Mad Shiki Nukem

Ne kérdezzétek hogy hogy, és azt se hogy miért, de rám jött az alkotási vágy, és aztán ez lett a vége. =) Bár az eredeti elképzelésekhez képest végül más irányba mentem el, de majd kiderül megérte e. Remélem legalább pár embernek elnyeri a tetszését.

Advertisements

31 hozzászólás to “Mad Shiki Nukem”

  1. Fasza lett! 😀 “Duke” szövegei lettek a legütősebbek és a dokié, de a többi is mind jó. 🙂

  2. Nos kösz, bár lehet (ezt is) jó lett volna még csiszolgatni, de ez már így marad.

  3. Ez hatalmas lett Péter. De azért az orkok is befértek Duke mellé mint lehet hallani. 😀 Az elején a Mad Dok-os rész ott van. 😀

  4. Kösz szépen. =)

    Eredetileg a DC hangokkal akartam operálni, csak a korai szakaszban még azt se tudtam melyik faj hangjaiból, mi alá, illetve hogy mit is vágjak.

    DBZ, Haruhi, Lucky, Star, K-On! ezek már mind voltak, hát legyen valami új, Madoka és Shiki volt letöltve, na akkor legyen a Shiki. Doki alá Mad Dok az már szinte kézenfekvő is volt (pláne, hogy van is bennük közös az őrültség terén) kocsis résznél eszembe jutott a WarTrakk. Na de ez így kevés, valami még kéne, valami más. Hát legyen akkor Duke, ő még úgy se volt. =)

  5. Káoszos hangokkal is összedobhatnál valamit, abból is csak jó vidi lehet. Persze tudom ez nem ilyen egyszerű. 🙂
    Jah, meg Mega Armored Nobz rulz. 😀

  6. Pont a chaosos hangokra gondoltam még, ott is van elég sok jó, de valahogy egyik se akart nagyon menni ehhez az animéhez. Tudod sok poén menet közben jut eszembe, például tudom, hogy van a telefonos jelenet, tudom mit akarok oda tenni, és amíg keresem, látok egy másik jelenetet, amihez aztán eszembe jut egy új poén.

    Például amikor feléled a szőke shiki bitch, és a nagydarab tag lenyomja, oda egyszerűen kihagyhatatlan volt bevágni a “Wazn’t expectin’ dat, woz ya?” beszólást. =D

    Mega Armored Nobz jó kis egység, bár még flegmábbak, mint a Flash Gitzek. Sokszor használom őket úgy, hogy a lőfegyvereiket használják, mert azoknak iszonyatos sebzése van, csak mozgás közben rohadt pontatlan, viszont ha lecövekelteted őket, rendesen irtják a könnyűgyalogságot. Ami meg közel jön az úgyis szív, hisz közelharcban a Megák az egyik legerősebb egység.

  7. Hát jó csak aza baj h nem magyar. 😦

  8. Erre nem tudok mást mondani, tanulj meg Angolul, aztán érteni fogod. =)

  9. Nekem a múltkori tetszett inkább. :S
    Se a Shiki-t se a warhammer-t nem ismerem annyira.

  10. Melyik? A zenélős, vagy még a Postalos Brolys?

    Shikit neked annyira nem ajánlom (persze ha érdekel, belenézhetsz) Warhammert úgy tudom nem szereted. =)

  11. A Postalosra gondoltam. : )
    Shittyt nekem miért nem? Ezt kifejthetnéd.
    Warhammer, nem is az, hogy nem szeretem csak nem tud érdekelni. Ha benne lenne a témában lehet, hogy még tetszene is. Nem tudom.

  12. Belefoghatsz nyugodtan, de szerintem neked nem tetszene, nem az a Hellsing szerű dara, inkább lassabb meg mondjuk úgy moralizálósabb.

    Warhammerből kezdetlen próbálkozz meg az alap Dawn of War stratégiával, ha azt elviszed az első 3-4 pályáig, ki fog derülni felkeltette e az érdeklődésed, avagy sem.

    • Nekem mondod, hogy nem tetszene egy lassabb anime? : D Láttam anno a Ghost Hound-ot, a Mushishi-t vagy a Shiguruit-t és még sorolhatnám. EGyik se volt az a pörgős cucc, sőt a Ghost Hound még jó nyers is volt, csupa tudományos körítéssel, mindig fele rész azzal ment el, hogy mentális problémákról tartott előadást egy doki. Nekem eléggé tetszett az ilyesmi.

      De ez a Shiti elég furának néz ki a rózsaszín cukorlánnyal meg a bishi pszichopatákkal.

      • Tudom, hogy nem csak a darát nézed te se, nem is azért mondtam, de annyira már ismerem az ízlésvilágodat így animék terén, hogy merem feltételezni vagy nem tetszene neked, vagy nem kötne le. Persze ki tudja, egyéne válogatja, ezt úgyis te tudod eldönteni végső soron.

        A karakterdizájn nekem se pont az a fajta amit szeretek, de ezt a fajtát sokkal inkább beveszi a gyomrom, mint a moeblobot. =D Amúgy tipikusan azaz anime, mint Madoka is, hogy nem szabad a felszínről megítélni, mert teljesen más kerekedik ki belőle, mint amire az ember számítana.

  13. siklara Says:

    Oh lawd, a telefonálós résznél már nagyon vihogtam, igazi jútúb klasszikus. 😀 (amúgy nem láttam a Shikit, pedig mindenki folyton üldöz, hogy nézzem már meg)

  14. Ahogy egyik haverom mondta: “ebből is látszik, hogy Dukeal mindent jobbá lehet tenni” és tényleg. Telefonálós rész lett a legjobb szerintem is, amikor az illesztéseket csináltam, meg kellett állnom párszor röhögni. =D

    Shikit csak ajánlani tudom, érdemes megnézni, nem az a tucatvámpír anime.

  15. Azt áruld már el Peti annak a faszinak honnét van a hangja aki a karót vágja a vámpírba?
    Telefonos rész az király volt! De előtte tetszett ez a párbeszéd hogy:
    – Szóval hogy tetszik a fegyverem?
    – Neked aztán jó nagy fegyvered van.
    – Ez az amiért játékot neveztek el rólam.
    Kész! XD

  16. Dragon Age Origins, az erőszakos férfi hang.

  17. Duke-ból a robot csajok hangja teljesen el lett találva és még akár az anime-ben is benne lehetne. 😀

  18. Fem-mech hangok illettek Megumihoz, 1 kivételével az összes taunt szöveget felhasználtam. =)

    Azt is észrevettem miközben ezzel melóztam, hogy a Manhattan Projectben mennyivel jobb szövegeket sütött el Duke, mint a Foreverben. Ott mint ha kevesebb jó beszólása lett volna.

  19. A Forever elég jó lehúzásokat kapott. Csak gyorsan ki lett dobva, hogy a közönség megnyugodhasson, bár nem nyújtott semmivel többet mint egy másik FPS… meg hasonlókat olvastam.
    Ami a legjobban tetszett, az az volt, amikor megemlítik, hogy Duke fikázza Master Chief-et a visszatöltődő élete miatt, erre neki is ugyan az van, csak Ego néven. 😀 LOL

    • Nem egy hibátlan game a DNF az tény, de a lehúzások azért el vannak ám túlozva rendesen, mert messze nem egy rossz játékról van szó. Lényegében egy mediocore basic shooter, aminél a pluszt a Dukeos hangulat adja, a poénok, néhány jó ötlet, és a régi illetve új elemek vegyítése. Az egyetlen gond, hogy ez sajnos a gáttól kezdve megkopik.

  20. Erőltetett lett sorry, sokkal jobbak vannak ennél.http://www.youtube.com/watch?v=wRwTbvdMS9E
    A szájmozgásra kettő jelentrnél se figyeltél ez sazvashiba. A párbeszédeknek semmi értelmük, nem lehet érteni.
    A cenzúrás rész felesleges gagyi. No offence haver.

  21. Erőltetett? Sajnálom ha nem tudok mindenki ízlésének megfelelni. Vannak ennél jobbak is… tudom, és? Kit érdekel? Akkor menj és nézd azt.

    A szájmozgásra nem nem figyeltem, azok “hangosan gondolkodó” jelenetek lennének, amikor a karakter magában gondol valamit, de nem mondja ki.

    A párbeszédeknek attól hogy nem érted, még van értelmük, csak némi ész is kell hozzá, na meg nyelvtudás (ami feltételezem, nincs).

    Cenzurát illetően nyilván az zavar, hogy nem vágtam rá Megumi és Natsuno fejét valami seggberapelős hardcore hentaira, de nem akartam, hogy nézők hányingert kapjanak. Ha ilyesmi érdekel doujinshiket keress.

    Amúgy nem vagyok a haverod, “mester”.

  22. Ha-ha, ez jó volt 😀

  23. Na akkor csak nem lett ez bukás. =) Az elején megmondom őszintén kicsit paráztam, hogy majd nem fog tetszeni senkinek.

  24. A harashmentes résznél feküdtem. XD
    Régen néztem tecsőn azokat a hangeffektes hívásokat Dukeal, Vegitával, Jim Carreyv

  25. Hatalmas az biztos, Brolys hangokkal kéne még megcsinálnia, az is komoly lenne. Kíváncsi lennék mit lépnének egy-egy “Is that another word for coffin?” szerű beszólásra. =D Esetleg amiből sokat ki lehetne még hozni, az Ren.

  26. cheatergs Says:

    Legalább megadtad Meguminak, amit annyira akart Natsunótól. 🙂 Meg az az effekt tetszett, amikor Seishiro felhúzza a shotit. Elhalkuló autózúgás, és egy hirtelen fegyvertöltés hang. Bírom az ilyen spontanitást.

  27. Az animékben legtöbbször borzalmasan béna fegyverhangokat tudnak összehozni, bevágnak valami erőtlen puffanást és kész. Ezt már az Elfennél is megfigyeltem, amikor különösebb keresgélés nélkül tízszer jobb, reálisabb hangot találtam a snipernak, desertnek, mint ami alapból benne volt. Bár ezt betudom annak, hogy az animékben azért nem ez a legfontosabb. =)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: