Unreal II: The Awakening – Bolygóközi kincsvadászat

Unreal_2_cover

Akik az elmúlt 10 év során, akárcsak minimálisan is érdeklődést mutattak az FPS műfaj, multiplayer része iránt, azok bizonyára találkozhattak már az Unreal franchise, valamelyik epizódjával.

Sokan, jellemzően a ’99-es Unreal Tournamentel, vagy annak 2003, 2004-es kiadásával találkoztak először. Jómagam azonban, azok közé tartozom, akiknek annak idején, még volt szerencséjük az első részhez, mely simán csak Unreal címen futott.

Az Epic Games, és a Digital Extremes gondozásában készült játék, hírnevét nem hiába szerezte, hisz az akkor igen erős FPS felhozatalban, képes volt felvenni a versenyt, a Quake 2-vel szemben. Korához képest remek grafikájával, hatalmas tereivel, fejlett AI-val, változatos fegyverarzenállal, misztikus sci-fi világával, és nem utolsó sorban, nagyszerű multiplayerrel vívta ki, mind a játékosok, mind a szakma elismerését.

Nem véletlen, hogy az alig egy évvel később kiadott Unreal Tournament-re a franchise, kifejezetten a multiplayerre lett kiélezve, ezzel újfent sikeresen kihívva, a rivális id, Quake 3-ját.

2003-ban, az Unreal Tournament 2003 és 2004 megjelenése között aztán, az eredeti Unreal kiegészítőjét készítő Legend Entertainment jóvoltából, az alapjáték is kapott végül egy számozott folytatást, The Awakening alcímen, mely ezúttal, a singleplayer részre kívánt koncentrálni.

A történet

Amit érdemes, mindjárt az elején leszögezni, hogy az Unreal 2 története, nem egyenes ági folytatása az elődnek. A játék elejét leszámítva, később teljesen új helyszínekkel, ellenfelekkel, és ötletekkel fogunk találkozni.

A játékban John Dalton, ex-tengerészgyalogost alakítjuk, akit visszahívtak egy nagyon fontos küldetés apropóján, amit ha nem is örömtől repdesve, de végül elfogadunk. Feladatunk innentől kezdve az lesz, hogy a galaxis, különböző bolygóira ellátogatva, begyűjtsünk 7 misztikus relikviát, melyek együtt egy nagyhatalmú fegyvert alkotnak.

Unreal_2_01

Minden küldetés előtt, hajónkon az Atlantison kezdünk, ahol 3 hű társunk lesz a segítségünkre. Aida, a formás első tiszt, aki az eligazításokat tartja nekünk, információt ad a küldetéseink helyszínéről, a terep jellegzetességeiről, és a fontosabb célpontokról. Mindezt látványos holotérképeken bemutatva.

Unreal_2_02

Szintén a segítségünkre lesz Isaak, a hajó mérnöke és fegyverspecialistája, aki nem csak a küldetéseink során begyűjtött mordályokat képes feljavítani, de hasznos információkkal is képes róluk szolgálni, hogy melyiknél, mire érdemes figyelni, illetve mi ellen érdemes bevetni.

Unreal_2_03

Végül pedig ott lesz Ne’Bun, az alacsony, rekedtes hangú, különös felépítésű idegen, a hajó pilótája. Jelentősebb szerepe, neki ugyan nincs, ám mivel nem sok mindent tud az ereklyéért folyó viszályról, és a szembenálló felekről, így rajta keresztül, főhősünk bővebb háttér információkat oszthat meg velünk. Emellett pedig ő a játék egyik humorforrása.

Unreal_2_04


Játékmenet

Kalandjaink során, rengeteg változatos helyszínre ellátogathatunk majd, a baljós dzsungel bolygótól kezdve, a gázóriás mellett keringő, fagyos, hófödte holdon át (amit ironikus módon Hell-nek neveznek), egészen a kietlen sivatagosig.

Unreal_2_05

Személyes kedvencem, mégis az Acheron volt, mely lényegében egy hatalmas, élő entitás.

Unreal_2_06

Maguk a helyszínek egyébként remekül kidolgozottak, melyek az akciót nagyszerűen keverik, a szakaszosan feltűnő ügyességi és puzzle elemekkel.

Unreal_2_07

Valamint az újdonságként megjelenő, úgynevezett “tartsd a frontot” részekkel, amikor energia kerítések, és különféle automata lövegek segítségével kell, egy adott területet bevédenünk, az egyre erősebb hullámokban támadó ellenfelektől.

Unreal_2_08

Az Unreal játékokra jellemző módon, a fegyverarzenálra, most se lehet panasz. Minden egyes mordály, teljesen eltérő tulajdonságokkal rendelkezik, és mindnek van, valamilyen másodlagos funkciója. Minden harci helyzethez, megtalálhatjuk a legmegfelelőbbet, így egyik fegyver se válik univerzálissá, vagy épp érződik feleslegesnek. Az alapnak számító, leginkább az AvP játékok pulse gunjára emlékeztető gépfegyver például, nagyszerű középtávra, nem, vagy csak gyengén páncélozott ellenfelekkel szemben. A sörétes puska ellenben, a közelmerészkedők számára okozhat kellemetlen meglepetéseket. A mesterlövészpuska kiváló a távoli, keményebb ellenfelek gyors és biztonságos likvidálására, még a lángszórónál, nem létezik jobb tömegoszlató. A gránátvető pedig, az egész játék, legsokoldalúbb fegyvere. Hála az egy gombnyomásra variálható, különféle tölteteknek.

Az ellenfelek mesterséges intelligenciája ugyan nem nevezhető kiemelkedőnek, mégsem érdemes őket alábecsülni, ugyanis ha kicsit nem figyelünk oda, pillanatok alatt bedarálhatnak minket, még normál fokozaton játszva is.

Grafikailag az Unreal 2, valami elképesztően jól nézett ki, mikor kijött. Kora legszebb játékai közé tartozott, mely gyönyörű, magas felbontású textúrákat, fejlett pixel shadert, és rengeteg bump mappinget használt (különösen a páncélokon). Az engine hatalmas, egybefüggő területeket volt képes kezelni, mindenféle töltőképernyő nélkül. Emellett külön ki kell még emelnem, a páncélban történő mozgás megvalósítását, az ugyanis valami remekre sikerült. Szinte érezni lépteink súlyát, vagy ahogy a hidraulika rásegít, hogy ezáltal nagyobbat tudjunk ugrani.

Természetesen, ennek a látványorgiának, meg volt ám az ára is. A játéknak bizony kellett az erős vas, különösen, ha valaki jobb grafikai beállításokon akarta játszani, és bekapcsolta az él simítást, textúra szűrést. Ráadásul a játék, még szerényebb grafikai beállítások mellett is, viszonylag hosszú töltési idővel operált.

A negatívumokról szólva, az Unreal 2-nek, igazából két nagy problémája van, és ez a kettő sajnos, összefügg egymással. Az egyik a hossz, a másik a tartalom. A játék ugyanis rövid, hiába a 13 küldetés, és a hatalmas méretű pályák, ha azokon fél óra, 45 perc alatt, végig lehet rohanni. Így az egész, maximum 8 óra alatt kijátszható, gyakorlott játékosok azonban, ennél hamarabb, akár 6 óra alatt is végigvihetik. Épp ezért, nem igazán marad idő arra se, hogy a játékos elmerüljön ebben a sci-fi világban, úgy mint egy Halo, vagy egy Hal-Life esetében.


Konklúzió

Összefoglalva, az Unreal 2 egy látványos, akció dús, igényesen kidolgozott FPS, remek aláfestő zenékkel, változatos pályákkal, és fegyverarzenállal. Ám mint folytatás, rövidsége okán, nem ér fel az első részhez. 7/10

Advertisements

8 hozzászólás to “Unreal II: The Awakening – Bolygóközi kincsvadászat”

  1. cheatergs Says:

    Az én emlékezetemben egy vackor nagy csalódás volt felejtős játékmenettel (search&destroy); unott hangú, gyászos sztorival, érdektelen karikkal és ritka ocsmány, elnagyolt, stílusmentes graffal. A cím mögötti szám ideális az osztályzásához.

  2. Igazából máig nem értem, mi baja van sokaknak ezzel a folytatással? Én anno játszottam az első résszel, és szerintem ez attól, mint FPS, semmiben se rosszabb. Mint folytatással is csak annyi a bajom, hogy az elődhöz képest, jóval rövidebb.

    A grafikára azt mondani, hogy “ritka ocsmány”, pedig elég érdekes. Mikor épp hogy az év egyik legszebb játéka volt, anno. =/

    • cheatergs Says:

      Nem toltam az elődjét, ezért, mint FPS-t néztem. Ahhoz képest rendesen leszerepelt nálam.
      A grafika volt az első, amin megütköztem, hogy ezt a bénán effektelt, mosott textúrás pixelhalmazt bárki szépnek mondja (nem a VGA volt az oka, mert FX-en toltam). Már az újságok képeiről furán festett (persze azok is tolták a kötelező rizsát), aztán magam is meggyőződtem róla, hogy tényleg ronda.

      Nem bűnrossz az U2, az igaz, de színtelen-szagtalan kötelező meló, amit játszani sincs kedve az embernek, annyira nem tartja fenn az érdeklődést se külcsínben, se belbecsben.
      Rég volt, nem is akarok rá többet emlékezni.

      • Az Unreal 2 spec ugyanazzal a látványvilággal operált, mint az UT 2003. Szóval még mindig nem értem, mitől lenne ez csúnya? =/ Semmivel se nyújtott rosszabb látványt, mint bármelyik másik felső kategóriás FPS akkoriban.

  3. Az Unreal, különösen az UT, az a játék ami papíron mindig tetszett, de tudom, hogy soha nem tudnék belejönni. Mondjuk alapból nem kedvelem az FPS-eket, ez is belesegít a dologba.

    Én is meglepődtem, hogy ennek egy jó 7/10 – et adtál, az Unreal 2-t annak idején a híres csalódásokkal emlegették egy lapon pl: Deus Ex 2, Daikatana, Galactic Battlegrounds, Force Commander, stb.

    • Ha multis FPS, nekem az UT, és főleg annak a 2004-es verziója tetszettek talán a legjobban. Sanszosan azért, mert abban tudtam a leginkább. =)

      A csalódás részre reagálva, igen, ez az egyik olyan cím, ami kapcsán sohase értettem, hogy mégis mi baja volt egyeseknek a 2-vel, már azon túl, hogy rövid? Hisz ugyanúgy egy pörgős, látványos FPS volt ez is, mint amilyen annak idején, az első rész volt.

      A másik, aminél szintén nem értettem egyesek szájhúzását, az az AvP 2, ami szerintem még spec jobb is lett, mint az 1. Különösen azért, mert végre rendesen végigjárhattuk, az Alien életciklusokat.

      Vagy említhetném akár a Quake 4-et is, ami körül megint ment a hiszti, hogy “mert nem olyan mint az 1!” Miközben ez amúgy egy elég nagy faszság annak tekintetében, hogy a Quake első 3 részének se volt már sok köze egymáshoz, a közös címen, és az enginen kívül.

      Persze lehet csak én vagyok túl jóindulatú, mert én még a DNF-et se könyveltem el, kifejezetten csalódásnak. =)

    • cheatergs Says:

      AVP1-gyel sose játszottam, de a 2 bejött, bár azért lett volna mit javítani rajta.

      A csalódásoknál én a Doom3-at nem értem, miért szidják sokan. A 2-höz nem sok köze volt, de hogyan lehetett volna tizenkét év távlatából? Ráadásul sokak szerint a 2-es horror volt, ami vsz sehol nem áll arra a gammára. Persze élveztem a 2-t, de közel ugyanannyira a 3-ast is (amikor a mancubus elkezdett hörögni, az ott volt rendesen). Az AVP-nél a 2010-es verzió lett harmatos.

      A Q4-ből az átütő erőt hiányoltam, de különösebb bajom nem akadt vele. Volt egy-két hangulatos pályája, pölö amikor bázis elfoglalása után elküldenek, majd visszatérve mindenki felkocolva; vagy a Harvester megjelenése az alagútban, de a sztori elég erőltetett lett.

      A DNF-et meg a mai napig nem próbáltam ki.

      • A Doom 3-nál én se értem a dolgot, mert oké, volt a játéknak néhány zavaró hülyesége, mint például hogy a zseblámpát, nem lehetett a fegyverhez csatlakoztatni, így vagy világítottál, vagy lőttél. Viszont ezektől eltekintve, egy korrekt horror FPS volt, még ha egy idő után, kiszámíthatóvá is vált.

        Ha már csalódások, akkor én a Mafia 2-t, a Dragon Age 2-t, a Carmageddon TDR 2000-t, meg hasonlókat tudnék felemlegetni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: