Saikano – Értelem helyett érzelem

Saikano_cover

Vannak animék, amiket szeretek, vannak animék, amiket nem szeretek, vannak animék, amiket szánok, és vannak az olyanok, mint a Saikano…

Ugyan többen is előre figyelmeztettek az ismerősök közül, hogy a szóban forgó mű, legalább akkora gondokkal küszködik, mint a részben hasonló témát feszegető Elfen Lied (és társai), ám azt kell hogy mondjam, a Saikano, bizonyos szempontból nézve, még azt is sikeresen alulmúlta. Ez az a kategória, ami számomra már fájdalmasan Japán.


Eligazítás

Egy történetet, általában kétfajtaképpen szokás felépíteni. Van a klasszikus, lineáris történetvezetés, amivel általában az akció és/vagy humorközpontú, mainstream művek élnek. Ahol a főkarakter, célirányosan halad előre, folyamatosan zajlik az akció és az ármánykodás, és már az elején látjuk a fényt, az alagút végén.

Ennek ellentéte, a non-lináris megközelítés, amikor megadjuk a kezdőlökést, például külső behatások formájában. A közbenső műsoridőben, fenn tarjuk az érdeklődést utalásokkal, visszaemlékezésekkel, csavarokkal, szimbólumokkal, részinformációkkal. Majd a végére minden összeáll, és ha akad is néhány (szándékosan) elvarratlan szál, a kérdéseink többségére, elfogadható válaszokat kapunk. Rendszerint a komplexebb, komolyabb hangvételű művek esetén választják ezt (nyilván nem véletlenül).

Két szabály van érvényben. Az első, hogy függetlenül attól, melyik stílust választják, kulcsfontosságú elem lesz, a megfelelő hangulati közeg megteremtése. A második, hogy a kettő egymással, nem kompatibilis. Magyarul nem szokott jó vége lenni annak, ha mégis megpróbálják őket összekeverni.

Ha előbbit próbálják az utóbbival keverni, akkor a cselekmény mérgezett egér módjára kezd össze-vissza csapongani, rossz értelemben kaotikussá válik, “elveszejti a nézőt a rengetegben”, és mind e miatt, a végére semmit se fogunk belőle érteni.

Ellenkező esetben, ennek a fordítottja történik, amikor a cselekmény, faltörő kossá válik, ami áttör mindenen, és nem hagy maga után semmi mást, csak romokat, temérdek megválaszolatlan kérdés formájában. Így legjobb esetben is, mindössze egy jó koncepciót látunk majd a végén, amivel érdemben nem tudtak mit kezdeni.

A Saikano, utóbbi kategóriát erősíti, azzal a különbséggel, hogy itt a koncepció, maximum középszerűnek nevezhető, és inkább a dolog “nem tudtunk vele mit kezdeni” része dominál, mintsem az átrohanás esete.


A holnap barátnője

Az anime elején megismerjük a két főszereplőt, Shuujit és a barátnőjét, Chiset, a járulékos mellékszereplőket, illetve valami csere naplóról is szó esik.

Saikano_00

Majd nem sokkal később, Shuuji már a barátaival vásárol, amikor hirtelen Amerikai bombázók támadják meg a várost (ugyan nem mondják ki, de teljesen nyilvánvaló).

Saikano_01

Ekkor azonban feltűnik az égen egy apró, fényes tárgy, ami villámgyorsan, sorban szedi le az ellenséges gépeket. Shuuji közben elszakad a barátaitól, és mindenféle különösebb ok nélkül, a jelenség nyomába ered, akit utolér(!) és mily meglepő, a barátnője, Chise az, némiképp gépesítve.

Saikano_02“It’s a bird… It’s a plane… No! It’s a shitty cliché!”

Személy szerint, nagyjából ekkor hagytam volna a francba az egészet, elsősorban a koncepció önön ostobasága, másrészt a hányaveti kivitelezés miatt, és tettem volna szélsebesen, az őt megillető dropped kategóriába. Ám végül, mégiscsak a folytatás mellett döntöttem. (Mint oly sokszor, most is hiba volt.) Ha nagyon objektíven szeretném megközelíteni a Saikanot, akkor azt mondanám, a fentebb felvázoltak, alaptörténetnek akár még elmennének, csak hogy itt konkrétan ennyi a történet. A 13 részesre kalibrált műsoridő, egyszerűen túl hosszúnak érződik. Van kezdésnek egy motivációs szál, de a közbenső műsoridőben, nem történik semmi érdemleges. Ezen pedig nem segít, az égvilágon semmi.

Ilyenkor jön a kérdés, hogy ha történet nincs, akkor mi van helyette? Nos igazából semmi, köszönhetően annak, hogy a karakterizálásba, kábé annyi időt fektettek, mint a történet kifejtésére, vagy a hangulatteremtésre, semmit. Egész konkrétan annyi történik, hogy Shuuji és Chise, kölcsönösen megcsalják egymást, egy egymástól elhidegült házaspárral (swingerek?), de a végére csak rájönnek arra, ami már az elején is teljesen nyilvánvaló volt, hogy ők bizony, csak egymást szeretik.

Hiába van egy erősnek szánt érzelmi szál, a két főszereplő között, ha egyszerűen nincs valódi mélysége, sőt igazából annyira felszínes az egész, hogy semmi más nem jön át a néző számára, csak az, hogy az egész konfliktus hátterében, a szex áll. Itt gyakorlatilag mindenki lelki problémája a szexből, pontosabban annak hiányából fakad, amire természetesen maga a szex, a megoldás. Ráadásul ezt még tetézik azzal, hogy egyszerűen nincs egy olyan pár (Shuuji szüleit leszámítva), akik akár lélekben, akár testileg hűek maradtak volna egymáshoz. Mint ha a hűtlenség, olyan törvényszerűség lenne, mint hogy a nap keleten kel, és nyugaton nyugszik.

Itt már nem csak arról van szó, hogy a karakterek (mint ilyenkor általában) rém ostobák és naivak, hanem itt a karakterek többsége, korrupt is. Shuuji például, a tipikus menő srác szerepben tündököl, aki azért menő, mert látszólag semmi sem érdekli, de titokban persze mély érzései vannak, és igazi életbölcsességeket oszt meg a nézővel. Valójában viszont, egy önző, suttyó, gyáva alak, aki hatalmas közhelyeket puffogtat, amiket az ember legszívesebben átugorna. A romlottságát egyébként jól mutatja az a jelent, amikor végre összeszedi a tökeit ahhoz, hogy bevallja “élete szerelmének”, hogy többször is megcsalta, majd utána azon siránkozik, hogy milyen rossz már neki, mert Chise kidobta (ergo, hogy nem lesz szex). Persze Chise is csak addig fog megkínzott, megcsalt, szenvedő cutienak hatni, amíg kicsinyes önzésből, ő is meg nem csalja “élete szerelmét”. Aztán visszamegy hozzá.

Maga a háború is, olyan távoli benyomást kelt. Egyáltalán nem érezni azt, hogy itt igazából bárki sorsáért is különösebben aggódni kéne, vagy sajnálkozni az elvesztése miatt. A katonák se csinálnak különösebben mást, mint hol a barakkokban, hol az ellenőrző pontoknál, hol a csatatéren dumálnak, és ha esetleg harcra kerül a sor, akkor is csak annyit látunk, hogy a semmibe lövöldöznek. Nem egy vesztésre álló háborúban, a túlerő ellen hősiesen küzdő, önfeláldozó emberek benyomását keltik, hanem üresfejű papírmasékét, akik semmire se jók, és csak statisztálnak Chise mellett.

Saikano_03(Uz ur shootaz ya gitz!)

A beleélést tovább nehezítették az ostoba chibis poénkodások, és az olyan jelenetek, amiken vagy kínomba röhögtem, vagy majd a hajamat téptem miattuk. Például ott volt az a jelenet, amikor Shuuji és Chise, biciklivel(!) menekülnek, partnak felfelé(!), mire Chise hátából, indokolatlan mennyiségben rakéták(!) kezdenek potyogni, amik nem felrobbannak az aszfalton, hanem mint a tűzijáték rakéták, elindulnak az ég felé.

Saikano_04

Vagy ott volt az a “kedvencé” vált jelenet, amikor az egyik mellékszereplő (az egyetlen, aki nézett is ki valahogy), összefut egy lelőtt ellenséges gép pilótájával, aki megadja magát, ennek ellenére ő ordítva megpróbálja lelőni. A pisztoly persze nincs kibiztosítva, így hagyva elég időt a pilótának, hogy az elővegye a sajátját, és a végén a “drámai hatás kedvéért”, egyszerre lőjék le egymást.

Saikano_05

Mielőtt pedig valaki félreértené, nem, nem az a bajom, hogy mekkora klisé ez a “egyszerre lövik le egymást” jelenet, mert ez az érdektelen benne. Itt arról van szó, hogy ez a jelenet is azt mutatja, mennyire rosszul lett felépítve ez az anime, és mennyire szembemegy a moralitással. Hogy miért? Nos azért, mert egy ilyen jelenet, egy színvonalas műben, úgy néz ki, hogy a lány, bár fegyvert szegez a pilótára, kavarognak benne az érzelmek, és szíve szerint bosszút állna, ám végül leengedi a fegyverét, és futni hagyja, mert az értelem, felülkerekedik az érzelem felett. Belátja, hogy nem lesz neki attól jobb, ha megöli, mert a barátját ez nem fogja visszahozni, és nem ítélkezhet önkényesen, egy másik ember élete felett. Magyarul, hogy egy magasabb erkölcsi szinten áll, mint a vele szemben álló.

De említhetném akár az anime végét is, ami megint nem mutat túl azon, hogy bedobtak pár, más művekben sikeressé, híressé vált elemet, aztán úgy hagyták, és mily meglepő, önmagukban ezek semmit se értek.

Szóval miután Shuuji és Chise túlestek a békülős szexen, Chise úgy dönt, ideje véget vetnie a háborúnak, ami természetesen azzal jár, hogy fel kell magát áldozni (és mindenki mást is). Egy apokaliptikusnak szánt jelenet következik, amit nem ám úgy kell elképzelni, mint a például a Watchmenben, az end blastet, hanem úgy, hogy hatalmas gyökerek kezdenek kinőni az égből, amik villámokkal ledarálják a közelgő megszállókat, majd jön egy rém gagyi CGI szökőár (ala Gonzo quality), ami elsöpör mindent.

Saikano_06

A csapás egyetlen túlélője, Shuuji lesz, aki egyedül marad a kopár senki földjén (Twilight Zone nyúlás), majd összefut Chise lelkével, és közösen megbeszélik, hogy milyen jó lesz nekik így együtt, mert Chise, örökre élni fog Shuuji szívében.

Saikano_07

Aztán az egyesülést követően, Chise lelke, mint a Stalkerben, a Monolith kristály, egy olyan illúziót teremt Shuuji számára, ahol minden olyan, mint ha a háború, meg se történt volna, ahol örökké együtt lehetnek.

Saikano_08

Értem én, hogy ezt nagyon meghatónak szánták, az érzelmi töltet meg is van benne, ám én bizony nem tudtam elsuhanni azon egyszerű tény felett, hogy ez az egész, meglehetősen cinikussá válik annak fényében, hogy hideg fejjel belegondolva, Shuuji, valószínűleg holtan esett össze, néhány nap után.


She, the Failed Weapon

Mit is mondhatnék hát a Saikánóról, úgy összességében? A történet, valami egészen elképesztően gyenge és összecsapott, pedig mindössze két dolog kellett volna hozzá, egy jó forgatókönyv, és némi kreativitás. A karakterek kritikán aluliak, sőt nekem speciel majd mindegyik tudott olyan indokot adni, amiért nem hogy sajnálni nem tudtam, de egyenesen rühelltem. A cselekményvezetés, nemes egyszerűséggel pocsék. 8-10 rész után, még mindig nem volt világos, hogy tulajdonképpen vezet e ez az egész, egyáltalán bárhová is? Sokszor már azt se értettem, egyik-másik szereplő, hogy került a képbe, mit-miért csinál, vagy hogy egyáltalán, hol járunk és mikor? Mennyi idő telt el két jelenet között, és hogy egyik jelenet, hogy következik a másikból?

De feltehetnék akár olyan egyszerű kérdéseket is, hogy miért pont egy naiv, lelkileg sérülékeny, érzelmileg labilis kislányból kellett szuperfegyvert csinálni? Miért csak egyet csináltak? Ha megvan ahhoz a technikájuk, hogy egy ilyen fegyvert létrehozzanak, akkor a mezei katonáknak miért nem futja még gránátra se? Miért tört ki a háború, és miért pont az USA az ellenség? Bár erre vonatkozóan, van egy tippem…

jap_next

Miért azaz anime alcíme, hogy “Az utolsó szerelmes dal, ezen a kis bolygón”? Miért vannak francia szavak és mondatok az introban? (Gondolom ez is olyasmi lehet, mint Lucy és Klimt kalandjai.)

Ennek az animének, a szerelem erejéről, a sorsszerűség kérdéséről, emberi döntésekről és azok előre nem látható következményeiről, kéne szólnia, miközben kritikát fogalmaz meg a világról, társadalomról, az emberi természetről, és rámutat, például az eszmék jelentéktelenségére, a háború céltalanságára, az önpusztítás értelmetlenségére. Mindebből azonban, semmi nem jön át.

Helyette kapunk közhelyes frázisokat, értelmetlen jeleneteket, és egy hatalmasnak látszó érzelmi vihart, egy emocionális tornádót, ami képes ugyan beszippantani, az arra fogékony nézőket, csak hogy ha valaki, ennek a viharnak képes a mélyére nézni, akkor hamar rájön arra, hogy az egész, végtelenül felszínes. Rettentően felfokozott, de mélysége az nincs.

Mindezek ellenére, nem nevezném egy nézhetetlenül rossz animének a Saikánót, mert inkább fárasztó és unalmas, mint irritáló volt. Ám a magam észéről, én ezt nem ajánlanám senkinek se. Hacsak valaki nem vevő a letargikus melodrámára, mert akkor ezt neki találták ki. 3/10

Fat_Albert_fucked_up

Advertisements

26 hozzászólás to “Saikano – Értelem helyett érzelem”

  1. Nocsak, minden esztendőre jut egy ilyen gyöngyszem? 😀 Vajon ennek mekkora a rajongó tábora hazánkban?

    • Ez nem mostani, 2002-es darab, de jó hogy említetted, ezt elfelejtettem beleírni. =)

    • Rajongójának nem mondanám magam, de nekem tetszett. Tény, hogy sok hibája volt, de én nagyon jóra értékeltem 2 éve. Nem védekezésképpen, mert nem szégyellem, de ez azon animék tengeréből származik, melyeket nem saját ízlésem szerint választottam, hanem “népvélekedésre, sokak ajánlására”. Ilyen szempontból hasonló volt, mit az Elfen Lied és a School Days. Amik szintén megosztó cuccok, szintén sok hibával, nekem részben “túl mainstreamek”, de azokat is szerettem. Volt bennük némi bátorság kikacsingatni kicsit a mainstreamből. Persze biztosra is mentek, mert az erőszak, erotika, melodráma mindig eladja magát. De én ebben is találtam elég valós modellezésű ill. szép és kedves érzelmet ahhoz, hogy a hibáit elnézzem neki.

      Amúgy nem rossz az írásod Péter, sok dologban egyet is értek veled belőle. Gratula hozzá ismét. Viszont a konklúziónk teljesen más – én a címedre helyezném a hangsúlyt. És még olyannal sem akarok jönni, támadni, hogy az érzelmek nem minden korban és nemnél jönnek át ugyanúgy – mást éreznek az emberek igaznak és hamisnak, más-más szórakoztatja őket. Bár igaz lenne, de ez így önmagában bullshit-kategóriájú érvelés lenne tőlem.:)

      • Apróbb hibákat én is el tudok nézni, és azt se feltétlen tartom problémának, ha egy komolyabb hangvételű anime, nem merül annyira alá, és használ/megtart mainstream elemeket, de itt is van egy határ, ahol a hibák súlya és mennyisége felett, már nem lehet átnézni. A Saikano pedig hemzseg ezektől, ráadásul semmire se kapunk választ, még a legelemibb kérdésekre se.

        Megjegyzem, szerintem az is hozzátartozik a problémák forrásához, hogy ez az anime, érezhetően túl sok minden szeretett volna lenni egyszerre, de igazából csak a romantika vonalán tudott némi eredményt felmutatni.

  2. Na akkor ezt se fogom már megnézni. 😀

    • Nem veszítesz vele semmit, ha kihagyod.

      Olvastam anno olyanokat, hogy olyan mint a Grave of the Fireflies, sokan imádják, különleges a vége, nehezen értelmezhető, stb, de én ebből semmit se tapasztaltam. Illetve de, egy valamiben igazuk volt, valóban “különleges” volt a vége, csak nem jó értelemben. =)

      • Tudok gratulálni azoknak, akik EZT a Grave of the Fireflies-al egy lapon képesek emlegetni…
        Amúgy kb. egy kezemen össze tudom számolni, hogy hány animében láttam normálisan felszerelt gyalogos lövész katonákat. Oké, értem én hogy 5 másodpercig lehet őket látni általában, meg statiszták, meg anyámkínja, de ahogy pl. itt is abban a vadászmellényre hajazó valamiben meg olajzöld gyakorlóban gyökérkednek… Vazze, még Dél-Korea is eljutott ma már a többszínnyomásos, álcamintás hadigyakorlóhoz. Biztos nem volt pénz a II. Világháború után egyenruhára, mert az egész büdzsét a csodapicsa kikísérletezésére kellett elbaszni…
        Meg ez is: vazze, vesztésre állunk, mit tegyünk?! MEGVAN! Fogjunk egy tizenéves, mentálisan instabil és introvertált cuki iskoláslányt, tömjük tele 200 évvel később megjelenő technológiákkal és küldjük föl bombázokat lövöldözni. Teljesen logikus. Én nemtom, kb. ettől nem tudom ezeket komolyan venni. Egyszerűen nem megy, amikor EZ az alapfelállás. Miért van erre szükség? Ez az agyfingás (mert másképp nem tudom nevezni) elengedhetetlen kelléke annak, hogy narrálják a történetben lévő mondanivalót? Másképp nem megy?…

      • Engem is az ingerelt heves tarkóvakarásra, felhúzott szemöldökkel, hogy mégis hogy van az, hogy a katonák egy nyamvadt tankot nem tudnak kilőni (amit egyébként nem is mutatnak, csak beszélnek róla), nekikezdenek rinyálni (jó a harci morál) hogy se tüzérségük, se normális tankelhárító felszerelésük nincs, de a katonai költségvetésből telt arra, hogy Chise, Megatront megszégyenítő arzenált tudhasson magáénak.

        Na meg ez is… szóval engem tényleg érdekelne, hogy a saját testhosszánál kétszer hosszabb, és ötször nehezebb minigunt, protonágyút, egyebeket, hogyan varázsolja elő? Hogy lesz azokba lőszer? Meg hogy van az, hogy csak úgy nekiáll a semmiből, rakétákat növeszteni?

        Ennél még az EL vektorai is elfogadhatóbbak voltak. =/

  3. Jah és ez a “200 bombázó repülővel röpködünk” felállás a II. Világháború után kissé kiment a divatból. Ma már a taktikai és a stratégiai bombázás nem éppen így néz ki…

    • Arról nem is beszélve, hogy a “hagyományos módszerrel” történő városfelszámolás, az egyik legköltségesebb, és legidőigényesebb megoldás.

      Érdekes módon, az USA erőinek, valahogy nem jut az eszébe, hogy vannak tömegpusztító fegyverek, pont az ilyen feladatokra.

  4. A japán animetermelés is csak szökőévente tud ekkora élvezhetetlen, ordenáré, hipergiccses, takonyban fürdő szarrakást produkálni. Minden tiszteletem, hogy ezt egyáltalán végig tudtad nézni.

    • A többi évben átlag szarokat csinálnak 😀

    • Annyira nem volt katasztrofális, szóval láttam én már ennél sokkal rosszabbat is. =) Inkább olyan volt, mint ha az Elfen Lied, és a School Days között lenne valahol, félúton. Tipikusan azaz emlékezetesen rossz fajta.

  5. Nagyon régen láttam a Saikánot, talán az első 10 animém között volt. Nem sok ilyet láttam (nem szeretem a scifit na ^_^) és elismerem sokmindent nem értettem akkor benne, de mégis tetszett az érzelmes oldala miatt. ^_^

    • Azzal odáig nincs is semmi probléma, hogy érzelmes, és ha kizárólag ez alapján közelítjük meg, akkor érthető is az álláspontod. Minden másra, az anime egyébkénti hibáira viszont, ez nem mentség.

  6. Én is megnéztem, de nekem a kínszenvedős, ritka szar és hihetetlenül unalmas animék egyike, ami méltán kapott 1 pontot. De ezzel nem csak én voltam így: http://indavideo.hu/video/Animecritics_Saikano_Memories

    • 1 pontra azért nem húztam le, mert vannak azért ennél bőven rosszabbak is. Jórészt tényleg az vele a baj, hogy baromi unalmas, mivel alig történik benne valami, illetve logikátlanságok tarkítják.

      • Én 5 alatt pain-o-meterben mérek, és a Saikano elég sok fájdalmat (és főleg agyf*szt) okozott. De nem baj, nincs egyedül, van még 18 másik játszópajtása. 😀

      • 5 pont alá azokat az animéket teszem én is, amiket már rossznak tartok. Ám ügyelek arra, hogy ahogy fölfelé, úgy lefelé is azok legyenek kiemelve, amik tényleg megdolgoztak ezért (jelen esetben, negatív értelemben). =)

        A Saikano egy rossz anime, ehhez kétség sem fér, de ha nagyon szigorúan nézem, még akkor is minimum 2 pont.

        Utoljára talán a Marimo no Hana volt az, ami kiérdemelte nálam az 1 pontot. Ám ahhoz is az kellett, hogy még annyi tartalom se legyen benne, mint egy K-on!-ban. Ami azért “szép teljesítmény”, ha azt nézzük, hogy a K-On is csak annyit csinált, hogy bedobta ezt a lányzenekaros alaptémát, de nem kezdett vele érdemben semmit. Na most képzeld el azt, amikor egy anime, van annyira pofátlan, hogy még ennyire se erőlteti meg magát, hogy legalább annak az illúzióját megteremtse, hogy amúgy szólna is valamiről.

        Illetve ami még hirtelen eszembe jut az 1 pontra, mint “jó példa”, az a Freezing. Ez legalább akkora ocsmányság, mint a Queens Blade, de mellé még véresen komoly is szeretett volna lenni. Naná, hogy a kettő, abszolút ütötte egymást. =)

  7. Ennek az animének anno sokszor belefutottam a nevébe (bár inkább a She – The Ultimate Weapon fordult elő gyakrabban), de sosem vitt rá a lélek, hogy megnézzem, pedig az a borítókép egész jó.

    Az a “rakéták a hátból” scene mindenesetre már így, jpg-ben is lol. 😀

    • Én is inkább az angol címével találkoztam, de ha már kritika, akkor ragaszkodjunk az eredetihez. =) Amúgy amit letöltöttem, az dual dub volt, ám az angol szinkron valami olyan csapnivalóra sikerült, hogy kapásból váltottam vissza a japánra.

      Ha már jó borító, akkor inkább a Hells Angels-nek volt az. Ez elég fakó, plusz előre sejteti, hogy megint egy olyan hatásvadász animéhez lesz “szerencsénk”, ami mellőz minden ésszerűséget.

      A rakétás jelenet hatalmas WTF?! pillanat volt, és lesz belőle később még legalább kettő. Egyszer például a zuhany alatt kezd majd rakétákat termelni, máskor meg az újdonsült pasija ágyát rakja tele velük. Persze ez úgy alapvetően senkit sem fog zavarni, vagy különösebben érdekelni, mint ahogy az sem, hogy az egyik transzformáció alkalmával, a suli egyharmada felrobban a francba. =D

  8. cheatergs Says:

    E helyett néztem az Iriya no Sorát. Az se nagy eresztés, voltak benne öncélúskodások, izgalmasnak se nevezhető, a főszereplő gyerek (meg más se) itt se egy lángész, de legalább nem volt annyira abszurd, úgy emlékszem az idétlenkedést is mellőzték, hovatovább nekem az autista Iriya depije bejött (sírása meglepően hiteles). Kár, hogy levágták a haját. A graf szintén felemás, mivel a 90-es évekre hajazó átlagstílussal nem volt bajom, ahogy a CG is kevésbé hatott gagyinak összehasonlítva a két évvel későbbi Air movie-jukhoz; ellenben a TOEI-re jellemző merev animációval annál inkább.

    Akkoriban tervbe vettem a Saikanót is, de utánaolvasgatva inkább hanyagoltam. Alap, hogy amiben drámáznak, ne használjanak SD-t, illetve már az alapfelállásra gyanakodva néztem. Képek alapján nem fogott meg semmi senki sehogyan, ahogy a mai napig nem érzem pótolhatatlannak (bakker, a látott címeim közül húszból tizenkilenc ilyen, ha nem több!).

    Most belekattintgattam az InS mangába, de azt inkább hagyjuk a Csizmás Kandúr-szemű moe-Iriyával, a bishounen Enomotóval meg az SD-kel.

    • Ahogy olvasgattam, az alaptörténete ennek is hasonlóan röhejes képtelenség, de a Saikanótól, még így látatlanban is jobbnak tűnik, egy fokkal. Plusz ezt vannak olyan rendesek, és nem húzzák 13 részig, meg legalább nem az benne mindenki legnagyobb bánata, hogy ki-kivel és miért feküdt, vagy épp nem feküdt le. =D

    • cheatergs Says:

      Inkább misztikusnak akar látszani, mivel végig függőben tartják, hogy kikkel vagy mikkel harcolnak a szuperrepcsijeikben a kölykök (vagy már csak Iriya, mert azt hiszem a többi elhullott).
      A párkapcsolati rész itt is megvan, csak aszociális-átlagember viszonyban középiskolások között animés megvalósításban.

      Na igen, a hat OVA valószínűleg hozzájárult a fillermentességhez, bár a fanservice még így is befigyel.

  9. 1, Felfogtam belőle néhány dolgot.

    Felfogtam, hogy USA megtámadta Japánt. Mert a japánok „vízből vették ki az oxigént”, és ez nagyon érdekelte az Amerikai Egyesült Államokat.

    Felfogtam, hogy ha a szlovákok megtámadnak minket, akkor nekünk is fogni kell egy 11 éves kislányt, bele kell építenünk minden vackot a törékeny porhüvelyébe, lehetőleg úgy, hogy szuperfegyver váljon belőle, és rá kell eresztenünk az ellenségre. Meg saját magunkra.

    Felfogtam, hogy miután a Klingon Birodalom ledobott egy intergalaktikus hidrogénbombát egy japán kisvárosra, onnantól eldőlt a játszma, hiszen Chis ehhez már kevés volt, avagy a Föld megsemmisült.

    Ennyit felfogtam belőle a bölcsész diplomámmal, többet nem. Lehet, hogy meg kéne néznem még 22-szer, hogy úgy rendesen átjöjjön az üzenet. Egyelőre ehhez kevés vagyok.

    2, Az olcsó humort (mint egyfajta feszültség levezetési módot) félretéve, ki kell jelentenem, hogy ez az Elfen Lied alatt van. Mert míg az Elfen Lied kielégítette ösztön szinten néhány igényemet, mint ahogy egy műanyag flakonos tablettás bor is kiüti a jóembert, ez még annyit sem adott. Még a legalsóbb szinteken sem szórakoztató.

    Ostoba történet. Ostoba karakterek. Ostoba dialógusok. Ostoba szituációk. Ostoba döntések.

    Értelem nincs, de valódi érzelmeket sem kapunk. Tocsogunk a szentimentalizmusban. Az érzelmek felszínesek, ezáltal a karakterek is felszínesek. És amikor egy felszínes karakter meghal a történet során, az ember egy cseppnyi sajnálatot sem érez. Nem azért, mert kegyetlen és kőszívű, hanem mert az ügyetlen kivitelezésnek köszönhetően nem jön át a valódi dráma. Aki ezen az egészen sírni tud, annak valójában szar az ízlése.

    3, Vicces belegondolni, hogy még a Watamote is lereagálta egy rövidke jelenet erejéig a Saikano romantikájának felszínességét a biciklis leányszöktetés pár perces paródiájában. Ugyanakkor az, hogy még ez az anime is szerepelt a Watamote-ben a hivatkozni való zsánerek között, utal arra, hogy a Saikano-nak nagy a hype a szigetországban – melynek magam amúgy nem értem az okát.

    4, Röviden szólva: ez egy OSTOBASÁG! Szerintem simán megérdemli a 10-es skálán az 1-est. Semmi olyat nem találtam benne, ami megmenthetné a sorozatot.

    • Én inkább azt mondanám, hogy bizonyos szempontból jobb, bizonyos szempontból rosszabb, mint az Elfen Lied.

      Jobb, mert legalább nincs tele öncélú, elcsépelt mészárlással, és meztelenre vetkőzéssel. Viszont ami az érzelmi részt illeti, még az El-től is ostobább, irritálóbb tud lenni.

      Leszámítva a tényt, hogy az egész anime kicseszett unalmas, és a háborúból kvázi semmit se látunk, néhány semmibe lövöldöző katonán, és ellenséges vadászgépen túl. A legnagyobb bajom, az volt vele, hogy mint romantikus anime, mélységesen alávaló. Elsősorban azért, mert szinte nincs két olyan karakter, akik akár érzelmileg, akár testileg hűek tudtak volna maradni egymáshoz. Így viszont elég nehéz velük együtt érezni, pláne hogy jórészt minden csalódás, hiszti, a saját hülyeségük miatt történt.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: