Az anime gonoszok (D)evolúciója

Egy ideje már megfogalmazódtak bennem eme gondolatok, így arra az elhatározásra jutottam, hogy szentelek ennek a témának is egy bejegyzést, ami véleményemszerint egy béna kis oneshot lesz, de ez van, majd lesz jobb is… =D

Nos tehát, az animék nagytöbbségéről alkotott véleményemet már mindenki ismeri, ám van egy-két anime, ami a mai napig tetszik, hogy melyek ezek, az igazság szerint lényegtelen. Amiről azonban szót ejtenék, azok az animékben felbukkanó ellenségek, akik az idők folyamán mondhatni gyökeres átalakuláson estek át az elmúlt évtizedekben, elsősorban a bunyós műfajban…

Hogy mondod? Elgondolkodtató? Igen, szerintem is az, de tulajdonképpen mit is láthatunk eme képsor alapján? Visszafejlődést? Minden bizonnyal, de kicsit részletesebben…

– Az izomzat látványosan leépül.
– Az arc egyre simábbá, szélesebbé válik.
– A frizura egyre lenyaltabb lesz.
– A haj színe a szőkéből folyamatosan megy át az egyre sötétebb kék felé.
– A szereplők hangja egyre vékonyabb lesz.
– Ahogy a tesztoszteron szintjük csökken, egyre femininebbé válnak.
– Megjelenik rajtuk a smink.

Mi lesz ennek az eredménye? Macho -> Bishi = Yaoi alapanyag.

Most pedig, mivel az utolsó kettőt nyilván egy desunak sem kell bemutatni (Bleach, Fairy Tail… basszus, Fairy Tail?! Milyen faszom cím ez egy bunyós cuccnak?! =/) a maradék helyet és időt a két másik char bemutatására szánom, hisz ezekről a mai animéseknek nyilván halványlila segédrendőri fogalmuk sincs.

 

Jagi – Hokuto no Ken


Fasza moci, zsír tüskés vállvédő, lángoló szemek rulz, sawed-off shoti, ami méretben, funkcióban hű, seiyuu játék ritka jó, összegezve kábé így kell/kéne kinéznie egy debutnak. =)

Apropó… Jagi a mangában még coolosabban néz ki:

 

Broly – Dragon Ball Z movie


Jó szinkron, tetszetős zenei és hangaláfestés, látványos animáció, max tesztoszteron és badass faktor, epikus gonosz nevetés, és a tény, hogy minden Naruto/Bleach kari összeszarná magát, ha ezt látnák. =P

Sajnos Broly non-manga. =(

 

Néhány gondolat

Azt hiszem látványos a különbség, és eme két videó viszonylag (mit viszonylag? tényszerűen) bemutatja, mi az ami már régóta kiveszőben van a mai anime gonoszokból. Aki pedig esetleg azzal vádolna meg, hogy én felszínes vagyok és csak a külső alapján ítélkezem, az tehet egy szívességet és elhúzhat a vérbe, mert az a felszínes, aki ezekből csak a felszínt látja. Nem csak a kigyúrt test a lényeg, az csak része az egésznek.

Aki meg arra szeretne választ kapni, hogy miért Bleach és miért nem Naruto? Annak annyit mondok (legyen bármelyik anime pártfogója is) hogy azért, mert a Bleachet többe nézem, mint a Narutot, és a Narutos ellenségek kurvagagyik, még demotiválni se jó őket.

Na ennyi lett volna az én kis véleményem, vethetik hát rám ismét a követ! =)

Advertisements

68 hozzászólás to “Az anime gonoszok (D)evolúciója”

  1. Fairy Tale, hát nemtom, még nem láttam, de érdekelni érdekel. Mondjuk minden bunyós cucc érdekel. 😀
    A poszt meg jogos.
    Egyedül tán’ még a Grappler Baki tartja magát ilyen fronton.

  2. Nem vesztesz vele semmit ha kihagyod, mert egy szar, esetleg a mangával próbálkozz meg, azt mondják az jobb.

    Grappler Baki, na igen az se volt még rossz.

  3. cheatergs Says:

    Én a Narutót többre tartom, abban legalább vannak érdekességek, míg a Bleach a legközhelyesebb shounen, amit láttam. A manga egy kicsit jobb, de ez más téma.

    Brolytól én úgy sose voltam elszállva, nem tetszett, hogy ő vert mindenkit, mivel nem láttunk szép küzdelmeket emiatt. Nem rossz karakter, belefért volna a sorozatba, úgy Cell környékén, mivel ahogy elnéztem, SSJ2 Gohan leverte volna. Nála mindig azon röhögök, hogy az SM-es Yuuichirou a hangja.
    Jagit semmire nem tartottam, ráadásul marha gyenge volt (testvéreihez képest), amitől a gonoszsága rosszalkodásnak hatott.

    A fenti négyesből egyértelműen Broly az ász, és ki kell javítsalak, a Narutos-Bleach bagázs nem egyszerűen beijed, hanem bevégzi. 🙂 Broly észre se veszi, hogy kinyírta az egész bolygót rókadémonostul, hueco mondostul, Aizenestül. Mondjuk ez már Vegita első megjelenésekor is igaz. Annak se lett volna ellenfele senki a többi shounen-világból.

    • Vannak persze más fasza gonoszok is, mint Buu, Cell, de szvsz Broly a legjobb debut és evil faktorból is. Jagi mellett még Raoh az aki tetszett.

  4. Tetszett a post újfent! Engem is zavar, hogy egyre köcsögebb jellemű castingot kell elviselni egyaránt a gonosz, és a jó oldalon. De valahol ezt is meg lehet érteni. Ha belegondolsz, ilyen izomgyurkákkal mint Jagi, vagy Broly, az egyszeri kis desu jóval nehezebben azonosul, mint az alább látható lenyalt hajú kis buzival, mivel szinte semmi hasonlóságot nem tud felfedezni önmaga, és az általa látott karakter között. Se fizikailag, se jellemben. Fizikailag egyértelmű, hogy miért, jellemben pedig kábé ugyan ezért, mert az egyszeri desu (nagy általánosságban) sose volt/lesz kétajtós kigyúrt szekrény, ami önbizalmat adhatott volna neki ahhoz, hogy másokon tiporjon. Épp a fordítottja, és ezért a lenyalthajú kis buzik a divatosak mostanában. A készítők rájöttek, hogy a mai célközönségnek sokkal jobban el tudják adni az ilyen tipikus “gyenge voltam nagyon deep múlttal-gonosz emo lettem-áskálódok”-féle karaktereket. Ez ugyebár sokkal közelebb áll jó pár nézőhöz. Ezen karakterek többsége sajnos valóban trash. Bizonyára van olyan is, amelyiket tényleg jól megalkották, és el is lehet hinni, hogy valóban elcseszettül gonosz egy valaki, de hirtelen még én se tudok feljönni most semmilyen példával, pedig lenne miből merítenem : D
    Összevetve, a ’90-es évek óta, a nyers terror felett győzött az intrika.
    A Hokuto no Ken-t pedig tegnap kipróbáltam PS3-on, elég fasza kis hack ‘n slash szerű cucc lett belőle. Sasold csak meg!

    • Igaz, de más szemszögből nézve meg a kemény macho akár példakép is lehet neki, és esetleg arra ösztönözheti, hogy kimozduljon, törődjön a testével, satöbbi, bár ez ugye a legjobb eset, mert a többségnek egyszerűbb a TV előtt punnyadni. =D

      Ken’s Rage játékot láttam már, de sajnos még nem próbáltam, Beat ’em up amúgy.

  5. Jagi eleinte tetszetős volt és badass, de aztán szép lassan kiderült, hogy mekkora egy szánalmas nyomorult, szóval kicsit el lett cseszve a karakter, lehetett volna jobb is és amúgy is túl keveset szerepelt. : P
    A Brolis movie nyugati verziója sucks, mert a zenéket lecserélték, a szinkron meg csöppet idegesítő.

    • Igen, Jagi tényleg keveset szerepelt, de nekem tetszett. Brolynak meg természetesen jobb a japán hangja, de az átalakulása nekem jobban tetszett a szinkronban.

  6. Yuriko-chan Says:

    Fairy Tail = tündérfarok. XD (Ha esetleg valaki tale-nek, azaz mesének nézte volna a második szót.)

    • Nem, tudom mi az a Tail, bár Tale is lehetne.

      • Yuriko-chan Says:

        LOL, beírtam a Sztaki szótárba, és egy csomó más jelentése is van a farkon kívül, egészen vulgárisak is. XD Most akkor döntsd el, hogy a készítők melyikre akartak utalni. XD

      • Van egy-két enyhén félreérthető nevű anime, az biztos. =D Azt szeretem még, amikor leírva/kimondva alig van különbség két anime cím között, mint a Bakuman, Bakugan. XD

  7. Harapok, Grimmjow a kedvencem 😛 Amúgy van a posztban igazság, de kikérem magamnak, Junichi Suwabe-nak frankón mély hangja van. 😛

  8. Példakép? Hehe, neeem, a mai gyerekekre nem jellemző, hogy ilyesmi miatt felálljon és tényleg elkezdjen egy olyan idő és kitartásigényes dolgot ami miatt olyan irányba mozdulna el, hogy tényleg alakuljon is afelé a karakter felé, akire felnéz.
    Hja, az ilyen típusmeghatározásokkal meg gondban vagyok, valóban beat em up jobban illik rá, csak azt hittem, hogy azt az ilyen tipikus mortal combat vagy street fighter vagy akár mugen-féle harcrendszerű játékokra mondják ezt nem az ilyen “megyek és szétbaszok multiple enemy-t, mint egy cséphadaró” típusúakra.
    Témára visszatérve, azért ha már ennyire a nyeszlett karaktereket kell erőltetni (monnyuk egy shounen-be), legalább némi szálkát rajzolnának beléjük, hogy egy minimális feltételezése legyen az embernek arról, hogy elbírja azt a legalább 60 kilósnak kinéző vasdarabot (icsigóóóó) amivel hadonászik. Akkor legalább rá lehetne fogni, hogy izmos az, csak nem annyira látszik. Bár, némely figuránál ez tök szándékos mulasztás, és viccesnek is hat (pl: Guilty Gear – May a 2 tonnás vasmacskájával), de egy blícsnél például ez nemigazán nyerő, mert valamilyen szinten azért csak komolyan akarja venni magát a mű, legalább a fightoknál.

    • Igen, ezért is mondtam, hogy a legjobb esetben, mert ez a “teszek is valamit” egyáltalán nem jellemző, főleg már ma. Egyébként én se feltétlen Broly kaliberű tömör izomkolosszusokra gondolok minden fight alapú animébe, de egyrészt az még mindig a jobbik véglet, másrészt ahogy mondod egy visszafogottabb izomzat vagy szálkás test is megfelelő lenne.

  9. Ja, sry a duplapostért, de írsz egyszer majd egy pro-anime topicot is? : P
    Tudom hogy fikázni kell szigorúan, de azért érdekelne, hogy szerinted ha van is, akkor mik a jó pontjai a műfajnak.

    • Szándékomban áll majd írni egy-két animéről értékelést, felhozni mint pozitív példa, de úgy globálisan nincs tervbe véve egy pro post. =)

      Ha jó pontokat kéne mondanom, akkor azt mondanám, hogy úgy mint egy film, vagy rajzfilm, hangulatos és szórakoztató képes lenni, ha jól össze van rakva. Amiben az anime más a nyugati darabokhoz képest, az az érzelmi töltet, amit a Japánok képesek tényleg nagyon jól csinálni, ha odateszik magukat. Nagyjából ennyi jut most eszembe.

  10. Gondoltam rákérdezek, mert oké, trollolni kell, de csak kontra kontra kontra, után egy apróbb pro unikumként hatna azé (SZERINTEM) 😛

  11. Most inkább csak a véleményem írtam le, trollkodást már befejeztem az AnimeNerdös bejegyzéssel.

  12. Márkusz Says:

    DB az tele volt genyákkal meg a feelingel, hogy EZ a legerősebb de persze mindig jött valaki más.
    De ez van, nem lehet mit tenni a mostani generációk már csak a Fairy Tailt ( meg majd az utánna következő animeket )állítják be majd mint KIBASZOTT KEMÉNY MENŐ SHOUNEN de ha kicsit meglátnák Brolyt huh… 😀

    Nálam a DB, DBZ-vel le van zárva a shounen műfaj, még volt amit végig néztem mert JÓ volt ( pl: Yuu Yuu Hakusho ) amit azért is mert azzal kezdtem még anno 🙂
    Meg… most komolyan lesz olyan szines és függőséget okozó cucc mint a Dragon Ball? Szerintem nagyon nem. Eleve amik most vannak klónok mind arra épülnek amit a DB már egy jó ideje el lőtt.

  13. Ez így van, bár a DB előtt is voltak már shounenek, meg a mi generációnk eléggé elfogult vele, mégis van abban valami, amit az egyik kommentelő nemrég leírt, hogy “a Dragon Ball-tól errefelé már annyi ilyen harcolós anime megjelent, hogy valami új iránti hiányérzet kezd feltűnni az emberben, és hiába ma a temérdek anime meg a gyönyörű grafika, ezen semmit se segít”.

    Bleach, Naruto amúgy elviekben a ma DB-je lenne, főleg a Narutora mondják ezt. Más kérdés, hogy aki látta is a DB-t, az érzi és látja a különbséget.

    • Bleachet még nagyon x végtelen talánnal lehetne az utódjának nevezni, de aki a Natúrót a ma DB-jének állítja be, az vagy nem nézte anno a DB-t, vagy szimplán elvakult, mert ez akárhogy nézzük, kicsit túlmegy az úriemberek közötti nagyzolás témakörén. Eleve, egy vérbeli, régivágású cucc vs. egy ultramód gyerekes, túldrámázott, jellegtelen fércmunka? Nanemár.

      • Kábé, csak hát ezt ugye magyarázd el egy Narutardnak. Egyébként a mangaka úgy tudom maga is elismerte, hogy a DB-ből merít, az inspirálta. Az anime milyenségéért nagyban a Pierrot felelős.

  14. Véletlenül itt van a gépnél Miki barátom, aki szintén nagy DBZ fan, és akinek megmutattam a posztodat. Szeretném bevezetni a blogos kommentálós életbe, hátha rákap. 🙂 Itt olvashatod szerény véleményét. 🙂

    Szia!
    Benyo egyik haverja vagyok. Megkért, hogy kommentáljam a véleményedet Broly-ról. Szerintem a DBZ Movie-k egyik legbénább negatív karaktere és nem értem, hogy miért tapsolták vissza kétszer. Sok volt benne a lehetőség, 5000x erősebb volt, mint Goku, amikor születtek meg minden, de abszolút semmi személyisége nincs és még csak nem is lett akkora veszélyforrás. Ne haragudj, de EGY ÜTÉSSEL győzik le az első Movie-ban. A másodikban három SSJ Kamehameha-ja elég, a harmadikban pedig az a Bio-Broly dolog meg hogy víz öli meg… Mellesleg nem értem, ha valaki úgy születik, hogy 2,5x olyan erős, mint Nappa, akkor miért retteg a szomszédos inkubátorban fekvő csecsemőtől egy életen át??? A “jó szinkron” alatt meg azt érted, hogy fél óránként felhördül, hogy “KAKKAROTTO!!!!!!”? Az izomzata kész vicc, akkora a válla mint mások feje, groteszk és nevetséges. És igen, az izom nem minden, erre Kid Buu ékes bizonyíték. Sokkal jobb negatív karakterek voltak a Moviekban, pl. Coola vagy Janemba. Röviden összefoglalva Broly egy túlértékelt, debil karakter, aki szegényes szókincsének és röhejes bukásainak köszönhetően a DBZ szégyenfoltja.

    • Semmi gond, írhat bárki. =)

      Miki: Ez is egy vélemény, és tiszteletben is tartom, Bio Broly meg már nekem se jött be. Viszont maga Broly, mint karakter nekem tetszik, mert hangulatos, és nem húzzák-vonják mint a sorozatban lévő ellenségeket, még akkor is, ha Buu például epic. Goku egyébként ha jól emlékszem, azért tudta legyőzni Brolyt, mert Vegeta, Piccolo, Trunks és Songohan is erőt adtak neki, ergo azért kellett oda többlet power, nem is kevés. A legtöbb anime gonosz bukása amúgy dicstelen és semmitmondó, 1000 ütés meg se képes karcolni, aztán 1001-edik már instantkill. Hogy arról már ne is beszéljünk, amikor egyes animékben 40-50 részeken keresztül a boss semmi mást nem csinál, mint a tróntermében kuksol, parancsolgat, és “nagyon gonosz”, majd amint sorban elhullanak a szolgái, megvárja még rárúgja azt ajtót a hős és a haverjai, keménykedik egy sort, aztán elbukik.

  15. A mugen miatt jöttem a bologodra de amit itt írsz nagyon igaz!
    Brolit nagyon bírom énis és az utolsó mondat betalált…
    a DBZn kívül 7 animét láttam csak de 5ben pont így volt!

  16. Kösz, jó hogy a többség azért egyetért velem, legalább részben. =)

  17. Brolyt a parlamentbe! 🙂

    Kicsit bővebben, a Naruto főgonoszaiban van potencia, csak mindig bekerül valami gixer. Orocsimaru aljas, intelligens és nem trónteremben ülős. De végül – ahogy azt Szaszuke is megerősíti – minden szarral telenyomta magát hogy erősebb legyen, és ez lerombolta a tekintélyét. Pain pedig valóban gonosz istenként tűnik fel, és elég szép rombolást rendez Konohában, de mikor kiderült hogy pusztán egy báb és az igazi irányító egy elég szánalomra méltó karakter, szintén lerombolódott a tekintélye. Madara eddig még nem failelt, de érzem hogy fog.

    A Hokuto no Kent egy ideje el akarom már kezdeni csak nem találtam sehol ahol online megnézhetném. Apropó, a belőle készült élőszereplős filmet láttad már?

    • A Hokuto No Ken-t itt találod:

      http://mangafox.me/manga/fist_of_the_north_star/

      Madara alatt nem tudom melyiket értetted (az igazit vagy a maszkosat), de ők már alapból fail-eltek azzal, hogy mások DNS-ét fecskendezték magukba és minden második emberke erejével rendelkeznek. Az igazi meg egy ritka nagy hülye és papucs is egyben (több 100 évig eltervezi világhódító tervét, de amikor esélyt kap egy visszavágóra régi ellenfele ellen aki éppen kicsi tervét készüli elpusztítani inkább megvárja, hogy lerombolja 100 éves tervét, csak hogy aztán harcolhasson vele X(. Csak mert valaki gonosz, nem hülye is egyben! ).

  18. “Brolyt a parlamentbe!” -> Pontosan. =)

    Az élőszereplős filmet nem láttam, de halottam róla, a sorozatot és az ovákat, moviekat láttam. A film milyen?

  19. A film amolyan tipikus amerikai bunyósfilm lett. Kensirót Gary Daniels, brit harcművész-színész játsza, aki nem épp egy izomember. Voltak nevek amiket angolosítottak, Yuria – Julia. Igazából én egy erős közepest adnék neki, jobb lett mint a Dragonball Devolúció.

  20. Majd megnézem, bár a DB-ből maradandó lelki sérüléseket okozott a Magic Begins. XD

  21. Bűntudatot okozok neked azzal, hogy CSAK és kizárólag eme poszt hatására elfogom kezdeni a Fairy Tail-? 😀

    • Hagyd az animét. Az szar! :3 Mindent elkövetnek benne, hogy egy csepp vért SE kelljen rajzolni, és ez néha olyan abszurd helyzeteket eredményez, hogy besírtam rajtuk.

      A mangával százszor jobban jársz. No csicsa, no idióta varázslatok, van vér és van GAR.

      Jó tanács voltam.

    • Már ketten mondjuk Benyo, szóval ha nem akarsz kiakadni, tényleg ne nézz bele, mert az anime az minden csak nem fight cucc. ;P

  22. Ebből a szempontból igénytelen vagyok. 😀 Van benne bunyó? Igen? Akkor ennyi, már szedem is. 😀

  23. Na végre megtaláltam Jútyúbon a HnK-t. Egy gyors kérdés Péterhez: nem kell lelőnöd a cselekményt, csak légy szíves válaszolj a kérdésemre, mert kíváncsi vagyok. Kensiro elkeni Sin száját a sorozat végén vagy valamelyik OVA-ban, Moziverzióban?

  24. ^Almier_BLEACH^ Says:

    Nem monndom neked aztán van bőr a képeden haver Oo
    Grimmjowot én nem ugatnám így le, a bleach ma a legsikeresebb a Naruto után…(bár én nagggyon utálom aztXD) cseppet sem ’közhelyes’…és ha nem nézel animét akkor nem csoda hogy nem szereted..Aki nem nézi az nem érthet meg minket rajongókat 😛 Jópoénok, jó harcok vannak benne, a magyar szinkron nagyon szar lett, de ez van. Bleachet nézni még mindíg jobb mintha a ülnék a gép elött, és játszanék sok szar Pcs játékokkal (mint TE).
    a Dragon Ball…van annyi régi anime, mért mindíg pont az? >_<
    Izomagyú barmok hülyére verik benne egymást meg ordítanak mint a videóban..ennyi és te erre menőzöl hogy cool. Nem mindenki olyan mint te ezt elkéne fogadnod… akiket ismerek nem menőznek Anime karakterekel. Nekem is van kedvencem, de az még nem azt jelenti, hogy menőzök is vele.
    Fist of the north starra a kutya sem emléxik…kb ugyan akkor készült az is mint a Dragon ball a 80′ as években. Ha feltennéd a kérdést ma bármely animésnek, hogy döntsön a north star és bleach/narutó közöt nem is tudná hogy mia rák az az NFS.. mert mély nyomokat nem hagyott senkiben se..^.~

  25. Ez az, Pesti bunkó (elnézést a Pesti olvasóimtól) Bleach fan, aki idejött most téríteni a pórnépet, köszönöm. Egyébként nem vagyok a haverod. =)

    Gamelni alig szoktam már manapság, max a Mugen, de különben sem értem, hogy miért is jobb Bleachet nézni mint gamelni, mint ahogy azt se nagyon, hogy ha nekem el kéne fogadnom más ízlését, akkor Te mégis miért támadod az enyémet? Kicsit se paradox… =)

    A Dragon Ballról alkotott véleményed pedig szvsz minősít ám rendesen, javaslom nézz is bele mielőtt oltod, mert ez így elég ciki. Amúgy elárulnám neked, hogy a Dragon Ball a fegyelem, a kitartás, a barátság fontosságára akarja felhívni a figyelmet, hogy az erő és a hatalom még nem minden, mert attól függ, hogy és mire is használod. Lásd a Broly movieban Broly legalább kétszer erősebb volt, mint Goku, mégis elbukott, miért? Mert a hatalmát és az erejét kizárólag pusztításra tudta és akarta használni, senki és semmise számított neki, mert semmi más nem tette boldoggá, csak ha összezúzhatott dolgokat. Vele ellentétben Goku fegyelmezett volt és csak az számított neki, hogy megvédje Broly haragjától a barátait, akikre mikor szükség volt, számíthatott is. Ez a Broly movie értelme és lényege, és csak úgy mellékesen jegyzem meg, a Dragon Ball mondanivalója ugyan közhelyes, hiszen nagyon sok animében már a DB előtt és után is megjelentek ezek, mégis a DB azok közé sorolható, amik ezt elő is tudták értelmesen adni.

    NFS-ről meg jó hogy nem a Fist jut eszébe senkinek se, mert az a Need for Speed rövidítése. =D

    A Fist of the North Start lehet, hogy alig ismerik nálunk, mivel sohasem adták a TV-ben, de ez még nem jelenti azt, hogy nem hagyott mély nyomokat maga után. Amerikában, Japánban, és jó pár országban Kenshiro ugyanakkor névnek számít, mint Son Goku, és az anime, manga ugyanakkora kultmű, mint a Dragon Ball, nem véletlenül.

  26. “cseppet sem ’közhelyes’”

    Öhm… láttad te már a Jú Jú Hakusót?

    “Izomagyú barmok hülyére verik benne egymást meg ordítanak mint a videóban..ennyi és te erre menőzöl hogy cool. ”

    Ha ezt meglátnák a Naruto vagy a Bleach karakterei amit Broly csinált, minimum összeszarnák magukat. Én is beszartam volna ha egy félisten hirtelen power-uppol és ott vagyok a közelében. Azon kívül pedig az marhára értelmes, hogy modellek ütik-verik egymást, közben pedig a fangörlök élvezkednek a leszakadó ruhák miatt…

    “a Dragon Ball…van annyi régi anime, mért mindíg pont az? >_<"

    Mert ez az egyik legmeghatározóbb, azért.

    "Fist of the north starra a kutya sem emléxik…kb ugyan akkor készült az is mint a Dragon ball a 80′ as években. Ha feltennéd a kérdést ma bármely animésnek, hogy döntsön a north star és bleach/narutó közöt nem is tudná hogy mia rák az az NFS.. mert mély nyomokat nem hagyott senkiben se..^.~"

    Egy általam lefordított felmérés a HnK népszerűségét illetően.
    "A Hokuto no Ken a Heti Sónen Jump magazin legnépszerűbb címei közé tartozott a 80-as években. Egy 2007-es felmérés szerint a 7. legjobban fogyó Sónen Jump manga Japánban. Az anime változat a 100 legnépszerűbb anime közül a 26. lett 2005-ben."

    Ennyit arról hogy a kutya sem emlékszik rá. Ezen kívül kiadták kanzenban formátumban is, az animének kiadták egy remasatred verzióját, és mai napig jelennek meg belőle videojátékok. Volt akkora hypeja anno mint a DB-nek. Amúgy, ha tizenéves animéseknek teszed fel a kérdést, valóban mindenkinek ez a kettő jutna az eszébe, de csak azért mert azokat nyomják mindenhol, a régi animéket pedig nem. Pedig nem ártana néha azt is. =/

  27. Biztos mondtam már, hogy mennyire örülök annak, hogy többségében értelmes emberek járnak ide, de azt hiszem ezt nem is lehet elégszer elmondani. =)

  28. Nem mondom h nincs abban valami amit mondasz de nem lehet minden gonosz izompacsirta. Kellenek a szépfiúk is! ^^”

  29. Igen, csak az nem mindegy mennyi, pláne egy fight cuccban. A babaarcú bishikék maradjanak inkább a shoujoban. =)

  30. Na és ha Bleachet vagy akár milyen szart nézel akkor nem a gépet nézed? 😛 Meg, hogy jön ide ez a személyeskedés…. én inkább azt a “dögunalmas” mugent játszanám minthogy még 60 fillert végig nézzek olyan fightokra várva, amik soha nem jönnek el, közben eperke joghurt formájáról kiderül, hogy ez is csak egy lame változat aztán valahogy lezárják a cuccot.
    A siker titka? Sok hülye ember akinek nincs igénye.

  31. Egy újabb értelmes vélemény, köszönöm. A Bleach amúgy nem lenne rossz ha A nem studio pierrot csinálná, B a rajongók látnák a sorozat hülyeségeit is, nem csak a napos oldalát.

    Mugenben meg 1-2 perc alatt le lehet rendezni egy csatát, ami pörög is és látványos, hangulatos is, nem állnak le pofázni, és 60 szögből bemutatni, hogy pózolnak a nagy nézés közben. =P

  32. Péter barátom, magyarázd már el, hogy hogyan képesek csak a te blogodat megtalálni az ilyen vérpistikék, az enyémet meg sose? 😀 😀 😀

  33. Én nem tudom hogy csinálják, de ha meg akarod tapasztalni, írj egy két anime/loli/moe/bishi/yaoi/yuri/jrpg/otaku/weeaboo oltó bejegyzést, aztán 1-2 nap és máris rátalál majd valami gyökér. Az esélyeidet még növelheti a jó meta tagek, és ha friss, hypeolt dolgokat oltasz. =)

    A “keményebbeknek” még az IP-jét is meg szoktam nézni, csak úgy kíváncsiságból, hogy “na honnét ír ez az észlény?”. =)

  34. Sziasztok!
    Nagyon érdekes és elgondolkodtató a blogod, kedves Péter! 🙂 Jó, hogy vannak ilyen emberek is, akiket már nem vakít el annyira a felszínen lévő cukormáz és giccsek ragyogása, és jó, hogy Te meg is írod a véleményed! Sokat segítettél, elgondolkodtattál, több szempontból felnyitottad a szemem! =) 15 éves otaku lány vagyok, lassan 5 éve már, hogy közelebbről megismerkedtem a mangák-animék világával. “Fangörl” vagyok, de nem a vinnyogós fajtából (persze azért szeretem az aranyos dolgokat, pl. kismacskák :3), és nem szeretem a yaoit, valamint tudom, hogy Japán nem a Mennyország (távolról sem) és a japánok nem istencsodái! Hanem emberek, tehát csodálatosak és borzalmasak egyben…
    Már rég rájöttem, hogy az animéknek-mangáknak árnyoldalai is vannak szép számmal, ahogy az otakuságnak is! Az internet szabad világa sok veszélyt hordoz magában, de elsősorban nem az otakuk hibásak ebben, hanem inkább a szülők! Kérdem én: a szülők tudnak arról, hogy a kedves lányuk/fiuk meleg kisfiúk buzulására élvezkedik a sötét szobájában? Nem! És arról tudnak-e, hogy esetleg vérfertőző, sátánista, pedofil, szadista, és még sorolhatnám, hogy milyen rajzolt pornókat néznek a fiatal gyerekek puszta kíváncsiságból, később meg már azért, mert erre nyáladzanak? Nem, nem tudják… És ez nem feltétlenül a gyerek hibája, mert “antiszoc és soha nem mond semmit a szüleinek”… A szülőknek nincs idejük foglalkozni, ellenőrizni, megbeszélni ezeket a dolgokat; megvetik, elítélik az animéket, ezáltal a gyerek titokban nézi, és a “tiltott gyümölcs-effektus” miatt egyre vadabb dolgok kezdik érdekelni, gyakran dacból: ha anyu nem engedi, nem tartja jónak, akkor azértis nézem!!
    A yaoiról/yuriról annyit, hogy felfoghatatlan számomra ez a rajongás, de a Con-on egy rajongó így fogalmazott, mikor megkérdeztem erről:
    “Két helyes pasi izmos, kigyúrt teste egymáshoz préselődik, izzadnak, lihegnek. Ez nagyon izgató, ezért nézem a yaoit!” Ezután röhögött, és elment. Hozzáteszem, hogy szegény lány már huszonéves volt, és szűz… Szóval meg lehet érteni, hogy egyesek erre izgulnak (mint a férfiak a pornóra), de hogy tinilányok, nálam fiatalabbak ezt bámulják és szeretik… Döbbenet! A világ kifordul a sarkaiból: “buzinak lenni jó és menő; utcán smárolni a barátoddal jó és menő, sok lány fotózgat és nyáladzik a látványotokra…” Kb. ez a mai világnézet! Elszomorító! Ráadásul az osztálytársam egy fiúbanda két tagjára izgul, mikor a színpadon csókolóznak és egymás tökét fogdossák… Tehát nem csak az animékben tarol a yaoi… Egyébként azt veszem észre, hogy most már otaku-körökben is vannak menők (yaoi-fanok) és nem menők (anit-yaoisták), és sokan csak azért szeretik a yaoit, mert ettől vagányabbak lesznek! Szánalom! Engem leszóltak, hogy “te még a NORMÁLIST szereted?!” Komolyan mondom, botrány, hogy mi megy itt, azért van nő és férfi, hogy együtt alkossanak valamit, nem? Egyébként is, a seme-uke, meg a shounen-ai alapján milyen elferdült képzeteik lesznek a yaoista tizenéves fanpi***knak a szexről?
    Nekem viszont a Hetalia bejött! xD Jó az alapötlet (az országok emberek), és vannak benne jó poénok (buzi-poénok is) bőven, meg helyes bishik, aranyos lányok és chibik; egyszóval tetszik! Viszont az, hogy eredetileg nem yaoi-beütésű manga volt, de a mangaka felfedezte, hogy a yaoiban rejlik most a nagy lé, és ezáltal utalgatásokkal telerakta a Hetalia-t, na ez teljesen lerontotta az élményt… :/
    A régi tápos gonoszokról és a mostani “nyálas szépfiú”-gonoszokról annyit, hogy Grimmjow rohadt izmos, még ha nem is közelíti meg egy body buildin-es testalkatát, és olyan kockái vannak, hogy csak néztem! Persze a DB főgonoszaihoz képest semmi, de sokkal “emberibb” és hihetőbb az izomzatának mérete. A Fairy Tail-ben pedig Gérard, akiről beraktad a képet, azért nem olyan izmos, mert a FT-ben varázslatokkal harcolnak, és ahhoz nem kell akkora erő és izomzat, csak varázserő, az meg van neki bőven! 😉 Voldermort sem volt kidobóember-alkat, azt mégis ő volt a Sötét Nagyúr… =P
    Az animékről még annyit, hogy 5 éve még nyomi voltam, félén és visszahúzódó. Nem mertem visszaszólni senkinek, az osztályom csicskaként bánt velem, én meg a szobámban gubbasztottam és olvastam. Aztán egy szép napon megismerkedtem az animék világával, és egyből beléjük szerettem! Persze utólag rájöttem, hogy az éremnek mindig van egy másik oldala is, és mint minden más, ez a szubkultúra sem tökéletes, sőt! De otthonra leltem, befogadott egy közösség, és egyenrangúként kezelt. Szemüveges, fogszabályzós, nyeszlett stréber voltam, de a Con-on ez senkit nem érdekelt. Aztán szép lassan megnyíltam, és bátrabb lettem. Elkezdtem barátkozni, legyőztem a gátlásaimat. Többé már nem hagytam magam ugráltatni, lealázni. Önbizalmam lett, hinni kezdtem magamban. És ezt az animékből kaptam, erőt merítettem a mindennapokhoz belőlük; kitartóbb lettem és erősebb. Sok mindent tanultam az animékből, az az érzelmi töltet megérintett. A kockulás miatt kicsit meghíztam, de elkezdtem futni, és közben ilyeneket mondogattam magamnak: ha ez, meg az fel tudott állni egy akkora ütés után, akkor nekem egy kis futás semmiség lesz! Lehet, hogy most zakkantnak tartotok, de ezáltal tényleg kitartóbb lettem, nem adtam fel a diétát, és végigcsináltam! A rajztudásom is sokat fejlődött a mangák révén.
    Fáj látni, hogy egy egykori animefan így ki tudott ábrándulni ezekből a rajzfilmekből; miközben nekem 5 éve újra és újra tud csodákat nyújtani! Sajnálom, hogy csalódtál az emberekben, Péter, remélem, hogy az ellenállásod később alábbhagy! 🙂
    Huhh, még annyi mindent akartam írni, de már így is lassan kisregénnyi terjedelmű lesz a hozzászólásom! 😀 Bocsánat a hosszúsága miatt, de mint mondtam, az írásaid elgondolkodtattak, és egybe gyorsan leírtam, ami ennek hatására kikívánkozott! Ha még eszembe jut valami, írhatok újra? ^^

    Válaszodat nagyon várom, üdv:
    Zsófi 🙂

  35. Azt a mindenségit neki… na ez ám a komment! Új rekordot állítottál fel. =)

    A szülők felelősségét illetően igazad van, hisz a szülő felelős a gyereke sorsáért, főleg addig amíg az ki nem kerül a munka világába. Ugyanakkor a végső döntés ilyen szempontból mégis a gyereké, tehát ha ő rá akar függni valamire, akkor a szülő akárhogy is tiltja, a gyerek attól csak még jobban akarja majd, és úgyis megtalálja a módját, hogy megoldja ezt.

    Közhely, de mindenki a saját sorsa kovácsa. Az anime, manga egy szórakoztatóipari termék, akármennyire elgondolkodtató vagy komoly is egy darab, ezt nem szabad elfelejteni. Aki túl komolyan veszi ezeket, és a kelleténél több időt, figyelmet fordít rá, az lassan begubózik, antiszociálissá válik, és végül eljut oda, hogy elfelejt élni. Az ilyen emberek szélsőségesek, ám még egy 13 éves minden valószínűség szerint kinövi, addig egy 25-éves már nem valószínű. Érezni kell a határokat, és meg kell őrizni az egyensúlyt, aki erre nem képes, és elpazarolja élete legszebb és legfontosabb éveit, ami a tapasztalásról kéne hogy szóljon, az hosszútávon igencsak súlyos pofonokat kap majd az élettől mindezért.

    Amit leírtál tanulás/motiválás címen, hát bocsásd meg ha szkeptikus vagyok, de én ebbe nem hiszek. Az anime/manga mutathat egy idealizált példát, de a valós problémáidat csak akkor tudod megoldani, ha tudod, érzed hogy problémád van, elhatározod, hogy változtatni akarsz rajta, és ami a legfontosabb, van benned kitartás, hogy ezt végigcsináld. Végső soron tehát magadon kell segítened.

    Kiábrándulni inkább a közösségből ábrándultam ki, mert az (elnézést a nyers kifejezésért de) egy szar, szánalmas lúzer bagázs, tisztelet a kevés és értelmes kivételnek. A manga annyira sose vonzott, animéket szoktam nézni, viszont azaz irány, azok az aktuális trendek amik felé elmozdult az ipar, az nekem rohadtul unszimpatikus. Nem utálom az animéket, még ha a szezonok 90%-a totál érdektelen is a számomra, 1 évben 1-2 nekem való darabot még találok. =)

  36. Szega!

    Valóban érdekes ez az “anime gonoszok visszafejlődése” posztod, én is fogok valami hasonlót írni, persze akkor beleveszem a “jókat” is, mert azért azok is elég csúnya visszafejlődésen mentek kereszetül. Gondolok arra, hogy az 1980-as években még ott volt Kinniku Suguru, Songoku és Kenshiro, akik nem csak viccesek voltak a maguk nemében, de megtestesítették azt, amit az amerikai szuperhősök most is: a jóság erejét.

    Ma meg már a főhősök is szánalmasok, nem csak a gonoszok. Naruto? Ichigo? Luffy? Ashuraman megeszi őket reggelire! Kinnikuman Zebra-ról nem is beszélve!

    Ha engem kérdezel, akkor szerintem azért van ez, mert a japcsik és látták a Mátrix című marhaságot, ahol a piszkaszál Kenau Reeves 50-60 kg kardokat forgat, és a japcsik úgy gondolták, hogy ez “cool”, és ezért minden shonen figurát ilyenre akarnak csinálni.

    Gondolom azért ilyen “kispórolt testalkatúak” mind a shonen hősök, mind pedig a shonen gonoszok, mert így jön létre az (valójában nem létező) egyensúly. Farkas farkas ellen, tigris tigris ellen, x-men mutáns x-men mutáns ellen… és ahogyan a mai shonen animékben láthatjuk: anorexiás anorexiás ellen.

    De ezt a főhős és gonosz visszafejlődésről majd részletesen írok, és köszi, hogy írtál, mert csak úgy szálnak az ihletek, hogy miket tudnék írni.

    De ne aggódj! Szerencsére nem minden shonen k*rvult el a divattal! Ajánlom a Kinnikuman Nisei-t. Csak 51-77 epizód hosszú, és ott nem csak személyiségük van a szereplőknek, de még ki is néznek valahogy! És szórakoztató is, ellenben “egyes mai unikumoknak”…

    Mangekyo022

    • Hi, Mangekyo022!

      “De ezt a főhős és gonosz visszafejlődésről majd részletesen írok…”

      Megírtad a cuccot? Mert ha igen, kérlek, linkeld be! Érdekelne, elolvasnám!

  37. Ez csak egy hirtelen felindulásból elkövetett kis vélemény post volt a részemről, nem több. Ha korrekt véleményt akartam volna formálni, akkor jobban belemegyek, de nem ez volt a célom.

    Főhősök tekintetében a szitu ugyan az, ahol gagyi a gonosz, ott gagyi lesz a főhős meg a bandája is, legalább is én így tapasztaltam.

    Matrixnak szerintem semmi köze ehhez, inkább arról van szó, hogy a mai anime piacot a feminim fujoshik és az aggszűz, antiszoc, pedofil hikikomori otakuk határozzák meg, akik egész nap eroge visual noveleket tolnak. Mivel pedig erre van igény, hát ezt fogják nyomatni, ezért annyi a moe VN adaptáció és bishi paradise a lányoknak.

    Nem véletlen, hogy ma a 10 legnépszerűbb anime között olyanok vannak, mint a K-On! és a Lucky Star, hogy a kiirthatatlan Suzumiyáról és az Angel Beats névre keresztelt klónjáról már ne is beszéljek.

  38. Épp ma beszéltem haverokkal és arra jutottunk, hogy egy elég értelmes definíción alapszik Japán is…

    Na szóval itthon is van rengeteg olyan ember aki néz animet és mégse mondja magát fannak csak egyszerű nézőnek ( ebből a fajtából találkoztam wordpressen is csomószor ) szerintünk ott kint is ez megy: Vannak a rendes mérsékelt nézők meg a nerdök, mert nem létezik, hogy mindenki aki néz animet az csak ezeket a szarokat nézi, meg azt is hallottam, hogy japánoknál elég tré ha valaki otaku úgyhogy lehet ez olyan kisebbség toplistája mint a buzi felvonulásé. 😀

  39. Természetes, hogy ott is vannak normális, egészséges nézők, rajongók, de sajnos az ipart mára jórészt a nerdök tartják fenn. Ugyan kiknek van arra ideje, hogy napi 16-órában függjenek, és minden létező yent merchekre, segédeszközökre költsenek? Naná, hogy nekik, hisz függők, és a függőséget a legkönnyebb kihasználni.

    Magyarország ugyan nem Japán, de ha csak abból indulok ki a helyi Kamelot mennyi zsét legombolt a Pokemon mánia idején a sok pisis függőkről (akik között azért voltak egész idősek is) akkor bizony érthető, elsősorban kikből jön a profit, még ha a pokemon merchandising anime is.

    Szóval érted, itt se abból gazdagodott meg a Kamelotos fószer, aki nézte a TV-ben, meg volt egy-két kulcstartója, hanem azon, amelyik egy TV, vagy egy komplett PC, konzol árát verte el arra, hogy legyen egy “fasza tűzpaklija”. Hasonló elven működik odakinn egy Lucky Star, vagy a K-On! Adott egy rakás kislányos testű, szerintük “cuki” de kellőképp sztereotip bige, akiket a fanservice olyan hatásvadász helyzetekbe kényszerít, amitől a sok nerd töpörödött pöcse feláll, mert a büdös életbe nem volt még nővel (és soha nem is lesz) aztán kész, ennyi, onnantól kezdve semmi nem számít, csak a fanservice, a felszín, amire ráfüggött, és amiből követeli az adagját, de mögé már nem néz.

  40. Hmm, érdekes kis post… Jellalt én sem szeretem, bár nem a külseje miatt, hanem egyszerűen nem fogott meg semmi a karakterében…merthogy nincs is neki. Bár a Fairy Tail-ben ez nem egyedi eset. Akadnak ott jópofa szereplők, csak nem a gonoszok között kell keresgélni, hiszen mondhatni mind egyforma, még a motivációjuk is, csupán más külsővel és varázserővel áldotta meg őket a sors, vagyis a mangaka. Az esetek döntő többségében én a negatív hősökkel szimpatizálok, mert számomra általában érdekesebbek és jobb fejek, mint a jófiúk. Az FT-ben azonban annyira kidolgozatlan a jellemük és olyan kevés teret kapnak, hogy jóformán esély sem volt rá, hogy megkedveljem őket.

    A másik három itt felsorolt gonoszt meg csak hírből ismerem, szóval róluk nem nagyon tudok vélekedni.
    Jómagam egyébként úgy vagyok vele, hogy tökmindegy hogy néz ki egy gonosz figura, a lényeg, hogy legyen neki jelleme, karaktere, illetve ne lehessen több tucat másik ellennel egy kalap alá venni. Ott vannak példának okáért a DGM-es Jasdebiék. Ők is hogy néznek már ki? XD Bár van rajtuk egy kiló make-up és olyannyira femininek (főleg a fúziójuk), hogy parodizálják is őket emiatt rendesen, azonban úgy vélem, nem igazán esnek bele a bishike kategóriába (max. Debitto), ahhoz túlságosan extrém a külsejük. Viszont legalább van egyéniségük. Igazi debil pszichopaták, de nem az átlagos fajtából. Mindemellett ritka egy őrült ábrázatuk van… 😀

    Sok jó gonosz van még rajtuk kívül (én például a D.Gray-man-es noékon kívül, az FMA-s homunculusokat, ezen belül is Greed-et, Envyt és Lustot kedveltem még nagyon, valamint az SM-ből Nehelleniát), de sajnos tény és való, hogy minél inkább megyünk előre az időben, annál kevesebb az olyan negatív szereplő, akinek valóban jól eltalált a karaktere.

  41. Inkább a bunyós műfajra értettem a leírtakat, mert ott azért elvárnék ha nem is Dragon Ball vagy Hokuto no Ken szerű izomkolosszusokat, de azt igen, hogy legalább szálkásak legyenek már azok a harcosok.

    Jellem szintén fontos, bár ez függ a műfajtól is, mert egy shounen fightól azért mást várok el, mint mondjuk egy seinentől. Nem árt ha motivált az ellenség, vagy karakteres, valami megfog benne, például a beszólásai, vagy az amit csinál, stb.

    DGM-ben annyira nem vagyok otthon, pár részt láttam csak belőle eredeti nyelven, angol felirattal, de nem igazán fogott meg. Illetve egy-két részt elcsíptem belőle az Animaxon, magyarul. Mindenesetre a Narutonál vagy a Bleachnél simán jobb volt. =D

  42. Mondjuk kíváncsi vagyok, milyen véleményen vagy az alábbi jó fiúkról illetve gonoszokról:

    1.Kinniku Suguru (Kinnikuman)

    2.Ashuraman (Kinnikuman)

    3.Neptunman (Kinnikuman)

    4.Kinnikuman Zebra (Kinnikuman)

    5.Buu (DBZ)

    6.Aizen (Bleach)

    7.Tosen (Bleach)

    8.Zaraki kenpachi (Bleach)

    9.Harribel (Bleach)

    10.Stark (Bleach)

    11.Rukia (Bleach)

    12.Uzumaki Naruto (Naruto)

    13.Uchiha Sasuke (Naruto)

    14.Haruno Sakura (Naruto)

    15.Hatake Kakashi (Naruto)

    16.Deidara (Naruto)

    17.Orochimaru (Naruto)

  43. én személy szerint utálom ha egy gonosz karakter “ronda” egy gonosz igen is legyen sexy

  44. Puzsér és FAM körbejárja a filmbeli főgonoszok tematikáját:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: