Serious Business az internetes csoda

Már régebb óta szándékoztam ezt a témát (is) kifejteni, hiszen egy igen érdekes jelenség, mely az internet világában igen gyakran előfordul. Hogy milyen kontextusban? Azt már magatoktól is kitaláljátok…

E gyakori jelenség megértéséhez három fontos kérdésre kell választ kapnunk:

– Az első, hogy mit is jelent a serious business mint kifejezés?
– A második és harmadik egy összetett kérdést képez, hogy mikor, és hogy mégis kikre is használjuk?

Az első kérdésre egyszerű választ kapnunk, egy rövid fordítás után serious = komoly, business = üzlet/ügy, vagyis egybeolvasva: komoly ügy. Az összetett kérdésünkre azonban némileg bonyolultabb, összetettebb a válasz, de némi prezentáció után vélhetően érthetővé válik majd.

Az első találkozásom ezzel a jelenséggel még bőven az anime fanságom korai szakaszában, egy g-portálos oldal vendégkönyvében történt, ahol egy kellemes beszélgetés közepette kifejtettem a nemtetszésem a Micukó – A világ ferde szemmel című műsor kapcsán, ami pár évvel előbb ment a TV 2-őn. A műsor ha jól emlékszem a Japán emberek mindennapjait szándékozta kifigurázni, de nem volt túl sikeres, köszönhetően a színvonaltalan, kritikán aluli megvalósításnak, na meg volt is aztán valami hajcihő körülötte. Már nem is nagyon emlékeztem rá, a beszélgetés kapcsán jutott csak eszembe, akkor se maga a műsor (amiből egy részt ha láttam) hanem Gálvölgyis paródiája, a Macukó De Ciki.

Nos tehát leírtam a kis véleményem, mire megjelent egy idősebb hölgyemény, és szép hosszasan, kellően lekezelő hangnemben elkezdett kioktatni, hogy “azért nem tetszett, mert nem értettem azt amit kifiguráz”. Nekem persze ezt olvasva elkerekedett a szemem, és köpni nyelni nem tudtam, már persze nem a logikai összefüggéseken alapuló érvek, hanem egyszerűen a kommentből sugárzó flegma mentalitás láttán.

Volt még pár hasonló, ám ezek még csak ilyen kis apróságok voltak, olyanok akár a homokszemek, sok, kicsi, és idegesítő, de lazán le lehet magunkról rázni. Az első igazán kemény serious business vélemény természetesen egy animés fórumon ért, ott is az akkor hiper népszerű Elfen Lied topicban…

Azt kell hogy mondjam, amit a Magyar anime “közösség”ben eltöltött évek során megtanultam, hogy egy animés fórumnál az ember keresve sem találhat jobb helyet a serious business, mint jelenség megfigyelésére. Ennek oka, hogy az animés fórumokon a vélemény cserének egy erősen átértelmeződött változatával találkozhatunk. A papírforma és a fórum szabályzat szerint ugye minden fórumon demokrácia van, senkit sem szabad sértegetni, mindenkinek egyenlő jogai vannak, ami magában foglalja a szabad véleményformálás jogát is. Gyakorlatilag azonban a mindenki egyenlő, csak vannak egyenlőbbek elv érvényesül, miszerint az egyenlőség jegyében bármit meg lehet kritizálni, a negatív véleménynek hangot lehet adni, csak épp az egyenlőbbek ezt nem fogják eltűrni.

Mint tudjuk, minden témában, így az Animék közt is van jó pár olyan cím, amikre ez különösen érvényes, csak hogy párat említsek: Elfen Lied, Angel Sanctuary, Utena, Evangelion, Haruhi, Honey and Clover, Code Geass, Death Note, meg úgy általában a KyotoAnis cuccok. Ha ezek közül valamelyiket megkritizálod, igen jó eséllyel pályázol néhány 3. generációs szakértő (manavédésére) felvilágosítására, ergo egy totál értelmetlen vita kellős közepén találod majd magad egyes egyedül, körülvéve hardcore fanokkal, akik sunyi, lekezelő, fellengzős, flegma hangnemben próbálnak kioktatni. Kritizálsz, mire jön az erőltetés, de igenis bonyolult szimbolika van benne kaliberű eszmefuttatásként, és ha esetleg arra kéred a tisztelt, tájékozott, művelt urat/hölgyet, hogy ugyan legyen már oly szíves és bizonyítsa az állításait konkrét tényekkel, akkor onnantól kezdve mindent elkövet, terel, szurkálódik, személyeskedik, szándékosan félreértelmezi a mondandód csak azért, hogy aztán hozzád vághassa a jól ismert troll jelzőt.

Természetesen a Serious Business jelenség jeles képviselői sem mind egyformák, 3 egymástól megkülönböztethető szintről beszélhetünk:

  

1. szint – Serious Desu

Avagy a vámpír loli fangirl visszavág…

A belépőszint, általában a még kiskorú, vagy épp hogy nagykorúvá avanzsált 13-18év közötti korosztály testesíti meg, akik a korai additivitás (értsd: függés) jeleit mutatják. A szint jellemzője, hogy képviselőik nagyon sokan vannak, ám nem túl okosak, vitatechnikájuk gyakorlatilag nincs, indulatból ragadnak billentyűzetet, és tehetetlenségüknél fogva gyakran nevetséges sértegetésbe, vagy káromkodásban törnek ki.

Kriériumok:
–  Legalább egy anime kitartó és rendületlen védelmezése.

  

2. szint – Serious Expert

A rózsaszín feminista lovag mennybe emelése ala hardcore fangirl.

A magasabb úgynevezett “szakértői” szint, ahová leginkább a második generációs 20+ otakuk tartoznak. Közepes mennyiségben, átlagos arányban fordulnak elő. Normális emberi kommunikációra viszonylag alkalmasak, de amint valamelyik kedvencüket látják viszont negatív jellemzéssel, máris előbújik belőlük az elfogult hardcore fan, aki előadja a kis frázisait. Vitatechnikájukat tekintve ne becsüljük őket alá, terelgetéseikkel és szándékos értetlenkedésükkel képesek elérni, hogy a partner belezavarodjon a mondandójába. Ha ez megtörténik, technikailag már megnyerték a vitát, amit valami gyenge, ironizálásnak még csak jóindulattal sem nevezhető beszólással zárnak. Ezt viszonylag bonyolultabb elkerülni, a legcélravezetőbb megoldás, ha nem megyünk bele a kis játékukba és kitartóan érveket kérünk, illetve csírájában elfolytunk minden terelést. Mivel értelmes érveket úgy sem fog tudni mondani, az ütőkártya nálunk marad. Még gyógyítható állapot.

Kritériumok:
– Legalább 100 anime megtekintése.
– Legalább 1000 hozzászólás egy fórumon.
– Legalább 1 anime amit hardcore szinten védelmez.
– Weeaboo tagek.
-Tartózkodási helynél egyértelművé tenni a fétishünket, ami a sivár nemi élet záloga.

 

3. szint – Ultimate Seriously Serious Otaku

Kufirc, az 1000 éves, vörhenyes, tepsimellű démonbanya reakciója a más véleményre…

A végső stádium, a kevés de annál idegesítőbb, álművelt, retard 30-asok gyűjtőhelye. Emberi kommunikációra csak minimális szinten alkalmasak, életük egyáltalán nincs, nem is volt, és már nem is lesz, emellett az örök szüzességet választották. Vitába keveredni velük felér egy demagóg, idealista kiselőadással, amikor is nagyon magabiztosnak és intellektuálisnak mutatják magukat, fellengzős, flegma módon azonnal lekezelnek mindent és mindenkit. A nyerő taktika ellenük, ha kétségbe vonjuk a hozzáértésüket egy-egy animu kapcsán, szétszedjük a kommentjüket és minden apró részletbe belekötünk, így előbb-utóbb feladja, amit hosszas, flegma öntömjénezéssel zár. Fontos megjegyezni, hogy mivel a fejét rendszerint a seggébe dugva tartja, ezért az érvekre immunis. Az eddigi tudományos álláspont szerint gyógyíthatatlan.

Kritériumok:
– Legalább 500 anime megtekintése.
– Legalább 5000 hozzászólás egy fórumon.
– Legalább 10 anime amit hardcore szinten védelmez.
– Weeaboo tagek.
– Aláírásnak Kanjik, amit csak ő (vagy még ő sem) ért.
– Kimondhatatlan nevű lakóhely, csak hardcore fajtársaknak.

Nos azt hiszem ezek után sikeresen bemutattam eme jelenséget, már csak a tanulság levonása van hátra, miszerint…

Reklámok

66 hozzászólás to “Serious Business az internetes csoda”

  1. Ez most tetszett. Jobb lett mint az AnimeNerd-es bejegyzés és nem volt olyan hosszú sem. Látom az aoi-n is megy az akciózás. Majd átrágon azt a topicot. Nem is gondoltam, hogy ennyire fanolják azt az izét… =D

  2. Kösz, örülök hogy tetszik. =) Az amit ide feltettem, csak a vitának egy része, a teljes ennél hosszabb, meg megy benne a terelés, szóval nem akartam vele fárasztani a népet, inkább csak a lényeget ragadtam ki. Utena pedig serious business, és az a poén, hogy nem is terveztem erről beszélni, csak felemlítődött, aztán persze jött a HC térítés.

  3. Fú vazz, ha fele olyan jól tudnék írni, mint te, nem aggódnék az újságírói szakma és az abban való elhelyezkedés miatt!
    Nagyszerű írás, mesterien megfogalmazva! Szétröhögtem magam az egészen, nagyon igaz, mondjuk én még nem találkoztam Lvl. 3-as szintű emberkékkel.
    Ja, meg tanultam valami újat is.
    A második képsorozat meg… húú, rég röhögtem ennyit. 😀

    OFF: Már tényleg meg kéne csinálni az az Elfen Lied-es antirajongói kommentárt. 😀

    • Kösz, pedig most nem is tököltem vele sokat, úgy vettem észre akkor megy a legjobban, ha leülök és csak jön magától. =)

      Level 3-as szintű kevés van, de annál rosszabbak. Na és mit tanultál ha szabad érdeklődnöm? =)

      Elfenes cucc… jó lenne, bár a Zelfen Laid 1-2nél már elég sok ötletet ellőttem. =D

      • EZ igaz! Ezzel én is így vagyok. Ha minél többet agyalsz a szövegen annál nehezebben megy. Az a legjobb amikor csak úgy jön magától. : )
        Végigolvastam azóta az aoi-s témát. Gondoltam, hogy Junchi is benne lesz a témában. : )

      • Na ja, de ő legalább elismerte, hogy elfogult (én is az vagyok bizonyos dolgokkal kapcsolatban) aztán cső.

  4. Remek írás, tetszett! Én voltam olyan idióta, hogy végigolvastam azt a vitát. Még nem láttam az említett sorozatot, csak hallottam róla, ezért állást foglalni nem tudok, de a hardcore fanság illata így is megcsapta az orrom…. Na szóval jó bejegyzés volt, örülök, hogy elolvastam!

    • Neked is kösz, amúgy gondolkoztam rajta, hogy kirakom fullban az egészet, csak aztán úgy gondoltam egy kívülállónak lehet hogy hosszú és fárasztó lenne. =)

      Az eredményt meg láthatod az Aoi-n, Successful troll is successful, bár megígértem Junchi kománok, hogy abbahagyom, szóval visszaveszek, némelyik emberrel még lehet is ott értelmesen beszélgetni. =)

  5. Hogy mi is az a “serious business”. 😀 Már hallottam, de annyira leszartam, hogy mit jelent, hogyha fegyvert szegeztek volna rám se tudtam volna értelmezni. 😀

    Én ilyen mezei pofázós audiokommentárra gondoltam azt asszem még nem nagyon csinált senki (mmint fanok/antifanok) itthon, pláne animéhez.

  6. Na akkor most már ezt is tudod. =)

    Animével én sem láttam még kalózszinkront Magyarul, csak Amcsit meg Spanyolt.

  7. Ez az egész “nekem van igazam érvek hiányában is” kicsit arra a tanmesére emlékeztet mikor a hirtelen szabadságtól, és a régi -idézőjeles- posztkomcsi beidegződések miatt pont hogy becsődöl a fene nagy demokrácia. Csak hogy a jelek szerint még egyfajta feudális rendszer is képviseli magát. Vagy rangrendszer, mert a “nemeseknek” mindig igazuk van, a “jobbágyoknak” meg akkor is kuss, ha igazuk van. Viszont jó látni, hogy vannak akik még ebbe az urasági rendszerben. Ők egyfajta módon viszik tovább a fake tüzet. 🙂

  8. Őszintén szólva én pont ezt hiányoltam, hogy csesztek kifejteni például miben merül ki a szürrealitás, vagy a bonyolult szimbolika. Például ha én azt állítom, hogy a Stalker szürreális, akkor utána elkezdem írni, hogy “azért mert amikor például a Yantári telepre bemész…” és rendesen leírom, gondolván, hogy a másik sem hülye és megérti.

  9. “Vitatechnikájukat tekintve ne becsüljük őket alá, terelgetéseikkel és szándékos értetlenkedésükkel képesek elérni, hogy a partner belezavarodjon a mondandójába. Ha ez megtörténik, technikailag már megnyerték a vitát, amit valami gyenge, ironizálásnak még csak jóindulattal sem nevezhető beszólással zárnak. Ezt viszonylag bonyolultabb elkerülni, a legcélravezetőbb megoldás, ha nem megyünk bele a kis játékukba és kitartóan érveket kérünk, illetve csírájában elfolytunk minden terelést. ”

    Ebből azonnal eszembe jutott a köztem és a Szkájvólkör közötti vita, ezek tényleg nem tudnak vitázni. Lassan tényleg írok egy bejegyzést arról, mik a vita valódi, lefektetett alapszabályai, melyeket betartva nem maradhat alul senki. Egyébként grat, szép bejegyzés! Én legközelebb majd a MangaFant veszem elő, mert ugye valakinek azt is kell. 🙂

    • Igen, az is egy kiváló példa volt a serious business jelenségre, ahogy egy debil weeaboo segédeszköztől eljutottatok odáig, hogy te lettél a rasszista. Mangofan? Marko már nyomatott pár vitát onnét, na az a fórum “közösség” se piskóta. =D

  10. Be szép poszt lett, polgári nevem férfi párja 🙂 Jót vigyorogtam a második szint feltételein, mert az első kettő nálam igaz, de szerencsére a többi nem.

    zsinden: Oh, Mangafant? Kíváncsi vagyok 🙂

  11. Addig jó, bár nem úgy vettem észre, hogy eddig bármelyik animu/stílus heves védelmezésébe kezdtél volna. =)

    • Kinőttem azt az időszakot 🙂 Volt rá példa a régmúltban. Az az időszak volt életem mélypontja és otakuságom csúcspontja.

  12. Ismerős a szitu, nekem is voltak mai fejjel már fail gondolataim, de szerencsére még időben felébredtem. Majd írok erről is bővebben. =)

  13. Én nem a MangaFan közösségét fogom elővenni, rájuk max. pár sorban térek ki, mert ugyanazt lehetne írni mint bármelyik animés fórumról, azt pedig te már megtetted előttem, nem látom értelmét még egyszer ugyanazokat leírni. Én most a MangaFant mint kiadót fogom elővenni, elsősorban mint kiadó is nagyon pocsék Kodaj Dancival meg Boros Csabával az élen.

  14. Egy origós cikk kapcsán érintőlegesen már én is említést tettem róluk, de hajrá, a mangák amúgy se nagyon vonzottak. =)

  15. Fogad gratulációmat Péter…
    Újra sikerült ráhúznod a vizeslepedőt egy animés közösségre és most a hiúságodat legyesztgeted h milyen faszagyerek vagy. Ha valaki megvédi amit szeret az ‘csak hülye otaku’ lehet és sehol máshol nincs ilyen na persze… regizz egy twilight fórumra.
    Neked lehet megállt az élet 2000ben a Dragon Ballal mert az milyen ‘komoly’ de hagyj másokat akik továbbléptek. Mondanám h nézzél meg egy Yosuga no Sora v Perfect Bluet de úgysem néznéd mert mibe h abba is csak belekötni tudnál… ^_~
    Nagyon büszke lehetsz magadra (ironia volt) ^^

    • Én is gratulálok neked, hogy ilyen bátran fel mered vállalni a kiléted, kíváncsi vagyok ki lehetsz… ;P

      Twilight? Öhm… lehet ez nekem magas, de attól, hogy a sok retard fangirl ott védi a mennyei manát, az miben változtat azon a tényen, hogy ugyan ezt teszi nagyon sok animés is? Talán megnyugtatja a kis érzékeny lelkivilágodat, vagy mi? =P

      A feltételezésed pedig alapból fail, nem tudom honnét szedted, hogy én leragadtam volna a DB-nél, vagy hogy komolynak tartanám. Pont hogy a hozzád hasonlókkal ellentétben én nagyon is a helyén kezelem a rajongásom tárgyait, és nem erőltetem, nem hülyézem le a másikat, ha látom, hogy őt ez nem érdekli.

      Yosuga no Sora? Egy újabb eroge datingsim hentai game-ből avanzsált anime, minimalista plotal… very good, igazi tartalmas alkotás: http://kuro.hanyuu.net/sample/9ff314027ea4c2f80ae3ceb698a0b25b/Konachan.com%20-%2059993%20sample.jpg

      Amúgy ja, kurva büszke vagyok magamra, annyira büszke, mint amennyire te megalapozott… =P

      Irónia? Ugyan… gyakorolj még kis expert, ultimate weeaboo lesz belőled. =)

    • Yuriko-chan Says:

      Péter, Yosuga no Sorát ne nézz, mert kikészülsz tőle, de a Perfect Blue-t szívből ajánlom.

      • Megnéztem wikin és kábé annyi elég is volt a Sorából… klikkelgetős H gameből anime… LOL, úgy látszik manapság ez a divat, na ezek után kezdjem nekem valaki arról papolni, hogy az animék milyen kreatívak, amikor durván a felének már nincs is manga alapja. =P

  16. Azért a “legyesztgeted”-et egy kicsit erősnek tartom… -_-

  17. OFF: Fizetett reklám: bejegyzés elkészült, ha van kedved majd nézd meg. Ez, egy reklám volt.

    ON:

    NINCS: Nem az a baj, hogy megvédesz valamit. Az tisztességes és szép dolog. (Még ha egyértelmű bizonyítékok is bizonyítják hogy amit védesz, nem ér többet egy nagy rakás szarnál.) De azt meg lehet tenni normálisan, kulturáltan, és személyeskedés nélkül. Javaslom, vegyél vita leckéket. Interneten ingyen találhatsz ezzel foglalkozó írásokat.

  18. A legtöbb desunak/expertnek semmit sem fogsz tudni megmagyarázni, pláne ha már belekezdett a manavédésbe. =)

    Bejegyzést majd megnézem, Csütörtök reggel van és nincs meló… =)

  19. NINCS: (igazán szép név…) Az, hogy valaki megvédi, amit szeret, természetes. De akkor ne azzal érveljen, hogy “te hülye vagy, ez jó, mondhatsz akármit!” Persze, én is meg szoktam védeni ezt-azt, de akkor legalább megpróbálok érveket felhozni. Az egyetlen dolog, amivel szemben elfogult vagyok, és fogalmam sincs, miért imádom az a God of War. Talán azért, mert ez volt az utolsó játék, amit még képesek voltunk bátyámmal közösen játszani. Mindegy. Amúgy az, hogy a Twilight fanok esztelenül védik azt a nyáltengert, mivel teszi jobb dologgá, hogy sok otaku is ezt teszi?

    Még valami megfogalmazódott bennem a postod alapján: miért lusták kiírni az emberek a “hogy” és a “vagy” szavakat? És miért van az, hogy általában a cikket fikázók teszik ezt? Mondjuk, te legalább nagyrészt helyesen írtál…

    Bocs Péter, hogy kicsit OFFoltam, de hirtelen ez jutott eszembe NINCS írását olvasgatva. Remélem nem nagy gond. 🙂

  20. Semmi gond, a bejegyzéshez kapcsolódik. =)

    Azt kéne már megtanulnia a sok retardnak, hogy A attól hogy ő valamit über királynak talál, az másnak még lehet nem tetszik. B ha már ez van és valaki a nemtetszésének ad hangot, azt nem kéne egyből elkönyvelni és oldalakon keresztül vitatkozni vele. C ha már lándzsát tör a saját véleménye felett, legalább arra vegye már a fáradtságot, hogy alá támassza az állításait érvekkel.

    Például ami most az Aoin a legjobban tetszett, hogy Andro (azon kívül, hogy a fentebbi 3 pontot sikeresen megszegte) még PaTkány takarítása előtt flegmázott egy sort. Először is magyarázta a bizonyítványát, hogy ő már 13-éve animézik (ezúton is gratulálok neki, nem sok élete lehet) aztán azt mondta, hogy én hússzor írtam le, hogy “milyen szar az Utena” ami már csak azért is FAIL, mert nem én kezdtem el győzködni, hanem egy teljesen más téma kapcsán jött szóba az Utena, mire ő meg még 3 másik társa jöttek téríteni (át is lett helyezve). Ja és a legjobban a vége tetszett, miszerint én “nem veszem azt figyelembe, hogy ez a rajongókat sérti” szóval… LOL, aki azért esik letargiába, mert én csúnyát mertem mondani egy rajzfilmről, az szerintem meg is érdemli.

    • Ne, ez komoly? Beszarás, baszki. Mondjuk Péter azért te sem vagy semmi, hogy leállsz ilyenekkel, kell hozzá türelem és mi egy más, szal megy a ríszpekt 🙂

      • Dani, Junchi, esetleg Wagner tanúsíthatja, ha látták, de amúgy ezt írta. Eredetileg azért mentem az Aoi-ra, mert volt/van ott pár topic, aminek a témája érdekel, és úgy gondoltam elég érett, értelmes, rugalmas a közösség ahhoz, hogy tolerálják a másik véleményét, de úgy látszik még ott is vannak akik erre képtelenek. De basszus… ha már beleköt, akkor legalább támasztaná alá, ne csak azért mondja rá, mert neki így tetszik. Vagy csak én várok el sokat? =)

  21. Igen, nagyok az elvárások 😛 Viccet félretéve, támassza alá az illető a véleményét, ez lenne a minimum. Jaj, és ezek a jövő értelmiségei? Besírok… Erről a jövő meg értelmiségiről jut eszembe, hogy nyáron néztük tesómmal a hírekben, hogy a sok kis hülye gyerek örül a Millenárisban vagy hol a szarban, hogy felvették, meg sír ha nem, bátyám csak annyit mondott: megint 100.000-el több ember, aki egy kurva szöget nem tud beverni. Kissé off, tudom, de ilyenkor ki tudnék borulni.

  22. Nem gond, az utóbbi években én is egyre többször akadtam ki az emberi hülyeség változatos formáin. =)

    Amúgy az is tetszett még, amikor az Aoin, Titkos kezdett el a Chrno Crusade kapcsán élcelődni, hogy hát az azért jó, mert “nem klisés amerikai izomember és démonok vannak benne”. Szóval ja, igaza van, ez speciel tényleg nincs benne, helyette van egy kissé csúnyácska arcú, meglehetősen lengén öltözött apácaruhás leányzó, aki kiváló doujinshi alap. Illetve van egy buzi, fehér elf bishi, aki az iszonytatóan ultimate evil fődémon, aki persze legyőzhetetlen. Szerintem ez már így önmagában elég ahhoz, hogy hitelesség, komolyan vehetőség szempontjából máris kiessen a kosárból. Ez persze nem azt jelenti, hogy szar, egyszerűen csak azt, hogy komolytalan.

    • Na ebben ez a kemény, hogy először ezt az animét a hardcore időszakomban láttam, oda voltam teljesen érte, a végén még bőgtem is egyet, mert meghatódtam. Másodjára a Animax-en láttam, és rájöttem, hogy mekkora egy fos. Szóval ha majd kedvet érzek hozzá, a régi animék közül fogok szemezgetni, azok között talán nincs olyan sok szar

  23. Hát engem nem igazán tudott meghatni, és ezt most nem úgy értem, hogy nem tudtam sajnálni a karit, vagy nem éreztem semmit, hanem úgy, hogy egyszerűen csak nem érte el a szintet.

    Még anno amikor benne voltam az anime témában fan szinten, akkor voltak animék amiknél stílustól függetlenül egy-egy jelenetnél átéreztem a karakter helyzetét, de sírni azért már akkor sem tudtam (ciki is lett volna =]).

    Haverom húga olyan, hogy az úgy ki tud készülni az ilyen jeleneteken, hogy vagy 1 óráig nem tudja abbahagyni a bőgést. Amikor anno kiírtam neki az SM részeit, haverom elég sűrűn lecseszett, mert a húga minden szomorúbb jelenetnél (pl: 1. széria vége) az egereket itatta.

    • Ez még nem ciki, ha egy animén bekönnyezik a szemed. Én másfél órán keresztül hangosan bőgtem amikor visszavonult a kedvenc pankrátorom. Na EZ ciki volt,, de hát istenem… 😉

  24. Engem nem zavarna annyira az otakuk japánimádata, ha nem lennének gyakran magyarellenesek. Nem értem, mi értelme ennyire ragaszkodni egy másik kultúrához, ha egyszer a miénkben is rengeteg érdekes dolog van. =/

    • Erre a legmegfelelőbb és egyben legszomorúbb válasz az, hogy hazánk nem gyárt ilyesféle termékeket. Ha most teszem azt, hogy az összes animu Magyarországból származna, vajon melyik nemzetet imádnák oly nagyon, mit tekintenének tejjel-mézzel folyó kánaánnak? Az aranyosság és az desu olyasféle erővel bír, amely egész országok általános megítélésének tehet keresztbe egyeseknél, hiszen jó páran az alapján ítélnek meg egy nemzetet, hogy az mennyi “jót” ad a számukra, nem törődve az adott nemzet saját gondjaival, problémáival. És mivel kicsiny hazájuk nem kínál rózsaszín szart, ezért -sajnos- offkorsz, hogy szinte szóra se méltatják a helyet, ahol a világra pottyantak. Vagy ha mégis, akkor csak fitymálás többségében totálisan triviális dolgokon.

      • Azért szerintem a japánok se túlságosan büszkék rá, hogy Nyugaton egy jó része a fiatalságnak, fiatal felnőtteknek csak ezt látja belőlük, hogy: anime, manga, hentai. Nyilván anyagi, üzleti szempontból persze egy szavuk sincs ellene, de azért amikor egyre több és több ember azonosítja, ítéli meg őket eme termékek alapján (legyen az fikázás vagy fanatikus rajongás) az azért elég ciki. =)

  25. Nem csak Magyar, keresztény, Amerika, és Kína ellenesek is. Némelyik Valentin napkor köszönti az újévet, és Arad, Don kanyar, Trianon helyett a 2 atomról emlékezik meg, mint tragédia. :/

    Amúgy engem annyira nem zavar, hogy el akarnak innét menni, sőt még bátorítom is őket eme remek ötletük mielőbbi megvalósításában, ám az már annál inkább zavar, amikor hülyeségeket beszélnek. Amíg itt van, okos legyen ha már nem szép, utána nippon landen már felőlem azt mond/csinál, amit akar.

  26. Nagyon homályos lefestést kapunk a pontos jelentésről, pedig elég jól és egyszerűen kürölhatárolható. Az “internet, serious business” vagy csak gyakran röviden “serious business” szarkasztikus megjegyzés arra, hogy az éppen aktuális internetes vita tárgyát (vagy inkább egyenesen az egész internetet) nem kell véresen komolyan venni.

    Legjobb példa a következő szituáció:
    http://xkcd.com/386/
    Mire a válasz: Internet, serious business.

    “Fú vazz, ha fele olyan jól tudnék írni, mint te, nem aggódnék az újságírói szakma és az abban való elhelyezkedés miatt!”
    Huh, én eddig mertem remélni, hogy egy leendő újságíró ennél azért magasabb célokat tűz ki maga elé : )

    • “Huh, én eddig mertem remélni, hogy egy leendő újságíró ennél azért magasabb célokat tűz ki maga elé : )”
      Mármint törjek világuralomra, vagy mi? 😀
      Hosszútávon egyértelműen egy főszerkesztői állás egy saját magazinnál a cél, de egyenlőre még nagyon az elején vagyok az egésznek, szóval már annak örülnék, ha tudnék jól megfogalmazott értelmes cikkeket írni. 😀

  27. Nem UD copycat a bejegyzés, troll bejegyzés, szemléltetése annak, milyen formában nyilvánul meg a serious business. Ez csak egy kontextus volt, ahogy írtam az elején “az internet világában igen gyakran előfordul”.

    És igen, kurva jól fogalmaztam. =P

  28. Tárlatvezetésként se volt valami izgalmas, bár ez betudható a bemutatott művek gyér alapanyagának.

  29. Hát istenem, így jártál… =)

  30. Magdolnan néni Says:

    Ez a bejegyzésed különösen tetszett. Épp az ilyen szublklinikus kretének miatt fordítottam hátat évekkel ezelőtt az animéknek. Juj! Beleborzongok ha arra gondolok, hogy régen mennyi értékes időt eltöltöttem azzal, hogy ilyen farkak hozzászólásait olvasgattam mindenféle fórumokon.

  31. Ha az animéknek nem is fordítottam hátat teljesen, mert nem zárkózom el a fűfaj elől, de az tény és való, hogy a fandomot nem sokba nézem, és azt hiszem ez még akkor enyhe kifejezés is volt, pont az ilyen figurák miatt, akik kötik az ebet a karóhoz és nem bírják elviselni, ha valaki a kedvencüket esetleg kritikával meri illetni.

  32. Nagyon jó lett ez a bejegyzés is, tényleg jól tudsz fogalmazni! ^^
    Off: Nekem nincs rossz véleményem az Utenáról, de nem a kedvencem és elfogadom ha valakinek nemtetszik.

  33. Kösz! =) Utenára vonatkozóan… na igen, kábé így kéne hozzáállni, és akkor trollkodni se kezdene el az ember.

  34. Ha korábban elolvasom ezt a postot, okosan le tudtam volna rendezni egy ilyen jellegű vitát. Hasznos írás.

    Az Utenáról jut eszembe, rég hallgattam a movie dalát, most eszembe jutott. 🙂 Az animéből egy részt nem láttam egyébként, csak az énekesnő miatt ismerem.

  35. Nekem is jól jött volna anno, ha mindezt tudom, sok felesleges hülyeségtől kíméltem volna meg magam. Bár nem tagadom, volt amikor már csak azért is belementem, csak hogy lássam a “magyarázatokat”. =)

    Mindenesetre tapasztalatnak szerzésnek jó volt.

  36. Írták már páran, de csatlakozom a véleményhez, bárcsak előbb olvastam volna el ezt a bejegyzést! 😀 Nagyon jól összefoglaltad azt, mi a baj az ilyen fórumokkal. Mufurchoz sajnos volt szerencsém vagy 2xer, azt nem értettem régen se, neki mi baja volt? 😕

    • Mufurcal úgy egész konkrétan az volt a baj, hogy tipikus flegmatikus weeaboo volt, aki úgy alapjáraton meg volt róla győződve, hogy ő okosabb az átlagnál, nagyobb rálátása van az egész J franchisera, mint a körülötte lévőknek, miközben nem volt más, mint egy túlkoros rajongó, aki szereti áltatni magát.

      Először is volt az a jó szokása, hogy amit ő szeretett, az ha egy kicsit is komolyabb hangvételű szeretett volna lenni, akkor az már csakis egy minden szempontból egyedi alkotás lehetett, tele eredeti ötletekkel, kifogásolhatatlan tartalommal, és részletes karakterfejlődéssel. Ha pedig semmi komoly nem volt benne, akkor is mindenképp az átlag fölött kellett állnia, ha más nem akkor a kiváló humorával. Hisz egy olyan ember, aki a téma különleges szakértője csak olyan animéket nézhet, amik hozzá hasonlóan különlegesek. Átalagos, középszerű még véletlenül se lehet, semmi esetre sem.

      Épp ezért, ha valaki, valami olyanról írt, ha nem is feltétlen elmarasztaló, de csalódott hangvételű véleményt, amit ő szeretett, azt kábé a személye elleni sértésnek vette, és kötelező jelleggel ki kellett oktatnia az illetőt az anime/manga nagyszerűségéről, illetve arról, a vitapartner szellemileg mennyire visszamaradott, amiért nem így látja.

      Másodszor legalább egy tucat hülye szokás meghonosítója, ebből az egyik az a röhejes és szánalmas “vitatechnika”, hogy először arra apellál, a vitapartner egy dilettáns, aki látatlanban sértegeti az animét (és persze őt) aztán mikor szembesül vele, nem így van, akkor erre úgy kontrázik, hogy a gyerekes miértezést veszi elő amolyan költőien, hogy “miért nézted/olvastad ha nem tetszik és miért személyeskedsz vele?”

      Most érted… nekem is szokásom csuklóból visszatámadni, de ha így teszek, legalább nem csodálkozok rá a válaszra. =)

      Aztán a haverjai… neki haver csak az lehetett, aki nem mert vele nyíltan szembeszállni, mert hát ugye az milyen dolog már, hogy a többi független szakértő nem szakért együtt a legnagyobb szakértővel. =D

      Amit viszont a legjobban utáltam benne az, ahogy éveken keresztül zászlóvivője volt a “Magyar anime szinkronok mind szarok!!!4!” elitista mozgalomnak, sokszor hangoztatta, hogy “ő jobbat csinált volna” stb, de amikor odakerült, hogy na akkor itt a lehetőség, bebizonyította, mire képes, csak közben eltelt egy évtized, és más lett a mérce. =)

      • Én általában a filmkatalógus.hu fórumain folytatom tevékenységem és bizony már én is találkoztam olyanokkal, akik Murfurchoz hasonlóan nagy szakértőnek gondolták magukat egy bizonyos területen, csak hogy:
        Ad 1: Baromságokat vagy teljesen lényegtelen dolgokat állítottak és tartottak fontos szempontnak a bizonyos alkotásról és ennek tükrében fikáztak jó filmeket vagy dicsértek rosszakat (persze ez is ízlés kérdése)
        Ad 2: amikor valaki logikus észérvekkel akarata ezt megkérdőjelezni, akkor jött a (jobb esetben) szimpla makacskodás és ismétlés, vagy (rosszabb esetben) a személyeskedés a legváltozatosabb jelzőkkel. Jó esetben sikerül melegebb éghajlatra küldeni, vagy verességének belátására késztetni.
        De sajnos az szokott lenni, hogy az illető nem jön rá, hogy csak maga alatt ássa a fát ezzel és tovább mélyíti maga körül.
        És ezt azért mondtam el mert a bejegyzést elolvasva a fenti viselkedésformákkal nagyon sok internetes fórumon szokás találkozni. Csak a fogalmakat és a szituációkat kell cserélni!:)

      • A bejegyzésben egy adott szemszögből közelítettem meg a témát, de az elvre nyilván rá lehet húzni szinte bármi mást is.

        “Hülyék mindenhol vannak” – szokás mondani, ám mégis, bizonyos felhasználók itt is képesek kiemelkedni, erre egy jó példa Mufurc. Az még hagyján, hogy milyen stílust vett fel úgy általában, de ezt az egykori Animax fórumon még súlyosbította a tény, hogy a moderátor is a spanjai között volt.

        Így aztán az ellenvéleménynek ott nem sok esélye volt, mert amire az 1000+ hozzászólásos senpai lefelé fordított hüvelykujjat mutatott, arra kórusban a többi 1000+ hozzászólásos haverja is, majd jött a moderátor, aki eltakarította a nemtetsző véleményt, persze csak miután a kiválasztottak jól szétoltották a szerencsétlent. Sőt, grátiszban még ügyesen ügyelt arra is, hogy úgy törölgessen, hogy utólag visszaolvasva mindig egyértelmű legyen, a helyi kiskirálynő megkérdőjelezhetetlen igaza.

        Emlékszem egyszer már a sokadik szétoltós vita után megtörtént a lehetetlen és Mufurcot kibannolták. Örült is a jó nép, hogy végre megkapta azt, ami már kijárt neki, de aztán hamar kiderült, az öröm túl korai volt, mert az 1 hetes banból az lett, hogy a bünti második napján már újra ott volt amolyan “mivé lenne a fórum az ő bölcsességei nélkül?” alapon. =D

  37. A vitákba nem szólok bele, mert mindenhol vannak hülyék, nem kell velük foglalkozni és kész. Arra viszont nagyon kíváncsi lennék mi bajod neked az Utenával, csak mert az egyik legszebb anime, és eddig még mindenki elismerően beszélt róla.

    • “A vitákba nem szólok bele, mert mindenhol vannak hülyék, nem kell velük foglalkozni és kész.” -> Általában véve igaz, viszont pont az előző hozzászólásomban fejtegettem, hogy ez se mindig olyan egyszerű, hogy sima ignorálással meg lehet(ne) oldani.

      Utena… nos igen röviden és tömören összefoglalva az vele a bajom, hogy valami hihetetlenül gusztustalan, tele (homo)szexuális témájú lázadással a normák ellen, ami szembeköpi a nemiséget. Ráadásul teszi mindezt olyan visszataszító, hiper rózsaszín, feminista stílusban, amitől a talpam ökölbe ugrik. Utena nem más, mint egy péniszkomplexusos nő a szélsőséges fajtából, vagyis aki nőnek született, de férfi akar lenni. Emiatt persze frusztrált és a frusztrációját úgy éli ki, hogy férfit játszik, és ennek a felvett szerepnek betegesen meg is akar felelni.

      A téma egyébként annak ellenére, hogy sose vonzottak az ilyenek, lehetne akár érdekes is, csak mint említettem, nem ilyen levezetéssel, illetve céllal.

      Hozzáteszem ha ennyinél megállna a dolog, nem is lenne akkora baj, mert “láttam egy szar animét, max lepontozom”… a gond sokkal inkább ott van, hogy sajnos az Utena azon animék közé tartozik, amiknek a rajongótábora hihetetlenül vaskalapos, imád belekölteni, és úgy szeret vitázni, ahogy itt be is van mutatva.

      Eleve mit kell tagadni a nyilvánvalót, miszerint az intenzív yuri szál nélkül fele ennyi embert se érdekelne az egész. Még szerencse, hogy főleg a Mufurcos generáció kis kedvence volt ez is, hiába no, van azért az időnek jótékony hatása is. =)

  38. A Honey & Clover-t pont mostanában sikerült megtekintenem, mind a 2 évadot. Őszintén megmondva: nem igazán értem a körülötte kialakult túlzott rajongást. El voltam vele, elszórakoztatott, voltak kimondottan érdekes megoldásai és szépen felépített jelenetei, meg olyan fordulatok, amik engem is megleptek, de hogy “mestermunka” vagy “komoly darab” lenne, az enyhe túlzás.

    A koncepció: tegyünk egymás mellé 2 szerelmi négyszöget, és bonyolítsuk meg azzal, hogy senki nem meri egymásnak elmondani az érzelmeit… azt, hogy “szeretlek”… Ez olyan átlagos koncepció, amit simán ki lehetett volna bontani 12 epizódban… ehelyett köré írtak 35 epizódot (meg egy visszaemlékezős epizódot). Pofonegyszerű szimbólumokkal dolgozik, s nem kevés szentimentális és giccses elemet alkalmaz.

    Teljesen átlagos anime. Mint romantikus darab, hozza Richard Gere bármelyik romantikus filmjét, de egy Jane Eyre mellé nem helyezném.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: