Spice & Wolf

Spice_And_Wolf_backdrop

Talán azzal kéne kezdenem ezt a kritikát, hogy nálam a Spice and Wolf, ezidáig abba a kategóriába tartozott, amit mindenképp el szerettem volna kezdeni, ám a megtekintését okkal halogattam.

Annak ellenére, hogy gyakran láttam ezt a címet fel-fel tűnni a különféle animés portálokon, jellemzően pozitív visszajelzések kíséretében, a műfaj, és az előzetes infók alapján, mégis elég jó esélyt láttam arra, hogy az anime nem fog majd tudni lekötni, és unni fogom.

Végül azonban, csak sikerült sort kerítenem rá, és utólag azt kell mondjam, nem bántam meg.


Romantika és közgazdaságtan

A középkori Európában járunk, ahol az anime főszereplője, Kraft Lawrence, a vidéket járva utazik, mint vándorkereskedő, és a lehetőséget keresi, a minél nagyobb profit reményében. Útja egy kis eldugott faluba vezeti őt, ahol épp az aratási ünnep kellős közepébe érkezik meg, és akaratlanul is megismerkedik a helyi legendával. Miszerint a jó terméséért a helyiek, egykor egy különleges farkas istennőhöz fohászkodtak, aki a mítosz szerint, a közeli erdőben él, és a neve Holo.

Az idők azonban sokat változtak azóta. A szokás megmaradt, ám a helyiek már rég nem istenítik Holot, helyette inkább az új gazdálkodási módszerekben, és eszközökben bíznak.

Miután elintézte ügyes-bajos üzleti ügyeit, Lawrence tovább áll, ám amint letáborozik éjszakára, valami váratlan dologra lesz figyelmes. A szekerén egy fiatal, gyönyörű lányt talál, aki saját elmondása szerint maga Holo, az emberi alakot öltött farkas istennő. Holo arra kéri Lawrencet, vigye el őt a messzi északon fekvő szülőfalujába, cserébe segít neki megnövelni a profitját. Lawrence, bár eleinte szkeptikusan áll a dologhoz, ám miután Holo meggyőzte őt kilétének valódiságáról, elfogadja az ajánlatot.

Spice_And_Wolf_01

Az egyetlen bökkenő, hogy Holo már nem emlékszik arra, pontosan hol is van a faluja, illetve az egyház térhódításának hála, Holo kénytelen elrejteni a farkas mivoltára utaló jeleket. Ráadásul, mint hamar kiderül, elég öntörvényű, mindenről határozott véleménye van, akkor is, ha valami idegen számára.

Tartalom szempontjából, fogalmazhatunk úgy, hogy a Spice and Wolf, feladja a leckét közgazdaságtanból, azon belül is középkori mikroökonómiából. Rengeteg információt kapunk az üzletkötés menetéről, üzletkötési stratégiákról, a különféle pénzérmékről, azok ezüst és arany tartalmáról, az érmeváltásról, érmehamisításról, a piacok alakulásáról, az inflációról, csempészetről, és még sok minden másról. Az egyetlen gond, hogy mindennek a befogadhatósága, erősen egyénfüggő. Akinek közgazdasági végzettsége van, vagy csak szimplán érdekli a gazdaságtörténelem, annak ez nyilván izgalmas és érdekes téma lesz, mindenki másnak azonban, mint ahogy nekem is, akinek informatikai végzettsége van, ez meglehetősen száraz és unalmas volt.

Emellett a változatosság se tartozik épp az anime erényei közé. Rendszerint ugyanaz a formula ismétlődik újra és újra. Holo és Lawrence, városról-városra járnak, kereskednek, érmét váltanak, kiderül, hogy átverték őket, emiatt búslakodnak, bajba kerülnek, majd a végén mindig kitalálnak valami agyafúrt megoldást, hogy mégse jöjjenek ki rosszul a dologból.

Mégis, hála annak, hogy a két főszereplő közti kémia valami remekül működik, az ember képes mindezt megbocsátani az animének. Nálam legalábbis egyértelműen ez vitte el, az egész Spice and Wolf-ot a hátán. A két karakter közti civódás, a gyakori oda-vissza ható szurkálódások, és az eközben kibontakozó lassú közeledés egymás felé, szórakoztató párbeszédeket, és komikus helyzeteket eredményeznek. Holo gyakran váltogatja a huncut és a cuki énjét, még Lawrence, több-kevesebb türelemmel próbálja ezt lereagálni.

Spice_And_Wolf_02

Kár, hogy ugyanez már nem mondható el, az egyes mellékszereplőkről, akik között nem igazán akadt emlékezetes figura. A többségük unszimpatikus, gyanús alakokból áll, akik rendszerint megpróbálják, így vagy úgy átverni a két főhőst, több-kevesebb sikerrel. Talán az egyetlen, aki valamennyire megmaradt bennem, az a Nora nevű pásztorlány volt.

Spice_And_Wolf_03

Grafikailag elégedett voltam az animével. Az animáció minőségére nem volt panasz, és bár a karakterdizájn nem annyira lenyűgöző, nem tartalmaz különösebben egyedi vonásokat, a táj ellenben remekül néz ki. Különösen az erdők, mezők lettek igényesen kidolgozva. Jó pont, hogy bár Holo-t nem egyszer láthatjuk majd meztelenül, ezt ügyesen sikerült megoldani úgy, hogy mégse érezzük effektíve fanservicenak. (Bár tény, hogy a 2. évadban már akadt egy-két arcba nyomós jelenet.)

Zeneileg szintén elégedett voltam a felhozatallal. Ugyan egyik felcsendülő dallamot se nevezném különösebben emlékezetesnek, ám kétségtelenül jól illettek az anime hangulatához. Introk és outrok tekintetében, inkább az első évadra tenném voksom.


Kikapcsolódni pont jó

Akik esetleg komolyabb szerelmi történetre számítanak, azokat el kell keserítsem, mert a Spice and Wolf, ezen a téren nem fog elmélyülni. A kereskedelmi, üzleti vonal, egyáltalán nem hozott lázba. Egyszerűen túl messze állt ez a téma az én érdeklődési körömtől. Emellett a változatosság hiánya se állt neki jól, volt amikor kifejezetten untam. Mindezek ellenére, még ezzel együtt is izgalmasabb volt, mint az átlag.

Mindenképp a jobb a Slice of Life animék közé sorolnám, még ha van is amit ennél egyértelműen jobban élveztem. (Például a Legend of Black Heaven-t.)

Azoknak ajánlanám, akik valami kellemes, nyugodt, csendes, bájos, néha gondolkodásra késztető, néha egyhangú, romantikus történetet akarnak látni, sok párbeszéddel, és kevés akcióval. 8/10

Advertisements

26 hozzászólás to “Spice & Wolf”

  1. A középkor téma miatt lehet ezzel tenni fogok egy próbát. 🙂 Bár amilyen szőrszálhasogató vagyok néha, lehet ebben is csak a hibákat fedezném fel. 😛

    • A középkori téma, az leginkább a környezetben, és a technikai szintben fog megnyilvánulni, szóval ilyen téren ne várj semmi extrát. A közgazdasági részen, és a két fő karakter viszonyán van igazából a hangsúly.

      • Mondjuk, ha van némi köze a középkori gazdasági, kereskedelmi dolgokhoz, akkor már érdekesnek tűnik.

      • Az, lényegében egy romantikus sztori, feldobva egy jó nagy adag középkori mikroökonómiával. Kereskedelemről, érmékről, kapsz annyi infót, ami nekem már pl. sok is volt.

        Persze hogy ez történelmileg amúgy mennyire hiteles, azt te valszeg jobban meg tudnád mondani, mint én, aki full laikus ez ügyben. =)

  2. Most néztem végig az 1. évadot az Indavideón. Valamikor a 2. évadra is sort kerítek.

    Szerintem egész frankó kis realista fantasy volt. A végén még a humoros csattanó is bejött.

    • Egész kellemes volt valóban, bár én inkább a pörgősebb animéket szeretem, szóval néha már kicsit untam. Főleg a 2. évadban akadtak olyan részek, amiknél azért rá-rá pillantottam a lejátszó csíkjára, hogy hol tartunk. =)

      Mindenesetre, ha az első évad tetszett, akkor mindenképp nézd meg a másodikat is.

  3. Hát ezt az animét se rendszergazdáknak találták ki az tuti! XD
    Szerethető kis anime, szerethető karakterekkel, szép grafikával, ami néha piszkosul unalmas tudott lenni. 😀
    7 pontot adtam rá.

    • Tény, hogy nem egy Wolf’s Rain szerű élmény volt (már ha farkasos anime) de én mondjuk nem is ilyen elvárásokkal ültem le elé. =)

      Talán ezért, vagy talán azért, mert amúgy nem nagyon nézek SoL animéket, engem ez még le is kötött, úgy jó 80%-ban. Ami azért nagy szó, mert a legtöbb SoL, meg se közelíti ezt az értéket. =)

  4. Ebben a témában most én leszek a “paTKany”, de bevallom, pont azért nem mertem még ebbe az animébe belekezdeni, mert sokkal szimpatikusabb lenne, ha fele annyi közgáz és unalmas cselekmény és mondjuk kétszer annyi olyan lenne benne, mint amit az első illusztráció screenshot is mutat. XDDD

    • Nekem mondjuk annyira sose jöttek be a különféle kutya, cica lányok (szeretem az állatokat, de nem úgy) szóval ez a faktor nálam Holonál se sokat osztott szorzott. (Én inkább a test passzeros battle, power, space suitokért vagyok oda. =D)

      A közgazdasági téma, és a gyakran ismétlődő cselekmény, nekem se volt épp ínyemre, viszont a két karakter párosa, az szerencsére volt annyira erős, hogy képes volt ezt feledtetni.

      Szóval itt legalább nem az volt, mint a Bakéban, meg a Kugimiya tsundere animékben, hogy a csaj cseszteti a srácot, az meg csak idióta módjára tűr és tűr.

      • “a csaj cseszteti a srácot, az meg csak idióta módjára tűr és tűr”

        Miért? Már megbocsáss, itt nem ez volt?

        Megnéztem a 2. évadot is, ami szerintem gyengébb volt az 1. évadnál, annyira, hogy kikristályosodott néhány hibája. Igyekszem nem spoilerezni, miközben bemutatom ezeket a hibákat:

        1, Ez is azon anime-k közé tartozik, ami népszerűsíti a szubmisszív férfi, domináns nő párkapcsolati felállást, vagyis a matriarchális párkapcsolati modellt. Holo manipulál, játszmázik, értelmetlen vitákat generál, hisztizik (Csernus szerint a hisztéria az erőszak egy formája), sőt, az erőszak alkalmazásától sem riad vissza. Úgy viselkedik, mint egy gyerek, infantilis, rendkívül nagy az egója, sok esetben önző, Lawrence pedig mindenben kiszolgálja ezeket az önző vágyakat. A nő mindent megkap, amit akar, és időnként a férfi is kap morzsákat.

        “Talán az egyetlen, aki valamennyire megmaradt bennem, az a Nora nevű pásztorlány volt.” – Az 1. évad erényei közé tartozik, hogy felmutatott egy szubmissziv női karaktert is. Nora, mint alternatíva… – akivel a hősünk végül is nem élt. Lehet, hogy jobban járt volna vele.

        2, A párkapcsolati erőszak, mint humorforrás – mely nálam egyre kevésbé tolerálható. Az 1. évadban még nem volt annyira jelen, sőt, ott még talán megfelelő kárpótlás volt, hogy Lawrence az utolsó részben megfelelő módon megleckéztette Holo-t. Ellenben a 2. évadban azt kellett látnom, hogy a nő rátapos a férfi lábára, oldalba veri, pofán vágja, leidiótázza, kioktatja, néha-néha megalázza, a férfi pedig tűr.

        (Őszintén megmondva, ha az én lábamra lépett volna rá Horo, küldtem volna neki a pofont, majd léptem volna ki a kapcsolatból.)

        3, A kereskedelem a feudalizmusban kemény dolog volt, erre rámutat a két évad is. A kapitalizmusban meg aztán főleg nem gyereknek való vidék (lásd Tőzsdecápák, Wall Street farkasa). Ott egy férfinak résen kell lennie, mondhatni, nem árt, ha olyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint határozottság, bátorság, ravaszság, kitartás, értelem. Egy olyan terep, ahol igazán FÉRFI-nak kell lenni, és ami egy nőből is FÉRFI-t csinál (lásd a “Róka” amúgy zseniális karakterét a 2. évadban).

        Lawrence sok esetben nem úgy viselkedik a párkapcsolatában, mint FÉRFI. Annyira tutyimutyi (csernusi terminológiával: hímnemű) volt a srác, hogy nem is tudtam igazán vele azonosulni. Sajnáltam, amiért ilyen lábtörlő. Persze annyiban következetes volt az anime, hogy hősünk a kereskedelemben sem volt egy Gordon Gekko, és sokszor tényleg a szerencsén múlt, hogy jól jött ki a tranzakcióból. Régi lélektani közhely, hogy ha elérjük a magabiztosságot, akkor az az élet többi területén is megnyilvánul: párkapcsolat, család, barátok, sport, munkahely stb. Lawrence így sokszor a kereskedelemben is olyan férfiatlan volt, mint a párkapcsolatában. De ha valaki ennyire férfiatlan egy ennyire férfias terepen, mint a kereskedelem, nem marad meg ott sokáig, felfalja egy nagyobb hal. Vagyis kicsit hiteltelen.

        LÉNYEG A BÉLYEG: nem rossz anime ez, de sajnos viszont látom azokat a hibákat, amik más animekben is megvannak, sajnos. Van egy érzésem, hogy nem csupán a furry feeling, hanem a szubmissziv férfi, domináns nő felállás is azért van, hogy bizonyos rajongói tábort kielégítsenek. Ezzel viszont nem kicsit rontanak az összélményen. Hallottam róla, hogy a feminizmus Japánban óriási pusztítást okozott – talán ennek is köszönhetjük a szubmissziv férfi, domináns nő felállást.

        A Spice & Wolf a polgárság szemüvegén keresztül mutatja be a feudalizmust (ez is egy erénye). Plusz azt a polgárságot, amely a kereskedelem és a közgazdaság révén szétfeszítette a feudalizmus kereteit, és lefektette a tőkés berendezkedés, a kapitalizmus alapjait. Mondhatni: FÉRFIMUNKA volt, vagyis FÉRFIAK MUNKÁJA. Nem hiszem, hogy pont az ilyen férfiatlan Lawrence-k rakták be ebbe a felépítménybe a legtöbb téglát.

        Nem rossz anime, de lehetett volna jobb is.

      • “Miért? Már megbocsáss, itt nem ez volt?” -> Szerencsére azért itt ez még bőven az elfogadható szinten volt. Számomra Holo és Lawrence viszonya kicsit olyan volt, mint egy nyugdíjas házaspáré, akik folyton cívódnak egymással.

        Hidd el, az említett Kugimiya animékhez, vagy mondjuk egy Haruhihoz képest, ez még bőven normális volt. Utóbbiban például, kvázi az ment, hogy a csaj alapított egy klubot, amit aztán gyakorlatilag arra használt, hogy a random, kretén hülyeségeit, amiket reggel felkelve kitalált, agresszív kis görcs módjára ráerőltesse a klubtagokra, köztük a “férfi” főszereplőre, akiknek még ha rohadtul nem is volt hozzá kedvük, meg úgy alapból hülyeségnek tartották az egészet, akkor is muszáj volt megcsinálni, csak mert, különben Haruhi kiverte volna a balhét.

        Egyébként nekem azzal a felállással, hogy inkább a csaj cseszteti a srácot, még nincs problémám, mert ez régen is így ment. A baj az, hogy manapság ezt csak igen ritkán sikerül szórakoztató, és/vagy vicces formában tálalni. Sőt, a már említett Kugimiya animéknél pl. épp hogy az ellenkező hatást érik el, és nem hogy nem szórakoztató az ami ott zajlik, de egyenesen idegesítő.

        Persze értem én a problémádat, én is szívesebben látnék férfiasabb, tökösebb férfi karaktereket, mint mondjuk Spike a Cowboy Bebopból, ám sajnos manapság már nem sok ilyet találni.

        Röviden, Lawrence se volt épp a keménykötésű férfiasság mintapéldánya, ezt tény, és spec szerintem is kiegyensúlyozottabbak, szórakoztatóbbak voltak a vitáik Holoval az első évadban, de az igazság az, hogy láttam már én ennél sokkal, sokkal töketlenebb “férfiakat” és sokkal, sokkal irritálóbb “nőket”.

      • „de az igazság az, hogy láttam már én ennél sokkal, sokkal töketlenebb “férfiakat” és sokkal, sokkal irritálóbb “nőket”.”

        Az Elfen Lied, a Oh My Goddess! és a Rozen Maiden szerencsétlen papucsállatkái? Jajj, ha ilyeneken múlna a japánság fennmaradása? 😛 A Kugimiya és a Haruhi-t nem ismerem, de aki az ilyeneket kitalálja, az olyan nő lehet, aki naponta megveri a férjét. 😛

      • “Nekem mondjuk annyira sose jöttek be a különféle kutya, cica lányok (szeretem az állatokat, de nem úgy) szóval ez a faktor nálam Holonál se sokat osztott szorzott. (Én inkább a test passzeros battle, power, space suitokért vagyok oda. =D)”

        Nekem sajnos (vagy nem sajnos XD) a gyengéim. 😀 Persze amikor már túlzottan átmennek furry-be a karakterdizájnnal és csinálnak valami antropomorf, félállat csajt (amikor már tényleges macskamancsa van, egész testét szőr borítja, stb.), arra én is azt szoktam mondani, hogy “oké, itt álljunk le…”, ellenben amikor még csak 1-2 ilyen “állatias” jegyet kap (fül, farok, macskaszem, karom, stb.), az számomra még kellemes egzotikum. 🙂 (Hehe, azok sem rosszak, bár engem ebből a kategóriából talán csak az EVA-s plug suitok fogtak meg, lehet a “klasszikus” voltuk miatt. :D)

        “Szóval itt legalább nem az volt, mint a Bakéban, meg a Kugimiya tsundere animékben, hogy a csaj cseszteti a srácot, az meg csak idióta módjára tűr és tűr.”

        Igen, egyébként ezt is hallottam pozitívumként említve az animével kapcsolatban, hogy ha nem is maga “Mr. Tökös” a férfi főszereplő, de legalább egy egész tűrhető ürge, aki nem rest akár visszaszólni is a csajnak, ha ez csesztetni kezdi. 🙂

        “Az Elfen Lied, a Oh My Goddess! és a Rozen Maiden szerencsétlen papucsállatkái?”

        Keichivel (OMG-s srác) amúgy sosem értem, mi a gondja egyeseknek. Volt egy fazon, aki állandóan szapulta, egyszer végre megkérdeztük tőle, hogy mit is szeretne ő látni ettől a karaktertől, mire kiderült, hogy szerinte azért férfiatlan, mert sok mangakötet óta még mindig nem dugta meg Belldandy-t. Ja bocs… 😀 XDDD Meg arra tudok még max gondolni, hogy sokan csak azt a rövid kis OVA-t látták, mint OMG animét, ami meg bőven kevés volt ahhoz, hogy Keichi karakterét kibontsák. Ellenben a mangában nekem egyáltalán nem az jött le, hogy annyira lúzer lenne, nem egyszer volt rá példa, hogy nélküle nem tudták volna megoldani az adott problémát és a csajok sem használták túlzottan “homokzsáknak”, már amennyire emlékszem. (Eleve ott a verekedés max Skuldra volt jellemző, de most mit tudsz csinálni, ha a csajodnak van egy idegesítő húga? 😀 XD Olyan, mint az anyós, hiába ellenszenves, sajnos a családhoz tartozik és el kell tűrni. XDDD)

        “A Kugimiya és a Haruhi-t nem ismerem, de aki az ilyeneket kitalálja, az olyan nő lehet, aki naponta megveri a férjét. :P”

        Rossz hírem van, amennyire tudom, a Haruhinak, illetve általában a Kugimiya által szinkronizált kariknak az eredetije egy light novel, amiket meg általában férfiak írnak. 😀 Szal nem annyira valami “női szadizmusról” van itt szó, inkább arról, amit még Horóra írtál, hogy: “…a szubmissziv férfi, domináns nő felállás is azért van, hogy bizonyos rajongói tábort kielégítsenek.” Más kérdés, hogy szerintem már elég kemény, ha valaki ezt RENDSZERESEN igényli egy párkapcsolatos animében és szerinte ilyen egy kapcsolat az életben is. Az enyhe femdommal nekem sincs bajom, mondjuk egy hentai mangában/animében, ahol ez inkább ilyen “felvett szerep” és csak az ágyon belüli dolgokra korlátozódik, de hogy egy csaj 24 órában csépeljen/terrorizáljon egy srácot (vagy akár a teljes környezetét, lásd Haruhi), az már inkább idegesítő, mint vonzó. Btw, a képzavarodat feloldanám, ha nem haragszol. XD Kugimiya Rie egy szinkronkszínésznő, Haruhi pedig az egyik általa szinkronizált karakter. Péter azért használta azt, hogy “Kugimiya” gyűjtőfogalomként, vagy úgy, mintha egy önálló karakter lenne, mert ennek a nőnek legalább négy (azóta lehet, hogy sokkal több XD) olyan szerepe volt már (méghozzá talán zsinórban), ahol mintha “klónokat” alakított volna. Négy, egymástól teljesen különböző sorozat volt, de mind a négyben megkapta a főhősnő hangját, aki hogy-hogy nem, mind a négy sorozatban egy idegesítő, ugráló, folyamatosan hisztiző, agresszív kis méregzsák volt, aki hol csak a “pasiját”, hol pedig a szűkebb/tágabb környezetét terrorizálta hisztijeivel és dührohamaival. A készítők ezt félig ilyen fendom izének, félig meg aranyosnak próbálták beállítani, igazából csak baromi idegesítő volt a legtöbb esetben. És ez a karaktertípus már némileg összeforrt ennek a nőnek a munkásságával, kicsit olyan, mint ahogy Sean Bean meg minden filmjében meghal. XD

      • “Igen, egyébként ezt is hallottam pozitívumként említve az animével kapcsolatban, hogy ha nem is maga “Mr. Tökös” a férfi főszereplő, de legalább egy egész tűrhető ürge, aki nem rest akár visszaszólni is a csajnak, ha ez csesztetni kezdi.” -> Így van. Sőt, volt amikor épp Lawrence húzta Holot, például az első évad végén, a harangos résznél. =)

        “Keichivel (OMG-s srác) amúgy sosem értem, mi a gondja egyeseknek.” -> Akkor már ketten vagyunk. =)

        Spec nekem az egyik kedvenc animém az OMG, simán az egyik legjobb romantikus komédia, amit eddig láttam.

        “kiderült, hogy szerinte azért férfiatlan, mert sok mangakötet óta még mindig nem dugta meg Belldandy-t. Ja bocs…” -> Dettó. Én ugyanezt hallottam egyszer, és meg is jegyeztem az illetőnek, hogy ennyi erővel, az összes olyan romantikus anime férfi szereplője “töketlen”, aki nem jutott el odáig, hogy megdugja a csajt. Olyanból meg ugyebár nem sok van.

        “Rossz hírem van, amennyire tudom, a Haruhinak, illetve általában a Kugimiya által szinkronizált kariknak az eredetije egy light novel, amiket meg általában férfiak írnak.” -> Így van. Az ilyen agresszív kis görcs csaj, és a töketlen srác felállású romantikus komédiákat, akármilyen furcsán is hangzik, de inkább férfi kezek készítik. =D

        “Btw, a képzavarodat feloldanám, ha nem haragszol. XD Kugimiya Rie egy szinkronkszínésznő, Haruhi pedig az egyik általa szinkronizált karakter. Péter azért használta azt, hogy “Kugimiya” gyűjtőfogalomként, vagy úgy, mintha egy önálló karakter lenne, mert ennek a nőnek legalább négy (azóta lehet, hogy sokkal több XD) olyan szerepe volt már (méghozzá talán zsinórban), ahol mintha “klónokat” alakított volna.” -> Igen, itt én vétettem egy kis hibát, mert elfelejtettem, hogy pashcutter azért még nem vágja így ezeket. =) Szokás hatalma.

        Annyiban helyesbítenék, hogy Haruhinak mondjuk pont nem ő adta a szinkronhangját, de amúgy igen, ez a szinkronszínésznő, rendre ilyen kis agresszív görcs karaktereknek kölcsönzi a hangját.

        Anno már szerepelt is egy ilyen összeállítás, az egyik bejegyzésemben (utolsó kép). https://peter1989.wordpress.com/2011/09/22/its-all-the-same-shit/

        (Ja és az is mekkora már, hogy az első kettőben, még a csaj pasijának is ugyanaz a szinkronszínész adja a hangját.)

      • “Így van. Az ilyen agresszív kis görcs csaj, és a töketlen srác felállású romantikus komédiákat, akármilyen furcsán is hangzik, de inkább férfi kezek készítik. =D”

        Ja, meg ezt annyival akartam még kiegészíteni, hogy igazából van ennek “női változata” is, pl. a Shinjou Mayu által írt/rajzolt shoujo mangák. Ezekben általában egy srác szemétkedik egy tehetetlen lánnyal és az ember kapásból arra gondolna, hogy tuti valami nőgyűlölő férfi “bosszúja” nyomán született meg a történet, de annál nagyobbat néz, amikor kiderül, hogy ezt bizony nő írja, méghozzá nőknek. 😀 XD

        “Annyiban helyesbítenék, hogy Haruhinak mondjuk pont nem ő adta a szinkronhangját, de amúgy igen, ez a szinkronszínésznő, rendre ilyen kis agresszív görcs karaktereknek kölcsönzi a hangját.”

        Ja igaz is, mindig elfelejtem, hogy az Aya Hirano. XD (Mert ő meg pont, hogy mintha egyre kevesebb szerepet kapna, legalábbis mintha már fele olyan népszerű sem lenne, mint anno, a Haruhi első szezonjának idején, amikor úgymond “karrierje csúcsán volt”.)

        “Anno már szerepelt is egy ilyen összeállítás, az egyik bejegyzésemben (utolsó kép). https://peter1989.wordpress.com/2011/09/22/its-all-the-same-shit/

        (Ja és az is mekkora már, hogy az első kettőben, még a csaj pasijának is ugyanaz a szinkronszínész adja a hangját.)”

        Ja, köszi, ebből is linkelni akartam a legutolsó képet, mert emlékeztem, hogy volt egy ilyen táblázat, csak a fene sem tudta már, hogy hol láttam… XD (Ja, ilyenkor látszik, hogy milyen az, amikor az egész történetét “leklónozzák”, aztán “minden a másolat másolatának a másolata”. ^^” XD Erre is van igény, sőt vannak olyan fanok, akik kifejezetten a seiyuu miatt képesek megnézni 1-1 olyan animét, ami sztorira amúgy nem is igazán érdekelné őket. Ez olyasmi lehet, mint élőszereplős filmeknél “a szart is megnézem, ha a kedvenc színészem játszik benne!” rajongótípus.)

      • Őszintén szólva, én általában nem szoktam arra figyelni, hogy melyik anime karakternek, ki adja a hangját. Inkább csak akkor jegyzem meg egy-egy karakter szinkronhangját, ha maga a karakter nagyon bejött, vagy épp ellenkezőleg, és ha aztán meghallom máshol, ugyanazt a hangot, akkor ráismerek.

        Most hirtelen az egyetlen anime, ami eszembe jut, az az Apocalypse Zero, mert ott kvázi az összes szereplő szinkronhangját, elsőre felismertem, ami nem is volt nehéz, mert mindnek híres szinkronszínészek adták a hangját. =)

    • “Ja, meg ezt annyival akartam még kiegészíteni, hogy igazából van ennek “női változata” is, pl. a Shinjou Mayu által írt/rajzolt shoujo mangák. Ezekben általában egy srác szemétkedik egy tehetetlen lánnyal és az ember kapásból arra gondolna, hogy tuti valami nőgyűlölő férfi “bosszúja” nyomán született meg a történet, de annál nagyobbat néz, amikor kiderül, hogy ezt bizony nő írja, méghozzá nőknek. 😀 XD”

      Kezdünk átmenni a szürke ötven árnyalatába. 😀

      • Kis mértékben nincs bajom az Offal, de most már kezd kicsit sok lenni (különösen a másik két bejegyzésben). Szóval ha kérhetném akkor maradjunk a témánál. =)

  5. chris92 Says:

    Egyetértek, kifejezetten üdítő gyöngyszem a maga nyugis, ráérős és hangulatos mivoltával. Az meg kifejezetten tetszett, hogy az ismert sablonok vagy a fanservice helyett inkább egy realisztikusabb (persze csak a maga keretein belül) és romantikusabb ágat képviselt. Persze nem tökéletes és kell egy bizonyos hangulat hozzá, hogy ne unja az ember, de 8-8.5 pontot simán megérdemel nálam is.

  6. Ahogy írtam, ugyan nem volt egy Legend of Black Heaven féle élmény, mert a kiégett rocker élete azért jobban érdekelt, mint a középkori mikroökonómia, de még így is simán a jobb slice of life animék közé sorolnám. =)

  7. Noname Watanabe Says:

    Nekem nem tetszett. A release-ben, amelyet néztem, minden rész végén volt egy kis összefoglaló, hogy mi mit jelentett, és mit miért csináltak a karakterek. Ha valamit utólag magyarázni kell egy alkotásban – és most nem az avantgárd költészetről beszélünk – az régen rossz.
    Aztán úgy éreztem, hogy nem volt kohézió a párbeszédekben. A szereplők teljesen random módon emelték fel a hangjukat, kámpicsorodnak el, förmednek egymásra… az volt az érzésem, hogy különböző helyekről egymás mellé ollózott mondatokat próbáltak párbeszéddé kavirnyálni.

    • Rontom, lehetne az egy deal köztünk, hogy te nem próbálsz hülyének nézni, én meg megengedem, hogy elmond a véleményed (ha már ennyire vágysz a társaságunkra), amíg nem kezded el idekavarni a trabit? =)

      Maradj meg egy nicknél, és akkor beszélgethetünk. =)

      • OMG, látom, nem adja fel. 😀 XDDDD

      • Nem, ráadásul, most már elment odáig, hogy zoknibábozni próbál, és azt hiszi, nem veszem észre, hogy ő az. =)

        Mikor ez előtt hozzászólt Adam néven a Devil Inside bejegyzéshez, már akkor is tudtam, hogy ő az, hiába próbált itt Opera proxyval ügyeskedni. =)

        De gondoltam jól van, lássuk, mi sül ki belőle? Erre napokig semmi, aztán meg ez.

      • Gondolom mivel az előző nickjével már “hírnevet szerzett magának”, most próbál tiszta lappal újraindulni, csak egyrészt nem értem, hogy miért nem elég ehhez egyetlen nick, miért kell rögtön “zoknibábozni”, ahogy te mondod, másrészt meg nem a nevével volt bajunk, hanem azzal, hogy a tradit képtelen különválasztani bármitől. Ha erre a jövőbe is képtelen lesz, tíz külön nicket is regisztrálhat, nem fog vele semmi érni. XD Az meg tényleg rulez, hogy milyen szinten vonzódik ehhez a bloghoz, még proxyval is próbál ügyeskedni, csak hogy “visszaszökhessen”, meg ilyenek… 😀 Tényleg érdekelne, hogy máshol is ezt csinálja-e, vagy csak minket boldogít? XD

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: