WataMote – Geek lány a világ ellen

WataMote_cover

Be kell vallanom, nem vagyok egy nagy rajongója a slice of life, school life műfajnak. Na nem mint hogyha különösebben bajom lenne a velük, egyszerűen csak arról van szó, hogy a tartalmuk átlagossága miatt, általában nem képesek felkelteni az érdeklődésemet, vagy lekötni.

Ám ahogy máshol, úgy itt is vannak kivételek, amik valami miatt eltérnek a megszokottól, és ha más nem, legalább kíváncsiságból teszek velük egy próbát. Pont ez volt a helyzet jelen bejegyzés tárgyával, a WataMotéval is, ami egy 12 részes iskolai, slice of life komédia, az általam egyébként nem túl kedvelt Silver Link stúdiótól. Egyébiránt pedig jó esélyekkel állhatna rajthoz, a leghosszabb nevű animék versenyén. (Watashi ga Motenai no wa Dou Kangaetemo Omaera ga Warui!)


Harc a népszerűségért

A történet középpontjában a főhősnő, a 15 éves Kuroki Tomoko áll. A magányos, hallgatag, nem túl szép, és nem túl okos, népszerűtlen geek lány. Aki képtelen másokkal szóba elegyedni, előszeretettel menekül a saját, bizarr, néha perverz fantáziavilágába, a fésűt hírből se ismeri, öltözködni nem tud, és olyan a szaga, mint egy nyugdíjas öregasszony házának.

WataMote_01

Ám amint elérkezik a középiskola első napja, elhatározza, hogy mostantól kezdve, minden más lesz, mint eddig volt. Leveti a láncait, kitör a börtönéből, barátokat, pasit szerez, és ami számára a legfontosabb, népszerű lesz. Mindez azonban közel se bizonyul olyan egyszerűnek, mint azt ő hitte.

WataMote_02

Koncepció szintjén tehát, nagyjából arról van szó, hogy a főhős szeretné megváltoztatni az életét, ám az álma, sohase válhat valóra, mivel kudarcra van ítéltetve. Önmagában, ebben nincs is semmi érdekes, mert sok olyan animét láthattunk már, ahol a főhőst (és barátait) ért minden problémáért, a világ a felelős. A különbség ott van, hogy a WataMote, az ellenkező oldaláról ragadja meg a képletet, és a visszájára fordítja. Vagyis Tomoko, valójában önmaga legnagyobb ellensége, aki saját magát lehetetleníti el, és a körülötte lévő világ az, ami reálisan reagálja le a húzásait.

Tomokonak mindig támad valami “zseniális” ötlete, ami persze rendre valamilyen animében, videojátékban látott trükk, intrika lesz, aztán rácsodálkozik, hogy a dolog fordítva sült el, hülyét csinált magából, és ilyenkor mindenki más hibás lesz, csak ő nem. Folyton bírálja a környezetében lévő embereket, anélkül, hogy valójában ismerné őket, közben mégis ad a véleményükre, vágyik a figyelmükre, és közéjük szeretne tartozni. A karaktert megítélése épp ezért egy érdekes kettősséget hordoz magában. Vagyis Tomokot a néző egyszerre tudja sajnálni, drukkolni neki, és kárörvendő vigyorral kinevetni, mikor beégeti magát.

Erre számtalan példát tudnék felhozni, vegyük csak az egyik személyes kedvencemet, a 4. epizódot, ahol sorra hozza magát kínos helyzetbe a fehérnemű boltban, a vonaton, az osztályteremben, és végül otthon is. Vagy amikor néhány epizóddal később, Bud Bundy nyomdokaiba lépve, a porszívóval akar a nyakára, hamis csóknyomokat csinálni, aztán addig bénázik, amíg túllő a célon… =D

WataMote_03

Jellemzően egyébként helyzetkomikumokkal lesz majd dolgunk, de persze nem maradhatnak el az ilyenkor szokásos rövid cameok se, amik között lesz Ghost in the Shell, AKira, Battle Royal, Hokuto no Ken, Haruhi, K-On!, Another, és még lehetne sorolni.

WataMote_04 WataMote_05 WataMote_06

Mint a sorozatoknál általában, a WataMotéban is vannak gyengébb részek (például a fesztiválos részeket, kifejezetten untam) és inkább a sorozat első felét mondanám erősebbnek a poénok terén, de ettől eltekintve, különösebb kivetnivalót, nem találtam benne. Lesznek kiszámítható események, mint amikor feltűnik Tomoko egykori barátnője, akiről már előre sejteni lehet, hogy teljesen megváltozott, és a rész végére úgyis kiderül, hogy közben már sikeresen bepasizott, de ezek számomra nem vontak le az élményből.

Grafikailag, igazából rendben van az anime, nincs benne semmi különleges, de egy ilyen animét, nyilván nem a látvány fog eladni. Hangok tekintetében, 90%-ban csak Tomoko hangját fogjuk hallani, akié teljesen rendben volt, a szinkronszínésznő jól hozta a karaktert, így erről olyan túl sokat nem lehet elmondani. Sokkal érdekesebb a zenék felhozatala, amikből a rockos számok, és a húzós szituációknál felhangzó orgona, kifejezetten tetszettek.


Elrettentés(?)

Néhány helyen olvastam már, hogy a WataMote, egy geek paródia, én mégis inkább a kritika szót használnám rá, mivel bár kétségtelen, hogy kifigurázzák az ilyen embereket, meglátásom szerint az anime célja, valójában a görbe tükör volt. Ugyan humorosak azok a szituációk, amikbe Tomoko belekeveredik, akár önhibájából, akár néha a sors kegyetlen iróniája által. A lényeg mégis az, hogy hiába vannak álmai, képtelen megváltozni, mert sohase tanul, a saját hibáiból.

A célját tehát azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, elérte az anime. Összességében szórakoztató volt, és még némi kritika is meglapult, a poénok mögött. 8/10

WataMote_07

Advertisements

61 hozzászólás to “WataMote – Geek lány a világ ellen”

  1. Már a kiragadott képekből látszik, nagyon beteg poénok vannak benne 😀 Ezt felteszem a megnézendők listámra.

    • A poénok annyira nem betegek, még ha vannak is Motokonak meglehetősen őrült, retard pillanatai. =) Inkább az “Ez de hülye…” és a “Na LOL!” reakciókat váltják ki az emberből, ahogy szerencsétlen kis csaj, mindig lejáratja, megszívatja magát. Bár néha már kifejezetten sajnáltam, még ha tudtam is előre, hogy “Na ez se fog neki összejönni…”. =)

  2. Nocsak, az eddigi írásaid követése óta, azt hiszem most van az a helyzet hogy teljesen egyetértünk egy animevel kapcsolatban, mert eddig itt is, és minden kritikus véleményt nyilvánító embert akit követek az nem azért van hogy adjak a szavára, hisz nem tetszhet mindenkinek minden, hanem azért hogy jókat röhögjek rajtuk hogy vannak emberek akik akkora baromságokon tudnak fenn akadni, és hibának vélni hogy azon csak röhögni lehet!

    Nah de most, itt teljesen egyetértek, mert én is 8/10-et adtam neki, és piszkosul szórakoztató volt, a nyári szezonban az egyik legjobb volt!
    Maximum annyi kivetni valóm lehetne az írással, és nem is a véleménnyel, hogy túl rövid, de hát nem lehetne erről, egy lényegében epizodikus sorozatról spoiler mentesen beszélni, úgy hogy azokat a poénokat amik a meglepetés erejével is hatnak, ne legyenek le lőve, mert így is volt pár említve, de jah… nem lehet rendesen írni róla.

    • Amennyire lehet, igyekszem korrekt lenni, jót, rosszat mondani, érvelni, hogy miért tetszik, nem tetszik, de végső soron, úgyis csak az élmény számít. Hogy valaki egyetért e vele, avagy sem, az már egy másik történet. =)

      Egyébként vannak olyan bejegyzések, főleg a régiek között, amiket majd át akarok fogalmazni, csak hát idő, meg kedv kell ahhoz is. =)

  3. Hehe, ebből még láttam is néhány részt, igazából Húgom nézte végig =P. Háttérzörejnek elment, de lehet tüzetesebben is végig kéne néznem…

    • Szerintem érdemes vele tenni egy próbát. Tény, hogy nem sokat kell rajta gondolkodni, viszont délutáni unaloműzőnek, tökéletes. =)

      Párom, aki még kevesebb animét néz mint én, már az első rész után azt mondta, hogy írjam ki, mert neki ez kell. =D

  4. Technikailag semmi probléma nem volt a sorozattal, de a tartalmát tekintve ez egy tipikus vízválasztó, ami vagy tetszik az embernek vagy egyáltalán nem. Nálam azon hasalt el az egész, hogy én soha nem találtam viccesnek ezt a fajta szánalom-humort, így számomra unalmas és fárasztó volt az egész ‘cselekmény’.

    • Nos igen, valahol ez is egyfajta szeretem / utálom anime, de még a lightosabb fajtából. Itt azért bőven találkoztam olyan véleményekkel, hogy az adott emberke, simán elment a sorozat közepéig, és csak utána kezdte el unni. Persze megértem, ha valakinek nem jött be. =)

      Azokat viszont továbbra se értem, akik a storyt, és / vagy a karakterfejlődést hiányolták az animéből, mert kvázi elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy itt nem erről lesz szó, hanem epizodikus poénkodásról. =/

  5. Megnéztem az első epizódot. Voltak benne előre kiszámítható poénok szép számmal, egyik-másik inkább kínos volt, mint vicces, de összességében tényleg jó kis darab. 🙂 Főleg ezek az eszelős tekintetek tetszettek, amiket képes volt produkálni. 😀

  6. 1 linket tudnál adni hozzá? ^^”

    • De indán fenn van magyar felirattal is 🙂

      • Indára mindent feltöltenek, de akkor már inkább nézze az ember rendes minőségben, mert ha az indás videót kiteszed teljes képernyőre, egy pixeles moslék az egész. =)

        A magyar felirat meg… Nos ez lehet flegmán fog most hangzani, de nézze az, aki rászorul. =) Az ilyen “adja” meg “vazze” meg “zsír” szavakat olvasva, kapásból ki tudok akadni, de a kedvencem az, amikor olyanokat magyarítanak bele, mint hogy “beleugrok a Dunába”. Na ja… valószínű, hogy majd egy japán, ilyet fog mondani. =D

      • Az indára is tudni kell videót kódolni (mivel HD-t s elfgad, de a feltöltő csimóták nagyja azt se tudja hogy mi fán terem a videokódolás), és akkor nem lesz moslék a képe, amúgy pedig csak a lejátszásmechanikájával vannak jelentős bajok.

        A feliratnál mondjuk a “vazze”, “zsír” még belefér szerintem, amennyiben van más is a palettán. Nyarlkónál játszottam be olyat: “Dikk már, üzenetem jött.” – ami Nyarlko szájából legalább elég komikusan csengett ki. Az ilyen “beleugrok a Dunába” már erős túlzás mondjuk egy feliratban, bár jobban közel hozza (emlékszem az FLCL magyar feliratában volt: “Ilyet nem írtak a Blikkben.” meg hasonlók. Mondjuk a FLCL-ből simán ki lehetne nézni, de mondjuk itt (a WataMotében) már nem, ami óriási különbség).

      • Lehet csak én vagyok ekkora náci, de ha már mindenképp ennél a beleugrós szövegnél akart maradni a fordító, legalább kikereshetett volna valami japán folyót a Duna helyére, aztán mindjárt másképp jön ki. =)

        Egyébként pont az ilyen idióta magyarítások miatt nem nézek magyar felirattal animékett, mert baromi illúzió romboló tud lenni. Persze arra se vennék mérget, hogy az angol felirat pontos, de ott legalább nem látok olyat, hogy a fansubber gondolt egyet, aztán “na ide most bevágom azt, hogy Yo niggiez! mert ez így fú de cool lesz!”.

      • Ebben Péterrel értenék egyet, az egy dolog, hogy vissza kell adni az anime stílusát, meg nem árt magyarosan fordítani, de ez nem egyenlő azzal, amikor az ember már belekölt dolgokat a szövegbe, amik eredetileg ott sem voltak. Mondjuk én 99%-ban mindig angol felirattal néztem animét, eleve amikor én kezdtem, még nem hemzsegtek úgy a magyar feliratok, mint manapság. Volt vagy 20-30 darab népszerűbb “kultsorozat/kultfilm”, azokhoz csináltak feliratot, aztán ha mást is akartál nézni, kénytelen voltál elkezdeni angolul tanulni. Plusz engem már akkor is zavart, amikor egy hosszabb sorozat úgy nézett ki, hogy 1-20 részekhez Kispista15, 20-40 részekhez KatóJuli656, 40-től felfelé meg vagy nem létezett már hozzá magyar felirat, vagy valami harmadik ember csinálta. (Mindezt persze úgy, hogy az új fazon sokszor még azt sem nézte meg, hogy az addigi fordító hogyan magyarított dolgokat a korábbi részekben.) Mindössze két magyar feliratos animét írtam ki életemben, mert azokat tartottam annyira jól sikerültnek, de persze mindkettőt láttam előtte angol felirattal is: Az egyik volt a Meglivorn által magyarított Tenchi Muyo, mivel róla tudtam, hogy annyira hardcore fan, hogy leszúrná magát, ha bármit is félrefordítana benne, a másik az Addictson fent lévő Detroit Metal City, amit nem tudom, ki fordított, de az tökéletes példája a “magyarítsunk, de azért ne essünk túlzásokba” szövegnek, bárki példát vehetne róla. 🙂 Egyfelől magyaros, másrészt a death metal téma miatt a káromkodások sem hatnak idegennek benne (a főnökasszony még japánul is folyton “fuck, shit” meg hasonló szavakat nyomat XD), ugyanakkor semmi ilyen “Dunába ugrom”, “ezt nem írt a Blikk”, és hasonló hangulatból kizökkentő mondatok nem voltak benne.

        Btw, “klasszikus” magyar feliratokból nekem két “kedvencem” van, bár ezeket nem én láttam, hanem egyik haver mesélte röhögve: az egyik a Berserk, ahol a “Consider it done”-ból csináltak “Minden le van zsírozva”-t (mivel ez egy középkori fantasy környezetben játszódó anime, extrán “jól mutatott benne” a mai szleng… XD), a másik meg pont a Bastard (echte ugyanilyen környezetben játszódó sorozat), ahol a szörny felugrott a vár tetejére, mire hősünk: “Gyere le, te hidrafing!” XD

      • A Berserkes magyar aranyköpésről hallottam már, a Bastardosról még nem, de LOL! =D

        Egyébként azok után, amiket leírtál a magyar feliratokról, most eszembe jutott egy story, ahol nagyjából ugyanezek következtek be. =)

        Történt anno, hogy a Sailor Moon Stars-hoz kerestem magyar feliratot, és szerencsémre találtam is egy g-portálos fan oldalon, épp csak az volt vele a bibi, hogy 2 különböző fordítója volt, ráadásul még kész se volt, mert csak az első 20 rész volt lefordítva a 34-ből. Azt meg már nem is mondom, hogy a felirat a VKLL féle beégetett feliratos VHS ripekhez készült, mert akkor még nem nagyon volt sehol se a DVD rip, max az első pár rész volt elérhető RAW-ban. Szóval eleve dupla feliratot kellett nézni. =)

        Az első fordító, aki az első 6-8 részt fordította, az amcsi felirat alapján, a japán neveket használta, a japán kifejezésekkel. Viszont a második, már a magyar szinkronosat. Ám a dolog igazi pikantériája az volt, hogy mivel ugye a Stars szezont nem adták nálunk, ezért nem mindennek volt francia/magyar elnevezése, így volt ahová magyarítani kellett, és például a Sailor Star Fighter-ből, így lett Csillagharcos tündér. XD

  7. Csak egy ajánlás volt részemről. 🙂 Persze, hogy rosszabb a minőség, ez esetben is sok hiba van a magyar feliratban. A képi minőség meg olyan dolog, hogy már hozzászoktam a pocsék pixelhányáshoz, úgyhogy ez engem annyira nem szokott érdekelni.

    • Bevallom én már hozzászoktam ahhoz, hogy mindent az elérhető legjobb minőségben nézek. =) A magyar feliratban nem is feltétlen a hiba, vagy egy-két nehezen fordítható / értelemszerűen nem lefordítható szöveg lemagyarítása zavar. Hanem az, amikor valamit értelmesen le lehetne fordítani, erre a fordító feleslegesen belekölt, mert épp olyanja van / szerinte az úgy viccesebb.

  8. Tényleg nem volt rossz,egyszer végig lehet nézni és ha ez ember nem vár túl sokat tőle akkor nagyon jól fog szórakozni rajta. Tény voltak benne kiszámítható poénok és jelenetek,a csajról néha már azt hittem hogy kék halált kapott agyban mert normális ember ilyet nem csinál amiket ez leművel meg a dumája se utolsó kb úgy káromkodik mint a South Park szereplőgárdája de pont ettől vicces a karaktere. A Látvány tényleg jó, az Op pedig rohadtul elborult és durva és a zene is illik hozzá habár a szimpla Konomi Suzuki-s verzió jobban tetszett mint az eredeti dal. Ami viszont nagyon tetszett benne az a befejezés,az ember ilyenkor azt várná hogy a szokásos csili-vili endet kapja szóval Tomoko-t elfogadják az osztálytársai és mindenki a barátja lesz meg ilyenek de hál istennek itt semmi sem változik a végére és ez így volt jó itt,ehhez nem illet volna a heppi end. Részemről szintén 8/10.

    • Tomoko nem káromkodik sokat, inkább csak cinikus megjegyzéseket tesz. Ahol tényleg sokszor a korai SP szezonok szintjén ment a nyílt, mocskos szájú káromkodás, az mondjuk a PaSwG. =)

  9. Én nem birtam nézni, néha már tulzzotan sajnáltam a kiscsajt vagy mert már én éreztem hüljén magam az ő bénázásai miat, mint az első rész végén, amikor kiagyalja, hogy hogyan kerülje el az osztálytársaival a találkozást, ott leálitottam a videót és szünetet tartottam.
    A valóságban is van ilyen ember aki képtelen idegenekkel beszélni?

  10. Külön élmény volt ez az anime. Egyrészt gyakran elszomorított, mert régebben hasonló szituációkba kerültem, mint Tomoko, jól visszaadták az az érzést, amikor sok idegen között egyszerűen kurva szarul érzed magadat és az is egy mini győzelemnek számít, ha el tudsz köszönni valakitől. Az első adagnyi megnézett epizód után pedig nem is tudtam rendesen aludni, fel idézte azt a sok szar emléket. Bár enélkül is gyakran sajnáltam volna a karaktert.
    Másrészről meg szét röhögtem magamat ezen az agyament humoron.
    Konklúzió? A polcomon lesz a dobozos kiadás.

    • Nos én szerencsére sohase jártam ebben a cipőben, szóval én inkább rajta röhögtem, ahogy a saját hülyesége miatt cseszi el a saját életét. =) Pont az tetszett benne, hogy végre nem a lúzerebb tinédzserek lelkivilágának megsimogatása volt a kitűzött cél, hogy “mindenki hülye, csak neki van igaza”, ahogy általában lenni szokott az ilyen animékben. Hanem ha mondhatok ilyet, a reálisabb oldalról közelítették meg a szitut, és arra mutattak rá, hogy a kis csaj önmaga legnagyobb ellensége, aki saját magát lehetetleníti el, zárja ki a közösségből, mert hülye, és nem tanul a saját hibáiból.

      • Bevallom, érdekes ez a “melyik reálisabb, az egyén hibás vagy a közösség”. Mert igaz, hogy az animékben már nevetségesen sokszor a közösséget teszik meg bűnösnek – itt viszont nem voltak Tomoko-val gonoszkodók vagy elutasítók (sőt, nekem pont hogy nagyon befogadóknak tűnt).

        Mondjuk nekem volt egy ismerősöm gimiben, aki régen iskolát váltott, s amíg az első osztálya abszolút nem volt “működő képes” (értsd, mindenki a másikon áttaposó önimádó, akik “pártokba” vonulnak, mint az idióták a parlamentben, de persze magukkal is kicsesznek a képzeletbeli ranglétrán való feljebb jutás érdekében), addig a második egy remekül működő osztályközösség volt, akik tényleg rohadt befogadók voltak még az új osztálytársaikkal is. Pedig a srác igen rendes volt.

        De én igaziból mindenkinek adok, miszerint mind az egyén (ha egy retardált bunkó, akkor megérdemli), mind pedig a közösség (gyűlölködő, “nem szeretik az okosokat” stb) is felelősek. De ez azért némileg pszichológiai is, szóval ez csak a véleményem. 😉

        Ha már anime, hallottál már a 11 részes Bartender-ről? Olyan, mint valami színházi előadás. 😉

      • Ki lehet kapni rossz osztályközösséget, vagy csak egyszerűen olyat, ahol mondjuk a társadalmi különbség miatt nincs például közös téma. A való életben, ez nyilván komplexebb.

        Bartenderről hallottam már anno, de nem különösebben tudta felkelteni az érdeklődésem.

  11. Péter, te kész népművelő vagy! 😀 Ez már a harmadik anime, amit a te ajánló cikked elolvasása után megkerestem az indavideón, és megnéztem elejétől a végéig. 🙂 (Fűszer és Farkas, Madoka, Watamote). Egyik megnézését sem bántam meg, annak ellenére, hogy nem minden elemükkel voltam megelégedve.

    Mondjuk a Watamote-be amúgy sem tudnék belekötni. Ez egy a legjobb értelemben vett európai műalkotás. Annyi mélyrétege van neki, hogy nem is tudom, hol kezdjem…. 🙂

    Regényirodalomban analóg Flaubert Bovaryné-ja, Goncsarov Oblomov-ja, de szerintem ebbe a vonulatba illik Csehov hasonló tematikájú novellái és drámái. Hasonló filmes alkotás talán még a Nevetséges Napóleon. De inkább a regényes analógia a helytálló, az erkölcsi dimenziói miatt. Mutassunk be egy embert, aki elbaszta az életét, és szenved tőle. Aki mivel képtelen az önfejlesztésre, nem is érkezik el számára a megváltás. Aki nem él minőségi életet, és ezért lassan bekövetkezik az erkölcsi hanyatlás. Koncepciójában kimondottan csehovi…

    “Néhány helyen olvastam már, hogy a WataMote, egy geek paródia, én mégis inkább a kritika szót használnám rá, mivel bár kétségtelen, hogy kifigurázzák az ilyen embereket, meglátásom szerint az anime célja, valójában a görbe tükör volt. Ugyan humorosak azok a szituációk, amikbe Tomoko belekeveredik, akár önhibájából, akár néha a sors kegyetlen iróniája által. A lényeg mégis az, hogy hiába vannak álmai, képtelen megváltozni, mert sohase tanul, a saját hibáiból.”

    Szerintem is kritika, s nem csupán a geek- és nord-féle embertípusról, de egyfajta emberi jellemről is. Egy antihős megalkotásának célja tényleg az elrettentés, vagyis az, hogy bemutasson egy olyan életmódot és jellemet, ami taszító. Egyfajta irányvonal felmutatása: ILYEN NE LEGYÉL SOHA! Ezt a vonalat szépen is teljesíti az anime.

    Ami a legjobb, hogy mindezt anti-PC stílusban. Mert most már ott tartunk Európában, hogy a geek-ről és a nord-ról sem lehet úgy nyilatkozni kritikusan, hogy az emberre rá ne szálljon a gondolatrendőrség. Őszintén megmondva: a hasonló témában utazó Agymenők c. amerikai sorozatból sosem tudtam megnézni egy részt sem, mert nekem túlságosan polkorrekt; mintha azt akarná lenyomni a torkomon, hogy “ezek is emberek”, “szerethetőek”, és “úgy jó, ahogy vannak”. Nálam azok az emberek, akik 90 %-ot fordítanak bármiféle hobbira (egy PC-játékra, a szerepjátékra, a fantasy-re, az animek-re és mangákra), és 10%-ot a szeretteikre (barátaikra, párjukra, gyerekükre, szüleikre, testvéreikre), vitathatatlanul “ezek is emberek”, de cseppet sem “szerethetőek”, és egyáltalán nem “úgy jó, ahogy vannak”. Puzsér egy Mondo-interjú során ugyanezt a PC-üzenetet hozta, megfejelve azzal, hogy akik kritizálják ezeket az embereket, azok boldogtalanok, irigykednek rájuk. Antoni Rita pedig egyenesen a rasszizmussal azonosítja, ha valaki az emó-t és a goth-ot kritizálja, súlyosan összemosva a kritikát a testi bántalmazással. Ilyen PC légkörben minden ilyen anti-PC alkotás egy pohár víz a sivatagban.

    Itt nincs kecmec, nincs felesleges udvariaskodás, meg ál-humánum (“ezek is emberek”, “szerethetőek” és “úgy jó, ahogy vannak”). Kendőzetlenül és leplezetlenül, a maga pőre valóságában bemutatja, hova képes eljutni már tinédzser korában az az ember, aki önként és dalolva kitaszítja magát a közösségből. Főhősünk nem “szerethető”, mert nincs benne empátia, nincs benne szolidaritás, ellenben masszívan ott van az egó, mely teret enged az önzésnek és az irigységnek. Mindez pedig elnyeri a maga jutalmát, negatív értelemben: Kuroki folyamatosan kapja a büntetéseket az élettől, de legfőképpen önmagától. Pszichológiája tökéletes: nem szereti önmagát, és nem szereti a környezetét, öngyülöletből lesz a világgyülőlet. Milyen felszínes az “önfejlesztés”, amit időnként alkalmaz magán – hatástalan, mert még az önkritika során is túlburjánzik az egó.

    Értelemszerű, hogy ezek után bekövetkezik az erkölcsi hanyatlás. Mert milyen nyomorúságos az az ember, aki megfigyeli és lehallgatja az osztálytársait; aki csal egy kártyajátékban, hogy legyőzzön egy kisgyereket; aki annyira ki van éhezve a szexre, hogy felajánlja magát az öccsének? Kuroki romlott, s az, hogy képes a saját osztálytársait megfigyelni és lehallgatni, arra is lehet utalás, hogy besúgónak tökéletes. Egy besúgó egy egészséges társadalomban nem “szerethető”.

    Tökéletes az öcs és a nővér viszonya. Sok esetben úgy tűnt, mintha inkább egy báty és egy húg állna szemben egymással. Mert bár az öcs sem az a mintapolgár, de szellemileg érettebb, mint a nővére, és teljesebben éli meg a mindennapjait, mint a nővére. A sorozatból egy-egy jelenet erejéig tudomást szerzünk róla, hogy még kisgyerekként teljesen rendben volt a viszony, de kamaszkorban minden félresiklott. Az okok maradnak a homályban, csak a következményeket látjuk. Rossz lehet az öcsnek, hogy nem tud felnézni a saját nővérére. Nyomorúságos helyzet, amikor valakinek a saját nővére ajánlja fel a testét.

    Végezetül, az indavideón néztem végig a sorozatot, és olvastam a kommenteket:
    – Voltak, akiknek átjött az üzenet. Azok olyanokat írtak, hogy “felismertem benne önmagam”. Működött náluk a terápia.
    – Voltak, akiknek nem jött át az üzenet. Azok drukkoltak, hogy legyenek barátai, fogadja be az osztály, találjon rá a szerelem; és – mily meglepő! – követelték a folytatást. Nem ismerték fel, hogy ilyen mentalitással nem jár a boldogság.

    Jó kis anime volt. Szép látleletet adott a japán társadalomban jelen lévő elidegenedésről. Köszönöm, Péter, hogy felhívtad rá a figyelmemet. 😉 És nézd el nekem, hogy nem tudtam zárójelbe rakni a bölcsészt! Ez a cucc most tényleg ütött. 😀

    • “– Voltak, akiknek átjött az üzenet. Azok olyanokat írtak, hogy “felismertem benne önmagam”. Működött náluk a terápia.”

      Kérdés, hogy ezt tett is követte-e náluk? Mert van olyan ismerősöm, aki úgy van ezzel, hogy “tudom, hogy hülye vagyok, de ha úgy vesszük, senki sem teljesen normális és engem ilyennek kell elfogadnotok”. Vagyis a felismerés nem mindig elég, hogy “terápia” legyen, ha az illető lusta tenni azért, hogy jó irányba változzon. (Sőt, sokszor az ilyen mögé bújnak, ha megtudják, hogy nincsenek egyedül: “ó, hát most láttam egy animében/sorozatban/akármiben, hogy vannak még hozzám hasonló hülyék, tök jó, akkor nem kell változnom!”)

      “– Voltak, akiknek nem jött át az üzenet. Azok drukkoltak, hogy legyenek barátai, fogadja be az osztály, találjon rá a szerelem; és – mily meglepő! – követelték a folytatást. Nem ismerték fel, hogy ilyen mentalitással nem jár a boldogság.”

      Ahogy írod, a karakter a jelenlegi formájában kvázi “nem érdemli meg”, hogy boldog legyen, viszont én nem tartanám kizártnak, hogy végül megkapja a maga happy end-jét, csak ehhez az kéne, amit fentebb is írtam, hogy ő is felismerje, hogy eddig tévúton járt és elkezdjen pozitív irányba változni, harcoljon rossz tulajdonságai ellen, stb. Vagy te úgy vagy vele, hogy ő már “elemileg romlott” és nincs számára remény? XD (Btw, mivel a Madokával ellentétben itt valóban egy manga volt az anime alapja, ami még mindig fut, ez a happy end akár még be is következhet, majd meglátjuk. XD)

      • “Ahogy írod, a karakter a jelenlegi formájában kvázi “nem érdemli meg”, hogy boldog legyen, viszont én nem tartanám kizártnak, hogy végül megkapja a maga happy end-jét, csak ehhez az kéne, amit fentebb is írtam, hogy ő is felismerje, hogy eddig tévúton járt és elkezdjen pozitív irányba változni, harcoljon rossz tulajdonságai ellen, stb. Vagy te úgy vagy vele, hogy ő már “elemileg romlott” és nincs számára remény?”

        Ha valóban felismeri a hibáit, elkövet egy mélyebb önkritikát, szeretettel közeledik az emberek felé, egy idő után kikászálódhat a gödörből. Én pszichológia terén sok mindenben osztom Csernus nézeteit: nincs olyan, hogy lehetetlen. Az önfejlesztés lassú folyamat. Ezt be lehet mutatni akár további részekben is, bár szkepszis a részemről…

        “Btw, mivel a Madokával ellentétben itt valóban egy manga volt az anime alapja, ami még mindig fut, ez a happy end akár még be is következhet, majd meglátjuk. XD”

        Még mindig fut. Ismerve a mai trendeket: persze, hogy még mindig fut. 😛 Ilyen téren a japánok detto Hollywood. Befutott a manga? Sőt, az anime is? És jócskán megnövelte a pénztárcámban a pénz mennyiségét? Nem csupán a sárga csekkeket tudtam kifizetni, hanem még tudtam venni a félretett pénzből új lakást és új kocsit is? Kajálják a népek? Tegnap is kértek tőlem autogramot? Akkor csináljunk folytatást!

        Ezzel persze nem lenne gondom, ha legalább trilógiában le tudnák zárni a sztorit. Ugyebár, Bridget Jones jellemfejlődéséhez sem elég két rész, legyen egy harmadik könyv is! És akkor az ember csak abban reménykedik, hogy nem fog ellaposodni a manga/anime az 1234. rész után. 😛

        Innen kitalálhatod, hogy nem vagyok a folytatások híve. Vannak sztorik, amikhez nem kellenek folytatások.

        A WataMote OVA semmit nem tett hozzá a koncepcióhoz 😦
        http://indavideo.hu/video/WataMote_OVA_-_Mivel_nepszertlen_vagyok_viselkedesem_titokzatos

        De most komolyan? 1 évad ehhez nem elég? Azért ez mégsem egy forradalmi koncepció, hogy még hozzáírjanak. (Leginkább, hogy az európai kultúrkörben rengetegen feldolgozták ezt a témát.) Mit lehet még ebből kifacsarni? Esetleg annyit, hogyan küzd meg a korlátaival, és lép A pontból B pontba. De ez megoldható még egy 1 évaddal és kész. Vagy esetleg elkisérhetjük nyugdíjas koráig, és az nagyon érdekes lesz. Ahogy Kuroki öregen, fogatlanul, botot lengetve üldözi a kunyhóját kővel dobáló fiatalokat. 😛

    • “Péter, te kész népművelő vagy! 😀 Ez már a harmadik anime, amit a te ajánló cikked elolvasása után megkerestem az indavideón, és megnéztem elejétől a végéig.” -> Nos kösz, bár ezzel páran biztos nem értenének egyet. =) Mondjuk kapásból azért nem, mert nekem például tetszett a PaSwG, vagy az Apocalypse Zero, amiből előbbi durván megosztja az animéseket, utóbbit meg úgymond “kötelező” utálni. =D

      Mindenesetre ha elfogadsz egy tanácsot, akkor felejtsd el az Indavideot. Az nem animézésre való, hanem max háttértárnak jó, ha van youtubeod is. Inkább töltsd le rendes 720ps minőségben, és úgy nézd meg, mert hidd el, teljesen más élmény.

      A Watamotét illetően, nekem is elsősorban a sorozat őszintesége tetszett, illetve az, ahogy nekimentek ennek az egész geek témának, és nem mentegetni akarták, hanem igenis rámutatni arra, hogy ahogy mindent, úgy ezt is túlzásba lehet vinni. Vagyis a készítők célja, lényegében a görbetükör volt, az elrettentés.

      Ahogy Titkos is mondta, mivel a manga még fut, ezért nem kizárt, hogy a jövőben kap majd egy folytatást, és akár még happy end is lehet a vége. Viszont ha erre kerülne a sor, csak remélni tudom, hogy nem cseszik el, amire sajnos meg van az esély. Mindenesetre az első évad után, én bizakodó vagyok.

      A reakciókat illetően igen, nekem is fura volt, hogy mennyien magukra ismertek. Az viszont még furcsább volt, hogy sokuk mintha nem értette volna az anime lényegét, és inkább az jött volna le nekik, hogy Tomoko osztálytársai “milyen szemetek, mert nem fogadják be”… =/ Az ilyenektől szívesen megkérdeztem volna, hogy egyrészt hova figyeltek? Másrészt már miért Tomoko osztálytársai lennének a hibásak? Hisz ők lényegében nem tettek ellene semmi rosszat, csak egyszerűen élték az életüket, miközben Tomoko volt az, aki a saját hülyesége miatt, kimaradt mindenből, és csak elment felette az idő.

      • Még valami még eszembe jutott. Nem tudom, tudod-e, hogy Tomoko mára egyfajta szexszimbólum lett a moe-otaku rétegnél. Mondjuk, ha belegondolok, pont nekik is való. 😛

      • Észrevettem már én is, bár én ezt jórészt annak tudom be, hogy sajnálják a kis csajt. Ugye közel sem új keletű az a megoldás, amikor egy női karaktert, úgy akarnak eladni a férfi nézőknek, hogy lelkileg, és /vagy testileg megkínozzák, ami a legtöbb férfiból ilyenkor kiváltja a védelmező ösztönt.

        Más téma, hogy Tomokonál ez a dolog azért válik viccessé, mert egyrészt az ő “szenvedése” ugye nem külső tényezők hatására történik, hanem önhibájából. Másrészt amúgy egy olyan lánykáról beszélünk, aki a valóságban épp hogy taszítaná ezeket a srácokat.

        Legjobb példa erre egyik haverom, aki szintén előjött egy ilyen “meg kellett volna dugni” szöveggel, ami olyan szempontból mondjuk egy érdekes feltevés, hogy lehet egy alapos dugás, valóban helyrebillentené Tomokot. Viszont én utána emlékeztettem rá, hogy anno még általános iskolában, nálunk is volt egy Tomoko az osztályban, Hangácsi, aki hasonlóan slampos, lapos, formátlan, magának való csaj volt, csak ő épp nem az animékre, meg az eroge játékokra volt ráfüggve, hanem az akkor igen népszerű Harry Potterra, és a Star Warsra.

        Szóval mikor ő felvetette ezt a “meg kellett volna dugni” dolgot Tomoko kapcsán, én simán rávágtam, hogy “Miért, te megdugtad volna Hangácsit?” Mire ő persze egyből azt válaszolta erre, hogy “Pfúj, dehogy!” Amire én szembesítettem vele, hogy “Pedig a kettő ugyanaz…”

        Mondjuk rá amúgy is jellemző ez, hogy mindig a farkával gondolkodik, és nem gondol bele egy-egy ilyen helyzetbe kicsit jobban. Például amikor megnézte a Shikabane Himét, az ottani hősnőt is meg akarta volna dugni, ám azt az “apró” tényt valahogy sikeresen elfelejtette, hogy a hölgy amúgy kvázi élőholt. =)

      • Eddig egyetlen érdemi dolgot olvastam a fanjaitól ezzel kapcsolatban, mégpedig az az volt, hogy szerintük aranyos, ahogy Tomoko szerencsétlenkedik. Az más kérdés, hogy ahogy Péter is írja, ez csak így rajzolva/fiktíven lehet vonzó, az életben pont, hogy nagy ívben kerülnék az ilyet ők is. 😀 Szal ez kb. ugyanaz fanboy-változatban, mint amilyen fangirlben mondjuk L a Death Note-ból, vagy Piton a Harry Potterből. Karikás szemű, zsírós hajú, stb. szereplők, akikre a csajok a valóságban rá sem néznek inkább, de persze így, hogy “belelátnak a lelkükbe”, már egyből rájuk másznának. 😀 Az más kérdés, hogy Tomokónál ez a “lélekbe látás” is érdekes, mivel neki sajnos a lelke sem túl szép. ^^” XD Szal itt nem az van, hogy slampos, szerencsétlen, de belül “jó”, hanem belül legalább olyan “csúnya”, mint kívül, mivel kvázi a világra haragszik a saját hibái miatt, népszerűségre vágyik, de nem emberszeretetből, hanem önzőségéből kifolyólag, stb-stb. Számomra ezek taszítóbbak voltak benne, mint az, hogy alacsony, nem nőies, stb. (Amúgy az eddig látott “akciói” közül egyelőre a hangyás húzása cseszett fel a legjobban, de cserébe legalább szívott is miattuk utána rendesen. :D)

        Ugyanakkor az aranyszabályt se felejtsük el: MINDENKINEK van egy fangirlje/fanboya. 😀 Persze az tényleg nem egyforma, hogy kit mekkora mértékben kapnak fel, illetve 1-1 sorozaton belül rendszerint mindig van egy nagy fankedvenc, akibe a nézők 90%-a bele van zúgva, viszont ettől még majd’ minden karakterre rámondhatjuk, hogy “szexszimbólum lett” valahol. 😉

      • “Az más kérdés, hogy Tomokónál ez a “lélekbe látás” is érdekes, mivel neki sajnos a lelke sem túl szép. ^^” XD Szal itt nem az van, hogy slampos, szerencsétlen, de belül “jó”, hanem belül legalább olyan “csúnya”, mint kívül, mivel kvázi a világra haragszik a saját hibái miatt, népszerűségre vágyik, de nem emberszeretetből, hanem önzőségéből kifolyólag, stb-stb. Számomra ezek taszítóbbak voltak benne, mint az, hogy alacsony, nem nőies, stb.”

        Na, ezt frappánsan megfogalmaztad. Geek, de nem az a fajta, amely minden különcsége ellenére segítőkész és jószívű, ezáltal szerethető, mint Napoleon Dynamite a Nevetséges Napóleon-ból. A sorozat szerintem azért zseniális, mert jelzi, hogy Tomoko-val nem az a baj, hogy geek, hanem hogy rosszindulatú és ostoba, és nem azért botlik meg folyamatosan, mert geek, hanem mert rosszindulatú és ostoba. Vagyis a sorozat nem teljesen a geek-ség kritikája, hanem egy negatív emberi jellem, a rosszindulat és ostobaság kritikája.

        “Amúgy az eddig látott “akciói” közül egyelőre a hangyás húzása cseszett fel a legjobban, de cserébe legalább szívott is miattuk utána rendesen. :D”

        És az milyen, mikor megpróbál aranyosan enni az osztályban, hátha attól megnő a népszerűsége? 😛

      • Nekem a porszívós jelenet ütött nagyot. 😛

      • “És az milyen, mikor megpróbál aranyosan enni az osztályban, hátha attól megnő a népszerűsége? :P”

        Bevallom, a teljes sorozatot még nem láttam végig, szal ez a jelenet speciel ismeretlen a számomra. ^^” XD (Ellenben a sok dumálás hatására elkezdtem közben ezt is letölteni, mert jól mondta Péter, hogy animéből azért a 720p az igazi. :D)

      • “Ellenben a sok dumálás hatására elkezdtem közben ezt is letölteni”

        Fél nap alatt végig lehet nézni a sorozatot. Érdemes.
        Még egy kis kedvcsináló a részemről:
        http://www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2015/05/verfertozes-magany-emberi-nyomorusag.html

        (A cikk vége felé látszik, hogy még én is megsajnáltam. Szegény Tomoko… 😦 )

  12. Azért azt is vegyük figyelembe, hogy a nézők többsége koránál fogva azt se tudja, kicsoda Csehov. Az iskolai irodalom óra pedig átszenvedni való tantárgy. Ebből fakadóan kellő élettapasztalatuk sincs ahhoz, hogy ebből a szemszögből lássák a mondanivalót.

    • Most elsősorban magamról beszéltem, vagyis hogy én hogy láttam az egész alkotást.

      “a nézők többsége koránál fogva”

      Watamote nézőinek korát mennyire saccolod? 13 és 18 között? Szerintem a Watamote az általános iskolás rétegnek még nem igazán fogyasztható. Inkább a középiskolás réteget célozza meg. Meg a 20-nál idősebb korosztályt. Tartok tőle, hogy a 18 feletti korosztálynak inkább bejön, mint a 18 év alattinak.

      “a nézők többsége koránál fogva azt se tudja, kicsoda Csehov”

      Középiskolás tananyag. Bár lehet, hogy azóta kivették a tananyagból (a közoktatásban levő mai káoszban előfordulhat). Csehov nálunk 3.-ban volt tananyag, igaz, mi elegánsan átugrottuk, csak megemlítés szintén volt róla szó.

      De egyébként ha arra célzol, hogy a mai fiatal korosztály nem olvas és nem is fog olvasni Csehovot, akkor nem vitatkozom. (Hogy most ne is menjek abba bele, hogy a realista szerzők közül nem éppen ő a legélvezetesebb szerzők egyike. Mondjuk Gorkij, Tolsztoj vagy az amerikai realisták jóval olvashatóbbak.)

      Mindegy. Magam próbáltam az európai kultúrkörhöz csatolni a Watamote-t. Továbbra is fenntartom, hogy ez inkább európai, mint ázsiai alkotás. Mármint szellemiségében.

      “Az iskolai irodalom óra pedig átszenvedni való tantárgy.”

      Mivel könyvtáros pedagógusként pont ebben a (nem túl vidám) világban mozgok, meg tudlak erősíteni abban, hogy ez most sem változott. A mi korosztályunk is végigszenvedte a száraz irodalomórákat, és a jelenlegi tinédzser korosztálynak is kijut ez az “áldás”.

      De ez nagyon más téma: a közoktatás, a magyar iskolarendszer váltása. Magáról a közegről pedig ne is beszéljünk, az tényleg igazi csehovi terep, tele Oblomovokkal, Bovarynékkal és Tomokokkal, ja meg természetesen csinyovnyikokkal. 😦

      • Nos, az orosz kultúra, így irodalom is, pont átmenet az ázsiai és európai minták között. Amúgy Csehovot nem sorolják feltétlenül a realistákhoz, sokkal inkább a modernizmus, az avangárd és a szimbolizmus előfutára volt. Csak azért nem sorolják bele, mert pont a nagy avangárd manifesztumok kiadása előtt hunyt el. Amúgy a drámái számomra is nehezen emészthetők, de az elbeszélései valami szenzációsak.
        Amúgy a közoktatás színvonala is zuhan, de azért a diákok se nagyon törik magukat, hogy megismerjék az irodalmat. Szóval hiába van benne a tananyagban a tizenéves korosztálynál, ha egyrészt a tanár se érti Csehovot ahhoz, hogy megtanítsa, másrészt a diákokban sincs motiváció, hogy elolvassák. De elvonatkoztatva az orosz irodalomtól, úgy vettem észre, hogy általánosan jellemző a kulturális elidegenedés mindattól, ami régi. Hiába írta le ezt meg azt Dosztojevszkij, Beckett, Goethe, ha egyszerűen a mai kor embere ezt nem hajlandó újra elővenni, kénytelen újra feltalálni a spanyol viaszt Watamoték és társaik formájában. Erre nagyon jellemző vicc, amikor a fiatal pár kijön a moziból és a csaj azt mondja: jó volt egy a Passió, mikor adják ki könyvben?

      • “Nos, az orosz kultúra, így irodalom is, pont átmenet az ázsiai és európai minták között.”

        Hmm, ebbe lehet valami. Az orosz politika is egyfajta keveréke az európainak és az ázsiainak.

        “Amúgy Csehovot nem sorolják feltétlenül a realistákhoz, sokkal inkább a modernizmus, az avangárd és a szimbolizmus előfutára volt.”

        Mi mér úgy tanultunk anno, mint orosz realistát.

        “Amúgy a drámái számomra is nehezen emészthetők, de az elbeszélései valami szenzációsak.”

        Igen, valahogy nekem is jobban bejöttek a novellái, mint a drámái. Bár A 6-os számú kórterem egy olyan írása, ami sosem jött át nekem, mikor háromszor is elolvastam.

        “Amúgy a közoktatás színvonala is zuhan, de azért a diákok se nagyon törik magukat, hogy megismerjék az irodalmat.”

        A porosz iskolarendszer diákok tömegeivel utáltatja meg az irodalmat, a sportot, a történelmet… sőt, van akivel még az életet is. Ahol dolgozok, gimiben, rengeteg az alul motivált gyerek. De ez rendszerszintű probléma, amit nem lehet mindenképpen leszűkíteni az egyénre, az adott gyerekre.

        “De elvonatkoztatva az orosz irodalomtól, úgy vettem észre, hogy általánosan jellemző a kulturális elidegenedés mindattól, ami régi.”

        Ez nem teljesen igaz. Még mindig látok embereket, akik régi szerzőket olvasnak, mint Jókai Mór, Fekete István, Henryk Sienkiewicz, Walter Scott és Charlotte Brontë. A Moby Dick, A három testőr vagy a Jane Eyre még ma is népszerű olvasmány.

        “Hiába írta le ezt meg azt Dosztojevszkij, Beckett, Goethe, ha egyszerűen a mai kor embere ezt nem hajlandó újra elővenni, kénytelen újra feltalálni a spanyol viaszt Watamoték és társaik formájában.”

        Változnak az igények, adaptálódni kell a korhoz. Régen az ember beült egy Csehov drámára, rájött, milyen szar az élete, és ha képes volt, megváltozott pozitív irányba. Ma benyomja a Watamote-t, és lemegy benne ugyanez a folyamat. Más a terápia formája, ennyi.

      • “Mindegy. Magam próbáltam az európai kultúrkörhöz csatolni a Watamote-t. Továbbra is fenntartom, hogy ez inkább európai, mint ázsiai alkotás. Mármint szellemiségében.”

        Ez lehetséges (bevallom, messze nem vagyok annyira művelt, legalábbis szépirodalomból, hogy én is Fomához hasonlóan belemenjek a teljes postod elemzésébe XD), viszont azért ne felejtsük el, hogy egyrészt Japánban dívik a leginkább még ma is ez a “tagolódj be rendesen a társadalomba, a személyiséged, illetve maga az egyén másodlagos szempont”, így talán a japán nézők még inkább át tudják érezni Tomoko nyomorát. Ebből a szempontból szerintem pont, hogy eléggé “keleti feelingű” a cucc. Szal bevallom, én pl. a népszerűség iránti hajszolásával nem igazán tudok azonosulni, míg egy japán valószínűleg sokkal inkább, mivel náluk társadalmi elvárás, hogy szeressenek az emberek, vagy legalábbis ne valami különc, mindenhonnan kilógó illető legyél. Engem inkább a magány része fogna meg (mármint, hogy jóformán barátai sincsenek, ha azt a szemüveges csajt leszámítom, akivel néha lógott, meg telefonált), de az is csak feltételes módban, mivel úgy éreztem, hogy nála nem valami belső magány okozza az emberekkel való kapcsolatteremtési vágyat, pusztán csak népszerű akar lenni, mivel “az trendi”, meg “az jó”. Így viszont ezzel sem igazán sikerült azonosulnom, mivel ez csak önzés, vagy ha úgy tetszik, hatalomvágy.

        Illetve bár érdekes ez a csehovi párhuzam, de azért az animék világától sem teljesen idegen a “mutassuk be, hogy milyen NE legyél!” vonulat, régebbi darabokból az Otaku no Video, relatíve újabbakból (mert ennek is volt már legalább tíz éve… XD) pedig pl. a Welcome to the NHK ugrik be. Előbbi jobbára az otaku életformát, utóbbi pedig a lakásba begubózó, hikikomori életmódot “szólja le”. (Utóbbiban még az is érdekes, hogy az egész történet kvázi arról szól, ahogy a pali szép lassan “visszatalál az életbe”. Ez nem sikerül neki elsőre, van hogy “visszaesik” átmenetileg, de végül erőt vesz magán és “nyer”. Persze annyi fikció mindenképp van a sztoriban a Watamotével ellentétben, hogy “tök véletlenül” egy aranyos csaj kezdi el rávenni, hogy ugyan, mozduljon már ki néha, hívja ide-oda, stb. Ugye tudjuk, hogy ennek a valóságban mekkora esélye lenne, hogy megtörténjen. :D)

    • Spec én se emlékszem rá, sőt biztos vagyok benne, hogy nem vettük Csehovot. Amire viszont határozottan emlékszem, hogy a Sorstalanságot át kellett vennünk 3 órában, illetve a filmet megnézni, mert abban az évben csináltak belőle filmet, és úgy volt, hogy majd a szóbeli tételek közé is be fog kerülni. Szerencsére, végül nem került be.

      Az irodalom oktatással egyébként az a legnagyobb baj szerintem, hogy még mindig 19. századi költők és írók műveit taníttatják a diákokkal, amit a többségük képtelen integrálni a saját világába, mert egyszerűen annyira nem kompatibilis már vele. A diákok többsége nem érti, de meg kell nekik tanulni, és ezért elég hamar ellenérzéseket fog belőlük kiváltani. Már az én előttem lévő generáció se értette, az utánam jövők meg még úgy se.

      • Az irodalomoktatással egyetértünk, Péter. Még mindig a régi kánont tanítják, azt is többnyire kevés átéléssel, unalmasan, szárazon. A cél mára nagyon az lett, hogy a diák visszaadja az anyagot az érettségin. Most arról ne is beszéljünk, hogy mennyi zsoldos van a pedagógia szakmában, vagyis olyan ember, aki csak a zsoldért, a pénzért megy be a tanintézménybe dolgozni, elvei pedig már rég nincsenek.

        A Sorstalanság-ba most nem akarok túlságosan belemenni, de ha megemlítődött… Nekem a könyv tetszett, a film egy középszerű és unalmas feldolgozás volt. Én mondjuk gimnazistaként beültem rá a mozira, nagy elvárásaim voltak vele szemben, de az egyetlen, ami megmaradt, az Ennio Morricone zenéje, semmi több. A filmmel kapcsolatban még annyi, hogy nekem fájt, amikor a színészek belenéztek a kamerába… 😦 A könyv szerintem olvasható, de szerintem nem kellett volna az a hype, amit vertek körülötte. Most abba pedig nem akarok belemenni, hogy Kertész Imre mennyire problematikus személy. Lerí szegényről, hogy máig nem heverte ki a Holokausztot. Az életműve viszont szerintem nem túl kiemelkedő. Egy bölcsészismerősöm szerint egyedül a Sorstalanság és a Kaddis az, ami olvasásra érdemes. Én csak a Sorstalanságig jutottam el…

        Neked hogy tetszett a film és a könyv?

      • A filmet a suliban láttam, de nem mondhatnám, hogy tetszett. Csapongó, unalmas, száraz volt, ami nem is véletlen, mivel ha jól tudom, különféle naplóbejegyzések alapján készült mind a könyv, mind a film. A könyv ha lehet, még annál is unalmasabb és érdektelenebb volt. Fogadok, ha nem a holokausztról szólt volna, Kertész a büdös életben nem kap érte nobel-díjat, mert még a Mein Kampf is jobban meg volt írva, mint az ő könyve. =)

        Pont pár nappal előtte láttam a Zongoristát, utána nem sokkal A csíkos pizsamás fiút, azok sokkal jobbak voltak, mint a Sorstalanság.

      • Csehovot konkrétan mi sem vettünk, helyette az orosz realizmust és a csinovnyikirodalmat kiváltotta Gogol és Tolsztoj. (A köpönyeg, Ivan Iljics halála). Modern irodalomból meg egyedül a Fehér királyt vettük Dragomán Györgytől, ami az erdélyi román-magyar “együttélésről” szólt a ’80-as évek diktatúrájában, és ezzel élhettünk érettségin. Mondjuk én Örkényből feleltem, és stílusosan örkényi módon (szóhasználat, hangsúlyozás, groteszk pillanatok kiemelése).

      • Tolsztojtól nekünk is az Ivan Iljics halálát kellett elolvasni. Annak ellenére, hogy az elején óvakodtam a realista irodalomtól (akkor éppen fantasy-s korszakomat éltem), tetszett. Átéreztem a mű lényegét. Utána még a gimiben elolvastam tőle a három Szevasztopol-elbeszélését, ami ugyebár Szevasztopol ostromából mutat be jeleneteket.

        Gogolt mi elegánsan átugrottuk. Sőt, Örkényt is. Gogolt nem olvastam, Örkénynek a groteszk novelláit természetesen szeretem, a hasonló stílusú Kaffka mellett.

        A Sorstalanság gimiben nem volt érettségi tétel és tananyag. Főiskolás időszakomban viszont el kellett olvasni. Én Péterrel ellentétben nem tartom rossz műnek, csak nem egyszerű olvasmány, rá kell érezni az ízére. Persze, nem mindenkinek jöhet be ez a stílus, az tény… A Sorstalanság stílusában kicsit amúgy olyan, mint Az élet szép.

        Dragomán György neve meg sem említődött a gimiben. Érdemes olvasni?

      • A Sorstalanságot én se szeretem. Vontatott, nagyon agonizáló stílusú és emellett egy történelmi szempontból több kétséges dolgot is tartalmaz, de előszeretettel hozzák fel érvnek, hogy hiteles. Hiteles a “Mesterségem a halál” is, nagyjából addig, míg a táborokról nem ír a szerző. Ott időnként olyan blődségeket ír, hogy azért nem Nobel-díj jár, hanem társadalmi pellengér. “Az élet szép” messze jobb ebből a szempontból. A Sorstalansággal az a baj, hogy egy túlfújt téma felkapott darabja, de egyébként vagy rossz, vagy átlagos. Umberto Ecót kéne irodalmi Nobelben részesíteni, nem azt a marharépa Kertészt. Ecótól a legkönnyebb olvasmány így is a Loana királynő titokzatos tüze, és egyben nekem kifejezetten az a kedvencem, pedig olvastam a többi regényét is, meg a glosszáinak, esszéinek nagyját.

        Dragomán György nálunk volt előtérben kortársként, a tanár találta ki. Különösebb dolog nincs a Fehér királyban, de érdekes olvasmány, hogy amolyan “se veled, se nélküled” állapot uralkodott román és magyar közt akkoriban Erdélyben, amikor játszódik (valamikor 1986 táján, mert a csernobili katasztrófára is utal egy csöppet). Rövid regény, talán rövidebb, mint az Iván Iljics, de nem bántam meg.

  13. Még van egy aspektus, amit kíváncsi vagyok, ti hogyan értelmeztettek a sorozatban.

    Szerintem tökéletesen van bemutatva Tomoki, az öcs és Tomoko, a nővér kapcsolata. Különös, de mintha valójában báty és húg állna egymással szemben. Kívülről nézve az öcs férfias jegyeket visel magán, míg a nővér kislányos. Az öcs sem mintapolgár, de szellemileg érettebb, mint a nővére, és teljesebben éli meg a mindennapjait, mint a nővére. A sorozat egy-egy jelenete révén ismeretet szerzünk arról, hogy kisgyermekként még normális és harmonikus volt köztük a viszony, de valami félresiklott a kamaszkorban. Az okok homályban maradnak, mi csak a következményeket látjuk. Az öcs arcán megjelennek az érzelmek, amik által levonható, mennyire rossz érzés, hogy nem nézhet fel a saját nővérére. Kimondottan nyomorúságos helyzet, amikor Tomoko felajánlja saját öcsének a testét. „Ha fiú lenne, rég megütöttem volna!” – gondolja a fiú, és ebben a mondatban minden csalódás benne van a testvére iránt. A sorozat drámaisága, hogy még ez a konfliktus sem oldódik meg a végén: az öcs vidáman focizik, miközben a nővére bömbölve rohan haza.

    A vérfertőzéssel kapcsolatban még érdemes megjegyezni, hogy nem kimondottan humorforrásként van kezelve a sorozatban, bár tény, hogy a fanyar irónia ezt a kényes problematikát sem hagyja érintetlenül. Tomoko egyszer ajánlkozik fel nyíltan, általában burkoltan közeledik Tomokihoz. Bizonyos szinten érthető, mert Tomoko védtelen és kiszolgáltatott, míg az öcs erős. A fiútestvér viszont annyira csalódott a nővérében, hogy nem kívánja megvédeni a külső világtól. Tomoko rafinált trükkökkel zaklatja, arra hivatkozva, hogy kell valaki, akivel beszélgethet. A beszélgetések során nem egyszer tesz burkolt célzásokat, miközben csábosan elhelyezkedik a szőnyegen. Mindezt csak azért kezelem külön sorban, mert Japánban a szexuális deviancia, azon belül a pedofilizmus és a vérfertőzés olyanfajta népbetegség, mint Oroszországban az alkoholizmus. A társtalanság, a magány, a szeretethiány, a kiszolgáltatottság és a védelem iránti vágy, az érzelmi és szexuális kielégítetlenség a lelki mozgatórugói annak a szerelemnek, amit egy báty érez a húga, vagy egy nővér érez az öccse iránt. Mindezt az elidegenedési problémát, ha nem is elemzi ki részletesen, de reálisan bemutatja az anime.

    • Igazából sok animében oldják, vagy árnyalják ezt a dolgot úgy, hogy valójában nem édestestvérek, hanem mostohatestvérek, féltestvérek. Esetleg unokatestvérek, akik ugye japánban házasodhatnak is. Egyébként ez utóbbi azért nem annyira távoli, mert ha jól tudom például a németeknél is szokás volt az első unokatestvérek közti házasság, nálunk meg a másod unokatestvér.

      Tomoko meg ja, rámászna az öccsére, mint ahogy egykori barátnőjére is, csak legyen már végre valaki, akivel kipróbálhatja. =D Szerencsére, itt ők azért elég normálisan reagálják le a dolgot. =)

      Egyébként érdekes, hogy az animékben az ilyen testvérszerelmeknél rendre a csaj az aki próbálkozik, hisztizik, hőbörög, hogy a fiú végre vegye már észre, mennyire akarja a répázást. =D

      • “Egyébként érdekes, hogy az animékben az ilyen testvérszerelmeknél rendre a csaj az aki próbálkozik, hisztizik, hőbörög, hogy a fiú végre vegye már észre, mennyire akarja a répázást. =D”

        Na igen, bár ezt én két dologra tudom visszavezetni:

        1. Ugye ezeket legtöbbször otakuknak készítik, nekik meg ez az egyik álmuk, hogy legyen húgi, vagy nem húgi, de a lényeg, hogy a csajok maguktól másszanak be az ágyukba, nekik ne nagyon kelljen tenni semmit a dologért. XD

        2. Ez a második már inkább találgatás, de lehet férfi szereplővel nehezebben tudnák ezt az egész “szexuális próbálkozást” úgy előadni, hogy ne tűnjön a dolog rape-kísérletnek. 😀 Ez olyasmi lehet, mint a tsundereség, ott is mennyivel több női, mint férfi tsundere karit látsz, egyszerűen azért, mert míg ha a nő csapkodja a férfit, az úgymond “elfogadottabb”, “tűrhetőbb”, addig fordított esetben már nehezen lehetne úgy megírni a sztorit, hogy a srác ne tűnjön egy agresszív, nőverő állatnak. XD

      • Én viszont ilyen téren aztán tényleg nem tűrök el semmi relativizálást. Oly mindegy, hogy a nővér akarja maga alá nyomni az öcsit, vagy a báty a húgit, mint ahogy az is, hogy a párkapcsolatban a fiú veri a lányt, vagy a lány a fiút. Ugyanolyan gusztustalan a dolog, akármelyik nem is teszi éppen.

        Az, hogy a mangák és animék számot tevő része belép ebbe az értékrelativizmusba, szégyen és gyalázat. Az én értékkonzervativizmusomnak ez elfogadhatatlan.

      • Amúgy valóban mindkettő szomorú igazából, szal én sem azt mondom, hogy szerintem elfogadottabb, inkább úgymond “a világ számára” az. (Ami persze ugyanolyan szomorú.)

      • Kérlek, ne értsd félre: nem neked szántam. Inkább csak elkeseredésemnek adtam hangot azzal kapcsolatban, amikkel a japánok az animek-ben és mangák-ban kísérleteznek. Ami egyébként ide is kezd begyűrűzni, egyre gyorsabb ütemben, bár más formában. Gondolok itt magyar feministáink áldásos tevékenységére, ahol csak a férfiak nőkkel szembeni erőszakos cselekedetei vannak elítélve, a nők férfiakkal szembeni erőszakos cselekedetei teljesen rendjén valóak a közfelfogásban. Sőt, viccesek.

        De látom, hogy Japánban megvannak erre az egészséges reakciók is. A Watamote-ben Tomoko próbálkozásaival csak azt éri el, hogy az öccse még távolabb kerül tőle, mint testvérétől. Vagyis ezekért a cselekedeteiért is megbűnhődik, a sorozat ezt finoman be is mutatja. Tanulságként is.

        Mellesleg észrevehető: amint felüti egy beteg jelenség egy társadalomban a fejét, egy idő után megjelenik az egészséges reakció. Minden társadalomban. A miénkben is. Egy idő elteltével pedig talán a megfelelő gyógyszer is kitermelődik. A reményeim megvannak ezzel kapcsolatban.

      • Én úgy vagyok vele, hogy amíg nem édestestvérekről van szó, addig nem különösebben zavar a dolog.

        Ami sokkal inkább szokott zavarni, ha a kishúg egy agresszív kis görcs, a bátyus meg egy töketlen lúzer, aki mindent eltűr. Vagy a kishúg egy idegesítő, vinnyogó rinya, a bátyus meg egy tökéletesen döntésképtelen vakegér. Kár, hogy ilyenekből sajnos egyre több van.

      • “Kérlek, ne értsd félre: nem neked szántam. Inkább csak elkeseredésemnek adtam hangot azzal kapcsolatban, amikkel a japánok az animek-ben és mangák-ban kísérleteznek. Ami egyébként ide is kezd begyűrűzni, egyre gyorsabb ütemben, bár más formában. Gondolok itt magyar feministáink áldásos tevékenységére, ahol csak a férfiak nőkkel szembeni erőszakos cselekedetei vannak elítélve, a nők férfiakkal szembeni erőszakos cselekedetei teljesen rendjén valóak a közfelfogásban. Sőt, viccesek.”

        Semmi gond, nem vettem magamra, vagy bármi ilyesmi, azért is írtam gyorsan, hogy ez igazából inkább a “világnézet”, nem a saját nézetem. 🙂 Amúgy igen, ezt sajnos én is tapasztaltam, nem tudom most hirtelen, hogy amcsiban, vagy itt nálunk, de csináltak is egy “próbavideót”: először azt játszatták el színészekkel a nyílt utcán, hogy egy férfi ordibál a barátnőjével, kicsit lökdösi is, stb. Aztán ugyanezt fordított helyzetben, ahol a csaj osztja a hapsit. Természetesen az elsőre mindenki megvető undorral reagált, még talán volt is, aki odament, hogy ne inzultálja már szegény lányt ennyire, míg a másodiknál nem hogy szimpátiát nem láttunk az arcokon, de sokan a röhögésüket fojtották vissza, mondván, hogy “milyen mulya ez a fazon, akit még a csaja is lazán terrorizálhat”. Szóval igen, a kettős mérce sajnos itt is megvan. Meg a másik, amit utálok, hogy igazából ez ilyen 22-es csapdája: ha “nem veszed fel a kesztyűt”, akkor lúzer vagy, meg férfiatlan, ha viszont csak csak odébb lököd a csajt, vagy ne adj Isten tenyérrel pofon vágod, máris te lettél a hímsoviniszta, elnyomó állat. Ebből hogy lehet kijönni jól? Kb. sehogy. Vagyis az én verziómban úgy, hogy egyszer rendezzen ilyet velem egy nő az utcán (vagy akár otthon), elmondom neki, hogy még egy dobása van, aztán megyünk külön utakon tovább, mert nyilván nem fogom megütni, vagy bármi ilyesmi, de azt sem fogom tűrni, hogy ő próbáljon verni/pofozni, vagy hogy rendszeresen ilyen hisztérika-jeleneket adjon elő.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: