Serial Experiments Lain – Egy mítosz bukása

Lain_cover

Nem titok, hogy kedvelem a klasszikus animéket, és szeretem a cyberpunk műfajt. Ráadásul Mikulás napja volt, és talán még a csillagok is együtt álltak, ám akárhogy is vártam a csodát, a Serial Experiments Lain (a továbbiakban csak Lain) egyszerűen nem váltotta meg magát. Hiába vártam, és figyeltem rá, a kölcsönös ellenszenv ellenére, a végére se láttam benne azt a felsőbbrendű értéket, amitől ez lenne a műfaj “koronaékszere”.

Ha valamiről meggyőzött, hát arról, hogy szórakoztatás és kommunikáció nélkül, még a legnagyszerűbb, legösszetettebb történet sem ér többet, mint a pelyva. Mondanivaló, és rejtett üzenet ide vagy oda…

Visszatekintő

A Lain-el, mint címmel való első találkozásom, még 2002-ben történt, ahol egy Windwos XP témákról szóló cikkben kapott helyet, egy SM, és (ha jól emlékszem) egy GitS téma között. Akkoriban persze még fogalmam se volt róla, hogy mi is ez, meg hogy egyáltalán animének nevezik az ilyet, ám maga a név, valamiért megmaradt bennem.

Később, 2005 körül, mikor frissen avanzsált felhasználóként, végre belekóstolhattam az animék világába, kisvártatva, ismét belebotlottam ebbe a címbe, az egyik közismert fórumon, és már ki is néztem, hogy sorra veszem, ám magam se tudom miért, de valahogy elfelejtődött. Ami viszont határozottan megmaradt, hogy mindenfelé komoly, komplex műként aposztrofálták. Sokan egyenesesen a Ghost in the Shell-el emelték egy piedesztálra, mint alapművet. Ugyanakkor az is feltűnt, hogy már akkor is, hatalmas viták folytak arról, hogy utóbb végül, miről is szól az anime? Mit is láthatunk benne egészen pontosan?

Most azonban, mivel az utóbbi időben több klasszikus animét is bepótoltam, ismét összefutottam a Lain-el, és ezúttal már nem engedtem kicsúszni a kezeim közül. Végre sikerült megnéznem, és azt hiszem kijelenthetem, ezzel egy régi adósságot sikerült törlesztenem, saját magamnak. Már csak az a kérdés, vajon mit kaptam én ezért cserébe? Beváltotta-e a hozzá fűzött reményeimet, mondhatni több mint egy évtized távlatából? Nos, így utólag nézve, akár azt is mondhatnám, talán a sors akart engem megóvni ettől.


Hiba a rendszerben

A történet egyszerű, vagyis miket beszélek? Rongyosra van bonyolítva. Adott egy enyhén szociopata, amúgy erősen autista vonásokkal bíró lány, Lain, aki egy tipikus oldschool, külvárosi családban tengeti a magányos, unalmas, és legfőbbképp elvont hétköznapjait. Nem igazán beszél senkivel, nem igazán vannak barátai se, ellenben szeret a semmibe merengeni, és olykor magában beszélni. Ám ezeknek az unalmas hétköznapoknak, bizony hamar vége szakad, amikor az egyik osztálytársa, Yomoda Chisa, öngyilkos lesz, és a halála után, e-maileket kezd küldeni, a még élő osztálytársainak.

Lain_01

A dolgok mindenki, csak egy rossz viccnek tartja, kivéve persze Laint, aki felveszi a kapcsolatot Chisával az internet helyi megfelelőjén, a Wired-en, ahol Chisa elárulja neki, hogy valójában nem halt meg, sőt azóta találkozott istennel. Ezek után, sorra történnek a furcsa dolgok. Lain bizarr hallucinációkat kezd látni, előkerül egy szektás hacker csoport, öltönyös ügynökök tűnnek fel, és megpendítenek valamit, egy bizonyos 7-es protokoll projectről. Érdekesen hangzik? Első hallásra igen, de elárulom, nem az.

Most pedig ha nem bánjátok, eltérnék a kritika szokásos menetétől, és elmondanék egy történetet a művészi, szimbolikus animékről, csak hogy jobban megértsük, miért nem úgy működik ezeknek egy jelentős része, ahogy kéne.

Tehát, az 1980-as években járunk, adott egy híres rendező, Mamoru Oshi, aki épp nemrég futott be, az Urusei Yatsura című animével, és úgy döntött, hogy szeretne egy művészi, szimbolikus animét készíteni. Ahol teológiai témákat feszegetve, át szeretne adni egy üzenetet, az ő sajátságos stílusában, a hatás kedvéért kellően elvont, szürreális formában. Ez azt animét úgy hívták, hogy Angel’s Egg. Amikor ez megjelent, 1985-ben, gyakorlatilag egy hatalmas bukás volt, és ez a megállapítás, tartotta is magát, egészen az ezredfordulóig.

Na most ugyanez a rendező, 10 évvel később, 1995-ben, elkészítette mindenidők egyik leghíresebb, ha nem a leghíresebb cyberpunk animéjét, a Ghost in the Shell-t. A kérdés persze adja magát, hogy vajon mi volt a különbség? Miért történt az, hogy még az egyik megbukott, addig a másik befutott? A kérdésre pedig az a válasz, hogy a rendező, időközben rájött arra, hogy ha ő át szeretne adni egy üzenetet, és azt szeretné, hogy ez eljusson a tömegekhez, és sikeres legyen, ahhoz bizony szükség van olyan elemekre, amik elősegítik a fogyaszthatóságot. Vagyis kell az akció, kell a mértékletes fanservice, és kell a feszes cselekmény.

A történet tanulsága tehát az, hogy ha egy rendező, előre megfontolt szándékból, öncélúan lázadni akar a mainstream ellen, és a különlegesség oltárán, hajlandó feláldozni olyan alapvető dolgokat, mint a közérthetőség, következetesség, követhetőség, akkor annak nagy eséllyel, bukás lesz a vége. A Lain pedig, sajnos ugyanerről a tőről fakad, aminek ugyan ellentmondani látszik a tény, hogy egy viszonylag közismert darabról van szó, de ennek okáról, majd később.

Kezdeném azzal, hogy maga az anime, már audiovizuális szempontból is egy gyenge közepes munka. Ennek ellensúlyozása érdekében, időközönként bedobnak nekünk pixeles, zajos hallucinációkat, és túlkontrasztoz, művészi jeleneteket.

Lain_02

Illetve itt is jelen lesznek majd a kanjis bevágások, csak ezúttal LSD színes háttérrel.

Lain_03

Amikkel viszont az a gond, hogy már elsőre se érdekesek, de a 20. alkalommal, kifejezetten irritálóak lesznek. Ráadásul (és itt már kezdünk részben átcsapni, a cselekmény fejtegetésébe) valami olyan pofátlan, gusztustalan, és olcsó módon hasznosítják újra, ugyanazokat a jeleneteket, ahogy azt egy komoly, minőségi anime, nem engedhetné meg magának. Úgyhogy akinek a változatosság a gyengéje, az inkább bele se fogjon.

A történetmeséléssel is ott a probléma, hogy baromi zavaros. Nagyon számítanak a részletek, az apró elszólások, amiken keresztül próbálják adagolni a történetet. Ám ha ezeket elszalasszuk, akkor sanszosan nem fogjuk érteni a történéseket. Aminek bizony elég nagy a valólószínűsége, egyszerűen azért, mert sokszor olyan lényegtelen jelenetek és monológok közé illesztik ezeket, amik fölött könnyen elsikkad a néző. Magyarul, nehéz rá fókuszálni. Ha pedig a történet, kikerül a fókuszból, akkor az a dramaturgia rovására megy. Egyfelől, ezt tekinthetjük erénynek, hisz ehhez nyilván ráérzés, koncentráció kell. Másfelől viszont, ez egy elég pofátlan átverése a nézőnek.

Aztán ott van maga Lain, aki szerintem egymagában felelős az anime hangulatának kinyírásáért, hiába lenne amúgy érdekes az alaptörténet. Egyrészt elég pusztán ránézni, hogy az ember hátán felálljon a szőr. Másrészt valahányszor megszólal, csak úgy ontja magából ködös frázisokat (ha nem is végig, de az anime 90%-ában).

Lain_04

Megjegyzem, hogy mind a történetet, mind Lain személyét, az ember elsőre, sokkal komplexebbnek, innovatívabbnak látja, mint amilyen valójában. Ám a végére nyilvánvaló lesz, hogy amúgy elég fantáziátlanok. Ráadásul ott az idő, mint tényező, mert amikor mindez megy bő 4 (!) órán keresztül, úgy hogy az epizódok felét lazán ki lehetne hagyni, és a történet még úgy is bőven érthető lenne, na akkor kezdek csak örülni.

Lain_05

Nem akarom elvitatni, hogy a Lain-nek van története, sajátos atmoszférával bír, és hogy egy komplex témakört feszeget, nevezetesen a létezés, a valóság, és érintőlegesen a hit kérdését. Ám az, hogy valami végtelenül elvont, zavaros, unalmas, és jó ha minden 25. ember megérti, az nem erény. Sokféleképpen meg lehet közelíteni egy történet elmesélését, ám ehhez nem elég pusztán birtokolni a tudást, azt át is kell tudni adni. Ergo egy komoly, összetett animénél, kulcsfontosságú a kommunikáció.

Egy jól összerakott anime, az megfogja a néző kezét, úgy hogy ő ezt észre sem veszi, és úgy vezeti a cél felé, hogy közben szórakoztatja, egyúttal biztosítja számára, a gondolati szabadságot. Röviden, ezt nevezik úgy, hogy valami magával ragadó. Na ehhez kell tudni rendezni, és erre jó példa mondjuk a Ghost in the Shell, vagy a Neon Genesis Evangelion. Ezek az animék, úgy adták át az üzenetüket, hogy közben szórakoztatóak voltak, nem hagyták magára a nézőt, beszélgettek vele, és meg akarták vele értetni magukat.

Tény, hogy az se jó, ha egy anime a gúzsba köti az ember kezét, és a szájába rág mindent. Ám a Lain, ennek csak az ellenkező aspektusát képes bemutatni. Nem érdekli az, hogy te élvezed e, érted e, mert nem is érdeke. Olyan mint egy önmagától elszállt, alternatív értelmiségi, aki semmi mással nincs elfoglalva, mint hogy minden pillanatban azt mutassa kifelé, hogy mennyire komoly, mennyire szimbolikus, mennyire végtelenül elvont. A kiábrándító szembesülés a valósággal azonban, elkerülhetetlen…


Mítoszkreálás

A népszerűség okát illetően, szerintem egyszerűen arról van itt szó, hogy minden témának meg kell csinálni a proli, és a sznob verzióját. A nagy számok törvénye alapján pedig, előbb-utóbb itt is lesznek majd olyanok, amik úgymond feledhetetlenné válnak, és úgy maradnak meg a köztudatban, hogy ezek “különleges mesterművek”. Előbbire tökéletes példa az Elfen Lied, ami azokhoz a tinédzserekhez szól, akik nagy valószínűséggel képtelenek lennének befogadni, mondjuk egy normálisan összerakott drámát. A Lain pedig, lényegében ugyan ezen az elven épül fel, csak ez épp a másik ligában játszik, és egy más korosztálynak szól. Azoknak a jellemzően 20-25 év feletti emberkéknek készült, akik amúgy képtelenek feszengés nélkül végignézni egy cyberpunk animét, mert egyszerűen viszolyognak annak a scifi külsőségeitől. Ellenben odavannak a kicseszett unalmas, semmibe bambulós, semmiről se beszélős, művészkedős animékért.

Persze ezzel mindaddig nem is lenne baj, hogy ez valakinek tetszett. Ám amikor olyan kijelentésekkel élnek, akárcsak az EL tábor, hogy ez művészet, átértelmezte a műfajt, mérföldkő, meg nem értett mestermű, a cyberpunk műfaj koronázatlan királynője… Illetve amikor egy 27 éves ember száját, egy olyan kaliberű maflaság hagyja el, hogy: “Sokan rossznak tartják, de ne higgyetek nekik, mert nincs igazuk!” akkor azért rendesen felhúzom a szemöldököm. =)

Nem mellékesen, csak ennél a két animénél láttam eddig azokat a fals érveket, miszerint “azért jó, mert azt gondolhatsz róla, amit akarsz” és hogy “ha rossz lenne, hát nem lehetne róla ennyit beszélni!”. Amikhez csak annyit fűznék hozzá, hogy egyébként ez is egyfajta fanservice (még akkor is, ha ezt a fanok sohase ismernék el). Ráadásul még csak azt se lehet mondani, hogy ez kizárólag a komoly animék sajátossága lenne.


System Failure

A fentebb leírtak alapján, azt hiszem sikerült eléggé körbeírnom, mik voltak a gondjaim ezzel az animével.

Szerettem volna rá azt mondani, hogy ez egy remekmű, és tényleg úgy ültem le elé, hogy ez most oda fog vágni, de a kívánt hatás, finoman szólva is elmaradt. Sikerült úgy lefárasztania, ennek a végtelenül elvont, csúnyácska dögunalomnak, hogy a végére már minden bajom volt tőle. Talán nem is véletlen, hogy egyes epizódokat, már csak szakaszosan voltam képes végignézni, ami azért sokat elárul. Rám, körülbelül ilyen hatást gyakorolt:

Brain_Eraser

Nem is az volt itt számomra a valódi kérdés, hogy mit akart tőlem a Lain? Mert egy ponton túl, már annyira nem motivált, hogy inkább nem kérdőjeleztem meg semmit. Inkább az érdekelt, hogy mi volt ezzel a rendező célja? Aztán kis utána olvasással rájöttem, hogy bizony nem jártam én olyan túl messze az igazságtól. Lévén a rendező, saját maga ismerte azt el, hogy valójában azért csinálta ezt az animét, mert meg volt győződve arról, hogy nyugaton majd nem fogják érteni a mesterművét. Csak hogy a remek terve végül nem úgy sült el, ahogy azt ő gondolta, és egy szép nagy pofára esés lett a vége. Magyarul (mily meglepő) rohadtul öncélú, de legalább csinált egy jó nagy ingyen reklámot az Apple-nek. =) 5/10

Azt pedig már csak érdekességképp jegyzem meg, hogy a rendező egyik legismertebb műve amúgy, a hírhedt Legend of Crystania, amiből mind a mozit, mind az ovákat ő követte el.

Advertisements

43 hozzászólás to “Serial Experiments Lain – Egy mítosz bukása”

  1. Meglepő lesz, ha azt mondom, piszkosul nem értek egyet? 🙂

    Nálam lazán a cyberpunk műfaj csúcsa, egyúttal az egyik kedvenc cuccom, ami az egzisztencializmus témájával zsonglőrködik.

    A sztori mondjuk – véleményem szerint – abszolút másodhegedűs, illetőleg én az “unalmas” kifejezést sem szeretem használni vélemény-nyilvánításnál, lévén ez egy abszolút szubjektív terület, és egyéni preferenciák kérdése.

    Az utolsó bekezdést amúgy nem értem. A Kino no Tabi és a Ghost Hound messze ismertebbek, mint a Crystania, meg amúgy is: Nakamura egy elismert rendező.

    • Természetesen nem. =) Számítottam rá, hogy te ezzel tuti nem fogsz egyetérteni (és sanszosan más se), de hát ez van. Így kerek a világ. =)

      “Nálam lazán a cyberpunk műfaj csúcsa, egyúttal az egyik kedvenc cuccom, ami az egzisztencializmus témájával zsonglőrködik.” -> Részemről inkább maradnék a Ghost in the Shell-nél. =)

      “az “unalmas” kifejezést sem szeretem használni vélemény-nyilvánításnál, lévén ez egy abszolút szubjektív terület, és egyéni preferenciák kérdése.” -> A legtöbb dologra igaz, hogy ha más nem, de a végén mindenképp szubjektív elbírálás alá esik, hogy neked épp bejött e, avagy sem. Az unalmas, egyszerűen annyit tesz, hogy nem szórakoztató, mert… és itt mondja el az ember, hogy miért.

      Nyilván téged se szórakoztat minden anime, akkor pedig unatkozni fogsz, ami keményen bele fog számítani, a végső értékelésbe. Nálam legalább is jelentősen beleszámít, mert számomra azaz egyik legnagyobb hiba, ha valami untat.

      “Kino no Tabi és a Ghost Hound” -> Ezeknél roppant egyszerű a helyzet, nem ismerem, és még nem láttam őket.

      “Nakamura egy elismert rendező” -> Mint ahogy Mamoru Oshii és Miyazaki is az, mégse mindenki szereti a munkásságukat. Ahogy wikin most gyorsan végignéztem, az alapján spec nem sok olyat látok, ami különösebben érdekelne, Nakamura munkái közül.

  2. cheatergs Says:

    Haasonlóképp jártam a Boogiepop Phantommal, bár én annál erősen kétlem, hogy bármit is mondani akarna az önsajnáltató tinik kontra kizsigerelő társadalmi kényszeren túl. Leírva jól hangzik, csak épp a megvalósítás a röhejestől a botrányosig tart, tele szürreálisnak tetszelgő, azt valójában sehogy ki nem használó, ahhoz sehogy nem kapcsolódó képi ötlet(telenség)ekkel; sokszor teljességgel értelmetlen, általában véve pedig közhelyes megmondószövegekkel; véletlenszerű jelenetekkel, amely kronológiával manipulálás az egyik legolcsóbb módszer, amivel a művészieskedésnél élnek. A karakterekről nem írtam, mivel olyanok nincsenek. Mindenki monotonon felolvassa az eléjük tolt szöveget, aminek a csúcsa a Hamelni patkányfogó-kopi gyerek, akinél már ott integettem a kezemmel, hogy jelen van-e még.
    A grafika egyenesen kritikán aluli.
    Úgy tűnik annak a kornak is adottak voltak a maguk deep animéi.

    Ha meg már GitS, én azt se tartom sokra. Okés, hogy szép meg végre animációt látok egy animében, de az egy elpuffantott ember-gép szövegen kívül nem tudom megmondani mitől is emelték kult státuszba. Tévedhetek nagyobbat az éltetőinél, ha azt feltételezem: a semmiért? Vajon, ha nem úgy nézett volna ki, ahogy, mire emlékeznének belőle…?

    A Lainra úgy gondolok, hogy megnézem, ha eszembe jut. Azóta se.

    • Valami hasonlótól tartok amúgy én is, a Boogiepop Phantom-ot illetően, de amíg nem láttam belőle, legalább néhány részt, addig nem ítélkezem. A grafikára kitérve, az nekem is szemet szúrt, hogy Madhouse animéhez képest, eléggé prosztó a látvány, de később kiderült, hogy az animációt pont nem ők csinálták, hanem ugyanaz a Triangle Staff, akik a Laint is összehozták, meg a Crystaniat, szóval így már nem csoda, hogy úgy néz ki, ahogy. =)

      A GitS szerintem abban volt jó elsősorban, hogy nagyszerűen adta elő ezt az egész ember, gép, hálózatok összefonódásának, illetve az ez kapcsán felmerülő, morális kérdéseknek a témáját. Emellett pedig természetesen látványos, és szórakoztató volt. =) Nyilván előtte is voltak már cyberpunk animék, amik hasonló témákat, kérdéseket feszegettek, de itt nyilván nem az eredetiség volt a kérdéses, hanem a kivitelezés, ahogy ezt összerakták.

      Lásd egy másabb példa, DB. Igazából semmi olyan nem volt benne, amit előtte már ne találtak volna ki. Például ez az egész “szétedzem magam, sohase adom fel, és amikor már úgy néz ki, elvesztem, akkor az akaratom felülkerekedik, és átlépem a határaimat” séma, valójában baromi régi, és a sport animékből ered. Viszont megint az történt, hogy képesek voltak úgy összerakni, hogy az látványos, hangulatos legyen, és nézesse magát.

      Szóval a sikerhez, nem feltétlen kellenek eredeti ötletek, de még csak komoly gondolatok se. Elég ha valami szórakoztató, hisz végső soron, erről szól ez az egész ipar, és számomra is ez a legfontosabb, hogy szórakozzak. =) Ami nem szórakoztat, az lehet akármilyen istentelenül komoly, és mély, nem fogom neki elnézni.

  3. A Lain nem régiben került az ideje lenne megnézni listám elejére, de most szépen visszacsúszott pár helyet. Eddig csak hihetetlenülszuperjózseniális-szerű méltatást olvastam róla, ami meghozta a kedvem, de mivel többségében egyezik a véleményem a tiéddel, most eléggé elszállt a lelkesedés. Az úgymond művészi megközelítés viszont ad némi reményt, még ha öncélú is, mert pl. a művészfilmek többnyire bejönnek, pedig azok közül is jó néhány csak lufi. Na, de nem alkotok véleményt, amíg meg nem néztem. Ha szerencsém van, épp azért fog jobban tetszeni, mert most már nem olyan nagyok az elvárásaim. 😀

    • Túlnyomórészt én is olyan kritikákkal találkoztam, amik méltatták az animét, és annak nem létező érdemeiről beszéltek, mint hogy “mérföldkő”, meg hasonlók.

      Ha művészkedős animéket akarsz nézni, akkor ott az Iblard Jikan, de ennél még az említett Angel’s Egg is jobb, legalább is vizuálisan mindenképp. Illetve ezek legalább vannak olyan rendesek, hogy nem órákig húzzák az agyadat.

  4. Ejj, csak nem bírom ki, hogy ne szóljak, pedig nem kéne:

    Jó bejegyzés lett ez is. Olyan szempontból mindenképp, hogy vitát, hozzászólásokat provokál. Tartalmilag viszont sajnos az Elfen Lied-rajongói véleményekhez hasonló erős csúsztatások vannak benne. Nem véletlen, hogy Péter most is, mint máskor is gyakran, ehhez a kedvenc vesszőparipájához nyúl vissza. Mert trollkodni akar. Amit persze jól csinál.

    Előre kell bocsátanom, hogy a Lain nem kedvencem, nem tartom tökéletes, kifogástalan, hibátlan alkotásnak és mivel már közel három éve láttam, nem emlékszem részletekre, nem tudok részletekbe menően beszélni róla. Azt is szögezzük le, hogy ír Péter jó meglátásokat is, csak nagyon összemossa a saját ízlését, értékrendjét a “nagy büdös általános igazságossággal”.

    Az alapvetés (amire az egész bejegyzés épül) már eleve hibás, nem igaz, félrevezető: “szórakoztatás és kommunikáció nélkül, még a legnagyszerűbb, legösszetettebb történet sem ér többet, mint a pelyva.”:
    1. Nem igaz, hogy a nem szórakoztató művek nem lehetnek jók.
    2. Nem feltétlenül csak az lehet szórakoztató, ami Péternek szórakoztató. Ismerek olyanokat, akiket a matematika szórakoztat vagy nekem unalmasnak tűnő versek olvasása, számomra “érthetetlenül fura” képek nézegetése múzeumban, bosszantó, idegőrlő színházi előadások megtekintése, keresztrejtvényfejtés, egymás foltosra verése stb.
    3. A kommunikáció szintén nem csak egyféle lehet, többféleképp is kifejezheti magát az ember.

    “Oshii, egyediség, siker”: Ez sem egészen így van, Péter, a lényeg pedig pont az ellentettje annak, amit te mondasz: Oshii az Urusei Yatsura sorozattal már sikeres lett, de “ikonná” pont az egyedi utaitól vált, a hajlíthatatlanságától, a “széllel szembe…”-tól. Attól, hogy mert alkotni saját szája íze szerint és nem csak a piaci igényekre (fanservice, szórakoztatás, gyors tempó stb.) alapozva. Ez már az Angel’s Egg előtt a Beautiful Dreamernél megmutatkozott és rendszeresen visszatért nála, természetesen a GitS movie után is, hogy csak pl. a 2006-os Tachiguishi Retsuden-t vagy a 2008-as Sky Crawlers-t emlísem. Tehát “a történet tanulsága” nem a bukás, ahogy írod Péter. Rövidtávon lehet, hogy az, de hosszútávon pont az igazi egyediség, értékteremtés, igazi alkotás és végsősoron az időtállóság, “halhatatlanság”.

    Grafikai, történetvezetési, karakterábrázolási problémák, gyengeségek: jah vannak, igazad van.

    “Nem akarom elvitatni, hogy a Lain-nek van története, sajátos atmoszférával bír, és hogy egy komplex témakört feszeget, nevezetesen a létezés, a valóság, és érintőlegesen a hit kérdését.” Igen, leírtad a pozitívumait is. Neked ezt elnyomták a negatívumok. Másoknál meg fordítva történt.

    És, ha már a Lain rendezőjéről jegyzel meg valamit, akkor azt is mondhattad volna a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében, hogy a Kino no Tabi-t is ő jegyzi (vagy a Colorfult, ami minden idők egyik legegyedibb ecchi-je), ahogy Junchi is írta. Az , hogy “hiányosak az ismereteid” gyenge kifogás, Péter.

    És igen, a Lain nem való mindenkinek. Rétegmű. De attól még rossznak nevezni túlzás. Én is van, amikor szinte szóról-szóra egyetértek Péterrel vagy Junchival. De nyilván nem mindig. Ennyi. Ez ilyen.

    (Az Iblard Jikan, meg az Angel’s Egg nem feltétlenül a legjobb hasonlatok a Lain mellé. Akkor már inkább tényleg a Boogiepop, az Ergo Proxy, meg a Texhnolyze.)

    • “Mert trollkodni akar.” -> Szerintem írtam már anno elég troll bejegyzést ahhoz, hogy tudd, ha ténylegesen trollkodni akartam volna, akkor nem ilyen hangnemet ütök meg, hanem jóval szélsőségesebbet. =) Plusz eleve nem fárasztottam volna magam azzal, hogy erre áldozzak több mint 4 órát az életemből. =)

      Én itt egy kritikát fogalmaztam meg, az más téma, hogy negatív felhangú, és nyilván ami nem tetszett, azt nem fogom méltatni. Illetve oda-oda szúrok neki, hisz valamiért nyilván kiérdemelte ezt.

      “Nem igaz, hogy a nem szórakoztató művek nem lehetnek jók.” -> A jó ugyanolyan szubjektív fogalom, mint az, hogy mi a szórakoztató. Szóval ezen felesleges is vitatkozni. Van aki képes azt élvezni, ha hosszú percekig nem történik semmi, csak áll a karakter egy helyben és néz a távolba, utazik a metrón, járkál a városban, stb. Rám viszont ez nem hat ösztönzőleg.

      “Nem feltétlenül csak az lehet szórakoztató, ami Péternek szórakoztató.” -> Mondtam én azt egy szóval is? Komolyan balaaz, ne nézd már ennyire hülyének a népet, mint ha maguktól ne tudnák azt, hogy “ez Péter véleménye, az enyém meg lehet, hogy más (lesz)”. =)

      “A kommunikáció szintén nem csak egyféle lehet, többféleképp is kifejezheti magát az ember.” -> Nyilván máshogy fejezi ki magát minden rendező, csak épp az nem mindegy, hogy szem előtt tart e közben olyan szempontokat, mint amiket már felsoroltam (pl: közérthetőség) vagy eleve az a célja, hogy most ő jól kiművészkedhesse magát, aztán te majd vagy érted, vagy nem.

      “Attól, hogy mert alkotni saját szája íze szerint és nem csak a piaci igényekre (fanservice, szórakoztatás, gyors tempó stb.) alapozva.” -> Én se arról beszéltem, hogy el kell hagyni mindent a sikerért cserébe, és csak a piaci igényekhez kell idomulni, mert az a másik véglet. Hosszútávon abba is bele lehet bukni. Itt arról van szó, hogy sikeresen kell elegyíteni a kettőt, meg kell találni a középutat. Egy rendezőnek, úgy kell belevinnie a saját stílusát, egyedi gondolatait egy műbe, hogy közben nem akar elvetni mindent a mainstreamből, beleértve annak a jó oldalát is.

      Most képzeld el, ha Oshii olyanra csinálta volna a GitS mozit, mint amilyenre az Angel’s Egg-et (mert megtehette volna)… Hát elég csúnya vége lett volna, és ma valószínűleg nem úgy emlékeznénk rá, mint egy cyberpunk legendára, hanem mint egy jó manga, rossz mozi adaptációjára.

      “Rövidtávon lehet, hogy az, de hosszútávon pont az igazi egyediség, értékteremtés, igazi alkotás és végsősoron az időtállóság, “halhatatlanság”.” -> Ez mind szép lenne, csak hogy az Angel’s Egg sem azért vált később elismerté, mert az emberek hirtelen megvilágosodtak általa, hanem inkább azért, mert időközben maga a rendező, egy húzó névvé vált, a későbbi alkotásai miatt. Ha nem az ő neve szerepelne ott, hanem valami random japán csókáé, valószínűleg a kutya se ismerné ma.

      “És, ha már a Lain rendezőjéről jegyzel meg valamit, akkor azt is mondhattad volna a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében, hogy a Kino no Tabi-t is ő jegyzi (vagy a Colorfult, ami minden idők egyik legegyedibb ecchi-je), ahogy Junchi is írta. Az , hogy “hiányosak az ismereteid” gyenge kifogás, Péter.” -> Nyilván azt hoztam fel, amit ismerek, és amit láttam tőle. Azt nem hozom fel példának, amit nem ismerek, mert honnan tudjam, hogy az tényleg “minden idők egyik legegyedibb ecchije”-e, ahogy azt te állítod? =)

      “De attól még rossznak nevezni túlzás.” -> Már miért lenne az? Csak azért nem fogok valamit jónak titulálni, mert sokak szerint az “mestermű”. Szerintem meg az a túlzás, amikor valaki 4 pontot ad egy Akirára, 6-ot egy Ghost in the Shellre, a Lain meg ott van 10/10-el. Meg van róla a véleményem, de nem tudok vele mit csinálni, max tudomásul veszem, és betudom egyéni ízlésnek.

      “Az Iblard Jikan, meg az Angel’s Egg nem feltétlenül a legjobb hasonlatok a Lain mellé.” -> Itt a művészkedős animékről volt szó, hogy ha valaki az ilyeneket szereti, akkor inkább ezeket nézze meg.

  5. Viktorius Says:

    A Haibane Renmei legutóbbi sikere után végképp újra akarom a Laint nézni, mert annak idején nem tudtam pálcát törni felette. (Remélem “bocsánatos bűn” emiatt, hogy csak a főbb pontokon szaladtam végig.) Két dolog lepett meg. Az egyik, hogy még nem láttad, pedig tuti rágta már miatta Junchi a füled; a másik, hogy egy hatalmas zakót kapott tőled azzal az 5 ponttal.
    Az biztos, hogy a hangulata nekem tetszett, de nem tudtam eldönteni, egészében a mű tetszik-e vagy sem. Úgy éreztem, hogy elsiklottam valamin. Viszont az openingje nagyon bejött, így a Duvetet és a Deeply-t elég sokszor meghallgattam régebben.

    • Junchival nem igazán beszéltünk erről, meg már amúgy is régóta ott volt ez a fejemben, hogy meg kéne nézni, csak aztán nem került sorra, eddig.

      A zakó jórészt annak köszönhető, hogy baromira untatott, és végig azt éreztem közben, hogy ez csak valamilyen céllal jöhetett létre, de az tuti nem az volt, hogy a nézőt szórakoztassák, vagy hogy beszéljenek hozzá.

      A Lain fanok biztos nem értenek majd velem egyet (ebben se), de szerintem valahogy úgy jött ez létre, hogy Nakamura látta Oshii sikerét a GitS-el, aztán kitalálta, hogy na majd ő megmutatja, “hogy kell ezt”. Az egyetlen gond, hogy közben végig az lebegett a szeme előtt, hogy: “Ezt most úgy kell ám megcsinálni, annyira rohadtul elvontnak kell lennie, hogy lehetőleg a nyugati tuskók, nehogy megértsék!” Csak hogy mégis értették. =P

      • Viktorius Says:

        Ezt finoman szólva durva spekulációnak és összeesküvés-elméletnek érzem. Nem azt zárom ki, hogy a GitS hatott volna rá (nekem is épül hátul az idegi interfészem), de hogy direkt ezért csinálja, illetve direkt külföldön értéktelenné és vontatottá akarta volna tenni… Ennél már az lenne a jobb, ha kijelentenéd, hogy direkt veled akart kibaszni. 😀 Értem én az iróniát, de nem mindig szeretem.

      • Lehet (na jó, tényleg) már csak a rosszindulat mondatta ezt velem, de egyszerűen kikívánkozott na. =)

        Egyébként azt a rendező maga nyilatkozta, hogy kvázi vitát akart ezzel generálni, mert azt hitte, hogy nyugaton majd nem fogják érteni.

  6. Ó igen a Lain! 😀 Kb 4 éve elkezdtem, megnéztem az 1. részt, mondom jólvan majd holnap folytatom….. Hát azóta se sikerült tovább jutnom! 😀

    • Meg tudom érteni. Bár az első rész után, én még bizakodtam benne, hogy biztos csak az eleje ilyen, aztán majd más lesz, de nem igazán.

      Ha nagyon érdekel, nézd meg az utolsó részt. Az alapján nagyjából össze lehet rakni, miről szól.

  7. Majdnem 4 hónap alatt de a végére értem a sorozatnak. Az openning számomra a legmaradandóbb. Dallamvilága tetszett nekem, ráhangolt a sorozat lassú helyenként monoton ritmusára. Annyira tetszett az op, hogy minden epizódnál végig néztem.
    Kritikában szereplő hibákat nem igazán lehet megkérdőjelezni, mégis volt valami az atmoszférában ami engem megfogott és a magam módján valamilyen szinten tetszett is. Cyberpunk etalonnak nem nevezném, de a középmezőny élén táncol a sorozat. Lainről meg érdekes, nekem is az autizmus ugrott be elsősorban. Az én értékrendszeremben 10pontból 7-et kap. Ja és jó látni olyan embereket, akik túl látnak Motoku mellein a GitS-el kapcsolatban. 🙂

    • Aki a GitS-et, a mellek miatt nézi, az eleve rosszul csinál valamit. =D Na nem mintha nem nézne ki jól Motoko, de ha már csöcsözést akarok nézni, vannak erre sokkal jobbak, amiket direkt erre találtak ki. =)

      A Lain-re visszatérve, nálam is a középmezőnyben van, de inkább a közepén. Meg lenne benne a potenciál ahhoz, hogy akár az élmezőnyben is helyet kapjon, de ahhoz a megvalósítás nem az igazi.

      • Arra utaltam, hogy az akció és erotikus fanservice-en kívül vannak akik nem látnak mást a történetben, csak ennyit. 😀 Minden más belemagyarázás néhány newschool szemében.

      • Ez már nyilván érettség, és értelmi szint kérdése. Szóval vannak olyan emberek, akik csak ennyit látnak a GitS-ből, vagy akár az NGE-ből, amit felvázoltál, de azokkal nem lehet mit kezdeni, max abban bízni, hogy később talán felnőnek. =)

        Igaz ennek az ellenkező aspektusa sem jobb, amikor 14 A/4-es oldalon keresztül fejtegeti valaki az elméleteit, a szimbólumrendszerről, és annak vonatkozásairól, de közben elfelejti, hogy ilyen mélységben, maguk a készítők se mentek bele. Inkább csak a néző gondolatvilágát akarták felébreszteni, sőt bizonyos dolgokat, csak azért tettek bele, mert megtetszett nekik.

  8. Az eddigi olvasott kritikákkal máshol kiegyeztem – sajnos nagyon kevés volt hozzáértéssel megírva – de ezt a minősíthetetlen írást nem tudom szó nélkül hagyni. Ez a mélypontja minden eddigi kritikának amit olvastam, ez pedig azért jelent is valamit mert 1998 óta figyelemmel kísérem az anime szcénát. Nem értem miért kell ennyire megalázni egy olyan animét ami nézők ezreit kápráztatta el és jó értékeléseket kapott a MAL, ANN, AniDB oldalakon?

    Egy hiteles ember írjon már kritikát egy olyan animéről, amihez minimum műfajismeret kell. Aki tehetségtelen és nem ért a szimbolista művekhez, az ne írjon róluk kritikát, mert ennek így semmi értelme. Ha neked egy másik hasonlóan színvonaltalan írásodból idézve”popcorn” anime kell, hát az a te bajod kisöreg, de mindig vannak rajtad kívül állóak akik képesek megérteni a nem éppen popcorn animék mondanivalóját.

    Ha láttad akkor tudhatnád, hogy a Lain mit akar közölni velünk, hogy nem súlykolja beléd a mondanivalót, hanem hagyja hogy kibontsd a rétegeit és magadtól rájöjj. A lét rejtélyeit, a többrétű valóságot, az áldozatkészséget, a kitartást, hogy sose add föl a reményt, és hogy tudj alkalmazkodni, akkor is ha vannak dolgok amiken nem változtathatsz az életedben. Egy olyan személynek mint te, aki nincs tisztában a szimbolizmus alapjaival se, persze hogy unalmasnak és rossznak fog tűnni, ha nem is érti az üzentét.

    A kritikus akkor igazi kritikus, ha van műveltségi háttere és műérzéke. Nálad ez láthatóan nem mondhato el egyáltalán. Semmi irodalmat sem olvastál, a kritikai nézeteid meg olyanok mint nekem kb 15 évesen. Mondhatom sokat adok egy ilyen ember szavaira.

    • Nem tudom, mégis milyen különleges előképzettség szükséges ahhoz, hogy az elvont, öncélú hülyeséget élvezni tudjam. Az meg hogy népszerű, és jó értékeléseket kapott, hol kéne hogy érdekeljen? Ez nem egy érv.

      Először is szögezzük le, hogy nem mindenki tud befogadni mindenféle animét. Másodszor pontosan kinek a véleményét kellett volna leírnom, ha nem a sajátomat? A tiédet? Vagy a MAL, ANN, AniDB alapján átlagoljak valamit, ami nem bántja az önérzeted? Bármennyire is nem tetszik, de a kritizálás, a kritikaírás, nálam egy erősen szubjektív műfaj. Tetszett e nekem, vagy nem tetszett e nekem az anime? Ennyire rém egyszerű az egész.

      Mint “hozzá nem értő” mondom, hogy az amit felvázoltál, mint “tanulság”, nem más, mint egymásra hányt, borzasztóan kommersz közhelyek tömkelege, amiket már milliószor ellőttek akár a műfajon belül, akár azon kívül. Lásd a kitartás piedesztálra emelését, akár egy Narutoban is megtalálhatja az egyszeri néző, és még csak szimbólumok se kellenek az átadásához. =)

      Lehet számodra ez az újdonság erejével fog hatni, de egy átlagos néző, mint amilyen én is vagyok, rendszerint élvezni akarja az adott animét, nem pedig “szakérteni”. Márpedig én a Laint, egyáltalán nem élveztem, pedig elhiheted, láttam már elég cyberpunk animét ahhoz, hogy tudjam, melyik volt jól felépítve.

      Egyébként attól, mert valaki sokat olvasott, vagy sok animét látott, még nem lesz belőle okvetlenül jó kritikus. Némi tárgyi tudáson, és stílusérzéken kívül olyan túl sok minden azért nem kell hozzá. Viszont bírom, amikor egyesek úgy beszélnek szimbólumokról, meg műérzékről, mintha bármi fogalmuk lenne róla. =)

  9. Nahát, megint okoztatok pár vidám percet. 😀
    Kezd élni bennem a gyanú, hogy Péter te írod ezeket az elmés beszúrásokat. 😉

    • Bárcsak így lenne, mert hidd el nem akkora öröm ám az ilyenekre válaszolgatni. =)

      Anno bizonygattam már eleget, például amikor a cosplayerek betámadtak, vagy a keresőszavaknál, hogy ezek tényleg ott vannak, nem én találom ki őket, de ha gondolod, kimentem neked külön, hogy nem én voltam. =)

      Edit: Dobok neked egy mailt, mert nyíltan azért nem akarom itt kitenni többek IP címét. =)

  10. Azért az se semmi,hogy milyen bunkó és lenéző stílusban osztja az észt meg azért megnézném, hogy számára ki a ” hiteles ember , gondolom egy olyan személy aki az ő szent és sérthetetlennek vélt gondolatát terjeszti. Amúgy meg a MAL meg ilyen oldalak véleményére kb 80%-ban nem lehet adni. Bár gondolom ő is egy sznob paraszt aki idefírkantja a bunkóságait és többet vissza sem néz. Habár az egója miatt nyílván megteszi.

    Nekem a Lain kb a 10. részig tetszett aztán az uccsó 3 résszel úgy véltem, hogy a készítők egyszerűen tökön rúgták magukat. Ha megmaradnak a személyiségváltozásos vonalnál akkor elégedett lettem volna vele de nem mert kell a másik világos baromság aminél én kvázi a fejemet vertem az asztalba. De amúgy érthető, hogy sokaknak miért nem tetszik ez a mű mivel eléggé megosztó jelleggel bír. Ez van nem tetszhet mindenkinek ugyanaz de akkor nem Bunkó Béla módjára kell bánni az emberrel. De ezek a fajta kommentelők sajnos sosem fognak kihalni.

  11. Ezt tegnap néztem végig. Engem is lefárasztott, rendesen.

    Ez egy rossz anime. Rossz cyberpunk. Önmagában egy rossz alkotás.

    Rosszul van megszerkesztve a történet. Kaotikus, nem követhető.

    Rosszul vannak megírva a dialógusok. A párbeszéd több esetben nem életszerű.

    Rosszul van megkreálva egy csomó karakter. Minden karakter papírmasé szerű. Maga Lain semmilyen, nem él a történetben. A drámája tök érdektelen.

    Sőt, szerintem maga a koncepció is rosszul van közölve a nézőkkel. Maga a kifejtés problémás. Látszott, hogy a rendező közölni akar valamit a virtuális valóság veszélyeiről, a technológiai fejlődés árnyoldalairól, az elidegenedésről, a gépiesedésről, a lét elszürküléséről. De a végén az lett, hogy igazából nem mondott semmit.

    Egyszer Mandiner-en kifejtette egy kommentelő, mi a különbség egy Umberto Eco és egy Esterházy Péter között. Míg Eco képes posztmodern (modernitás utáni) témákat szórakoztatva átadni az olvasóknak (olyan művekkel, mint a Rózsa neve, Foucault ingája, Prágai temető), addig Esterházy teljesen nélkülözve a szórakoztatást csak untatja az olvasókat (a kommentelő a Termelési regényt hozta példának). Ez az analógia simán levezethető a Ghost in the Shell és a Lain esetében is.

    • Hihetetlen, hogy bünteted magad vele. 🙂 Mondjuk van az a szint, amikor egy jó anime is képes az embert lefárasztani. Ha már cyberpunk, tegnap elkezdtem a Cowboy Bebop-ot. Az első két rész alapján egész bejövős.
      Még nem olvastam sem Eco-t, sem Esterházy-t, de egyszer pótolnom kéne ezt a hiányosságot. Már csak azért is, mert mégiscsak meghatározó nevei a 20. századi irodalomnak. Persze a posztmodern eléggé távol áll tőlem. Eddig csak Tolsztaját olvastam. A Kssz című műve szerintem elég jó, bár a vége sajnos össze lett csapva.

      • A Cowboy Bebop rohadt jó. 😀 Ha jól tudom, ugyanaz a stúdió készítette a Samurai Champloo-t is, amit szintén egy remek kis szórakoztató anime. 🙂

        Időközben megnéztem a Péter által sokat dicsért Kamikaze Kaitou Jeanne-t és a Titkos által sokat ajánlott One Punch Man-t. Igazából mindkettőről ugyanazt tudom elmondani: lekötötték a figyelmemet, kikapcsoltak néhány órára, elszórakoztattak. 🙂

        Na, kapásból felmerült négy cím: Cowboy Bebop, Samurai Champloo, Kamikaze Kaitou Jeanne, One Punch Man. Szerintem, ha nem láttad őket, akkor mindenképp szánj rájuk néhány órát. 😉

        (A Kamikaze Kaitou Jeanne-ben minden benne van, ami a Katicabogárból hiányzik.)

      • Egyszerre csak egyet nézek meg, mert úgy járok, mint a Nadia-val. 🙂 Először jöjjön a Cowboy Bebop, aztán a többi. Mondjuk az érdekelne, hogy milyen téren értetted, amit a Kamikaze Kaitou-val kapcsolatban írtál?

      • 1. Foma, a Cowboy Bebop szerintem is rohadt jó, egyike a kedvenc animéimnek. 🙂 Az a legjobb benne, hogy a feelingre megy rá, tehát ha az első két rész bejött, akkor valszeg a többit is bírni fogod, szóval hajrá hozzá! 😀 (Ja, amúgy Pash szövegét annyiból kijavítanám, hogy nem a stúdió, hanem a rendező azonos ennél, illetve a Samurai Champloo-nál, de ez csak apróság. 🙂 )

        2. Pash, nem keverted össze véletlenül a címeket? XD Csak mert én nem igazán emlékszem, hogy annyira “promóztam” volna bárkinek a One Punch Man-t. 🙂 Nem egy rossz sorozat, szó se róla, de tipikus példája annak, amikor a hype bőven többnek akar beállítani egy animét, mint ami valójában, másrészt meg ha ajánlani kéne valamit, akkor kapásból mondanék vagy három másikat, ami pl. nem olyan rohadtul monoton, mint az OPM. ^^” Annyiból viszont tényleg jó, hogy a funkcióját úgymond ellátja: vígjáték és röhögtem is rajta rendesen, illetve amíg nézi az ember, tényleg leköti, nem idegesíti, fárasztja, stb., mint a gagyibb sorozatok szokták.

        Egyébként ha már itt feljött ez a “Milyen animét ajánljunk Fomának?” téma, akkor én ebből a négyből mindenképpen a CB-t mondom első körben. 🙂 A Samurai Champloo-t igazából még én sem láttam, így azt nehezen tudnám ajánlani, a One Punch Man éppen végignézhető, de mondom, sokkal jobb cuccokat tudnék mondani annál (engem pl. a JoJo kapásból hatszor inkább megfogott, pedig ugye az is erre az “over the top fighting” stílusra megy rá :D), a Kamikaze Kaito Jeanne meg szintén nem bűnrossz, viszont szerintem annyira azért nem is jó, hogy valaki direkt letöltse és maratonozza (anno az RTL II-n tizenévesen nézve még elment, ma már szerintem szétunnám rajta a fejem ^^”), másrészt azért hozzá kell tenni, hogy ez a sorozat is elég rendesen megerőszakolta az eredeti mangáját, már ami a történetet illeti.

        Egyébként ha már itt ekéztem, még annyit, hogy nem lenne rossz az OPM, de két dolog húzta le nálam (ha nem is túlzottan, mert azért még ezekkel együtt sem tartom rossz animének):

        1. Monoton. MINDEN fightnál az volt a lényeg, hogy Saitama bemosson az ellenfélnek és egy ütéssel nyer. Az elején még azt hittem, hogy később ez cifrázva lesz, mit tudom én, lehetett volna pl. gravitációt manipuláló ellenfél, ami így legyengíti az ütőerejét és mégsem tudja egy ütéssel kinyírni, csak ha előbb ezt a powerjét kiiktatja, vagy valami, de nem. Minden egyes kibaszott harc UGYANÚGY épül fel: nagyarcú, pofázó, az összes shounenben látott nagyképű főgonosz, akinek Saitama bemos egyet és INSTA WIN. Mint egy kibaszott cheat kód egy játékban, ahol már eleve god módban indulsz.

        2. Az előzőből következik, hogy hosszútávon számomra unalmas és érdektelen is volt. Pontosan azért, mert a harcok kimenetelét és felépítését előre lehetett tudni. Ezt érezte valamennyire az író is, ezért a sorozat közepe körül behozták a többi hőst…akik viszont pont a főhős overpowered mivolta miatt rohadtul nem érdekeltek. XD Gyakorlatilag hozzá képest mindenki csicska (karakterileg pedig nem akkora nagy arc egyik sem, hogy érdekeljen), ezért aztán nem is nagyon tudott izgatni az ő különböző sub-plotjuk. Oké, amíg csak poénkodtak velük, addig az elment, de később nem egyszer megpróbáltak KOMOLYKODNI is (lol, pont ebben az animében, aminek már az alapvetése is komolyan vehetetlen ugye… XD), szal az talán az egész sorozat legkínosabb pillanata volt számomra, amikor a Mumen Rider nevű idióta biciklis gyerek próbálja kinyírni a Halembert, aki persze röhögve feltörli vele a padlót, de az emberek mégis biztatni kezdik, mert hát micsoda hős, gyengén is kiáll értük, stb. Blöe, mintha valami amcsi filmet néztem volna… És a legjobb, hogy nincs átmenet, szóval nem csak a csicskák, de még az amúgy kifejezetten erősnek számító (pl. Genos), S-osztályú hősökkel is rendszeresen feltörli a padlót az ellenség, kivéve Saitamánál, aki viszont MINDIG egy ütéssel nyer.

        Szóval azért ezek nekem eléggé lerontották az élményt hosszútávon és csodálom, hogy a nagy hype mellett arról valahogy senki nem szólt, hogy ez az izé ennyire monotonná válik egy idő után.

      • Foma: A Kamikaze Kaitou Jeanne-re nem érvényes, amit a Katicabogárra mondtál a múltkor, mint hibák. Vagyis normálisan ki vannak dolgozva a karakterek, nemcsak a főszereplők, hanem a mellékszereplők is, mindenki él benne. Rendesen ki van dolgozva a karakterek mellett a világ is. (Amibe beleköthetnék, az az európai történelem és a keresztény teológia leegyszerűsítése, de ez csak egy cseppet zavaró. Azért ott felvontam a szemöldököm, amikor az egyik karakter arról magyarázott: Az Isten beleszeretett Jeanne D’Arc-ba. 😛 ) Vagyis a Kamikaze Kaitou Jeanne-ben nem fogsz olyan ordító hibákat találni, mint a Katicában. Egy próbát mindenképp megér a részedről…

        Titkos: Igen, nem vitatom, ezek a hibák megvoltak a sorozatban. Kicsit tényleg olyan volt, mintha a sorozat alkotói nem tudták volna, most paródiát vagy akció-animet készítenek. De annyira nem zavart engem annyira. Állítólag lassan jön a 2. évad, aminek kapcsán elejtettek egy olyan információmorzsát, hogy Saitama megtalálja a maga legyőzőjét.

        “A Samurai Champloo-t igazából még én sem láttam”

        Na, arra a sorozatra aztán tényleg nem áll az, amit az OPM-re írtál. Vagyis nem monoton. Tele van fordulatokkal, poénokkal, stílusváltásokkal. Szerintem felírhatod a megnézhető sorozatok listájára. Ha a Cowboy Bepop tetszett, akkor talán ez is fog. 🙂

        Én a következő címeket írtam fel a megnézendők közé: Haibane Renmei, Dennou Coil, 12 Kokki, Ergo Proxy.

        Az a baj, hogy most megint egy olyan időszakomban vagyok, miszerint nem sok időm van anime-t nézni. De erre a négyre azért igyekszem időt fordítani.

      • “Egyébként ha már itt feljött ez a “Milyen animét ajánljunk Fomának?” téma”
        Ezen jót derültem. 🙂
        Amúgy szombaton fejeztem be a Nadia-t, most készül róla a kritika. Majd ha befejezem a Cowboy Bebop-ot, akkor sztem a Berserkkel folytatom. Aztán majd rávetem magam erre a Kamikaze Kaitou-ra.

      • A KKJ kb. ugyanazt tudja mint egy Sailor Moon, csak nincs annyira elnyújtva, és valamivel komolyabb. Na meg ebben a karakterek, átalakuláskor nem csak ruhát, hanem teljes fizimiskát váltanak. Így legalább érthető, miért nem ismerik fel egymást civilben. Plusz itt a segítő kis mentoroknak is, több szerepük, hasznuk van.

        Ezen kívül viszont, tényleg nincs sok különbség, max annyi, hogy itt a Jeanne d’Arc legenda, és a keresztény misztikum ihlette a mangakát, a görög-római mitológia helyett. Amit persze itt is elég szabadosan, sajátosan értelmeztek.

        Titkos mondjuk némiképp túlzott, mert az animének igazából az a “baja”, hogy a tipikus Toei betegségtől szenved. Vagyis szét van alaposan húzva, fillerezve.

      • “Titkos mondjuk némiképp túlzott, mert az animének igazából az a “baja”, hogy a tipikus Toei betegségtől szenved. Vagyis szét van alaposan húzva, fillerezve.”

        Az is, de igazából ezt úgy volt, hogy még sok éve (lehet van már vagy 15… XD) egy hardcore Arina-fan szépen kielemezgette nekem, hogy hányféle történeti/karakteri hülyeség/változtatás került bele az animébe, ami a mangában nem, vagy legalább nem így van jelen. Persze én, aki a mangát sosem olvasta, az animét meg németül látta 15 éve, nehezen tudnám “bevédeni”, de pár példa így hirtelen, amikre még most is emlékszem:

        -Ha jól emlékszem, Miyako volt a rendőrfelügyelő lánya, aki folyton el akarta kapni Jeanne-t, miközben civilben meg Maron legjobb barátnője volt és hogy még tovább kavarják a szálakat, szintén bejött neki Chiyaki. Elvileg a mangában ez az egész szerelmi háromszög/kettős identitás kap valamiféle lezárást/megoldást végül, míg az animében valami nagyon WTF vége lett, nem is emlékszem, hogy lezárták-e, egyáltalán megtudta-e végül a csaj, hogy a barátnője a legendás tolvaj, akit eddig 40+ részen át üldözött és ha igen, akkor ezt hogyan reagálta le.

        -Valóban hasonlít abban is az SM-re, hogy itt is egy elvileg rövidebb és nem ennyire epizodikus mangából csinált a Toei egy hosszabb, “monster of week”-es animét, csak ez 52 részt ért meg, nem 200-at. Persze démonölés van a mangában is, de jóval gyorsabban halad az egész sztori, elvileg hamarabb előjön a “Bukott Angyal Finn” vonal (ami ugye az animében szinte csak egyfajta “végső finálé” lett már). Illetve az epizodikusság akkor érződik nagyon, amikor történik valami 1-1 részben, de aztán nem igazán van következménye a következőkben. Pl. az egyik epizódban volt valami festő, akinek egy szobában legalább száz képe volt, ezek voltak kb. az egész élete, stb. Aztán “természetesen” ezek közül az egyiket szállta meg a démon, de melyiket? Sindbad nem szarozott, felgyújtotta az egész szobát úgy ahogy van, így ugyan kinyírta a démont, de cserébe tönkretette a fazon életének munkáját. Jeanne ekkor elnyomott valami “ezt sosem fogom megbocsátani neked!” szöveget, ami érdekes színt vitt volna a kapcsolatukba, ha épp a következő résztől nem felejtették volna el a készítők teljesen.

        -Illetve eleve a manga vége is más/hosszabb, pl. a két angyali segítő újjászületik emberként és kvázi egy pár lesznek, stb.

        Na most ez tudom, hogy úgy hangzik, mintha valami hardcore Tanemura Arina-fanboy lennék, pedig nem, viszont ha ezeknek a fenti vádaknak csak a fele igaz, már akkor sem mondanám, hogy valami jól sikerült adaptációról van szó. Persze nem azt mondom, hogy így az anime szar lett, mert nézhető, csak éppen sokkal jobb is lehetett volna. Ráadásul míg az SM-nél érthető volt, hogy tovább akarják húzni, mint az eredeti hossz és ezért álltak rá a “monster of the week” formátumra, csináltak belőle 200 részt, meg volt már viszonylag az elején egy teljes “filler arc”, stb., addig itt 44 résznél meg is álltak, abba a 44 részbe meg bele is fért volna a 7 kötetnyi manga sztorija és ugyanott lennének, csak éppen egy jobb sorozattal, érted.

        Amúgy ez a bizonyos “hardcore Arina-fan” Sister Tenshi volt Aoiról, aki üzemeltetett egy külön Arinás fórumot is. Asszem utóbbi helyen jobban összeszedte az anime hibáit, viszont az a fórum már jó eséllyel rég megdöglött, úgyhogy maradt az Aoi, ahol most át is túrtam az Arinás topicot, illetve még keresgéltem is, hátha a “Jeanne” szóra kiad tőle valami jó kis szaftos fikázást. XD Nem jártam sikerrel, de azért pár postot találtam tőle, pl. ezt, ezt, vagy épp ezt és hát ezeket olvasva nekem úgy tűnik, hogy “picit” súlyosabb problémák voltak ezzel az animével annál, mint hogy “túlzottan széthúzta a Toei”. 😀 (Pláne úgy, hogy ha jól értem, egyfelől elnyújtották ugyan, másfelől viszont így is kihagytak belőle kismillió karit és történetszálat, pedig idő pont lett volna rájuk.)

        Egyébként valami olyasmi lehet ezzel is, mint a YGO-val: annál is nehéz elmagyarázni annak, aki csak az animét, vagy csak a mangát nézte/olvasta, hogy miért lett gagyi az animált változat, mivel 80%-ban ugyanaz a sztori és a szereplők, tehát még első és második látásra is azt mondaná az átlagember, hogy “mit akarsz, hát ez tökre ugyanaz!”, csak éppen pont az a 20% (apró változtatások, kimaradt mondatok, X szereplő Y-ra való kicserélése, stb.) tehet arról, hogy az anime egy jóval kommerszebb gagyi szar lett, míg a manga ha nem is valami “No. #1” darab, de azért nálam bekerült a kedvenc shouneneim közé.

        Most nézem, hogy az előző postomban a linkek valamiért nem működnek (pontosabban az első igen, a másik kettő már nem), ha bele tudsz nyúlni a postokba, légyszi javítsd ki őket, mert a honlapcímek jók, csak valamit eltoszhattam a HTML írásánál, köszi! 🙂

      • Sajnos nem voltak benne az URL-ek, úgyhogy nem tudtam kijavítani, de igazából mindegy is, Tenshit, és az ő “keresztes hadjáratát” a KKJ anime ellen, jól ismerem. =)

        Félre ne értsd, anno sokat beszélgettem vele, főleg Silver Moon-on, nagyon jó fej, kedves, rendes csaj, valóban nagy lexikális tudással. Messze az egyik legértelmesebb volt ebből az ősanimés brigádból. Viszont a KKJ volt az ő nagy vesszőparipája.

        Ugye eleve már úgy alapból nem jött neki be az anime, amivel persze semmi baj nem lenne, ahogy azzal se, hogy a manga jobban bejött neki, és inkább azt promózta. Csak közben baromi érdekes volt, hogy a DB, SM duónál pl, amiknek szintén nagy fanja volt, valahogy sose érzett rá kényszert, hogy azokat “szaftosan szétfikázza”. Pedig ha csak abból indulunk ki, hogy az SM anime, főleg a Starsra, mennyire brutálisan eltért az eredeti mangától, akkor ha valahol, hát ott bőven lett volna mibe belekötni. =)

        Szóval érted, azért ő is elég következetlenül csinálta ám ezt, hogy a KKJ-nél, a legkisebb különbségek is, azonnal megbocsáthatatlan hibának voltak elkönyvelve, még máshol ezeket, lazán elnézte.

        Személy szerint, én mindig is úgy voltam vele, hogy ha az anime mint anime élvezhető, akkor az, hogy amúgy mennyiben tér el a mangától, már egy másik történet. Eleve két különböző formátum ugye. Plusz én sokszor úgy vagyok ezzel, hogy bizonyos elemek, megoldások, inkább az animében, még mások a mangában tetszenek jobban.

      • cheatergs Says:

        Na, csak meglett Tenshi!XD

      • Dátumot is nézzed már, 13 évvel korábbi kommentek. =)

      • “Személy szerint, én mindig is úgy voltam vele, hogy ha az anime mint anime élvezhető, akkor az, hogy amúgy mennyiben tér el a mangától, már egy másik történet. Eleve két különböző formátum ugye. Plusz én sokszor úgy vagyok ezzel, hogy bizonyos elemek, megoldások, inkább az animében, még mások a mangában tetszenek jobban.”

        Leginkább, ha azt nézzük, mennyi regény-adaptáció tér el az eredeti műtől. Ennyi erővel egy csomó filmet kidobhatnánk az ablakon, hiszen eltér a regénytől.

      • Ez igaz, bár azért vannak olyan eltérések, amelyeket nem feltétlenül lehet elnézni. Főleg akkor nehéz elvonatkoztatni a regénytől/képregénytől, ha az ember ismeri az alapművet. Jó példa erre a Harry Potter esete. Azok, akik nem olvasták, csak megnézték a filmet, egész más szemmel tekintenek rá, mint akik a könyvet is a kezükbe vették. Nekem pl. a filmek nagy csalódást okoztak, és egyedül a Tűz Serlegére tudtam azt mondani, hogy ez egy korrekt darab.

      • cheatergs Says:

        Én csak arra utaltam, h itt és most arról a Tenshiről beszéltetek, akit már párszor keresgéltem errefelé sikertelenül.=)

      • “Sajnos nem voltak benne az URL-ek, úgyhogy nem tudtam kijavítani, de igazából mindegy is, Tenshit, és az ő “keresztes hadjáratát” a KKJ anime ellen, jól ismerem. =)”

        Fura, na mindegy, két hasonló jellegű Aois post volt azokban a linkekben is, mint amilyen a legelső, de ha ismered Tenshit és a KKJ anime nézeteit, akkor oké. 🙂

        “Félre ne értsd, anno sokat beszélgettem vele, főleg Silver Moon-on, nagyon jó fej, kedves, rendes csaj, valóban nagy lexikális tudással. Messze az egyik legértelmesebb volt ebből az ősanimés brigádból. Viszont a KKJ volt az ő nagy vesszőparipája.”

        Persze, ezt tapasztaltam, igazából gondolom ez onnan jön, hogy mivel a mangakát is fanolta, háklisabb volt minden változtatásra. Nekem is van nem egy olyan megjegyzett “hülyeségem” Rumiko animékből, amik lehet, hogy only-anime fazonokat totál nem zavartak nézés közben, én meg az arcomat martam rajtuk. 😀 Ő ugyanígy lehetett ezzel is.

        “Ugye eleve már úgy alapból nem jött neki be az anime, amivel persze semmi baj nem lenne, ahogy azzal se, hogy a manga jobban bejött neki, és inkább azt promózta. Csak közben baromi érdekes volt, hogy a DB, SM duónál pl, amiknek szintén nagy fanja volt, valahogy sose érzett rá kényszert, hogy azokat “szaftosan szétfikázza”. Pedig ha csak abból indulunk ki, hogy az SM anime, főleg a Starsra, mennyire brutálisan eltért az eredeti mangától, akkor ha valahol, hát ott bőven lett volna mibe belekötni. =)”

        Jó, mondjuk a DB/DBZ egy történetileg tök korrekt darab (már amennyit láttam mindkét verziójából), az egyetlen, ami most hirtelen beugrik, az a Garlic Jr-es hülyeség a Z-ben. Azt “csak” annyiból baszták el animében szvsz, hogy szándékosan elhúzták az egészet, szal oké, hogy mém lett ez a “22 percből 15-ben egymást nézzük gonoszul”, meg ma már jót vigyorgunk rajta, csak éppen engem ez már akkor is idegesített, amikor 10 évesen először néztem, de pl. Megli anno ki is mondta, hogy “ezek bizony egy lagymatag valamit csináltak a pörgős akciómangából” és ja, ez a része sajnos igaz.

        Az SM már tényleg érdekesebb kérdés, mert azt valóban úgy átszabták, hogy kis túlzással csináltak egy új történetet, de lehet abba meg pont ezért nem kötött bele, mert az már szinte egy másik változat. XD

        “Szóval érted, azért ő is elég következetlenül csinálta ám ezt, hogy a KKJ-nél, a legkisebb különbségek is, azonnal megbocsáthatatlan hibának voltak elkönyvelve, még máshol ezeket, lazán elnézte.”

        Ja, ezt tényleg, erre írtam itt most fentebb a mangakás dolgot, hogy gondolom a DB/SM duónak azért is volt elnézőbb, mert azoknak nem Arina rajzolta az eredetijét. 😀 Bár ha már itt tartunk, a Full Moon animével meg semmi baja nem volt elvileg. 🙂

        “Személy szerint, én mindig is úgy voltam vele, hogy ha az anime mint anime élvezhető, akkor az, hogy amúgy mennyiben tér el a mangától, már egy másik történet.”

        Amúgy én is, csak mondom, itt azért volt 1-2 olyan dolog is, ami már első nézéskor is furcsa volt számomra is, pedig lövésem nem volt a mangáról (azt sem tudtam, hogy van-e ennek, vagy original anime… :D), pl. ez a “lenyomtuk Finnt és vége is az egésznek, a többi történeti szál, élén a szerelmi háromszöggel meg le van szarva”. Persze én ettől még nem mondom az animére, hogy fos az egész (ahogy Tenshi előadta XD), csak érződik, hogy “olcsóbban” lett az egész előadva, mint a manga. Tenshinek amúgy gondolom valami hasonló élmény lehetett ez az egész, mint sokaknak a Rosario manga – anime páros, pedig azért attól messze van, mint rossz adaptáció. 😀

        “Jó példa erre a Harry Potter esete. Azok, akik nem olvasták, csak megnézték a filmet, egész más szemmel tekintenek rá, mint akik a könyvet is a kezükbe vették. Nekem pl. a filmek nagy csalódást okoztak, és egyedül a Tűz Serlegére tudtam azt mondani, hogy ez egy korrekt darab.”

        Amúgy ja. Akik csak a filmeket látták, azok jellemzően mind a hetet (izé…nyolcat XD) csípik (naná, mert nem tudják, melyikből mi maradt ki… XD), akik a könyveket is olvasták, azoknál már változó, hogy melyiket mennyire értékelték. Én pl. az első kettőt kapásból rühelltem, Chris Columbus előkapta ezeknél is a kb. Reszkessetek betörők komolyságával operáló rendezését, aztán olyan is lett mindkettő. (Jó, tudom, az első pár kötet még könyvben sem olyan dark, de azért nem is ennyire dedós…) Utána jött az Azkabani fogoly, ami szerintem a legjobb lett az összes közül. (Ami azért nem semmi, mert könyvben is ez a rész tetszett a legjobban, szóval mondhatjuk, hogy magas volt a léc… :D) A második legjobb szerintem is a Tűz Serlege, ami azért is vicces, mert egyrészt az könyvben nem igazán hagyott bennem mély nyomot (jó, sejthető volt, tekintve, hogy a sportot annyira unom, hogy kvidiccsel, meg Trimágus Tusával együtt sem bírom elfogyasztani, szóval azokon a részeken mindig szétuntam a fejemet és akkor erre húzott fel Rowling egy egész kötetet… XD), másrészt emlékszem, hogy feltűnően tele volt egy csomó olyan Hermione x Harry “shiptease” jelenettel, amiknek a könyvekben nyoma sem volt és néztem is, hogy mi a franc, viszont ettől még simán az egyik legszórakoztatóbb epizód lett és jó értelemben. 🙂 Aztán utána ugye a Főnix Rendjétől kezdve egészen végig odaadták a rendezés jogát ennek a Yates fazonnak, akiről vegyes érzéseim voltak: annyira nem csinálta szarul a filmeket, mint pl. Columbus, ugyanakkor a harmadikat, vagy negyediket jegyző rendezőkhöz viszont nem ért fel. Én igazából annak örültem volna, ha e kettő közül marad valamelyikük véglegesre, de mindegy, nézzük a jó oldalát, legalább Columbus is távozott, ráadásul még viszonylag az elején, mielőtt a fontosabb részeket barmolta volna szét. 😀

      • DB/DBZ: Az időhúzás inkább a Z-re volt hatványozottan jellemző, az alap sorozat még egész korrektül bánt az idővel. Viszonyítási alapom nincs a manga terén, mivel mangát nem olvasok, egyedül az SM esetében pótoltam utólagosan. A DBZ-ben ez a Garlic Jr dolog számomra amolyan WTF dolog volt, mert lógott a semmiben. Amúgy meg inkább filler volt, szóval nem is tartom a sorozat szerves részének, plusz szerintem sokkal élvezhetőbb filler epizódok voltak a későbbiekben, amelyek nem próbáltak meg a fő szálnak látszani (mint amikor Gokuék autót vezetni tanulnak, vagy Gohan iskolai kalandjai – ebből egy önálló sorozatot is el tudtam volna képzelni).

        HP: Nos, részemről a filmek messze elmaradnak a könyvektől. És pont az első két rész filmjével voltam úgy, hogy azokat jobban szerettem, mint a többit. Talán ebben az is közrejátszik, hogy ott inkább próbálták a könyvek hangulatát visszaadni. Aztán az Azkabani fogolynál nagyon elgurult a gyógyszer, öncélúan teljesen átrendezték a díszleteket, az egész világ alapjait képező szabályokat is több pontban megváltoztatták, így nekem a harmadik film volt az egyik legnagyobb csalódás. Igaz, a Főnix Rendjét még így se múlja alul.
        Az első két filmmel az igazi gond inkább az volt, hogy hagyták, hogy Rowling túl sokat szóljon bele a készítésbe. Meg ez a ragaszkodás a brit színészekhez mizéria sem biztos, hogy jó ötlet volt. Ettől függetlenül nekem még ezek tetszettek a legjobban, mert pont olyan gyermeki ártatlansággal csodálkoztak rá a varázsvilágra, ahogy Harry tette.
        Értelemszerűen a harmadik résztől már sötétebb tónusra volt szükség, de hogy ennek érdekében a Roxfortot is átrendezzék egy viktoriánus-horror helyszínévé, az már túlzás szerintem. Nem tudom, észrevettétek-e, de a harmadik részben nagyon durván átalakították a díszleteket. Maga az iskola eredetileg egy szikla tetején állt, még az első két részben, aztán a harmadikra hirtelen átcsúszott egy hegy oldalára. A kastély birtoka is összezsugorodott, semmiféle kastélypark-szerű hatása nem volt ezután, hanem inkább csak egy domboldal volt, néhány megalittal, meg Hagrid házával.
        Aztán a szereplők castingjánál is sikerült jópár alakot rosszul beválogatni (pl. Hisztis Myrtil karaktere). De a kedvencem mégis a 7. rész végén az a jelenet, amikor Malfoyék felbukkannak a Szükség szobájában, és a Crak-Monstro párosból az egyik varázslatos módon fekete bőrű lett.
        Ugyan számos elemet nem lehetett beemelni egy film-feldolgozásba (pl. a szellemek elhanyagolását még elnézhetőnek tartottam), de azért voltak pontok, ahol nem ment a dolog. Amúgy a Warnernek már az ötödik résztől két részesre kellett volna bontania az adaptációkat.

      • “Hihetetlen, hogy bünteted magad vele.”

        Csúnyán összevesztem a Péterrel a My Little Pony kapcsán, gyötört a lelkiismeret-furdalás, és úgy éreztem, ki kell mérnem magamra egy súlyos bűntetést. Ez volt a LAIN. Gondoltam, csinálok is hozzá egy olyan videót, mint Szirmai a MLP-hez, de sajnos nincs meg hozzá a tehetségem, ezért inkább hagytam a fenébe. Remélem, ez elég a vezekléshez. 😛

        A rossz regény-adaptációkhoz hozzászólva:

        A Harry Potter-filmek engem lekötöttek; mint filmek, elszórakoztattak. A könyveket nem olvastam, így viszonyítási alapom nincs.

        Rossz regény-adaptációk.
        – Willi Heinrich Vaskereszt regényét most olvasom másodszorra. Rendkívül jó háborús regény, egy kiváló anti-hőssel (Steiner). Csináltak belőle egy háborús filmet, ami sokak szerint alapmű, szerintem ritka szar. Rengeteg dologban eltértek a cselekménytől, és csináltak belőle egy átlagos piff-puff filmet, jönnek az oroszok, tratatatta!

        – Stephen King Végítélet című remekművéből készítettek az amcsik egy borzalmas minisorozatot.

        – Stephen King Titkos ablak, titkos kert c. kisregényéből készítettek egy középszerű feldolgozást. A film borzalmasságát az adja, hogy Stephen King eredeti koncepcióját feláldozták a Johnny Depp-kultusz oltárán. Johnny Depp volt a főszereplő, a csajok kedvence. Van egy jelenet a filmben, ahol Johnny Depp bemegy a postára, beszélget a postás kiscsajjal, majd miután elhagyja az épületet, a kiscsaj álmodozva elalél: “Milyen jóképű!” A regényben nincs ilyen jelenet – de a Johnny Depp-hype-hoz remekül illeszkedik. Az eredeti regényben a főhős meghal, de a filmben életben marad, sőt győzedelmeskedik – szét is cseszik vele a regény eredeti koncepcióját, de a Johnny Depp-kultusz megér ennyit.

        Most így kapásból ennyi jut eszembe, de biztos van még szép számmal.

      • Mondjuk az megint más kérdés, hogy mit minősítünk rossz adaptációnak? Mert van, amikor az alapmű ismeretében vetjük össze a filmet a könyvvel, és ez alapján vonjuk le a következtetést, hogy rossz az adaptálás, míg máskor már maga a film annyira ratyi, hogy az alapmű ismerete nélkül is lehúzható a wc-n. Utóbbira jó példa az Eragon, vagy az Arany iránytű. Előbbire leginkább csak a HP-t tudom felhozni. Általában azt vettem észre, hogy amennyiben nem totál elbaszott a filmes adaptáció, úgy az emberek többségét nem zavarja, ha a könyvtől rosszul tér el a film, amennyiben nem olvasták az alapművet. Viszont máris gyakrabban jelenik meg a kritikus hang, ha van olvasmányélmény is mögötte. Persze vannak fanok, akik minden szart teli pofával zabálnak (emlékszem, lumos-on is sokan dicsérték a HP filmeket).

    • A Lainel ugyanaz az alapvető probléma, mint az Elfen Liedel, vagyis hogy rettenetesen öncélú.

      Kezdjük azzal, hogy én nem is nevezném igazi cyberpunknak, mint inkább egy pszicho-drámába oltott, avantgárd agyfasznak, egy megalomán giccsparádénak, amit maximum azzal lehet mentegetni, hogy művészi, meg hogy szimbolikus. Csakhogy ettől még nem lesz automatikusan jó is.

      Egyrészt valami cefetül unalmas, másrészt érdemben nem kommunikál a nézővel. Ellentétben például a Ghost in the Shell-el, vagy az NGE-vel, a Lain-nek nem célja, hogy te megértsd, vagy hogy egyáltalán élvezd, mert kizárólag azzal van elfoglalva, hogy minden pillanatban azt mutassa kifelé, hogy mennyire “egyedi”, mennyire végtelenül elvont, mennyire “DEEP”. Ennek érdekében pedig elvet mindent, még azt is, ami egy jól összerakott anime ismérvei közé tartozik, mint például a következetesség, közérthetőség, csak hogy így is lázadjon az “undorító mainstream” ellen. Nem beszélget a nézővel, nem tesz fel kérdéseket, és főleg nem ad lehetséges válaszokat. Inkább csak bedob egy csomó témakört, hogy “na gondolkozzál ezeken, amíg én jól kiművészkedem magam”.

      Az egyetlen visszatérő témája a cyberpunk, de azon a téren is valami őrületesen klisés. Nincs benne egyetlen őszintén egyedi vonás se. Persze bazírozik a szokásos, mitől ember az ember, és mitől Isten az Isten kérdésekre, de lássuk be, a 90-es években volt azért jó pár hasonló film és sorozat, ami ezekkel a témákkal foglalkozott, de mégse feledkezett meg arról, hogy közben a nézőt szórakoztatni kéne. A Lain viszont tipikus esete annak, amikor a művészi ábrázolás nem eszközként, hanem a célként van jelen. Vagyis nem a képi világot rendelik a történet alá, hanem épp ellenkezőleg, azért kell az LSD színes parasztvakítás, hogy egy komplex, és elgondolkodtató mű látszatát keltsék.

      Igazából, csak azért lett ennyire híres, mert akkoriban kevesen merték azt bevállalni, hogy elvont szűrrealitásba kezdenek, egy ilyen nehezen érthető témakör mellett. Ezért ismerték el, nem azért, mert annyira jó volt.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: