%-át a “Bitch” szó teszi ki.

Egyébként tudjátok mi volt az, ami már az elején is szemet szúrt nekem? Hogy mégis milyen debil tervezhette azt a nyomorult labort, ahová Lucy meg a többi Diclonius be volt zárva? Semmi megállítható lift? Semmi hermetikusan lezáródó méter vastag titánajtók? Semmi falból előtörő sokkoló mező, gáz, tűz? Semmi plafonból, padlóból előbújó turretek? Áh… minek? Helyette ott vannak a Tescos biztonsági őrök, akikből 12 pont egy tucat, ott állnak minden folyosón, és még az 6. osztag elvesztése után se merül fel bennük, hogy talán a taktikájuk, fegyverzetük nem épp a célnak megfelelő. De ha még ki is jutott Lucy, és ha a laborban történtek után egyértelműen kiderült, hogy a hagyományos golyós lőfegyverek, és vélhetően a gránátok, rakéták se effektívek ellene, vagyis a szilárd matériákat ki tudja védeni, akkor miért nem próbáltak meg más fegyvert bevetni? Vegyi, biológiai fegyverek, vagy ott van a már említett tűz, esetleg fagy, hang? Nem igaz, hogy ennyire szegényes a fegyverarzenál.

Aztán ott volt az anime vége, ahol például Bando és Lucy között a final fight még az előtt véget ért, hogy egyáltalán elkezdődhetett volna, az izgató úr csak úgy felszívódott, Kouta meg, akiben ugyan összeállt a kép Lucyval kapcsolatban (rájött arra, hogy ő ölte meg a húgát és az apját) ennek ellenére (alig pár órával később) mégis megbocsát neki és ölelgeti. Sőt mindezek után Lucyt, akit addig pont nem érdekelt, kit és miért öl meg, hirtelen iszonyatos lelkiismeret furdalás kezdi gyötörni, mert megölte Kouta családját, na meg ugye “a milícia úgy se hagyna nekik sohase békét” alapon fogja magát, és kiáll a kommandósok össztüzébe, úgymond “öngyilkos” lesz, aztán másnap hirtelen “valaki” becsönget Koutáékhoz, tehát mégsem halt meg. Szóval nem volt ez átgondolva, már csak olyan szempontból sem, hogy egyrészt szociálisan épp ember ha szerelem, ha nem, nem bocsájt csak úgy meg a családja gyilkosának, másrészt meg egy ilyen akció után nyilván ki jött volna valami “takarító brigád” akik csak észrevették volna, hogy “hát hoppáré, az elsődleges célpont teste meg eltűnt” ergo még él. Na meg ha Lucy meg is hal, akkor is ott lett volna még Nana.

Plusz ha az anime után valaki elolvassa a mangát, illetve utána olvas néhány dolognak, akkor hamar rájöhet arra, hogy olyan mint ha egyszerűen minden összeesküdött volna az Elfen Lied ellen. Az anime a manga cselekményének nagyjából a felét dolgozza csak fel, ami nem véletlen, hiszen a mangaka – akinek egyébként ez az egyetlen viszonylag sikeres műve (külföldön) – az utolsó fejezetek környékére már érezhetően maga is belátta, hogy “nem jó ez úgy ahogy van” és inkább gyorsan rövidre zárta. Természetesen a gyengébb manga alap ellenére még lehetett volna az anime egy minőségi darab, ám sajnos a stúdió se volt épp a legjobb. ARMS, akikről nem árt azt tudni, hogy javarészt ecchikben és hentaikban utaznak. Battle Vixens, Body Transfer, Crimson Climax, Natural Obsessions, Queens Blade, Virgin Touch… szóval egyik se az a délutáni gyerekmese, és ezek között ott figyel az Elfen Lied. Bár lehet nem is véletlen, hogy ők vállalták el az anime készítését.

Összegzés, véleményem

Zárás képen még annyit szeretnék tisztázni, hogy nem azt mondom, hogy az Elfen Lied a legrosszabb anime amit valaha láttam, mert nem gondolom így, inkább ez ötször, mint a Lucky Star vagy Suzumiya egyszer. Viszont azt kell hogy mondjam, ez a leg túlértékeltebb anime, amit valaha láttam.

És tudjátok mit mondok? Azt, hogy szerintem minden hibája és hiányossága ellenére az Elfen Lied lehetett volna egy jó anime, ha nem csapják így össze, hanem adnak neki elég időt, illetve ami volt, azt is jobban beosszák. Mert hogy figyelembe véve a sorozat tempóját (introt-outrot nem számolva) ez a 13×20 perc nem volt ám olyan sok, még 3-5 részt simán elbírt volna.

És simán szemet hunytam volna a fentebb felsorolt problémák felett is akkor, ha látom azt, hogy veszik arra fáradtságot, hogy Lucyt és Nanát hagyják élni, kibontakoztatják a személyiségüket, szocializálódnak, változnak, megtanulják uralni az ösztöneiket, és amennyire csak lehet próbálnak normálisan élni, beilleszkednek az emberi társadalomba. És nem kellett volna még csak sok se az ilyen jelenetekből, elég lett volna mondjuk 1x vagy 2×5 perc minden epizódban, ami erről szól. Ha ezt beleszövik, akár 16-18 részre kitolva, és főleg az utolsó két rész eseményeit jobban átgondolják, akkor ez simán egy felső-közép kategóriás anime lehetett volna. Így viszont kevésnek bizonyult, és abban az alsó-közép kategóriában a helye, ahová maguk a Japánok is sorolták.

121 hozzászólás to “A nagy Elfen Lied kiértékelés”

  1. Ezerszer lerágott csont ez a téma már, de van egy olyan érzésem, hogy hamarosan jönnek a Ricsi félék dühöngeni.

  2. Lehet, úgy gondolttam összeszedem egy postba a lényeget, aztán vagy megértik, vagy nem, én már ennél jobban nem tudom elmagyarázni.

  3. “Mit gondolsz a meztelenségről? ” LOOOOL 😀
    Egy ilyen kérdésre mi a megfelelő válasz, hogy jól gyere ki belőle? XD

    Amúgy elkezdtem nézni az Elfen-t, de az első 7 perc után megundorodtam a sok szétszakadt testrésztől és vérgejzírtől. Pedig alapvetően nincs bajom az ilyennel, de a tömegmészárlás nem az én műfajom. Sorry.
    A vicc tényleg az, hogy az openingje csodálatos gregorián stílusban művészi alkotásokkal próbálja elhitetni, hogy ez egy igen mélyértékű, komoly mű. Aztán meglátom a karaktereket és rámjön a röhögőgörcs. 😀

  4. Pont erről beszéltem én is, hogy attól hogy rámontírozták Lucyt arra a festményre, attól még a karakter egyáltalán nem lesz mélyebb, misztikusabb. A zenéje amúgy nekem nem jött be, nincs bajom a gregoriánnal, egyszerűen csak nem tetszett.

    Meztelenségről meg az a véleményem, hogy sohasem éreztem vonzalmat a rajzfilmfigurák iránt, így rám nem tett semmilyen hatást, abszolút fanservicenak éreztem.

  5. Azt sosem tudtam megérteni, hogy egy olyan rajzfilm, mint ez, hogyan juthatott ilyen státuszba. Eleve, mi ebben a művészi? Az öncélú erőszak és meztelenkedés lolikkal, akiknek alapjáraton kevesebb eszük van, mint egy molyrágta zokninak? A mézesmázos karadizájn, ami eleve kizárja az eleve nem fellelhető komoly légkört? A rohadtul eredeti póverek? Az emberiség kiírtására elengedő pink-faktor? Netán esetleg a mindennemű ésszerűség és logika teljes hiánya? Ezek szerint igen. Sajnos. Én elhiszem, hogy tizenközép évesen minden vicc új alapon az efféle alkotások népszerűbbek (gondolom a cenzúra viszonylagos hiánya miatt), csak az a baj, hogy van aki nem megy tovább ennél a szintnél, hanem szépen leragad, és előbb-utóbb mannaőrző szoldát lesz, aki mindennemű érvet megtagad, mindenféle dolgot belemagyaráz, terel, és csak úgy mellékesen hülyének kiáltja ki az ellentábor tagjait, és azt hiszi, ez a netovább.

  6. Azt hiszem összefoglaltad a lényeget. 🙂 Prototype se az a nagy story, ám mégis kivitelezés szempontjából sokkal inkább megállja a helyét, és ami a lényeg, a saját szubkultúrája, fandomja a helyén kezeli és nem magyaráz bele semmit.

  7. Én néha emiatt tagadom le, hogy animés vagyok. Sokáig nem voltam ezután (félig bírtam a sorozatot) képes egy másikat bevállalni.
    Botrányosan szar.
    Viszont egyre unpopulárisabb hála Istennek!

  8. Én általában mindenben találok valami jót, szimpatikusat, mert ahhoz már tényleg nagyon szarnak kell lennie valaminek (Suzumiya) hogy abszolút semmi jót ne találjak benne.

    Viszont a túlértékelést, és a magas lóról való flegmázást nem bírom. Pláne az ilyen: “hozzá nem értő” meg “mert nem értetted” és persze a kedvencem “amíg nem vágod saját tapasztalatból addig nincs értelme magyarázni” stílusú hozzászólások után, amiket kaptam ezen anime kapcsán (is), szerintem nem csoda miért lesznek egyre többen azok, akik úgymond “trollkodnak”.

  9. A prototype egy kicsit messze van ettől az “elcsépelt” vírus-mutáns- kiszabadul-el kell kapni- féle történettől. Köze van hozzá, de egy kicsit másabb a tálalása. Mondanám, hogy a F.E.A.R. talán jobb lenne erre példának, vagy a Doom3, de az előbbi mérföldkövekkel előbb van történetben, az utóbbi talán megfelelőbb lenne viszonyítási alapnak, de a történet ott valamiért nekem megint nem függ össze az EL-ével…
    Megnéztem az első részt El-ből… inkább megnézem a fűrészt kétszer….

  10. Doom 3 storyja még inkább eltér az El-től, Mars kutatóbázis, Pokol kapu, démonok. Ez azért csöppet más légkör. FEAR pedig annyira nem maradt meg bennem.

    A Prototypeot azért választottam, mert nagyjából aktuális darab, mindkettőben egy mutáns a főszereplő, méghozzá a fajtája egy különleges példánya, és mindkettejüket próbálják elkapni/likvidálni bizonyos militáris erők. Lehet van jobb viszonyítási alap, de a lényeg szerintem így is leszűrhető.

    Fűrészből pedig az 1 best. 🙂

  11. ÚRISTEN! XD Peti, nem akarod véletlenül az ilyen képeidet albumban kiadni? Sztem sikere lenne. 😀

    Elfen Leid… emléxem még az elején érdekes volt, aztán már csak azt vártam mikor lesz vége. Szép a grafika és aranyosak a szereplők de ahogy írod, túlértékelt.

    • A képeket mondták MSN-en is, hogy jók lettek, de a post most valahogy nem sikerült olyanra ahogy szerettem volna. Album kiadás? Majd egyszer, ahhoz még kell pár… 😀

  12. Nem olvastam végig a postod, de úgy látom téged az zavar, hogy MI szeretjük ezt az animét TE pedig nem és ezzel nem tudsz megbékélni. Egy félelmetesen korlátolt provokátor vagy.
    Az Elfen Lied egyedülálló a maganemében, a történet fantsztikus. A logikának ehhez semmi köze, ez az elfogadásról szól, csak el kéne tudni vonatkoztatni… és akkor megértenéd. A karakterek gyönyrüek, a személyiségük jól kidolgozott, az opening felejtehetetlen, a zene is csodálatos, az anime etalon, a manga kultmű.
    Lucy azért gyilkol, mert benne van a diclonius-ok vérében az emberek kiirtásnak ösztöne. Ez majdnem olyan mint az emberi ösztönök de nem pont olyan, hanem más, mint Lucy maga.

    • Gratulálok ilyen komoly “nem olvastam el a kommented” érvelési technikával már eleve FAIL kötözködésbe kezdeni, de ezt még személyeskedéssel megfejelni már EPIC FAIL.

      “Az Elfen Lied egyedülálló a maganemében, a történet fantsztikus. A logikának ehhez semmi köze, ez az elfogadásról szól, csak el kéne tudni vonatkoztatni… és akkor megértenéd. A karakterek gyönyrüek, a személyiségük jól kidolgozott, az opening felejtehetetlen, a zene is csodálatos, az anime etalon, a manga kultmű.” -> Színtiszta ömlengés, semmi érvvel, köszönöm, ez tartalmas volt.

      “Lucy azért gyilkol, mert benne van a diclonius-ok vérében az emberek kiirtásnak ösztöne. Ez majdnem olyan mint az emberi ösztönök de nem pont olyan, hanem más, mint Lucy maga.” -> Aha, szuper, meg maci faszán vitézkötés.

  13. cheatergs Says:

    Nekem az Elfen Liedről az jut eszembe, hogy a zenéjéhez és a lehetőségéhez képest sokkal jobb lehetett volna. Mondjuk az összes animével így vagyok, csak eltérő mértékben.

    A Suzumiyában meg én találtam nekem tetsző pozitívumot, a néhai osztályelnök Ryoukot.X)

  14. Magdolna néni Says:

    Én végignéztem ezt az animét és nem értettem. Azt hittem én vagyok a hülye, mert nem fogtam fel mitől olyan kihagyhatatlan.
    Fiatal voltam, érdekes volt, elment egynek, de nem volt nagy szám.
    Viszont az bosszant, hogy a kedvenc szimbolista festőm (Gustav Klimt) műveit beleerőltették az openingbe.

  15. Azt én se értettem, már 5-éve sem, hogy mégis mitől olyan ultimate ez az anime, mert szinte az egész hatalmas klisék köré épült ki. Tipikus story ez a szupererőkkel felruházott tinédzser lánykáról, rasszizmusról, melodrámáról, stb.

    A festménnyel kapcsolatban az tetszett a legjobban, ahogy gyönyörű szépen kibukott, gyakorlatilag semmi konkrét oka nincs annak, amiért Lucy rá lett montírozva, csak annyi, hogy “mert nő és van szerelmi szál”.

  16. Jó cikket írtál. Bleachről nem akarsz majd írni?

    Ha nem ismered az animét, vagy mangát, ajánlom junchi blogjá. Ő úgy is annyira otaku hogy részletes manga chapter kielemzéseket csinál, de szerintem megtalálhatsz epizódkielemzéseket is. 😀

  17. Köszi, örülök hogy tetszett. 🙂

    Bleach? Hmmm… hát igazság szerint a Yellowblightos cikkemben már leírtam a véleményem a hypeokról, és a Bleach is az, meg Wagner kolléga már nekifogott a blogján pár Bleach memento kiragadásának, úgy hogy inkább meghagyom neki. Junchi meg köztörvényes Bleachtard, azt tudom, de láttam már rosszabbat is, még nem beszéltem vele.

    Egyébként üdv a blogon. 🙂

  18. Nemrég bukkantam rá a blogodra, és visítottam a röhögéstől. (Pozitív értelemben, mert úgy volt beharangozva, hogy szapuló-semmitmondás.) Azt nem bírom feldolgozni, hogy ezek a bejegyzések hogyan bánthatnak meg bárkit is, mert egyrészt irónia nem egy ország, másrészt érvekkel dolgozol, nem légből kapott fikázással.

    Az EL-t már vagy jó öt éve láttam és nyugodtan nézz hülyének, de nekem az okozta a legnagyobb feldolgozandó problémát anno, hogy ki a franc ezeknek az entitásoknak a fodrásza? Komolyan :’D (Persze ez a kérdés _eleve irreális_, tekintve a pinkszín hajzatott, meg a láthatatlan vektorokat, és még sorolhatnám, na de kérem, akkoris.) Mikor említették, hogy az egyik delikvens, a Mariko(? srry, rég láttam) születése óta nem jött ki abból a szarból, mert olyannyira antiszoc, erre elővánszorog lépcsősre nyírt hajjal, plusz a Lucy frufruja sem nőtt ám x évig egy centit sem, nemnem. wtf? A rózsaszín haj biztos eleve elrendelt frizurával rendelkezik. Elnézést a picsás eszmefutásért, de engem bosszantanak az ilyen apró hülyeségek. De talán csak engem x) Persze tudom én is, hogy a cukifaktor a lényeg, de akkor ne akarjanak a torkomon lenyomni ennyi angst-ot, vagy legalábbis ne így. Szerintem itt lett elrontva, hogy túlságosan is átakarták tenni a hangsúlyt a drámai vonalra (vagy nem is tudom, mire), de számomra hiteltelen és követhetetlen lett a szereplők reakciója. Vagy csak én vagyok olyan elvetemült, hogy a családom gyilkosát egy szívlapáttal lenne kedvem szájon csókolni? Egyszer megnézhető, mert végül is miért ne, vicces amv-ket vágnak rá, azokon jókat rötyögök, de mély értelmet tényleg ott kéne keresni, ahol van.

    Bocsánat, hosszú (és talán értelmetlen) komment lett. Ha butaságokat firkáltam, srry x)

  19. *Visszaolvas és homlokon csapja magát*

    Úristen, én tényleg az irreális _hajnövésről_ rinyáltam egy hentelős _animében_? Nagyon fáradt vagyok, ez a vég. Nyugodtan kitörölheted a kommentjeimet, mert semmi mondanivalója, csak hirtelen feltört emlékképeket hánytam össze 🙂

  20. Semmi probléma, értem a lényeget. 🙂

    Kíváncsi vagyok vajon melyik kis desu haragozta be “semmitmondó szapulásnak”… mert ha van valami ami semmitmondó, akkor ez az anime az.

  21. Basszus ez a poszt…sose fogom végigolvasni, legalábbis ma nem. A képeket nem látom, vagyis a topickból másoltakat nem. Azok FAIL-ek, bár nem különösebben izgat.
    Erről az EL-ről a Bládmeg jut mindig eszembe. Az is kb. ugyanígy túlhájpolt, bár az tény, hogy annak van némi előadásmódja, de ugyanúgy nem szól semmiről sem és unalmas frázisokkal tarkított fröcsögés.
    Véleményem szerint lehetett volna ebből egy jó kis cucc, ha nem kapkodják el vagy nem is tudom. Minden alapanyag megvolt egy pszicho-krimihez, de érzéketlen és fantáziátlan sereg dolgozhatott rajta, mert máshogyan nem lehet így elszúrni valamit. Szerintem. Meg hát a kawai faktro igen nagy, állandóan, ami rém idegesítő.
    Nekem nem is jött össze sose a zene meg az anime, mintha nem is egy lenne a kettő…de hát ebből is süt a művésziesség. Mellesleg nincs baj azokkal, akiknek tetszik, tényleg csak azt kéne feldolgozni, hogy ez nem egy csúcsanime és nem tetszik mindenkinek. Hülye, aki nem forog. ^^

  22. Ha lesz kedved majd elolvasod. A képek pedig valszeg túl nagy felbontásúak a monitorodnak, próbálj belenagyítani, vagy mentsd le, aztán úgy, már ha érdekel… 🙂

    Az EL és a Blood nálam is egy kutya, bár ahogy te is írod, az EL-ből még lehetett volna valami… lehetett volna kevésbé nevetséges karakterdizájnnal és átgondolt cselekménnyel. Az intro meg szerintem totális ellenkezője a tartalomnak, mert azt hihetnéd a festményre rámontírozott Lucy alatt a gregorián zene, majd valami “hú de komoly” jelentéssel fog bírni később, aztán ahogy nézed az animét, és mennek előre a részek, egyre inkább kialakul benned egy szép nagy kérdőjel. A Mondon szépen ki is bukott, hogy valójában nincs arra konkrét magyarázat, miért is került Lucy arra a festményre, csak egy szép nagy közhely.

    • Hát basszus, menti a halál. 😀
      Erre a zenés dologra én is rájöttem. Ugye ált. a zenék utalnak erre-arra, de legalábbis kapcsolódnak az animéhez. Hát itt nem, egy pillanatnyit sem. LOL
      De ha írsz vmelyik EL-es topicba kérdezd meg, vki biztos elmagyarázza majd. 😀

      • Gondolom… kábé úgy kimagyaráznák azt is, mint a festményt, ahol annyi volt a kemény indok, hogy “mert Lucy nő és összejön egy sráccal”. Na most akkor nem kezdem el sorolni, hány olyan anime van, ahol a női főszereplő összejön egy sráccal, ergo ezen az alapon bármelyik másik potenciális jelölt rajtalehetne azon a képen. De ha ezt így leírod, akkor te leszel a “csőlátású.”

  23. Mascamaru Says:

    Az EL Japánban is megbukott, mint manga mint anime szempontjából, és megjegyezném hogy a manga annyival jobb hogy abban kiderül hogy honnan jött a cím. 😀 Nálam az anime azzal verte ki a biztosítékot, hogy gyerekkel kegyetlenkedtek benne. A Battle Royale-t sem tudtam emiatt komolyan venni, sütött belőle hogy szándékosan írták eladhatónak, mert ha felnőttekről szólt volna a cucc, nem kap akkora visszhangot. 😀 Ezek a gyerekek gyilkolásznak és gyerekeket gyilkolásznak kategóriájú filmek, könyvek, képregények sosem jöttek be. Nekem azok túl hatásvadászok.

  24. Az Elfen Lied-el az a fő probléma, hogy van egy hihetetlenül, szinte már banálisan egyszerű téma+mondanivaló, amit feleslegesen sok brutalitással tömtek tele, hogy látványos legyen (aka hatásvadászat, eyecandy, meg nevezik még sokféleképpen). Ez pedig alapvetően még nem lenne baj, hiszen attól hogy nem rendelkezik szerteágazó, bonyolult történettel, cselekményrendszerrel, mondanivalóval, még lehetne egy egyszerű, de szórakoztató darab. A probléma ott kezdődik, hogy:

    A. Sajnos a sorozat eszközei és az ehhez hozzácsapott karakterdizájn egyszerűen nem illenek egymáshoz.
    B. A fanok elkezdenek minden szart belemagyarázni, és amikor megkérdezed, hogy miért mély, filozofikus, stb, akkor nem érveket kapsz, hanem azt kezdik el magyarázni, hogy tulajdonképpen azért nem szükséges magyarázni, mert “az értelmezés relatív”, és az a lényeg hogy “nekem kerek legyen”. (Nem tudom lehet e követni?)

    Szerintem ez egy baromi felszínes anime, ami csak az empátiára játszik lá. Utóbbi kapcsán amúgy az a kérdés is teljes joggal feltehető, hogy ha a Dicloniusok úgy néznének ki, mint a Prototype-ban a Hunterek: http://4.bp.blogspot.com/_Yg57DzX2DoE/SwaW8uOlVgI/AAAAAAAAAA0/dii7eb04Hh4/s1600/hunter.jpg akkor mégis ki empatizálgatna velük? Ja persze, így már undorító szörnyek, akikért nem kár mi?

    Battle Royal… abból a live action filmet láttam, de annyira rossz volt, hogy szinte már nevettem egy-egy túljátszott jeleneten. 😀

    • Skydragon Says:

      A Battle Royale film a könyvhöz képest egy nagy nulla, igazából az tényleg csak a ‘gore’ rajongóknak lett legyártva, a könyvben minden diákot megismerhetünk, a múltjukat a személyiségüket a lelki folyamatot, ami lejátszódik bennük etcetc.
      Egyébként a könyvadaptációk 80%-a, amúgy is egy kalap fos.

      Btw Passz user = facepalm -_-“

      • Engem alapból nem hozott lázba a Battle Royal témája, túlságosan tipikusnak éreztem ezt a tinédzserekből szupergyilkoskák dolgot.

  25. Ez a javított kiadás gecijó.
    Amúgy lassan már egy éve van bennem egy olyan project, hogy pár hozzád hasonló arccal össze kéne ülni, és elkészíteni az Elfen Lied-hez valami “rajongói” hangalámondást, mint ami a DVD-ken van extraként.

  26. Örülök hogy tetszett, éreztem én az előzőn, hogy nagyon nem volt jó.
    Anti-FanDub? Jó ötlet! Ha komolyra fordul a dolog, benne leszek. 😀

  27. Pár témakört felírunk címszavakban és kész, szerintem a spontanításban rejtőzne a sikere. 🙂
    Audacity-m meg van.

  28. Hát nem tudom, sok kalóz szinkront láttam már, de kevés volt közte a jó, bár úgy is a fun lenne a lényeg. 🙂 Szerintem a 3 és a 4 részt kéne majd buherálni.

  29. Nem, szerencsére (még) Egerben lakom.

  30. Majd összehozzuk egyszer, basszus lehet poénból összedobok valamit a héten. 😀

  31. Mondjuk hangalámondásból meg sok van, színészi képességeim meg nincsenek.
    A legjobban audiokommentárnak örülnék. 🙂 Mondjuk ahhoz meg az összes résztvevőnek ott kell lennie a felvételkor. 🙂 De nyár van, utazni meg szeretek. 😀

  32. cheatergs Says:

    Hasonló a véleményem, miszerint sokkal jobb anime lehetett volna (bár a mangánál még így is értelmesebb). Ami leginkább hiányzott belőle szerintem, az az emberség, amiről szólni akart. Nem ültek az ok-okozatok, túlzásba vitték a szupererőt, közömbösek és kiszámíthatóak voltak a jellemek. A fanservice kihagyása eleve sokat segített volna, de a mangához képest amúgy egész normálisra sikeredett az anime. Ha mégegyszer ennyit javult volna, akkor igen színvonalas művet kapunk, így viszont csak a “mennyivel jobb lehetett volna” kategóriába tartozik. Az opening hangulata amúgy jó kiinduló pont, h milyen érzésekre kellett volna hatnia az animének.

    Claymore-t ismered? Berserkkel állítják párhuzamba, de szerintem nincs köze hozzá.

    • Claymore-ba belefogtam pont azért, mert sokan a Berserk-hez hasonlítgatták, persze semmi köze hozzá. Egy középszerű, felejthető anime, nem tudott lekötni, így nem is néztem végig.

    • Ja ezen ki szoktam akadni amikor a Claymore-t a Berserk-hez hasonlítják. Én végignéztem még valamikor, sztem nem volt rossz. Az a fajta amit az ebmer egyben megnéz aztán törli, mert szinte nincs is benne emlékezetes jelenet. Csak egy sima hentelős shounen.

  33. A hangalámondáshoz: Én elkezdtem Anime Sucks rovatot már 60%-os 😀
    ToraDorát értékelem éppen meg az elfen liedot is akartam de akkor én is benne lennék ha nem baj.

  34. Argus Solotov Says:

    Fundubban én is benne lennék, de annak nem lenne jó vége, igaz Peter XD?

  35. Jó lett, gratula ezért. 😀 Egy hasonló Haruhi-s bejegyzés lesz majd valamikor? 😀

  36. Nem hiszem, nincs azaz isten, hogy én még egyszer elővegyem a Haruhit. 😀

  37. Argus Solotov Says:

    Pedig az aztán alázna… Nah sebaj, esetleg Soa Mark bevállalná XD?

  38. TE EGY HATALMAS SEGGFEJ VAGY ISMÉT MONDOM SEGGFEJ!!!!!!!!!

  39. Köszönöm ezt a tartalmas véleményt, nagyot mondtál, öblítsél.

    2/10… Maybe next time pal… =P

  40. Hali. Biztos jó blogokat írsz. De warcraft 3-hoz hasonló játék csak a starcraft lehet amit szintén tuti utálsz, mert te vagy a faszagyerek. Elfen Lied et meg egyszerűen nemérted. Felesleges kifejteni. Láttam én már gagyi animét de ez nem az. Miből veszed hogy ez a túlértékelt? Szerintem inkább te vagy az akit túlértékelnek ,mert sokan olvassák ezt a szemetet. Biztos a világon tízezrek tévednek te pedig nem. Nemolvastam eggyik blogodat sem csak ezt véletlen. Én láttam az FMA-t, Naruto-t, Nodame Cantabile-t stb… és ezek szerintem jók. Amit láttam részben és mégis szarnak tartok az pl a Soul Eater mégsem írok róla blogot hogy szar ,mert nincs életem és nemtudok mást csinálni mint leírni ,hogy miért szar. Nemtetszik mert nincs mondanivalója, története de lehet hogy csak én nem értem, mert nem nekem való. Nyilván én tévedek, mert enyhénszólva is sokak szerint tévedek. Na ,de Elfen Lied-nek van mondanivalója csak te nem érted. Bár nekem kicsit soknak tűnik benne a meztelen kislány, de attól még szép története van. Ja és javasolnám hogy nézd meg mégegyszer, mert az alapokat nem érted, de nyilván nemfogod énsem néznék 2 szer 1 animét meg. Már az ellső 2 részt össze vissza kutyulod még szép hogy nemtetszik. Egyébként nemtudom minek néztek animéket ha nem élvezitek hanem blogokat írtok róla aztán elolvassátok, hogy mit ír róla a másik animeblogger. Ha mást is tennétek akkor tudnátok, hogy nemlehet ízlésről vitatkozni. Melyik a jobb rapp vagy rock? Van ennek értelme?
    Na látom énis mennyit írok be is fejezem.
    Sziasztok remélem azért nem sértődtél meg Peti

  41. Nem írok blogokat, bejegyzéseket írok egy blogra. =) Warcraft és Starcraft meg hogy a frászkarikában jön ide? Na mindegy…

    ”egyszerűen nemérted. Felesleges kifejteni” -> Igen, ez a legtipikusabb, elfogult, lekezelő fan reakció, amikor belekötsz a másikba, de elmagyarázni már nem tudod, mégis mit kéne megérteni. Egyébként miért bocsátkozol feltételezésekbe? Honnét tudod te, hogy én mit értek és mit nem? Ha pedig figyelmesen elolvastad volna a bejegyzést, akkor észrevehetted volna, hogy pontosan értem az EL lényegét (az emberi gyarlóságra, kegyetlenségre, rasszizmusra, kirekesztésre, és hasonlókra akar rámutatni) és azt is elég részletesem leírtam, mi vele a probléma, illetve hogy miért túlértékelt.

    Továbbá az is érdekes, hogy az elején még arról beszélsz, hogy mennyire nincs értelme annak, ha valaki a saját blogján leírja a saját véleményét és ezért még nolife is (csak emlékeztetnélek rá, hogy létezik egy olyan dolog, hogy szabad véleménynyilvánítás) aztán meg már azt írod, hogy “nemlehet ízlésről vitatkozni”… hmm… azért érdekes dolog ez. =)

  42. Helóka! Tök jó hogy itt vicces próbálsz lenni de nagyon béna írás lett, mindenbe csak belekötsz.
    Tejjes nyugottan írogathatnál ilyeneket a Bleachről, mer abban pl mik azok a hegymagas, fekete ruhás, maszkos hosszúórrú izék? Azok nem nevetségesek? Vagy a Narutoban amikor Narutóból 1000lesz?
    És csakhogy tudd az Elfen Lied igenis felnőttes csak te nem értetted meg miér.
    Szerencsémre meg se közelitem a te fogyatékosságodat.. : p Bye!

  43. És az nem nevetséges, hogy rózsaszín hajú kislányok láthatatlan vektorokkal tépnek szét egész zászlóaljakat? Vagy az nem nevetséges, hogy 100% bulletproof mind, ennek ellenére minden random kommandós automata gépfegyverekkel vív ellenük esélytelen küzdelmet? Hagyjuk már a semmi magyarázását… ebben semmi komolyság sincs, csak azoknak a felszínes, húgyagyú szerencsétleneknek jó, akik ettől érzik magukat olyan kurva komoly animésnek.

    A suckpuppetedet töröltem, fake accal itt nem sokra mész, mert egyből észreveszem, és 8 képet se kéne a kommentbe szúrni mert:
    Ad1: Úgyis csak az url cím jelenik meg.
    Ad2: Ez itt nem a 4chan random részlege, így értelemszerűen abból a színvonalból itt nem kér senki.

  44. Na, megcsináljuk az anti-rajongói kommentárt valamikor? 😀

  45. Jó lenne poénból baromkodni egy sort. =) De sajnos kurva szar hangom van mikrofonban, meg mostanában egyáltalán nincs szabadidőm, így az ünnepek körül annyi a meló, hogy úgy néz ki még szombaton is valszeg be kell menni. =/

  46. Bár én szeretem ezt az animét, mégis sok dologban egyet értek, és sok dologban felnyitottad a szememet. 🙂

  47. Örülök neki, és annak főleg, hogy a változatosság kedvéért nem a felmenőim lettek felemlegetve. =D

  48. Nemrég néztem újra sorozatot így a post elolvasása után és azt kell mondjam, hogy nagyrészt egyetértek. Az Elfen Lied az első (feliratos) animéim között volt, így először köpni nyelni nem tudtam, amikor a végére értem, annyira lenyűgözött. Olyannyira, hogy nekifogtam a mangának és elolvastam az összes magyarra fordított fejezetet, sőt az egyik kötetet még németül is beszereztem anno.

    Aztán ahogy utánanézegettem dolgoknak találtam több olyan bejegyzést, amikben negatív kritikával illették eme “művet”, köztük a tiédet is. És a rengeteg jogosan felrótt hiba elolvasása és sok más anime megtekintése után rájöttem, hogy nem is olyan nagyszerű ez a sorozat, mint amilyennek eleinte hittem.

    Én személy szerint a felszínesség mellett a legnagyobb hibának azt a töménytelen öncélú erőszakot tartom. Mint, ahogy te magad is írtad, az odáig oké, hogy szegény Lucynak milyen sanyarú múltja volt, de miért öl meg ártatlan embereket? Persze ráfoghatjuk, hogy a dicloniusoknak a vérükben van az emberölés iránti vágy, meg hogy milyen sanyarú múltja volt, de ne tényleg akarjanak már mindig ezekkel takarózni.

    Így utólag visszanézve a gyomrom kavargott a végén attól az ölelkezős-csókolozós jelenettől. Ez a Kouta tényleg egy utolsó szerencsétlen balf@sz! Meg ha jól értettem, akkor tényleg ezért kellett ártatlan emberek tucatjait kiirtania a hősszerelmes főszereplőnknek, hogy bocsánatot tudjon kérni tőle? WTF?! o_O Ha ez a jelenet nem lett volna benne, még talán minden hibája és gyengesége ellenére is bent hagytam volna a kedvenceim között, de így… Azt azért nem mondom, hogy megutáltam az animét (Élettelen dolgokat hogy lehet utálni? 😀 ), de már koránt sem tetszik annyira, mint régen.

    Az alapötlet és Lucy karaktere szerintem még jó is lett volna, ha nem szövik hozzá ezt a nevetséges szerelmi szálat. Nana aranyos volt (szvsz a legnormálisabb szereplő az egész sorozatban), Marikonál pedig hasonló eset állt elő, mint Lucynál, csak ott meg azzal akarták palástolni a kegyetlenségét, hogy nem kapott szeretet. Mondjuk ez még mindig hitelesebb, mint Lucy esetében és valahogy jobban át is jött az érzelmi töltet a végső jelenetéből. Az emberi karakterek meg Kurama kivételével valóban bűngyengék. Yuka és Kouta irritálóak, Mayu meg tökéletesen semmilyen. Bandoról meg ne is beszéljünk (bár úgy rémlik, a mangában jobb fej)…

    Az egyetlen dolog, amivel nem értek egyet az a katonás dolog. Szerintem azért olyan gagyik azok az őrök, mert az igazgató valódi célja ugyebár az, hogy a dicloniusok népesítsék be a földet (az már más tészta, hogy ezzel kapcsolatban van egy csomó logikai baki), innen adódik, hogy csak ilyen tessék-lássék védelemmel lett felszerelve a labor. Gondolom én, bár ki tudja…

    Amúgy a School Daysnél és a Blood+-nál azért én úgy vélem, hogy jobb az EL. Az előbbit a nyár folyamán néztem meg és az jött le belőle, hogy a készítők a világ összes lányát könnyűvérű ribancnak nézik, így kicsit felhúztam magam rajta, pedig nem szokásom, legalábbis animéken nem. A másik meg egy dögunalmas fordított hárem, hentelős köntösbe burkolva (bár itt legalább Divát kedveltem).

    • Amúgy a School Daysnél és a Blood+-nál azért én úgy vélem, hogy jobb az EL.

      Ehhez kétség sem fér. Ha már választani kell, inkább az EL; azt legalább végig bírtam nézni, ellenben ezzel a kettővel, amik enyhén szólva is förtelmesek.

      (A most futó Blood-C-ről meg annyi “szépet” olvasok, hogy lehet, a lulz miatt rá kéne kukkantani. :P)

  49. Az EL lehetett volna jó anime, ha van benne karakterfejlődés és nem minden tök ugyan olyan az első, mint az utolsó részben. Mindenesetre belépő szintű animének elmegy, nyitásnak a valóban komoly darabok felé.

    School Daysnél engem inkább az zavart, ahogy ezt az egész szerelmi csalódás témát teljesen elvitték a psycho gore irányába, hogy ettől majd “hej de komoly lesz” pedig egyszerűen csak eltúlzott és nevetséges volt.

    Blood+ esetében meg eleve ott a gond, hogy már maga az alap Blood the Last Vampire is egy totál öncélú, hentelős fanservice mozi volt, amit max egyszer megnéz az ember, aztán másnapra el is felejti.

  50. szerintem mind nagyon tévedtek 14 évas vagyok és még 1 animen sem sirtam de ez ki tett magáért a lehetö leg jobb anime amit néztem (nem a vér és a mészárlás miatt)

    bár hogy igy befejezték az nem jó.
    13. rész

    lessz 2. évad?

  51. Attól, hogy elsírtad magad teszem azt, Mariko halálán, az még messze nem jelenti azt, hogy az EL amúgy egy jó anime, pláne nem azt, hogy a legjobb. Elég hosszasan leírtam, mi a probléma vele, ha szerinted “nagyon tévedek” akkor légyszíves érvekkel támaszd is alá, hol és miben van a tévedés, cáfolj, másképp a vitának nem nagyon lesz értelme.

    2. évad minden valószínűség szerint (szerencsére) nem lesz, mivel a mangaka feladta az EL magát, még az anime megbukott a saját hazájában. Itt jegyzem meg, hogy 13 rész szvsz bőven elég volt ebből a hatásvadász, fanservice animéből.

  52. Peti
    hogy tudsz te az ElfenLiedröl igy beszélni?
    ez az anime több tiszteletet érdemel annál ahogy most te beállitottad.
    én nem tom mi történik Japan-ba de nem is érdekel nagyon.
    látom mien szépen leirtad a hibákat.
    bár azt meg cáfolnám hogy össze csapták az egész Elfet.
    nagyon jól kivitelezték a részek sajátos történetét,ráadásul mindent meg tudtam érteni hogy miröl szól.
    a 14.(extra) részben még azt is megtudtam hogy Lucy hogy és miért került be abba akisérletezö részlegbe.
    azt is hogy hogy szabadult ki.
    bár még rá fért volna 2 rész 2 befejező rész amibe meg tudom hogy hogy kerültek egyántalán a Dicloszuk vagy mik. és hogy sikerül-e annak az igazgatónak valakivel párosodni avagy szaporitani.
    ahogy láttam az igazgató avagy a fia ök is Diclusok voltak.
    szóval kár hogy ezeket nem magyarázták el.
    de ha te többet kivettél belöle akk hallgatlak.

  53. Miért, mi az Elfen Lied? Valami felsőbbrendű hatalom, esetleg egy köztiszteletben álló mestermű, hogy nem lehet róla “így beszélni”?

    Az Elfen Lied egy anime, méghozzá egy olyan anime, ami egy olyan mangából készült, ahol maga a mangaka is belátta, hogy a story úgy rossz ahogy van. Ha jól tudom még tán be is vallotta, hogy a vége felé már abban se volt biztos, hogy egyáltalán befejezi.

    Az animét illetően először is kezdjük azzal, hogy egy olyan stúdió csinálta, ami elsősorban hentaikban utazik, ezért is olyan felemás a grafika. Másodszor az animének alapvetően 2 igen nagy baja van, az első, hogy nincs karakterfejlődés, konkrétan az összes karakter ugyan úgy viselkedik, gondolkodik, cselekszik, működik az egész anime alatt, és nem, az nem karakterfejlődés, hogy Koutától Lucy bocsánatot kér a végén, és ott ölelgetik egymást.

    A második, hogy az anime hemzseg a fanservicetól, gore ecchi az egész úgy ahogy van, amivel minden egyes rész bőségesen nyakon van öntve.

    Biztos bennem van a hiba, de én nem tudok egy tömeggyilkos lolit se megkedvelni, se sajnálni, akárhányszor is vetkőzik le, vagy megy át fogyatékos, pokemon szindrómás perverz kis csajba.

    Most pedig én szeretnék tőled végre néhány érvet hallani az anime mellett, hallgatlak.

    • Mikor megláttam a nicknevét, már azt is tudtam, melyik “oldalt” fogja képviselni és milyen érvekkel jön majd elő. Yey, Net EXP. :3

      Egyébként az agyatlan gore-t még meg is tudtam volna bocsátani, ha mondjuk lett volna valami értelme is úgy általában az animének. Vagy csak mi voltunk kevesek ehhez az OMGDEEPDRAMA unikumhoz? 😀

      Btw nézd meg a most futó Kyoukai Senjou no Horizon első részét. Ekkora szart nem látsz minden nap… Én kvázi végigröhögtem az egészet. xD

      • Minden bizonnyal mi nem értettük meg a részek “sajátos történetét” és ezért nem tudjuk tisztelni… =)

        Ajánlást kösz, ránéztem googleben, de már az ep 1-ből elég volt ahhoz 3 kép, hogy érezzem, 2/10-nél a legnagyobb jóindulattal se kapna nálam jobbat. =D

  54. Sosem értettem, hogy miért tud pozitívum lenni egyes sorozatoknál a felesleges, minél véresebb és kegyetlenebb kivégzés ártatlan karaktereken. Lehet csak én vagyok túl puhány. Én a gore MINDEN formáját mélységesen elítélem. Ja, bocs, egyet nem:

    • ezt nem láttam de ahogy látom nem szol másrol mint a halálrol pusztulás kivégzésröl nincs logikája

      • Miért, az Elefen Liednek mi a logikája? Az, hogy ha megdöglött az én lovam, akkor dögöljön meg a másé is? Ez lenne a nagy “tanulság?

      • “…de ahogy látom nem szolhat másrol mint a halálrol pusztulás kivégzésröl nincs logikája.”

        Ezzel pontosan le is írtad miből is áll az Elfen Lied logikája. Add még hozzá a “pofátlan mértékű tolerancia” (Kouta megbocsátása a családja lemészárlásáért) jelzőt is, és még tökéletesebb lesz a mondat.

  55. A skizofrénia a személyiség szétesést jelenti, nem azt, hogy az illetőnek 2 énje van. Nézzünk már utána a dolgoknak mielőtt össze vissza írogatunk.

    arrancar2: tanuljál meg normálisan írni aztán gyere vissza négy év múlva, talán addigra nem leszel EL fanboi/girl.

    Benyo: miből van ez a nyulas jelenet? Egész szórakoztatónak néz ki. xd

  56. A híres/hírhedt/szeretett/utált (összegezve szélsőséges reakciókat kiváltó középutast ritkán generáló) animék egyik alapköve. anno öt éve ezzel kezdet az animemegtekintési pályafutásom sok sorstársammal együtt. Habár már anno az összkép akkor sem vágott a padlóhoz (a sok vért és drámát leszámítva) akkor még tetszett is. Most viszont visszanézve rá, el kell ismernem, hogy tényleg ezer sebből vérzik amire a cikked és a normális kommenttek is remekül rávilágítanak. Az a legnagyobb baj vele, hogy az alkotók marhára nem tudtak mit kezdeni az alapszituációval vagy hogy milyen történet és jellemfejlődést vigyenek bele, helyette sokkeffektusok és fanservice villanások sorozatával kezd foglakozni, ami hosszú távon csak öntökönszúrás, hisz a vért és könnyeket hirtelen felváltó poénkodás és bugyi/segg/csöcsmutogatás automatikusan kioltja az akkor már bennünk elindított érzelmi töltetet. Ez pedig együttjár a klisékkel, logikai bukfencekkel és egyéb kritizálható dolgokkal, amik egy anime vagy egy film értékét lehúzhatják.
    Semmi művészi vagy mélyreszántó dolog nincs benne, attól hogy fiatal kiscsajok depisen gyilkolásznak meg minden, ettől még nem látok benne semmi olyat, ami kiemelné egy 70-es, 80-as évekbeli exploitation mészárszék szintjéről. Összegzésként én azt mondanám, hogy nem nézhetetlen, csak agyon van hypeolva, én speciel másodjára végigvigyorogtam az összes túllövésével és hatásvadászatával együtt.
    5.5/10 (Ennyit adok rá mert azért grafikailag és zeneileg ott van szeren)

    UI: A kiabáló, dühöngő, hülyéző fanokkal meg nem érdemes törődni, hisz a normális kommunikáció és vita első alapja a tévedhetetlenség elvének kiiktatása.

  57. Nos az, hogy a történettel és a jellemekkel nem tudtak mit kezdeni, és így maradt a látvány meg a fanservice, jórészt betudható annak, hogy az ARMS stúdiónak ez a profilja. Csak hát még ez oké egy Queens Blade vagy egy Ikkitousen esetén, ugyan ez már nem oké bármilyen olyan stuffnál ahol a történetnek és a karakterek fejlődésnek kéne elvinnie az egész hóbelebancot a hátán.

    Pontot én ugyan nem adtam rá, de 5.5/10 helytálló.

  58. Erről egy régi történet jut eszembe.
    Egy fórumon egyszer megkérdezte valaki, hogy miért adtam az Elfen Lied-nek egy pontot? Azt válaszoltam: mert szar!
    Hamar vége lett a beszélgetésnek. 😀

  59. Nálam se múlt el nyomtalanul az egyszer biztos, az első igazán hardcore kioktatást is ugyan mi más, mint az EL kapcsán kellett kapnom. =D

    Mindenesetre hihetetlennek tartom, hogy itt van már nálunk mióta ez az egész anime szubkultúra, és erre még mindig ugyan azok a hülyeségek jönnek elő újra és újra. A szakértés, a művészet, komolykodás arról ami nem az pláne nem mély… egyszerűen elképesztő.

  60. Nem számit hány év telik el az Elfen Liednek mindig lessznek bátor katonái akik védelmezik,igen olyanok ök mint a katonák,hulhatnak a gránátok,puskagolyó zápor zudulhat rájuk ök nem adják meg magukat esetleg visszavonulnak,de csak addig amig elentámadásba nem mennek.Ök az elsö vonal utolsó emberei (ez poén aki nem értené) a véráldozat és az ember vesztesség nem számit a front nem omolhat össze.
    Az a szomóru,hogy valaha én is közéjük tartoztam,hogy mit látnak/láttam benne nem tudom,de ahogy Péter is irta valamit kilehetett volna hozni belöle ha nem ilyen fanservice vérgözösre csinályák.
    Koutat meg belehetne mutatni mint igaz keresztényt mint a megbocsájtás példaképét,de most tényleg akkora baromságot lemészárolja a családját és ö nem mérges.Kouta féle férfi karakterektöl a hasmenés fog el,aki megértö,segitökész és mindenkivel kedves például az alábi animék: ai yori aoshi,Nogizaka Haruka,Yosuga no Sora.
    A valoságban létezik ilyen férfi?

  61. Koutára azért erős a férfi szó, ő inkább olyan yaoi féle kőcsegnek menne el. =D

    Egyébként Koutánál se feltétlen az volt a gond, hogy megbocsátott Lucynak, hanem hogy nem volt a megbocsátásnak egy értelmes hangvételű folyamata, hanem csak durr bedobták. Plusz ehhez hozzájön még az is, hogy Lucy az ölelést megelőző pár percben ment csak át rideg darálóból emo girlé, előtte még Marikot is lazán szétkapta volna, ha az nem lett volna még cheapebb mint ő.

    Amúgy semmi gond azzal, ha valakinek tetszik ez az anime, a gond mással van, azzal, amikor a tizenéves fangirlök/fanboyok érett, megrendítő, komoly alkotásnak hívják és olyan Ricsi stílusban még akkor is kényszert éreznek rá, hogy megvédjék, ha közben hülyét csinálnak saját magukból. Persze nyilván az van (és ezt a rajtuk kívül állók látják is) hogy egyszerűen még nem képesek megérteni, hogy az ilyen, és ehhez hasonló animéknek valójában semmi közük a komoly alkotásokhoz, ahol van karakter fejlődés és értelmes cselekmény.

  62. Peti te talán vagy bárki ki itt jobban megtudná rajzolni azokat a hibákat amiket le irtál??? Szerintem itt közületek senki sem anime készitö.
    Nézzetek magatokra és mondjátok ha meritek hogy “ÉN JOBB ANIME SZERKESZTÖ VAGYOK ENNÉL” ha ezt kimondtátok tegyétek is meg!

    • “Nézzetek magatokra és mondjátok ha meritek hogy “ÉN JOBB ANIME SZERKESZTÖ VAGYOK ENNÉL” ha ezt kimondtátok tegyétek is meg.”
      Én kimondom. Ezt tanulom két éve.

  63. “Peti te talán vagy bárki ki itt jobban megtudná rajzolni azokat a hibákat amiket le irtál??? Szerintem itt közületek senki sem anime készitö.”

    Közülünk talán senki sem, de elhiheted, Japánban jó pár olyan stúdió van aki sok esetben igényesebb a munkájára és tudott is volna ennél jobbat csinálni. Az pedig nem mentesít semmit a hibái alól hogy x időt vertek bele az anime készítésébe, mert pont hogy ez nyom a legkevesebbet a latba az értékelésnél. Ennyi erővel kár lenne bármit is véleményezni bármilyen módon, hiszen “dolgoztak rajta”, onnantól meg ugye kit érdekel hogy mennyit is foglalkoztak a készítők a munkájukkal.

  64. a fene egye meg Dodgers azt látom hogy megértö vagy.
    én belölem szerintem válhat anime szerkeztö de más véleménye azaz segitségére szükségem van.
    egyedül nekem nem fog menni.
    ha ti itt vagytok én nagy anime szerkesztö lehet csak kelletek.

    én itt leszek majdnem hogy minden nap.
    én ha nagy leszek nem okozok olyan csalodást a gerköcöknek amient most ti avagy az Elfen lustálkodása okozott nekem.

    de köszi.

    Peti,
    ez lett ki irva : “Kanbe eredetileg úgy gondolta, hogy Elfen Lied “volt egy szerelmi történet, és tudtam, hogy úgy, hogy hozna nézőt a könnyek.” [ 8 ] Így, aki igyekezett az egész sorozatot, hogy a kontraszt az érzelmek, kommentálja, hogy ő tehet az erőszak példázzák ezt az egész sorozatot”

    ebböl hogy lett horror?

    Kérném hogy: Peti
    Dodgers
    BenyoBoy

    adja meg a facebook cimét tartjuk a kapcsolatot ha akarjátok,
    és én Norbi nem vallok kudarcot ahogy ti kudarcnak valljátok az Elfen.
    1 évad 50 rész 🙂

    jah és Peti mond még el valahányat hogy te mien szereplöket tennél bele azaz szted mien szerepe lenne Koutának avagy Nyu (Lucy) nak.

    meg Koutának a barátnöjének mien szerepe lenne?

    • Azt én is látom hogy nem értetted mit akartam mondani, de akkor még egyszer: az alapján nem lehet megítélni semmit hogy mennyit dolgoztak rajta, egyszerűen azért mert ezzel semmiféle módon nem támasztod alá a “mitől jó ez?” kérdést az animével kapcsolatban. Csak azt támasztod alá ezzel hogy neked mindegy, hiszen dolgoztak rajta, ami nem éppen megfelelő olyan érvnek, amit bárki is komolyan venne. Nem véletlenül az a bevett szokás, hogy az emberek a véleményüket írják le bármiről is: ezzel legalább konkrétan az adott dolgot jellemzik, nem a toleranciájukról tesznek felesleges tanúbizonyságot.

    • FB-m privát, csak annak adom meg, akit ismerek. Téged nem ismerlek.

  65. Kész… ez már kezd lassan Ricsis méreteket ölteni a fail mércén. =D

    Az, hogy mennyi időt öltek az anime elkészítésébe nem számít, sokkal inkább a végeredmény, ami nem lett valami fényes. Ez a “csináljatok jobbat” című visszavágás nevetséges, gyerekes húzás.

    Faszbúkom nincs, nem is lesz.

  66. A meztelenség, mint a kiszolgáltatottság szimbóluma? AHAHAHA! Rögtön lepetézek! Tényleg van olyan, akinek nem elég egyértelmű, hogy mire megy ki a játék? Nem kell sztori, ha van vér és szex!

  67. Nagyjából ennyi, viszont vannak olyanok akiket az ilyesmivel meg lehet fogni, és nem mellékesen pont a gore ecchi miatt tartják valami hihetetlenül komoly stuffnak.

  68. Mondom én,hogy nem adják meg magukat ujbol és ujbol neki futnak mig elnem véreznek.
    Arrancar2 ad fel vesszet ügy az egész látom,hogy szereted viszont lásd be,hogy senkit nem tudsz meggyözni csak magadat ásod el mégjóbban ez egy baráti tanács,de a komentjeidböl látöm,hogy a te családodban mindenki animézik jó neked legaláb egy az izlésetek, nekem egy bátyám van de ö nem szereti

  69. Sziasztok
    látom ezen az oldalon csak utálni tudják az EL-t.
    de ahogy az öcsém is mondta nem marad sosem egyedül az EL.

    Jimbo kérlek monnd csak azért nem szereted az EL-t mert meztelenség van benne?
    vagy sok a mészárolt ember?
    telljességgel természetes 1 ilyen animéban a mészárlás aszem de lehet hogy tévedek 🙂

    na hali

    • Az értelmetlen mészárlás miatt és ,hogy összekevertek mindent a manga meg mégszarabb,minek kellet az a lány aki folyton bepisilt semmi értelme,ha valahogy kapcsolodot volna az eseményekhez,de nem,mi szükség volt,hogy nyu elkapja Yuka(nem tudom jól emlékszem-e még a nevekre) meleit majd csokolodzik vele Yuka meg egyre jóbban beindul ráadásul Kouta elött.
      Az Elfen Liedbe bele raktak mindent amitöl azt váták,hogy vonzani fogja a közönséget és nem feltétlen kell mészárlásnak lenni benne az nélkül is lehet jó animét késziteni.
      Ami rögtön az elején feltünt,hogy Lucy az öröktöl elveszi a kulcsot és ugy szabadul,de késöbb a vektoraival még a csónakot is fel emeli nem lett volna egyszerübb ha rácsot azzal tépiszét és a ruháját amibe be volt zárva és a szükségletek? az evés,ürités azzal mi van?amig levolt szijazva,ha logikusan gondolkodunk,az egéssz össze lett csapva.
      Vissza térve a mészárlásra ahogy Péter is irta miért kellet mindenkit gyilkonia szinte válogatás nélkül ölt,amikor Lucy elöször magához tért Koutat is rögtön darabokra akarta szedni pedig azt se tudta kicsoda

      NA EZÉRT NEM SZERETEM A EL-T,opsz! ez hosszúra sikerült

  70. Úristen… -.-‘

  71. Előkerestem az ELes postomat, hadd örüljenek a népek : D

    Sailor_Peter


    Én enélkül is el tudom mondom az anime lényegét:
    http://www.szaku.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3039&Itemid=239
    : D

  72. Gyors leszek! MI A LÓFASZ volt az a videó a Benny Hill zenével és a pajkos óriásnyulakkal? He?!

  73. Én is ezt kérdeztem (csak finomabban) de senki nem válaszolt.

    • Alul Jimbo írta, ez a Blood-C “anime”.
      Állítólag az utolsó két rész miatt érdemes megnézni, mert az annyira szar, hogy már jó. Az előtte lévőek viszont unalmasak. Nem éri meg.

  74. Eddig nem néztem meg a videót,de ez a Blodd-c anime? Ugy tünik mégis jól döntöttem, hogy nem nézem meg.

    Amitöl leált az agyam vagy fél órára azaz,hogy a CLAMP rajzolta meg elöször,én hozzá szoktam a Chobits,Kobato meg ilyesmik kerülnek ki a kezük alól,de ezek szerint nem vagyok elégé informált.

    A másik,komolyan agaszt,hogy ezt az animét 66 jelölték kedvencnek az EL pedig 2000 felet,most valakiknek tényleg ez kell?

  75. Nem lehet hogy nektek csak az a bajotok vele hogy japán?

    • Elfen fanz never give up…

      Köszönöm szépen ezt a kiválóan megfogalmazott, elfogultságtól mentes, érvekkel alátámasztott ellenvéleményt, sokat tanultam belőle. =)

      Amúgy LOL! muszáj megkérdeznem, de elolvastad te egyáltalán a bejegyzést? Csak mert ha neked ebből a közel 6 oldalból annyi jött le, hogy az a bajon egy animével(!) hogy Japán, akkor te tényleg menthetetlen vagy. =/

  76. A hype-olt dolgok örök Szent Grálnak számítanak… Most nálam az új üdvöske tarol hasonló mértékben mint ez tarolt és tarol olykor, ha valaki előveszi.

    • Az emberek a kedvenceikkel szemben elfogultak tudnak lenni. 🙂 De egyszer én is rá fogom szánni magam az EL-re.

      Most láttam, jól beletenyereltél a SAO-val 🙂 Amúgy a blogodon hogy lehet kommentet produkálni? Erre még nem sikerült rájönnöm. Persze ugyanezzel a nicknévvel.

      • A “Megjegyzés írása, mint” legördülőben kiválasztod a neked tetszőt 🙂 Név/URL vagy WordPress/Blogger/LiveJournal/Google felhasználónévvel.

        Amúgy igen, sejtettem is, hogy ez lesz, de lelkiekben előkészültem rá, azért tudom iróniával és szarkazmussal venni a legtöbb hörcsögöt 😀

    • Az biztos, hogy voltak/vannak olyan animék, amik méltatlanul váltak népszerűvé. Nevetségesen túlértékeltek, és ha valaki kritizálja őket, akkor igen nagy valószínűséggel kap majd egy-két kommentet pár elvakult, elvadult fantól. Ilyenek például a KyotoAni cuccai az Air óta, vagy nem is oly régről a Guilty Crown, Sword Art Online, Another, esetleg kicsit régebbről a Higurashi, School Days, Angel Sanctuary, stb.

      Ám mégis, 2005 óta nem akadt még egy olyan anime, aminek ennyire durván habzó szájú fanjai lennének, méghozzá relatíve nagy mennyiségben.

      Láttam már pár ritka elborult, beteg, szánalmas dolgot az interneten. Köztük olyanokat, amikről sose hittem volna, hogy lehetségesek. Külföldi és hazai animés berkekben egyaránt. De olyan anomáliák még csak az EL kapcsán történtek velem, hogy:

      – Meg akartak verni, mert leszóltam.
      – Külön blog bejegyzés készült arról, milyen hülye vagyok, amiért a blogger szerint “nem fogtam fel a lényegét”.
      – Mind magyar, mind amcsi illető beszólt egy olyan mugenes videóra(!), amiben Lucy veszít.
      – MSN-en számon kérte rajtam a kritikát olyan, aki csak ezért vett fel, majd tiltott le.

      Plusz ehhez még hozzájön az a megszámlálhatatlan “forum war”, ami ez kapcsán tört ki. Egyes fórumokon kommenttörlés, indoklás nélkül. Na és persze a néhanapján idetévedő mana védők, aki művészetről akarnak kiselőadást tartani, de a helyesírással hadilábon állnak. =)

      • Igen, olvastam vissza a blogodon, de őszintén szólva, nem lepett meg. Elég csak filmekben gondolni olyan csuda jó és 100/10-es értéket képviselő, da Vinci és Michelangelo művésziességét meghazudtoló műalkotásokra, mint a Twilight. 😀

        MSN-es nekem egyszer volt, akkor mikor kiraktak a napiszarra. Egy emberke, de az is csak azt mondta, hogy csodálta a bátorságot, hogy én azt vállaltam (egy igen elfuserált stand-up comedy volt), míg ott az oldalon meg a youtube-on más fiókján ment az észosztás ezerrel. Aztán letörölték a videót, s abbamaradt a dolog, én meg végig szartam az egészbe. Most meg helyzeti előnyben vagyok, mert az MSN-t összevontam a Skype-pal, most vegyen fel valami random emberke, muhaha 😀

        Amúgy meg perpillanat azon vagyok, hogy ha elér egy szintet, akkor megmutatom, hogy nagynénjük csivavájával szórakozzanak: elveszem azt a maradék pontot és 1/10-et nyögök rá, azzal az édeskedő üzenettel, hogy “köszönjétek magatoknak”. 😀

  77. RONTOM-BONTOM! Says:

    Nos úgy látom, itt az idő, hogy csatlakozzak a kiábrándult Elfen Liederek kis csapatába, mert a kritika több, mint jogos.
    A fanok baromkodásáról eszembe jutott a Videómánia. Dancsó Péter ott is teljesen reális hibákról beszél, és kapja is az elborult kommenteket egymás után, holott az ipar csak így fejlődhet. Az Elfen Liedben valóban benne van a potenciál, de az is igaz, hogy a megvalósítás csapnivaló, legalábbis ha a történetet vesszük. (Nekem személy szerint a zene illetve a grafika általában tetszettek, Klimtet is bírom, de való igaz, hogy az intrónak nincs sok köze az animéhez.) Ha a készítés közben jelen lett volna a kritikus hang (és csatlakozik egy tehetséges író), akkor nagy valószínűséggel jobb végeredmény született volna.
    Szar ezekre rájönni, kicsit bejön az a tipikus “destroying your childhood” érzés, mert a Pokémonról már a gyerek is tudja, hogy szenny, de az Elfen Lied speciel az én serdülő agyamba jó emlékként került be. Ideje volt revideálni a róla alkotott képemet. 😀

    OFF: Péter, a cyberpunk kapcsán mi a véleményed a Ghost in the Shell és a Mátrix mellett méltatlanul elfelejtett Dark Cityről?

  78. Most ezt nem nekrózásnak szánom, még véletlenül sem. De azért meglepődtem azon, hogy 2020-ban (nem is olyan régen, a pandémia idejében) készítettek ehhez a borzalomhoz (szörnyű minőségű) szinkront. Anime Történelmi Mérföldkő Hazánkban #3 ELFEN LIED anime magyar szinkronnal.

    • Belehallgattam, de engem nem igazán mozgatott meg a videó. Maga az EL sem érdekel annyira, hogy meg akarjak nézni belőle bármennyit is. Az viszont vicces volt, hogy a kommentekben mennyire dicsérik még mindig ezt a sorozatot. 🙂

      • Még egy videó, aztán tényleg hanyagolom a témát. Néhány rövidke riport mellett bele lehet nézni a szinkronmunkába. A hölgyek ismert színészek és szinkronszínészek – kínos látni, mennyire szenvednek, hogy a szinkron során visszaadják ezeket az infantilis karaktereket. Meg amin fogtam a fejemet, hogy a “nyúúú”-t is szinkronizálták… Hát nem lehetett hálás feladat a szinkronja!

      • Gondolom sok animáció olyan, hogy nem minden szinkronszínész örül annak, hogy animált karaktereknek kell adniuk a hangjukat. Ugyan nem néztem meg a linkelt videót, de el tudom képzelni milyen lehet. Mondjuk szerintem a K-On sem lenne piskóta. 🙂 Szóval Bogdányi Titanilla fogja a főhős csaj hangját adni. 😀

  79. MortisCausaDonatio Says:

    Bocsánat a bumpért csak a legutóbbi vonatutazáskor visszaolvastam néhány kritikát innen. (Zseniáliak, főleg a SAO-s meg a Hanoka) Nem hagy viszont nyugodni, hogy a fenti kritika esetén nálam van a hiba, keverem valamivel vagy tényleg eltünt innen az a rész ahol a grafika hibái ki vannak emelve (emlékeim szerint volt egy rész itt ahol az ablakól van egy kép ami arányaiban rosszul van a “falra rajzolva”)

    • Semmi gond, üdv itt újra! =)

      A helyzet az, hogy egyszer még nagyon régen belekezdtem én ennek az újra írásába, mert akadt néhány olyan kritikám, amik nagyon régen íródtak, és amikkel már nem voltam elégedett. Köztük volt ez is. Viszont sajnos azóta sem fejeztem be, szóval ami jelenleg itt van, az egy félkész verzió.

      Amúgy igen, jól emlékszel, belementem anno a grafika firtatásába is, de rájöttem, hogy kb. fölösleges volt ennyi szót fecsérelnem egy olyan pontjára az animunak, ami igazából lényegtelen. Szal az EL-nek vannak jóval nagyobb gondjai mint pár elnagyolt jelenet, meg statikus háttér. =)

Hozzászólás a(z) terika bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .