Burn Up! Maraton – Burn Baby Burn!

Még tavaly, a szokás év végi pangás közepén jutottam arra az elhatározásra, hogy kéne valami jó, régi vágású akció animét nézni, amiben benne van ami kell, és pont. Egyszerű elvhez nyúltam hát, szépen ABC sorrendben elkezdtem végigböngészni a kínálkozó műveket, majd a B betűnél meg is akadt a szemem, egy borító, stúdió, évjárat alapján szimpatikus franchiseon. Így jött az elhatározás, na most akkor én ezt végignézem, akármilyen is lesz. =)

Akik ismerik, szeretik az olyan műveket, mint az Excel Saga, Bubblegum Crisis (azt is ideje lenne már pótolnom) You’re Under Arrest!, Dirty Pair, azoknak érdemes belevágni.


Come on baby, light my fire!

Szórakoztató animét készíteni, alapvetően nem tűnik egy bonyolult feladatnak. A komoly hangvételű művekkel ellentétben, teljesen mindegy, hogy miről szólnak, mennyi sablont szednek elő, vagy hogy egyáltalán lesz e megoldásuk. Itt nincs szükség összetett történetre, több szálon futó, bonyolult cselekményre, nagy szavakra, vagy magasztos gondolatokra. Csak egy dolog számít, hogy a néző kikapcsolódjon, és alkalomadtán elvigyorodjon a látottakon, magyarul, hogy szórakozzon.

Aki azonban némiképp képben van a témával, az jól tudja, hogy minél kevesebbet vállal be egy adott produktum, nem csak célt érnie, de célt tévesztenie is annál könnyebb lesz. Természetesen ilyenkor mindig közbeszól az ízlés tényezője, hogy ki-mit tart szórakoztatónak, amivel igazából nem sok mindent lehet kezdeni. De ettől most nagyvonalúan vonatkoztassunk el.

A szórakoztatni szándékozó animéknek, véleményem szerint 2 fő típusa létezik. Az első kategóriába azok a klasszikus értelemben vett vígjátékok sorolhatók, ahol a hangsúly mindig a poénon, a csattanón van. Olyan mint egy kártyajáték, ahol csak a játékot ismerjük (ergo a műfajt) de a lapokat nem látjuk, vagyis a mű akkor működik jól, ha képes a meglepetés erejével élni. Ebben az esetben a siker mindig azon múlik, a stúdiónak milyen erős paklit sikerül összeraknia, vagyis mennyire ütőképesek a mű poénjai.

Aztán vannak az olyan típusú animék, amik (hogy az előbbi kártyás hasonlatnál maradjak) nyílt lapokkal játszanak. Tehát már a legelején, akár látatlanban is felfedik nekünk, sacc/kábé mire számíthatunk tőlük. Ez mindig egy merész döntés, mert egy részről jelentősen redukálja annak az esélyét, hogy a néző csalódjon. Másrészről viszont pont ezért, akár kedvét is szegheti. Az ilyen művek sikere épp ezért nem a meglepetésben rejlik, nem maga a poén a lényeg (azt előre sejtjük/tudjuk) hanem az előadás, a körítés, ahogy azt elénk tárják.

Mint azt gondolom már kitaláltátok, a mostani bejegyzés alanya, az idehaza nem túl ismert Burn Up! franchise, pont ezt a kategóriát erősíti. Az a típus, amit már a borító alapján jól körül lehet írni, és bár tény, hogy a valóság (mint mindig) azért árnyaltabb a puszta feltételezéseknél, a nyilvánvalót tagadni, ezúttal is felesleges. Ahhoz hogy valaki élvezni tudja ezt a franchiset, nyitottnak kell lennie annak “bájára”, ergo arra a típusú fanservicera, amit az kínál. =)

Újat persze minden bizonnyal nem mondok most azzal, hogy az animék 95%-ának része valamilyen formában és mértékben a fanservice, mert ez nyilvánvaló. Ami viszont nem mindegy, hogy az adott mű, miképp él azzal. Bár sokan tévesen egyenlőség jelet tesznek az erotikus tartalom és a fanservice fogalma közé, tény, hogy mindenképp ez a legkézenfekvőbb forma, ami alapján körül tudjuk írni, ezt az elemet.

Az erotikus tartalmú animék, bár több alműfajra oszthatók (például háremek) abban mind egy közös nevezőt alkotnak, hogy alapvető céljuk a vágykeltés. Maga a vágykeltés ugyan szinte kivétel nélkül része majd az összes animének, ám az erotikus darabok ezt nem indirekt, hanem nagyon is nyilvánvaló módon, nyilvánvaló eszközökkel, célként használják. Rengeteg anime, sőt bizonyos stúdiók kizárólag erre alapozzák az eladásaikat.

Épp ezért, az ilyen műveknél a cél, a nézhető minőségen túl, általában annyi, hogy az adott hölgyek lehetőleg jobbak (értsd: szebbek) legyenek, a hasonlóan gondolkodó konkurencia üdvöskéinél. Ha pedig az egálon ekképp már nem lehet változtatni, csak is akkor jöhet a tartalom tupírozása, például humorral. Szerencsére, a piac telítettsége, és az idősebb, relatíve igényes közönség alapszintű elvárásai, ezt általában véve meg is követelik. Így a nemi vágyra való rájátszás, mint központi elem esetén, nem mint tökéletes formuláról, hanem mint fix alapozási pontról beszélhetünk.

A fércműveket ugyanis a nagy mellek se adják el, függetlenül azok méretétől, vagy attól, hogy van e rajtuk melltartó. Ekkor kerül képbe a tartalom, ami kapcsán elmondható, hogy leginkább a humoros megközelítés nevezhető nyerő választásnak. Az olyan alkotások, melyek nem veszik komolyan a saját erotikus tartalmukat, elbagatellizálják azt, sokszor élnek az (ön)irónia és/vagy az abszurditás eszközével. Ezt a típust erősíti a Burn Up! franchise is.

Elöljáróban annyit érdemes még megemlíteni, hogy a franchise anime original (vagyis nincs semmilyen alapja) és az AIC stúdióhoz tartozik (Tenchi Muyo!, Ah! My Goddess!, stb.). Műfaját tekintve, közeljövőben játszódó akció sorozat, komédia, meghintve hol kevesebb, holt több fanserviceal. =)


Burn Up!

Burn_Up!_cover

Az 1991-ben megjelent eredeti ova, ami gyakorlatilag életre hívta a franchiset. Tartalom szempontjából lényegében olyan, mint egy jól megkomponált akciófilm, amiben (nagyobb tapasztalattal rendelkezők számára) nincs semmi új, viszont a műfaján belül helytálló darabnak nevezhető, aminek van hangulata.

Jó akció animéhez hűen, már a cselekmény elején egy autópályás üldözés közepén találjuk magunkat, száguldozással, fegyverropogással, és a jelenethez tökéletesen illő zenei aláfestéssel.

Burn_Up!_01

Burn_Up!_02

A történet főszereplője, egy Maki névre hallgató rendőrtiszt, aki társaival együtt, egy különleges osztag tagja (tartalékos SWAT). Mint hamarosan kiderül, épp egy komoly ügyön dolgoznak, céljuk pedig nem kevesebb, mint egy bűnszervezet felszámolása.

Burn_Up!_03

Burn_Up!_04

Ami érdekessé teszi (vagy teheti) az ovát, hogy tipikusan azok közé a darabok közé tartozik, ami mivel egy átmeneti időszakban jött létre, már magán hordja a ’90-es évek bizonyos stílusjegyeit, ám jórészt még inkább a ’80-as évek mentalitását tükrözi. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy bár az anime alapvetően egy akció orientált, színes, humoros darab, mégis van benne egy enyhe sötétebb tónus. Az anime ugyanis megpendít néhány komolyabb témát, mint például az emberrablás, (gyerek) prostitúció, kínzás, ami jól árnyalja az összképet.

Burn_Up!_05(A főmufti igazi fehérgalléros bűnöző)

Természetesen a nézőnek ilyenkor joggal támadhatnak kételyei, hisz a legtöbb (modern) anime esetében a poénkodás és a komolykodás általában nem fér meg egy helyen anélkül, hogy az ne menjen mindkét fél rovására. Szerencsére a Burn Up mégis képes volt a kettőt úgy elegyíteni, időben elosztani, tálalni, hogy az működjön, ami számomra mindenképp egy jó pont volt.

A karakterek szerethetők, a cselekmény egész ügyesen használja fel a pörgős akcióra, és a lassabb jelenetekre szánt időt. Ami kell, az benne van, akció, humor, illetve némi fanservice, amit nem vittek (annyira) túlzásba.


Burn Up! W/Warrior

Burn_Up!_W_cover

A Burn W, az eredeti ova 5 évvel később megjelent folytatása, ami valójában nem közvetlen, hanem inkább egy alternatív folytatás, ami egyben előzményül is szolgált, az 1 évvel később kezdődött sorozatnak. A W, bár több szempontból is hasonlít az eredetire, mégis inkább olyan, mint annak egy újragondolása, ami már teljes egészében a 90-es évek felfogását és stílusát tükrözi. Vagyis még színesebb, még vidámabb, még komolytalanabb, még inkább túloz, na és persze a fanservice is sokkal hangsúlyosabb, erősebb benne. =)

Akik látták az eredeti ovát, azoknak kétfajta meglátásuk van az új brigád eredetét illetően, ami attól függően változik, hogy egy, vagy több alakulat létezését feltételezzük. Az emberek egy része szerint, az itteni brigád ugyan az, mint az eredeti volt, csak új karakterekkel, és az anime is ugyanakkor játszódik. Más részük viszont úgy véli, ez már egy teljesen másik osztag, és az új cselekmény a még távolabbi jövőben játszódik. Jómagam, ez utóbbi tábort erősítem. Az ugyanis való igaz, hogy az új karakterek alapjául egyértelműen a régiek szolgáltak (bögyös szőke, nerd csaj, stb) de maga az osztag már összetételében, és felszereltségében se ugyan az, valamint a W ovában ránézésre is modernebb a technika.

Az új főszereplő egy Rio névre hallgató szőke hölgyemény, aki a csapat közelharc specialistája.

Burn_Up!_Warrior_01

Mentalitásra hasonlít az eredeti ova Makijára, ám tőle sokkal vagányabb, komolytalanabb, bevállalósabb. Kicsit olyan, mint amilyen az eredeti Cutie Honey volt, tehát a humoros szituációk (és persze a fanserveice) döntő részéért is ő fog felelni. =)

Természetesen, ahogy Maki, úgy Rio sincs egyedül, akad 2 társa is. Egyikük a zöldhajú, frusztrált, fegyverbolond Maya, aki szinte mindent fegyverrel akar megoldani (lehetőleg minél nagyobbal.)

Burn_Up!_Warrior_02

A másik Lilica, a gyerekes számítógép zseni, aki valójában nem túl aktív szereplő, inkább a háttérből segíti a társait.

Burn_Up!_Warrior_03

Rajtuk kívül, ugyan akad még pár mellékszereplő, mint Yuji a pilóta, Maki a parancsnok (ő nem összetévesztendő az eredeti ova főszereplőjével), illetve Nanvel, aki egyfajta mérnök lenne. Ők a maguk módján szintén kiveszik a részüket a cselekményből, de inkább csak bizonyos helyzetekben lesz kisebb-nagyobb szerepük.

A történet, hasonlóan az eredeti ováéhoz, egy bűnszervezet elleni harcot helyez középpontba, ám teljesen más témában. Ezúttal egy új, virtuális drogon lesz a hangsúly, ami összefügg egy magasabb rendű célkitűzéssel, az elme manipulációjával, gondolatirányítással. Nagy dolgokra azonban nem kell számítani, a lényeg továbbra is puskaporos akció lesz.

Burn_Up!_Warrior_07

Valamint az ezzel szorosan összefüggő fanserviceon lesz, amikből akad bőven.

Burn_Up!_Warrior_04

Burn_Up!_Warrior_05(Igen, ekkoriban még tudtak nőt rajzolni…)

Mindez azonban mit se érne, megfelelő atmoszféra, és ehhez nélkülözhetetlen, humoros körítés nélkül, amik sokszor ön ironikusak, abszurdak, sőt bizonyos esetekben még direkt paródiák is bekerülnek a képbe, például lesz egy röpke Evangelion utalás is.

Burn_Up!_Warrior_06

Végső soron tehát egy kellemes újragondolásról/folytatásról beszélhetünk (döntse el mindenki, kinek, melyik a szimpatikusabb) ami más stílusban, de mindenképp méltó módon vitte tovább a franchiset.


Burn Up! X/Excess

Burn_Up!_Excess_cover

Mint minden sikeres ova sorozat, a Burn Up is eljutott végül odáig, hogy Tv sorozat váljon belőle. Excess alcímen a sorozat lényegében ott folytatta, ahol a W egy évvel előtte abbahagyta. A stílus, a karakterek, és a történet maradt ugyan az, eszközölve lett azonban pár apróbb változtatás, amik többsége mind a formátumból adódik.

Mivel TV sorozatról van szó, ezért a leg szembeötlőbb változás, egyértelműen a fanservice részleget érte, ami mennyiségben maradt a régi, ám visszafogottabb lett. Vagyis kevesebb a fedetlen kebel, és inkább a fehér neműk dominálnak.

Burn_Up!_Excess_01

Hogy ezt valaki hibának, vagy erénynek könyveli e el, az csakis a néző ízlésére van bízva. Mivel nekem így se volt vele gondom, ezért számomra ez semleges. =) Cserébe némiképp hosszabbak az akció jelenetek.

Burn_Up!_Excess_03(A ruszkik már a jövőben vannak)

Ami már egy érzékenyebb téma, az a TV sorozatok egyik velejárója, vagyis hogy akad pár lassabb, gyengébb rész, amik lényegesen nem rontottak sokat az élményen, de ez sajnos egy olyan dolog, ami mellett nem lehet elmenni.

Ezen kívül csak apróbb változások történtek, például hogy a rendőrfőnök itt inkább olyan lett, mint amilyen az eredeti ovában volt, vagyis nagyhangú, indulatos ember, aki folyton az elmaradt papírmunka, a magánakciók, és persze a csillagászati összegű károk miatt balhézik. Szintén újdonság a kisebb, epizódonként feltűnő úgymond albűnszervezetek feltűnése, akik kicsit amolyan “monster of a day” (vagy inkább group of the day) elven működnek, némelyik viszont kifejezetten poénos. Egy epizódban még a ratyik is megkapják a magukét. =D

Burn_Up!_Excess_02(A ratyi Kenshiro se mindennapi látvány…=D)

Összességében azt mondanám, az Excess kihozta azt, a W által megteremtett alapból, amit lehetett. A végeredmény ugyan nem tökéletes (mikor az?) de akinek eddig tetszett a franchise, az ebben se fog csalódni.


Burn Up! Scramble

Burn_Up!_Scramble_cover

Na igen, szóval ez az a pont, amikor az ember már ránézésre látja, mi is a probléma. Mielőtt belefogtam volna, kíváncsiságomnak teret engedve, több hozzászólást, beszámolót is elolvastam mind blogokon, mind fórumokon, amik felkészítettek arra, hogy ez már nem ugyan az lesz, hanem nagyon más, és ebben az esetben a “nagyon más” jelzőnek, erős negatív vonzata van. De úgy voltam vele, ha már belefogtam ebbe a franchiseba, akkor befejezem. Akárcsak anno a Slayers esetén, hiba volt.

Gondolom mindenki számára ismerős az a jelenség, amikor van egy franchise, ami a maga módján jó volt és sikeres, amiből kihozták azt, amit lehetett. Ám a stúdió úgy dönt, hosszú évekkel később, még egyszer megpróbál belőle hasznot húzni, ami persze fordítva sül el, mert fogalmuk sincs, mivel töltsenek ki, még egy évadnyi műsoridőt. Ilyenkor általában két dolog történhet, vagy kapunk egy semmitmondó és lapos filler szezont, ami az égvilágon nem szól semmiről, pusztán megpróbálja eladni ugyanazt. Vagy (ami rosszabb) kényszeresen újítani szeretnének, csak hogy épp ötleteik nincsenek, a hű renováláshoz, ezért úgy döntenek, hozzányúlnak a már meglévő és működő dolgokhoz. Mint például a karakterek külsejéhez, jelleméhez, majd ugyanazon a néven, kicserélik őket, valami teljesen másra. Ez alaphangon is egy igen kényes téma, és amikor a cserét nem követi nyomon legalább az elődök színvonalához hű kidolgozás, már borítékolható a bukás.

Mint a legtöbb anime, a Burn Up! franchise is erősen karakterközpontú, ahol az anime sorsa (ergo a megítélése), túlnyomórészt azon fog múlni, az ember képes e megkedvelni a karaktereket, avagy sem. Ráadásul a franchise már egyszer átesett egy komplett szereplőgárda váltáson, ami ugyan szerencsés fordulat volt, jól sült el, de épp ezért számítani lehetett rá, hogy ez a húzás még egyszer, már igen nagy eséllyel, nem fog működni. Pláne nem úgy, hogy ezúttal nem 0-ról alkottak nekünk új karaktereket, hanem a meglévőket szerkesztették át.

Burn_Up!_Scramble(Az új mű grafika…)

Rio ugyan nagyrészt maradt a régi, ám rajta kívül szinte mindenki részben, vagy akár teljesen más lett. Lilica például eredetileg egy energikus, vidám, néha gyerekes karakter volt, még itt egy tipikus, mindentől rettegő, félős lányt kreáltak belelő. Yujiból egy sima átlag bishi lett. Na és ott a legnagyobb érvágás, Maya… Mivel nekem ő volt a kedvencem, ezért egy hatalmas pofonnal ért fel, amikor az eredeti karakter eszenciáját adó őrületet, az “előbb lövök, aztán kérdezek” mentalitást, lecserélték erre az új, semmitmondó, csendes lány klisére.

Ráadásul behoztak a képbe egy új szereplőt, egy Matsuri névre hallgató lányt, akinek itt kábé annyi a szerepe, hogy Yuji aktuális barátnője. Na most ez alapból teherré teszi a karakter ottlétét, hisz az már a W ova végén kiderül, hogy Yuji és Rio egymáshoz tartoznak, de ennek sajnos van egy sokkal rosszabb hozadéka is, mégpedig az állandó, önismétlő féltékenykedős jelenetek, amik nem hozzátesznek, hanem még inkább elvesznek, abból a kevés hangulatból.

Kertelés nélkül ki lehet mondani, a Scramble sajnos az az eset, ami teljesen feleslegesen jött rétre, és a néző nem csak ezt fogja piszok hamar észrevenni, hanem egyben elfogja majd egy olyan érzés is, mint ha erre maguk a készítők is rájöttek volna, úgy 2-3 rész után.


Afterburner

Egyeseknek talán furcsa lehet, amiért nem az egyes felvonások végén pontoztam, ám praktikussági okokból, úgy döntöttem egyszerűbb lesz ezt a végére hagyni.

Burn Up! – A magam részéről elégedett voltam vele, egy 45 perces ovától szerintem többet nem nagyon lehetne elvárni. A lényeg benne volt, ezért 8/10

Burn Up! W/Warrior – Az első két rész nagyon tetszett, a másik kettő némiképp lassabban indult be, de mire a lényegre tértek, szépen felpörgött. 7 pontot adtam volna rá, de mivel egy előzetesről van szó, és egyben egy jól sikerült újragondolásról, ezért 8/10

Burn up! X/Excess – Nem maradéktalanul, de összességében elégedett voltam vele, amit még lehetett, kihozták belőle. 7/10

Burn Up! Scramble – Nehéz helyzetben vagyok, mert jót mondani nem igazán tudok erről az évadról. Inkább kihagyni érdemes, mint megnézni, így nagy jóindulattal 4/10

Akik szerint esetleg túl kegyes lettem volna, azok vonjanak le 1-et a pontokból. =)

Végszó gyanánt, most nyilván lehetne olyan közhelyekkel jönni, hogy “a karakterek sztereotipok”, vagy hogy “sok a sallang” (hol nem?) de ha van egy franchise, ami a saját műfajában, témájában, stílusában, minőség, stílus, és hangulat szempontjából hozza azt, ami elvárható, igaz hogy nem többet, de nem is kevesebbet, akkor miért ne lehetne megelégedni azzal, amit nyújtani tud? Természetesen a túlértékelés hibájába se szeretnék beleesni, de véleményem szerint egy korrekt franchiseról van szó, és bátorkodom szemet hunyni, az elbaltázott Scramble felett. =)

Advertisements

9 hozzászólás to “Burn Up! Maraton – Burn Baby Burn!”

  1. Szép hosszú beszámoló. 🙂 Érdekesnek néz ki ez az anime.

    • “Szép hosszú beszámoló”
      Amiből kis túlzással a legnagyobb részt az a megelőző elmélkedés tölti ki, hogy a szex(uális vágykeltés és szórakoztatás) vajon mi?:) Amúgy nem baj ez – csak úgy mondom. Szeretem az előjátékot is, meg jó, ha úgy ‘meg van adva’ a dolgok módja.

      • Igen… utólag én is úgy érzem, hogy kicsit sikerült amolyan master of the obvious szerepkörben tisztelegnem, az “intróban”. De úgy voltam vele, ha már egy viszonylag terjedelmesebb franchiset veszek elő, akkor arról is kifejtem a véleményem, amivel az érvényesülni szeretne. =)

  2. Eltartott egy darabig, de végül csak elkészültem ezzel is. =)

    Az anime amúgy hozza a klasszikus AIC minőséget. Igaz, hogy nem egy Tenchi Muyo!, de a maga módján ez is szórakoztató.

  3. A Warrior ovákat láttam ebből (nem is tudtam, hogy van belőle sima) az egész vicces volt, olyan 7 pontos. Rio bungee jumpingja a helikopterből oltári jelenet volt, másra nem nagyon emlékszem, de biztos volt benne még pár jó poén. 🙂

    • Én is csak a W-t láttam anno. S szintén 7-t nyomtam rá. Jó volt. Nekem egyébként pont a második, egybefüggő sztorijú fele tetszett jobban a több akció és több drámaiság miatt. A poénoktól én nem esten hanyatt, de kellemes volt, én kimondottan szexinek nevezném néhány pontját (amit kifejezetten elkülönítenék a mai animeipar fanservice-technikáitól és fölé emelném…)

      Viszont a Bubblegum Crisis nekem a híréhez képest nagy csalódás volt, dobtam is. Belelestem utána a remake TV-sorozatába és az eleje alapján megállapítottam, hogy én majd inkább azt fogom egyszer megpróbálni még. Kapcsolódó cuccokból az A.D. Police-ba bele se kezdtem, a Parasite Dolls-ban meg rengeteg hiba volt. (Ez utóbbi helyett én egy belőle készített AMV-t) szoktam ajánlgatni, persze súlyos spoiler: http://www.youtube.com/watch?v=ms8SRhmubtU )

      • quke: Ha a W tetszett, akkor megnézheted az Excesst is, és/vagy az eredeti ovát. Utóbbi másabb hangulatot teremt, de olyan szempontból mindenképp érdekes, hogy milyenek voltak, az eredeti elképzelések.

        balaaz: A 2. fele se lett rossz, de az első 2 rész tempója után kissé vontatottnak éreztem. Ami persze nem jelenti azt, hogy a maga módján ne illett volna a plotba, mert mint fordulat, működött. Ennek ellenére inkább a 4. rész második fele tetszett, mert ott végre felpörögtek újra az események. =)

        Poénok szempontjából tény, hogy nem az a fajta, amin a hasát fogja az ember (itt megjegyzem, hogy én amúgy is csak nagyon kevés anime poénjain tudok effektíve nevetni) viszont a műfaján belül, az átlagot nézve, inkább a jobbak közé sorolnám. A sorozatban valamivel több a poénos jelenet, cserébe becsúszott pár gyengébb rész, amit annyira nem élveztem.

        Egyébként nekem leginkább az alap ova hangulata jött be. A Warrior és az Excess jó volt, mint az eredeti koncepció újragondolása, de leginkább annak örültem volna, ha 92-93 körül kijön egy 12-13 részes sorozat, az eredeti ova stílusában, annak karaktereivel.

        Bubblegum Crisisba tervezek belenézni, aztán majd meglátom, bejön e, vagy én is kukázom. =)

  4. A hétvégén megnéztem az ovát, jobban tetszett mint a W. Talán többet ki lehetett volna hozni abból.
    Fenti felsorolásba csodálkozom hogy nem tetted bele az agent Aikát. Régen emlegetted. 😀

    • A legtöbb filmre/sorozatra igaz az, hogy mindig az első a legjobb. Szóval ha most úgy istenigazán belegondolok, körülbelül 5 olyan filmet tudnék most mondani, ahol a második rész jobb volt, mint az első.

      Ott a Birodalom Visszavág, a Terminator 2, Mad Max 2, Aliens, Keresztapa 2, és nagyjából ezzel ki is fújt. Animációs filmeknél már csak 1 olyat tudok mondani, ahol a folytatás emelte az előd színvonalát, az pedig a Shrek 2. Animéknél? Jó kérdés… talán a DBZ az egyetlen, ami most hirtelen eszembe jut.

      Na de elkanyarodtam, szóval a W esetén azért figyelembe kell azt venni, hogy ez (mint ahogy írtam is) nem közvetlen folytatás, hanem egy újragondolás, ami már egy másik évtized jellegét és stílusát hozza.

      Agent Aikát megemlíthettem volna, mert tágabb értelemben véve az is egy humoros, fanserviceal alaposan nyakon öntött sorozat. Azon belül viszont egy egészen más kategória. Egyrészt az egy ügynök story, másrészt nem véletlenül nevezik sokan “minden pantyshot anyjának” mert ott főleg azon van a hangsúly (már ha fanservice szempontjából közelítjük meg a témát).

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: