Bakemonogatari & Nisemonogatari – Művészi középszerűség

Bakemonogatari_cover

Elérkezett hát ennek az ideje is… Öveket becsatolni, ez a tárlatvezetés bizony rázós lesz. =)


C’est la Vie

Aki kicsit is ismer, az tudhatja, hogy a hypeokhoz való viszonyom, sohasem volt túl jó, legyen szó akár animékről, akár valami másról. Még sokan rendszerint lelkesednek szinte mindenért, ami új és népszerű, addig én a másik tábort erősítve, általában inkább szkeptikusan állok hozzá. Természetesen, ez se ok nélkül van így, illetve ez még önmagában nem jelenti azt, hogy amúgy maga a mű, ne lenne képes meggyőzni.

Az egyik ilyen régóta halogatott hype volt nálam, a Bakemonogatari, amit anno prózaian egyszerű ok miatt nem néztem meg, nem érdekelt. Ám ahogy teltek az évek, és mind a közvetlen, mind az internetes ismerősök körében népszerűvé vált, túlnyomórészt feltűnően magas értékelésekkel, úgy döntöttem, ideje már nekem is megnéznem. =)

A tanulság? Szokták mondani, amikor a túlzott büszkeség, téves önképpel párosul, annak soha sincs jó vége. Jelen esetben pedig pont erről van szó… A Shaft-al, és magával Nisio Isin-el is ugyan az a baj, elkezdték elhinni magukról, hogy ők művészek.


Súlytalan és kaotikus

Sokat gondolkoztam azon, vajon hogyan is kezdjek neki ennek a kritikának úgy, hogy lehetőség szerint a legjobban átjöjjön az, hogy tulajdonképpen, mi is a problémám ezzel az animével. Épp ezért úgy döntöttem, azt a megoldást fogom választani, amit anno a Guilty Crown-nál. Vagyis veszem az elő részt, és szépen tételesen, pontról pontra fogok haladni.

Szóval, elkezdődik az anime, és mindjárt az elején egy pantyshot fanservice jelenettel nyitunk (kellőképp belassítva), majd hirtelen vágásokkal, random dolgok történnek, vérrel színesítve. Aztán jön az anime cselekménye immár élesben, miszerint a főszereplő, Araragi Koyomi, egy napon elkap egy az iskola csigalépcsőjéről lezuhanó lányt, aki elesett egy banánhéjon.

Bakemonogatari_01

Az eset különlegessége, hogy a lány a fizikát meghazudtolóan, lassan esik (ami amúgy hülyeség) és amikor Koyomi elkapja, azt veszi észre, hogy a lánynak szinte nincs súlya. Ezt követően, elvágják a cselekmény szálat, és jön az intro, ahol egy iparvárosról készült fekete-fehér felvételen, animált tűzőgépek szaladgálnak oda-vissza, illetve egy jelent erejéig megidézik az 50 láb magas nő című híres B filmet.

Bakemonogatari_02

Amint az intro lement, újra visszatérünk az események folyamába (ami jelen esetben inkább lassú csepegéshez hasonlít). Mint hamarosan kiderül, a lány akit Koyomi megmentett, Senjogahara Hitagi, aki mindössze 5 kiló, és igen érdekes módon mutatja ki a háláját, az állapota felől érdeklődő Koyominak. Mert hogy rátámad egy tűzőgéppel(!) (WTF man?) és megfenyegeti. Koyomi persze utána szalad, mire Hitagi nekiáll szerencsétlen srácot oltogatni, majd indokolatlan mennyiségben, mindenféle írószeri eszközt varázsol elő a… szoknyája alól? Csak mert nincs nála se táska, se hátizsák, ami így felveti azt a rém egyszerű kérdést, hogy vajon hol is tartja mindezeket? De ezt már inkább a kedves olvasó fantáziájára bízom. =)

Bakemonogatari_03

Most jön azonban a nagy csavar, ugyanis kiderül, hogy Koyomi sem ám egy hétköznapi srác, mivel van egy-két extra skillje annak köszönhetően, hogy egy ex-vámpír (jaj ne!), akit kigyógyítottak a “betegségéből”, és ezt a lehetőséget szerette volna kezdettől fogva felajánlani. Ennek hatására Hitagi persze meggondolja magát, és úgy dönt, félreteszi a totally bitch modorát, majd Koyomival tart.

Egy elhagyatott, lepukkant gyárépületbe mennek biciklivel, ahol a csöves, hawaii inges hippie sensei, Oshino Meme tanyázik, aki poénból tinédzserek természetfeletti gondjait oldja meg, illetve egy pilótasapkás loli is nála tanyázik (Tudjátok abból a “csak ízre vagyok 8” fajtából).

Bakemonogatari_04

Ekkor derül ki, hogy Hitagi súlyproblémáját az okozza, hogy egy lelki trauma miatt, megtámadta az úgynevezett nehéz rák, ami egy kő isten, és ellopta a lány súlyát. Nagyjából itt ér véget az első epizód.

Nos mit is mondhatnék… elég nehéz szavakba öntenem mindazt, amit az első rész alatt, illetve az után éreztem. Leginkább egy képpel tudnám összefoglalni, mert az többet mond ezer szónál.

WTF

Persze tudom én, hogy ilyen korai szakaszban még kár lenne bármilyen messzemenő következtetést is levonni, hisz még “bármi” megtörténhet (vagy legalább is ebben szokás bízni). Ugyanakkor, akik túlvannak már néhány animén, azok pontosan tudják, hogy a kezdés legalább annyira fontos, mint a befejezés. Erre a kezdésre pedig nem tudok mást mondani, mint hogy kaotikus, de nem ám a szórakoztató, hanem sokkal inkább a nagyon fárasztó fajtából.

Meglehet, hogy az én hibám, hogy nem találom viccesnek a töketlen srác és a tsundere lány elcsépelt civódását 66. alkalommal, vagy hogy a fejemet fogom a karakterek elvarázsolt reakción, esetleg hogy nem kenyerez le néhány művészkedős jelenet, de tudjátok mit? Ezért is nem adtam fel, és néztem tovább, hátha sikerül megkedvelnem valamelyik karaktert, esetleg elkap az a híres “nisio feeling”, vagy a story indul be. Ám sajnos a végén le kellett vonnom a szomorú konzekvenciát, a Bakemonogatari, csak egy újabb érdemtelenül túlértékelt anime.


Rossz kép, giccses keretben

Kezdeném azzal, hogy konkrétan nem értettem, hogy a fenébe lehet ennek az animének a (nem létező) történetét, komolynak, elgondolkodtatónak, okkult, szürreális, szimbólumokban gazdag történetnek nevezni? Egységes történet, gyakorlatilag nincs is. Helyette egymástól különálló, általában 2 részes apró fejezetek vannak, annyi kerettörténettel, amennyi feltétlenül muszáj. Se több, se kevesebb. A komolyan vehetőség pedig kapásból ott bukik meg, hogy az első perctől süt az animéből, a méla együgyűség. (Mielőtt pedig egyesek felszisszennének, hogy “de az utolsó 2 arc vége”, nekik előre szólok, hogy erre is ki fogok majd térni lentebb.) A Bakemonogatari, valójában egy karakterközpontú anime, amivel önmagában nincs is semmi baj. Mással van a gond…

Szívesen mondanám, hogy vonatkoztassunk el a történetbeli hiányosságoktól, ha maguk a karakterek legalább kicsit is többek lennének sztereotipizált, elcsépelt papírmaséknál, csak hogy nem azok. Itt azaz alapvető probléma, hogy mivel az anime erősen karakterközpontú, ezért kulcsfontosságú lenne, hogy a karaktereket több dimenzióban ábrázolják, és fejlődésre sarkallják, ami itt viszont nem valósul meg.

Koyomi például az esetek 90%-ában, egy totál hasznavehetetlen, abszolút töketlen, pipogya jancsibohóc, aki egy dologhoz ért csupán, profin tud üres tekintettel, a semmibe bambulni.

Bakemonogatari_05

A maradék 10%-ban persze belőle is totally cool dude lesz, és a vége felé még badass rangot is hozzá szeretnének csapni, de ez annak fényében válik hiteltelenné, hogy amint csinál valami kicsit is férfiasat, nem kell 2 perc, és újra visszavedlik a nyomi emos srác szerepbe.

Köszönhető mindez annak, hogy a Bakemonogatari, lényegében egy hárem koncepciót használ, hasonlóan a Clannadhoz. Vagyis a semmiből bekerülnek a képbe, a különféle fétiseket megtestesítő hölgyek (agresszív loli, csöcsös meganekko, ál leszbi fiús sportolólány, stb) akik nagyjából addig érdekesek, amíg Koyomi megoldja a problémáikat, aztán ők belezúgnak a főhősbe, aki begyűjti őket amolyan “szerezd meg hát mind!” alapon. Természetesen, mint a háremekben általában, itt is az alapértelmezett hölgy lesz majd a befutó.

bakemonogatari_chars

Mindezek ellenére, a Bakemonogatari még mindig lehetne egy jó anime, mert attól hogy gyér a story, és sztereotip klisék a karakterek, még elvihetné a hátán az akció, humor, fanservice hármas. Sajnos azonban ezek se úgy működnek, ahogy kéne.

A fanserviceal nemes egyszerűséggel az a gond, hogy amit felmutat, az édes kevés. Engem legalább is ennyivel nem lehet lekenyerezni, pláne hogy láttam már bőven szexibb, erotikusabb darabokat. =)

Bakemonogatari_06

Van azonban ennél nagyobb gond is, és szerintem ez amúgy az egész anime legnagyobb problémája… Egyszerűen kényelmetlen a ritmusa. Nagyon sokszor leül, akár 10-15 percekre üresjáratba teszi magát, ami (introt, outrot nem számolva) cirka 20 percesre szabott részeknél, azért bőven fárasztó tud lenni. Pláne úgy, hogy ezekben a szünetekben, általában nem történik semmi. Az ilyen lassú, merengős, egymásra nézős, frázisokban beszélős jeleneteknél, egyszerűen azon kaptam magam, hogy egyre többször merült fel bennem a “Ez most mi a halál?” illetve a “Basszus, mennyi van még hátra?” kérdések.

Ráadásul mindehhez jön a legendás, sziporkázó japán humor azon fajtája, amitől a falnak tudok menni, a legrosszabb fajta metahumor. Például amikor azon megy az elmélkedés, hogy ki milyen típusú karakter, vagy hogy Hitagi vezetéknevét, hogy kell rendesen kimondani. Számomra már ezek is fájdalmasak voltak, de amikor hosszú percekig arról tartottak kiselőadást, hogy a moe és a fascinating kanji között milyen kapcsolat van, vagy amikor Hitagi arról faggatja Koyomit, hogy perverz e, miközben ilyen gyerekeknek való tekerős játékkal üldözik egymást, és a srác kábé 10 centről stíröli a csaj hátsóját, ott végleg elpattant valami.

Bakemonogatari_07 Bakemonogatari_08

Lehet egyesek szerint ez vicces, de belőlem az ilyenek valami egészen mást váltottak ki. Kábé így éreztem magam, egy-egy ilyen “vicc” után…

ren_lol

Ezen a ponton pedig már csak egy dolog van, ami tovább ronthat az összképen, a komolykodás. Láss csodát, a Bakemonogatari, még ezt is bevállalta (csak tudnám, minek?). Alapból nem szeretem, amikor egy komolytalan anime, a vége felé megpróbál komoly lenni, mert rendkívül illúzióromboló tud lenni. (Amúgy megbocsátható, ha maga az anime jó). Itt viszont nem egyszer, hanem többször is bepróbálkoznak ezzel, a skizofrén animéknél meg kevés rosszabb dolog van.

Bakemonogatari_09(Tentacle snake)

Biztos ez is az én hibám, de nem tudok komolyan venni olyan dolgokat, és olyan karaktereket, akik 5-10 perccel előtte, még a humor / fanservice forrásai voltak. Szóval inkább röhejes volt az a tömény abszurditás, amit ilyenkor halál komoly pofával akartak lenyomni, a néző torkán.

Apropó, nem esett még szó az anime látványvilágáról, a grafikáról, amit minden kritikában külön kiemelnek, sőt nagyon sokszor az anime mellett szóló legfőbb érv is ez.

Bakemonogatari_10 Bakemonogatari_11 Bakemonogatari_12

Nos tény, hogy van pár olyan jelenet, amitől mondhatni eláll a néző lélegzete, ám ez önmagában semmit se ér. Cirkuszi trükkökkel ugyanis, nem lehet a tartalmat helyettesíteni, illetve annak hiányát palástolni. (Ha csak nem ennyire felszínes a néző.) Mert valljuk be, ha ennyi a filmművészet, akkor itt bizony komoly gondok vannak.

Lehet a fentebb említett művészi jelenetek, sokakból képesek kiváltani az állejtős “WOW!!!” érzést, de aki ismer pár valóban szép animét (protipp: Madhouse) az tudja, hogy a szép grafika nem néhány extravagáns, öncélú, művészi jelenettől lesz szép, hanem mert odafigyeltek a részlet gazdag kidolgozásra. A Bakemonogatari, mint a Shaft animék általában, igazából teljesen átlagos látványt nyújt, csak feldobták funkció nélküli művészkedős jelenetekkel.


Nisemonogatari

A Bakemonogatari után, azt hiszem érthető, miért nem álltam túl nagy lelkesedéssel egy újabb felvonáshoz, de ha már eddig eljutottam (és ha már le volt töltve) akkor csak nem állok meg. =) Rövid leszek, ezúttal Koyomi testvérkéin lesz a hangsúly (naná, hisz az incest témát is kötelező megpendíteni) amúgy maradt minden a régi, csak még több lett a művészkedés, és a fanservice.

Nisemonogatari_01 Nisemonogatari_02(You sick fuckin’…)

A művészet halála

Mint az gondolom világossá vált a fentebb leírtakból, ez a franchise enyhén szólva nem ért nálam célt, több okból is.

Ha egy karakterközpontú animében nem jön be a szereplőgárda, a sorozat lényegében már el vágta magát a nézőnél (nálam legalábbis biztos), ha csak nincs mellette valami más, ami ezt képes lenne érdemben kompenzálni. Jelen esetben sajnos, ilyen nincs. Az elején láttam rá esélyt, hogy talán majd változik később a koncepció, de ez bizonyára már átlépte volna az anime kreatív határát. =)

Az a baj, hogy a Bakemonogatari, mindenáron megpróbálja magát egy művészsorozat celofánjába csavarni, pedig valójában nem több, mint egy középszerű, öncélúan szétművészkedett, fárasztó fanservice sorozat, ami másabb, tartalmasabb szeretett volna lenni az átlagnál, de a végén még olyan se lett.

Paradox módon sokkal szórakoztatóbb lehetett volna az egész, ha nem akar ennyire göcsösen több lenni.  Nem is értem, hogy miért nem lehetett ebből egy hagyományos popcorn fanservice animét csinálni, valami látványosat, pörgőset, szexit? Lehet érvelni pro, kontra, engem egyszerűen lezsibbasztott ez a szépen animált dögunalom. 5/10 A Nisemonogatari pedig még ezt is képes volt alulmúlni. 4/10

Reklámok

64 hozzászólás to “Bakemonogatari & Nisemonogatari – Művészi középszerűség”

  1. Palacsintaxx Says:

    Nem tudom Péter,hogy mire számítottál 😀 Az első pársorban amit leírtál, az a jelenlegi japán animeművészet:) Valóban pantyshots, mert ez az egyetlen ország ahol van használt és friss bugyi automata is a betegeknek 😛 Egyébként furcsa,hogy manapság a tsundere lányok új fétise,lehet így mondani ? Nem így nem mondhatom mégsem, pedig a srácok erre gerjednek manapság, tehát új harctéri taktikai tulajdonsága a szoknya alól elővarázsolt irodaeszköz. Amely az esetek 90% egy olló. A kritikáddal csak egyetérteni tudok. Bevallom én többszöri nekifutásra sem tudtam végig szenvedni ezt az animét. Tartalom nélküli történet, pár szép képpel megspékelve. Néha pedig nagyon zavaros jeleneteket láthat a néző. Főleg amikor telenyomják japán kanjikkal a képernyőt,amit ugye a fordító csapat feliratoz, ,de értelmezni lehetetlen.Be illene akár egy tudatalatti sugalmazásnak is. Korábban voltak erre kísérletek. Lehet hogy japánban azért ennyire “művészi” és sikeres,mert az ilyen jelenetek alatt próbálják az egyébként is agymosáson átesett otaku társadalmat ösztönözni a játékbabák vásárlására. Egyébként magyarországon miért számít menőnek ha valaki büszkén otakunak nevezi magát ,ami japánban egy szitokszóval ér fel ? Ezt megmagyarázhatná nekem valaki 🙂

    • Nos a Madoka alapján volt bennem némi remény arra vonatkozóan, hogy hátha ez is villant majd valamit, de aztán csak nem. =)

      A tsundere karakterekkel nekem mindaddig nincs problémám, amíg a tsundereség abban nyilvánul meg, hogy a lány csipkelődik, szurkálódik a sráccal. Persze kettőn áll a vásár, szóval ehhez az is kell, hogy a srác se legyen teljesen lúzer, és vissza-vissza mondogasson azért. Erre jó példa mondjuk Lina és Gourry párosa a Slayersből.

      Amit utálok az az utóbbi 5-10 évben elterjedt “modern elv”, miszerint a tsundere egy nagyszájú, arrogáns, agresszív kis görcs. A srác pedig egy totális lúzer mellette, aki képtelen kiállni önmagáért. Például ilyenek a Kugimiya tsundere klónok, vagy az Oreimo. Az ilyen 100% tsun, és 0% dere felállás, engem irritál, és nem szórakoztat.

      A Bakemonogatari-ban, Hitagi jó lett volna, ha Koyomi nem ennyire pipogya mellette.

      Az otaku szó, eredetileg valóban pejoratív jelentéssel bír. Ezt a szót az amcsik kezdték el maguk között használni, pozitív értelmezésben, még a 90-es évek környékén, mivel a többség nem volt tisztában, a szó valódi jelentésével. Csak annyit tudtak, hogy Japán, jól hangzik és az anime rajongókra mondják. Aztán ez a félreértelmezés szépen elkezdett terjedni a neten, divat lett, és ma már ott tartunk, hogy bár a többség tisztában van a szó a valódi jelentésével, mégis sokan mondják saját magunkra.

    • “Főleg amikor telenyomják japán kanjikkal a képernyőt,amit ugye a fordító csapat feliratoz, ,de értelmezni lehetetlen.Be illene akár egy tudatalatti sugalmazásnak is. Korábban voltak erre kísérletek. Lehet hogy japánban azért ennyire “művészi” és sikeres,mert az ilyen jelenetek alatt próbálják az egyébként is agymosáson átesett otaku társadalmat ösztönözni a játékbabák vásárlására.”

      Az epizódok elején lévő vörös-fekete feliratos villogó képernyőkre gondolsz? Mert ha igen, azok random mondatok a light novelből bevágva, szóval semmi “tudatalatti üzenet” nincs bennük, az más kérdés, hogy kb. annyi értelme van így random odadobálni őket minden epizód elejére, mintha teszem azt a Gyűrűk Ura filmekben is minden új jelenet előtt bevágnák az adott oldalszám szövegét a könyvből. XD

    • “Amit utálok az az utóbbi 5-10 évben elterjedt “modern elv”, miszerint a tsundere egy nagyszájú, arrogáns, agresszív kis görcs. A srác pedig egy totális lúzer mellette, aki képtelen kiállni önmagáért. Például ilyenek a Kugimiya tsundere klónok, vagy az Oreimo. Az ilyen 100% tsun, és 0% dere felállás, engem irritál, és nem szórakoztat.”

      Arra nem gondoltál, hogy esetleg ezt a felállást (agresszív csaj, bepuccsító fiú) egy elfeminizált rétegnek szánták, amely amúgy is vevő a girl power-re és a manginákra? Mert lassan ott tartunk, hogy egy bármikor bántalmazható, szabadon megalázható, vissza nem pofázó, földig megalázkodó hímnemű (férfi?) egy magát valamire tartó feminista nő férfiideálja.

  2. Valahogy az az érzésem, hogy itt komoly felhördülésekre számíthatsz 😀

    • Bízom benne, hogy nem, pláne hogy már nem is annyira új darab. De ha esetleg valakinek mégis hőzöngeni támad kedve, nos állok elébe. =)

  3. Hogy Eric Cartman szavával éljek: “Hazamegyek és öngyilkos leszek. Nem akarok olyan világban élni, ahol ez a szar menőnek számít.”

    • Én ezt már sajnos túl sokszor érzetem. =) Például a KyotoAni animéinél rendre ez volt, főleg amikor a K-On! volt non plus ultra.

      Számomra az volt az a pont, amikor azt éreztem, hogy itt most valami úgy globálisan megváltozott, és egyáltalán nem a jó irányba.

  4. Két remek példa rá, hogy az ad-hoc, koherencia nélküli absztrakció és szürrealizmus nem jelent instant művészetet, hanem csak művészieskedést. Lehet szép de ha nincs mögötte értelmes tartalom vagy olyasvalami, ami radikális megjelenését indokolná, akkor megette a fene az egészet. Két-két rész után dobtam mindkettőt, pazar írás!

    • Alapvetően én már a szép jelzővel se teljesen értek egyet, mert ez igazából csak a háttérre igaz. Szóval számomra valahol ott kezdődik a szép, amikor a karakterek, az előtér, és a háttér között, nincs jelentős, feltűnő minőségbeli eltérés.

      Az okkult, szürreális absztrakt megint olyan, hogy nekem erről egészen más elképzeléseim vannak. Még akkor is, ha a művészet erősen szubjektív. =)

  5. Ja, jó meglátások, jó írás (sőt annyiban nagyon jó, hogy még általában is eltalálja a SHAFT-szemfényvesztés achilles pontjait…), mindemellett kissé egyoldalú, kissé provokatív – ahogy azt már megszokhattuk.:) A legtöbb dologgal egyet is értek benne én is. Én magam a Bakemono-t nyomtam le csak a híre miatt, de aztán megállapítottam, hogy tovább nincs rá szükségem, hogy nézzem a többit.

    szerk.: És ami érdekes, hogy kb. szerintem a Madokáról is ugyanilyesmiket lehet (kellene) elmondani… (de hát senki sem lehet tökéletes, azt te is beszopt@d, Péter…)

    • Nos én tényleg igyekeztem több aspektusból is megközelíteni, de ha egyszer minden téren olyan megoldást használtak, ami nem javított az összképen, akkor egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni. =)

      Hajlandó lettem volna elnéző lenni, ha az anime szórakoztató, csak hogy nem volt az. Unalmas volt, sőt mi több, sokszor kifejezetten fárasztó.

      A Madokát annyiban védeném meg, hogy ott legalább történt is valami, és a művészkedős jelenetek se random lettek bedobálva, hanem legalább a szituációhoz voltak igazítva. Elsősorban mint magical girlt értékeltem a Madokát, mivel az anime abból a célból jött létre, hogy felpezsdítse a műfaj állóvizét. Ezt a feladatát pedig ellátta. Szerintem ez máris több, mint amit a Bakemonogatari csinált.=)

      • Na erről beszélek. A Madokáról is el lehet mondani negatívumként kb. azt, amit az első két bekezdésben írsz. Dehogy pezsdített az a magical girl műfajon. Tök átlagos volt ilyen szempontból, csak dúsítva a szokásos SHAFT-hókuszpokusszal. Mint üzleti termék persze szuperül működik, okosan összerakott, mint a SHAFT-paletta többi, kicsit különböző árnyalata is.

        A kérdés nem is az igazán, hogy melyik jobb, hanem hogy melyik tud jobban megvezetni, melyiknek nézed el jobban a hülyeségeit, melyik bénaságait utálod kevésbé. Szóval ízlés kérdése. Amúgy mind kb. egykutya.

      • Nem tudom mennyi magical girl animét láttál eddig, de annyit mondhatok, hogy a Sailor Moon óta olyan túl sok minden azért nem változott a műfajon belül. Meg úgy alapból a seinenek se túl gyakori vendégek arrafelé. =)

        Amennyit én eddig láttam, abból a Madokán kívül, talán Lyrical Nanoha volt az egyetlen, ami próbálkozott valami komolyabb elhajlással.

        Az hogy felpezsdítette, az úgy értendő, hogy olyat mutatott, amit addig még nem nagyon lehetett látni ebben a műfajban. Ez nem azt jelenti, hogy reformer lenne, és az is tény, hogy a Faust téma egy olyan erős valami, amivel elég nehéz mellényúlni, de ettől függetlenül maga az anime, szerintem egy üdítő színfolt volt. Jobban megerőltette magát, hogy “megvásároljon”.

        Persze ezt lehet akár úgyis értelmezni (ha valakinek ez a szimpatikusabb meglátás), hogy a Madoka a bizonyíték arra, milyen nagy bajban van az ipar, hogy már egy ilyennek is örül az ember. =)

      • “Nem tudom mennyi magical girl animét láttál eddig”

        – Ahhoz szerintem eleget, hogy megítélhessem a Madokát, mint magical girlt. Amúgy nézetem szerint kicsit keveset (gyors AniDB csekkolás kb. 30 címre teszi) – a jövő évi tervem egyik pontja ezen változtatni…

        Ami igazán pezsdített a műfajon az az Utena volt… Annyira, hogy lehet, hogy sokan már nem is látják benne, hogy mennyire mahou shoujo az is. De sokat tett a műfaj izletesebbé varázsolásáért pl. az Arjuna, a Dai Mahou Touge, a Princess Tutu, a Puni Puni Poemi vagy a Cutie Honey is.

      • Na most vettem egy mély levegőt, és elszámoltam 3-ig, hogy ne mondjak semmi csúnyát. =) Maradjunk annyiban, hogy ennél jobban talán már nem is különbözhetne a véleményünk. =P

      • balaaz: Nem vagyok egy Madoka-fan, de azért azt tegyük hozzá, hogy szerintem is rendesen kicsavarta a magical girl animék “alapszabályait”. (SPOILEREK jönnek! XD) Ugye egy ilyen cucc általában úgy épül fel, hogy lúzerkislány találkozik egy cuki kis állattal, a cuki kis állat vagy puszta szívjóságból, vagy “mert te vagy az egykori harcos reinkarnációja!” indokkal felruházza őt valami mindentütő erővel. Majd jönnek a szörnyek, akik jobbára elég gagyik és miután minimálisan megszorongatták a hősnőt, az egy varázslattal egyből lenyomja őket. Később ugyanaz a módi folytatódik, csak bejön még 4-5 csaj, akik szintén megkapják az erőt és a továbbiakban már együtt irtják a rémeket, majd az arc végén eljutnak a főgonoszig, akit természetesen szintén lenyomnak (csak ő egy picivel előtte komolyabban szorongatja meg őket, mint a “monster of the week” típusú szörnyek), ezután pedig happy end és sunshine vár a lányokra. 😀

        Na, a Madokában ezzel szemben a szörnyek kivégzik a csajokat (sőt, a csajokból születnek), a magical girlség nem valami ajándék táp csak úgy, hanem kb. egy önpusztító folyamat része, a lúzerkislány pedig a fentiek miatt nem is mer csatlakozni hozzájuk egészen az utolsó részekig, a segítő állatkáról kiderül, hogy egy manipulatív kis szemétláda, aki csak kihasznál mindenkit és a lezárás is elég messze van azért egy totális happy endtől. Szóval ez mindenképp a Shaft érdeme, persze ettől még ez a sorozat is rendesen túl van értékelve a fanok között, illetve az is igaz, hogy messze nem ez volt az első olyan anime, ami próbálta elkerülni a magical girl kliséket, vagy legalább más megvilágításba helyezni a műfaj alapjait.

      • titkos: Kifelejtetted, hogy közben a varázslány megszerzi az álompasit is, aki általában maga is besegít a harcokba, de szigorúan csak akkor, amikor a szerelme pácban van. Illetve hogy a főgonosz esetleges minionjait is lenyomják menet közben, akik vagy megtérnek, vagy megpusztulnak, nem ritkán maga a főgonosz, vagy egy másik minion keze által. =D

        Hozzáteszem, ez az átlag koncepció, az SM óta van így. Anno Cutie Honey idején még képlékenyebb volt, legalább is részleteiben. =)

  6. Voltak jó pontok, amiket felhoztál az anime kapcsán és még igazak is, de ezek érdemben nem bökték az én csőrömet – a végértékelésbe is haloványan számítottam csak bele. (Már csak azért is, mert ez egy erősen ‘hit or miss’ cucc; vagy elkap a hangulata vagy nem. Előbbi esetében komálni fogja az ember, utóbbinál meg unni.)

    A Nisére viszont nincs mentség, talán kissé túl is értékeltem, de állítom, ha nem lett volna a Bake, hasonlóan 4/10 körül lőttem volna be én is.

    • Nyilván az is jelentősen közrejátszik, hogy az ember mennyire bírja a lassú, szemezgetős animéket, és a metahumort. Van aki például ennek az ellenkezőjét nem bírja, amikor egy anime hihetetlenül pörög, és minden pillanatra jut valami blődség. =)

      Amúgy lehet a karakterekkel kicsit szigorú voltam, mert körülbelül a felük jó lett volna, ha “hagyományos” elven épül fel a cselekmény. Szőke loli is lehetett volna felnőtt, aztán mindjárt közelebb kerül az én ízlésemhez az a fanservice. =D

      • “Szőke loli is lehetett volna felnőtt, aztán mindjárt közelebb kerül az én ízlésemhez az a fanservice. =D”

        Szőke loli a Kizumonogatariban (ha végre kihozza a Shaft még ebben az évezredben…) felnőtt lesz, méghozzá igen szemrevaló és kellemes stílusú felnőtt, már ha nem tosszák el őt is. 😀 XD

      • Már csak az a kérdés, ennyiért megéri e tovább nézni? =) Szerintem nem. Van még pár hasonló szőkeség, akiknek a kalandjait inkább elnézem. =)

  7. Hát engem nemis annyira a művészi jelenetek, mint az egymás után bevágott kanjis képek zavartak. Mindig meg kellett állítanom a videót, különben el se lehet olvasni olyan gyorsak. Egyébként hol vicces volt hol nem. Szal volt jelenet mikor tényleg betalált, volt mikor a renes gif volt nálam is a reakció. 😀
    A karakterek nem zavartak, de tudod mit furcsálltam egész idő alatt? Hogy mindig minden olyan tök kihalt volt, sehol nem voltak statiszták. 😕 Mintha ők lennének az utolsó emberek a földön vagy hogy mondjam.
    Ja még valami, Shinobu szerinted nem hasonlított kicsit Pantyre? 😀

    • Most hogy mondod… =D Bár a PaSwG sokkal inkább a Dirty Pair-el ápol közelebbi kapcsolatot.

      A kanjis jeleneteket az elején még elolvastam, de úgy a 3. rész után feladtam, és hagytam hogy lepörögjenek. =)

    • “Hát engem nemis annyira a művészi jelenetek, mint az egymás után bevágott kanjis képek zavartak. Mindig meg kellett állítanom a videót, különben el se lehet olvasni olyan gyorsak.”

      Ne is mondd, állandóan valami platformjátékban érzem magam, amikor Monogatari animét nézek, mert olyankor úgy kell csapkodnom a space-t a pause miatt, mint anno az ugrás miatt… XD Valamelyik blogban írták ezt jól: “Semmi értelme ezeknek a villódzó, 1 mp-ig látható jeleneteknek, hacsak nem az volt a Shaft szándéka, hogy megfájdítsák vele a nézők fejét. Ha viszont ez volt, akkor ez jó nagy szemétség tőlük.” XD Vagy valami ilyesmi. XD

      “A karakterek nem zavartak, de tudod mit furcsálltam egész idő alatt? Hogy mindig minden olyan tök kihalt volt, sehol nem voltak statiszták. 😕 Mintha ők lennének az utolsó emberek a földön vagy hogy mondjam.”

      Ez engem valahogy sosem zavart, bár lehet azért nem, mert eleve az egész látványvilág annyira szürreális volt sokszor, mintha nem is a Földön lennénk… XD De igazad van, gondolom ezen spóroltak, amit persze vagy ők, vagy a fandom helyből megmagyarázna neked azzal, hogy “nem akarták, hogy a háttérkarik elvonják a nézők a figyelmét a főszereplőkről” (de persze azok a kib*szott villódzó képkockák, meg idióta random látványelemek elvehetik…)

      “A kanjis jeleneteket az elején még elolvastam, de úgy a 3. rész után feladtam, és hagytam hogy lepörögjenek. =)”

      A Bakében ez még működik is, de a szemetek mintha erre is gondoltak volna, ezért a Monogatari Second Season-ben már nem random light novel szövegek, hanem a szereplők belső gondolatai vannak ilyen módon feliratozva. Az más kérdés, hogy még így is hagyom egyszerűen “átvillanni” őket, nem fogok egy 25 perces animét csak azért plusz percekig tovább nézni, hogy minden ilyet időben pausáljak le és olvassak végig.

  8. Vártam erre vagy egy évet, de végre megszületett az írás. XD Sőt, még egy kicsit jobban is lehúztad, mint amennyire én tenném, bár mivel minden fanboy dobálja rá a 10/10-et, nem árt a sorozatnak, ha legalább néhány helyen nem nyalják fényesre a valagát… XD Btw, amúgy asszem animével kapcsolatban még nem értettünk ennyire egyet. XD Talán valamivel még részletesebben belemehettél volna az egyes arcokba, karakterekbe, meg mondjuk azon is meglepődtem, hogy a Nisét egy bekezdéssel elintézted (na nem mintha sokkal többet érdemelne, viszont abban sikerült még mélyebbre süllyeszteni az egész franchise-t, így csodáltam, hogy az olyan “olcsón” megúszta XD), de amúgy elégedett voltam. XD (Ja, a fanboyok tuti jönni fognak, erre tényleg készülj fel, szerintem keményebb oltásokat és mémgyanúsabb beszólásokat fogsz hallani, mint akár az Elfen, akár a Sword Art Online, illetve a többi hasonló kritikád után. Mert azoknál is nagy volt a hype, de mint tudjuk, a Shaft az már “ART”, szóval a “műértők” hamarosan támadnak érzésem szerint. XD)

    “A Shaft-al, és magával Nisio Isin-el is ugyan az a baj, elkezdték elhinni magukról, hogy ők művészek.”

    Pontosan, szerintem is ez a sorozat legnagyobb hibája. A light novelben még mondjuk úgy, hogy épp elviselhető a dolog, de amikor már a Shaft is rászabadult a témára, akkor anime formában tényleg elég fárasztó végeredményt kaptunk.

    “majd hirtelen vágásokkal, random dolgok történnek, vérrel színesítve.”

    Azok egyébként a Kizumonogatari című előzménysztoriból voltak jelenetek, más kérdés, hogy mi értelme egy prequel random részeit bevágni egy később játszódó történet legelejére? (Kb. mintha az SW IV úgy indult volna anno, hogy Lucas random EP I-II-III jelenetekkel szórja meg az elejét.) Sőt, még az SW-nél tán mondhatná is, hogy foreshadowing, vagy ilyesmi, lévén az egész egy hosszú, lineáris történet, ellenben a Monogatari franchise kisebb arcokból áll, amik csak igen lazán kapcsolódnak egymáshoz, leginkább még egyetlen sorozaton belül sem nagyon (lásd az egész Bakét), így itt végképp nem igazán volt a dolognak értelme. (Aki olvasta a regényeket, úgyis tudja, hogy mi történt, akik meg csak az animét nézik, totál megzavarja őket. Ugyanezek igazak a random, kétmondatos regény-bevágásokra, amik csak arra voltak jók, hogy epilepszia rohamot indukáljanak az arra érzékenyeknél, mindenki másra pedig ráhozzák a fejfájást, de erről később.)

    “illetve egy jelent erejéig megidézik az 50 láb magas nő című híres B filmet.”

    Őszintén? Kinézem belőlük, hogy ez még csak nem is szándékos volt, szimplán úgy voltak vele, hogy “milyen jól mutat majd a városban mászkáló óriási Hitagi”. XD

    “majd indokolatlan mennyiségben, mindenféle írószeri eszközt varázsol elő a… szoknyája alól? Csak mert nincs nála se táska, se hátizsák, ami így felveti azt a rém egyszerű kérdést, hogy vajon hol is tartja mindezeket? De ezt már inkább a kedves olvasó fantáziájára bízom. =)”

    Valóban, ez annyira WTF volt (sőt, fizikai képtelenség) már így a sztori elején, hogy amikor elkezdtem a light novelt olvasni, a sztori elején lévő események közül erre voltam a legkíváncsibb, vagyis hogy eredetiben is ugyanilyen random marhaság volt-e a dolog. De sajnos ott sem igazán magyarázták meg a dolgot:

    “Starting with pen knives and staplers, all sorts of stationeries appeared in those hands. Sharpened HB pencils, compass, multi-coloured ballpens, mechanical pencils, superglue, rubber bands, paper clips, gachuck(ie. paper shark) , marker pens, safety pins, fountain pens, correction fluid, scissors, cellophane tapes, sewing kits, isosceles triangle rulers, thirty-centimetre rulers, protractors, glue, carving tools, drawing tools, paper weights, ink pots. ”

    Más kérdés, hogy ettől még olvasás közben elképzelheti az ember máshogy, mondjuk hogy a zsebeiből szedi ezeket elő, vagy ilyesmi, nem olyan “Ollókezű Edward” stílusban, mint ahogy a Shaft ábrázolta.

    “Erre a kezdésre pedig nem tudok mást mondani, mint hogy kaotikus, de nem ám a szórakoztató, hanem sokkal inkább a nagyon fárasztó fajtából.”

    Nekem az elején még be is jött, ott még láttam benne potenciált. 😀 Mondjuk azt a mai napig nem értem, hogy mivel ekkor már kb. a teljes sztori meg volt írva light novelben, miért nem lehetett időrendi sorrendben, lineráisan meganimálni azt? Igen, tudom, hogy Nisio is kb. olyan sorrendben írta a regényeket, hogy össze-vissza ugrált az időben (Bake -> Bake előtti sztori -> Bake utáni sztori -> Bake és Bake előtti sztori KÖZÖTTI sztori, stb.), de ezt elkerülhették volna az animében és máris jóval kevésbé vakarná a fejét a néző, hogy kik is ezek a karakterek és mi ez a kaotikus “in medias res” kezdés. (Persze értem, hogy a regény fanboyai felkapták volna a vizet, de véleményem szerint az sosem baj, ha egy adaptáció kijavítja az eredeti történet hibáit és speciel ezt az időbeli összevisszaságot a regényben is hibának tartottam, mivel semmi konkrét érv nem szólt mellette.)

    “vagy hogy a fejemet fogom a karakterek elvarázsolt reakción”

    Pedig ha tudnád, hogy később hogyan viselkednek… XD A Nise-ben már ebből a szempontból volt pár olyan jelenet, hogy csak lestem, hogy mi a fenét látok (második rész: Kanbaru megerőszakolja Araragit, későbbi Araragi megfogkeféli a húgát, stb.), viszont a most futó második Monogatari szezon meg aztán végképp olyan eddig, hogy szinte minden epizódra jutott eddig legalább egy “élő ember ilyen élethelyzetben tutira nem így viselkedik” jelenet, és még csak négy epizód jött ki… És sajnos, ez nem is Shaft-találmány, a regény van így megírva. (Max azt tudom elképzelni, hogy ott legalább valami belső monológ menti a helyzetet, ezt Shafték ugyanis ügyesen “kispórolták” az animéből. Csak úgy mesélem, hogy ezzel szemben KyoAniék a Haruhiban tökéletesen át tudták ezt hozni anime formában is.)

    “Ezért is nem adtam fel, és néztem tovább, hátha sikerül megkedvelnem valamelyik karaktert, esetleg elkap az a híres “nisio feeling”, vagy a story indul be.”

    Karakterek közül azért akad 1-2 kedvencem (még úgy is, hogy egyik-másikkal szintén csúnyán elbántak Shafték az adaptálás során), viszont a “Nisio-feeling” az animében tuti nem fog elkapni, eléggé más a regény és az anime hangulata szvsz, legalábbis én az előbbin még tök jól el is szórakozom, mint könnyű, szórakoztató olvasmányon, utóbbiban pedig falramászok ettől az “I’m so deep!” feelingtől. (Persze lehetne vitatkozni, hogy ez a deep feeling a light novelben is jelen van-e valamilyen szinten, de szvsz közel sem annyira, mint ahogy a Shaft beállítja.)

    “Ám sajnos a végén le kellett vonnom a szomorú konzekvenciát, a Bakemonogatari, csak egy újabb érdemtelenül túlértékelt anime.”

    Ráadásul szinte már irreális magasságokig ajnározva. Szal nem is az van, hogy “ja, nem rossz, bejött, feelinges” (legalábbis a legtöbb fannál nem ezt láttam), hanem megint a szokásos: “reformer! olyan mély! hihetetlen szimbólumokat használó művészi anime!” és hasonló, végtelenül elfogult baromságokkal találkoztam vele kapcsolatban.

    “Kezdeném azzal, hogy konkrétan nem értettem, hogy a fenébe lehet ennek az animének a (nem létező) történetét, komolynak, elgondolkodtatónak, okkult, szürreális, szimbólumokban gazdag történetnek nevezni?”

    Ez! Mondjuk ez leginkább a Shaft sara, mivel a light novel olvasása közben én egyáltalán nem éreztem azt, hogy az valami többrétegú, szimbólumos, elgondolkodtató darab akarna lenni, inkább egyfajta “japán sitcom”, amikor van egy adott számú szereplőgárda (5-6 karakter, plusz pár mellékkari, de ezek sem folyamatosan szerepelnek, hanem egyszerre max 2-3), akik dumálgatnak egymással és a párbeszédeiket úgy írják meg, hogy viccesen csipkedjék egymást, beszólogassanak, miközben azt is “halljuk”, hogy épp mit godolnak az adott szituációról. A természetfeletti szál meg ott van körítésnek, hogy ne legyen annyira átlagos/száraz a sztori és a karakterek, de marhára nem az a lényeg, ezért én inkább tekintem ezt a cuccot műfajilag slice of life-nak, mint supernaturalnak, ahogy sokan szeretik reklámozni. (Supernatural nálam akkor lenne, ha ennél sokkal jobban belemennének a természetfeletti lények mikéntjébe és létezésébe, de gondolom már a Bake alatt is feltűnt, hogy a lények igazából az adott karakter 1-1 lelki problémája miatt “szállták meg” az illetőt, ezért leginkább a saját lelkében kellett rendet tennie a karinak, az mellékes volt, hogy “legyőzzék a szörnyet”, ergo a “lelkizés” miatt is inkább sorolnám a slice of life cuccok közé.)

    “(Mielőtt pedig egyesek felszisszennének, hogy “de az utolsó 2 arc vége”, nekik előre szólok, hogy erre is ki fogok majd térni lentebb.)”

    Ez végül nem történt meg, vagy én nem figyeltem? XD Vártam, hogy picit jobban bele fogsz menni a Nadeko, illetve Hanekawa arcokba ezek után, mert kíváncsi lettem volna. (Főleg annak fényében, hogy ha a Bake arcjait kellene rangsorolnom, akkor a Nadekós a második legrosszabb szvsz, a Hanekawás meg a legjobb, szóval eléggé hullámzó volt a sorozat arcjainak minősége. XD Persze ez nyilván egyénfüggő is, meg az is rengeteget számít, hogy kit melyik szereplő mennyire fogott meg.)

    “Itt azaz alapvető probléma, hogy mivel az anime erősen karakterközpontú, ezért kulcsfontosságú lenne, hogy a karaktereket több dimenzióban ábrázolják, és fejlődésre sarkallják, ami itt viszont nem valósul meg.”

    Vagy ha meg is valósul, rohadt lassan. Persze mondhatjuk, hogy az emberek sem egyik napról a másikra változnak meg lelkileg vagy külsőre látványosan (persze erre is van ellenpélda XD), de azért az kissé üt, hogy komplett SZEZONOK kellenek ahhoz, hogy egy-egy karakter odáig eljusson minimális jellemfejlődésben, ami “tisztességesebb” sorozatokban már 12 rész alatt is bekövetkezik. A másik meg ez a “kommersz shounen” húzás (Narutós meg One Piece-es Time Jump ugye…), hogy a szereplők fejlődésének nem igazán vagyunk tanúi, hanem ezek két szezon között zajlanak le és mi csak azt látjuk, hogy mondjuk Araragi már komolyabban veszi a tanulást, vagy hogy Hanekawa már rövid hajat és kontaklencsét hord, illetve valamivel magabiztosabb lett, azt viszont sosem látjuk, hogy MIKÉNT változtak meg ebbe vagy abba az irányba, MI váltotta ki náluk, hogy így tegyenek? Szerintem pedig ezek sokkal érdekesebb kérdések, mint maga a tény, hogy változtak, és így pont a karakterfejlődés legjobb pontját vesztettük el.

    “Koyomi például az esetek 90%-ában, egy totál hasznavehetetlen, abszolút töketlen, pipogya jancsibohóc, aki egy dologhoz ért csupán, profin tud üres tekintettel, a semmibe bambulni.”

    Ő mondjuk engem annyira nem zavart (főleg, ha a többi hasonló “Hárem Hőssel” hasonlítom össze, élükön pl. a “zseniális” School Days-es Makotóval, aki nem csak töketlen, de emellett szemétláda is volt), de az valóban nevetséges, hogy őt is valami misztikum kezdte el körbelengeni a fanok részéről, sokan ilyen “best harem male character ever!” címeket adományoztak neki, amire így hirtelen csak annyit tudnék mondani, hogy “ezek sem látták még a Tenchi Muyo-t”. 😛 (Meg persze Tenchi és Araragi között is vannak még azért jóval normálisabb hárem-srácok, Araragit én kb. olyan középkategóriába tenném, vagy picit lejjebb is.) Ugyanakkor itt is meg kell említenem, hogy azért ő eredetileg jóval több érzelemmel és gondolattal rendelkezik egy emós zombinál, épp csak arról van szó, hogy míg a regényben ő narrálja végig a sztorit, és a legtöbb történetet az ő szemén keresztül látjuk (plusz halljuk a gondolatait is), addig az animéből mindez kimaradt. (Ja igen, gondolom már feltűnt, hogy szerintem adaptálás szempontjából a Shaft pocsék munkátt végzett ennél a light novelnél. XD)

    “ál leszbi fiús sportolólány”

    Miért “ál”? 😀 Eléggé leszbi ő, sőt, szerintem kapásból biszex is. XDDD

    “Természetesen, mint a háremekben általában, itt is az alapértelmezett hölgy lesz majd a befutó.”

    Btw, ezért lett volna jobb, ha a Shaft is, meg Nisio is lineáris sorrendben írják a sztorit. Ugyanis a Bake előtti sztorikból TELJESEN úgy tűnt volna mindenkinek, hogy bizony Hanekawa lesz a befutó és ezután még mondhatjuk is, hogy műfajon belül nem lett volna egy rossz csavar, hogy végül Senjougaharával jön össze a srác. Persze mivel a sztori a Bakével indul, ahol ezt már elég hamar megtudjuk, így oda a fordulat. Btw, már meg akartam kérdezni: csak én érzem úgy, hogy nulla kémia volt a főszereplő páros között? Szal az egy dolog, hogy a Hanekawa x Araragi jelenetekben szvsz százszor több az érzelem, de kis túlzással szinte akármelyik “Araragi x random csaj” felállás izgalmasabb lett volna, mint flegmahercegnő és emóboy románca. Mind a “járjunk”, mind a “szeretlek” valami iszonyú flegmán, hülyén, random módon és érzelemmentesen kerül elő a sztoriban. (“Szerelmes” közös jeleneteik néha már-már a “legendás” Bella Swan x Edward Cullen párost jutatták az eszembe…:P) Ha már a szereplők “elvarázsolt” viselkedésénél tartunk, nekem talán az egész sorozatban ez volt a legfurcsább ebből a szempontból, de persze később a többiek is “törlesztenek”, szinte minden karinak jut legalább egy “WTF IS THIS SHIT?” pillanata a szezonok alatt. (Főleg, hogy ezek ketten ahhoz képest, hogy elvileg egymással járnak, simán bevállalják, hogy más emberekkel is flörtölgessenek, emiatt még inkább úgy érzi az ember sokszor, hogy ez az egész “mi barát és barátnő vagyunk” csak valami hülye húzás, hogy az otakuk is örüljenek, hogy a háremből legalább egy csaj “biztosítva” van a srácnak.)

    “A fanserviceal nemes egyszerűséggel az a gond, hogy amit felmutat, az édes kevés. Engem legalább is ennyivel nem lehet lekenyerezni, pláne hogy láttam már bőven szexibb, erotikusabb darabokat. =)”

    Oké, akkor nem csak én voltam így vele. 😀 Fel nem tudtam fogni, mi ez az ajnározás, ami a sorozat fanservice-részét is körbelengte. Az meg a másik dolog, hogy nem csak harmatgyenge, de sokszor történetileg még hülye helyzetben/módon/időben is jön elő a dolog. Mi ez az erőltetett húzás a Nisében, amit a fogkefével is leműveltek? Vagy a Monogatari Second Seasonben csak nekem tök fura, hogy Hanekawa átmegy a szerelme barátnőjéhez, aztán este már nevetgélve zuhanyoznak közösen? Oké, hogy fanservice-ben nem kell értelmet keresni, de ha ez elvileg valami fúdeművészi “pszichológiai anime”, talán nem ártana odafigyelni rá, hogy a szereplők legalább körülbelül hasonlítsanak viselkedésben a valódi emberekhez, illetve hogy egy elég “dúrva” fanservice jelenet ne repüljön csak úgy el öt perccel később, mintha meg se történt volna.

    “Az ilyen lassú, merengős, egymásra nézős, frázisokban beszélős jeleneteknél, egyszerűen azon kaptam magam, hogy egyre többször merült fel bennem a “Ez most mi a halál?” illetve a “Basszus, mennyi van még hátra?” kérdések.”

    Dettó, egyébként ez arra vezethető vissza, hogy a párbeszédeket is elcseszték adaptáláskor, de erre majd kitérek annál a résznél.

    “Például amikor azon megy az elmélkedés, hogy ki milyen típusú karakter, vagy hogy Hitagi vezetéknevét, hogy kell rendesen kimondani.”

    Ennél a résznél. 😀 Szóval a regény alapvetően viccesebb az animénél és igazából pont azért, mert a párbeszédek vannak benne marha jól megírva, egyik mondatból általában logikusan következik a másik és közben úgy vannak a poénok beléjük szőve, hogy nem érzed őket erőltetettnek. Ezt kurta szét mesterien az anime (ez már tényleg MŰVÉSZET, hogy valami ennyi fronton menjen gallyra…:P), méghozzá azzal, hogy egyrészt a párbeszédeket mindet megvágták (egye fene, biztos időhiány miatt, ezt még elfogadom), másrészt a megvágást is mintha tudatosan úgy csinálták volna, hogy a legjobb poénokat sorban kiszegették, míg az ilyen “roppantul zseniális” humort, hogy melyik kanjival kell írni XY nevét pedig bennehagyták. Oké, ezek a light novelben is szereplnek, de nem rugóznak a dolgon percekig (mivel az ember gyorsabban olvas… XD) és egyéb kevésbé erőltetett/fárasztó poénokat is behoznak közben, így elkerülhető, hogy az olvasó eret akarjon vágni. Gondolom a Shaft művészibbnek érezte, hogy ezeket az “intellektuálisabb” poénokat hagyják meg az animében.

    “Biztos ez is az én hibám, de nem tudok komolyan venni olyan dolgokat, és olyan karaktereket, akik 5-10 perccel előtte, még a humor / fanservice forrásai voltak. Szóval inkább röhejes volt az a tömény abszurditás, amit ilyenkor halál komoly pofával akartak lenyomni, a néző torkán.”

    Ezzel mondjuk nekem nem volt bajom, tetszett ez a kettőség, max az arányt tényleg nem mindig találták el, hogy adott jelenetben mennyire is legyen komolytalan vagy épp komoly az adott karakter.

    “A Bakemonogatari, mint a Shaft animék általában, igazából teljesen átlagos látványt nyújt, csak feldobták funkció nélküli művészkedős jelenetekkel.”

    Vagy ha nem is teljesen átlagos, de legalább álltak volna meg egy ponton. Oké, a hátterek szépek, a karakterdizájn sem csúnya, de tényleg muszáj volt erőltetniük ezeket a “kamera felnyomva a szereplő orrlyukába” shotokat, vagy a legendás “Araragi fejébe spagettit töltünk” stílusú jeleneteket? (Látom, utóbbiről még screenshot is készült, valszeg nálad is ütött. XD) Szóval oké, nem akarták, hogy tizenkettő-egy-tucat látványú legyen az animéjük, ez rendben van, de annyira átestek a ló túlsó oldalára, hogy már épp ezért lett zavaró az amúgy nemes gesztus.

    “amúgy maradt minden a régi, csak még több lett a művészkedés, és a fanservice.”

    Pedig még az első rész emlékeim szerint egy pöttyet türhetőbb is volt, mint a Bake, már kezdtem reménykedni, hogy némileg visszább vesznek ebből az öncélű látványorgiából, aztán a Kanbarunál lévő KÖNYV-VÍZESÉSNÉL (ki az isten talál ki ilyet és miért???) on-hold-ra is raktam, azóta is ott van. 😀 XD Mondjuk a Nise amúgy is a mélypont számomra, lévén cselekmény a szokásosnál is kevesebb van, természetfeletti behatás alig, a húgicák pedig pont azok a szereplők, akiknél halál nem érdekel, hogy épp mi történik velük, ehhez képest a sorozat 90%-a róluk szólt.

    “Paradox módon sokkal szórakoztatóbb lehetett volna az egész, ha nem akar ennyire göcsösen több lenni. Nem is értem, hogy miért nem lehetett ebből egy hagyományos popcorn fanservice animét csinálni, valami látványosat, pörgőset, szexit? ”

    Látványos, pörgős és szexi nem lehet valami, aminek az eredetije sem az (azért nem véletlenül kapta a Monogatari sorozat a “Twilight for boys” gúnynevet… :D), szóval ebben kár is reménykedni, viszont ettől még lehetett volna egy lightos, szórakoztató, humoros sorozat, amiben a képi mindfuck nyomokban sem jelenik meg. Egyetértek, valami könnyed, “poporn fanservice” vígjátéknak kellett volna ennek lennie. Azt amúgy bírom, amikor a nagy Shaft-fanboyok mintegy fricskaként bemondják, hogy “még jó, hogy ezt nem a KyoAni csinálta, képzeljétek el, akkor milyen lett volna…”, én meg elképzelem és az a helyzet, hogy szerintem ők sokkal megfelelőbb egyének lettek volna ennek meganimálására, úgymond jóval “profiljukba vágóbb” lett volna az egész sorozat hangulata és témája, mint Shaftéknak, akik állandóan művészkednének és egy ilyen slice of life cuccot is a spanyolviasz feltalálásaként próbáltak eladni. (Szóval pl. tudom, hogy utálod a Haruhit, de most képzeld el, milyen lenne, ha a Shaft kapta volna meg a jogait és az egészet nyaköntötték volna ezzel a szürreális látványvilággal. Na, kb. ugyanennyi értelme volt a Bakére ráhúzni ezt az egész “Shaftizmust”…)

    “Lehet érvelni pro, kontra, engem egyszerűen lezsibbasztott ez a szépen animált dögunalom. 5/10 A Nisemonogatari pedig még ezt is képes volt alulmúlni. 4/10”

    Én a Bakére 6-ot adtam, de csak úgy, hogy az adaptációs hibáit igyekeztem ignorálni és az alapján értékelni, hogy önálló animeként mennyire állja meg a helyét. (Ugyanis ha a light novellel hasonlítottam volna össze, akkor 3-4 pontnál többet nem kapott volna.) A Nisét nem is tudom, hogy értékeltem-e (majd egyszer azért még tervezem végigszenvedni), de az nálam is olyan 3-4 ponton állna, még light noveltől függetlenül is, mivel még unalmasabb, mint elődje, és az incest jelenetek sem “hatottak meg”, hogy szépen fejezzem ki magam.

    • Húztam már egy ideje az biztos (sajnos van amit még régebb óta halogatok).

      “Btw, amúgy asszem animével kapcsolatban még nem értettünk ennyire egyet. XD” -> Azért van még pár… TTGL, Papillon Rose OVA, Tenchi Muyo!, Oh My Goddess!… =)

      Nisébe megmondom őszintén, akkor már nem nagyon volt kedvem jobban belemenni, meg olyan túl sok említésre méltó változás nem is történt. Ami mégis, az se előre vitte, hanem hátra.

      “Ez végül nem történt meg, vagy én nem figyeltem?” -> Ezzel a komolykodásra utaltam, amivel kapcsolatban le is írtam a problémámat. A rajongók közül sokan ezt a két felvonást, abból is különösen az elsőt tartják a “fordulópontnak”, hogy szerintük “itt mutatta meg az anime, hogy tud komoly lenni és több rejlik benne” meg hasonlók.

      “Vagy ha meg is valósul, rohadt lassan.” -> Igen ez a másik lehetőség.

      “azt viszont sosem látjuk, hogy MIKÉNT változtak meg ebbe vagy abba az irányba, MI váltotta ki náluk, hogy így tegyenek?” -> Pontosan ezt hiányoltam én is, hogy az A-ból, B-be történő átmenetet nagyvonalúan kihagyták. Pedig ez lenne az érdekes, nem az, hogy “ilyen volt -> ilyen lett”.

      “Ja igen, gondolom már feltűnt, hogy szerintem adaptálás szempontjából a Shaft pocsék munkátt végzett ennél a light novelnél. XD” -> Elsősorban a metahomurnál, és a hosszúra nyújtott, sokszor üres párbeszédeknél éreztem azt, hogy ez biztos jó volt a regényben (mert ott sok minden az olvasó képzelőerejére van bízva), de így animében (ahol mégiscsak egy kész valamit nézek) nagyon fárasztó.

      “Miért “ál”? 😀 Eléggé leszbi ő, sőt, szerintem kapásból biszex is. XDDD” -> Na látod, a kettő csak nem ugyan az. =D Ha egy karakter leszbikusnak vallja önmagát, akkor ne nyomuljon már egy srácra, sőt erőszakolja meg, mert ez így egy rohadt nagy ellentmondás, plusz WTF? húzás egyszerre. Persze értem én, miért lett ez így megoldva, azért, hogy a fanboyoknak legyen egy pislákoló reménysugár arra, hogy a csaj mégiscsak beenged egy kiválasztott srácot a bugyijába. =) Olcsó trükk, de a leszbi szál mindig jót tesz a nézettségnek.

      “Szal az egy dolog, hogy a Hanekawa x Araragi jelenetekben szvsz százszor több az érzelem, de kis túlzással szinte akármelyik “Araragi x random csaj” felállás izgalmasabb lett volna, mint flegmahercegnő és emóboy románca. Mind a “járjunk”, mind a “szeretlek” valami iszonyú flegmán, hülyén, random módon és érzelemmentesen kerül elő a sztoriban.” -> Még az elején érezni is lehetett belőle valamit, de aztán amint jöttek a többiek, én őszintén szólva elvesztettem a fonalat, kettejüket illetően. =) Pedig még a Rosario enyhén szólva elcseszett adaptálásánál is odafigyeltek arra, hogy azért a főszereplő, és az első számú hölgy között meg legyen a kapocs, bármilyen klisés is.

      “Fel nem tudtam fogni, mi ez az ajnározás, ami a sorozat fanservice-részét is körbelengte. Az meg a másik dolog, hogy nem csak harmatgyenge, de sokszor történetileg még hülye helyzetben/módon/időben is jön elő a dolog.” -> Valószínűleg az lehet ennek az oka, hogy az illető ezt ismeri, és nem látott régebbi darabokat a témában. Egy különb AIC anime ennek simán odavág, de meg merem kockáztatni, hogy még Agent Aika bugyi karatéja is erotikusabb. Plusz ezek legalább nem néztek teljesen hülyének, és azt hozták, amit várni lehetett tőlük. =D

      “Szóval oké, nem akarták, hogy tizenkettő-egy-tucat látványú legyen az animéjük, ez rendben van, de annyira átestek a ló túlsó oldalára, hogy már épp ezért lett zavaró az amúgy nemes gesztus.” -> Az igyekezet valóban dicséretre méltó, csak azt ugye nem szokás értékelni. Viszont ha már annyira fontos volt nekik a szép látvány, akkor miért nem lehetett az egész valami full extrás látványorgia? Bizonyára azért nem, mert azt kicsit több munka lett volna megvalósítani, mint kiszórni néhány “művészi” bevágást.

      “Látványos, pörgős és szexi nem lehet valami, aminek az eredetije sem az” -> Ez mondjuk igaz, de most érted, ha már valamit adaptálunk, akkor vagy adaptáljuk jól, vagy ha már mindenáron a fanserviceal akarjuk eladni, akkor legalább az működjön már úgy, ahogy kell. =D

      KyotoAni-ékal kapcsolatban részben igazad van, velük inkább az a gond, hogy miket adaptálnak. Szóval az ő moe mániájuk számomra még rosszabb, mint a shaft művészkedése. =) Az max lezsibbaszt, de legalább nem idegesít fel rendre.

  9. Azt a mindenit. Ennyit el se lehet olvasni egy szuszra 😀

  10. fonémáról fonémára, morfémáról morfémára, míg az alap szintaktikai elem végére nem érek. Aztán nekiveselkedek a következőnek. Majd a legvégén becsukom a könyvet. 😀

  11. cheatergs Says:

    Senjougahara Hitagi, oszt’ szevasz!

    Középszerű cuccos, csak a baj, h olyan kiheverhetetlenül mélyen van az animék színvonala, hogy ez egy jobb produkciónak számít, legyen akármilyen bugos is.

    A Nisemonogatari viszont az első résztől láncfűrésszel vágta gallyra a Bake középszerűségét. Egyszerűen perceken át a mocskos nagy büdös semmiről pofáztak valami eszméletlen sekélyes gondolatmenetekkel, ráadásul olyan ordenáré szutykos OOC-ket hoztak be, amik még egy AU-ból is üvöltve kéne kiirtani. Amikor meg megtudtam, hogy Hitagi levágja haját, a harmadik résznél dobtam az egész franchise-t a rákba.

    Araragi meg jobb a bámuló, tizedes IQ-val a kiéhezett moék közé engedett gyíkoknál, akik háremekben folyatják a nyálukat, de Hitagival szemben indokolatlanul kínosan alsóbbrendű szerepet játszott, ezért nem működött a kapcsolatuk. Az pedig nem vicces, amikor csak egyik oltja a másikat. Nem csupán monoton, hanem a vita élvezete veszik el.

    • “perceken át a mocskos nagy büdös semmiről pofáztak valami eszméletlen sekélyes gondolatmenetekkel” -> Ez ugyanúgy igaz volt a Bakéra is. Ott is sokszor azt éreztem, hogy ha simán csak átugrottam volna azt az 5-10 percnyi tömény szófosást a semmiről, akkor is bőven érthető lett volna a cselekmény.

      “Amikor meg megtudtam, hogy Hitagi levágja haját, a harmadik résznél dobtam az egész franchise-t a rákba.” -> Na de várjál, az is miért következett be? Mert Koyomi arra gerjed, ennyi. Amúgy ja, kábé azaz érzésem volt ez után, hogy a karakternek még az a maradék szexepilje is megsemmisült.

      “Az pedig nem vicces, amikor csak egyik oltja a másikat. Nem csupán monoton, hanem a vita élvezete veszik el.” -> Rátapintottál a lényegre. =)

  12. Egy light novel alapján készült animét elég nehéz megítélni. A sztori adott volt amin nem sokat változtathattak. Egyetlen ponton kaptak szabad kezet, a látványnál, azzal pedig valami nagyon szépet alkottak. Sztem maximálisan kihozták belőle amit kilehetett.

    • Már miért lenne nehéz? =/ Egy manga adaptációt, vagy egy originalt sem nehezebb megítélni. A változtatás meg sohase állt messze egyetlen stúdiótól se. =) Ez egy nagyon régi hagyomány, aminek részben azaz oka, hogy vannak változtatások, amiket muszáj meglépni (mivel egy mangánál, light novelnél sok dolgot az olvasó képzeletére bíznak). Vannak változtatások, amiket kényszerből lépnek meg (nem halad az alapanyag olyan ütemben), és vannak változtatások, amiket praktikussági okokból lépnek meg, mivel egy animének reklám értéke is van.

      A szép látvány egy viszonylagos dolog, de objektíve nézve, vannak ennél ténylegesen sokkal szebb darabok, amik akár még régebbiek is. Például ott a körülbelül ugyanakkor megjelent Redline, a 2008-as Hells Angels, de még a 2004-es Re: Cutie Honey ova is ütősebb, egységesebb látványt nyújtott.

      A light novelt nem olvastam, így erről nem tudok nyilatkozni, de azt magam is észrevettem, illetve olyanok is mondták, akik olvasták az eredeti regényt, hogy ami ott működött, azaz animében nem igazán.

    • Dávid, nem értünk egyet, én olvasgattam a light novelből és sajnos pont azt éreztem, hogy Shafték nem arra mennek rá, hogy mozgóképes formában visszaadják a regényt, hanem pusztán a vizuális megoldásaikkal és a felfokozott fanservice-el igyekeznek megpumpolni a rajongókat, afféle “Élvezted Black Hanekawát leírva? Akkor most megkapod pózolva és Horie Yui szinkronhangjával!”-stílusban. (Megjegyzem, a Blu-ray eladások alapján ez a taktikájuk maximálisan bevált.) Arról nem találtam infókat, hogy mennyire volt megkötve a kezük (tényleg, te honnan tudod?), de szerintem ha annyira ki akarták volna hozni a regényből a maximumot, akkor nem a “Milyen kanjival írod, hogy “Hitagi”?” szövegelésekre ment volna el 5-10 perc 1-1 részből, miközben az olyan párbeszédeket meg rendre kivágták, amik tényleg nagy poénok lettek volna, vagy pedig infók, amik a szereplők hátteréhez/jelleméhez tesznek hozzá.

  13. Viktorius Says:

    Érdekes módon nem találtam problémának a felsoroltak jelentős részét a bakemononál, főleg itt az első részes kivesézésnél. Úgy olvastam, hogy jó, de mi ezzel a gond, benne van és kész, ezeket pont nem mondanám rossznak, se zseniálisnak. Viszont az tény, hogy mindaz, amiben különbözik a kortársaitól és fenntartotta az érdeklődésemet az első fejezetben, úgy csapott át nálam unalomba, mert azt éreztem, hogy a csaj, meg annak az alap baja változik csak, minden más tökéletesen azonos. A kanjis viccek védelmében annyit megemlítenék, hogy nem igazán azok számára készültek, akik nem tudnak japánul, ill. nem japánok. Ők biztos élvezik ezeket is. Más kérdés, hogy minket pont ezért nem tud megfogni, de tudtommal ezek belpiacra szánt művek elsősorban. (Ha mégse, akkor a világ elpusztítása mellett +1 érv.)

    • Az vele a baj, hogy ez az anime magát egy okkult, misztikus detektív storynak nevezi, csak hogy valójában nem az. Ez az anime egy hárem fanservice koncepciót akar nekünk, slice of life köntösben eladni, ami együtt nem épp a legjobb választás. A háremekben nem szokás közhelyes frázisokban beszélni 5-10 perceket a nagy semmiről, mint ahogy a slice of life animék se úgy szoktak felépülni, hogy jönnek a női karakterek a semmiből, a srác gyorsan megoldja a problémájukat, mire ők beleszeretnek és perverzkednek. Ráadásul mindezt még meghintik nekünk alkalmankénti komolykodással, és céltalan művészkedős jelenetekkel.

      Persze az eladások és a fanbase méretei nyilván nem engem igazolnak, de a K-On! már bebizonyította, hogy a hypera nem sokat érdemes adni. =) Annak is kábé annyi köze volt a zenéhez, meg a zenekarok életéhez, mint ennek a nyomozáshoz, semmi.

      • Viktorius Says:

        Nem, ezt a részét megértettem a mondandódnak, tiszteletben is tartom, részben egyet is értek vele. 🙂 Csak szokásod nagyon szétszedni az első részt annyira, hogy belekerül olyan is, ami nem feltétlen a fail kategória, de rendkívül jól hangzik. De hogy konkrétan a fenti kommentre is reagáljak, szerintem pont ezek a miatt a furcsa párosítások miatt tetszettek az első részek, de később ráuntam. Azt hiszem… elég régen láttam már. 😀
        Nisemonogatariról nem nyilatkoznék, mert még a Bakemono OVA-kig se jutottam el..

      • A Bakén kívül eddig még csak a Guilty Crown-nál éltem ezzel a megoldással. Annál a résznél nem az volt a célom, hogy minden porcikájára rásüssem hogy “mekkora fail”, hanem hogy azt érzékeltessem, mik miatt vágtam fancsali képet az epizód végén. =) Ez a rész szinte teljesen szubjektív, úgymond megadom vele az alaphangot, hogy aztán rátérjek a valódi problémákra, a sorozat egészét illetően.

        Amúgy nem volt egy rossz anime a Bakemonogatari, számomra inkább fárasztó és középszerű volt, mert amennyit nyújtott pluszban, annyit el is vett mínuszban.

        Az elején még én is úgy gondoltam, hogy remélhetőleg változik majd és hamarosan beindul, de eztán végleg olyan irányba ment el, ami nekem nem jön be. =) Igaz alapból se vagyok egy nagy slice of life, school life rajongó (inkább unni szoktam őket), szóval inkább humoros hárem oldalról vártam volna a szórakoztatást.

  14. Én igazából még most sem értem hogy mitől olyan nagy ennek a hypja,én szuma-szummárum 2 rész után dobtam az egészet a kukába a többivel meg be se próbálkoztam, a Katanagatari volt az egyetlen még amit megnéztem de az rohadt jó lett,ajánlom megtekintésre főképp ha szereted a harcművészetes animékat. Igazából szerintem ez is olyan mint az Elfen Lied,egy drabális marhaság az egész de az animések egyik fele imádja a másik fele utálja.

    • Mondjuk a Katanagatari annyiban kötődik csak a “Monogatari franchise”-hoz, hogy ugyanaz a fickó írta mindkettőnek a light noveljét, meg hogy animében mindkét cucc elég sajátos látványvilágot kapott, de a Katának már onnantól megelőlegezem, hogy lemossa a Bakét, hogy ha jól tudom, azt nem a Shaft animálta, illetve hogy abban tényleg van egy “rendes” cselekményes/harcolós sztori, nem csak ilyen “alibi plot”, mint a Monogatarikban. 🙂

    • A Katanagatari a másik, amit régóta halogatok. =) Elsősorban a látvánnyal hívta fel magára a figyelmem, és azzal kapcsolatban már régóta van egy sanda gyanúm, hogy valószínűleg ez lehet a fickó egyetlen értékelhető munkája. =) Na jó, végül is a Medaka Box se volt annyira rossz, sőt így utólag nézve az még egy fokkal élvezhetőbb is volt, mint a Bakemonogatari, bár azt is sikerült istenesen elszúrni a pálfordulással, ami viszont teljes egészében a mangaka bűne.

  15. Laimose24 Says:

    Borzasztóan nem látsz a dolgok mögé, a kritikádon érződik. Bezzeg a plotholeokkal telerakott szemetet nem győzöd ajnározni. Csupa egyszálon futó shonent kellene nézned, az való neked.

    • Kíváncsi lettem volna arra, hogy vajon mit is kellett volna látnom? Illetve, hogy konkrétan mikre gondolsz “plothole-os szemét” címszó alatt? De gondolom ezek kifejtésére, már nem maradt idő, a személyeskedés mellett. =)

      Egyébként ne tegyünk már úgy, mint ha a Bakét a plot adta volna el, nem is beszélve a Niséről… =P

  16. Péter, képmutató vagy! Mindenkinek sír a szája, hogy milyen szarok a mostani animék, de amikor előkerül egy olyan anime mint ez, aminél használni kellene némi szürkeállományt ahhoz, hogy felfogd miről van szó, akkor hülye vagy hozzá és tévesen rámondod, hogy “értelmetlen művészfilm”. Ez egy teljesen jó anime, rendesen, érthetően le van zárva nem? De! Akkor minek ide ez a feszítgetés?

    • Feszítgetés? =S Na ezen most jót röhögtem… Ilyet se mondtak még nekem. =D

      • Viktorius Says:

        Néha azért elgondolkodok, hogy egy-egy ilyen megnyilvánulás mögött nem-e valamelyik vicces kedvű kolléga lakozik. 😀

      • A WP használ IP szúrést, elég jót, szóval nem könnyű úgymond “átverni”. Meg amúgy se olyanok az ide rendszeresen látogató emberkék, hogy ilyen éretlen módszerekhez nyúljanak. =)

    • Valaki már elárulhatná, hogy mit kéne látnom ebben az animében, de mindenkitől olyanokat hallok, hogy “ezt mindenkinek magának kell felfedeznie”, vagy “ha nem érted, akkor hiába próbálom elmagyarázni”. Mert hülye vagyok. Ja, a Prometheust is csak azért nem értette senki, mert hülye a nép.

      • Nos figyelj, én 2005-óta, szinte minden hype kapcsán hallottam már ezeket a frázisokat, és azóta se változott meg az a “jó” szokás, hogy az ilyen állításokat, nem követik érvek. Én már csak röhögni tudok az ilyen szövegeken, főleg ha még hozzácsapnak olyan aranyköpéseket, mint most ez a “feszítgetés”. =D

        Egyébként jó látni, hogy nem csak én nem értettem a Prometheus-t. =)

      • A Prometheusnál mondanivaló az nincs, csak egy kihasznált, sci-fisített görög mondára alapozott Alien spin-off (hiszen még csak nem is azon a bolygón játszódik, ahol az eredeti Alien). Magyarán meglovagolták az Ancient Aliens hullámait, adtak egy pónit Däniken elméletei alá…

      • Kíváncsi vagyok egyébként, hogy azok, akik a Bake-ben és hasonló sorozatokban a “nagy művészeti értékekre” hivatkoznak, vajon végig bírnának-e ülni mondjuk egy Iblard Jikan-t? Igaz, az fél óra sincs, viszont nincsenek benne se lolik, se fanservice, se epilepsziássá tévő sebességgel villogó képkockák, így lehet, hogy a fenti “művészetpártolóknak” ilyen formában már jóval kevésbé lenne a dolog fogyasztható. XD

      • Vagy mondjuk képesek lennének-e végigülni egy Stalkert vagy Solarist… Az Istenkereső orosz scifik amilyen vontatottak, annyi mögöttes tartalmuk és művészi értékük van =P.

      • Az Iblard Jikan bizonyos szempontból még rosszabb, mint a Bakemono. Igen végigülés szempontjából érdekes kísérlet, de pl. ott szégyentelenül kevés a hozzáadott produkciós érték – majdhogynem csak a befotózták egymás után a kész festményeket. Ettől még én spec. kedveltem és részben értékesnek is tartom. De ugyanígy a Bakemonónak is vannak pozitívumai – annak ellenére, hogy már az első snittből látható (bugyivillantás, elszaladó feliratok, iskolások), hogy mi a lényeg…

        A Stalkeren én mondjuk rohadt jót aludtam huszas éveim elején.:) De részben lehet, hogy ennek is köszönhetem a páromat, mert esti filmnézésre gyűltünk össze páran és pont ráborulva sikerült beszunyálni…xD Igen, igen tudom, majd egyszer lehet, hogy nekiugrok még a Tarkovszkij-próbának.

  17. A művészi, szimbolista animék, eleve egy érdekes téma. Ám az a nagy helyzet, hogy a Bakénál, ilyesmiről szó nincs. Ez egy középszerű, vontatott hárem fanservice, akárhogy is próbál többnek látszani.

    • Tudod hogy a mondás átirata: “Olcsó ku*vának híg a nedve.” 😀 De ha már Titkos említette az Iblard Jikant, akkor a “nincs öt perc” hosszúságú Kodomo no Keijijogaku (A Child’s Metaphysics) című rövidanimét értelmezze nekem az a pár okos. Még a pszichológus ismerősöm bicskája is beletört. 😀

      • Őszintén szólva, én sohase értettem, miért jó az, ha valaminek minden apró szegmensét, kényszeresen ki akarják elemezni? Mármint most minek? Nem elég annyit mondani, hogy “nekem tetszett / nem tetszett”, még fel is kell azt fújni? Vagy ha már valaki ebben talál magának szórakozást, akkor legalább odáig eljuthatna, hogy a felállított elméletét, nem megdönthetetlen tényként kezeli, mert általában ez a baj.

        Persze az is igaz, hogy van amikor erre szándékosan rájátszik az író, a stúdió pedig csak adja alá a lovat. Itt is ez történt, és ahogy elnézem, meg is lett az eredménye. =D

    • Én továbbra is tartom, hogy a Bakemono felsőközépkategóriás. Több, mint középszerű. Tényszerűen mainstream ecchi, de tényszerűen belekerültek a SHAFT szokásos egyedi ízei, amelyek itt-ott egész jól elműködnek. Franc emlékszik már rá, nem most láttam, de filmes eszközökből, képi megoldásokból, párbeszédekből vannak benne olyanok, amik tényszerűen a “művészfilmek” irányából jönnek. Igaz, hogy nem sokkal több, mint egy vontatott hárem fanservice, de több. Amiben meg sokkal több, hogy sikeresen vert át sok embert (SHAFT ebben a legjobb, mint szoktam volt mondani) és nagyon sikeresen látszik sokkal többnek sokak szemében, mint ami…

      @Ricz: a pszichológus ismerősöd adja vissza akkor a diplomáját… abból a cuccból egy pár értelmezési lehetőség már elsőre is szúrta a szemem nekem is, egy másik részét második nézésre kiokoskodtam, a maradékról persze továbbra sincs halvány f1ngom se, de tátott szájjal figyeltem…

      Péter: van amiben pont az elemezgetés az élvezet, vannak olyanok, amik kiáltanak érte, hogy elemezgessék őket. Tény, hogy itt is túlzásba esnek a népek olykor-olykor, de hát mindenkit elragadhat a hév néha…:) A ‘nekem tetszett/nem tetszett’-véleményekkel meg ez a blog is elég soványka lenne, nem?:)

      • Én a Bakét nem nevezném felső-közép kategóriásnak. Lehet van benne egy-két jól eltalált jelenet, karakter, de emellett legalább annyi zavaró hülyeség van benne, ami ezt pont ellensúlyozza. Ha szigorúan nézem, igazából a Hanekawa arc volt számomra az egyetlen, aminél tartósan pozitívabb irányba billent el a mérleg nyelve (bár a final fight elég fail volt) de meg merném azt kockáztatni, hogy ez volt az egész franchise fénypontja. =)

        A hype-ot meg főleg nem tenném az érdemek közé, mert az már a K-On!-nál bebizonyosodott, hogy a semmit is érthetetlenül az egekbe lehet emelni.

        Az elemezgetéssel önmagában nincs baj, a baj ott van, ahogy már írtam is, hogy amikor valaki felállít egy elméletet, azt nem ártana alátámasztani. Nem pedig olyan szövegekkel kéne jönni, hogy itt így meg úgy mögé kell látni, meg kell érteni, csak épp azt nem mondják el, mit. Na ezzel tudnak kiborítani. =)

      • @balaaz: Nekem is lejött pár dolog, de a koherenciát nem találom közte az ön- és világképek globális értelmezésén kívül. Az ismerősöm bicskája beletört, de nem volt veszett fejsze ő se. Ő is a mélyebb koherenciát kereste, ahogy én, és azt nem találtuk benne. Ennyivel meg letudni valamit, még ha csak egy vizsgafilm is akart lenni… őszintén szólva 4,-át adnék rá a mi rendszerünkben, mert megtalálta a dolgokat, jól bemutatta, csak hát össze is kéne fogni rendesen.

  18. Teljesen igazad van. Olyan lett a kritika mintha csak az én gondolatimat mondtad volna el. Grat!

    Régen azért kezdtem el, mert úgy fel volt hypolva, ráadásul odavagyok a természetfeletti történetekért, de ez valami szörnyű volt! Feléig egy teljesen sablonos történetet láttam, amiben a fiú segít a lányokon, aztán elegem lett belőle, hogy nem halad semerre és ugyanaz ismétlődik kis változtatásokkal. Ekkor kapcsoltam ki és töröltem az egészet.

    A felháborodottakhoz szólva, gyerekek én megértelek titeket! Tényleg idegesítő tud lenni, ha vakon fikáznak egy számomra se közömbös animét DE remélem tudjátok mennyire nevetséges, amikor 300 valahány kommenten keresztül vakon nyáladzanak, istenítik, és egyből nekiugranak akárkinek, aki megemlíti hogy szerinte ez nem egy világmegváltó cím. Holott – ha jól tudom, de javítsatok ki ha tévedek – a vélemény nyilvánítás kétirányú dolog. Miért annyira nehéz beletörődni abba, ha valakinek nem nyerte el a tetszését az, ami nektek igen?

    • Nisio és a Shaft pontosan tudták, hogy milyen könnyen eladható lesz ez a hatásvadász, önkereső tinikre méretezett, művészkedős agyfasz köntösbe bújtatott fanservice, és a számításaik maximálisan be is jöttek.

      Valószínűleg ezért is védik egyesek ennyire elszántan, mert ez is egy olyan anime, ami megteremti annak az illúzióját, hogy itt többről van szó, mint amennyi benne van, és valami komoly, mély dolog bújik meg a háttérben, pedig valójában szó sincs erről. Illetve az is hozzájárulhat ehhez, hogy sanszosan ez az egyetlen hárem, a School Days mellett, amit láttak. =D

      • „Valószínűleg ezért is védik egyesek ennyire elszántan, mert ez is egy olyan anime, ami megteremti annak az illúzióját, hogy itt többről van szó, mint amennyi benne van, és valami komoly, mély dolog bújik meg a háttérben, pedig valójában szó sincs erről.”

        Ez az epizód éppen a vérfertőzést emeli esztétikus szintre. Érdemes alatta megnézni a kommenteket.
        http://indavideo.hu/video/Nisemonogatari_8_resz_magyar_felirat

        Van pár rész, ahol a 8 éves testtel rendelkező vámpírlány felajánlkozik hősünknek.

        A SHAFT elég könnyedén kezeli az olyan témákat, mint a pedofilia és a vérfertőzés. Esztétizálja, franchise-t gyárt belőle. Őszintén, ilyet a magyar balliberális művészvilágtól nem láttam, amikor aztán ők is értenek az értékrelativizmushoz.

        Egyszer hallottam egy tanárembertől: „A bunkók nem olvasnak Dosztojevszkijt!” Kérdem én: „Akkor mit fogyasztanak a bunkók?”

  19. Hogy egy normális vélemény is álljon itt tőlem…

    Magam kimondottan nem vagyok a Monogatari series lelkes rajongója. Elég vegyes róla a véleményem.

    Sok módon lehet egy anime-t osztályozni. Lehet úgy is, hogy nézem, milyen szintet ütnek meg az összetevők. Ezek az összetevők az epizódok, a cselekmény, a karakterek, a zene, a hangulat, a grafika, a dialógusok, a csatajelenetek, a humor stb. Az értékkategóriák terén maradjunk a klasszikus „jó” és „rossz” felosztásnál.
    1, Van olyan anime, aminek minden egyes vagy a legtöbb összetevője jó. Ezáltal maga az egész is jó. (pl. Excel Saga)
    2, Van olyan anime, aminek minden egyes vagy a legtöbb összetevője rossz. Ezáltal maga az egész is rossz. (pl. K-ON!!!)
    3, És van olyan anime, aminek az összetevői között szinte kaleidoszkóp keverednek a jó és a rossz elemek. Ezáltal maga az egész nem túlságosan jó, de nem is kimondottan vészes. (pl. Bakemonogatari)

    A Bakemonogatari-ban egymás váltják a jó és a rossz epizódok, a jó és a rossz sztorik, a jó és a rossz dialógusok, a jó és a rossz openingek és endingek, a jó és a rossz karakterek, a jó és a rossz lélekelemzések. Én a Monotogari 1.évada előtt kimondottan vegyes érzelmekkel keltem fel.

    Míg a Bakemonogatari-ban voltak jó sztorik, addig a Nisemonogatari két sztorija kimondottan harmatgyengére sikeredett. Plusz az egészben túlságosan előtérbe került a franchise. Nem vagyok amúgy franchise-ellenes, de kifejezetten zavart, hogy az alkotók franchise-t csinálnak a vérfertőzésből (Koyomi kapcsolata a húgaival) és a pedofiliából (Shinobu Oshino).

    A Monogatari Series Second Season már érettebb alkotás az első két évadhoz képest. A sztorik nagyjából rendben voltak, egyedül az időutazós sztorit éreztem harmatgyengének. Ugyanakkor szerintem az első és az utolsó sztori lett a leginkább jól összerakva. Tsubasa/Csintalan Macska amúgy is szerintem egy erős franchise, és nálam a karaktere köré épített mindhárom sztori elnyerte a tetszésemet (a Bakemonogatari Tsubatsa Macska epizódja, a Nekomonogatari és a Monogatari Series Tsubatsa Tigris epizódja). S bár magam óvakodom, hogy szuperlatívuszokat használjak a Monogatari-ra, de az utolsó történet, a Hitagi Vég már valódi mestermunka. Zseniális módon építettek egy (enyhén parodizált) dekektív-anime-t Kaiki köré – nem gondoltam volna, hogy ennyit ki tudnak hozni az eleinte nem túl szimpatikus karakterből. (Jó lenne, ha tovább vinnék ezt az irányt is: érdekes lenne egy olyan évad, ami Kaiki karakterén keresztül mutatná be a lányokat, mindegyik köré szervezve egy jó bűnügyi sztorit.)

    Avagy mondom, nálam az élmény vegyes. A legfőbb gondom, hogy látszik, a Monogatari a kamasz rétegnek készült, én pedig közel 30 éves felnőttként már kevésbé tudom az ilyet élvezni. Öreg vagyok már ehhez… 😛

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: