Naposcsibe, magyar cégnél

magyar_csibe

Tudom, régóta ígérgetek már egy személyes hangvételű bejegyzést a munkahelyről, ahol dolgozok, és bár lennének is érdekes, vicces storyk, melyeket szívesen megosztanék, most mégsem erről fogok írni, annak ellenére, hogy a mostani bejegyzés, a munkáról fog szólni.

Ahhoz hogy megértsük, miért is kevertem én magam ilyen helyzetbe, kicsit messzebb kell kezdenünk. Egészen pontosan idei év januárjának végére kell visszamenni, mikor is munkatársam, akivel eddig váltásban dolgoztunk, felmondott, a tulaj pedig nem akart új alkalmazottat felvenni, aminek következtében az én műszakom is borult. Így most a megszokott 2 helyett, 5-kor végzek, aminek előnye az, hogy tovább alhatok, cserébe viszont így mire hazaérek és végzek mindennel, már 6 óra fele jár az idő, és ilyenkor már a francnak sincs kedve semmihez. (Többek között, ezért is csappant meg mostanában a postok száma.)

Ezért hát egyre gyakrabban merült fel bennem a váltás gondolata, amit nemsokára tettek is követtek. Elkezdtem böngészni az álláshirdetések között, mire megakadt a szemem egy meglehetősen cifra nevű, logisztikai koordinátor álláson, melyet az egyik helyi cég hirdetett, egész kellemes fizetéssel, és feladatkörrel (adatrendezés, karbantartás, megrendelések kezelése, stb.)

Jelentkeztem rá, és nem is kellett sokat várnom, alig egy héttel később, már be is hívtak interjúra. Egy kedves, bajszos, öreg fickó fogadott, akivel kellemesen elbeszélgettünk, majd megegyeztünk abban, hogy tartunk egy próba napot, aztán utána majd meglátjuk, mi lesz.

Az ominózus nap, múlt hét szerdára esett, amire természetesen szabadságot vettem ki. Bementem a céghez (amit most inkább nem neveznék nevén), mire átirányítottak engem a helyi kisfőnökhöz, azaz a művezető úrhoz. Az alacsony, kopaszodó, kövérkés figura leültetett, eldicsekedett azzal, hogy itt bizony minden, 100% magyar, beleértve őt is, dicsérte áldott kormányunk munkáját, aminek én ugyan örültem, mert addig is legalább telt az idő, amit viszont nem sejtettem, hogy ez a “minden magyar” dolog, bizony mennyire komolyan értendő, a kifejezés nem jó értelmében.

Kezdődött úgy az egész, hogy közölték velem, a meghirdetett munkakör helyett, bár ugyanazon a területen, de egy (enyhén szólva) másabb munkakörben fogok dolgozni, ami még hagyján, mert a java csak ez után jött. Kiderült, hogy a termelőrészlegbe, azon belül is a raktárba fognak elhelyezni, viszont az előírt, kötelező védőfelszerelést (munkásruha, munkáscipő, stb.) a cég majd csak 3 hónap után fogja biztosítani, addig oldjam meg a dolgot önköltségen. A kezdő fizetésemet 700 Ft-os órabérben kapom, ami szintén 3 hónap után fog majd emelkedni, és az után leszek jogosult Erzsébet utalványra, SZÉP kártyára, és a többi juttatásra.

Hideg fejjel belegondolva, nyilván ez volt az a pont, ahol ha van egy csöpp eszem, felállok, udvariasan megköszönöm a dolgot, majd elegánsan távozok, én hülye azonban rábólintottam az ajánlatra. A fickó körbevezetett, pontosabban inkább körberohant velem az üzemen, majd lepasszolt újdonsült munkatársamnak, a fiatal 30-as, lófarkas rocker arcnak, Gézának, akivel ugyan hamar megtaláltam a közös hangot, de az öröm nem tartott sokáig, mivel hamar rá kellett jönnöm, hogy engem, lényegében pakernek vettek fel ide.

Pakolhattam hát a 3 rétegű, 2×1 méteres kartonlapokat a raklapra, majd amikor lett olyan 2 méteres a rakás, mehetett a raktár megfelelő részére, mindez átlagosan 6-os szorzóval számolva, per helység. Persze mivel a gyár egyes területei, nem egységesen voltak fűtöttek és fűtetlenek, így az egyik helyen pulcsiban is izzadtam, még a másik helyen kabátban is fáztam, plusz ezt még szorozzuk fel a szokásos porral és mocsokkal, ergo el lehet képzelni, hogy néztem ki a nap végére, kb. mint a disznó, aki egész nap a dagonyában hempergett. (Ment is a full set a mosásba, én meg a zuhanyba egy hajmosásos-fürdéses programra, miután hazaértem.)

Délig ment a pakolás, aztán jött az ebédszünet félórája, aminél még szerencse volt, hogy előrelátóan csomagoltam kaját, mert “100% magyar” hely lévén itt se menza, se büfé nincs, de még szódavizet sem kap az ember ingyen. Szépen kicsomagoltam a klasszikus párizsis zsömle plusz ice tea csomagomat, majd épp hozzáláttam volna, mire úgy az első szendvics felénél, egyszer csak megszólított egy hölgy mögöttem. Tudjátok abból a fajtából, aki az 50 felé haladás jeleit, úgy próbálja 30 felé redukálni, hogy az évek előrehaladtával egyenes arányban növeli a smink mennyiségét, a hajfesték élénkségét, és a kiegészítők számát, amivel végül fordított hatást ér el.

Persze mint minden hasonló cégnél, a szokásos irodista vs. munkás ellentét klasszikus válfaja, azaz “a te lenézel, én meg leszarlak” esete itt is fennállt, már az első pillanattól kezdve, ám a hölgy sajnos ezen belül is azt a kategóriát erősítette, aki azt hiszi, hogy ő mindenkinél-mindent jobban tud, és ezért joga van úgymond bárkinek beszólni, ha neki úgy tetszik. (Én csak hárpia-papagájnak hívom az ilyeneket.)

Tehát megszólított, és nagyjából a következő beszélgetés zajlott le köztünk:

– Te miért ide ültél? Nem tudtad hogy ez a hely már foglalt?!
– Elnézést, de le szeretne ülni?
– Nem ülök le, én csak reggel szoktam itt ülni, de ez az én helyem, és nem szeretem ha más ide ül.
– Akkor átüljek ide? (Mutattam rá a tőlem balra lévő helyre.)
– Oda se üljél, mert az meg a Györgyi helye, üljél át oda, arra a részre! (Mutogatott nekem az ebédlő átellenes pontjára.)
– Elnézést, de ha most ön úgy se akar itt enni, akkor nem mindegy hogy hol ülök?
– Nem mert ez itt a mi helyünk, mi szoktunk itt ülni! Azt hittem világosan beszéltem az előbb!
– Oké, tudja mit? Holnap majd hozok be magának ilyen Micimackós vinyettákat, aztán majd felcímkézheti, hogy ki-hol ül, mint az óvodában.

Na most azon túl, hogy ezen mondatom után, sikerült örök barátságot kötnöm a banyával, az előttem lévő sorban, velem szemben ülő, nagydarab, bajszos, kellemesen tepertőző fickó, ezen úgy elkezdett röhögni, mint Mutley a Wacky Racesben, amin meg én kezdtem el röhögni, szóval legalább a hangulat megvolt. =)

Ebéd után folytatódott a pakolás, mialatt Gézától, sikerült megtudakolnom, hogy az elmúlt három hónap alatt, három embert próbáltak be eddig, az elődöm egy hétig bírta, még az ő előtte lévő, egy nap után otthagyta. Hogy Géza szavajárását idézzem, “jönnek-mennek itt a naposcsibék”. Például 2 nappal előtte, a vágógéphez vettek fel egy rasztás srácot, aki szintén egy napig húzta.

Később olyan 2 óra körül aztán, egyszer csak megjelent a kis főnök, és közölte velem, hogy nekem majd nem csak Gézának kell ám segíteni, hanem ha nincs épp semmi anyag, akkor le kell mennem a hulladékrészlegbe, a préshez, a Misinek segíteni. Gondolhatjátok, mennyire örültem a hírnek, pláne miután szembesültem vele, hogy Misi az a fajta, bundesliga frizurás, suttyó, fradista panel proli, akin ugyan lehet nevetni (vele már annál ritkábban), ám ha nem egyedül van, szereti a munkának a rövidebb és könnyebb részét megfogni, sőt ha teheti, inkább elnézi, ahogy más dolgozik helyette. (Pláne, ha új srácról van szó.)

Apró öröm volt az ürömben, hogy legalább összezúzhattam dolgokat, még ha azok csak selejtes kartondobozok is voltak. Cserébe hamar rá kellett jönnöm, hogy magyar cégről lévén szó, jó magyar szokás szerint, ha valami nem működik jól, akkor nem az a megoldás, hogy azt megjavítják, hanem inkább úgy hagyják, amíg nem kell feltétlenül hozzányúlni. Jelen esetben, ez itt annyit tett, hogy a gépben el van törve a fűzőfej, így alternatívaként, ilyenkor le kell állítani a gépet, felnyitni az oldalát, bemászni, majd a sötétben és a mocsokban, egy elnyűtt harapófogó, és egy valamivel jobb állapotban lévő csipesz segítségével, kézzel el kell vágni 8 drótot, majd azokat egyesével összefűzni.

Eme nemes feladat pedig ki másra juthatott volna, ha nem az új srácra, amit Misi barátom még tetőzött egy “Sohase szoktam takarítani!” megjegyzéssel, amit ő ugyan viccnek szánt, de nekem ezen csak kívül sikerült mosolyognom, még belül elküldtem, a legközelebbi hozzátartozójához.

Szerencsére csak 1 órát kellett ott eltöltenem, de az alatt sikerült dupláznom, a rám rakódott kosz mennyiségét. Mindez azonban már apróság volt, akkor kezdtem csak igazán örülni, mikor megtudtam, hogy nem csak sikeresen elpazaroltam egy szabadságot, de kvázi kommunista műszakban dolgoztam, azaz én ezért, egy fillért se fogok kapni.

A reakcióról szólva, egy klasszikust tudnék csak idézni, ha finoman szeretnék fogalmazni. =)

A tanulság? Rájöttem, hogy inkább jobb ha megbecsülöm azt, amim van, mert az ehhez képest, úri munka. =)

Reklámok

33 hozzászólás to “Naposcsibe, magyar cégnél”

  1. Ez a maga módján szomorú bejegyzés. Hogy az emberek milyen mocsok munkára kényszerülnek a túlélésért. S alig találnak tisztességes munkahelyet ebben az egyre élhetetlenebb országban

    Én 13. hónapja vagyok könyvtáros pedagógus a szétomló állami (poroszos) iskolarendszerben. Ahol a besúgók jelentik a kisebbik problémát.

    • Amikor csinálni kellett, én se találtam a dolgot viccesnek, de így utólag szerintem nem lehet máshogy hozzáállni ehhez, mint humorral. Végül is nekem kellett volna okosabbnak lennem, plusz örülhetek, hogy a melóm még megvan.

      Ergo, nem vesztettem velem semmit, leszámítva egy szabadnapot.

    • Pacsi kolléga, csak én simán informatikus könyvtáros vagyok. 😀

  2. Hát ezt a bejegyzést olvasva most tényleg sajnállak, hogy egy ilyen mocsok helyre elpazaroltál ennyi időt. Én az ilyen helyekre be se teszem a lábam, egyszer jelentkeztem egy ilyen tyúkfarmos állásra de amint megláttam a helyet léptem is onnan. Aztán bekerültem az egyik itteni ilyen autóalkatrészgyárba ahol már kb az 1. héten beszóltam az egyik kisfőnöknek és ennek eredményeképp kövi héten ki is raktak de nem is bántam.Mondjuk szerencsém volt mert rögtön utána jelentkeztem is egy másik ilyen gyáras hírdetésre ahova egyből fel is vettek és már lassan 4 éve hogy ott vagyok pedig azóta volt 2 nagyobb kirúgási hullám. Csak hát ott meg a szereldések faszkalapok mert nem elég, hogy kinézik az ember szájából a kaját de emellett folyton pattognak mindenért de amikor tőlük több embert küldtek el mint tőlünk úgy álltak bosszút, hogy még a jó anyagot is visszaküldték. Szerencsére a vezetőjük egész jó fej és amikor odajött hozzám megmondtam neki, hogyha ennyire unatkoznak akkor nézzenek Trónok Harcát vagy Amerikai Horror Sztori-t az okostelefonjaikon. Le is álltak a pattogással de azóta is megy a harc közöttünk.

    Azon a beszélgetésen meg marhajót röhögtem de komolyan ennyire IQ fighter embereket is ritkán látni 😀 Ezek után ott maradtál vagy nem?

  3. Uhh, “nem rossz” hely, bírom az ilyet… Én most a Tan Kapuja Buddhista Főiskola könyvtárába jelentkeztem nemrég az Országgyűlési mellé, de most azt kívánom, hogy hadd menjek a Parlamentbe… Költöznek, átszerveznek, tiszta káosz a buddhista szakkönyvtár, egy csomó cucc fel sincs vagy rosszul van feldolgozva, katalogizálva. Na meg a dolog, hogy semmi átírási táblázat, diákot vagy tanárt kell fognunk azért, hogy mondjunk egy szanszkrit vagy tibeti könyvet. Nem, azt a helyet nem akarom.

    • Amikor a Tan Kapuja Buddhista Főiskola régen egy alternatív helynek számított, egy amolyan poszthippi kommunának. Már több éve ott dolgozik egy jó ismerősöm, talán ismered: Farkas Attila Márton. 🙂 A főiskola csigalassú összeomlásáról tudok.

      Én jelenleg eljutottam arra a szintre, hogy kijelentem: a magyar iskolarendszerben dolgozni szar. 13. hónap alatt annyi keserű tapasztalattal felszívtam magam, hogy könyvet írhatnék róla. Kiábrándulás, undor, harag. Könyvtárosként amúgy szívesebben dolgoznék egy egy sima könyvtárban, egy jól működő brigád tagjaként (teszem azt a Szabó Ervin Könyvtár egyik fiókkönyvtárában), mint iskolában. Az iskolai könyvtáros egy megalázó pozíció, számomra. Különösen a kedvencem az, amikor egy-egy tanárkollégám burkoltan vagy nyíltan közli velem, hogy könnyen vagyok, mert nekem semmit sem kell dolgoznom. Egyszer lehet, hogy lesz egy poszt a blogomon a magyar iskolarendszerben való negatív tapasztalataimról. Mindenesetre senkinek sem ajánlom…iskolarendszerben dolgozni szar. 13. hónap alatt annyi keserű tapasztalattal felszívtam magam, hogy könyvet írhatnék róla. Kiábrándulás, undor, harag. Könyvtárosként amúgy szívesebben dolgoznék egy egy sima könyvtárban, egy jól működő brigád tagjaként (teszem azt a Szabó Ervin Könyvtár egyik fiókkönyvtárában), mint iskolában. Az iskolai könyvtáros egy megalázó pozíció, számomra. Különösen a kedvencem az, amikor egy-egy tanárkollégám burkoltan vagy nyíltan közli velem, hogy könnyen vagyok, mert nekem semmit sem kell dolgoznom. Egyszer lehet, hogy lesz egy poszt a blogomon a magyar iskolarendszerben való negatív tapasztalataimról. Mindenesetre senkinek sem ajánlom…

      • Még csak jelentkeztem, így nem ismerek senkit onnan, legfeljebb pár olyat, aki ott tanult.

        “a magyar iskolarendszerben dolgozni szar”
        Maga az iskolarendszer is valamilyen mértékben el van cseszve. Amúgy én most egy alapfokú művészeti iskolában dolgozom, ahol megbecsülnek, mert a kaotikus kottatárat noha az elődöm rendezte, a feldolgozása és az ő elődjének balfék adminisztrációja és leltározása (az nem volt kellően szakképzett, nem egy leltári szám van duplikálva vagy többszörösen, de a korábbi “leltárkönyv” sem számozással kezd, hanem egy címsorrendes katalógus) már rám maradt, ahogy a kölcsönzési rendszer megreformálása is. Azt nem mondom, hogy a nulláról indítok, de bőven van dolgom egyelőre, heti 20 órában. Hogy később mi lesz, még nem tudom.

      • Bocs, hogy ide bepofátlankodok (első hozzászólásom Péter blogján, yee!), de azért ez durva, milyen kicsi a világ. TKBF-re járok és FAM az egyik olyan tanár, akivel jóban vagyok. (Ezt most értsétek úgy, hogy nem csak a szokásos sulis dolgokról dumálok vele.)

  4. Igazi magyarosan sírva vigadós történet ez, hiszen jókat vigyorogtam a megpróbáltatásaid megfogalmazásán ugyanakkor az egészet körbejárja az a keserűség, hogy bizony ilyen retek munkahelyekkel van tele az ország, ahol a munkát nemcsak a jellege, hanem az emberek is pokolivá teszik. Én csak reménykedni tudok, hogy valami normális melóhelyet fogok kapni, empátiával és normalitással rendelkező kollégákkal. De erre nem tennék fel nagy összeget.

    • Sajnos tényleg sok van az ilyen helyekből. Manapság nehéz jó melóhelyet találni, pláne olyat, ahol meg is lehet maradni, és nem az van, hogy fél-egy év után elküldenek.

  5. Az elbeszélés már-már tárca-szerűen csattanós. 🙂 Kár, hogy ez a magyar valóság… Irodistákról nekem is van élményem. Épp most jött ide hozzám reci pulthoz a csóka, hogy miért van kerékbilincs a porshce-je kerekén? Mondom kérdezze meg a karbantartókat, ők intézték a bilincseltetést (konkrétan gyerek beállt előzetes egyeztetés nélkül a mélygarázs egyik fenntartott parkolójába és egész nap nem adott életjelet magáról). Most meg itt rí nekem, hogy nem tud holnap síelni menni. Áldom az eszét az ilyen drágaságoknak. De legalább nem hőbörgött.

    • Recepciós vagy egy szállodában? 🙂
      Én négy hónapot dolgoztam recepción a vendéglátásban. Nekem elég is volt. A vendéglátás nem az én világom.

    • Ne is mond, az ilyen kretén emberekről, oldalakat tudnék írni én is. =) Sajnos én az ilyenektől nem tudok szabadulni, előző munkahelyemen a kretén megrendelők, most meg a kretén vásárlók akasztanak ki.

      • Nálam néhány kretén tanár (szerencsére több a normális), kretén diákok (van belőlük bőven), kretén igazgató. Elvagyok. 🙂

        Besúgókkal már volt dolgod? Az ilyen sztorik is érdekelnének.

        A magyar iskolarendszer hemzseg tőlük. Én eddig három iskolában fordultam meg, és mindháromban találkoztam egy-egy példánnyal. Volt egy, egy kis hölgy, aki odasétált hozzám és a kollégámhoz, s eldicsekedett azzal, hogyan baszott ki a kollégájával, meg hogy ő is hozzájárult, hogy kirúgták a munkahelyéről.

      • Besúgókkal még szerencsére nem. Az előző munkahelyemen, nagyon jó kis közösség volt, a mostaniban meg jórészt egyedül vagyok, de a többi ember se olyan, akivel valamilyen szinten, kapcsolatban vagyok.

  6. Uh, részvétem Péter! Ez most olyan igazán jó, magyaros bejegyzés lett! 😀
    Azt hallottad h állítólag lesz új Wacky Races?

  7. “dicsérte áldott kormányunk munkáját”

    Én itt kezdtem volna először aggódni… 😀

    “viszont az előírt, kötelező védőfelszerelést (munkásruha, munkáscipő, stb.) a cég majd csak 3 hónap után fogja biztosítani, addig oldjam meg a dolgot önköltségen. A kezdő fizetésemet 700 Ft-os órabérben kapom, ami szintén 3 hónap után fog majd emelkedni, és az után leszek jogosult Erzsébet utalványra, SZÉP kártyára, és a többi juttatásra.”

    Hmm, milyen “különös”, hogy ez a három hónapos bűvös határidő kapásból így kétszer is előjött egymás után és tök véletlenül pont akkor szokott lejárni a próbaidő is, aztán az erre “beállt” munkáltatók rendszerint közvetlenül ezelőtt rúgják ki a dolgozókat… Persze ez biztos véletlen volt, a jóember sosem tenne ilyet… 😀 XDDD (Az más kérdés, hogy itt már a próbaidős három hónapot lehúzni is kész achievement lenne. Legalábbis ha itt naponta ez megy, amit leírtál, a legkeményebb S&M fan is ordítva menekülne pár napon belül.)

    “Hideg fejjel belegondolva, nyilván ez volt az a pont, ahol ha van egy csöpp eszem, felállok, udvariasan megköszönöm a dolgot, majd elegánsan távozok, én hülye azonban rábólintottam az ajánlatra.”

    A legelső napot én már csak kíváncsiságból is végigvittem volna hozzád hasonlóan, az más kérdés, hogy úgy dél körül már elég szilárd elhatározás született volna bennem afelől, hogy én ide holnap már nem fogok bejönni.

    “Délig ment a pakolás, aztán jött az ebédszünet félórája, aminél még szerencse volt, hogy előrelátóan csomagoltam kaját, mert “100% magyar” hely lévén itt se menza, se büfé nincs, de még szódavizet sem kap az ember ingyen.”

    Ahogy írtam, nekem így dél körül kezdett volna tele lenni velük a tököm, mert az étel/ital nálam “szent”. XD

    “Oda se üljél, mert az meg a Györgyi helye”

    Ó b+… Ilyen “megjelölöm a területem” faszkodást utoljára talán középsulis csajoktól láttam, 20 éven felül meg már csak a nagyon “picsás” egyének nem tudják ezt elengedni, de látom “Mancika” remekelt ebben a kategóriában… Nem is csodálom, hogy neked is kapásból az óvodás megoldás villant be erről, mert hasonló a szint. XD

    “nagydarab, bajszos, kellemesen tepertőző fickó, ezen úgy elkezdett röhögni, mint Mutley a Wacky Racesben, amin meg én kezdtem el röhögni, szóval legalább a hangulat megvolt. =)”

    XDDDDDDDDDDDD

    “Jelen esetben, ez itt annyit tett, hogy a gépben el van törve a fűzőfej, így alternatívaként, ilyenkor le kell állítani a gépet, felnyitni az oldalát, bemászni, majd a sötétben és a mocsokban, egy elnyűtt harapófogó, és egy valamivel jobb állapotban lévő csipesz segítségével, kézzel el kell vágni 8 drótot, majd azokat egyesével összefűzni.”

    XDDDDDDDDDDDDDDDDD Jó, ezen hangosan röhögtem. XDDD Mac Gyver live! 😀 XDDDDD

    “Eme nemes feladat pedig ki másra juthatott volna, ha nem az új srácra, amit Misi barátom még tetőzött egy “Sohase szoktam takarítani!” megjegyzéssel, amit ő ugyan viccnek szánt, de nekem ezen csak kívül sikerült mosolyognom, még belül elküldtem, a legközelebbi hozzátartozójához.”

    Hát Misinek bizony tényleg a jó anyukáját… 😀

    Na, szóval én jót szórakoztam ezen, persze elhiszem, hogy átélni már jóval kevésbé volt humoros, de szerintem ez is egyike azoknak a sztoriknak, amiken utólag már haveri körben te is jót röhögsz majd. XD

    • “Én itt kezdtem volna először aggódni” -> Én már a túlzott magyarkodását se éreztem valami jó előjelnek, szóval ez már úgymond “nem ért váratlanul”. =)

      “Hmm, milyen “különös”, hogy ez a három hónapos bűvös határidő kapásból így kétszer is előjött egymás után és tök véletlenül pont akkor szokott lejárni a próbaidő is, aztán az erre “beállt” munkáltatók rendszerint közvetlenül ezelőtt rúgják ki a dolgozókat…” -> Erre gondoltam később én is, bár mivel egy nap után otthagytam, így ez már nem sokat számított. =)

      “úgy dél körül már elég szilárd elhatározás született volna bennem afelől, hogy én ide holnap már nem fogok bejönni.” -> Bennem ez már akkor megszületett, mikor rájöttem, hogy kvázi segédmunkát kell végeznem.

      “utólag már haveri körben te is jót röhögsz majd” -> Ahogy fentebb is írtam, ehhez már nem nagyon lehet máshogy hozzáállni, mint humorral. =)

    • “dicsérte áldott kormányunk munkáját”

      A mi igazgatónk echte fideszes. Az évnyitó beszédében beleszőtte a jelenlegi pénzügyminiszter dicséretét (aki ígéretet tett, hogy felfuttatja a szakmunkás képzést). Volt, amikor előttünk dicsőítette Orbán Viktort.

      Természetesen aki nyertese a mostani rendszernek (és ez természetesen nem a munkásosztály, hanem a felső-középosztály, meg néhány “derekas” vállalkozó), az “dicséri áldott kormányunk munkáját”.

      • Nálam gimiben volt fideszes az igazgató. Ő is igyekezett, minden iskolai rendezvénybe, megemlékezésbe, belevinni a politikát, főleg az ’56-os, és a márciusi megemlékezés volt a kedvence. Utóbbinál sohase tudta megállni, hogy párhuzamot ne vonjon az előbbivel.

        Na és persze, azt is mindig, külön ki kellett emelnie, hogy neki bizony, mennyire rossz volt, amikor olyan korú volt mint mi, és neki el kellett énekelnie, a szovjet himnuszt.

        Az pedig már csak természetes, hogy Orbán könyve, ott volt az irodájában, az üveges szekrényben kitéve, a legfelső polc közepén. =D

      • Kábé hasonlóan éreztem magam az ELTE “nagy múltú diákjain, akik hősi halált haltak a háborúinkban ilyen vagy olyan módon”, amit a dékán ereget meg félévente diplomaosztón. A felénél halálosan untam, ls már a “ki nem szarja le?” érzésem volt tőle. Ja, és mindezt azért, mert “belőlünk is lehet majd egyszer listatag”. Well, fuck you too…

  8. Sajnos egyre gyakrabban olvasok olyat, hogy teljesen más munkakörben köt ki az illető, mint amiről eredetileg szólt az álláshirdetés. Úgy érzem, nekem szerencsém volt, mert tényleg azt csinálom, amit előzetesen mondtak, hogy kell.

    • Az első melóhelyemen anno, még nekem is így volt, sőt, nagyrészt a mostaninál is így van, viszont itt azért alaposan átvertek, mert amit csináltam, illetve majd csinálnom kellett volna, annak köze nem volt ahhoz, mint amit meghirdettek.

      Kb. ez most olyan, mint ha én meghívnék valakit, egy 3 fogásos ebédre, megbeszélném vele a találkozót, aztán mikor eljön, hozzávágnék egy párizsis szendvicset.

      • Ez azért van, mert ha az igazat írnák az álláshirdetésben, ergo hogy “barmokat keresünk éhbérért szart lapátolni, próbaidő végén kirúgunk”, nah arra biztos nem menne el a kutya sem.

      • Azt értem én. Bár manapság, amikor a legtöbb ember örül, ha van munkája, és épp ezért, sokan tényleg minden szart kénytelenek elvállalni, szerintem fölösleges ilyen játékokat űzni. Már csak azért is, mert akinek meg van lehetősége, az úgyis tovább fog állni, az első nap után.

        Külön érdekes ez annak fényében, hogy más cégek meg nyíltan leírják, ha segédmunkást, betanított munkást, meg hasonlókat keresnek, nehéz fizikai munkára, gépsor mellé, meg hasonló feladatokra.

        Szóval ezért rejtély számomra, hogy amikor így próbálják meg hülyére venni az embert, akkor mégis mit gondolnak? Akinek jó a kulimunka, mert mindegy neki, csak munka legyen, annak meg lehet mondani őszintén is, a többi meg úgyis ott fogja hagyni, ahogy rájön, hogy mit akarnak vele csináltatni.

        Persze nem zárom ki, hogy van olyan, akit be tudnak így palizni, de az valami ritka nagy IQ betyár lehet, ha hónapokig nem esik le neki az, hogy “bakker, engem rászedtek!”.

      • Esetleg arra mennek, hogy élőben könnyebb bepalizni az embereket, de ehhez egyáltalán el kell csalogatni őket oda.

        Elvégre te is ledolgoztál nekik egy napot, ami semmibe se került nekik, ahelyett hogy abban a percben, ahogy kiderült a turpisság, leléptél volna =P.

      • Valószínűleg én közelítem meg logikusan a dolgot, de ha nekem, van egy cégem, és azt tapasztalom, hogy nincs elég emberem anyagmozgatásra, akkor feladok egy álláshirdetést, hogy ilyen feladatra keresnék embereket.

        Így az álláskereső is tudni fogja, mire jelentkezik, mert ha egy melónál, feltétel a számítógépes ismeret, és a feladatoknál ott van, hogy adatrögzítés, stb, arra a 8 osztályt végzett, pont nem fog jelentkezni. Pedig ő anyagmozgatónak, kiváló lenne, és sanszosan ilyen melókat is keres.

        Egy olyan cég, ahol ha nem is milliók, de több százezer forintok mozognak naponta, nem értem, mit nyerhet azzal, ha egy területre, 3 hónap alatt, felvesz 3 embert, amiből 2, egy nap után otthagyja?

        Csak mert ha nyert ezen az egészen valaki, valamit, az szerencsétlen kollégám volt, akinek egy napig volt segítsége, és nem 3 ember munkáját kellett elvégeznie.

        Szóval azt értem, hogy be akarják palizni az embert, de a mellékelt ábra, nem azt mutatja, hogy eddig olyan túl sok hasznuk lett volna belőle. =)

      • Ami a világ összes vállalkozójában közös, főleg a magyarokban, az az, hogyha valami nem éri meg, akkor nem csinálják. Szóval biztos jobban jőnnek ki ezzel valamilyen módon, más különben nem ezt csinálnák =P.

      • Lehetséges, bár tényleg érdekelne, miként éri ez meg nekik? =)

  9. RONTOM-BONTOM! Says:

    Ez kibaszottul szomorú. :S Ja és senki ne menjen Londonba, mert az ugyanez.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: