Sailor Moon Dubtitle Project

Még tavaly, majdnem ugyanekkor írtam egy bejegyzést a Toon Makers féle Sailor Moon-ról, ahol többek között, szó esett, a DiC által elkövetett, legendás amerikai szinkronról is. Már akkor felmerült bennem az ötlet, hogy erről is írnom kéne majd, de aztán valahogy elfelejtődött, ám most, a Crystal után, újra eszembe jutott, és úgy döntöttem, végre sort kerítek erre is. =)

Tehát, annak idején, még 2006 és 2007 között, egy lelkes illetőnek az az ötlete támadt, hogy csinál egy úgymond összehasonlító videót, az Amerikában leadott DiC féle szinkron, és az eredeti, Toei között. Ez volt a Sailor Moon Dubtitle Project, amit az illető végig is csinált, ám sajnos a YT szabályainak szigorítása miatt, 2008 körül megszűnt a csatorna, és vele együtt elveszett az összes videó is. Azóta többször is kerestem már, ám nagyon úgy tűnik, csak azok a példányok maradtak fenn, amiket többek között, én is letöltöttem, még 2007-ben.

Két részt töltöttem le a Classic szezonból, mivel talán ezek demonstrálták azt a legjobban, mire voltak képesek az amcsik a ’90-es években, ha animéről volt szó, és elszaladt velük a ló.

Már az a tény önmagáért beszél, hogy az amerikai SM első évada 46 helyett, 40 részes, és minden epizód átlag 3-5 perccel rövidebb az eredetinél. Az első rész például kapásból egy olyan spoilerrel nyit, amit eredetileg csak jóval később, a 35. és a 44. epizódban tudnánk csak meg.

Az utolsó epizód szintén egy érdekes történet, ez ugyanis eredetileg 2 külön rész volt, ám a DiC olyannyira szétvagdosta, hogy a végén össze kellett vágni azt eggyé.

Olyan extrákat meg már tényleg csak adalék gyanánt említenék meg, hogy a DiC például fogta, és az eredeti japán szövegkönyvet, egy az egyben kukázta, mondván ők majd csinálnak hozzá sajátot. (Érdemes figyelni az angolban elhangzó szöveget, és az eredeti angol feliratot, abból tökéletesen lejön, mennyire közük nem volt egymáshoz.) Vagy hogy az átváltozásoknál, leradírozták a mellek körvonalait. A sebeket, vért, erőszakot, halált, nagyon nem tűrték. Illetve hogy sokszor, még a poénosnak szánt eleséseket, leütéseket is kivágták, mondván “az túl erőszakos, a fiatal nebulóknak.”.

Advertisements

6 hozzászólás to “Sailor Moon Dubtitle Project”

  1. LOL, ez a DiC(k) nagyon emlékeztet engem a 4Kids féle csodálatos “trükkjeire”, aminek általában a Yugioh és a One Piece voltak a legnagyobb áldozatai.

    • A DiC amúgy nem csinált rossz rajzfilmeket, például hozzájuk kötődik az Inspector Gadget (Bigyó Felügyelő), a Captain Planet (Bolygó Kapitánya), vagy a Sabrina rajzfilm változata.

      Más téma, hogy sajnos az animékhez, nem nagyon értettek. Az SM-nél, elsősorban ott baltázták el a dolgot, hogy mindenáron amerikanizálni akarták. Vagyis azt akarták, hogy úgy tűnjön, ez egy amerikai rajzfilm. Másodszor ott, hogy finoman szólva csesztek a szinkronra, és annak minőségére. Kapásból kukázták az eredeti szövegkönyvet, utána meg nekiálltak a szinkronhangokat, össze-vissza cserélgetni. Például Usaginak, csak az első szezonban, 3 különböző szinkronszínésznő adta a hangját, ráadásul össze-vissza. Szóval sanszosan valahogy úgy ment ez, hogy aki épp ráért, azzal végignyomtak X epizódot, aztán jött a következő.

      4Kids, na igen, ők is hasonló minőségben dolgoztak, csak ők már egy jó évtizeddel később, ami külön ciki, lévén addigra már bőven kifejlődött, az amcsi anime fandom. Utálták is őket rendesen, főleg az említett Yu-Gi-Oh szétcseszése miatt.

  2. Végül is a 90-es évek nagy amcsi kasszasikerei, melyekre a gyerekek is tódultak, az abszolút vérmentes Terminator2, Jurassic Park, Die Hard trilógia. Szóval igen, az animében található legcsekélyebb erőszak is veszélyes a nézőjükre. 🙂

    • Ez jórészt annak tudható be, hogy akkoriban, még az a felfogás élt a köztudatban, hogy a rajzfilm, az gyerekeknek való mese. Persze már jóval előtte, a ’70-es, ’80-as években is készültek olyan rajzfilmek nyugaton is, amik kifejezetten a felnőtt közönséget célozták meg, mint például a kultikus Heavy Metal, vagy Ralph Bakshi munkái, de ezeket úgy külön kezelték, mint kivételek, amik erősítik a szabályt.

      Akkoriban sok rajzfilmet azért kaszáltak el, vagy kényszerítették arra az alkotókat, hogy térjenek el az eredeti elképzeléseiktől, mert bele kellett férnie ebbe a szűkös keretbe. Aztán ilyenkor vagy az volt, mint a Ren & Stimpynél, hogy az alkotó megunta, és lelépett. Vagy az, mint a PPG-nél, hogy a pilottól eltérően, sokkal gyerekesebbre, cukibbra kellett venni a figurát.

      Nyugaton ez volt a TV-be kerülésnek az ára, de igazából, ugyanez a japánoknál se megy, ment mindig zökkenőmentesen. Csomó anime van, aminek az eredeti OVA verziója, klasszisokkal jobb, mint a későbbi TV sorozat.

  3. Nekem is rémlik, hogy a magyar RTL tv csatornán vetítették a Sailor Moon-t magyar szinkronnal. Kicsi koromban még nem volt fogalmam arról, hogy az a sorozat kicsit más, mint a Disney rajzfilmsorozatok.
    Felnőtt koromra már megtanultam, hogy az animék között vannak jó és rossz minőségűek. Mostanában a Fairy Tail-t szoktam nézni 2 hetente. Az valamivel jobb, mint a sokak által utált Naruto Shippuden.
    No de hogy a témánál maradjak, az anime azon részéig követtem nyomon a sorozatot, ahol egy rózsaszín hajú csaj egy kudarcos próbálkozása után átállt a jó oldalra, persze chibi-vé változva. 😀
    Én úgy 20 év után tervezem végignézni a (régebbi) anime sorozatot, hogy felidézzem a régi szép emlékeimet.
    Péter, szerinted hogyan érdemes nézni mindegyik részt, feliratosan vagy magyar szinkronhanggal?

    • Attól függ, mit szeretnél? Ha inkább a nosztalgia kis vasútra akarsz felülni, és hajlandó vagy megalkudni, akkor nézd magyarul. Ha viszont a valódi élményre vágysz, akkor nézd végig eredeti nyelven, angol felirattal.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: