TES IV: Oblivion (patched & moded) vs Gothic 3 Enhanced Edition

Wagner kolléga már megmérkőztette a blogján a Morrowindot és az Arx Fatalist, így hát úgy döntöttem én is rendezek egy kis RPG versust…

Két nagy név mérkőzik most meg egymással, mindkettő 2006-ban jelent meg, az egyik az Oblivion melyet a legújabb patch és pár extra (Unofficial patch pack, Vampire Fix, Fighters Stronghold, Horse Armor, Orrery, Thieves Den, Vile Lair, Wizards Tower, DarkUI, Anti-DarkUI) társaságában kerül a ringbe riválisával, a Gothic 3-mal, mely megkapta az 1.73 community patch-et.

  

Történet:

Oblivion: Az Oblivion történetét bevallom őszintén, elég tipikusnak éreztem, már az elejétől fogva meg volt a kiválasztott hős érzés, ami engem kicsit lelombozott. Pont a mi cellánkon át vezet az út ahol a Császárt ki akarják menekíteni a rá vadászó orgyilkosok elől. Az Uralkodó pont minket látott álmában, és mielőtt meghalna, pont nekünk adja legendás medálját, és pont ránk bízza egyetlen fia megtalálását, stb. Ráadásul már kapásból a főszál második küldetése egy ostromlott városhoz, Kvatch-hoz vezet minket, ahol rögtön Daedrákkal találjuk szembe magunkat. Sőt, nekünk egyedül kell bezárnunk a megnyílt Oblivion kaput, és csak a mi segítségünkkel tudják a várost és a kastélyt megtisztítani a nálunk amúgy a jóval képzettebb és jobban felszerelt őrök. Anno a Morrowindban azért elég sokáig kellett ahhoz küzdenünk, hogy legalább megközelítőleg hasonló súlyú feladatokat bízzanak ránk.

Gothic 3: A Gothic 3-ban a történet eléggé akció dúsan indul, szinte egyszerre zuhan minden rossz a nyakunkba. Az első halászfaluba betérve máris egy Ork támadás kellős közepén találjuk magunkat, ahol társainkkal karöltve kell megküzdenünk a puszta életünkért, ám közben a hajónkat és a rajta lévő összes felszerelésünket is lenyúlják aljas kalózok, így még elmenni sem tudunk, hanem ott ragadunk, és kénytelenek leszünk boldogulni egy olyan világban, ahol csak azért, mert emberek vagyunk, mindenért kétszer annyit kell dolgoznunk.

Részemről a Gothic 3-nak adom a pontot.

  

Küldetések és döntések:

Oblivion: Az Oblivion-ban a főküldetésen túl csatlakozhatunk különféle Guildekhez, illetve minden városban várnak ránk helyi küldetések, sőt ha elég erősek vagyunk hozzá, akkor akár különféle szentélyekben (már persze a megfelelő áldozat bemutatása után) akár istenek küldetéseit is megoldhatjuk. Maguk a küldetések a Morrowind óta sokat fejlődtek, hangulatosak és ötletesek, például amikor a varázslót kell kiszabadítanunk az álmából különféle próbákat kiállva, vagy amikor a festőt kell kiszabadítani a saját művéről, esetleg amikor bérgyilkosként, farkast kell játszanunk a bárányok között egy bezárt házban (tiszta valóságshow) likvidálva mindenkit úgy, hogy közben nem bukunk le.

Gothic 3: A Gothic 3 küldetései eléggé fantáziátlanok, bár próbál variálni a játék, de sajnos nem igazán tudja megtörni a monotonitást. Célunk szinte mindig ugyan az, nevesített NPC-k, vagy szörnyek megölése, nevesített tárgy(ak) felszedése és visszajuttatása, alapanyagok beszerzése, információk átadása egészen addig, amíg el nem érjük a kellő tiszteletet az adott városban/faluban (75%). Igaz, választhatunk, hogy a lázadókat vagy az Orkokat támogatjuk, de a lényeg mégis ugyan az, vagy a faluból/városból űzzük ki az Orkokat és az őket támogató embereket, vagy a lázadók közelben lévő rejtekhelyén ölünk meg annyi embert, ami a morál végleges megtöréséhez kell. A dolognak amúgy van még két szépséghibája, az egyik, hogy például ha az orkok mellé állunk és porig rombolunk egy lázadó tábort akkor az addig megszerzett bizalom irántunk semennyit se csökken. A másik pedig, hogy kivitelezés szempontjából is eléggé vicces, hogy szinte mindig egymagunknak kell ezeket a harcokat megvívnunk. Mennyivel jobb lett volna már, ha mondjuk egy város felszabadításánál rendesen csatározás zajlik, jönnek a lázadók, fegyvert ragadnak a rabszolgák, stb. Ugyan ez fordítva, sokkal hangulatosabb lett volna a lázadóirtás úgy, ha hozzánk vágnak 10 ork harcost, mi elvezetjük őket a rejtekhelyig, aztán indul a banzáj.

Részemről az Oblivionnak adom a pontot.

  

Hangulat és környezet:

Oblivion: Az Oblivionban mind a külső…

…mind a belső tereket részletesen, hangulatosra megcsinálták.

Ám sajnos az élővilágot borzasztó kihaltnak és egysíkúnak éreztem, amiért az Oblivionban bevezetett új rendszer volt a hibás, mégpedig, hogy a játék mindenhol a szintünkhöz mérte az ellenfeleket, fegyvereket, cuccokat, satöbbi. Ez olyan szempontból volt zavaró, hogy még a Morrowindban fixen megvolt hol-milyentípusú ellenfelekkel, tárgyakkal találkozhattál és így lehetett könnyű, közepes, nehéz, avagy akár esélytelen is egy-egy küzdelem, addig az Oblivionban nagyjából ugyan olyan volt mindig, és ez zavart. A Morrowindban megvolt a meglepetés ereje és a felfedezés öröme, hogy egy komolyabb barlang, kripta, rom feltúrásánál valami nagyon jó cuccot találsz majd a végén, addig az Oblivionban nagyjából mindegy volt hová mész be, mert kettes szinten úgy sem kaphattál vas-acél cuccon kívül semmi mást. További zavaró tényező volt még ezzel a generáló rendszerrel kapcsolatban az, amikor magasabb szinten, mondjuk úgy 15-ös szint környékén már csak puma, dryad, és a gyűlölt will-o-the-wisp ellenfelek jöttek még a sarki kocsma mögül is. A Morrowindban a környezet azért nagyjából árulkodott arról, hogy itt most akkor békés scribek avagy agresszív Alitok várhatók e.

Gothic 3: A Gothic 3-ban bár a részletesség nem érte el az Oblivion szintjét, azért a hangulatra ott sem volt panasz:

Amiben a Gothic 3 egyértelműen jobban szerepel, mint az Oblivion, azaz élettel teli környezet. Itt az erdők, mezők, de még a barlangok is nyüzsögnek az élettől. Nem azért, az Oblivionban is rengeteg fajta lény van, ám ezeket a játék általában egyesével, automatán begenerálja a közelünkbe, majd amint észrevesznek, azonnal támadnak és elszántan az üldözésünkbe kezdenek. Így alakulhat ki az a komikus a kép, hogy a farkas, a vaddisznó, és a medve vállvetve próbálnak minket közös erővel elpusztítani. Ezzel ellentétben a Gothic 3-ban megvan, hogy hol-milyentípusú lényekkel találkozhatunk, akik elég élethűen is viselkednek. A farkasok például falkákba tömörülve mozognak, megtámadnak őzeket, vaddisznókat, és ha sikerül elejteniük egyet, akkor utána falatozásba is kezdenek belőle. Persze joggal gondolhatná az ember, hogy biztos csak scriptelés… nos nem, teljesen valósidejű. Ráadásul a legtöbb ragadozó/agresszív élőlény nem támad azonnal, még ha észre is vesznek, amíg tartjuk a tisztes távolságot, csak fenyegetőznek.

Kicsit nehéz helyzetben vagyok, mert az Oblivionban tényleg rengeteg munkát fektettek a hangulatos terek megtervezésébe, ám sajnos elfelejtették azt megtölteni élettel, és azzal hogy bevezették ezt a szinthez generáló baromságot, még azt is elrontották, ami anno a Morrowindban jól működött. Részemről a kevésbé részletes ábrázolás ellenére a Gothic 3-nak adom a pontot.

  

Karaktergenerálás:

Az Oblivionban már a kezdettől fogva teljesen testre szabhatjuk a karakterünket, választhatunk 10 faj közül, akik mind eltérő kezdő értékekkel és speciális képességekkel, tulajdonságokkal bírnak, majd szinte a legapróbb részletekig megformálhatjuk hősünk/hősnőnk arcát:

Később az első küldetés közben, ami egyfajta tuttoriál is, meghatározhatjuk a csillagjegyünket is. Összesen 13 lehetségesből választhatjuk ki a nekünk leginkább tetszőt. Ezt egyébként érdemes meggondolni, főleg mágusoknak, mert vannak kifejezetten kétélűek is.

Tovább haladva jutunk el a karaktergenerálás legfontosabb részéhez, a karakterosztályhoz, ahol ugyan felajánl nekünk a játék összesen 21 lehetséges osztályt, tapasztaltabb játékosok azonban mégis jól tudhatják, hogy sokkal inkább megéri az egyedi beállítást választani, mert szinte minden előretárolt osztályban van olyan skill, amit fölösleges betenni (hogy miért azt majd később leírom).

Példának okáért egy tolvaj/orgyilkos karaktert a következőképp érdemes legenerálni: Kezdésnek válasszuk a Stealth vagyis a rejtőzködés specializációt, így az oda tartozó skillek máris +5os bónusszal indulnak:

Következőnek két kedvenc Attribute-unkat, vagyis tulajdonságunkat kell kiválasztani, ez tolvaj/orgyilkos karakternél az Agility (ügyesség) és a Speed (sebesség). Ezek ilyenkor szintén +5ös bónuszt kapnak.

Végezetül jön a legkritikusabb rész, mert látszólag teljesen logikus miket tegyünk be 7 Major Skillnek, ám a körülményes szintlépés miatt kicsit bonyolult (majd később leírom). Ezek +20 bónuszt kapnak.

 

Gothic 3: A Gothic 3-ban nincs karaktergenerálás, mi magunk döntjük el, milyen irányba fejlődünk, de tapasztalataim alapján harcosnak érdemes lenni.

Részemről az Oblivionnak adom a pontot, mégpedig azért, mert ugyan ész kell a karakter generáláshoz, de legalább a karakter már kezdettől fogva ahhoz fog a leginkább érteni, amit mi szeretnénk.

  

Atrributeok, Skillek:

Oblivion: Az Oblivionban összesen 8 Attribute van, amiből különösebben egyik sem szorul magyarázatra, bár a Luck működése nem semmi (főleg hogy normálisan fejleszteni sem lehet). Skillekből összesen 21-van, ami ugyan kevesebb, mint amennyi a Morrowindban volt, de még így is akad 4 teljesen értelmetlen mágia osztály:

– Alteration -> Pajzsokat idézhetünk vele, ami csomó mannába kerül és így is, úgy is áttörik.
– Conjuration -> Bound cuccokat idézhetünk vele magunkra, amik nagyon jók főleg magasabb szinten, de egyrészt nem igaziak, csak limitált ideig vannak rajtunk, sok mannába kerülnek és egy teljes szett magunka idézése se kevés idő. Idézhetünk még vele különféle lényeket is, ám attól nem fogunk fejlődni hogy ők leverik az ellent.
– Mysticism -> Soultrap kivételével nincs benne értelmes, azt meg scrollól is el tudjuk mondani.
– Restoration -> Absorb Health kivételével nincs benne értelmes, azt meg úgy is fegyverbe echantolni érdemes inkább. Restore Health-el meg az a baj, hogy a legjobb varázslat belőle majdnem 500 mannát fogyaszt, amennyi azért egy darabig nem lesz, és azt is jobb, ha inkább támadó varázslatokra költjük.

A skillek egyszerű elven működnek, minél magasabbak, annál hatékonyabban működnek, illetve bizonyos szinteken (25-50-75-100) újabb lehetőségeket nyitnak meg a játékos előtt. Bizonyos skillek kapcsán amúgy érdekes mini játékok nyílnak meg, mint zárfeltöréskor vagy potion főzéskor:

Gothic 3: A Gothic 3-ban 6 Attribute és összesen 69 skill van. Az Attribute-ok értelemszerűen pont eleven működnek, és minél magasabbak, annál több lehetőséget nyitnak ki előttünk. Skillekből ugyan jóval több van, mint az Oblivionban, viszont itt a skillek sokkal inkább perkekhez hasonlítanak, vagyis csak egyszer kell csak őket megszerezni, és különféle lehetőségeket nyitnak meg előttünk.

Személy szerint a pontot a Gothic 3-nak adom, mégpedig azért, mert a skill rendszere sokkal egyszerűbb és hatékonyabban kihasználható.

  

Szintlépés:

Oblivion: Az Oblivionban a szintlépés meglehetősen körülményes. Szintet akkor lépünk, amikor a Major Skilljeinkre 10-et fejlődtünk, nem külön-külön, hanem összesen. Amikor ezt elértük, a játék közli velünk, hogy keressünk egy alvó alkalmatosságot, majd ébredéskor mi döntjük el mely attributjainkat szeretnénk növelni, összesen 3mat lehet, illetve kell kiválasztani. Itt jönnek képbe a szorzók, ami alapján minimum 1 maximum 5 pontot növekedhet szintlépéskor egy-egy attribute. Na most, bár már a Morrowindban se volt mindegy, az Oblivionban viszont a szinthez mérős rendszer miatt különösen fontos, hogy a szintlépéskor a kiválasztott 2 fő attribute-ra legalább x4-et tudjunk adni, különben az ellenségeink jobban erősödnek majd nálunk, és ez minden elfuserált szintlépéssel egyre hatványozottabban lesz érezhető. Harmadik Attribute (mivel csak 2 fontos van) felfogható ballasztnak is, tolvajnak például fontos lehet az intelligencia, amire persze megint csak nem ártana minimum x4 szintlépéskor.

Most jön azonban a dolog cseles része, ahhoz ugyanis hogy egy atrribute-ra x5-öt, vagyis a maximumot adhassuk, ahhoz az kell, hogy az abba az attributeba tartozó skillekre összesen 10-et fejlődjünk (2skill =1 attribute) szerencsére az mindegy, hogy a skill major vagy nem. Viszont hány major skill után lépünk szintet ? 10, nekünk pedig minimum 24 kell, de jobb lenne 30-ra törekedni. Hogy érhetjük ezt el? Egyszerű, minden attribute-hoz amit fejleszteni szeretnénk (3-mat érdemes) tartozik 3 skill, amiből egyet tegyünk be majorba, a másik kettőt pedig semmiképp. Így lesz 3 major skillünk amit aktívan használunk és legalább 1 amivel boostolunk. Nekünk azonban 4 major skillt kell választani, így hát kitöltő jelleggel érdemes azokat a skilleket betenni, amiket nem használunk aktívan, de jó ha már kezdéskor jól állunk belőle, mint a Mercantile, Speechcraft, Armorer.

A legjobb booster skillek amiket sohase tegyünk be majorba, hiszen piszok gyorsan fejlődnek és kiváló boosterek:

– Athletics
– Acrobatics
– Alchemy
– Block
– Hand-to-Hand
– Security
– Sneak

Gothic 3: A Gothic 3-ban alapvetően máshogy működik minden. Itt szintlépéskor Learning pontokat kapunk (szintenként 10-et) amit aztán elkölthetünk a megfelelő szakembereknél már persze pénzmagért cserébe. Így növelhetjük az Atrributejainkat és vehetjük meg a skilleket, már ha megvannak hozzá a feltételeink. Amit mindenképp érdemes kitanulni , azok a vadász szakértelmek (nyúzás, trófea gyűjtés) ezek ugyanis kiváló pénzkereseti forrást jelentenek.

Ismét nehéz helyzetben vagyok, ám a szintlépést a bonyolultsága ellenére mégis hatékonyabbnak éreztem az Oblivionban, így neki adom a pontot.

 

Harcrendszer:

Oblivion: Az Oblivion harcrendszere rengeteget fejlődött a Morrowind óta, teljesen valósidejűvé vált, sok múlik a mozgáson és a megfelelő időzítésen. Az ellenségek jól harcolnak, az útkereséssel nincs probléma, sőt az Ai meglehetősen agresszív.

Gothic 3: A Gothic 3-nak bár a patchel rengeteget javult az Ai-ja, az útkereséssel még akadnak bajok, és a harcrendszere is kissé suta. Viszont van Crossbow és Duálozás, amiért pluszpont jár.

Részemről egyértelműen az Oblivionnak adom a pontot.

 

Tárgyhasználat és kombinálás:

Oblivion: Az Oblivionban lehetőségünk van potionok főzésére szinttől függetlenül, amihez alapvetően egy mozsárra van szükség, de beszerezhetünk hozzá még 3 kiegészítőt, amik a eltérő módon erősítik a főzeteink erejét. Egy főzethez kezdetben (aka 100-as master szint előtt) minimum két alapanyag szükséges, amik legalább egy azonos tulajdonsággal bírnak. Ezen kívül ha találunk egy kovács kalapácsot, akkor lehetőségünk lesz a páncélokat, fegyvereket, íjakat megjavítani. Valamint lehetőségünk van még különböző lélekkövekbe különböző lények lelkeit bezárni, amiket aztán felhasználhatunk varázslatok tárgyakba enchantolásához, vagy már meglévő, lemerült varázstárgyak feltöltéséhez.

Gothic 3: A Gothic 3-ban szintén lehetőségünk van potionokat gyártani, ám ehhez először is egy felszerelt laborasztalra van szükség, kellően magas attribute, receptre, alapanyagokra, továbbá itt a fiolák, üvegek se a semmiből teremnek. Kovácsolásnál lehetőségünk nyílik egyedi fegyverek készítésére különféle anyagú és minőségű ércekből, megtanulhatjuk az ércek bányászatát, az elkészült fegyverek kiélezését, a páncélok kiegészítését, stb. Ezen kívül itt nem csak italokat készíthetünk, hanem ételeket is főzhetünk/süthetünk, sőt a leölt állatokból se csak egy alapanyagot nyúlhatunk le mint az Oblivionban, hanem megtanulhatjuk a bőrök lenyúzását, trófeák begyűjtését, satöbbi.

Részemről a Gothic 3-nak adom a pontot, mert sokkal életszerűbbnek éreztem.

 

Grafika:

Az Oblivion grafikája egyértelműen élesebb és sokkal részletesebb képet ad, így neki jár a pont.

 

Újrajátszhatóság:

Bár mind két játék elég szórakoztató, mégis az Oblivion sokkal több és szerteágazóbb variációkra nyújt lehetőséget, így neki megy a pont.

 

Summázva:

Számomra 6:4-re nyert az Oblivion. Amit még hozzátennék, hogy az Oblivionnak még azért adnék egy plusz pontot, ugyanis mindenfajta patchelés és modolás nélkül, már az alap verzió is megállja  ahelyét, még a Gothic 3-nál szükséges az a majdnem 1gb-os patch, hogy minőségi játékmenetet kapjunk.

Reklámok

21 hozzászólás to “TES IV: Oblivion (patched & moded) vs Gothic 3 Enhanced Edition”

  1. Teljesen korrekt bejegyzés lett, bár egy kicsit hosszú. A Gothic 3-hoz nem volt szerencsém, ha lett volna akkor én is írok egy ilyen bejegyzést. 🙂

    A felsorolt varázslatokba viszont bele tudnék kötni. Az alteration-ben vannak azért jó cuccok pl Levitate, Water walking, water breathing. Ne mondd, hogy ezek nem hatásosak? A Bound varázslatok megint nagyon jók tudnak lenni, mert nem kell magaddal cipelned 200 kilós fegyvereket, ráadásul csinálhatsz olyan bound-ot is ami negyed óráig tart. A restoration meg megmdondom miért jó, veszel 1 manába kerülő 1 hp-t visszaállító varázsigét és azt nyomkodod folyamatosan, ez az egyik kedvenc boost-om. A mystiben meg a teleportok jók. Az atlétika meg a security viszont nem jó boost. Az előbbi baromi lassan fejlődik.
    Ezeket mind a Morrowind alapján írtam, Obli-ra már nem nagyon emlékszem. Lehet, hogy abban nem is volt Mark meg Recall? 😛 basszus tényleg mintha nem lett volna
    Amúgy örülök, hogy ihletet adtam a bejegyzésemmel 🙂

    • “Levitate, Water walking, water breathing” -> Ezeket alchemyvel is elő lehet állítani már elég korán, és még mannába se kerül.

      Bound varázslatok pedig tényleg jók, csak magasabb szinten, viszont ha jól emlékszem van olyan varázslat/enchant, ami meg tudja szüntetni a magadra idézett mágiákat.

      “restoration meg megmdondom miért jó, veszel 1 manába kerülő 1 hp-t visszaállító varázsigét és azt nyomkodod folyamatosan, ez az egyik kedvenc boost-om” -> Ez a Morrowindban működött (én is használtam) viszont az Oblivionban a leggyengébb Restoration varázs (Heal Minor Wounds amit minden karakter alapból megkap) is 15 mannába kerül.

      “mystiben meg a teleportok jók” -> Morrowindban igen, Oblivionban a Fast Travel miatt nem lenne értelmük.

      • Spall Making se volt az Oblivion-ban akkor? Tényleg semmire sem emlékszem akkor már csak a Gray Fox-ra. 🙂

      • Sok mindent megváltoztattak az Oblivionban, volt amit kifejezetten jó irányba, például a zártörést vagy az alchemyt. Az egyetlen gond hogy beletették azt az idióta szinthez mérő rendszert. Oké, hogy az volt vele a cél, hogy a játékost mindenhol egyforma kihívás érje, csak éppen így elveszett a felfedezés ereje.

      • És a Morrowind-ben jobb volt?
        Tök mindegy hova mentél, mindenhol cliff racerek jöttek ötösével. Meg ott is szinttől függően jött 1-2 ellenfél: winged twilight, orgim. nem?

      • A Cliff-ek magaslatokon, hegyek környékén fordultak elő. A Morrowindban nem voltak szinthez generált ellenségek, ha bementél egy barlangba ahol mondjuk 15-ös szintű ellenfelek voltak, akkor ott ugyan azokat találtad akkor is, ha 1-es és ha 20-as szinten is mentél be.

        A Morrowindban ez a fajta fix ellenfelek rendszer azért volt jobb, mert ha bementél egy barlangba, ami televolt keményebb ellenségekkel, akkor ott sejthetted, hogy a végén majd valami jó cuccot vagy cuccokat fogsz találni. Ez pedig adott egyfajta motivációt, hogy “igenis menj be, gyakj le mindenkit, és kutass át mindent”.

        Az Oblivionban 1-2 szint környékén, ha bementél egy barlangba, akkor ott nem találkozhattál mondjuk Troll-al,és nem kaphattál Dwaren fegyvert, kivéve ha a barlang egy quest része volt. Nekem ez a fajta rendszer nem jött be, mert túl kiszámíthatóvá tette a játékot. Itt nem volt az meg, hogy megláttál egy ajtót és “na vajon mi lesz majd mögötte? Hátha…” hanem az volt, hogy megláttál egy ajtót, és tudtad, hogy iron cuccos goblinok vagy banditák, esetleg csontik lesznek mögötte alacsonyabb szinten, ergo nem éri meg bemenni.

      • Értem, hogy mi a problémád. De nekem tök mindegy volt mindkét játékban mindenhova bementem és mindent kifosztottam. Ezen nem múlott 🙂
        A Cliff-ek magaslatokon? Hát nem tudom… akár hova mentem mindenhol azok csipkedtek kivétel a barlangban meg a víz alatt. Lehet azét, mert Morrowind szinte csak hegyekből áll. Nem hiába van olyan mod ami kiveszi őket a játékból.

      • Oblivionban meg mentél 15 métert és begenerált eléd valami lúzer banditát, általában Khajit-ot vagy imperialt, light armorban, kétkezes fejszével.

        Amúgy kinek-melyik jön be, olvastam már olyat is, akinek pont a szintező rendszer tetszett az Oblivionban, a Morrowindhoz képest. Hát nem tudom, engem zavar ha egy játék kiszámítható. :/

  2. Argus Solotov Says:

    Mark meg Recall nem volt obliban, volt helyette viszont Fast Travel (már nem varázslat =P).
    Anno kifejtettem neked, de azért leírom mégegyszer, ha már ennyire ráérek: nekem a Gothic 3 egy rohadt nagy csalódás volt a sorozat többi részéhez képest. Egyszerűen kiveszett belőle az a varázslatos hangulat, ami ugyan egy kicsit más volt az 1-ben és a 2-ben, de jelen volt végig. Úgy éreztem, mintha egy sablon MMO-ban lennék, és orkokat kell farmolnom, hogy tápolódjak… Amúgyis, mióta voltak az orkok “intelligensek” és beszéltek emberi nyelven?!

  3. Az alapverziós Gothic 3 tényleg nem méltó az elődeihez, viszont ha felpatcheled egy egész jó RPG kerekedik ki belőle.

    Amúgy miért ne lehetnének az Orkok intelligensek? Az Elder Scrolls rpgk-ben még mágus és tolvaj is van Ork-ból. 😀 Amúgy az Orkok a Gothic 3-ban se éppen zsenik, eléggé barbaritikusak ott is.

    “beszéltek emberi nyelven?!” -> Öhmm… hát például az Oblivionban, és a Morrowindban is angolul beszéltek. 🙂 És akkor még nem beszéltünk a Warhammer 40k-s Ork szlengről… 😀

    A Gothic 3-ban még jobban ki is jön a türelmetlen, agresszív jellemük, és használnak Ork szavakat is, például az embereket is “Morra” néven illetik.

    • Argus Solotov Says:

      Félreértettél. Én arra gondoltam, hogy a GOTHIC VILÁGÁN BELÜL. Tőlem lehetnek az ős faj is más univerzumban. De a Gothic 1-ben egyetlen orkkal találkoztál aki törte az emberi nyelvet, és nagyrészt csak ágyékkötőben rohangáltak, teljesen törzsi szinten élve. A 2-ben se változott semmi, leszámítva hogy néhánynak volt összelopkodott/tákolt fémpáncélzata/kardja. A hatalmas horda, ami az Old Campet ostromolta, az 1. rész végén legyakott Sleeper hívására érkeztek, majd a sárkányok irányítása alatt szerveződtek össze úgy ahogy.
      ERRE a 3. részben azt látom, hogy komplett hadseregekbe szervezve végigmasíroznak egész Myrtana-n, rabszolgasorsba taszítva az emberiséget. Hát mi a f*****?!

      • Én is kipörgettem az első két részt, de ha figyelted a 3 történetét, akkor megvolt annak az oka is, hogy miért tudtak győzni. Nekem tetszett, hogy egy olyan világban kell helytállni, ahol már nem az emberek a meghatározó erő/faj, hanem egy olyan faj, akik addig nem voltak képesek különösebb sikereket elérni.

  4. Haver nagy Gothic fan, de mégis amikor kipróbálta a 3-mat majdnem elsírta magát annyira nem tetszett neki. EGy nap kétszer uninstallálta 🙂
    Én meg pl csak az 1-et vittem végig. szvsz a legbugosabb játék volt amit valaha próbáltam. A karakter még a padra se tud úgy leülni, hogy ne mellette kössön ki. De azért fun volt csak éppen a TES közelébe nem tud érni.

  5. Srácok, itt nem az alap Gothic 3-ról van szó, hanem az Enhanced Edition-ről. Majdnem 1gb-os masszív javítócsomag, ahol egy csomó dolgot újragondoltak.

  6. Olyan patch-et még nem láttam ami újravarázsolja az egész játékot

  7. Nem azt mondtam, hogy egy teljesen új játék lesz belőle, hanem hogy sok dolgot megváltoztat a patch, többek között grafikai és quest bugokat is, AI-t, útkeresést, clipingelést, stb. Így se lesz egy tökéletes RPG, de sokkal jobb, mint az alap verzió. Akinek nem jött be az alap Gothic 3, annak érdemes vele így tennie még egy próbát, aztán vagy bejön így, vagy így sem. Nekem így már bejött, nem volt egy ultimate RPG, de el lehetett vele lenni, és ahogy írtam a bejegyzésben, néhány dolog sokkal értelmesebben működik benne, mint az Oblivionban, pedig az egyik kedvenc Fantasy RPG világom az Elder Scrolls.

  8. helo! bár engem is zavart az az erőteljes éreztetés hogy te vagy a hős mégis rá kell hogy szavazzak mert sokkal kidolgozottab és érdekfeszítőbb 🙂 ajánlom az arénát azt én nagyon bírtam

  9. Szia! Na igen, kinek mi jön be, nekem személy szerint sokkal jobban tetszenek az olyan RPG-k, ahol egy senkiként kivágnak egy világba, aztán nesze, találd fel magad és éld túl, mint azok ahol már az elején te vagy a valaki. A Morrowindban anno még egy levelet is alig bíztak ránk az elején, és úgy beszéltek velünk,mint egy jött-ment csövessel, amíg nem bizonyítottunk és szereztünk kellő hírnevet. Erre fel az Oblivionban már kapásból az elején olyan jelentőségű, súlyú feladatokat vágnak hozzánk, amin gyakorlatilag egész Cyrodiil sorsa múlik majd. Fel sem merül az bennük, hogy mi van ha ez a rab fogja a Császár medálját, beleszarik az egészbe és meglép az első hajóval.

    A Gothic 3-ban azért volt számomra érdekesebb a helyzet, mert egy Orkok uralta világban kellett emberként helytállni.

  10. […] már hasonló versus anno, ám a mostani némiképp más lesz, már csak azért is, mert mindkét játékot ugyan az a […]

    • Mindkét játékkal játszottam. A Gothic 3 sokkal jobban bejött, nem a grafika, nem a skill rendszer, nem az emelkedett, abszolút fantasy elemek miatt, amik pl az Obliviont jellemzik. A története nagyon megfogott, és a zenéjével meg a környezettel egy olyan világot teremtett, amit még RPG-ben nem nagyon láttam. Grafikailag is teljesen perfekt számomra, ha nem is az Oblivion szintjén. Az oblivionban viszont az emberek kifejezetten RONDÁK voltak, szóval inkább a (kissé kihalt) környezetet csodáltam. Bár a színárnyalatok picit laposabbnak tűntek, mint a Gothic 3-ban. A narráció is fura volt, mintha mindenkinek ugyanolyan hangja lett volna. Azért zavaró, hogy egy huszonéves nőnek is olyan hangja van, mint egy hatvanasnak…
      Az Oblivion világa nagyobb, mint a Gothic 3- nak, viszont minden egyes háznál, ajtónál töltöget, ez néha kifejezetten idegesített, mert párszor befagyott. A Gothic 3 viszont akadt, tehát az oblivionnak jobb a gépigénye.
      Patch-el játszottam mindkettőt, de csak a Gothicot játszottam végig… Az Obliviont két hét után meguntam, de ez nem a játék hibája, vagy talán egy picit.
      Ami a patchet illeti: A Gothic 3 nem lenne olyan, amien, ha nem szakították volna félbe a fejlesztését anno, amiért nem a készítők a hibásak… Akkor talán többen megszerették volna.

      • A Gothic 3 nem volt egy rossz játék, de tény, hogy a community patch-el lesz az igazi. Szerencsére a Risen már jobban sikerült. =)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: