Én és a reform konyha

Némi élménybeszámoló következik most az ételek környékéről… =)

Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, az elmúlt egy évtized alatt az “egészséges életmód”, mint téma és mint életvitel divattá vált, és egyben komoly üzletté nőtte ki magát, szerte a világ Nyugati féltekén, így kishazánkban is. Megmondom őszintén, nekem kapásból az anti-dohány, anti-alkohol lobbi jut erről eszembe, ami eredetileg egy nemes célért, fontos ügyért zajlott, aztán szépen elanyagiasodott.

Mielőtt azonban valaki rosszra gondolna, nem összeesküvés elméleteket szeretnék itt gyártani, vagy az egészséges életmódról, étkezésről bárkit is lebeszélni, hisz mindenki úgy él, azt eszik és olyan (fogyó) kúrákat csinál, amilyet akar.

Mint mondtam, alapvetően a hirdetett cél, miszerint figyeljünk oda magunkra, arra, hogy mit eszünk, sportoljunk, stb, kétséget kizáróan egy fontos dolog, ugyanakkor akárhogy is nézzük, ehhez is két dolog kell végső soron, pénz és szabadidő, amiből sokaknak nincs elég ahhoz, hogy például minden nap sportoljanak.

Ám a dolognak szerény személyemet nem is a mozgás, mint inkább az étkezés része zavarja. Mint mindent, lehet ezt is értelmesen csinálni, prezentálni, például ahogy Benke Laci bácsi teszi, illetve lehet olyan módon, ahogy sok más helyen általában szokás, főleg bizonyos kereskedelmi csatornákon, ahol amolyan Teleshop módra sulykolják az emberekbe, mit kell enniük, hogy “nekik jó legyen”. Na és akkor még nem beszéltem azokról a bizonyos női magazinokról ugyebár, amik talán a legrosszabbak ilyen téren (is), ahogy azt akarják elhitetni a gyakran önbizalom hiányban, testkép zavarban szenvedő olvasókkal, hogy nekik mindenre van gyors és egyszerű megoldásuk.

Na de elkalandoztam, vissza hát az egészséges ételek promózásához…

Valószínűleg sokan kedvelték/kedvelik a gyerekek egyik kedvenc nyári italát, a házi limonádét, amit könnyű elkészíteni, hideg, oltja a szomjat, és mindenki olyanra csinálja, ahogy szereti, lehet savanyú, édes, vagy akár kellemesen köztes.

Az egyik ilyen kereskedelmi TV-s adásban azonban megint megmondták a tutit, a limonádé ugyanis “rendkívül káros alapanyagokból” készül, ezért cukor helyett mézet, a citrom helyett limeot (aka zöld citrom) kell használni, ami talán még nem is lenne probléma, ha épp a vizet nem tejjel helyettesítették volna, és nem nyomatnak bele még mentát is. A reformmániások persze megköveznek ezért a kijelentésemért, de szerintem ez egyszerre meríti ki a hagyományos dolgokkal szembeni divatmajomkodás, és a mezei hülyeség fogalmát.

Persze teljesen más a történet addig, amíg az ember csak hallja, látja az ilyen “reformokat” mint amikor a saját ízlelőbimbóit kínozza meg velük. Történt ugyanis, hogy barátnőmnek bizony az a zseniális ötlete támadt, hogy megvalósít egy-két magazinban olvasott “női praktikát” amit én ugyan első hallásra egy kissé félreértettem, mind helyileg, mind szerepileg, de aztán ez is megoldódott.

Tehát eljött a vacsoraidő, elém került az étel, és kábé annyit realizáltam az elém rakott valmiből, hogy ez nem is hús, meg nem is tészta, hát akkor valami főzelék lesz ez, de abból se az a 3 fajta, amit megeszek (krumpli, bab, lencse). Na de üsse kő, gondoltam adjunk neki egy esélyt, lehet jó lesz, és ez a lelkesedés tartott egészen addig, amíg az étel a számban nem landolt.

Elképzeltem én sok mindent, káposzta, karfiol, petrezselyem, de sajnos a nevezzük úgy, “íz”, rosszabb volt, mint ezek hárman együtt, szóval gondoltam szépen, óvatosan, furfangosan kipuhatolom majd, mi a jó ég is akarna ez lenni valójában, hisz a nőkről ugyebár tudvalévő, hogy a főztjük kritizálása egyéb irányú éjszakai elfoglaltságok azonnali hatályú elhalasztásával jár, legalább egy hétre. Amiből persze lehet akár kettő is, ha elrontjuk az “anyám főztje” részt.

Szóval nekiláttam a puhatolózásnak, és végül kiderült, a menzák rémálmához, a pokoli konyhás nénik kedvencéhez, a tökhöz van szerencsém, annak is valami nagyon spéci módon elkészített változatához, akivel én kiscsoportos korom óta biz nem vagyok jóban. Na most rólam azt kell tudni, hogy én baromi kényes vagyok arra, amit eszek, nincsenek nagy igényeim, de amit eszek, annak muszáj ízlenie. Belém egyszer óvodában megpróbálták belém tömni a spenótot, sikertelenül, mert az egész cucc az óvónőn landolt, mire büntibe kerültem, amit később meg is háláltam néhány zsírkrétával a derék nevelő levesébe.

Na de az akkor volt, most meg ez van, de gondoltam, csak megoldom a dolgot valahogy, okosban. Hát van itt só, bors, kenyér, a hűtőben tejföl, de tehettem én abba akármit, semmi nem tudta számomra fogyaszthatóvá tenni. Egyetlen szerencsém az volt, hogy páromnak is kábé ekkor lett elege az egészből, és felvetett az ötletet, hogy “mi lenne, ha pizzát rendelnénk?”.

Egy darabig ültem értetlenül, aztán mondom csak rákérdezek már, mégis mi volt akkor ez a tökös gasztro kínzás, mire kiderült, hogy ő ugyan úgy utálja a tököt mint én, csak olvasott egy receptet, amit valamilyen “szakértő” ajánlott, és úgy döntött, bepróbálja, velem közösen.

Kész volt az helyet, de aztán a pizza gyorsan feledtette velünk ezt a kellemetlen élményt, és nem tudom miért, én naiv azt hittem, ezzel az ügy le lett zárva. Erre rá egy hétre mi történik? Kellemes vasárnapi ebéd után mi legyen vacsorára, hát saláta. Gondoltam oké, uborkasalátát azt szeretem, az eceteset is, ha valami ilyesmi lesz, jöhet, csak ne legyen lepancsolva valami mű instant szósszal.

Elém kerül a zöldség halom, ránézésre minden oké, elkezdem enni, első két adag simán lemegy, mire váratlanul egyszer csak olyan “ízt” kezdtem érezni, mint amikor az ember véletlenül befőttes gumira harap. Mint kiderült a rukkola nevű csodához volt szerencsém, amit töménytelen majonézzel próbáltam elnyomni, de erősebbnek bizonyult. Szerencsére megint nem voltam egyedül a pácban, mint utólag kiderült, ez most nem abból a magazinból volt, hanem egy másikból, és valami pikáns varázs volt a címe, hát fogalmazhatunk úgy, a rántott húst majdnem kivarázsoltam belőlem.

Aztán amikor épp ezt ecseteltem egyik havernak egy jó sör társaságában, ő emlékeztetett rá, hogy nála egyszer az anyját érte hasonló ihlet, és a náluk szokásos brassóit az “újítás” jegyében úgy készítette el, hogy cékla került a borsó helyére.  Mire a céklától pink rózsaszín lett az egész, ráadásul a cékla felzaccosította a krumplit, magyarul hogy haver véleményét idézzem: “szar volt a színe, szar volt az állaga, és szar volt az íze is”.

Hogy mit is írhatnék így a végére? Nos én ugyan nem vagyok semmilyen “szakértő”, ezért azt tanácsolom, együnk változatosan, figyeljünk oda magunkra, tartsunk mértéket, de mindenképp olyat együnk, ami ízlik, és amit szeretünk. =)

Advertisements

15 hozzászólás to “Én és a reform konyha”

  1. Ismerős a történet. Nővérem mikor még nem költözött el folyamatosan ezeket a magazinokat bújta(még most is csak nem annyira durván) és természetesen próbálta ránk erőltetni a dolgot. Sokszor elgondolkoztam, hogy azért mert szeretné, hogy mi is jobban étkezzünk vagy azért, hogy ne csak ő szenvedjen.XD
    Nem mondom vannak finom ételek is a reform receptek közül amit én is csináltam csak kivettem a dologból azt amit utáltam pl.: a rukkolát és beraktam valamit ami hasonló és szerettem.

    De sajnos nem csak a magazinok és a tv adók nyomatják az ilyet. 2 éve eljártam személyi edzőhöz.(Másfél óra út oda +vissza, 7000-ft 1 óra nála) Egyik edzésnél oda nyomott a kezembe egy étrendet, hogy tartsam be. Átnéztem és helyből a felét utáltam, de az, hogy se kenyeret se tejet nem fogyaszthatok volt ami valóban elásta előttem.
    Elmentem egy diabetikushoz(vagy hogy írják ezt) és kivizsgálás után megmutattam neki az étrended amit adott az edzőm. Válasza: Bárki is írta nem érti egyáltalán a dolgát. Lehet, hogy ő kibírja és neki bejött de ezt nekem nem érdemes csinálni. Pár dolgot a tiltó listára rakott az edzőm ami segített volna a fogyásban!
    Speciel kipróbáltam mind két listát megnézem melyik megy jobban. Az edzőm által adott lap csak arra volt jó, hogy az életkedvem vegye el és kb 2 hét alatt leadtam fél kilót. Az orvos általiban csak megvolt szabva mennyit ehetek bizonyos dolgokból és nem ment el tőle az életkedvem és leadtam 2 hét alatt majd 2 kilót.

    Reform konyha ide-oda szerintem nem kell azért ha fogyni akarsz inkább azt figyelni miből mennyit eszik az ember.

  2. “hogy ne csak ő szenvedjen.” -> Erről most teljesen az egyik Chowder rész jutott eszembe, amikor Truffles fogyókúrázni kezdett, és ezért mindenki csak zöld trutyit ehetett, vele együtt. =D

    A történet ismerős, sokat hallottam olyat az elmúlt évek alatt, hogy X-Y (általában hölgy) elkezdett egy “tuti” fogyókúrát, amitől nem hogy nem fogyott semmit, de jobbik esetben ahogy említed “csak” az életkedve ment el, rosszabbik esetben pedig a rövidtávú egészsége látta kárát.

    Sokaknál sajnos a fogyókúra is egyfajta függés, amibe akár bele is lehet halni. Általában az anorexia, bulimia is a szélsőséges fogyási kényszer miatt alakulnak ki, sőt vannak akik az miatt kísérelnek meg öngyilkosságot, mert úgy érzik sose fognak tudni lefogyni.

  3. Na igen, a reform konyha és műremekei. Hál’ Istennek én még megúsztam, de láttam már, miket produkálnak ezen a címen. Valahogy a szürekeállományomban a reform konyha inkább mást jelent, egy olyan dolgot materializálva, ami inkább a reform kor étkezési szokásait rekonstruálja (ezt a fajta reform konyhát kipróbálnám), de ami “reformkonyha” néven fut, az inkább a táplálkozás megcsúfolása. Persze biztos vannak dolgok, amiket érdemes kipróbálni.
    Az a tejes-lime-os limonádé viszont viccesen hangzik – garantáltan meghajt sztem. Azért érdekelne, milyen íze lehet.
    A Chowder epizódra meg emlékszem. 😀 Az nagy poén volt.
    Azért az alkohol-tilalom és a diéta propagálása között volt egy lényeges szemléleti különbség: utóbbinak jobb a propagandája, hisz éjjel-nappal mást se kap az átlagember a képébe a médiából, és a társadalomtól, hogy kövér, ami pszichikailag arra kényszeríti, hogy lépjen ez ellen. Ráadásul beállítják ilyen meg olyan jó hatásúnak a dolgot. Ezzel szemben az alkoholtilalom anno azért bukhatott el, mert nem szólt másról, mint az állam erőszakos beavatkozásáról az emberek életébe. Ez ellenállást váltott ki, ráadásul a programot nem kísérte hatékony reklámkampány.
    A mai dohányzás-ellenes állami hadjáratok (nem csak nálunk) viszont hosszú távon szintén sikeresnek ígérkezik (sztem sajnos, de ez egy önálló blogbejegyzés lehetne 🙂 ), de egyelőre még masszív az ellenállás. Itt viszont a propaganda nem működik olyan hatékonyan, mint a testsúly-ügy, hisz a legtöbb dohányos nem azért teszi le a cigit, mert nagyon meghatná, hogy ilyen-olyan rákot kaphat, hanem mert elviselhetetlenül drága már a dohány. Csakhogy ezzel a kampánnyal az államok saját gazdaságuk alatt vágják a fát, lévén a dohánytermékekből folyik be az egyik legnagyobb mennyiségű bevétele az országoknak.

  4. Nekem inkább a középkori tetszik, egyszer voltunk egy ilyen stílusú étteremben, nem volt olcsó, viszont amit ott felszolgáltak abban semmi mű nem volt, rendes fatüzelésű sütővel csináltak mindent.

    Egyébként igen, vannak jók ezek között a “modern reformkonyha” remekek között is, például Benke Laci bácsi műsorából anyám eddig megcsinált kétfélét is, és az tényleg jó volt.

    A diéta propaganda kétségtelenül az egyik legnagyobb sikertörténet lett napjainkra, bár végső soron ez is olyan, hogy sokszor nem kínálnak valódi megoldást a problémára, hanem csak annyit eredményeznek, hogy egy rosszból, egy még rosszabba taszítják a szerencsétlent, akinek az önbizalma közel áll a 0-hoz, és kényszeresen kapaszkodni akar valamibe.

    A dohány ellenes kampányról volt egy nagyon tanulságos rész a South Parkban (hiába no, itt is a régi részek voltak a jók), ahol volt erre egy nagyon találó mondat: “A dohánygyárak hazudnak a cigaretta veszélyeiről, úgy hogy mi is hazudni fogunk róluk, hogy megbukjanak.”

    Hozzáteszem én nem cigizek, régen még tini lázadó korban elment pár szál a partyk alatt, főleg a piros Marloborot szerettem, de már akkor is tudtam, hogy nekem ez egyrészt drága hobby lenne, másrészt nincs szükségem rá, hogy jól érezzem magam.

    Ahogy mondod, egy része a dohányosoknak anyagi okokból hagy fel vele, de sokan vannak, akik például azért, mert gyerek születik, a párjuk miatt, esetleg betegség kényszeríti őket erre, vagy mert (már ilyen is van) a cég ahol dolgoznak, megtiltja a dohányzást a területén.

    Az alkohol ellen régen azért volt sikertelen a fellépés, mert az állam csak tiltotta, mire az alvilágnak lett ebből hatalmas üzlete, mire rájöttek, hogy akkora pénzeket vesztenek ezen, hogy nem éri meg fenntartani. Ma inkább az okozza az alkoholellenes fellépés sikertelenségét, hogy alapvető akadályt képez a tény, miszerint a cigarettával, vagy a drogokkal ellentétben az alkohol alkalomszerűen, főleg étkezések után, mértékkel fogyasztva, jótékony hatású.

    • Mondjuk ilyen reneszánsz étkezdében még nem voltam, de engem is érdekel Ameróka felfedezése előtti kulinária. 🙂
      A South Park újabb évadait nem is nagyon láttam. Az első három évadot láttam teljes egészében, a többiből csak epizódokat. Mondjuk a WoW-os tetszett. 😀
      Az alkoholtilalom körüli problémákat hasonlóan próbáltam megfogalmazni én is, de ezek szerint nem tudtam jól összeszedni a gondolataimat. Mondjuk ami vicces az egészben, hogy a 80-as években a Szovjetunió is megpróbálkozott ugyanezzel, bízva, hogy a józan gondolkodású (bár full alkoholista) szovjet társadalom alkalmasabb a dolog elfogadására. 🙂 Micsoda elvetélt ötlet volt. Egy olyan társadalomnak megtiltani, hogy ne igyon, miközben kultúrájuk alapvető eleme az ivás (azt a böszme hideget, ami ott van, csak vodkával lehet elviselni)…

      • South Parkból az első 4 évad még HBO-os TV ripekben van meg a mai napig. Akkoriban ez ugye nagy újdonság volt mint “a rajzfilm amiben káromkodnak” és szinte mindenki csak ez miatt nézte.

        A következő 4 évad amit a Cool kezdett adni, még szintén jó volt, aztán úgy a 9-10. évad után elkezdett egyre inkább esni a minőség. A 11. évadban már csak a képzelet földés rész, és a Guitar Heros volt jó.

        Nagyjából itt hagytam abba a South Park nyomon követését. Azóta 1-2 epizódot láttam csak a sorozatból, de volt amit végig se tudtam nézni, annyira untatott.

        Sajnos ez az ilyen sorozatok átka, hogy ha nem hagyják őket abba a csúcson, akkor teljesen lelketlenné, erőltetetté válnak.

        Az alkohol része az Európai kultúrának, illetve az Ázsiainak is, és mivel az USA-t is európai telepesek hívták életre, így a föld ezen részein nem igazán lehet sikerre vinni semmilyen alkohol ellenes intézkedést. Hozzáteszem, szerintem nem tiltani, hanem tanítani kell a kulturált, mértéktartó alkoholfogyasztást.

      • No igen, az európai kultúrának fontos része az alkoholfogyasztás. Hogy ázsiában mennyire van ez így, azt nem tudom, de szerintem ott nem ennyire megy a dolog. Azért Európán belül is vannak komoly eltérések. A nyugati országokban annyira nem része a kultúrának a töméntelen alkoholizálás – bár kétségtelen, hogy arra is rengeteg az alkoholista, de azért nem annyira életfelfogás és életforma, mint Kelet-Közép-Európában. Ehhez nagyon jó képet fest Venyegyikt Jerofejev: Moszkva-Petuski című regénye.

      • Nem az alkoholizmusra, a mértéktelen iszákosságra, hanem magára a szokásra gondoltam, hogy alkoholt iszunk. Európában minden nemzetnek vannak jellegzetes italai, vannak boros, sörös, töményes nemzetek.

        Az alkoholizmus, ahogy mondod, mára inkább Kelet-Európában jelentősebb probléma, így a 21. századra. Az előző évszázadokban, például a reformkorban, nyugaton is ugyan úgy probléma volt ez, főleg a városokban lakó munkásosztály körében.

        Ázsiában az alkohol ugye főleg rizspárlatok, bor, likőr formájában van jelen már nagyon régóta. Egyik jó barátom apja volt kinn Kínában, céges kiküldetés gyanánt 2 hetet, és meglepődötten tapasztalta, hogy az átlag lakosok közül mennyien isznak, még a nők is.

  5. Körülbelül 5éve kipróbáltam pár fogyókúrát, mert le szerettem volna adni néhány kilót. Egyik se vált be és tiszta kibírhatatlan lettem, öcsém elmondása szerint. ^^”
    Az jött be végül, hogy visszafogtam a műzliket, cukros dolgokat és eljártam futni az egyik barátnőmmel.
    Sajnos volt olyan, a gimnáziumi évek alatt, hogy egy lány (nem ismertem, kolis volt) begyógyszerezte magát mert undorítónak látta magát a tükörben és nem akart tovább így élni. Kivették az évre, pszichológushoz járt, aztán jövőre visszajött, és kértek mindenkit hogy még véletlenül se kérdezze senki se az esetről.

    • A mozgásnál, sportnál jobb fogyókúra nincs, mert ezek megkövetelik, hogy az ember változtasson az étrendjén is, sokkal kevesebb cukros, zsíros, mű dolgot egyen, igyon. Na és persze az önbizalomnak is jót tesz. =)

  6. Magdolna néni Says:

    A reformkonyháról nekem mindig a Sthl Jdt nevű önjelölt szagértő jut eszembe. Libabőrös leszek a hangjától, és hányingerem támad a látványtól, ahogyan cuppogva szopogatja az ujjairól a salátaöntetet / nyers sütitésztát / krémet / hús szaftját, majd mindenféle kézmosás nélkül mosolyogva gyúrja / keveri / nyújtja tovább a vendégeknek szánt félkész hülyeséget.
    Nem arról van szó, hogy én nem kóstolom meg amit épp főzök, de AZON KÍVÜL, hogy igyekszem kultúráltan tenni (nem a kevergetős fakanálról nyalok bele a burgonyafőzelékbe, hanem egy pillanatra belemerítem egy kiskanál hegyét és arról kóstolom meg; plusz ha nem csak a családom fog enni belőle, hanem vendégeket várunk, akkor az egyes ízpróbák között le is öblítem azt a bizonyos teáskanalat), ENGEM NEM VESZ A KAMERA!

    Nem sokára huszonvalahány éves leszek és ezen eltöprengve pár hete eszembe jutott, hogy az életem több mint felét fogyókúrákkal illetve fogyókúrák közötti időszakokkal töltöttem. Sportolni csak 3 évvel ezelőtt kezdtem, de valamit rosszul csinálok, mert nem kicsit jojózik a rám ható gravitáció ereje. Szívás.

    A dohányzásról meg annyit, hogy valóban igaz, hogy az államnak jelentős bevétele származik a dohánytermékek adójából (és a cigaretta árának növelésével maga alatt vágja a fát, mert a feketepiacot erősíti…). Ugyanakkor a társadalombiztosításon keresztül hasonló nagyságrendű összegeket perkál a dohányzással összefüggő betegségek (szélesebb a skála mint gondolnátok) kezelésére. Még az egyetemen mondta az egyik prof, hogy ha egy napon Mgyrrszgon mindenki végleg letenné a cigit, akkor 15 éven belül tönkremenne az összes egészségügyi szolgáltató az országban.

    Az alkohollal kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy mindenkinek ismernie kell a saját határait. Én pl két egységtől már boldog vagyok, mindenkit nagyon szeretek és azt hiszem, hogy vicces vagyok, vagy tudok táncolni stb. Három egységtől pedig mormota állapotba kerülök. (Ebből következik, hogy a negyediket és a többit már nem tudom bejuttatni.) A másnap pedig nem 1 hanem 2-3 napig tart. (A barátom örül, hogy olcsón be lehet engem rugatni.) Éppen ezért szívesen és gyakran vagyok önkéntes sofőr a bulikban. Nem vagyok antialkoholista, csak igyekszem kerülni, hogy töltsenek nekem 😉

    • Stahl konyhájából eddig nem nagyon láttam pár másodpercnél többet, receptjét se próbálta még ki anyám, viszont hallottam már róla nem egy embertől, hogy állítólag nem igazán jók az ott készült kaják. Az említett ujjszopogatás viszont, ha tényleg így csinálja a kaját, kurvagáz. =|

      Erről most egyik volt gimis osztálytársam jutott eszembe, aki úgy ette a chipset, hogy minden egyes szirom után lenyalta azt a 3 ujját, amivel kivette a szirmokat, így aztán a egy idő után csupa nyál lett az egész zacskó, majd odafordult a padtársához, hogy “kérsz?” és az a gáz, hogy volt olyan, aki kért is. =D

      “két egységtől már boldog vagyok” -> Akkor te is olyan vagy, mint az egyik ismerősöm, csak ő nem bírja megállni, hogy ne jusson el az említett “mormota” állapotba. =)

      “csak igyekszem kerülni, hogy töltsenek nekem” -> Áhh ez is ismerős típus, egyik haverom bátyja pont ilyen, hogy anno szinte mindig bejátszotta ezt a “de én nem iszok” szöveget, aztán 2 sör után meggondolta magát. Néha még elsüti, de szerintem már ő maga se veszi komolyan az ilyen kijelentéseit. =) Igaz manapság már jóval kevesebbszer járok/járunk el partykra, és ha elmegyünk, akkor se az van már mint gimiben, hogy “na basszunk be!”. A kemény bulikat felváltották a csendes sörözések.

  7. Yuriko-chan Says:

    Ez jó volt. 😀 Egyébként nálunk a brassóiban eleve nincs is borsó, csak krumpli meg hús.

    Nekem az a legnagyobb bajom a reform élelmiszerekkel (azon kívül, hogy közel sem olyan finomak, mint ahogy azt próbálják elhitetni), hogy rohadt drágák; egy átlagember nem tudna napi szinten ezekkel táplálkozni.

    • Minálunk sincs, nálunk anyám megcsinálja a húst, aztán azzal ehetem, amivel akarom. Múltkor csak rizs volt itthon, kipróbáltam vele, és jó volt. =)

      Az ilyen reform receptekkel az is a gond, hogy szinte mindbe bazsalikom, kakukkfű, szerecsendió, meg ilyen hülyeségek kellenek, amikről azt se tudom, hogy néz ki, meg hol lehet kapni. A boltiakkal meg tényleg az van, hogy röhejes áruk van. Hiába no, a legfontosabb az egészség, és csak jót akarnak, amíg képesek vagyunk azt megfizetni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: