Teen Titans

Megmondom őszintén, eredetileg nem volt tervbe véve, hogy erről a hibrid cuccról valaha is bejegyzés fog születni, de Dodgers kolléga blogját olvasva feltörtek az emlékek, és úgy döntöttem ezt most csak azért is megírom. =)

 

A kezdet…

Kezdetben vala a Cartoon Network, melyet időszámításunk előtt az 1990-es években még angolul lehetett fogni, és Amerikai barátaink jóvoltából mindenféle rajzfilmmel el lettünk halmozva. Persze lehet mai mércével, amikor már a putrilakó cigánynak is internete van, röhejesnek tűnhet, de a mostani 20-30asok még emlékezhetnek arra, micsoda újdonság is volt az “egy csatorna melyen nappal csak rajfilmek mennek”. Hogy angol volt? Kit érdekelt… örültünk annak, hogy egyáltalán volt mit nézni, sőt az értelmesebbeket még arra is sikeresen rávette, hogy megragadják apuka szocis angol zseb szótárát, és abból elkezdjenek maguknak fordítgatni.

De elkalandoztam, tehát a lényeg, hogy volt ez a rajfilm csatorna, rajta jobbnál-jobb rajzfilmekkel, klasszikusokkal és újonnan debütáltakkal egyaránt, magyarán volt választék. Valaki azonban odafent úgy gondolta ez nem jól van így, és egyszer csak a Cartoon-t a Lengyelovicsoktól kezdtük kapni, amit még magyarra is fordítottak.

Mondanom sem kell, a minőség hamar zuhanórepülésbe kezdett, a Klasszikusok a legalja Scooby Doo kivételével mind eltűntek, majd lassan az újak is lecserélődtek még újabbakra. Azóta össz-vissz 3 értelmes darab került képernyőre (Duck Dodgers, Samurai Jack, Justice League) és bár akadtak, amik próbálkoztak (Camp Lazlo) sajnos a többség annyit sem ért, mint a pelyva (nem véletlenül cserélgetik a newbie szarokat). Mégis, ha egy példát kéne kiemelnem arra, mi is a baj a mai CN rajzfilmekkel, akkor keresve sem találhatnék jobb alanyt a Teen Titans-nél.

 

American committee álá Desu

Ahogy az alcímből is kikövetkeztethető, egy AmcsiJapcsi hibrid, ami grafikailag inkább utóbbira hajaz, gyakorlatilag az összes anyime grafklisét (superdeformed, chibi, kawaii, stb) átnyulták. A lányok dizájnja a szokásos undorító lolis perverzség, még a srácok néhány kivételtől eltekintve (Cyborg, Slade) bishiszerű sorvadtságban szenvednek. Speciel nekem ez a fajta karidizájn marhára nem jött be, vannak akiknek igen (desuk). A zene? Elég szar… Jfos. De a grafikán és a zenén kívül vannak ám itt jóval nagyobb problémák is.

Hogy mi is a legfőbb baj a Teen Titans-el? Nos kapásból az, hogy sajnos semmi köze az eredeti Teen Titans-höz (1960)…

Oké persze, a DC össze-vissza variálta a felvonultatott charokat, szóval ebbe nem kötnék bele, ám abba annál inkább, hogy a sorozatban szereplő Robin, Starfire, Beastboy, Raven, és Cyborg jelleme jórészt köszönő viszonyban sincs az eredet karakterekkel.

A legjobb példa erre talán Robin, mert aki anno látott pár részt valamelyik klasszikus Batman, Batman és Robin rajzfilmből, az jól tudja, hogy Robin negyed ennyire nem volt határozott, hogy a harci, vezetői, és az egyéb irányú képességeit már ne is részletezzük. Beastboy és Cyborg hellyel-közzel hajaznak az eredeti verziójukra, csak sokkal debilebb megvalósításban.

Sajnos a csajok frontján se jobb a helyzet, két szép nagy klisé bontakozik itt ki, Starfire, akire a széplány szerepet osztották, amúgy meg idegesítően nyávog és vágja a kawaii fejeket a desuk legnagyobb örömére. Illetve Raven, aki meg az antiszoc Gothlolit játssza, hogy a másik tábor is elégedetten távozhasson egy-egy rész után.

Ellenségek… no komment, kritikán aluliak, talán az egyetlen kivétel Slade, aki (a viszonylag kevés Desu eszköz miatt) fogyasztható.

Azt hiszem ezek alapján már leszűrhető, a TT nem rendelkezik valami rózsás kezdőlökéssel, de mindezek ellenére még lehetne jó a történet ami… ami sajnos olyan, mint ha a seggükből húzták volna elő a tisztelt készítők. A részek aránylag 3 egymástól jól megkülönböztethető kategóriába sorolhatók, az első, ahová a részek többsége tartozik, Sentai filler mintára épül fel, vagyis minden nap jön valami gagyi ellenség, aki az elején iszonyat kemény, aztán az epizód végére mégis elküldik Jamm földre kekszet kapálni, magyarul Save the Day klisé a javából, miközben a történet meg hangyafasznyit nem mozdul előre.

A második kategóriába tartoznak a humoros részek, amiből két altípus van:
A. Amcsi franchise szerint felépült részek, például amikor a TV-be kerülnek bele és jön a sok film paródia, vagy amikor minden Brit lesz. Ezek némi jóindulattal fogyaszthatók, bár utóbbiról köztudott, hogy a Monty Python’s Flying Circus ihlette (nem is kicsit) és a vége csattanó nagyon gyenge.
B. Japcsi franchise szerint felépült részek, mint amikor jön a tehén tolvaj tofu, vagy a pités boszorkány. Ezek (már ha nem vagy otaku) mondanom sem kell mennyire viccesek, kábé mint a szögesdróttal segget törlés.

Végül a harmadik és egyben utolsó kategóriába tartoznak az úgynevezett “komoly részek” mint a Terrás részek, vagy Raven szülinapja. Ezekben egy a közös, az eleje jó, főleg az utóbbinak, ám sajnos a folytatás mindkét esetben nagyon gyenge. A főboss elleni harc meg… hát most mit mondjak? Béna.

 

A fandom

(Azért a szőke egész jól néz ki… =])

Mivel a cucc animu jegyeket visel magán, és erősen shipingelésre épít, gondolom nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, miket fog kitermelni. =) Bizony, jó sok hedonista AU sűrítmény a legvadabb keresztbecsalós kombinációkkal.

Egyébként egy példa, mi az amiket a fanboyok egymásnak adogatnak fórumokon, fanoldalakon… (Csak saját felelősségre kattints rá!)

Nos ennyi lett volna az én kis kiértékelésem… =) – 4/10

Reklámok

57 hozzászólás to “Teen Titans”

  1. Nem rossz post, de szerintem van ennél gagyibb rajzfilm is a Cartoon Network-ön. :/
    Mondjuk ott a Ben10 vagy a már agyon erőltetett Scooby Doo, vagy a Bakugan meg még sorolhatnám.
    Szerintem annyira nem gáz rajzfilm ez, nézhető, Én mindig tudtam nevetni rajta. 😀

  2. A minap ment a TV6-on a klasszikus, ’93-as WB féle Batman. Ez ahhoz képest egy kissé harmatgyenge produkció, de valahogyan mégis elviselhetőbb, mint amit most követ el CN vezetése szórakoztatás címen. Ettől függetlenül úgy szar, ahogy van (amit a post szépen össze is foglalt lényegében miért).

    Hej hová lettél Samurai Jack, Duck Dodgers, Looney Toons, Megas XLR, Süsü Keselyűk, Sheep in the Big City, etc…

  3. Ezen régebben sokat témáztunk haverokkal “mi is volt az a rajzfilm, aminél látszott a gyengülés?” címszó alatt, és felmerült pár cím (pl: KND) de számomra mégis a TT volt az, ami anno a leginkább fémjelezte azt romlást, ami mára kiteljesedett. Persze, most már vannak ennél sokkal szarabbak is, mint a Robotboy, vagy az a Hero valamennyi, meg a kémes, ufós liveaction gagyiságok, stb.

  4. KND eleinte inkább jópofa volt, mint jó, de ahogy készültek az évadok, úgy fulladt be az egész, de legalább volt mivel annak idején ellensúlyozni azt (többi cucc). De ami manapság meg, az valóban a teljes leamortizálódás, ami leginkább két-három éve erősödött fel, de már az angol-lengyel műsorrend cseréje eltemette az egész CN-t úgy ahogy volt. És ami a legrosszabb, hogy ennél már csak lefele megy a színvonal. Annak idején szinte csak CN-t néztem (onnan is tanultam meg angolul nagyrészt), de ma már öt percig sem nézném, még a kényszerítenének se. Még szerencse, hogy nem most vagyok kilenc-tízéves…

  5. KND szerintem se volt annyira rossz (egyik haverom nagyon utálta). Nekem az tetszett benne, hogy részben azt mutatta be, ahogy a gyerekek a valóságban is elképzelnek egy-egy dolgot, például amikor a kacatokból összeszerelt alkotások hirtelen lézerfegyverként, lángszóróként működnek, stb. 🙂

  6. Skydragon Says:

    Valamelyik posztban már írtam, hogy a régi jó CN-el manapság nem nagyon tudja felvenni a versenyt semelyik csatorna sem és mióta magyar azóta abszolút elkurvult az a csatorna is illetve, hogy a mi generációnk nagyrészt onnan tanult meg angolul.
    Hol vannak már a klasszikus What a cartoon-os rajzfilmek, Dexter’s lab, igen a Megas XLR, fúúú a Tex Avery cuccok (……. of tomorrow részek, Droopy összes), Johnny Quest (az openingjét mai napig nagyon csípom, az újabbat) etcetc.
    :sóhajt:

    Pont azt beszéltük ismerősökkel nem rég, hogy a mai rajzfilmek nem, hogy szimplán idióták, de pl az a Flapjack cucc az rettentően ijesztő egy gyereknek(még nekem is). O_O

  7. Magdolna néni Says:

    A kezdet… című bekezdésed erős nosztalgiahullámokat indított bennem. Magyar CN-ben még csak 1x volt részem, egyik ismerősömnél Chowdert (9/10), Totáldráma szigetet (2/10) és Nyomi meg Bütyök kapitány kalandjait néztünk (8/10). Szóval nekem annyira nincsenek rossz tapasztalataim, mint neked.
    Ezt a Teen Titanst nem ismerem, de nem is bánom 🙂

  8. Nem vesztettél vele semmit. 🙂

    • Magdolna néni Says:

      Elhiszem. Nehéz elképzelni egy sdkkel meg chibikkel tűzdelt amcsi rajzfilmet… inkább nem is erőlködöm.
      Valami mondta, hogy a CN-ö van 2 majmos rajzfilm, ami nagyon jó. A Lazlo Tábor, amit te is írtál, meg az Osztálytársam egy maki. (mindjárt utánanézek jutubon)

      • A Camp Lazlo stílusa erősen hajaz a Rocko-ra (nem tudom azt ismered e? Nickelodeonon ment) fogyasztható, de nem egy nagy etvasz. Osztálytársam egy maki… nem sokat láttam belőle, nagyon próbálkozott, de szerintem gyenge.

  9. Melisande Says:

    A poszthoz annyira nem tudok hozzászólni, mert sohasem sikerült rávenni magam egy teljes Teen Titans-rész megnézésére… DE ha már szóba került a régi angol CN: nem tudom, ismered/ ismeritek-e a Boomerang nevű csatornát? Szinte egy az egyben átvette azokat a bizonyos klasszikusokat, amiket hiányolsz (Flinstones, Jetsons, Tom&Jerry, Droopy, Jabberjaw, Hong Kong Phooey, Top Cat, Whacky Races stb). Többnyire angol nyelven sugároz (bár a Süsükeselyűknek meg pár másiknak van magyar szinkronsávja), plusz van egy-két új eresztésük is (pl. King Arthur’s Disasters), de ezek eléggé gyengék. Néha, ha elkap a nosztalgiázhatnék, teljes napokat ülök a TV és a Boomerang előtt 😀

  10. Kövezzetek meg, nekem a Megas XLR után ez volt a kedvenc CN-ös sorozatom, le is szedtem az egészet.
    A mostani Cartoon Network szerintem elég szar, ezekkel a nyomorék kortárs kanadai cuccokkal tönkre kúrták az egészet. Disney Channel-t jobban élvezem (megkockáztatom, hogy a Phineas és Ferb a legfaszább rajzfilm, amit eddig láttam), mint a mostani CN-t.

  11. Még egy Samurai Jack-et vagy Justice League-t meg tudom érteni, de pont ezt… :/

  12. Mascamaru Says:

    Engem sem nagyon érdekelt mikor még angolul ment az egész. Nem vett rá az angol nyelv tanulására sem, mégis szerettem nézni. 😀 Ezeknek a rajzfilmeknek amúgy volt magyar szinkronja, csak a szinkronos változatokat más csatornákon lehetett viszont látni reggelente.

  13. Áh igen, a gyönyörű TV2-ős szinkronok… na azok aztán tényleg minőségi fordítások voltak, szó se róla. =D Emlékszem az első sokk akkor ért, amikor a Dexterben fiú hangja volt az egyik lánynak, de a cúcs még mindig a PPG magyarra fordított Credit zenéje. Az mekkora epic fail lett… =D

  14. Nem mondom h nincsigazság a posztban, és a Ravenes animáció valami brutális, de én mégis szeretm a Tini Titánokat! ^^
    A grafika nagyon tetszik talán pont azért mert úgy egyik felé se húz el, a zene pedig az egyik kedvenc rajzfilm témazeném! ^^
    Ahogy már írták itt páran, van ennél sokkal rosszabb is.

  15. Ezt már megbeszéltük tegnap, és ahogy mondottam, nem jött be. =)Raven meg… (ahogy írtam is a postban) szerintem csak egy antiszoc gothloli, némi Amcsi beütéssel, de nincs benne semmi extra. Nem szeretem se a lolikat, se az ilyen “elhajtok mindenkit a picsába, mert setét a lelkem, mindenki hülye, hagyjatok békén, egyedül akarok lenni, antiszoc vagyok, depi vagyok” ugyanakkor meg “jaj de magányos vagyok, nem ért/szeret/ölelget senki” típusú karaktereket.

    Ja amit még kifelejtettem a postból… az is nagyon cuki, amikor előszedik a rasszizmus témát.

  16. Magdolna néni Says:

    Ismerem a Rocko modern életét. Anno szerettem, csak kicsit lassú volt.

  17. Az újabbak között is azért lehet találni néhány jó műsort pl. ez a Nyomi (Flapjack) vagy a Foszterék háza ami egész ötletes. Viszont a többi az már baromi erőltetett/szar: Johny Test, Teen Titans, Ben10, Robotboy. Talán 1 részt sem bírtam végignézni ezekből.
    A kedvenc Cartoonos rajzfilmem a Samurai Jack volt. Konkrétan Az a rész amikor fel akart jutni abba a toronyba amit 3 íjász védett. :,

  18. Az nagyon jó rész. 🙂 Nekem még az tetszett, amikor egy családot, meg a házukat is megszállja egy démon (kivéve a kiscsajt) meg az a rész is jó, amikor különféle bérgyilkosok akarnak rajtaütni Jack-en.

    • Skydragon Says:

      Nekem a ‘Jump good’ rész az egyik favorit, a másik pedig mikor eltörik a szandálja és különféle cipőkkel próbálkozik. 😀

  19. Most néztem utána és a három íjász vak volt, már nem is emlékszem, meg kéne nézni megint. Meg az a rész mekkora amikor bekerül a városba és elveszti a papucsát. 😀 Jó lenne ha nyomatnának ilyeneket néha: 2 Stupid Dogs, Looney Toones, Maszk, Tom and Jerry, What A Cartoon, Whacky Races, Dexter, Beetlejuice stb.
    Most jut eszembe az újabbak közül még a Billy és Mandy is egész jó volt.

    • Magdolna néni Says:

      A what a cartoon-t nem ismerem, de a felsorolás egyébkéént díjnyertes nálam. Esetleg még egy kis Cow and Chincken, I’R Baboon, Dexters Laboratory, Ed Edd and Edy… Most nem jut több eszemebe.

      • Wacky Racers volt az első kedvenc rajzfilmem, de a repülős verziót, amikor a postagalambot akarják elkapni, azt sohasem szerettem. Amúgy volt egy harmadik verziója is, a The Perils of Penelope Pitstop, azt valahogy mindenki elfelejtette.

        Ami még jó volt, az a Johhny Bravo. 🙂

  20. Azt már viszonylag régen adták, a Billy és Mandyt, ott a Harry Potter, meg a Pokemon paródia volt a kedvencem. 🙂 What a Cartoon-ban amúgy pilot epizódokat adtak le.

  21. Tudom What a Cartoon-ban ment le a Courage első része ami azóta is a kedvenc a epizódom. 🙂

    • Skydragon Says:

      Dettó! (:
      Viszont What a cartoonból volt még csomó pilot, amiből ugyan nem lett sorozat, de nagyon bántam és mai napig nagy kedvenc pl (a Tales of worm paranoia vagy) a Mina and the count. ❤
      Rob Renzetti később a nickelodeonnál is próbálkozott ugyan, hogy legyen belőle valami, de összesen végül csak 5 rész készült belőle.

  22. Ja amikor az ufó csirke jön? Az nagy. 🙂 Szinte az összes fontosabb What a Cartoon-os pilotra emlékszem, mint a Dexterére (amikor feltalálja a random állatokká változtató távirányítót) a PPG-ére (amikor Fuzzy feltalálja a MeatGun-t) a Cow & Chicken-ére (amikor az ördög feljön a felszínre).

  23. Magdolna néni Says:

    A Johnny Bravo és a PPG engem idegesített. Amit még szerettem, de most már fogalmam sincs mit szerettem rajta, az a Johnny Quest

    • Skydragon Says:

      A Johnny Bravo-t néha megkukkoltam, de különösebben nem fogott meg, viszont a PPG nagyon nagy kedvenc. Sokan nem szeretik, mert csak annyit látnak belőle, hogy édibédi, színesszagos rajzfilm, pedig ha megnéz egy pár részt belőle előítélet nélkül láthatjuk, hogy egy ultimate nagy paródiáról van szó \m/.
      Az egyik legjobb rész az az mikor a 3 lány más szuperhős bőrébe akar bújni, Sziporka Wonderwoman bőrébe bújik, Csuporkából Spawn lesz, Puszedli meg Hello kitty jelmezben ugrándozik. XD

      • Pontosan, a PPG egy Magical Girl paródia sorozat. 🙂

        Szerintem a legjobb PPG rész a pilot epizód volt, a sorozat már valahogy más, gyerekesebb stílust vett fel, és sajnos egy idő után ez is ugyan abba a helyzetbe került, mint a Dexter, vagyis átment vektor grafikába és egyre laposabbak lettek a részek.

  24. Johnny Quest-ből az nem mindegy, hogy melyik, mert nagy különbségek vannak a szériák között. Van a sima (elég gyerekes még) és a The Real Adventures of Jonny Quest (ebben vannak azok a 3D-s részek, amikor a Questworld-re mennek).

    • Magdolna néni Says:

      Szerintem az eredeti gagyira gondoltam. De tényleg gagyi volt elismerem, nem tudom miért szerettem, gyerek voltam.

      • Johnny Quest ha még (már így felnőtt fejjel nézve) gyerekes is, mérföldekkel jobb, mint amit most adnak. Például van ez a hihetetlenül gagyi Secret Saturdays vagy mi a franc.

  25. Mascamaru Says:

    Nekem abban az opening tetszett a legjobban. Mind a mai napig lenyűgöz az a nyitás. 😀

  26. Ennél mindig gondolkodóba estem, hogy ez anime, de nem mert a grafika amerikai aztán elolvastam, hogy fele-fele produkció viszont így se láttam benne túl sok fantáziát.

    Nagyon mellé nyúltak ennél…

  27. Szerintem az volt a baj, hogy ezt a Sentai mintát akarták átvinni Amcsiba, de nem igazán jött nekik össze. Igaz, inkább ez, mint a Robotgay. =D

  28. Ezt de rég néztem! Raven a tipikus antiszoc gót csaj. 😀
    A sorozatokkal tényleg csak az a baj, hogy ha az ember véletlenül megnéz 2-3 egymást követő részt, előbb-utóbb nézni fogja, bármilyen szar is. :S De ott van példának a Beyblade vagy a Pokemon is.

    A Ravenes animációról eszembe jut, mikor egyik kedves fiúismerősöm ilyet szólt: “bárcsak olyasmit adhatnék szülinapodra, ami nem kerül pénzbe…” khm… inkább ne adj semmit!

  29. Én egyszer még a gimiből hazafelé tartva a félig üres buszos hallottam két előttem ülő punksrác eszmefuttatását arról, miszerint Valentin napra az lesz a legjobb ajándék a barátnőjüknek, ha nyelvvel kényeztetik, már persze kocsmázás, és hogy őket idézzem “bebaszás” után. Gondoltam is magamban, hogy ez de “szép” lesz majd… 😀

  30. kannás boros romantika? LOOL 😀 Így van, lassan már a levegőért is fizetni kell. 😦

  31. Nekem mondod… középvállalkozásban dolgozom, és ennél már csak egy rosszabb van, a kis.

    • Hát szerintem az egyéni vállalkozó se álommeló, hiába hitegetik a sok fiatal pályakezdőt. :S

      • Ahogy én eddig észrevettem, tapasztaltam, a legtöbb vállalkozó, főleg a kis és közép vállalkozók sunyi, kicsinyes alakok, némelyik még paranoiás is “ki-mikor lopja a pénzem” alapon.

  32. Nem jó viszont van ennél szarabb is pl: Ben10, Hero108, Viharsólymok, Szombaték Titikosvilága, Kilari.

  33. Igen van ennél rosszabb is, de a Kirari nem a CN-en megy, hanem az Animaxon, és eleve a fiatalabb lánykáknak találták ki.

    Egyébként amit felsoroltál, azzal nagyrészt egyetértek, a Hero random kreténség és ocsmány a grafikája, a Ben10 gyerekes, és az új széria még rosszabb mint a régi, a Stormhawks meg nem lett volna vészes, ha 3 epizódból 3-ban nem azt látom, hogy az ellen állandó és tökéletes kudarcra van ítéltetve, esélytelenek a jókkal szemben és még ráadásul hülyék is. A Saturdays szerintem jobb mint az előbbiek, vagy 3-4 epizódot láttam belőle, de ahhoz képest amit vártam, mondhatni pozitívan csalódtam.

  34. Nem is emlékeztem már erre az írásodra. 🙂 Mondjuk nekem nem volt ennyire bajom a TT-vel, bár így utólag visszatekintve, van abban valami, amit leírtál. Viszont még mindig fogyaszthatóbb, mint a TT Go, vagy az általam most felfedezett DC Super Hero Girls. Megnéztem az első két részét, és visszasírtam a Monster High-t.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: