Gportál a klónsiteok támadása

Tudom sokan kifejtették már a véleményüket ezzel a témával kapcsolatban, és újat mondani/mutatni minden bizonnyal nem igazán tudok majd, de úgy döntöttem ez a jelenség is megér egy bejegyzést. =)

Ahogy telnek az évek, évtizedek, minden sokkal egyszerűbbé és gyorsabbá válik az internet világában is. Régen annak aki nem rendelkezett legalább minimális szintű html tudással, esélye se volt arra, pláne nem hazai körökben, hogy weblapot nyisson. Mára a helyzet jócskán megváltozott és a különféle flash, java, php alapú sablonok jócskán megkönnyítik még azoknak a dolgát is, akik maximum a böngészőt és a facebookot képesek kezelni. Van már itt nekünk hotdog, mindenki lapja, lapunk, ám az egyik legrégebbi, legelterjedtebb sablonszolgáltató mégis a Gportál.

Aki nem frissen avanzsált az internet felhasználók népes táborában, az nyilván tudja mégis milyenek is ezek az oldalak úgy ámblokk, és hogy milyen csodákkal találkozhatunk rajtuk tartalom szintjén akár technikai, esztétikai, helyesírási, vagy csak szimplán logikai szempontból.

Ha röviden össze kéne foglalnom, azt mondanám a Gportál legalább egy tucat ostoba trend fellegvára, ahol a különféle oldalak tulajdonosai (főleg animés körökben) egymásról másolják le ugyan azt a hülyeséget.


Helyesírás

Az egyik kedvenc témám, munkámból adódóan a nyers szövegek lektorálása és tördelése elég gyakori feladat, így igencsak jókat tudok vidulni azon, ahogy egyik másik Kazinczy díjas fangörcs tudatosan meggyalázza, megerőszakolja a Magyar Nyelvtant. A kedvenceim csak úgy nagy átlagban:

– Ly teljes mellőzése, vagy két Ly egy szóban.
– Hosszú és rövid magánhangzók véletlenszerű használata.
– Helyettesítés cs, x, satöbbi betűkkel.
– Plázacicás becézés, kicsinyítés.
– Idegen nyelvű, elsősorban Angol és Japán szavak használta (rosszul leírva).
– Fangirl/fanboy kommentárok.

Hogy egy példán keresztül is érzékeltessem, íme az eredeti szöveg:

Ichigo veszélyes tettre szánta el magát, felugrott a levegőbe, majd kardját beleszúrta a földbe, hogy lelassítsa magát. Rejtélyes hangot hallott messze a távolban.

Illetve ahogy a fangirl leírja:

Ichigocska veszejjes tetre xánta ell magat feljumpolt a levegöbe majd kargyát belexurta a főlbe h lelasiccsa mágat. Relytelyes soundot halott mecce a tavogba. Kawcsee réx volt. ^^” XDXD!!!44!4!

Persze ha azt hiszitek ezt nem lehet tovább cifrázni, dehogy is nem, hiszen vannak mindenféle szimbólumok és unicode karakterek, amikkel istenesen meg lehet szórni a szöveget.

ł©|GØc$₭Ä W€$zꥥe$ Ṱ€ Ṱ€ Ṱ Ɽ€ XĂӢҬÄ €ŁŁ ∏@G@ Ṱ F€L¥∩∏P¤L Ṱ @ Ł€W€G0߀ ∏Ä¥Đ ₭Ä ⱤĐY ÄT ߀Ł€X∩ ⱤTÄ @ F0ŁĐß{€ H Ł€Ł@$Í©©$@ M@]@ Ṱ: Ɽ€¥¥T€¥¥€$ $0∩NФ™ HÄŁŁQ∏ M€©©€ @ TÄW0Łß@.

Innentől pedig már csak egy lépés, hogy cirill, arab vagy japán fordításban találják a szöveget:

Ichigo опасных намерен делать дело сам, прыгнул в воздух, а затем свой ​​меч в землю, чтобы замедлить сам. Вдали от таинственного звука в расстоянии.

المقصود برمجة خطير للقيام الفعل نفسه، قفز في الهواء، ثم سيفه في الأرض لنفسه بطيء. بعيدا عن الصوت الغامض سمع في المسافة.

いちごは、危険な、自分自身を証書行うためのもの自分自身を遅らせるために地面に刀をし、空気に飛び込んだ。これまでは、神秘的な音からの距離で聞いた。

Sőt én javasolnám nekik a Webdings és a Windings betűkészletek használatát, azokkal aztán már tényleg igazi egyediséget lehet elérni, amitől csak még eredetibb lesz az oldal. =)


Szövegformázás

A másik sarokkő, ami már részben átcsap a dizájn témába, de mégiscsak a szöveget érinti. Az hogy a folyó szöveg mindenfajta sortörés nélküli rétestészta, már önmagában is zavaró, ám az igazi rémálom az, ahogy a kiemelő eszközökkel rendszerint megfojtják az egészet. A kiemelés egy hasznos dolog, de ahogy egykori tanárom mondotta igencsak bölcsen: “Ha túl sok mindent emelünk ki, akkor a végén nem emelünk ki semmit.” Ergo a kiemelés funkciója és értelme a hangsúlyozás, hogy megragadjuk az olvasó figyelmét. Úgy azonban lószart se fogunk tudni megragadni, ha az összes kiemelő eszközt egyszerre bevetjük, valahogy így:

Ichigocska veszejjes tetre xánta ell magat feljumpolt a levegöbe majd kargyát belexurta a főlbe h lelasiccsa mágat. Relytelyes soundot halott mecce a tavogba. Kawcsee réx volt. ^^” XDXD!!!44!4!

Apropó, a 18p feletti betűméretért és a szövegbe illesztett animált gifekért külön tarkón verést tudnék osztani.


Dizájn

A dizájn a weblap arculata, vagy ha úgy tetszik a csomagolása, amivel kapcsolatban két igen fontos alapszabály van.

1; Tartalom nélkül egy lyukas garast se ér.
2; Ha szarul néz ki, pont fordított hatást ér el, és nem vonzani, hanem taszítani fogja a látogatókat.

Magyarul hiába csinálsz te kircsi dizcsit és cserélgeted havonta, ha az LSD tenger mögött nincs semmi, és egyébként is kábé úgy néz ki, mint a havid.

Képszerkesztés: A legfontosabb szabály, Paintből sohase mentünk jpgbe! Meg amúgy se azzal dolgozunk… van Gimp, Photofiltre, tessék ezeket használni, mindkettő ingyenes. BMP formátumot szintén nem töltünk fel, nagy és lassan töltődik le.

Színezés: Rendben van, hogy te szép színesnek szeretnéd látni az oldalad, de nem kéne belőle szivárványt csinálni. 2-3 fő színnel és azok árnyalataival tökéletesen el lehet boldogulni. Elhiszem, hogy szerinted gyönyörűen mutat a magentán a neonzöld, de nem kéne hogy az olvasó ettől maradandó látás károsodást szenvedjen.

Banner: Nem kell ráírni se a nick neved, se az url címed, pláne nem hibásan, mert a kutyát nem fogja érdekelni és még csúnyán is mutat. Betűtípus, betűméret, betűszínt szintén úgy kéne összeállítani, hogy látszódjon is, de ha már mindenképp valami extravagáns hátteret akarsz, használj körvonalat.

Háttér: Animált gifet nem használunk háttérnek, főleg nem mozaikban! Kiégeti az ember retináját, és feleslegesen zabálja az erőforrást. Horizontálisan, vertikálisan nem nyújtunk képet, ha átmértezel nyomd már le azt a rohadt shiftet!

Háttérzene: Nem kell! Pláne nem kettő! Rajtad kívül mindenki más azon nyomban ki fogja kapcsolni.

Modulok, menük: Felesleges 40 modult, buttont, menüt, al menüt egyéb dolgot beszúrni, mert ettől nem tartalmasabb, hanem átláthatatlanabb lesz az oldalad.

Vendégkönyv/fórum: A vendégkönyved minden bizonnyal reklámblokként végzi majd, és a fórumodra rajtad kívül senki se fog írni egy árva betűt se, max a spambotok.

Fekete/arany/ezüst/zöld/piros/akármilyen lista: Senkit se fog érdekelni, ki írt hozzád 100+ üzenetet, ki látogatja naponta az oldalt, és ki-mit lopott el. Sőt azzal hogy linkeled azt akire berágtál, minden bizonnyal csak az ő látogatottságát növeled majd.

Hét/hónap képe: Felesleges, mint ahogy a hét/hónap animációja is.

Naptár, óra: Minden windows tálcán ott van.

Az oldal védelmezője: Mitől véd meg?

Ne lopj! tábla: Az agyvizem forr fel ettől… annak tükrében, hogy te is a netről kerested, másoltad ki a képeket, leírásokat ez meglehetősen ironikus. Különben sem fog senkit visszatartani a lopástól egy csúnyán néző Vadmacs, egy sírós Ayu, vagy egy feszítő bishi. Képként is felesleges, de gifbe beleszúrni még hülyén is néz ki.

Látogatás számláló: Olyat kéne használni aminek van IP szűrője, nem olyat ami még azt is új látogatónak veszi, ha ráfrissítesz az oldalra.

Szavazás: Ennek is csak akkor van értelme, ha a kérdés értelmes, használ IP szűrést és már van egy fix látogató táborod. Az hogy te, meg még két másik barátnőd minden nap cookie ürítés után újra szavazhattok, értelmetlen, pláne annál jó még ez, ami a cookiet sem figyeli.

Versenyek: Hidd el, a linkcseréiden kívül mások nagy ívben le fogják szarni, és az első helyezettnek X napig reklámozom a oldiját se túl érdekes ajánlat, pláne ha már eleve kint van az illető a linkek között.

Petíciók: Attól hogy összejön 100 aláírás, még nem lesz újra Dragon Ball az RTL-en, akármennyire is morcos vagy miatta. Főleg azok az igazán viccesek itt is, amiket bárki, akárhány néven aláírhat, még anonymusként is.

Deadlinkek: Nincs is annál idegesítőbb, amikor egy oldal tartalmának a fele nem elérhető, legyen az kép, video, vagy akármi. Vagy tartsd frissen, vagy töröld ki.

Kurzor icon, kurzorkövető: Zavaró, felesleges hülyeség. Pláne ha a glitteres csillámlás helyett tiltójelek jelennek meg.

Jobbklikk, kijelölés tiltó: Ctrl+A és feltört a nagy védelmed. =) Hogy a forrásból simán kikereshető urlelekről már ne is beszéljünk.

Árvaház, nevelde, örökbefogadás: Na ennek aztán végleg nem látom az értelmét. Mi a halál micsodájára jó ez?

Végül egy gyakorlati példán is bemutatom, csak hogy lássátok a FAIL milyen szintre képes emelkedni.

Az elemzésre szolgáló alany egy SM rajongói oldal lesz, ami garantálom az egyik legigénytelenebb darab az elmúlt 5-évből. Kapásból “első számú rajongói oldal”ként tűnteti fel magát, mint ha a rajongói oldalaknak lenne valahol egy összesített toplistája. Ráadásul az még hagyján, hogy a Magyar címet használja, de “álmok” szót mindenhol elírva használja “állmok”nak.

1. Legalább annak tudd már helyesen leírni a címét, amiért rajongsz.
2. Na ezért ne mentsünk paintből… amúgy cuki az a fehér csík ott jobb szélen.
3. “Cukee ceeca” aki időnként oda is fagy, ahová kattintunk vele.
4. Bizonyára meglepő, de az emberek vízszintesen olvasnak, így ez inkább Ne inkább lopj! kérj!-nek néz ki.
5. Ez csak simán WIN! =D
6. Ez meg magábafoglalja a fentebb leírták kábé 70%-át, és a fele mind ugyan azt a funkciót tölti be, reklámdobozok más-más címen.

7. Deadlink rulez!
8. Tördelés Fail!
9. Duplanaptár, trendi módon az egyik még Portugál nyelvű is.
10. Újabb paintes gyönyörűség, külön tetszik benne, hogy a fenti szöveg balra zárt és szélhez tapad, még az alatta lévőt már képes volt beljebb húzni és középre zárni.
11. Tudjátok mi a jó ezekben a petíciókban? Ezeknek az adóknak egy része már nem is létezik, van olyan köztük amit egy évtizede indítottak, és az összes deadlink. Karvaj nem? =)
12. Kevés ember használ már kezdőlapokat, de ha fizetnének se böknék rá.

13. Még mindig nem vágom ennek az értelmét, plusz az összes menüpontja üres.
14. Dupla ne lopj tábla. A No Copy pedig nyelvtanilag hülyeség, bár máshol láttam már Not Copy-t is.
15. Animnációk? Ez a szó már így külön megér egy misét, az pedig csak rátesz, hogy a menük fele üres, vagy deadlink.
16. Már az AMW is gáz volt, de most már úgy látszik van újabb is, az AMVM. Szintén deadlink mind.
17. Mi értelme ráírni a háttérre, hogy az oldal töltődik? Ez úgy önmagában egy külön FAIL.

Zárás képpen egy kis extra… Tudjátok nagyon szép és jó, ha az ember készít fanmade dolgokat, esetleg még olyat is, aminek haszna van. Ám sajnos vagy nem sajnos, itt is van egy minimális szint, ami alatt minden jó szándék ellenére is egy igénytelen gagyiság lesz az eredmény.

Remélem tanulságos volt eme bejegyzés. =)

38 hozzászólás to “Gportál a klónsiteok támadása”

  1. cheatergs Says:

    Ez is olyan, mint a fanfic. Ha az ember segíteni akar, elküldik a francba. Egy-két normálisabbnak kinéző SM-es gortalon próbáltam segíteni tárgyi tévedések megemlítésével a chatben, de rögtön bunkó paraszt lettem – ha egyáltalán válaszoltak.

    Fanficet tervezed? Régóta várom már.

  2. Igen ez ismerős, hogy az ember segítő kezet nyújt, vagy tanácsot ad, és erre elhajtják a francba. Kábé az ötödik után fel is adtam.

    Fanfic… nos hogy őszinte legyek, többször megfordult a fejemben, hogy ha más nem poénból be kéne fejezni, de valahogy se időm, se kedvem már hozzá. Az is meglep, hogy egyáltalán valaki még várja. =)

    • cheatergs Says:

      Nem rossz ötlet azt a ficedet befejezni, bár most elsősorban a blogodba illően értettem a fanicet. 🙂

      • Pontosabban? Trollkodjam széjjel vagy mi? =D

      • cheatergs Says:

        Hát mondjuk úgy, bőven megérné a belefeccölt időt a téma. 😀 Gazdag termés, sok szempont, mi kell még?

      • A Failor Moon-os bejegyzés után szerintem nem sok újat tudnék már mondani. Na meg nem azért öltem bele anno időt, energiát, hogy aztán szétbarmoljam. Erőltetett lenne, hidd el.

      • cheatergs Says:

        Lehet, félreértjük egymást. Én arra utaltam, hogy a fanírókat lehetne közszemlére tenni a csodáikkal együtt. Ehhez bőven anyag még most is.

      • Ha gondolod átnyomathatsz pár csodát mailen, bár szerintem mufurcka Blood Moon fordítását semmi se tudja überelni. =D

        Lehet majd írok a fanficekről is. =)

      • Magdolna néni Says:

        Csatlakozom az ötlethez!

      • Majd egyszer arról is, idővel. =)

      • cheatergs Says:

        A Fekete Félhold az igazi! “Közös ismerősünk” cuccai (rakásszor újraírta ugyanolyanra)? Atszá? Igazából majdhogynem akármelyik SM ficet elő lehetne venni, kevés olvasható van.
        Egy probléma van, hogy más fandomban nem vagyok otthon, így kollektíve a fanírókat nehéz zrikálni. Maximum a gyűjtőhelyekre lehet felugrani (Merengő, Fanfic.hu etc.).

      • Fekete Félhold az nem az amikor Usa átáll a setét oldalra és valami bekattant skizo lesz? Névről ismerős, meg azt is tudom, hogy ritka nagy kreténség volt, de már nem emlékszem a storyra pontosan. Ilyenkor kár, hogy nem elérhető a silver fórum.

        Tucatszor újraírt igen, tudom kire gondolsz, bár a címére már nem emlékszem, csak azt tudom hogy Saturn centrikus volt és televolt az is ooc-vel, meg au-val.

        Atszá… jaj tudom melyik az is, egy hatalmas Mary Sue fanfic, mindenidők legelcsépeltebb otaku senshijével. Már nem emlékszem a főszereplő nevére, de azt tudom, hogy ilyen depresszív szar volt a story vége.

  3. Azta de ocsmány azaz órarend, tiszta ciki!
    Ismerem azt az SM oldal amit bemutattál, jártam ott régen. A tulaja egy kis 12 éves liba aki egyszer elvitt egy nelopj táblát mástól és utána nekiállt hazudgálni h ő csinálta. -_-“

    • Yuriko-chan Says:

      Most már biztos nem 12 éves, évek óta megvan ez az oldal. Bár ahogy látom, több, mint másfél éve nem frissítette. Egyébként én arra emlékszem, hogy amikor közöltük vele, hogy az álom nem két l, azt válaszolta, hogy de igen, mert a nővére azt mondta. Én kérek elnézést.

      • 12 volt ha jól tudom amikor megnyitotta az oldalát valamikor 2008 körül, szóval akkor most 15 lehet. Jó hogy mondod, tényleg azt magyarázta, de nem is kevés ideig, hogy miért helyes az álom szó úgy is ha kettő l-el van írva, és az egyik érv az volt hogy a nővére mondta. =D

        Az egyik srácot aki anno segített nekem az oldalban, fel is vette MSN-re, és azzal zaklatta, hogy scanneljen már be neki régi újságcikkeket az SM-ről, meg hogy küldjön már neki listát arról milyen játékokat lehetett nálunk kapni.

  4. Akkor látom nem ez volt az első ilyen akciója, tőlem anno egy gifet nyúlt le, amit én csináltam. Az egy dolog hogy elvitte, viszont az, hogy utána “saját alkotásként” tüntette fel, az úgy enyhén kimerítette a pofátlanság fogalmát. Ha jól emlékszem még az egyik fórumon is találkoztam vele, valamilyen Ivettnek hívták.

  5. Ájj ez a magad csináld órarend kéész :_D.

    Ez az oldal nagyon ocsmány, lehet látni rajta, hogy egy kislány agyából pattant ki.

  6. Az még hagyján, hogy az oldal dizájnja full amatőr és tulaja fiatal, de az velük a legnagyobb baj, hogy az úristen nem magyaráz meg nekik semmit. Ráadásul már eleve úgy szokták megnyitni az oldalukat, hogy az ostoba, felesleges dolgokra szánnak időt, helyet, de ami tényleg fontos lenne, erre nagy ívben csesznek.

    Bár mivel a többségük általában 2-3 rész után nyit rajongói oldalt egy animéről, ez nem is oly meglepő.

  7. Azért a sok szar között akad egy-két gyöngyszem 🙂 De mint tudjuk a kivétel erősíti a szabályt. Csak nagyjából olvastam át a bejegyzést, ugyanis befájdult a fejem a körömlakktól XD

  8. Na erről most eszembe jutott egy story, amikor a társaságunkból egyik srác barátnője mesélte, hogy a kollégiumban a szobatársai kitalálták, hogy betépnek, mert azt hallották, hogy a körömlakktól vagy a lemosótól be lehet, nem tudták eldönteni, így mindkettőt elkezdték szívni, aminek az lett a vége, hogy rosszul lettek és hánytak. =D

    • Acetonos körömlakklemosó 🙂 Nálunk a suliban még általánosban próbálták szipuzni, kevés sikerrel 😀

      “Magyarul hiába csinálsz te kircsi dizcsit és cserélgeted havonta, ha az LSD tenger mögött nincs semmi, és egyébként is kábé úgy néz ki, mint a havid.”

      Ha nem órán üldögélnék, most hangosan felröhögtem volna, így visszafogottan vigyorogtam 😀

      S igen, tanulságos bejegyzés volt 🙂

      Az órarend meg maga a vizuális orgazmus, komolyan. 😀

      • Mi azzal csak piróztunk, méghozzá citromos illatúval. XD

        Az órarend szerintem igazi negatív szimbóluma lehetne a fanmade cuccoknak. =)

  9. kircsi dizcsi

    Ezen most beszartam… xDD

    Btw ismerős az érzés; anno-anno én is voltam társszerkesztője az egyik animés GayPortal-site-nak (meghívtak), de egy hét után feladtam. Szar volt az egész, nem volt semmi, ami motivált volna arra, hogy folytassam, etc.

    Az ismert dolgok meg jah, így vannak, ahogy mondtad, bár, hogy őszinte legyek, már vagy három éve nem voltam egyetlen gp-s oldalon se, de gondolom, nem változott semmi.

    • Ebben a “kircsi dizcsi”ben csak az a szomorú, hogy tényleg volt olyan aki ezt így ki is írta a saját gportáljára. Apropó gayportál… régen hallottam már ezt is, kösz hogy eszembe juttattad. =)

      Társszerkesztőnek engem is hívtak már, de mivel volt saját siteom, na meg tapasztaltam már milyen a “portások” mentalitása, inkább visszautasítottam.

      Gportál ahogy gondoltad, nem változott semmit, csak most már ugyan ezt űzik a mindenkilapján is. Na meg most már inkább az aktuális hypeokat nyomatják az Animaxnak köszönhetően.

  10. Sok G-Portálos elemzést olvastam, de ez ütötte mindet! 😀 Magával a szar oldalakkal nincs bajom, most érted, ilyen random tizenéves kis csajoktól nem is várok el mást, mint egy hibásan szerkesztett valamit, és így “fankodnak”, meg hasonlók. De maga az értékelés, elemzés, hozzáfűzések… áhh, ma ZH-ra kellett volna tanulnom, direkt felkeltem korán, de abban a két órában csak ezt olvastam újra és újra! 😀

  11. Azzal hogy 13-évesen nekiáll fanoldalt csinálni még önmagában nem lenne baj, az a baj, hogy kitartás az rohadtul nincs bennük, se a fejlődésnek legalább a szikrája. Jobb esetben szépen eltűnnek amint elmúlik a fellángolásuk, rosszabb esetben évek múltán is megtalálod őket, de a változás legapróbb jele nélkül.

    Ha már valamiért rajong, frissítse, fejlessze, bővítse a tudását, olvasson és járjon utána, kár hogy erre a 95%-uk tökéletesen alkalmatlan.

    Egyébként örülök, hogy tetszett. =)

  12. Elmés kis post, tetszett! 😀
    Végre valaki összegyűjtötte egy helyre mi a baj a gportálosokkal, teljesen igazad van. A példának felhozott oldal… borzalmas, sajnos ilyenekkel minden nap lehet találkozni az interneten.

  13. Huuu mekkora bejegyzés, csak pörgettem de a lényeget leszűrtem így is.
    Nekem ezekkel nincs bajom mert ők elvannak a saját világukban és elvégre a szabadidejüket azzal töltik amivel akarják nem?

    De azzal jobban amikor huszonévesek a szerkesztők és úgy viselkednek mintha…nem fejlődtek volna.
    Persze ez biztos megszűnt már rohadt régen ( úgy 3 éve voltam utoljára gportalos oldalon ) de élőben találkoztam pont tavalyi conon amikor jelentkeztem versenyre és egy 200kilós rinocérosz rá lépett a lábamra, de úgy, hogy tisztán kivehető volt, hogy melyik fan-“rétegbe” tartozik.
    Majdnem oda kiabáltam, hogy *KIB*SZOTT K*RVA ANYÁD* de csak azért sem mert több hölgy és haver társaságában voltam.

  14. Az addig rendben van, hogy ő nagyon jól elvan a saját kis álomvilágában, viszont ettől még a kritikai szempontok rá is érvényesek, akár a rajongás tárgyával kapcsolatos tartalom, akár maga a weblap szempontjából.

    A kor ilyen szempontból inkább csak az arányokat befolyásolja, hisz egy 20+ illető normális esetben ugye nem egy 13-14 éves szintjén van. Ha mégis, akkor az csak még cikibbé teszi a helyzetet.

    Megszűnt volna? Sajnos kétlem, erre ékes bizonyíték Hitomi drága. Na ő 85-ös, és azt hiszem nem kell bemutatnom mit produkált az oldalán, aztán meg itt nálam is, amikor díjaztam. =D És abban is biztos vagyok, hogy nem ő az egyetlen.

    Az elmúlt 5-6 év során max annyi változott, hogy most már nem Inu Yasha, Salyers, TMM oldalak nyílnak, illetve olyan Dragon Ball és Sailor Moon oldalak, amikhez az előbb felsoroltakon keresztül jutottak el a kis prolik, hanem most már Naruto, Bleach, Bakugan, etc hypeok nyernek teret.

    • Ettől mainstream a mainstream. 😀
      Lassan eljutunk addig a fogalomig, hogy blockbuster anime.

      • Jó most mondhatjuk, hogy ez a mainstream velejárója, de ettől ami szar az még szar. =) Bár hozzáteszem, ma már olyan animék kapcsán is nyílnak ezek a sablon portálok, amiket nem is adnak nálunk (persze nyilván nem olyan mennyiségben, csak hasonló minőségben).

        Blockbuster? Az se ma lesz, legalább is az elmúlt jó pár év tapasztalatai alapján. Utoljára talán a Pokemon volt az ami elég nagy dilit robbantott ki nálunk is. Manapság a Bleachnek, Narutonak lenne/lett volna erre esélye, ha nem egyszerre lennének jelen, mert így megoszlanak a desuk. Igaz jobb is ha inkább egymást ölik halomra, mint hogy másokat kergessenek az őrületbe. =D

  15. Az én “kedvenceim”:
    – a Ne lopj-tábla (örök első): csak és kizárólag olyan oldalakon van, ahol még véletlenül sincs egy saját készítésű kép sem, hanem a szerkesztő az adott témában összelopdosta az egész netet, de ő a legharciasabb és legelszántabb jogvédő, mintegy azt képzelve, hogy az oldalán lévő képek csak és kizárólag az ő tulajdonai, a gugli is csak azért dobta ki, hogy ő feltegye az oldalára. Ha máshol meglátja, természetesen az csak tőle származhat.
    – Hátterek: különösen zavaró, amikor valami giccses háttér van betéve, ráadásul a szövegsávnak nincs is külön háttere, így olvashatatlan az egész szöveg
    – Külön “szépek” a háttérnek nem való, miniatűr képek, amik mozaikszerűen jelennek meg
    – Undorító, giccses, egymás ütő, össze nem illő színpárosítások
    – A színek hasonlósága miatt olvashatatlan, vagy zavaró, rikító színű betűk
    – Mindenféle gyomorforgató, csillogó-villogó, glitteres, b*zi animációk, táblák
    – Úgy általában a rikító rózsaszín bárhol az oldalon
    – A fél monitort elfoglaló kapa betűk, ízléstelen szövegháttérrel
    – Az új Kazinczy-k, akik úgy gondolják, hogy most ők jól megreformálják a magyar nyelvet, így nem használnak ly-t. Persze csak a műveltségük hiányzik, de jó kibúvó a nem létező “egyediségük”. Amúgy is ízléstelen beszéd -és szövegstílus jellemzi őket.
    Kb. ennyi, de lehet, hogy több is van, de ezek nagyon irritálóak

  16. Nagyjából én is ezt írtam le, úgy hogy egyetértünk. =) Hasonlóan értelmes dolog még a hét/hónap képe/animációja, illetve a petíciók, listák, dupla háttérzene, stb, stb.

  17. hangarii Says:

    ehh…géportál ._. van belőle már annyi….Ha már van egy rajongói oldal abból miért kell létrehozni még ezret? Na meg van egy Elfen Lied gportal ami komolyan már 3-4 éve ugyanúgy van! Semmi frissítés egyáltalán! Azóta is ugyanaz a hónap karaktere is xD Még a friss hírekbe is évek óta ugyanaz van kiírva. szerintem nyugodt szívvel törölhetné ha már ennyire nem érdekli az oldal. Ha valaki kíváncsi az Elfenre, beírja a googleba és hopp megvannak a képek, animációk. Animeaddictson meg ott az ismertető is, amúgy i a legtöbb Gportalos onnan másolja ki az anime ismertetőket. Persze van amelyikben van annyi gerinc hogy kiírja a forrást. Volt olyan modul hogy ilyen szerepjátékhoz le kellett foglalni a karaktereket hogy ki kicsoda akar lenni ( értelem… ) És a csajok összevesztek. Vagy ezerszer irták le hogy kik szeretnének lenni, de ahogy néztem el sem indult az a bizonyos szerep xD És vagy huszan irták hogy hasonlítanak nanára úgyhogy had legyenek, ugyanez Marikoval és Lucyvel. ( félre értés ne essék, nem vagyok EL fan xD ) Tehát szánalom amiket leművelnek ezek a 12-13 évesek. De néha az idősebbek is ._.
    Hozzáteszem, tele van deadlinkekkel! Kivannak téve a részek, és alap hogy mindegyiket törölték Youtube-rol xD

  18. Az önmagában nem baj, ha megnyitja az X-edik fansiteot Y animének, mert miért is ne tehetné? Azzal van a baj, ha az ostoba trendek leutánzásán túl semmi másra nem képes. Ha nem nyújt semmi újat, újszerűt, vagy legalább érdekeset, akkor csak egy lesz a sok sablonsite közül, ergo ne csodálkozzon azon, hogy az oldalára rajta kívül nem sok ember fog járni.

    Az a jó ezekben, hogy nyitnak egy oldalt, ahol az 1000-szer lemásolt semmitmondó dolgokon kívül semmi más sincs, semmi eredetiség, de azt elvárják a nagy semmire fel, hogy a látogatás számláló és chat/vendégkönyv/fórum kommentek száma az egekbe szökjön már 2-3 nap után.

    A nagy roham persze elmarad, sőt lényegében leszarja mindenki, így a nagy elhivatottság gyorsan alábbhagy, és 2-3 hét után feladja, egyre kevesebbszer nyúl az oldalához, míg végül szépen magára hagyja.

    A szerepjátékok… jaj, az a jó amikor erre fenntartanak egy külön chatet, és amit említettél, összevesznek azon, hogy ki-kivel van, ki-kit győz le és miért. Egyszer láttam egy TMM vs Inu Yasha szájkaratét, kész élmény volt. =D

  19. Évek óta nem szoktam GPs oldalakra mászkálni, pont ezek miatt. Sok hülye kis picsa akikkel beszélni se lehet, mert ha szólsz nekik szépen, egyből szar vagy. A szájuk oltári nagy, de a nagybetűket nem ismerik a mondatok elején.

    Örülök hogy valakinek végre volt ereje ezt így összeírni! ^^

  20. Ma már inkább blogokat nyitnak és facebookoznak ezek a csemeték, na meg van már annyi másik sablon szolgáltató a gayportal mellett. Olyan 2005-2008 között élték az aranykorukat ezek a glitteres, össze-vissza fanpage rémségek, bár van egy olyan érzésem, hogy a mai napig nyílnak még ilyenek az éterben.

    Mindenesetre az biztos, hogy egy életre fogalommá vált az, ami anno a gportálon zajlott. =D

    Máig emlékszem rá, amikor a régi ultrawebes oldalamról nem győztem törölni a naponta, kétnaponta bespamelt “Jelizz a dizi versenyemre!!!44!!” típusú reklám hozzászólásokat. =)

Hozzászólás a(z) Péter bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .