DNF, Fagyizás, és némi keserű =)

Tudom már rég beígértem egy tartalmasabb személyes postot, de az a helyzet az, hogy mostanában a nyári meleg, a melóban történő punnyadás, vagy nem tudom mi miatt, de valahogy semmi kedvem nem volt különösebben értelmes, vagy érdekes dolgokról írni.

Ennél fogva most se ígérek semmi, tudjátok be annak, hogy rajtam van most a nyári fáradtság. =)

Pár napja történt, hogy a melóban ülve a főnök némi késéssel beesett,és ha más nem, jöttének legalább annyi értelme volt, hogy egy hetes késéssel ugyan, de kifizetett minket dolgozókat. Aztán ahogy jött, idei jó szokásához híven el is tűnt, mi meg punnyadtunk bent tovább. Ez alatt 2 dolgot is elhatároztam, 1 valami kicsi, egyszerű unaloműzőt be kell vinni amivel akár ketten is tudunk hülyülni (csak a főnök meg ne lássa, tudja) és 2 aznap annyira tele lett a tököm, hogy munkaidő lejárta előtt 1 órával megléptem, eddig még én sose csináltam, a többiek már nem is egyszer télen-nyáron amikor csak tehetik, hát akkor gondoltam most én is, a főnök úgy se jön vissza 4 előtt, nekem a meló meg 2-kor úgyis lejárna.

Ha pedig már a zsé megérkezett a számlámra, gondoltam elugrok a plázába venni egy-két dolgot, pólót terveztem venni ami végül meg is történt, ám még mielőtt útra keltem volna, felötlött bennem a gondolat, lehet meg kéne venne a DNF-et eredetiben. Mikor ott voltam, láttam a helyi 576 boltot, és kis hezitálás után úgy döntöttem “dögöljek meg… én most akkor is bemegyek és megveszem ha hülyeség, ha nem, mert ez Duke Forever, és nekem kell belőle egy példány eredetiben”. Mikor azonban az eladó visszakérdezet a cím hallatán, hogy “biztos?” egy pillanatra lefagytam, majd felötlött bennem, hogy “hoppáré… lehet mégis mást kéne vennem?” ám ekkor már késő volt, az igen válasz el hagyta a számat. Hogy még kontrasztosabb legyen a dolog, beláttam kicsit a pult mögé, és a kartondobozban az enyém után össz-vissz 3 példány maradt, még a közvetlenül mellette lévő doboz full tele volt Kill Zone 3-al, vagy ha 4-5 darab hiányzott belőle. Tehát akkor azért csak nem oly rosszak az eladások, ha nálunk, egy kisvárosban egy doboz DNF elfogyott csak PC-re. Lehet hogy öreg, de még mindig tud és kész… =P

Hogy megérte e rá 10kt elbaszni? Nos lehet nem, de én már megvettem. Ezért persze nyugodtan lehet hülyézni (haverok közül volt is aki már megtette), de szvsz kissé igazságtalanul bánnak ám ezzel a folytatással még a fanok is. Íme egy videó, ahol nagyon korrekt véleményt mond az ürge, mind a játékról, mind a kritikákról, kicsit hosszú, de aki tud angolul annak ajánlom figyelmébe:

Hogy a gamer témától elszakadjunk kicsit, hazafelé jövet újdonsült szerzeményemmel betértem egy helyi fagyizóba, ahol hagyományos fagylaltok vannak, és nem tudom csak nekem újdonság e ez a felfedezés, de láttam ét csokis fagylaltot, amit eddig még soha. Bent teljesen olyan sötét volt mint a kávé, és az íze mint a jó csoki öntetnek, szóval megérte rá beruházni. =)

Fagylaltozással kapcsolatban hasonló elveim vannak mint a sörözéssel, ha már benne vagyunk, megadom a módját. Ahogy sörből nem iszok szart (Közel) úgy fagyiból is alap a mézes tölcsér és a 3 gombóc minimum. Erről jut eszembe első közös fagyizásom a mostani haveri társaságommal, amikor poénból kértem a fagyimra még szóró cukrot is, avagy ahogy gyerekkoromba neveztük egymás között, zizi. A dolog pikantériája, hogy ahogy én kértem szinte mindenki más is felbátorodott és szintén kért rá, egy srácot kivéve, aki mint ha mi valami eretnekek lennénk, elkezdett ott osztani minket, hogy “milyen hülyeség e, ő már régen se értette ebben mi a jó, elrontjuk vele a jó fagyit satöbbi, mi meg csak röhögtünk rajta, hogy őt ez hogy felcseszte.

Hazafelé menet egyébként, miközben a fagyit eszegettem, a zacskó amiben Duke koma pihent közel került a patakhíd rácsihoz amin épp átkeltem, és nagyjából a híd közepe körül valahogy beakadt és meg is indult , szóval ha nem fogom elég erősen lehet most Duke a patakmederben irtaná az ocsmányságokat. Itt amúgy határozottan azaz érzés fogott el, hogy lehet még a sors se akarja, hogy hazavigyem ezt a szerencsétlen játékot.

Hogy ne csak vidám témákról legyen szó, a mások akik legújabb álláspontjuk szerint nem is mások (most akkor döntsék már el mit akarnak) ismét végigvonszolták magukat a főváros utcáin, ám sajnos most se a megoldással találták magukat szembe…

Sajnálatos dolog továbbra is, pláne amit megengednek maguknak még ráadás képen.

Ha pedig már elő jött az egyik kedvelt tábor, érdemes a másikról is szót ejtenem. Történt ugyanis nemrég, hogy a lépcsőházunk mögötti kertből a ribizlit el kezdte learatni egy rétinéger, majd amikor kérdőre vontam, egy ideig kamuzott, hogy neki megengedték, stb, aztán jó szokásához híven mikor már a többi lakó is megjelent, elkezdett fenyegetőzni, hogy majd hívja a miskolciakat, meg a siklósiakat, aztán felgyújtják a környéket, stb tipikus cigó szövegek, mire én csak annyit mondtam: “hívja őket nyugodtan, nekem is lesz kit hívni”. Nem nagyképűségből mondom, de például a kondiban többen is mondták már, ha baj van csak egy hívás aztán jönnek, és olyanról aki 120 kilókba belenyom el is hiszem, hogy tényleg eljönne, de még arról is aki csak 40-be. Amúgy járnak oda kardiózni kyokushinosok, wing tsunosok, kendosok, velük is jóba vagyok már amennyire edzések között lehet, szóval ha balhé lenne készülőben, komoly, akkor szerencsére nem maradnék én se egyedül.

Tudom nem volt ez a beszámoló se túl tartalmas, se túl hosszú, de most ennyire tellett tőlem. =)

Reklámok

17 hozzászólás to “DNF, Fagyizás, és némi keserű =)”

  1. Subscribeoltam a faszira, rohadt jó véleménye van, végre felvetette valaki ennek a lehetőségét, hogy ez eredetileg egy PC Exclusive lett volna, mivel abban az időben nem volt ilyen, hogy Microsoft Konzol.

    A meleg felvonulásról egy haverom mesélte, hogy rohadtul elege van belőle, hogy kivételesen felment a fővárosba csajozni és nem tudott közlekedni miattuk. 😀

  2. Kendőzetlenül kimondja lényeget, az egyszer biztos. Az IGN, Gamespot, stb nagyjából úgy értékel szerintem, mint ha egy check listáról nézné, miknek kell például megfelelnie egy “szabványos” FPS-nek 2011-ben, aztán hogy ez mennyire fair, korrekt, stb már nem számít.

    Abban is igaza van, hogy értékelésnél az kéne hogy legyen a minimum, hogy megnézem többfajta perspektívából, sorolok por/kontra, példákat hozok fel arra, ez hogy nyilvánul meg játék közben, miben van esetleg ugyan ez jobban megcsinálva, stb.

    Az pedig külön tetszett, amikor azt az esetet emeli ki a “szaksajtó” részéről, hogy ha még korrekt is a cikk, mégis a pontozás baromira mást mond.

  3. Jaja meg tudod mihez hasonlít ez az egész gamer közösség? ( amit említettél IGN meg Gamespot na meg a Gametrailerst se hagyjuk ki, főleg a Screwattack részét , amikor mutatták a Top 10 Black Ops ölést…. )
    Az anime közösséghez.

    Azt figyeltem meg, hogy ők is fosnak rá, hogy mit látnak, lehet az kreatív Tengen Toppa Gurren Lagann, nekik nem fog bejönni mert nem hagyományos, nincsen tele értelmetlen ecchivel meg semmit mondó történettel. Na meg az amW ( W for the lulz 😀 ) részét se hagyjuk ki, nekem ott volt elegem amikor már egy buzi tábla miatt nem tudtam bejutni sehova se mert a videóm megfelelt a technikai elvárásoknak, de nem volt “beat sync” vagy “lip-sync” és most ki a francot érdekel a SZAGértőkön kívül, hogy mennyi olyan fos van benne? Egy videó követhet hangot/zenét azok nélkül is és nem egy szaros táblához kötött… hülyeség az egész.

  4. A mai CoD-on, Halo-n nevelkedett retard generációt alapul véve, akik összefosnák magukat egy régi vágású FPS láttán, pláne PC-n, azt kell hogy mondjam, igazad van. Viszont a gamer iparban azért még mindig jobb a helyzet valamennyivel, hisz ez nem egy centralizált piacról termel, mint az animu ipar. Itt európai, főleg kelet-európai szinten a legjobb a helyzet. A J gameripar az már más tészta, mert ott ugye az otakuk nem csak szart néznek, hanem szarral is játszanak.

    Gurren Lagann olyan szempontból talán nem a legjobb példa, hogy az csak Japánban bukott meg, még külföldön sikere volt. Jó példa lehetne tavalyról a P&S vagy régebbről az FLCL, mert ezek az animék azok amiknél keresve se talál az ember jobb példát arra a bizonyos kettős mércére, hogy “inkább a moeshit 1000. alkalommal is”, stb, stb, és nem csak Japánban, hanem mindenhol előjött ez, főleg itt nálunk európában.

    Érdekes módon az USA-ban fogadták a legjobban, ott érte a legkevesebb lehúzós kritika, legalább is ahogy én láttam. Garantálom nálunk a cső animusok jóval nagyobb arányban húzzák le, mint az Usában.

    Amv fronton most már inkább itt is a rajongók viszik a pálmát, igaz arra se mernék mérget venni, hogy az említett hozzáértők részéről nincs jelen a korrupció semmilyen formája. Mindenesetre a “mer mié nem a 22. Naruto amw lett az első, szemetek!” kaliberű kirohanások elsősorban a közösséget minősítik, és nem azért mert 1 hülye kiabál, hanem mert egy egész fórumra való, kórusban kiabál.

  5. A játékhoz nem tudok hozzászólni, de a fagyis részen nevettem. ^^
    A melegparádé nem érdekel, nem szeretem őket énse, de elviselem.
    A ribizlis barna viszont durva, hogy csak így nekiáll lopni és még ő fenyegetőzik. o.O

    • A homárokat én is elviselem, pláne ha a szerencsétlen genetikailag lett félrekódolva, és nem divatból csinálja. Viszont a parádézást nem kéne erőltetni ettől függetlenül, mert a szexualitás az magánügy, nem közszemlére való.

      A cigó amúgy rájöttem ki lehetett, mert először azt se értettem, hogy került egyáltalán oda. Van nálunk egy kukás cigány, aki minden kedden amikor a szemetet viszik el, a kihúzott kukákat a “kiscsaláddal” végigtúrják, és néma még a tárolóba is bemennek, hátha ott is akad valami. Na most szerintem valahonnét az egyik kifigyelte, mi van hátul, és utána valahonnét oda sunnyogott.

  6. Na meg volt a bevásárlás úgy látom:). Hát nálam a maximum amit eddig játékra költöttem egy ezres volt. Az is csak azért, mert a neten nem volt fent magyarul. Meg hát az első részét megkaptam ajándékba, akkor már mindegy-gondoltam. Egyébként a magyar fordításnál akadtak hibák, de megérte. Meg azért jó látni, hogy ott csücsül eredetiben a polcon.

    Fagyizásnál én is mindig alapból mézes tölcsért kérek. Egyrészt finomabb is, másrészt ropogósabb. Az a hagyományos valami életveszélyes meg lehet tőle fulladni. Fagyiból meg már manapság van mindenféle: pisztáciás, hupikék törpikés, étcsokis…..de én maradok a jó öreg citromnál.

    Az ilyen rézművesektől meg feláll a szőr a hátamon. Múltkor gyereknapon a kis purgyék ott lopkodták kifelé a vattacukrot, de úgy hogy még el se készült csak a keverőből hopp. Megáll az ész.

  7. előrendelésben megvettem 8000-ért, azt is azért, mert járt hozzá ingyen CS Source és a Steamet akkor még nem lehetett kijátszani, csak nagyon macerás utakon. Ez viszont Duke Nukem Forever, és ahogy te is írod, szerettem volna, ha a polcomon tudhatom eredetiben. =)

    A mézes tölcsér azért is jobb, mert nem nedvesedik át olyan hamar, és nem morzsálódik. A pisztáciáról, törpösről már régóta tudok, ezek már óvodás koromban is voltak, viszont ét csokival eddig még nem találkoztam. Citrom se rossz, de én szeretek változatosan fagyizni, na meg ha úgy hozza kedvem még szóró cukrot is kérek rá, pedig már 20 múltam. =D

    Gyereknapon a cigók nálunk gumicukrot loptak, de menekülés közben szétszórták, szóval az árus annyit nyert rajta, hogy a kis szemetek legalább megenni nem tudták, bár azokból kinézem, hogy utólag felszedték.

  8. Hát akkor a pisztácia csak nekem újdonság, mivel én még csak tavaly kóstoltam meg.:)

  9. Pisztáciát kezdetben csak jégkrémként láttam, de aztán meglepően gyorsan behozták fagyiként is. Spec én annyira nem vagyok oda érte, szeretem a pisztáciát, de inkább mint sózott, pörkölt mag. =)

  10. Tetszett nagyon a poszt! Nem vagyok cukis (nagyon nem) de 1-2 gombóc fagyit azért én is betolok. Tegnap is nyomtam, klasszikus bódés fagyit, színes cukorkával a tetején az Örsön. Aki arra fele járatos, ajánlom a Gombánál az első fagyist! ^^ DNF-el én még küszködök, leginkább a fóbiáim miatt. xD

  11. Nekem is tetszett a post, de lehet, Dukeot tényleg az égiek sem akarták hogy megvedd. 😀 A srác majd’ félórás rantját kb. 10 percig bírtam, de egyébként addig a pontig nagyjából mindennel egyetértettem, amit mondott. A DNF-et csak elkezdtem, mert épp akadnak jobb játékok, amikkel szívesebben mulatom az időt, de majd egyszer becsületből én is kinyomom, megvenni viszont biztosan nem fogom. (beleöltem már épp elég pénzt a PS2/GC gyűjteménybe, a MGS Twin Snakes szintén 10k volt…)
    A MUST HAVE érzést ismerem, úgyhogy nem tartalak hülyének, engem tavaly kapott el nagyon a vásárlósdi, amikor végre volt rá pénzem, hogy egy csomó régóta áhított ritka konzolos kincset összeszedjek. Utána csináltam is egy “büszkülős” gyűjteményes bejegyzést, csak nem a wordpress blogomra. XD

    Fagyiból 3 gombócot sose tudtam megenni, nekem a 2 pont elég, étcsokis fagyit meg én is csak a balatongyöröki móló godlike fagyizójában szoktam látni, de az igazi kedvencem az extrémritka kávéfagyijuk. 😀 Annyira én se vagyok cukis, ezért a mézestölcsért sose szerettem, simából viszont rengeteget el tudnék fogyasztani.

    A melegvonaglást Benyóval ellentétben megúsztam, elég nekem az ilyesmi beszámoló szintjén. : )

  12. Egyszer majd ha lesz kedved nézd végig, hosszú de tanulságos dolgokat mond el az online értékelésekről, illetve a mai gamer mentalitásról. =)

    Nincs sok eredeti játékom, de Duke komát a 3D óta bírom, és a Forever akár milyen visszhangot is kap, egyszerűen egy gamer történelmi darab amiből nekem kell egy példány. =) Jól is mutat a 2 Half-Life és a Painkiller + Battle out of Hell kombó között.

    Kávés fagyi? Többször is találkoztam már vele, best of nálam is, szeretem a kávés dolgokat, és persze magát a kávét is. =D

    • Oké, bár félek, csupa olyat fog mondani, amire már magamtól is rájöttem egy ideje. : )

      A Painkiller nekem is megvan, de csak mert régebben valamelyik Gamestarhoz adták, amikor még vettem. 😀

      A kávé az egyik legjobb dolog a világon, ha nem lenne, napközben sose lennék se barátságos, se ember (és még finom is).

      • Sokszor van olyan amikor olyan dolgokat látunk, hallunk amiket már tudunk, mégis jó őket értelmesen összefoglalva hallani, olvasni. =)

        Painkillert én megvettem, 3000 forint volt az alap játék és a Battle out of Hell együtt, szóval megérte.

        Kávé nekem is hasonló szerepet tölt be az életben, ha reggel nem iszok meg egyek, használhatatlan vagyok, főleg a melóban. Jó kávénak meg persze hogy jó íze van, nem vagyok válogatós mondjuk, de sajnos volt már szerencsém 1-2 virágföld kaliberűhöz.

  13. Tudom én is, milyen amikor MEG KELL VENNI valamit. 🙂 Én is így voltam nemrég pár könyvvel, amit meg tudtam venni. Könyvtárból már olvastam őket meg minden, de egyszerűen meg kellett vennem a két gyöngyszemet. Igaz, hülyének néztek, mert vagy hatezer forintot otthagytam az Alexandrában, de muszáj volt végre kiélnem magam a sok önmegtartóztatás után. Ja, meg megvettem az Another World-öt is nevetséges 300 Ft-ért.

    Apropó, most fogok én is írni pár toplistát, ha van kedved majd lecsekkolhatod őket.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: