Peter’s Arts 3 – My Unfinished Opposing Force Map

Most egy kis érdekességgel fogok nektek szolgálni, anno ugyanis (kábé 3 éve) belefogtam egy saját pálya kreálásába a Half-Life Opposing Force játékhoz. Hogy miért pont ahhoz? Nos egyértelmű, mert a legjobban sikerült Half-Life rész, ami a legtöbb szörnyet és fegyvert vonultatta fel.

Sajnos a pályát végül sosem fejeztem be, de játszható volt, 3 helyszínt készítettem el a 10-ből, és egyszer még teljesen előlről is kellett kezdenem (winreinstal miatt).

 

Bevezetés

A pálya elkészítéshez a Valve Hammer Editort használtam, mely egy 3D-s szerkesztő program. Elsőre bonyolultnak tűnhet, de kis gyakorlással bele lehet jönni, inkább csak időigényes, főleg a scriptelgetés. Akik gyerekkorukban sokat legóztak, azok előnyben lesznek, mert itt bizony mindent darabokból kell összerakni. =)

Egész pofásak lettek szerintem, bár a profi színvonaltól azért messze állnak. Viszont hogy érzékeltessem mégis mennyire bonyolult, egy példát fogok nektek felhozni, melyben egy fullextrás benzines kannát fogunk elkészíteni.

Kezdés gyanánt készítsünk el egy kannát, nem túl szép, de egy 99-es engine ennyit tud, meg én se akartam feleslegesen csicsázni.

Na most már van egy kannánk, de ez még nem csinál semmit, csak egy darab primitive solid, úgy hogy először is törhetővé kell tennünk, tehát jobb egérgomb rá, Tie to Entity, mire kapunk egy ilyen szép kis ablakot, ahol ki kell választanunk azt hogy: func_breakable

Hoppá micsoda ablak jött itt nekünk be, a felét se látjuk át mi? Nem baj, essünk csak neki szépen feltölteni:

Target of Break = gascan
Strenght = 10
Material type = Metal
Gibs Direction = Random
Spawn on Break = Nothing

Gondolom most néhány programmatyi felteszi a kérdést, hogy nevet miért nem adtam neki? Nekik mondom, hogy egyszerűen azért nem, mert felesleges, hiszen hozzá lesznek majd rendelve scriptek, de ő maga csak egy funkciót lát el.

A kannánk tehát most már szét fog törni, de ez így kevés, hiszen abban benzin van aminek fel is kéne robbannia nem? De bizony, ezért is készítjük el a robbanást, melynél először majd a robbanás nyomát érdemes lerakni.

Ennél csak egyszerűen jobbegér aztán Name = gascan, így csak akkor fog megjelenni, ha már a kanna széttört.

Robbanásnyomunk már van, na de robbanás még mindig nincs, így kell készítenünk egy robbanás scriptet, Entity toll, majd env_explosion.

Ennek az értékei legyenek:

Name = gascan
Magnitude = 75
Flags -> No Sparks (Mer’ minek szikrázzon ha nem elektromos?)

Most már van robbanásnyomunk és robbanás is, de hoppá, kéni lökést szimuláló erő is, hát legyen, Entity Tool újra, majd env_shake

Az ide vonatkozó értékek:

Name = gascan
Amplitude = 8
Effect Radius = 500
Duration = 1
Flags -> Global Shake (hogy ne csak ránk hasson)

Eddig jól állunk, de hoppáré, hát egy fontos kellék még mindig hiányzik, nincs a robbanásnak hangja! Semmi gond, akkor csináljunk neki: ambient_generic

Az érttékek pedig:

Name = gascan
Path filename = weapons/mortarhit.wav
Volume = 10
Dynamic Present = No

Végre! Van egy kannánk ami annak rendje és módja szerint működik. =) De mit nekünk egy kanna? Robbantsunk fel egy egész hidat ha tehetjük! Márpedig miért ne tennénk? =D

Szépen megtervezzünk…

És ha mindent jól csináltunk, akkor ingame is működni fog:

 

Bemutató

Kis bevezetőnk után most már úgy érzem muszáj bővebben is bemutatnom mit is eszkábáltam én össze, íme hát néhány screenshot:

Zárásként pedig egy éles gameplay video:

Remélem tetszett mindenkinek. =)

Reklámok

8 hozzászólás to “Peter’s Arts 3 – My Unfinished Opposing Force Map”

  1. Opposing Force…fel is teszem, nem rég szóba került a half life és már az első gondolatom az volt, hogy felteszem majd ha jó lesz a gépem és akkor majd nyomatom végig a simát – ezt és a blue shiftet

    Jó cucc.

  2. A Blue Shift elég rövid és unalmas. Máig nem értem a Valve azon politikáját, miszerint megcsinálták az alap HL-t ami jó hosszú és epic volt, utána az Opposing Force, ami szintén elég hosszú volt, és szintúgy epic lett, plusz még belenyomattak egy csomó új fegyvert és szörnyet, aztán jött a Blu Shift, amiből kiszedték az Opposing Force összes újdonságát, és nagyjából negyed olyan hosszúra csinálták. =(

    • Hát ja nekem se a kedvencem a “Kék Váltás”
      De része a storynak ja és végre nem kell ört hívni az ajtókhoz mert most már magamtól kitudom nyitni, de opposing force alázza szerintem még az alapot is 😀

      • Így bizony, a kung fuzós Black Opsosok, meg a Shock Trooperek (amiknek azaz elektromos bogár a fegyverük) elég durvák benne. Ja meg az új headcrab zombie variáns, a Gonome, ami rohan, savat dobál, és még harap is, attól majd beszartam amikor először megláttam. A HL 2-ben elég gagyik voltak azok a nyöszörgő, halandzsázó zombik. =/

  3. EZ VALAMI QRVAJÓ LETT! :O Miért nem fejezted be Peti? Tök jó lenne kipróbálni! 🙂

  4. Örülök hogy tetszik. =) Befejezni azért nem fejeztem be, mert közbejött az érettségi, szakma, majd a meló. Őszintén szólva kedvem talán még lenne is csinálni, mert érdekelne, meg jó érzés ha valami végre úgy működik ahogy én elképzeltem, viszont időm sajnos egyáltalán nincs már rá.

  5. HUNLEONIDAS Says:

    Doom pályákat csináltál már

  6. Nem, akkoriban az ilyesmi még túl magas volt nekem. Anno az Age of Empires-el kezdtem az editálgatást.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: