Che Guevara valódi arca

Sok dolog van, aminek a divattá válását úgy igazából sose értettem. Az egyik ezek közül, a vörös Che Guevara pólók viselése, ami még általános iskolás, korai kamasz koromban szaporodott el gomba módra, és a mai napig látom még itt-ott egyes embereken. Nem volt ez másképp legutóbbi közös összeröffenésünk alkalmával se, amikor hazafelé menet pár “vörös inges” jött velünk szemben, erősen módosult tudatállapotban. Ez után jutott eszembe, hogy mint ha anno Tomcaték nyilatkoztak volna erről valami érdekeset, majd rákerestem, és szerencsére egyből kidobott a google egy youtube linket. Ajánlom mindenki figyelmébe, jó kis történelemóra a “nagy forradalmárról”.

Reklámok

17 hozzászólás to “Che Guevara valódi arca”

  1. Sosem követtem figyelemmel Tomcatéket, de ez jó kis szösszenet volt. Amúgy magam se tudom megérteni, miért divat Guevarás pólót viselni. Mondjuk meglehetősen baloldal ellenes vagyok, ez közre játszhat a vélekedésemben. 🙂

  2. Nekem különösebb bajom nincs azzal, ha valaki baloldali érzelmű, csak akkor tudja, kik mellett is áll ki, ki mellett emel szót, kinek hordja magán az arcképét.

    Che Guevara kábé semmit se fogott fel magából az eszmeiségből, csak azt tudta, hogy kell balhézni. Amolyan megélhetési forradalmár volt ő, akinek annyi volt a tehetsége, hogy ha nem ment a szekér, akkor maga köré gyűjtött pár nálánál is ostobább embert, fegyvert adott nekik, aztán “majd lesz valami” elven kiküldte őket valahová.

    Ezért is tartom enyhén szólva röhejesnek, amikor egyesek Petőfihez hasonlítják, és azt mondják, hogy “Petőfi volt a magyar Che Guevara” mert a kettőnek kábé élből köze nincs egymáshoz.

    Petőfiék mögött volt valódi eltökéltség, célirány, tervek, és ők anno nem azért robbantották ki a forradalmat, hogy így biztosítsák maguknak a jövőbeni megélhetésüket, hanem mert olyanok voltak az akkori körülmények, hogy csak is ilyen radikális eszközökkel lehetett elindítani a változást.

    • Mondjuk nekem a kedvencem, amikor Jézushoz próbálják hasonlítani. 🙂

    • Anno én elég sokat hallgattam a Bombagyárat, és élénken emlékeztem erre az adásra. Már előtte sem értettem élből a kultuszát, de az adás után méginkább csak röhögni/fintorogni tudok az egészen.
      Amúgy meg vazze, Petőfiék kicsit hamarabb űzték az ipart, olyan több mint száz évvel előbb, szóval akkor inkább “Che Guevara az argentin Petőfi” kéne hogy legyen, ha már kronológiailag korrektek szeretnénk lenni =P. Persze ez a hasonlat egy mocskosnagy faszság és ellentmondás, márcsak azért is, mert Petőfi and Co. a jobboldal élő megtestesítői voltak =P.

      • A jobboldaliság mibenléte eléggé elmosódott kontúrú dolog. Petőfiék programjának számos szociális aspektusa volt, nem véletlenül tudták anno a szoci rendszerben ráerőltetni a nagy kommunista költő szerepét.

      • Én a bombagyáros adások közül már nem sokra emlékszek. A leginkább az maradt meg, amikor a Bombagyár TV-be behívták Pákót, aki elkezdte Hitlert éltetni, aztán letagadta és összehordott fűt, fát, pedig pontosan tudta, hogy az adás fel fog kerülni a netre.

        Petőfiéket esetében még azt is hozzá kell tenni a történethez, hogy ők tudták, mit akarnak. Nem pedig az volt, hogy kirobbantunk egy forradalmat, megdöntjük az addigi rendszert a kommunizmus nevében, aztán roadshowra indul a “nagy forradalmár”, mert fogalma sincs, mi is az a kommunizmus, és hogy működik.

  3. kukoricajancsi Says:

    A Che kultuszt én valamennyire meg tudom érteni, hiszen nyilván szimpatikusabb az ifjú baloldaliaknak, főleg nyugaton, most gondoljátok már el, hogy hogyan nézne ki egy Lenines, vagy Sztálinos póló. 😀 Hozzájuk képest Ernesto Guevara egy szép szál legény. Amúgy tudtommal a kommunistáknak soha sem okozott gondot a saját eszméjük nevében elkövetett bűnök tagadása, figyelmen kívül hagyása, miközben bőszen ostoroznak mindent, ami ellentétben áll Marx atya tanításaival…

    • Azon mindig jót nevetek, amikor azzal jönnek egyes baloldali emberkék, hogy “mennyien haltak meg a nácizmus alatt”, majd kötelezően jön a holokausztozás, aminek most már van roma kiegészítője is. Arról viszont valahogy mindig sikeresen megfeledkeznek, hogy a kommunista diktatúrák alatt (amikből ugye világszerte volt egy pár) hányan haltak meg. Vagy hányan haltak meg a 2. világháború óta, a “terrorizmus ellen, a demokráciáért” vívott háborúkban. Egy kicsit sokkal többen.

      • Ami azt illeti, már magában a II. világháborúban az orosz gulágokban többen haltak meg (és ezek valós, alátámasztott adatok, mivel pontosan vezették őket a telepeken… nameg kicsit több volt belőlük, mint a német koncentrációs táborokból) mint amennyit a holokausztra ráhazudnak. És azok még ÉVTIZEDEKIG működtek utána tovább, habár a többség a világháború után pár év munkaszolgálat után hazatérhetett (többek közt megboldogult dédanyám is).

      • Nekem anyai dédapám éppen hogy csak megmenekült a fogságba esés elől, de több jó barátja volt, akik nem voltak hasonlóan szerencsések. Ők vagy csak hosszú évek múltán tértek vissza (roncsként) vagy soha vissza se tértek onnét.

  4. Kösz a videót Peti, nagyon szórakoztató volt, mintha egy Puzsér féle töriórát halottam volna (és ezt tessék a stílusra érteni pozitív előjellel). Jómagam se értettem soha ezt a Che fetisizmust. A kommunizmus fényezése meg mindig is hiperszánalmas volt és lesz elvégre nem sok rendszer van, ami egy elcseszett gazdasági tervvel képes 30 millió ember éhezés általi halálát okozni (Mao és az ő Nagy Ugrása).

  5. Jó videó volt, s végre megértettem eme pólók értelmét.

    http://animemangapalota.blog.hu/2013/03/18/peticio_az_magyar_anime_piacert_ennyire_rossz_a_helyzett

    Poén, hogy eddig a petíció oldala szerint 425 aláírás jött össze s kb 112 komment.

    • Online petíciók… Emlékszem anno, még frissen avanzsált felhasználóként, viszonylag hamar belebotlottam az első ilyenbe, hogy “legyen újra Dragon Ball, Sailor Moon az RTL-en!!!”. Akkor egy pillanatra meg is fordult a fejemben, hogy hátha mégse totális időpazarlás a dolog, ám amikor kicsit jobban megnéztem, és rájöttem, hogy egyrészt a petíciót még 2000-ben indították, másrészt hogy gyakorlatilag bárki, bármilyen néven, vagy akár névtelenül is, akárhányszor aláírhatja, inkább hagytam a fenébe.

      Később aztán megint előjött ez, ahogy szépen terjedt a net, és ezzel egy időben váltak elérhetővé olyan csatornák, amik addig nem, vagy fizetősek voltak. Mit ad Isten, egyből megnőtt a petíciók száma is. =)

      Különösen akkor vált ez viccessé, amikor a sok g-portálos szépen belinkelgette ezeket a petíciókat, de persze az aktualitását, visszamenőleg már egyiknek se nézték. Így fordulhatott az elő, hogy kábé ilyen listák alakultak ki:
      – Legyen az RTL-en (mindenki tudta, hogy úgyse lesz)
      – Legyen a TV2-n (ami esélytelen, lévén konkurencia)
      – Legyen a Jetixen (ami már nem is volt, Disney TV lett)
      – Legyen az A+on (ami szintén nem létezett, Animax lett belőle)
      – Legyen az Animaxon (esélytelen volt, jogi okok miatt)
      – Legyen a Cartoon Networkön (újfent esélytelen, mert azt kapjuk, amit a Kelet-európai blokkra leosztanak az Amcsik)
      – Legyen az AXN-en (ide tartozik az Animax is, szóval kizárt)
      – Legyen a Cool-on (ami igaz, hogy az RTL-é, de annak a szenny csatornája, amin az egyetlen anime a Slayers volt, amit le is vettek, viszonylag hamar)
      – Legyen az MTV-n (ami meg állami TV, vagyis csak az mehet rajta, amit maga az állam áll)

      Erről a mostani kezdeményezésről igen tömör és lényegre törő a véleményem: “Halottnak a csók.” – ahogy szokták mondani. Az Animax közel 2-éve a stagnál, és a nézettsége folyamatosan csökken (premierek híján, nem is csoda). A DVD kiadások kábé ugyanennyi ideje halottak, a manga kiadások pedig még régebb óta. Ezt egy petíció nem fogja megfordítani… Eleve hová mennének az emberek, és mit vennének? Azt a szemetet, amit az Animaxon már kismilliószor megismételtek, vagy azt, amit a conokon is árulnak (és amiktől még ott is nehezen szabadulnak meg)? Ilyeneket, hogy Naruto, Hetalia meg Vampire Knight? Kösz, én inkább kihagyom.

      Majd ha esetleg a mangafan felszívódik az éterben, és valami értelmes, hozzáértő brigád elkezdi kiadni, mondjuk a Galaxy Express 999-t, akkor ki fogom nyitni a pénztárcámat, addig nem. =)

  6. Asszem nem fogom aláírásommal támogatni, már csak azért se, mert itt Szegeden nem is fogható. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: