Demonophobia

El sem hiszem, hogy mire vetemedtem, de egyik haverom addig unszolt, még végül minden kibújási kísérletem ellenére hozzám vágta mail-en, én hülye meg megígértem, hogy na most már aztán tényleg csak ugyan kipróbálom ezt az… izét. =D

Aki ismer, pontosan tudja, mennyire vonzzanak a “cuki japán kislánnyal csinálj ezt meg azt” típusú játékok, kábé annyira, mint azzal a bizonyos szögesdróttal történő altáji tisztálkodás. Ennek ellenére kivételesen félretettem minden ellenszenvem és előítéletem, és ha már ígéretet tettem rá, hát fejest ugrottam a nagy kalandba.

Hogy mit kaptam végül? Egy amatőr, fanmade (minden jel szerint freeware) horror kaland játékot, ahol mint a címe is mutatja, démonokkal lesz majd dolgunk. Csak hogy ezúttal nem egy láncfűrészes spacemarine, de még csak nem is egy borostás, bőrkabátot és duplacsövűt viselő ügynök, hanem egy kábé 14-éves iskolás lány fog szemben állni a rémségekkel, méghozzá átlagos képességekkel.

A story szerint egy nevenincs iskolás lány egy neve nincs helyen úgy döntött, megidézi a pokol rémségeit, mert hogy valakik(k) nagyon felbosszantották őt. Meggondolatlan döntés volt, mert a komolytalan játéknak vélt tett másnapra valós következményekkel járt, és a kis hölgy egy véres szobában ébredt.

A játék célja roppant egyszerű(nek hangzik), puzzle elemeket megoldva kell kijutnunk ebből a megelevenedett rémálomból. A gondot “mindössze” az okozza, hogy támadni például nem tudunk, de még ugrani se. Guggolni és szaladni tudunk, illetve bizonyos tárgyakkal, felületekkel interakcióba lépni, valamint van egy inventorynk a kacatoknak. Így bizony arra leszünk kárhoztatva, hogy nagyon-nagyon sokszor lássuk szerencsétlen karakterünket, válogatott brutalitással elhalálozni.

Gyakorlott játékosok számára bizonyos dolgok ugyan egyértelműek lesznek, de ettől függetlenül, az igazi olbie túlélő kalandjátékokra jellemző megoldás marad csak, a próbálkozás és hibázás módszere.

Nem mondom, hogy különösebben megfogott volna a játék, bár tény, hogy egy-két kósza félóra/óra elütésére azért egész jó. A valódi értéke inkább abban rejlik, hogy az egyszerűsége, puritánsága ellenére képes rávenni az egyszeri, elkényelmesedett gamert arra, ami manapság egyre kevésbé szükséges egy játékhoz, vagyis, hogy gondolkodjon. Ha valakit esetleg érdekel: http://www.4shared.com/rar/SXrTDfs6/demonophobia_en.html

Reklámok

9 hozzászólás to “Demonophobia”

  1. Mikkel vagy te képes játszani Peti… 😛
    Teszek egy próbát vele, úgyse csinálnak már kalandjátékokat. 😦 Ejj a régi szép idők, hová lettél Day of Tentacle, Monkey Island, Sam & Max?

    • Mi az, hogy hová lettek? a Telltale csinálja az új részeket Monkey Island-ből SnM-ből is, meg más sorozatuk is van: Strong Bad, Wallace és Gromit. Továbbá most fog jönni az új Broken Sword is, volt ez a Whispered World, Machinarium.. meg még rengeteg minden. Csak ugye aki nem figyeli, hogy mik jönnek ki az mondja, hogy kihalt a műfaj.
      A japáni oldalról is lehetne sorolni: Ace Attorney, Prof Layton, Another Code, Hotel Dusk, Last Window, 9 hours, Catherine, Theresia..

  2. Haverok rávesznek minden hülyeségre. =D

    Mondjuk ez spec tényleg nem szar, van némi nosztalgikus értéke, plusz alapból bírom a démonos dolgokat. =)

    Kalandjátékok na igen, ma már közel sem örvendnek akkora népszerűségnek, mint anno, bár ez elmondható többek között a platformer, és az RTS játékokról is.

    Azok amiket említettél, igazi klasszikusok, de akkor már a Full Throttle se maradjon ki a listából, vagy a Grim Fandango. Utóbbi anno roppant népszerű volt. Esetlég még a Neverhood-ot említeném meg, ami a szaksajtótól nagyon jó kritikát kapott, de a közönségnek valamiért nem kellett. =/

    Az újabbak közül volt itt Syberia, Beyond Good and Evil (igaz ez nekem pont nem jött be) aztán volt egy Midnight Nowhere, illetve egy nagyon jó az oroszoktól, a The Void.

    Azóta én úgy vettem észre, a kaland játékok, hasonlóan a platformerekhez, és a régi scrolling shooterekhez, izometrikus shooterekhez, inkább a budget kategóriában élnek tovább, kis cégek freeware, shareware játékaiként. Ergo nem tűntek el, csak a nagy költségvetésű kategóriából kerültek ki.

  3. Péter, látom szereted az eféle játékokat :D, igy én is ajánlok egyet.

    War of the human tanks. egyszerű stratégia

  4. Mint az elején is írtam, az ilyesmik nem az én stílusom. Ezt is csak azért vállaltam be, mert addig nyüstöltek vele. =)

  5. Ezt értem, csak azt nem, hogy miért kell valamit rá eröltetni a másikra, ha nem hát nem akarja, ajánlani valamit az elmegy.

    Én ezért szakitottam egy társaságal, álandóan eröltették, hogy alkoholt igyak, a barom fejűkel nem értették meg, hogy én nem úgy birom a piát mint ők.

  6. Nem erőltették, ajánlották, és végül is igaza lett, mert tényleg nem egy rossz játék, a maga budget módján. =)

  7. Huha, hát ezt soha a jó büdös életbe’ nem fogom tudni végigvinni 🙂

    Ötletes kis játék, de az, hogy szegény kiscsaj válogatott brutalitással mindig meghal, kezdi kicsit elvenni a kedvem. Az elején mérg érdekes volt, de már kezdem sajnálni szegényt.

  8. Ahogy a bejegyzésben is írtam, ez a játék azokat az időket idézi, amikor csak a próbálkozás, hibázás módszerével lehetett előre jutni. A csapdák, puzzle fejtörők 90%-án nem is lehet átjutni, minimum 1 halál nélkül. =)

    Egy idő után tényleg meg lehet szánni szerencsétlen lolikát, főleg amikor a klasszikus “ereszkedő plafon” csapdába futsz bele.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: