Munka, Álláskeresés, Politika

Mostanában nem nagyon írtam a blogra semmi tartalmasnak mondhatót, aminek igen egyszerű oka van, időhiány. A cégnél ilyenkor szokásos év végi bolondokháza mellett nyakamon a forgalmi vizsga, a karácsony közeledése, a megszaporodott szülinapozások, banki ügyek, és még millió más apróság. Mindezek ellenére a blogot továbbra sem szeretném elhanyagolni, ezért ha már úgyis összejött egy újabb bejegyzésre való anyag, gondoltam megosztom veletek… =)

A mai témánk a munka, illetve a lassan nekem is aktuálissá váló munkakeresés körül fog forogni, valamint érintőlegesen szóba kerülnek majd más témák is. Kezdeném is egy ilyennel, nemrég a legutóbbi iszogatós ünneplés (vagy ünneplő iszogatás) kellős közepén egyik legjobb barátom és én, elléptünk a többiektől a pulthoz, rendelni, majd ahogy lenni szokott, várakozás közben felrebbentek random témák, köztük az, hogy az anyjának, akinek súlyos betegség, és majd ugyanannyira megterhelő ügyintézés (nyavalyás bürokraták) után végül kipostázták az értesítőt, miszerint rokkant nyugdíjas lett. A dolog így önmagában persze nem lenne érdekes, hisz erről már beszélt nekem régebben is, mármint hogy micsoda macera van körülötte. (Na meg hogy milyen könnyen fel baszhatja magát az egyszeri ember, aki már kidolgozta magát egy életre, például azon, hogy a 25-éves forma  cigány, aki nem mellékesen már rokkantnyugdíjasként figyel ott, épp fellebbez, ugyanis nem elégedett a sacc/kábé 5-6-év munkaviszony után járó nyugdíjjal.)

Az igazi érdekesség az írat részletesebb átolvasása után derült ki, miszerint ma, Magyarországon egy 55-éves nőnek, 37év és 7hónap mellett 2021-ig kéne dolgoznia, hogy hivatalosan, papírforma szerint nyugdíjba mehessen. Ergo, ha valamiért például megvonnák tőle a rokkantnyugdíjat, amit majd időközönként felül fognak vizsgálni, akkor neki még 10-évet kéne lehúznia valahol. Na most lehet ezek tök nyilvánvaló dolgok egyeseknek, de engem például ez így nem kicsit felbaszott, mint ahogy az is, hogy például a rendőrt, aki az utcánkba lakik, 54-éves, még visszaakarnák rángatni az állományba 57-éves koráig. Kérdem én, hova, és egyáltalán minek?

Ugyan morbid elképzelni, de lassan már tényleg az lesz, hogy a cégeknél a beléptető kapu mellett nem a bicikliknek kell majd tároló, hanem a mankóknak, járókereteknek, tolószékeknek, a raktárban meg külön részleg a tepsiknek, illetve parkoló a halottas brigádnak, hogy aki kidőlt azt már a rutin részeként vihessék is el.

Mindeközben a srác nem talál állást, már lassan 1-éve a diplomás, pályakezdő munkanélküliek országos méretű klubjának tagja, ahová bekerülni semmibe se kerül, de kilépni onnét már annál nehezebb. De szintén felhozhatnám egyik osztálytársamat, akivel nemrég találkoztam a Tesco nevű csodában, mint pénztáros, érettségivel, nyelvvizsgával, rendszergazda és masszőri szakmákkal a háta mögött.

Apropó, ha már úgyis témába jöttek a cigók, nem tudom ki hallott a Kanadai esetről, amikor X cigó família menekültként(!) kiment Kanadába (értitek, mint ha innét Kalashokkal üldözték volna el őket), és ahogy a szemét, szemét marad, akárhová is fújja a szél, úgy ők is ugyan úgy csinálják a “kis” balhéikat, illetve a tradicionális cigány lelakást. De azaz eset se volt semmi, ha már előbb említettem a Tescot, amiről nemrég hallottam, hogy vásárlásból épp jött ki az ürge jól megrakott kocsival, majd kifelé menet eldobta a blokkot, amit egy cigó felvett, és a kiccsaláddal együtt elkezdtek balhézni, hogy a hapsi biz ellopta az ő(!) kosarukat, rendőr kijött, miegyéb, a hapsi egyetlen szerencséje az volt, hogy bakkártyával fizetett, amit vissza tudtak ellenőrizni. Természetesen a füstös brigád ekkora már közel se volt olyan hangos, hanem gyorsan felszívódott.

Tudom sose jó dolog politizálni, de egyszerűen történnek olyan dolgok ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, vagy legalább is érdekes róla hallani. Így vagyok például ezzel a pornó adóval, amiről nem túl rég láttam egy jó kis beszélgetős műsort, ahol azt feszegették, hogy ezzel az intézkedéssel ismét a szarnak adnak egy jó nagy pofont, hisz még egy átlag ember is tudja, hogy a DVD piac pang, a VHS és a nyomtatott magazinok rég halottak, köszönhetően az internetnek, ahol a 18-éves beléptető ablak 99%-ban a kutyát nem érdekli.

Na de sikerült kicsit elkalandoznom haver és a munkakeresés témájától ezzel a cigányos, pornós kitérővel, ám ha hiszitek ha nem, ezek is szerepelni fognak a következő storyban. =) Történt ugyanis, hogy a srác elment a munkanélküli hivatalba, ahol mint pályakezdőnek, kötelezően részt kellett vennie egy amolyan tanácsadás félén, úgy hogy mehetett a hivatalba (de nem a Jenőhö) ahová úgy hozta a sors, hogy sikerült korán érkeznie. Először leült kinn a folyosón, és az első érdekes dolog már itt feltűnt neki, mégpedig hogy a faliújságon nem vicc, de olyan poszterek népszerűsítették az álláskereső klúbot, amik totál úgy néztek ki, mintha a ’80-as évek Amerikájából kerültek volna ide. =D Jó nagy betűkkel Job Club, három felkiáltójel a végén, és nem vicc, az egyik poszteren a Dallasos Jockeyra emlékeztető cowboy figura pózolt, a másikon egy David Hasselhoff szerűség csak szőr és Kitt nélkül, még a harmadikon egy Oprah hasonmás, túlsúlya nélkül, és még ha ez nem lett volna elég, mint ha valami fogorvosi rendelőbe készültek volna eredetileg, mindegyik pózer szinte ugyan azt a vakító fehér mosolyt kapta.

Szóval már ez is egy érdekes memento volt (szakadtunk rajta mikor mesélte) ám ami ez után jött, na az feltette az I-re a pontot. Tehát haver ott ül kinn, nézi ezeket a nosztalgia wannabeket, mire kijön egy olyan 30-as nő, megkérdezi mit szeretne, haver mondja miért jött, nő tök kedves, mondja be lehet fáradni, vannak gépek, lehet netezni, majd egy félóra múlva jön a tanácsadó előadást tartani. Haver persze egyből felvette a poszteren látott vigyort, hogy nem kell ott szobrozni, hanem addig elütheti az időt valamivel. Na most talon gépek amiket csak így kiraknak, képzelhetitek milyenek egy hivatalban, szóval ránézésre sütött róluk, hogy azok a dolgozóké voltak, csak lecserélték őket vagy öt éve. XP, CRT, ATA rulez, tiszta nosztalgia, gépen van IE és FF, de különbség az nincs, mert ha gyorsan gépelsz a Googlebe, mindkettő fagy. YT letiltva, hát nem túl izgalmas, de jobb mint kinn ülni és várni.

Rajta kívül még ketten voltak a teremben, két srác és egy csaj. Aki mellette ült amolyan 30-éves forma, a másik kettő olyan 20 körüli, haver netezik, és egyszer csak mire lesz figyelmes?  Hogy a fiatalabbik srác azon a bizonyos vörös csövön szipi-szopi Kleopátrát néz, nyilvánosan, egy hivatalban, miközben vele szemben a géphasználat papíros, hogy mire lehet használni a gépet és mire nem, mögötte pedig a terem másik végében a titkár csaj pont rálát az ő monitorjára. Kész, priceless moment, ahogy mondani szokták. =D

A másik idősebb srác persze kiakadt “Hülye, nem normális barom, facebookoznia se szabadna nem hogy közben pornót néznie!” aztán 10 perccel az előadás kezdete előtt a srác lelépett, mire a másik megjegyzi “baltát kéne az ilyennek baszni a fejébe” és ha engem kérdeztek, igaza is volt. =) Rövidesen elkezdődik az előadás abból a hallgatás, de nem jegyzetelős fajtából, mikor havernek feltűnik egy jó nagy 72-es félkövér betűkkel ért szöveg, ami pont vele szemben volt a falra ragasztva, és nagyjából az állt rajta, hogy: “A helységben szíveskedjenek a testi higiéniai szabályok betartása mellett megjelenni.” ami hát gondolhatjátok kik miatt lett kiírva. =)

Nos hát ennyi lett volna a mostani beszámoló, zárás gyanánt egy darabnyi múlt:

Idősebbeknek szerintem ismerős lesz a készülék, a fiatalabbaknak pedig leginkább úgy tudnám összefoglalni, hogy ez a TV akkor volt sláger, amikor még volt miért TV-t nézni, és nem volt se VV5, se Alekosz, se semmilyen “valóság” shau. =)

Reklámok

17 hozzászólás to “Munka, Álláskeresés, Politika”

  1. Igen! ilyenen néztem valamikor a szocialista rajz és bábfilmeket és nem rakták teli a müsort minden szaral,délután nem is volt adás.

    Engem az háborit fel amikor nyugdijba megy valaki és még utána is dolgozik,magyarul elveszi a munkát a fiataloktól holot már kap nyugdijat mint a szomszédom is.

    Hamár politika is szóba jött,a szerebeknek benyomot az Angela Merkel,nincs uniós tagjelölt státusz,csak azért mondom,hogy képen legyetek a magyar hiradók ezzel nem foglalkoznak.
    Kellet nekik a megint a szart enni

    • Nekem ha jól emlékszem Nils Holgerson, Kis Vakond, Ezüst Nyíl, hasonlók voltak az elsők között, illetve határozottan emlékszem hogy volt még valamelyik adón Gumimacik is. Aztán jött később a Cartoon, de ahhoz már VHS kellett hogy tudjuk fogni, illetve ezen néztem a DB, SM, satöbbi dolgokat is. =)

      Nyugdíjas de dolgozik ez ismerős, de ilyenkor a munkáltató is hibás, mert ő foglalkoztatja, ami érthető is, mert nem találna a helyére olyat, aki akkora tapasztalattal rendelkezik az ottani gépek, eszközök, munkafolyamat terén, és aki annyi pénzért, annyi dolgot be is vállal.

      Szerbekről hallottam, hogy már megint megy a balhé, de szvsz a mostani euróválságban jobb is, ha nem lépnek be. Mi is örülhetünk, hogy nem tértünk még át az euróra, mert még nagyobb szarban lennénk, mint most vagyunk. Nem véletlen, hogy a Britek is tervezik a kilépést az unióból.

      • Azért azt hozzá kell tenni, hogy egyrészt 60-80ezer forint az öregkorra vajmi kevés, hiszen akkorra jönnek elő a súlyosabb betegségek és a pénz fele gyógyszerekre megy el, a másik pedig ami marad a csekkekre, ergo szegény mami csak a gyógyszert szopogathatja, meg maximum a piacon kapható 200ft/kg csirkehátat, ami elég elszomorító.
        Másrészt a nyugdíjasokat ugye feketén dolgoztatják, tehát olyan értelemben munkát biztos nem vesznek el, + ezek a melók nagyrészt 4órás hajnali takarítós melók, meg egyéb alap dolgok (nyilván tisztelet a kivételnek), nem hinném, hogy a két diplomás gyerkőc elmenne társasházakat takarítani és kukákat ürítgetni, így többnyire alaptalan és fölösleges ezt firtatni.

      • Igen, de ez is csak úgy a nyugdíjasok felére érvényes. A másik fele viszont 50 max 55 éves kora óta nyugdíjas, laza 10.000 forintot kifizet a húsboltban, a Tescoban a kosarába 2 rekesz sör van, 3 kiló csirke, 3 kiló pulyka, stb. Illetve ugyan ezek általában az orvoshoz is azért ülnek be, mert nekik az egy program, hogy benn ül Bözske néni, és Bori, Juci, Saci nénivel 2-3 órát elbeszélgetnek, sorszám persze náluk, bemennek, orvos felír nekik valamit, amit aztán lehet ki se váltanak, vagy ha ki is váltják, a kredenc mélyére kerül.

        A munkánál ugyan ez, egyik haverom nagy cégnél dolgozik, nyomdában, ott konkrétan van 3 takarító az egész cégnél, a nyugdíjasok pedig laza 2-3 munkakört is betöltenek egyszerre. Raktáros, művezető, gyártás előkészítő az öreg egyszerre, igaz ezért nem 3 fizetést kap, hanem csak egyet, de ez neki lényegében már csak nyugdíj kiegészítés, hisz dolgoznia már nem kéne, és azt se hiszem, hogy azért jár be, mert a nyugdíjból nem tudna megélni.

  2. Nem is értem cigány helyett miért nem hiperpigmentáltat írtál 🙂

    • Igazad van, kirekesztő náczi voltam és ezért most rettegniük kell szegényeknek. =( Holnap megyek is a pógá hivatalba a Jenőhö, kárpótlást fizetni, hogy legyen miből az életben maradásukhoz elengedhetetlen kisfröccsöt és kisvilmost venni.

      • Pontosan, látod most igazán segíted ember társaidat ezzel a cselekedettel. Büszke lehetsz magadra, elvégre őket lenézik, kiszorítják és nem adunk nekik esélyt a munkára ezért megélhetés miatt teszik amit tesznek!

        Gondolom fordítógép nem kell szóval most vegyünk fel valamivel komolyabb hangulatot.

        Én nemrég fejeztem be a tanulást, félig meddig önszántamból mert a fizetős iskola drága nekem és most egyenlőre leendőbeli munkavállalóként(FELSŐFOKÚ OKJ vizsgával rendelkezek) arra kell gondoljak, hogy az általad is említett üzletláncnál találjam meg a HÚSSZÚ távú munkahelyem. Szeretek dolgozni és ha nincs más csinálom, de Média Technológusként azért eléggé eltér a tanult szakmámtól. Ebben a körben viszont az öregeket még szívesebben látják ha hajlandóak megtanulni az új vívmányok kezelését.
        Elég nehéz munkát találni mert nemcsak a saját korunk béliekkel küzdünk érte de az apáink generációja is beleszól.

        A minap voltam szükségszerű vásárláson amikor hallottam, hogy két öreg beszélget a sztorijuk ennyi volt röviden:
        “… most, hogy nem tudok már sem a feleségem sem én dolgozni ezért örülünk, hogy a számlákat tudjuk fizetni. Már arról beszéltünk, hogy egyszerre kéne meghaljunk mert az egyikünk nyugdíjából a számlákat sem tudnánk fizetni, nem hogy még megélni.”

        Elég szomorú, hogy itt tartunk de az optimisták ilyenkor mondják, hogy:
        ‘Lesz még jobb is.’ ‘Rosszabb már úgysem lehet.’
        Én erre azt szoktam mondani, hogy örülök ami most van mert holnap csak szarabb lesz.
        Irigylem az optimista embereket, lehet csak azért mert én már nem sok reményt látok, hogy jobbra fordulnának a dolgok.

      • Sajnos baromi nehéz most munkát találni, pedig akkor se volt egyszerű, amikor én végeztem. Szerencsére akkor viszonylag hamar el tudtam helyezkedni, csak hát most meg a helyzet lett olyan, hogy a cég jövője bizonytalan, én pedig meg szeretnék próbálni valami mást.

        Öregekből van olyan aki tényleg kidolgozta magát egy életre, háborúban harcolt, nagy szegénység, mi egyebek, de szép számmal van olyan is, amelyik 25-év munkaviszony után ment el nyugdíjba úgymond “gyerekkorában”. Anyai nagymamámék szomszédja például olyan volt, hogy alig lett meg neki a nyugdíjhoz szükséges minimuma, és 50-éves korától már nem dolgozott.

  3. Zengernek üzenem, hogy a Médiatechnológus (asszisztens) egybe van írva, tudom, nekem is ez a végzettségem. ;]
    Amúgy a papír önmagában szart sem ér, remélem tisztában vagy vele. Az osztályom 80%-a egyrészt nem ért hozzá, konkrétan egy enyémek ott csaltak a cuccokkal, ahol csak tudtak, egymásról másolták a korábban órán megírt programkódot (kíváncsi lennék, mi lesz az első munkahelyen majd), a megvalósítás pedig a 90-es évek animgif korszakára hajazott a legtöbbnél, iszonyatosan brutál szarok voltak és legtöbben mégis megkapták a 4-es, 5-ös osztályzatokat, mert a vizsgabiztosok le sem szarták az egészet (igazából ott is a pénzre ment az egész, hitegetnek persze, hogy ezzel a szakmával mennyire nagyra fogod vinni, majd az OKJ befejeztével kibasznak mint macskát szarni, hogy menjenek az újabb pénzes zsákok). Ez is telített és híg szakma lett, mint a rendszergazdai/cukrász/körmös/tuggyaafaszom, mert elhitetik a diákokkal, hogy kevés belefeccöléssel és kattintgatással, mennyi pénzt fogsz keresni.
    Tudod nekem igazán nagy csalódás volt az egész procedúra, mert a lelkemet beleadtam a dologba, magamtól csináltam mindent 0-ról és baromira igazságtalannak tartottam/tartom, hogy míg én 4hónap éjjel-nappali munkát fektettem a végső vizsgáimba, addig a többiek nap mint nap arról beszéltek, hogy hol melyik kocsmában rúgtak be és milyen könnyű ez az egész. Az utolsó hónapban már nem is volt suli csak olyan fakultatív órák, ahol a tanároktól lehetett segítséget kérni ha elakadtál, na ott kb 3-4ember volt állandó jelleggel, a többi csavarogni ment, vagy ha bent is voltak akkor játszottak.
    Természetesen, a papír után, mindenki ment munkát keresni, baromi kevés sikerrel, akikkel beszélgettem pár hónap után azok nagyrésze más szakmában helyezkedett el és szinte kizárólag azt is ismerősi köröknek köszönhetik/ték. Persze volt olyan is, akinek kényelmes volt az iskolai élet + elhitte hogyha marad, akkor az animációs szakon, vérprofi animátorokat faragnak majd belőlük, nekik innen is üzenem, hogy sok sikert. 😀

    A munkanélküli hivatalról ne is beszéljünk, mert gyász az egész. Kezdjük azzal, hogy itt Pesten bejutni a helyre kész őrület, amíg bejutsz az épületbe(!!!), az egy fél nap, bezony akkora sor áll kint az utcán és ha bejutsz, akkor sem csinálnak semmit, csak felveszik az adatodat, oszt majd értesítenek (jaja hát persze) addig keress te magadnak munkát, vagy válogathatsz az éppen aktuális, szemétszedő, utcaseprő vagy építőmunkás segédi dolgokból. Sajnos azt kell mondjam, hogy szinte tök fölösleges az egész, mert én még nem hallottam olyan embert, aki jutott volna valamire a hivatal segítségével.

    Ami pedig a nyugdíjat illeti, nincsenek illúzióim, 100%-ig biztos vagyok benne, hogy a korosztályunk nagy része nem fogja megélni a dolgot (főleg ha majd még feljebb tolják a korhatárt), ha mégis, akkor még annyi pénzt sem fogunk kapni, mint a mostaniak. Evvan.

    • Ilyenkor örülök, hogy nem vagyok Pesti, mert a nálunk lévő hivatali kavart se bírom, de az ottaniba tuti beleőrülnék. =)

      OKJ-val kapcsolatban ezért volt jobb például nálunk a gimis OKJ, mert ott aki nem tudott, azt nem is engedték vizsgázni. Aki leszarta, összelopta, a végén rácseszett, akinek nem volt hozzá érzéke, annak pedig tényleg tepernie és orrvérzésig gyakorolnia kellett, hogy megüsse az elfogadható szintet. Igaz ehhez olyan tanárok és osztályközösség is kell, de én úgy vettem észre a gimis OKJn általában komolyabban veszik a dolgot, mint a felsős OKJn. Mondom ezt azért, mert ismerősöm járt felsős webprogra, és ott totál az ment kábé, mint amit te is leírtál. Egy-két ember tényleg tudott, a többi meg csak bejárt, ha épp nem a közeli kocsmában boros kóláztak.

      Nyugdíj… szép álom, de valószínűbb hogy tepsiben visznek majd el minket a melóból.

    • Köszi, hogy szóltál az íráshiba miatt de csak úgy megszokásból írom külön. Még az ‘oktatásnak’ nevezett valami alatt kezdtük el csoport tagokkal úgy viccként mert tudtuk, hogy szar sem lesz ebből a szakosodásból.

      Hivatali dolgokkal egyetértek, mire bejutottam úgy 3x ment át a teljes zenelejátszóm zenelistája(nem kicsi a választék rajta) és azóta is csak mindenféle béna munkával keresnek fel. Elküldtek volna egy bohóc által reklámozott étterem láncba pultosnak! Vicces mert ez volt a legjobb amit az egész idő alatt adtak.:D

      Szóval további hozzá fűzni valóm nincs húztam onnan. Nagyobb esélye van, hogy találok magamnak munkát amivel talán elégedett is leszek.

  4. Pont ugyanilyen tvnk volt nekünk is itthon! 😀
    Álláskeresés jah, kész rémálom és azaz igazán elszomorító h jó nagy eséllyel úgyse ajánlanak elfogadható munkát.

  5. Ismeretségi kör nélkül nagyon nehéz, a jobb állások nagy többsége nálunk is “így kel el”. Volt osztálytársam bejelentkezett, letelt a 3 hónap, egyszer se hívták, utána muszáj volt bevállalni bármit.

  6. Az OKJ-s médiatechnológus tulajdonképpen mit tanul? Ahova én jártam felsőoktatásban volt ilyen szak is és elég magas szintű képzettséget szerezek a hallgatók. Többek között tanultak hírközléstechnikát és hálózati architektúrákat (PSTN/ISDN, celluláris kommuikáció: GPRS, EDGE, 2G…4G stb, HFC DOCSIS, HFW RLAN stb), na meg szélessávú médiatovábbító rendszereket (DVB, tv-rádió, műholdas rendszerek stb). Már csak ezzel el lehet menni akármelyik mobil- vagy internetszolgáltatóhoz műszaki állásba.

    Hogy az öregek soha nem akarnak nyugdíjba menni tényleg bosszantó, de azért azt tudni kell, hogy bizonyos fizetési sávok vannak meghatározva, amibe ha belesik a dolgozó, akkor ahhoz tartozó százalékos levonást végeznek a nyugdíján, vagyis kevesebb kap, mintha nem dolgozna mellete. Úgy tudom egy bizonyos összeg fölött már nyugdíj se jár. Részletes adatok talán a munka törvénykönyvébe találhatók vagy esetleg még a nyugdíjfolyósító intézet honlapján.

    • Amit, mármint a munka törvénykönyvét már egyszer megbuherálták Orbánék, elég szarul, és nem sok reményt látok arra, hogy a verzió 2012 jobb lesz, sőt. Az alapján a kavar alapján, ami már most is megy körülötte, én azon lennék a leginkább meglepődve, ha nem az is úgy végződne, mint az egykulcsos “adó reform”.

  7. Jé ismerem ezt a tévéfajtát! Amikor kicsi voltam, egyszer átmentem nagymamámék szomszédjához és egy ilyen tévén néztem mindenféle videokazettát, közöttük a Keresztapa első részét (8-9 éves lehettem).
    Az álláskeresés pedig kész rémálom, testvéreim tudnának szép történeteket mesélni (különösen nővérem, akit nagy cégénél rabszolgahajcsár tempóban hajtottak). Normális melót nagyrészt apám ismeretségi körének köszönhetően kaptak. Anélkül ugyanis tényleg nagyon nehéz, én speciel nem tudom hogy fogok egyetem után munkát szerezni.

  8. Ismeretség nélkül kábé 15-20% arra az esély, hogy munkát találj, és a “kimegyek külföldre oszt hawaii!” című történet is 70%-ban úgy szokott végződni, hogy néhány hét után az illető jobb esetben a maradék pénzén haza tud jönni, rosszabb esetben meg haza hozzák. Ezeket egyébként havernak mondták ott azon a tájékoztató akármin.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: