Top 20 Legnagyobb csalódás

Ahogy vannak címek, amikre az ember kellemesen, esetleg nosztalgikus érzésekkel gondol vissza. Úgy vannak sajnos olyan darabak is, amik épp ennek ellenkezőjét váltják ki belőlünk. Kesergést, sajnálatot, vagy akár dühöt érzünk, amikor rájuk gondolunk, és némelyiknél azt kívánjuk, bárcsak inkább meg se jelent volna. Jelen bejegyzésben, ezekről a játékokról lesz szó.

Ám mielőtt még tovább mennék, szeretném azt leszögezni, a félreértések elkerülése végett, hogy a listán szereplő játékok, nem mindegyike okvetlenül rossz, vagy sorolnám a legrosszabbak közé. Itt pusztán azokról lesz szó, amikben én valamiért, valamilyen okból kifolyólag csalódtam.


+1 Bónusz – Duke Nukem Forever

Duke-Nukem-Forever-Cover

A DNF-nél, az az érdekes helyzet állt elő, hogy én ugyan máig nem tartom egy rossz játéknak, viszont osztom azt a véleményt, miszerint az az évekig tartó huza-vona, ígérgetés, ami a játék körül ment, az olyan fokú bizalmatlanságot, és elvárást eredményezett, amit valami isteni csoda nélkül, lehetetlen volt teljesíteni. Igazából már akkor borítékolni lehetett, hogy csalódás lesz a vége, amikor hivatalosan megjelent a játék. Megvolt ugyan benne a Duke hangulat, a Duke-os szövegek, elfoglaltságok, de mellette végig ott voltak a hibák is.


20 – Sudden Strike 3

Sudden_Strike_3

Egy olyan folytatásról beszélünk, aminél egyrészt az ötlettelenség okozta a problémát, másrészt hogy nem igazán sikerült eredményesen meglépni, a dimenzióváltást. Egy taktikai stratégiánál, kulcsfontosságú a gördülékeny kamerakezelés, az intelligens és célirányos útkeresés, az átláthatóság és követhetőség. Sajnos a Sudden Strike 3-ban, ebből egyik se úgy működött, ahogy kellett volna, és még csak szépnek se volt nevezhető a játék.


19 – Arcania Gothic 4

arcania-gothic-4-cover

Vannak folytatások, amiknél már a cím is árulkodó, mert nem véletlen, hogy a játék címe Arcania Gothic 4, és nem Gothic 4: Arcania. Technikailag ugyan nincs vele különösebb baj, mint RPG, rendben van, már a lopás totális ignorálását leszámítva, mert az valami röhejes. Ám mint Gothic játék, roppant gyenge. Hiányzik belőle a Gothic hangulat, ráadásul az egész fejlődés, craft rendszert, ami mindig is a széria erényei közé tartozott, sikerült valami olyan primitív szintre lebutítani, ami egész egyszerűen elfogadhatatlan.


18 – Jedi Knight: Jedi Academy

SW_Jedi_Academy_cover

Ugyan nem egy teljes értékű folytatásról van szó, hanem inkább egy független kiegészítőről, és technikailag rendben volt (bár a Quake 3 engine, addigra már egyértelműen kezdett elavulni). Viszont az előző rész, az Outcast fényében hamar nyilvánvalóvá válik, hogy egy meglehetősen összecsapott játékról van szó, akár történet, cselekmény, vagy karakterek szempontjából. Az Academy, mindössze 2 új fénykard típust tudott érdemben hozzárakni az Outcasthez, és egy elég cheap blastert. Valójában még az új erők se voltak újak, mert az Outcast multijából lettek átemelve. Plusz ott volt egy fantáziátlan, újrahasznosított Tavion, mint boss. Illetve Rosh Penin, aki nem azt az esetlen rivális, egyben szánni való barát funkciót töltötte be, ahogy azt eredetileg elképzelték, hanem egyszerűen csak egy idegesítő hülye gyerek volt, egyfajta helyi Jar-Jar.


17 – Sonic 3D Blast

sonic_3d_blast_cover

Tény, hogy nem ez volt a legrosszabb Sonic játék, a franchise eddigi történetében. (Mert az a Sonic 2006 volt.) Számomra mégis ez a rész volt az, ahol azt éreztem első ízben, hogy már ez a 3D felé kacsingató, izometrikus megvalósítás se igazán működőképes. Nehézkes volt, lassú, repetitív, és sokszor átláthatatlan.


16 – Need for Speed: Carbon

need_for_speed_carbon_cover

Megmondom őszintén, nekem már az Underground 1-2, Most Wanted se különösebben tetszett. Viszont ha valahol kezdtek egyértelműen megmutatkozni a fáradás jelei, akkor az a Carbon volt. Egy autóversenyzős játékban, nyilván nem könnyű feladat újítani, és úgy piacra dobni az új részt, hogy az ne tűnjön az előző, valamivel szebb, itt-ott másabb verziójának, a Carbon viszont nem is nagyon próbálkozott.


15 – Resident Evil 5

re5d_cover

Haladni a korral, és megfelelni a modern trendeknek, egy szükséges lépés. Csak hogy ez még nem jelenti azt, hogy mindennek úgy kell végbemennie, hogy a folytatás, elveszítse az elődei elemi lényegét, esszenciáját, és egy másik franchise stílusának lemásolására tett, vegyes sikerű kísérletnek hasson. A Resident Evil 5 ugyanis minden, csak nem Resident Evil. Sokkal inkább egyfajta Gears of War: Infected Edition.


14 – Rayman 4: Raving Rabbids

rayman_4_raving_rabbids_cover

A modernizálás, kényszeres újítani próbálás másik díszpéldánya. Jómagam ugyan sose szerettem igazán egyik 3D-s Rayman játékot se, a mélypont számomra mégis a 4. rész volt. Ez már nem egy ügyességi platform játék volt többé, hanem egy mini játék kollekció, idióta nyulakkal.


13 – Bulletstorm

bulletstorm-cover

A “nagyobb volt a füstje, mint a lángja” tipikus esete. A Bulletstrom-nál evidens volt már a kezdetektől fogva, hogy epikusság és látvány terén, lényegében egy Gears of War FPS-t akartak létrehozni, keverve némi Unreal Tournament, Quake 4 szerű elemekkel. Sajnos azonban a játékban rejlő potenciál, körülbelül az első félóra után kiapadt. Egy igazi jellegtelen, felejthető, középszerű iparos munka volt. Ráadásul még a játék szlogenje, a skill alapú gyilkolás is egy hazugság volt, mert valójában kombókról volt szó, amik után a felhalmozott pontokat, elkölthettük lőszerre.


12 – Dishonored

dishonored_cover

Hasonlóan a Bulletstrom-hoz, ezzel a játékkal is az a baj, hogy ígért valamit, amit aztán nem tudott betartani. Kezdhetném talán azzal, hogy maga a játék világa, nem is igazán volt steampunk, mert csak a környezet egyes elemei viselték magukon a stílus jellegzetességeit. Aztán ott volt a történet, aminek meg nem volt mélysége. Egyszerűen nem tartogatott többet annál, mint amit az elején láthattunk. Valamint a grafika is elképesztően prosztó tudott lenni, már ami a környezetet illeti. Mindezt azonban még el is néztem volna a játéknak, ha lett volna egy fogós hangulata, és mint lopakodós játék, mer reálisabb lenni. Plusz azt se értettem, hogy ha maga a játék eleve azt pártolja, ha lehetőség szerint nem harcolunk, és nem teszünk el senkit láb alól, akkor mi értelme az életerő tápolásnak, és minek kellettek bele pusztító mágiák? =/


11 – Max Payne 3

max_payne_3_cover

A stílusváltás egy újabb áldozata, ami ha valamitől, hát önmagától távolodott el a leginkább. A megkapó, helyenként szürreális elemekkel fűszerezett, kiváló noir hangulatot, kivágták a fenébe, és egy felejthető, elmaradott fedezékharcos, tucat akciójátékká degradálták az egészet, Die Hard szerű köntösben.


10 – Mafia 2

MAFIA_II_PC-DVD

Általánosan elmondható, hogy minél nagyobb hatást gyakorol a játékosra egy játék első része, a folytatástól annál többet vár el, valahol jogosan. Anno a Mafia első részének sikere, leginkább annak volt köszönhető, hogy képesek voltak a játékost bevonzani, a maffia sajátos világába, megismertetni vele a szokásokat, a rendszer működését, és ezen keresztül bemutatni egy életutat. A Mafia 2 legnagyobb hibája, véleményem szerint az, hogy két fronton is megpróbált megfelelni. Szeretett volna egy olyan történetet elénk tárni, ami méltó az első részhez. Ugyanakkor szeretett volna versenyre kelni a GTA-val, a tartalom terén. Csak hogy végeredményben, mindkét fronton veszített. Történet szempontjából, a játékos végig kívülálló maradt, aki nem az események részese, hanem csak azoknak távoli megfigyelője, akár egy GTA-ban. Lehetőségeink pedig voltak ugyan, de kevés, és azok se voltak kellőképp kidolgozva.


9 – Red Alert 3

f_00001_wty5159.jpg?type=w2

Ha nagyon leegyszerűsítve, és sarkosan kéne megfogalmaznom a probléma mibenlétét, akkor azt mondanám, az EA felvásárolta a Westwoodot, az EA elcseszte a C&C sorozat két legnagyobb címét. Maga a Red Alert, mindig is egy alternatív, hidegháborús paródiának volt tekinthető, ami szándékosan volt gagyi, ugyanakkor marha szórakoztató. A 3 ehhez képest, leginkább 3 szóval írható le: erőltetett, fantáziátlan, kiegyensúlyozatlan. Plusz elcseszték a Hell March-ot.


8 – Driv3r

Driv3r_cover

Az egyetlen jó pontja ennek a játéknak a grafika volt. Kár, hogy azon kívül minden más, katasztrofálisra sikerült. Beleértve a vezetést, a gyalogosan közlekedést, a célzást, az AI-t, szóval mindent ami fontos. Ráadásul szörnyen optimalizálatlan volt, és igen sűrűn bugosodott, fagyott.


7 – Dragon Age 2

Dragon_Age_II_Logo

A grafikára itt se volt panasz, sőt az új harcrendszer, kifejezetten jól össze lett rakva. Könnyen kezelhető, átlátható, és látványos volt. Hogy mi is volt akkor a baj, a Dragon Age 2-vel? Nos leginkább a gyenge történet, és az annál is rosszabb történetvezetés, ami az utolsó fejezetre csúcsosodott ki igazán, negatív értelemben. Egyszerűen érződött rajta, hogy a játék története, még bőven nem volt befejezve, amikor a kiadó (EA) kierőszakolta a megjelenést. 2-3 mellékküldetést például meg se lehetett oldani, mert konkrétan nem voltak elkészítve.


6 – C&C: Renegade

C&C_Renegade_cover

Anno a Renegade egy alapvetően érdekes ötlettel állt elő, miszerint egy RTS, FPS hibridet szerettek volna kikerekíteni az egészből, a Tiberium világában. A baj, a megvalósítással volt, mert mint FPS sem volt épp mentes a technikai problémáktól, az RTS elemekkel viszont egyetlen gond volt csak, hogy gyakorlatilag nem léteztek. Az első pályát leszámítva egy unalmas, fantáziátlan játék volt, ami próbált ugyan epikusnak, helyenként monumentálisnak látszani, de elég kevés sikerrel.


5 – Warhammer 40k: Fire Warrior

Warhammer_40000_Fire_Warrior_cover

Személy szerint én nagyon vártam, hogy egyszer végre készüljön egy igazán jó FPS a W40k univerzumból, ám sajnos nem ez a játék volt az, amire vártam. Egy ronda, bugos, kidolgozatlan, a W40k világához csak felszínesen hű adaptáció volt a Fire Warrior, ami méltán merült, a feledés jótékony homályába.


4 – Aliens Colonial Marines

Aliens_Colonial_Marines_cover

Már a 2010-es AVP remake is elég vegyes érzéseket hagyott bennem maga után. A Colonial Marines azonban nem lett több, mint egy kendőzetlen fércmunka. Elavult, ronda, bugos az engine, rémes a pályatervezés, a multi, az AI. Összecsapott a történet, ostobák a karakterek, a párbeszédek. Röviden semmi sem úgy működik benne, ahogy kéne.


3 – Turok: Evolution

Turok_Evolution_cover

A Turok egyike azon játékoknak, amiknek volt egy jól sikerült, híressé vált első részük. Aztán a soron következő folytatások egyike sem tudott hozzá felérni, sőt egyre gyengébbek lettek. Az Evolution, a franchise egyértelműen legrosszabb része, a mélypont, ami egyetlen aspektusból sem volt képes hozni az elvárhatót.


2 – Postal 3

Postal_3_cover

A 4-5 éves fejlesztés ellenére, valami vérlázítóan amatőr, gyenge folytatás látott napvilágot, a Postal 3 képében. Ronda volt, bugos, instabil, ám a technikai problémáknál, sokkal nagyobb gondjai is voltak. Túl sok volt benne az átvezető, elvették a játékostól a szabadságot, behozták a játék addigi filozófiájával teljesen ellentétes jó-rossz rendszert, és ami a legfájóbb, hogy hiába próbált szatirikus, cinikus lenni, meg se közelítette az előző rész színvonalát. Gagyi, erőltetett, és erőtlen lett.


1 – Carmageddon TDR 2000

Carmageddon_TDR_2000_cover

Amilyen lelkesen fogadtam anno a hírt, hogy készül az új Carmageddon, annál nagyobb lett a pofára esés, amikor végül eljutott hozzám a demo verzió. Próbálkoztam aztán a teljes verzióval is, ám a véleményem így se változott meg róla. Számomra máig ez a szégyenfolt szimbolizálja azt, hogy ha egy játék folytatásából, kiveszik az eredeti hangulat, akkor mindaz ami addig jól működött, menthetetlenül elromlik.

Reklámok

13 hozzászólás to “Top 20 Legnagyobb csalódás”

  1. Jó sok játékkal játszottál már, ha már 20 csalódást össze tudtál szedni. 🙂 Nekem talán egy top5 se jönne össze, mivel kevesebb játékkal játszottam, de azokkal talán tovább.
    Ha már csalódás, akkor az idei Rome2 Total War nálam az első helyezett. De dobogós a Sim City Societies is.

  2. 97-óta volt rá elég időm. =) Bár az utóbbi 3-4 évben, már egyre kevesebbet, és egyre kevesebb játékkal játszok. Részben mert nem köt már le úgy, mint anno. Részben meg azért, mert van ugye ez az élet nevű játék, amit folyamatosan játszani kell, és egyre nehezebb szintek jönnek. =)

    Egyébként van még 1-2, amit egy 30-as listába tuti betettem volna. Például Contract Jack, Lego Racer 2, Worms 3D, Gangsters 2, Godfather, és még lehetne sorolni.

  3. Mafia II, Driv3r, RE5 +1

    Az NFS Carbon viszont nekem még pont bejött. Már nem volt olyan addiktív és “innovatív”, mint az előtte megjelent Most Wanted, de azért jól elszórakoztam vele, a hülye canyon driftes pályákon meg alighanem maximális hatásfokon üzemelt az anyázó gépezet.

    Nálam btw a legnagyobb csalódások – érdekes módon – azok a szériák PS3-as folytatásai voltak, amiket az előző generációban szerettem: Dynasty Warriors 6, Gran Turismo 5, az említett Resi 5, Burnout Paradise, stbstb.

  4. Jöttek a Carbon után gyengébb részek is, számomra mégis ott kezdett először komolyabban szembeötleni, hogy fárad a széria.

    A sikertelen generációváltást illetően, osztom a véleményed. Szóval nem véletlen, hogy a lista java része, nálam is folytatásokból áll, amiknek az előző generációs elődei még tetszettek. Mondjuk ha jobban belegondolok, a 3. nekifutás a legtöbb címnél, általában fordulópont szokott lenni. Sok film, sorozat, játék, könyv, akármi, rendszerint ott csesződik el.

  5. cheatergs Says:

    Sk… Khmm… Nálam kábé minden játék csalódás, pedig már évek óta semmiféle elvárással nem ülök le a gép elé. Filmek dettó.

    NFS? Azokból összesen az U2-vel tudtam játszani, az MW-t már shif deleztem, a Carbon meg egy kiszáradt bitkanális. A Shiftet nagy nehezen megszoktam, de azt is csak trainerrel poén csapatni, a folytatása meg egysíkú. A többit el se szabadott volna készíteni. A régebbiekről nem nyilatkozom.

    Ott a Thief. Nem toltam az elődeit, nem is vártam, csak pöppet kitűnt a shooterek közül, mégse nyújt semmi maradandót. Dramaturgia agyoncsépelt, mozgás nehézkes (ilyen játékban megbocsáthatatlan), TESV-ben élvezetesebb lopakodni és zárat törni.

    Röviden csalódás minden.
    Túl igényes vagyok vagy pszichológiai eset?=)

    • RONTOM-BONTOM! Says:

      Próbáld ki a régebbi Thief játékokat, szerintem azoknak a minőségére a legfényesebb bizonyíték a közösségük, ami ’98-tól kezdve máig mindig ontja magából a rajongói küldetéseket. Az új rész egyébként a világ szégyene, és ilyen szempontból még a Dishonorednél is rosszabb, pedig az nekem sem volt a szívem csücske. A történet egyébként valahogy így alakult:

      1998 – Thief: The Dark Project (+ ’99-ben Thief Gold, ez amolyan fél-kiegészítő, beraktak még 4 pályát a régebbiek mellé, farigcsáltak a történeten, javítottak a korábbi pályákon, stb.)
      – A fogadtatás alapvetően jó, de nem volt áttörés abban az időben, mert az egész játékvilág a legjobb nevek második részeivel volt – teljesen jogosan – elfoglalva. (Hexen 2, Resident Evil 2, Quake 2, Heretic 2, és még sorolhatnám, szvsz ’98 volt a játékipar aranykora. [Még úgy is, hogy a Hexen 2 ’97-es. Meg a Sehnsucht is. :D])
      – A legtöbb kritika igazából pont, hogy a kiemelkedő hangulata miatt érte a játékot – az élőholtas részek ugyanis a legtöbb játékos számára túl sötétek lettek – szó szerint, és átvitt értelemben is.

      2000 – Thief 2: The Metal Age
      – Talán a legkiemelkedőbb fogadtatás érte a három rész közül: sikerült az első rész esszenciáját továbbvinnie, annak ellenére, hogy a látványvilág és a játékmenet is jelentősen változott. (Mondjuk képzeld el, hogy Nikola Tesla beleszületik a középkorba, és megalapít egy technofil vallási szektát…)
      – A készítők emlékeztek az előző részt ért kritikákra, és a Thief 2-ből teljesen kivették az élőholtas részeket, bár a Thief 2 Goldban lett volna egy ilyen pálya, addigra azonban sajnos szétesett a cég, mert a Thief 2 is túl sokáig volt “az árnyak között”.

      2004 – Thief: Deadly Shadows (Azért nem Thief 3, mert ez a rész kijött Xboxra is, no nem mintha ez jó érv lenne.)
      – A fogadtatás a régi rajongók oldaláról vegyes, mert a harmadik részen már érezhetők idegen hatások, habár nagyrészt az eredeti csapatot verbuválták össze az elkészítéséhez. Furcsa mód pont ez bizonyult a siker alapjának, a Deadly Shadows ugyanis eljutott azokhoz is, akik addig nem ismerték a sorozatot.
      – Bár sok helyen már érezhető az elmozdulás a kommersz irányába, vannak játékmenetbeli hibák, és a látványvilág sem feltétlenül indokolt (érdekes módon még kezdetlegesebbnek tűnik a technikai fejlettség, mint az első részben, de ezt betudhatjuk a technofil próféta ellen fellépő “ellenreformációnak”), a befejező rész (mert az utolsó videó alapján ez kétségkívül lezárás) jól sikerült. A történet összeáll, a hangulat ott van, a szinkronszínészek, a zenék még mindig az eredeti Thief atmoszféráját hordozzák.

      2007 – Assassin’s Creed
      – A Thief rajongótáborának találkozása az Assassin’s Creed-del valami olyasmi volt, mint a Resident Evil trilógia szerelmeseinek a Resident Evil 4-gyel, vagy a Left 4 Dead-del való szembesülés. Az ember azt hitte, kap valamit a régi időkből, de teljesen mást talált. A Thief és a Resident Evil trilógiák ritmusa alapvetően lassú, nyomozós (feljegyzések olvasgatása, titkok, komplex történet, stb.), jobban épít a folyamatos izgalomra és félelemre, mint az ijesztegetésre. Az akció általában minimális, és ami a Thiefben a lopakodás, az a Resident Evilben a töltényhiány – a mészárlás nem járható út, a karaktered két lábbal áll a földön, nem szuperhős, és nem is színész, hogy a kamerába pózoljon. Ezzel szemben az Assassin’s Creed és a Left 4 Dead is az akcióra és a látványosságra épít, ami persze nagyobb rétegeket szólít meg, de nem feltétlenül tesz egy nevet maradandóvá. Röviden összefoglalva: Garrett csuklyája fekete, Altaïré fehér. 😀 Ez nagyjából annyit tesz, hogy amíg a Thiefben a sötétben bújkáltál, az embereket pedig vagy kikerülted, vagy levadásztad, addig az Assassin’s Creedben futkározol, ugrálsz, és bárkit leterítesz – fényes nappal.

      2012 – Dishonored
      – Na ez volt az igazi nagy probléma. Az Assassin’s Creedről bárkinek szíve-joga dönteni, mivel a készítők sosem állították, hogy a Thiefhez hasonló játékot terveztek. Van, akinek tetszik, van, akinek nem.
      – A Dishonored viszont megpróbált a Thief örököse lenni. Egyrészt a készítői között voltak Thief-rajongók, másrészt vannak nagyon durva utalások a játékban. Az a baj ezzel, hogy a Dishonored megpróbált mindent beépíteni magába: voltak lopakodós részek, ugrálós-extrém részek, varázslatok, kütyük, zombivírus, stb. Ezeknek a többsége viszont üti egymást, a végére pedig paródiának hat az egész: abban a hitben kezdtem a játékot, hogy a királynő magas rangú testőre vagyok. Pár percen belül kiderült, hogy árulás áldozata vagyok. Aztán feltűnt, hogy remek fejvadász is vagyok. Később rájöttem, hogy dimenziók között vándorló varázsló is vagyok, majd közölték, hogy lázadóvezér is vagyok – és most a játék első 1-2 órájáról beszélünk.
      – Ha a rengeteg különböző elképzelés – melyek külön-külön akár még jól is elsülhettek volna – és a modern játékosréteg átlag életkorának folyamatos zuhanása nem is lett volna rá képes, a 2000-2010-es évekre jellemző kommersz steampunk-, szuperhős- és animemánia megpecsételte a játék sorsát. Teleportálás egy lopakodós játékban? Ugyanmár.

      2014 – “Thi4f”
      – Még mindig lehet lejjebb! A röhejes titkolózás, és a még röhejesebb projectnév után a rajongók egyre rosszabb híreket kaptak. Először kiderült, hogy a “Thi4f” reboot lesz, szóval a készítők végül is azt csinálnak a történettel és a szereplőkkel, amit akarnak. Aztán bejelentették, hogy nem kapnak szerepet a régi rendek a játékban, amik a Thief történetének, szimbolikájának magját alkották. Utána folyamatosan jöttek a nyilatkozatok:
      – “’98 már elmúlt.”
      – “Közelebb akarjuk hozni Garrettet a modern közönséghez.”
      – “Legfőképp a Skyrim és az Assassin’s Creed inspirált minket.”
      – “Garrett sokkal több akciójelenetet fog bemutatni.”
      – “Lassítások, leterítések, és focus lesz a játékban.” (Ez utóbbi egy olyan rendszer, amit ha bekapcsolunk, gyakorlatilag megmutatja, mit kell csinálnunk, milyen tárgyakkal hajthatunk végre akciókat, hol vannak a titkok, mihez épp milyen kapcsoló tartozik, stb.)
      – “Az új rész teljesen mentes lesz a fantasy- és mágikus elemektől.”
      – “Azt szeretnénk, ha tolvajként játszanál, de nem leszel rákényszerítve a tolvaj játékmenetre.”
      – “Garrett szinkronhangja már nem Stephen Russell.”

      Ezzel körülbelül azt is mondhatták volna, hogy a játéknak semmi köze nem lesz a Thiefhez, tehát a trilógia követőinek várható volt a felháborodása, ami persze hamar be is következett. Külön élmény végigolvasni 1-2 fórumot, hogy hogyan alakultak a beszélgetések a bejelentéstől a megjelenésig. A mélyebb kritikától itt két ok miatt is eltekintek: egyrészt még nem játszottam ezzel a szégyennel, másrészt az eddig látottak alapján elég lenne, ha felnagyítanám a Dishonoredről megfogalmazottakat. A játék bármelyik bemutatóvideójából elsőre kitűnik, hogy az látványvilágában borzasztóan csicsás, játékmenetében hihetetlenül hatásvadász, és profi abban, hogy az eredeti trilógiának még a nyomait se találjuk meg benne. Egy szóban: tragikomédia.

      Az ilyenek után egyébként komolyan elgondolkozom azon, hogy blogot kellene írnom. Kezdetnek az is elég lenne, ha ezt egy Thieffel foglalkozó fórumra kommenteltem volna… Grafománia?

      ’98 mellesleg tényleg a legjobb év volt, pár további név, a teljesség igénye nélkül:

      Descent: FreeSpace – The Great War
      StarCraft (+ Brood War)
      Heart of Darkness
      Metal Gear Solid
      Half-Life
      Baldur’s Gate

      Ja igen, és utólag is bocsáss meg a kommentmező inváziója miatt, Péter! 😀

      • A Thief 4-ről nem sok jót hallottam a haveroktól se, szóval inkább előrelátóan kihagyom. =) Anno volt “szerencsém” az Alone in the Dark remakehez, még 2008-ban, és ebből is valami hasonlót nézek ki.

        Ez az a tipikus forgatókönyv, amikor adott egy régi franhise, ami a saját korában jól működött, sikeres volt. Aztán előveszik X évvel később, és csinálnak hozzá egy jobb esetben is max középszerűnek nevezhető felújítást, ami úgyse fog újra befutni. Méghozzá azért nem, mert az új generációnak nem mond semmit, a régi fanok meg nem azt kapják tőle, amire vágytak.

        Egyébként ha már feljött, nálam az Assassin’s Creed, egyike azon hypeoknak, amit úgy igazán sose értettem, hogy mit eszik rajta a nép? =/ Szvsz a széria úgy a 2. rész óta érdemben nem tudott megújulni. A Brotherhood egy filler rész volt. A 3. kapott egy indiános körítést, amúgy meg az egyetlen érdemi újítás, a hajócsaták megjelenése volt, bár itt már adta magát a kérdés, hogy ez mégis mennyire illik egy orgyilkosságokra építő játékba? Szerintem semennyire. Más téma, hogy nyilván nem véletlen, hogy ezt a szálat vitték tovább a Black Flag-re, amit már maga a cím is előre jelzett.

      • RONTOM-BONTOM! Says:

        Az a baj, hogy nekem a “munkaköri ártalom” keretein belül muszáj lesz végigjátszanom, persze nincs az az Isten, amiért megvenném. 😀
        Egyébként ezzel az őrülettel kapcsolatban, hogy a Thi4fet leginkább “Skyrim és az Assassin’s Creed inspirálta”, képzeld el, milyen lenne, ha a Vampire: The Masquerade Bloodlines folytatása előtt bejelentenék, hogy az Alkonyat a példakép…

        Az Alone in the Dark szériát nem ismerem, de egyébként nagyon érdekel, csak az első része még szinte a játszhatatlanság határán van a legkoraibb “origami”-3D miatt, amikor pedig nekiállok valaminek, jó az elején kezdeni. A Resident Evil első részéhez egyébként marhajó remake-et csináltak, de az a szó legszorosabb értelmében remake, nagyon kevés lényegi eltérés van közte és a klasszikus előd között.

        A Thieffel kapcsolatban azért módosul egy kevéssé a forgatókönyv, amit leírtál, mert az a saját korában nem volt kifejezetten sikeres, sokan mondják is viccesen, hogy átok ül a sorozaton, mert minden cég, amelyik kiadott Thiefet, nem sokkal később csődbe ment. A játéksorozat tagjai általában pár év késéssel “futottak be”, mindig akkor, amikor a plusz pénz már nem menthette meg a céget.

        “Méghozzá azért nem, mert az új generációnak nem mond semmit, a régi fanok meg nem azt kapják tőle, amire vágytak.”
        Ez a lehető legpontosabb megállapítás a modern feldolgozások túlnyomó többségével kapcsolatban.

        Assassin’s Creed nekem sem jött be sosem, ugyanazt utáltam benne, mint a Prince of Persia REBOOT-okban, mert ugye annak a franchise-nak is van egy eredetije. 😀 Ez a gyűlöletes dolog pedig a színészkedés. Múltkor beszéltük barátokkal, hogy ma már nincsen olyan játék, vagy film, amiben ne lenne a főszereplő minden egyes megszólalása “epic”. A mostani főszereplők egyszerűen tökéletesek – már persze a maguk ripacs módján. Nincs az a beszólás, amire ne találnának ki frappánsabb visszaszólást, nincs az a helyzet, amiben ne őriznék meg hidegvérüket, nincs az az esemény, amelyben ne a legpózerebb pózban állnának a kamera elé…Egyszerűen nincs karakterfejlődés, már kész műmájereket raknak elénk, akik a napi rutin részeként megoldogatják az emberiség nagy problémáit. Ezt a jelenséget anno marhajól leírtad Duke Nukemmel és Calebbel kapcsolatban a DmC és Alucard ellenében. 😀

  6. Frappáns lista a játéktörténelem tán legnagyobb mellényúlásairól.
    Annyit változtatnék rajta, h a Rayman 4 helyére inkább a Worms Blastet tettem volna be, annak annyi köze se volt az előző részeihez mint Raymannek. A Carbon helyére meg a ProStreet vagy az Undercover. Ja és amit mondtál a Lego Racer 2 az lenne a bónuszom. 😀

    • A Worms Blast egy spin-off játék, szóval nem a fő csapás része, hanem egy mellékág. Egyébként nekem se tetszett, elég furán néztem rá, mikor az egyik PC Guru-s CD-ről feltettem a demot. Körülbelül 2 körig tudott lekötni.

      Ha már csalódás, akkor a 3D-s részeket hoznám fel.

  7. A Resi 5 szerintem nem lett rossz, de már véleményeztem a Revelations-ös posztban. Ami igazán egy kalap szar az a hatodik rész na meg persze az Operation Racoon City. A Dishonored-ról meg csak jót tudok mondani, hamarosan kint lesz az ismertető. A Red Alert 3-mat mindenképpen kipróbálom mert kíváncsi vagyok rá. A Forevert próbáltam, eddig nagyon béna. A TDR 2000 meg hát…. igazad van sajna. 😀 Talán az új rész hozza majd a feelinget.

  8. Mr. Stone Cold Says:

    Annyi hulladék játék van a játékiparba, főleg az újak, hogy az nem igaz, és akkor olyan csodálatos játékot belerakni, mint a Dishonored? Ez valami hatalmas vicc akar lenni remélem. Megértem, hogy a Carbon csalódás, de legnagyobb? VICC! Mp3 szintén közel sem legnagyobb csalódás. Mafia 2 sem lett annyira borzalmas. A mai legnagyobb, leghíresebb és legnagyobb hulladék játékok, mint a BF vagy CoD meg sehol… Ne röhögtess ember. Inkább ébredj fel…

    • Úgy látom a következő rész elkerülte a figyelmed: “a listán szereplő játékok, nem mindegyike okvetlenül rossz, vagy sorolnám a legrosszabbak közé. Itt pusztán azokról lesz szó, amikben én valamiért, valamilyen okból kifolyólag csalódtam.”

      Az hogy később esetleg még gyengébb részek is kijöttek, ugyanazon a franchiseon belül, édes mindegy, ha előtte már csalódtam egy kevésbé gyengébb részben.

      Mondjuk nem mint hogy ha túl sok érvet hoztál volna fel, az általad kifogásolt címek mellett.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: