Sailor Moon is back… and I ain’t happy!

Hát ennek is eljött az ideje…

Hazudnék ha azt mondanám, hogy meglepett a hír, miszerint a Sailor Moon is kap (végre?) egy remaket a 20. évfordulójára, hisz a remake készítés már régen is szokás volt a nevesebb, anno nagy népszerűségnek örvendő daraboknál, ma pedig ez egyenesen divattá lett.

Mint egykori rajongónak, és olyan személynek, aki máig kellemes nosztalgiával tekint a franchisera, nyilván örülnöm kéne, hogy újra előveszik, és tűkön ülve kéne várnom a megjelenést, mégse így van. Épp ellenkezőleg, inkább csak távolságtartó szkepticizmussal méregetem azt, és már előre sejtem, hogy a várható végeredmény méltatlan lesz, az eredetihez képest.

“Most mi bajod?! Még nem is láttad! Örülj már hogy újra lesz SM!!!4!” – vághatná most a fejemhez bármelyik kortárs, és talán még igazat is adnék neki(k), ha nem lenne meg minden okom a kételkedésre.

A régi rajongó egy igen érdekes álltafaj, ami arról híres, hogy sajnálatos módon beható ismeretek birtokában van az adott művel kapcsolatban, elvárásai vannak, amihez jogosan ragaszkodik is. Épp ezért nagyon nehéz a kedvében járni, mert ha hozzányúlnak (egykori) rajongása valamelyik tárgyához, akkor a legapróbb eltéréseket is azonnal észreveszi, ráadásul utálja, ha megpróbálják átverni, és ennek kegyetlenül hangot is ad.

Alapvetően a remake készítés nemes célnak nevezhető, ami nemes szándékkal párosul, miszerint az egykori célközönség kedvében járva, a kornak megfelelő modern grafikát használva, felújítva adjuk elő ugyanazt, ezzel felidézve bennük az egykori gyermeket/tinit. A gyakorlatban azonban, a remake készítést sokszor nem eszmei, hanem színtisztán anyagi célok vezérlik, aminek a végeredménye igen gyakran egy kicsit szebb, itt-ott az eredetire emlékeztető, de a külső mögött lelketlen klón lesz.

Mondhatnánk persze, hogy nem kell ennyire borúlátónak lenni, de sajnos azok alapján, amiket az elmúlt évek alatt láttam remake címen, nos nem sok okom van az ellenkezőjét feltételezni. Erre az egyik legjobb példa nem is oly régről a Dragon Ball Kai, ami tipikus példája annak, milyen az, amikor nemtörődöm, lusta módon állnak hozzá egy újrafeldolgozáshoz.

A remakeket első körben, minden rajongó a grafika alapján kezdi megítélni, és általában sajnos itt szoktak kezdődni a problémák. Pedig az elvárás nem túl nagy, pusztán annyi, hogy ha HD-t ígértek, akkor legyen igazi HD, minden ízében, és ne az legyen, hogy HD címen sokszor ugyan az a 480p minőség köszön vissza, mint 10-20 évvel ezelőtt, csak épp 16:9-es képaránnyal.

A második kritikus pont (és ez a fontosabb) a történet, cselekmény, karakterek trio, aminél az elvárás szintén nem több annál, hogy az eredetihez hű maradjon, mindhárom. Sajnos azonban pont ez a rész bizonyul a legnagyobb buktatónak a legtöbb remake számára, annak ellenére, hogy a legtöbb mainstream anime egyik téren sincs túlbonyolítva, sőt jórészt csak kliséknek kell/kéne újra megfelelni.

A gond épp ezért legtöbbször nem is abból fakad, hogy rossz lenne a történetmesélés, vagy hogy egy karakter szerepkörét nem sikerül visszaadni, hanem hogy ezeket nem tudják együtt úgy működtetni, hogy az eredetihez hű hangulatot teremtsenek. Az ok pedig borzasztó egyszerű, hanyagság.

Azt gondolom ennyi nagyjából elég is volt ahhoz, hogy körülírjam, miért vagyok borúlátó az SM remakel kapcsolatban, és képviselem azt az álláspontot, hogy jobb lenne, ha inkább el se készülne. Ami persze hiú ábránd, mert úgyis elfog előbb-utóbb, ezt már nem lehet kikerülni, de egy biztos, én leszek olyan rendes saját magamhoz, hogy megkímélem magamat ettől, az eljövendő Sailor Moon Kai-tól.

Reklámok

28 hozzászólás to “Sailor Moon is back… and I ain’t happy!”

  1. Hát ha a Kai-t veszik például az nem akkora gond szerintem. Nem lett az olyan rémes mint sokan mondják. Beharangozták mikor készült, hogy a mangát követi így nincs filler epizód egyedül ami fájt nekem az a graifka. Nincs bajom az újjal ami az intro illetve híresebb jeleneteknél használtak… de valahogy a régi még MINDIG jobban tetszik.XD
    A zenékből nagyon kevés tetszett.

    A sailormoon (mint ahogy a kis képregény amit demonstrációnak hoztál) nem egy nagy hűhó úgy átlag epizódonként. Nővérem inkább nagyobb híve volt mint én bár pár részt máig szívesen megnézek ezért csücsül a gépemen az első évad.XD Nővéremnek meg legalább lesz meglepi ha talán nálunk is kiadják… vagy max abridgelek egyet össze.XD

    A remakek sajnos elkerülhetetlenek de csak remélem, hogyha CSAK a kai színvonalát hozzák sokat nem bukunk. Csak a zenéket tartsák meg vagy legalább 100x olyan jókat hozzanak helyette különben elveszik az élmény.

    Ennél jobban csak a Berserk Remake miatt aggódom, nekem már maga a grafika nem tetszik a sok CG-vel. Gondolom te is láttad már az előzeteseket. Na amiatt van egy érzésem, hogy sírni fogok… de nem örömkönnyeket.

    • Nem volt ótvarszar 2/10 a Kai, de egy jó nagy lendítés volt a végeredmény, az ígéretekhez képest (igaz ez mára már állandósult jelenséggé vált). Ráadásul a Buu saga, ami spec az egyik legjobb rész a Z-ben, totálisan ignorálva lett.

      Berserk remake az a másik jómadár, egy videót láttam róla, de annyi elég is volt belőle. Nem vagyok erre se kíváncsi.

  2. Engem annyira nem fog meg a HD meg 3D, sőt, a remake-k sem nagyon tudnak lázba hozni, bár általában azt mondom: “még mindig jobb a régi levetítése kamu HD-ben és fake 720p-on, mint hogy szét b*sszák az eredeti szériát egy röhejes filler évaddal, lásd Dragon Ball GT”.

    Mondjuk ha ide is betervezik azt, hogy a fillereket mellőzik, akkor csak az lesz a kérdés, hogy kinek hogy fog ez bejönni? Mert habár a 2 UFO manóson kívül nincs, legalábbis tudtommal (a mangát nem olvastam), nem ott szerezte vissza a főhősnő az erejét?

    Valamint mi lesz, ha ugyanazt eljátsszák, mint a DB Kai-nál, hogy az utolsó arc-ot kihagyják?

    • A grafikai felújításnak nem vagyok ellene, feltéve ha a rajzstílus hű marad az eredetihez. Anno az Amerikaiak például jó pár extra effekttel dobták fel azt a verziót, ami náluk kijött.

      Fiilerekből olyan túl sok nem volt az SM-ben, legalább is az első 3 szériában. Egy mainstream animében kell azért 6-8 résznyi műsoridő 1-1 ellenségnek, hogy valami kis jellem, stílus szerűséget villantson. Ellenkező esetben az történik, mint a Super szériában, amikor Mimette után a többiek mind 1-2 epizódosak lettek, és bár meg volt bennük a potenciál, a skillek, mégse tudták őket kibontani, mert nem jutott nekik elég műsoridő.

      Amit említesz a 2. széria elején a két idegen elf, az teljesen non-canon, anime only, viszont az a durva, hogy ennek ellenére jobban meg van csinálva, mint a későbbi szériákban egyes canon csapatok.

      Starsal amúgy se vesztenénk sokat, az sajnos elég gyenge lett az animében.

  3. Ugyan nem vagyok egy kiköpött SM-fan (kábé annyit láttam belőle, amit anno leadtak az RTL-en), de ennek spec nem sok értelmét látom, meg az ilyen remake-eknek úgy általában. Mostanában jah, nagyon nagy divat lett a ’80-as/’90-es évek népszerűbb sorozatait leporolni, de egy az, hogy minek, kettő: legalább csinálnák jól. Ott volt a két évadnyi Slayers Revolution. Kaki. Most itt ez a CG-orgia Berserk film-trilógia. Kaki. Az új Kenshin? Kaki. Már nem tudom hány éve készül a Versailles no Bara film, de állítom, az is akkora csalódás lesz, mint ide a Mars.

    Hiába nah, kifogyott a szigetország az ötletekből…

    • Régen is készültek, nem egy régi animének, ami anno csak VHS-re jött ki, csináltak DVD minőségű feldolgozást Flash alcímmel, bár tény, ezek jobbak voltak, mint a mai HD-k.

      Egyébként én is ezt kérdeztem először, minek? Ha nosztalgiázni szeretnék, előveszem az eredetit, a mai generációt meg pont nem fogja érdekelni. Közhely, de igaz, mindennek meg van a maga helye és ideje.

      Slayerst azt inkább folytatták, mint feldolgozták, de sajnos ennél is csak a “minek?” kérdés tehető fel, mert baromira erőltetettek és feleslegesek lettek az új szériák.

  4. cheatergs Says:

    Ahol én olvastam, csak annyit írtak, hogy lesz új SM, azt nem, hogy milyen formában. HD (ez nem remake, csak vizuális szűrő meg újravett hang), remake (amikor a semmiből készítik el ugyanazt, ami eredetileg volt), vagy sequel (új sztori-forgatókönyv-rendező-akár szereplők). Naokót is megemlítették, de ez ugyanúgy hidegen hagyott. Remélhetőleg nem a Toei lesz érte a felelős, mert belőle épp elég volt egyszer.
    A Shaft túl elborult lenne; a KyoAni/A1 túl sol-ozná; a Madhouse-nak nem a stílusa; a Ghiblinek nem való; a Gonzónak nem állna össze az egész (mint kvázi az összes animéjénél); a Studio Deennél mindig beszívva dolgoznak; a Pierrotra szerintem senki nem gondol; a Sunrise… hát…; a Bones/White Fox/Manglobe/Production IG olyan felemás lenne; a Gainax (akik tuti nem fognak rajta dolgozni) valami halál mást hozna ki belőle (vaó, mekkora rage lenne ott!); a többi stúdió meg olyan, amilyen.
    Ha választani kellene a Bones-os négyesre mutatnék, mert náluk van esély arra, hogy nem egy az alapokhoz vadidegen vagy rajzilag förmedvény cuccot adnak le, bár elképzelésem sincs, hogy mit gondolnak a mahou shoujóról.

    A dark SM-nél meg valószínűbb a moe-SM (Madoka után szabadon).
    A “rész írása” sem ütött, mivel ennél sokkal egyszerűbb egy epizód (új ötlet-új monszta-Senshik belekeverednek/kikapnak-jön Tuxedo/elmegy-Usa win).

    Ahogy elnézem, én fogok jól járni, mivel sose voltam/vagyok fan, ezért is nincsenek elvárásaim, továbbá nem is várom, egyszerűen csak megnézem, és írok magamnak egy véleményt, mint a többi látott animéről.

    • 99% hogy valami rövidre szabott HD remake lesz.

      Amúgy ember, szerinted ki más lenne érte a felelős, ha nem az a stúdió, akinél a jogok vannak? XD Majd szerinted a Toei egy ekkora hypenak a jogait odaadná másnak… hülye lenne, max co produkció lehetne, de nem lesz.

      Máig nem értem mi a redvás punci bajod van neked azzal, hogy a Toei csinált belőle animét, és el ne kezd nekem azt a gyökérséget magyarázni, mint anno a Silveren, Marikoéknak, hogy mert ha a KyotoAni csinálja akkor “több komolyság” lenne benne, mert komolyan mondom, itt kapok agyfaszt. XD

      “A “rész írása” sem ütött, mivel ennél sokkal egyszerűbb egy epizód.” -> Hülyeség, a kép speciel pontosan bemutatja, milyen egy átlag epizód, amikor csak a save the day klisé dominál.

      • cheatergs Says:

        A Kodanshánál biztos vannak jogok, azt nem tudom, hogy a Toeinél is. S mivel nem említették meg, hogy ki a készítő stúdió, ezért kezdtem tippelgetni. Ha mégis ő, hát akkor ez van.

        A Toei jobb napjaiban is középszerű stáb, akiknek az általam látott legjobb animéjük az Iriya no Sora, és akik az SM-et az én ízlésemnek rossz irányba vitték el a mangához képest, pedig előbb láttam az egész animét.

        A silver óta próbálod összekötni a nevemet a KyoAnival tévesen, és ezt fárasztó állandóan külön cáfolni. Én például az első infód óta emlékszem, hogy anime Rei/FLCL/SM Classic anime FTW; nem kell ehhez visszalapoznom, és nem fogok neked esni, hogy miért nem a manga Rei/Seto no/anime S és Stars (Outerek miatt). Miért nem jegyzed meg évek óta, hogy én a KyoAnit egy lecsúszott sol-os stúdiónak tartom, ami a Clannad óta csak olyat gyárt, ami nem izgat? Írtam erről ide is, visszakeresheted.

        Az előző hsz.-emben ez szerepel: “KyoAni/A1 túl sol-ozná” Akkor szerinted azt akarom, hogy ők készítsék el?
        A későbbi négyesre mondtam, hogy esetleg megkaphatnák a projectet, mert franc tudja, mit hoznának ki belőle. Lehet egy elnyújtott Blood-C-nél nem futná többre nekik, lehet, hogy sikerülne valami szavatossági időn belül fogyaszthatót tákolni.

      • Lehet én látom csak ezt túl evidensnek, de: http://en.wikipedia.org/wiki/Toei_Animation ott van a 2010s résznél.

        A Toei-t lehet szidni, hogy fillereznek (ami közhely, mert ma már 12 részes sorozatok között is akadnak olyanok, ahol 8 rész merő időhúzás) hogy nem jól adaptálnak (ez megint relatív, spec az SM-ben is volt nem egy olyan anime-only húzás, ami épp hogy hozzátett 1-2 karakterhez, mint a Naru+Nephrite szál) de egy biztos, azok az anime adaptációk, amiket készítettek, azokból nem egy vált világhírűvé, egyben mérföldkővé a saját műfajában. Ergo amit csinálnak, mainstream animéket, azokat jól csinálják. A gond ott van, amikor rájönnek, hogy “befutott a hajó” és ellustulnak, mert tudják, hogy a cím úgyis eladja önmagát.

        Egyébként kíváncsi lennék, szerinted milyen irányba kellett volna elvinni egy olyan girly animét, ami arról szól, hogy csajok extravagáns öltözékekbe változnak át? Ezt már anno Tapsy és Mariko is kérdezte tőled, de érdemi választ akkor se adtál rá. Nézz már rá a karakterekre meg a történetre könyörgöm, mit vársz?

        Valóban tévesen kötném össze? Lehet te már nem emlékszál rá, de csak az én oldalam chatjén legalább háromszor jöttél velük, és az elméleteiddel, hogy lehetett volna ez komoly stuff. Anno nem egyszer fárasztottál már le ezzel, meg a többieket a Silveren, érthető, hogy ugrok, amikor ennek a jelét érzem.

        Mindegy, a lényeg, hogy szerintem erre a remakere semmi szükség nincs, csak hát a pénz az kell.

      • cheatergs Says:

        Toei, hát ez van.

        Na! Az írja, hogy nem akar komolyságot mahou shoujóba, akinek a Madoka bejött?=)
        Neked tudom, írtam a chatbe, hogy megnéztem volna a KyoAni tálalásában, és össze is hasonlítottam az egy évados friss sol-okat a régi, 200 részes SM-mel, mondtam is, hogy ez igazságtalan, de tény, hogy előbbiek igényesebbek (ahogy Dodgersnek is írtad: rövidebbek, több pénz és ember egy részre).
        Tapsyra és Marikóra nem emlékszem, hogy vitáztunk volna ezen, velük szerintem csak a ficnél volt storm.

        Elméleti síkon filóztam, akkoriban is ezt mondtam, hogy miért ne nézhetnénk meg másként. A fentebbi stúdióktól láttam már villantani jellemek terén, a Toeitől nem. Nyilván alapanyagfüggő, de pont a Toei ment a saját feje után a kariknál, amiket fillerekkel, kétszáz részen át képtelen volt kibontani.

        Nem tudom miért látod istenkáromlásnak a bejegyzéseimet, amikor elmondásod szerint téged se izgat az új SM.

        Különben is a Toei csinálja, már nincs min elmélkedni.=)

      • Valahogy sejtettem, hogy elő fogod szedni a Madokát, ami mondjuk nem értem hogy jön most ide, de oké, belemegyek. =) Na szóval, nem tudom hogy vagy vele, de én komolyságot attól az animétől várok el, ami komolyan szeretné magát venni, és komolynak szánják. Az SM nem ez a kategória, az SM egy shoujo, a Madoka egy seinen, baromira nem mindegy. Egyébként a Madoka is csak a saját stílusán belül állja meg a helyét, úgy mint az SM.

        Vannak az SM-ben is drámai jelenetek, és előjönnek olyan témák, mint az önfeláldozás, stb, de ezek teljesen más szinten vannak, egyértelműen mainstream hangvételűek, mint az egész sorozat maga.

        A ficedről folytatott vitátok, az egy külön wall of text história volt. =)

        A karakterek a mangában se voltak jobban kifejtve, egyedül Venus volt az, akinek Naoko fontosabb szerepet adott, neki is csak azért, mert ő volt a franchise eredeti főszereplője, Sailor V, aki a mangaka kedvence volt még akkor is, amikor már bőven az SM-et írta. Aztán vége lett a Beryles arcnak, és ő is visszasüllyedt háttérszereplővé.

        Nem mondtam, hogy istenkáromlás, azért kaptam fel a vizet, mert azt éreztem, megint kezdődik az, ami régen. Egyébként az, hogy már nem foglalkozom a témával, nem jelenti azt, hogy a véleményem ne lenne meg róla. =)

    • A KyoAni nem lenne rossz választás abból a szempontból hogy általánosságban elég jól ragaszkodnak az alapanyagok sztorijához és a grafikai oldal minőségére sem sajnálják a pénzt, csak egyrészt a moe mániájuk miatt legalább egy öt évig kizárt lenne hogy bármihez hozzányúlnának ami emiatt ne tejelne, másrészt elég nagy lenne a veszélye hogy az eredeti karadesignhoz való ragaszkodás helyett egy kurrensebb, “aranyosabb” vonalra mennének rá, ami nem éppen a legjobb lenne. Legjobb választásnak a Toein kívül személy szerint a White Foxot tartom érdemesnek, de plusz egy esélyesnek ott van még a Madhouse, ha éppen olyan napjuk van hogy jó adaptációt csinálnak, lásd Hunter x Hunter 2011. A Gainaxot is ezek közé soroltam volna, ha nem lépett volna néhány kulcsfigura tőlük akik a híresebb, jobb címeket összehozták, így viszont a mostani Gainaxot jóval kevesebbre tartom mint a két évvel ezelőttit.

      • Gainaxal mondjuk együtt dolgoztak a Cutie Honey ovákon, szóval lehet jó hatással lenne a remakere, ha valakivel ismét közösködnének, de egyelőre úgy néz ki, hogy csak a Toei fog rajta dolgozni.

        KyotoAninak az SM egyrészt az általad említett Key féle dizájn miatt nem lenne jó, másrészt mert ők főleg rövid storykra vannak ráállva.

      • cheatergs Says:

        Csak fel kéne ébreszteni a KyoAnit, hogy nem csak moe van, és emlékeztetni őket a TSR-re. Egy rakás címet megnéztem volna tőlük (Umineko, Elfen Lied).
        Így a Shaft/Madhouse/felsoroltak viszik el előlük a normális címeket.

  5. chris92 Says:

    Nem vagyok nagyon izgatott mert grafikai ráncfelvarrást, HD-t meg minden tökömet könnyű csinálni na de megtartani mindazt, ami az eredetiben jó volt és azt áthozni egy másik érába…na azt könnyű elbaszni (mondom ezt úgy hogy nem vagyok nagy SM fan).
    Ha valami minőségit hoznak ki belőle annak örülni fogok, mert ennek egyenlőre felesleges rókabőr szaga van.

  6. Elsőre én is néztem, hogy “mi a fene van, már megint egy remake?” Amit furcsállok, hogy ilyesmiket is írtak, mint “inkább az idősebb korosztályt célozzuk meg”, szóval mintha pont azoknak akarnának most ezzel kedveskedni, akik anno 10-14 évesen nézték. Túl sokat nem várok tőle, meg kissé én is szkeptikus vagyok, de azért el sem temetem így látatlanban, szerintem várjuk ki a végét.

    Igazából inkább azért sajnálom, hogy remake lesz, mert az SM pont az a cucc, ami megérdemelne egy mangahű feldolgozást, és a mai napig nem kapta meg. Szerintem sokkal több értelme lenne kihozni a 18 kötetnyi mangából egy 26-52 epizódszám közötti sorozatot, mint a Toei régi, agyonfillerezett sorozatán újítgatni. (Mert ne mondjátok már, hogy nem, vagy alig voltak az SM-ben fillerek, ha úgy vesszük, egy-egy arc 90%-a gyakorlatilag pont az volt, mivel a “monster of the week” metódust a Toei találta ki, a mangában nem húzták ezzel az időt.) Persze sajnos valószínűleg itt is inkább a fanok megtejeltetése a fő cél, nem az, hogy esetleg a huszadik évfordulóra kihozzanak egy FMA: Brotherhood szerű cuccot az SM-ből, és ugye 200 részből több pénzt lehet besöpörni, mint 26-52-ből. Ettől függetlenül azért belenézek majd, aztán meglátom. 🙂

    Ja, még a Kai-ról: nézni nem néztem, de az ilyenek után valahogy nem is akartam: http://www.sankakucomplex.com/2009/04/21/dragonball-kai-massacred-by-censors/
    (Meg itt hallom Pétertől, hogy a Buu sagát már meg sem csinálták, vagy mi van?)

    • Az SM-et eleve egy hosszabb hangvételű sorozatnak szánták, amit direkt úgy készítettek el, hogy gyakorlatilag bármelyik széria vége elfogadható legyen zárásnak.

      A fillerezésre megint azt tudom mondani, hogy erre bizonyos szempontból szükség volt, a karaktereknek kellett bizonyos műsoridő ahhoz, hogy megismerjük őket, mert hogy Naoko néni enyhén szólva nem erőltette meg magát velük kapcsolatban. Nem tudom olvastad e az SM mangát, de ott a legtöbb kis gonosz kábé annyi, hogy feltűnik, majd bumm meghal, és semmi egyéb nem derül ki róla. Nyilván ez egy mangában elmegy, de egy animében, ahol mozognak a karakterek, hangjuk van, minden pillanatban történnie kell valaminek, ez baromi kevés.

      Persze, le lehetne zavarni a dolgokat manga módra, csak akkor kábé az történne, mint amit Mangekyo-nak is említettem, amikor Mimette után jöttek az 1-2 részes minionok.

      Egyébként az első 3 szériában a fillerezés még nem volt vészes, hisz mellette debütáltak az egyes senshik, jöttek az új erők stb. A gond a SuperS-nél kezdődött el, amikor már abszolút nem erőltették meg magukat, és végleg a klisékre támaszkodtak, mielőtt elérték volna a főbossot.

      A DB KAI Cell-el ér véget.

  7. Húha ez a hír most váratlanul ért! ^^
    Örülök neki h lesz mit néznem de tartok attól h nem lesz olyan jó mint a régi volt. Azért ne csüggedj Peti, örülnék neki ha írnál róla! ^^
    A vitába nem szállnék bele csak a véleményemet szeretném elmondani. Szerintem vannak rövid, közepes és hosszú sorozatok, a Sailor Moon hosszú. Én azért szeretem az ilyen hosszú sorozatokat, mert ha előre tudom is mi fog történni, h Usagi mindenképp győz, mégis érdekel mi lesz a következő részben. Milyen kalamajkába keverednek Usagiék? Mit talál ki a gonosz? Mit tervel a vezérük, ilyenek. ^^
    Egyszerűen szórakoztató, és jó tudni h ha megnézek 4 részt 1 nap az se sok, lesz mit néznem sokáig. Nagyon szerettem pl azt a részt amikor Tigrisszem és Sólyomszem egyszerre randiztak Minakoval. ^^ Vagy amit Peti említett a Naru és Nephrite részek szép romantikusak voltak, a végén mikor szegény meghalt folytak a könnyeim, de imádtam.
    Elfogadom ha van aki uncsinak találja, de én pont így szeretem a Sailor Moont! ^^

    • Amúgy ja, kábé erről van szó, hogy bizonyos animéknél egyszerűen jól működik a filler, és kész.

      Az Amcsi rajzfilmek mind a mai napig erre alapoznak, hogy epizódikus az egész, nincs valódi cselekmény, vagy lezárás, hanem egy nagy végtelenített kaland az egész, ahol mindig azt kapod, amit szeretnél.

      Az animék terén, például az SM-nél vagy a DB-nél ez a formula annyiban másabb, hogy megy a skillezés, begyűjtenek pár társat, halnak/megtérnek a gonoszok, illetve van boss és zárás a szériák végén.

  8. De rég jártam már erre. 🙂
    Valahogy úgy vagyok ezzel a remake dologgal, hogy előfordulhat a siker, úgyhogy inkább naiv módon reménykedek. 😀

    • Ebben a nagy melegben nem sok mindenről volt kedvem írni, de azért még él a blog. =)

      “előfordulhat a siker” -> Legyen igazad… =)

      • Azt sejtettem, hogy él a blog. Csak az utóbbi pár posztnál nem éreztem kompetenciát a hozzászólásra. 🙂
        Itt Szegeden is borzasztó a hőség.

  9. Yuriko-chan Says:

    “Ha nosztalgiázni szeretnék, előveszem az eredetit, a mai generációt meg pont nem fogja érdekelni. Közhely, de igaz, mindennek meg van a maga helye és ideje.”

    Minden szóval egyetértek, az első mondat teljes mértékben kifejezi a lényeget. Nem tudom, kell-e ez nekünk… Az értékelendő, hogy az idősebb rajongókat akarják megcélozni (bár valamekkora hype biztos lesz annak ellenére is, hogy a mai tizenéves lányokat az ilyen sztorik már nem kötik le), de a felturbózással pont azt a 90-es évekbeli magical girl feelinget (amelynek az akkori grafika is szerves részét képezi) veszik el, ami a nosztalgiát jelenthetné, szóval nem könnyű az eset.

    • Én is így gondolom, nem valószínű, hogy túlzott hype törne ki körülötte, legalább is hazai viszonylatban biztos nem. A DB Kai se volt annyira túllihegve végül, mint amennyire számítottak rá. Itthon főleg annak lesz nagy hypeja, ami ki jön Magyarul.

      Van még igény azért a girly cuccokra, hisz pár éve a TMM, utána meg Kilari is elég kedvelt darab lett. Utóbbiba múltkor is belekaptam, amikor véletlenül az Animaxra tévedtem.

      Egyébként van abban valami, hogy a látvány is hozzátartozik a nosztalgia faktorhoz, de ami fontosabb, az inkább ha lehet így fogalmazni, a sorozat “eszenciája”.

      Hogy ezt lehetséges jól átültetni, arra kiváló példa a Toei másik nagy retro hypeja, a Cutie Honey, aminek a felújított változatai nem adtak okot a panaszra. Persze ezek még a Kai előtt voltak, szóval jó kérdés, az SM remake melyik felé fog húzni.

  10. Régen néztem az RTLen, de sose voltam oda érte. A Dragon Ball jobban teszett. 😀 Hogy minek szedik elő most mittudomén hány év után? Azért mer kell nekik a pénz és nem tudnak semmi újat kitalálni.

    • Nyilván a pénz is benne van a dologban, de azért “pont most” szedik elő, mert 20 éves lesz az első széria, jövőre. A globális ötlethiány már évek óta megfigyelhető sajnos, és nem csak az animéknél.

      Igaz néha azért érkezik egy-két értelmesebb, vagy legalább nézhető darab.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: