Arakawa Under the Bridge

Arakawa_cover

Bizonyára számotokra is ismerős azaz érzés, amikor rátaláltok egy animére, ami elsőre ígéretesnek tűnik. Jól hangzik az alaptörténete, szimpatikusnak tűnnek a karakterek, érdekes témákat feszeget, és a többi. Aztán… meglátjátok a stúdiót (Shaft) és ezzel, egy csapásra megcsappan, az addigi lelkesedésetek.

Akik huzamosabb ideje követik a blogot, azok nyilván már jól tudják, hogy személy szerint, enyhén szólva sem nyűgöztek le a Shaft eddigi munkái. Számomra ennek a stúdiónak az animéi, jellemzően egyet jelentenek az öncélú művészkedéssel, a felejthető, sablonos poénokkal, és a dögunalmas, már rövidtávon is fárasztó üresjáratokkal. (Kezdem gyanítani, hogy a Madokát is csak véletlenül sikerült eltalálniuk.)


Villából a híd alá

A történet, nagyjából arról szól, hogy adott a kőgazdag Ichinomiya Kou, a családi vállalat majdani örököse, aki szigorú szabályok között kénytelen élni, melyek közül az első, és legfontosabb, hogy soha, senkinek sem tartozhat. Ha mégis tartozik valakinek, az adósságát mihamarabb törlesztenie kell.

Arakawa_01

Egyik nap azonban, miközben gyalog kel át az egyik hídon, beleköt egy galeri, akik lerángatják róla a nadrágját, majd kitűzik azt, a híd egyik oszlopára, mint egyfajta győzelmi zászlót. Kou megpróbálja leszedni, ám mikor sikerülne neki, az oszlop fedőlapja kidől, és vele együtt, a folyóba zuhan.

Arakawa_02

Kou szerencséjére, épp ott horgászik Nino, egy kedves, bár már első ránézésre is kissé furcsa lány, aki megmenti az életét.

Arakawa_03

Mivel azonban Kou, nem tartozhat senkinek, ezért arra kéri Ninot, hagy törleszthesse neki az adósságát, egy jelentősebb összeg képében. Ninonak azonban, nem kell a pénz, ő inkább azt szeretné, ha a fiú, a barátja lenne, és mostantól vele élne.

A helyzet pedig csak ez után kezd még furábbá válni. Kiderül ugyanis, hogy a lány valójában, kvázi hajléktalan, aki a híd alatt él, egy rakás másik félcédulás alakkal. Ráadásul, az ő fejével sincs ám minden rendben, ugyanis meg van róla győződve, hogy ő a Vénuszról származik.

Kou így kénytelen lesz újdonsült barátnőjével, a híd alatti kommunába költözni, és ott beilleszkedni, a sok különc közé.

Arakawa_04

Az animében tehát ott a potenciál, hogy ebből valami jó kis abszurd, szatirikus társadalomkritika kerekedjen ki. Vagy legalább is egy kellemes, szociális környezetváltásra épülő poénokkal operáló, romantikus kaland. A probléma viszont, szokás szerint, a megvalósításban keresendő.

A Shaft, a tőle megszokott, jól bevált módon, most is ügyesen elhúzza a mézesmadzagot az ember orra előtt, aztán érdemben, semmit se kezd az egésszel. Pedig maga az alap téma, miszerint a gazdag srác, kénytelen szakítani az addig megszokott életstílusával, környezetével, és egy új, teljesen más világban kell megtalálnia a helyét, remek alapanyagként funkcionálhatna. Ehhez képest a koncepcióban rejlő potenciál, valami arcpirítóan kihasználatlanul marad.

Egy ilyen animétől, igazából azt várna az ember, hogy 3 aspektus között ügyesen, arányosan elosztva játszanak a fókusszal, hol erre, hol arra eltolva azt. Egyszer ott lenne ugye a főszereplő, és újdonsült barátnője között kibontakozó romantikus viszony. Másodszor a főszereplő jellemfejlődése, ahogy megtanulja más szemmel látni a világot, élvezni az egyszerű élet, egyszerű örömeit, stb. Harmadszor pedig, a már említett társadalomra, azok különböző életszínvonalon élő rétegeire, és a köztük húzódó, látszólag áthidalhatatlan különbségekre való reflektálás. Mindebből azonban, szinte semmit se látunk.

Sok animénél problémát okoz az, hogy a történet, kiesik a fókuszból. Még más animéknél inkább az a gond, hogy egyszerűen nehéz rá fókuszálni. Az Arakawa viszont, az a kategória, ahol hasonlóan, mint a Bakéban, egyszerűen nincs fókusz.

Nem áll másból az egész, mint öncélú művészkedéssel megspékelt, sótlan, elcsépelt slapstick poénokra építő randomkodásból, ami nem csak hogy rémesen gyenge, de egyben baromi unalmas is. Nem véletlen, hogy az anime háromnegyede, igazából nem áll másból, csak fillerekből. Aki pedig azt hinné, hogy a második évadra, majd kezdenek vele valamit, az megint csak csalódni fog.

A karakterekről nagyjából annyit lehet elmondani, hogy a két főszereplőn kívül, jelelme, igazából senkinek sincs. Ráadásul némelyikük rém irritáló, fárasztó képes lenni.

A grafika, szokásos Shaft minőség, azaz nem néz ki rosszul, de szebbnek próbálja magát mutatni, mint amilyen valójában. Látszik rajta, hogy egy-egy művészi bevágásba, érezhetően több energiát fektettek a grafikusok, mint a legtöbb átlag jelenetbe. Arról nem is beszélve, hogy szokás szerint, minden valahogy baromi kihaltnak tűnik, és természetesen most se maradhatnak ki, a mindenféle művészi bevágások, melyeknek amúgy semmi közük, se az adott szituációhoz, se az anime egyébkénti témájához.

Arakawa_05

Summázva a lényeget, az Arakawa, számomra csalódás volt. Utólag persze felmerült bennem a gondolat, hogy lehet én követtem el a hibát, mikor úgy gondoltam, hogy ennek az animének, majd lesz egy jól megírt története, több dimenziós karakterei, stb, és valójában ez az anime, semmi mást nem akart, mint random humorral szórakoztatni. (Mondjuk nem minthogyha ez normális lenne, egy ilyen felütés mellett, és ezek után bármi indokolnál, azt a rengeteg szövegelést.)

Na most rólam sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy ellene lennék annak, hogy egy anime, randomkodással akarjon szórakoztatni. Tudtam élvezni az FLCLt, az Excel Sagat, az Abenobashit, a PaSwGt, sőt még az Apocalypse Zerot is. Az Arakawával viszont, egyszerűen az a baj, hogy ez egy Shaft anime. A Shaftnak meg ha valami, hát az erotika mellett, a poénkodás se tartozik az erősségeik közé.

Nem nevezném egy kifejezetten rossz animének az Arakawát, és akinek annak idején, tetszett a Bakemonogatari, annak valószínűleg, ez is tetszeni fog. Mindenki mást viszont, óva intenék tőle. 5/10

Reklámok

22 hozzászólás to “Arakawa Under the Bridge”

  1. Mostanában nem nagyon érzek késztetést anime nézésre. Gyanítom, hogy nem ezzel fogok újra hangulatot kapni hozzá. 🙂 Mondjuk az utóbbi egy évben a DBZ, SM újranézésen túl csak a Girls und panzer, meg a Ghibli animék fértek bele a hangulatomba.

    • Animékkel, én úgy vagyok, hogy az aktuális választék, már évek óta nem tud érdekelni. Ha évente kijön 1, max 2 olyan cím, ami érdekel, és amire azt lehet mondani, hogy megérte megnézni, akkor már jó. Viszont visszafelé, még mindig bőven tudok haladni, még mindig rengeteg cím, franchise van, amikbe bele se kóstoltam.

  2. Amadeus Fiddlerose Says:

    … Akkor nem ez lesz az, amivel visszatérek az animék világába. 😀 Egyébként nagyon nagy szenvedéllyel tudom gyűlölni az ilyesmit. Mikor valamiben ott lenne a potenciál, hogy egy jó, de legalább decens, kissé talán elgondolkodtató és szórakoztató valami legyen, de nem, ki kell hagyni a ziccert, ami gyakorlatilag tálcán kínálja magát.

    • Na igen, szóval például a Jinruiban is ott volt a random poénkodás, de amellett, az egy intelligensen felépített, tanulságos, egyedi tónusú, sajátságos színvilágú anime volt. Az Arakawa viszont, nem csak hogy semmit sem kezd az alapstoryban rejlő potenciállal, de amellett, még csak nem is szórakoztató.

  3. “Bizonyára számotokra is ismerős azaz érzés, amikor rátaláltok egy animére, ami elsőre ígéretesnek tűnik. Jól hangzik az alaptörténete, szimpatikusnak tűnnek a karakterek, érdekes témákat feszeget, és a többi. Aztán… meglátjátok a stúdiót (Shaft) és ezzel, egy csapásra megcsappan, az addigi lelkesedésetek.”

    Hajjaj… Ráadásul pont a Shaft az, ami lassan kezdi nálam kiütni a nyeregből az eddigi “negatív király” animestúdiót, a Pierrotot. Mert míg a Pierrotnál max az elcseszett változtatások az eredetihez képest, meg a quality minőség zavart be, addig a Shaft számomra konkrétan mindent, amit csak adaptál NÉZHETETLENNÉ tesz, pontosan azok miatt a dolgok miatt, amikről te is írtál. Egy béna grafikát ugyanis még le lehet nyelni, a változtatásoknál meg max facepalmolsz egyet, hogy “francnak kellett ezt is megváltoztatni a mangához képest, eredetiben mennyivel több értelme volt…”, viszont amit a Shaft művel, az egész egyszerűen idegesítő, “kiránt” az egész sztoriból, amikor mondjuk egy random beszélgetés közepén hirtelen vörös-fekete villogás lesz úrrá a képernyőn, mintha épp valami katonai bázison lenne riadó, vagy nem is tudom… És ez csak egy példa a rengeteg “figyelemelterelő trükkjükre”.

    Szal nem is az a fő gondom nekem, hogy “nincs fókusz” (bár ez is igaz), hanem hogy menne normálisan a beszélgetés/történet, de Shafték nem hagyják és “beleművészkednek” az ember pofájába… Múltkor láttam valami poén videót, hogy mennyire tud egy fazon autót vezetni, ha közben egy szexi melltartós-bugyis nő próbál rá minden létező módon “hatni” az anyósülésről. 😀 Na, az legalább vicces volt, a Shafték viszont hasonló dolgot csinálnak, csak épp baromi idegesítően és még az “elterelés” sem egy szexi nő képében érkezik (mert ahogy mondod, az erotikához kb. annyira értenek, mint a humorhoz… XD), hanem villogó képernyők, random feliratok, idióta kameraállások és hülye bevágások képében. Ráadásul az a “legjobb” az egészben, hogy jellemzően az effajta “álművészkedős/álfilozofikus” dolgokra a lehető legalkalmatlanabb sztorikat szokták kiszemelni adaptálás gyanánt. Általában átlagos, vagy csak némileg elvont slice of life/hárem mangák/light novelek jogait veszik majd, majd az egészből csinálnak valami élvezhetetlen katyvasz mindfuckot.

    A Bake volt az első ilyen, ahol néztem, hogy “mi ez a…?”, majd beleolvasgattam a light novelbe, ami után már duplán pipa lettem a stúdióra, mert ha nem is mondom, hogy ég és föld a két változat, de egy határozottan szórakoztató és normális módon tálalható cucc esélyét szúrták el azzal, hogy megint nem bírtak magukkal.

    Az Arakawából bevallom, még egy részt nem láttam (páran ajánlották amúgy, hogy engem is pont a stúdió kiléte riasztott el eddig tőle…), de múltkor a Nisekoiba néztem bele, ahol valami sima kávézós-dumálós jelenetet szerettem volna végignézni, de azt is alig bírtam, pedig csak pár perc volt, ugyanis Shafték ott is hozták a formájukat. (Érdekes, hogy ugyanennél a címnél az eredeti mangából egy chaptert is simán lenyomtam egyszuszra, mindenféle “durva mellékhatás” nélkül. Ja, hogy az volt előbb és a Shaft-nak ahhoz szerencsére még köze nem volt? 😀 Hát így már érthető. XDDD) De komolyan, ezt a Nisekoit is úgy képzeld el animében, mintha mondjuk valaki a Love Hina-ban próbálna művészkedni. XD

    Slusszpoén, hogy ezeknek az animéknek közepes, illetve baromi nagy méret között mozog a fantábora, pedig az ember azt hinné, hogy ha nem is az elsőnél, de mondjuk a második-harmadik ilyennél azért azt mondják a fanok is, hogy “oké Shaft, ez eddig poén volt, de lassan leállhatnál ezzel a hülyeséggel, hogy valami tartalmat is pakolj az animéidbe…” De úgy tűnik, erre semmi szükség, hiszen a fanok így is zabálják ezeket a cuccokat, külön poén, hogy pl. ahol ismerik is az eredetit, ott is viszonylag kevesen anyázzák a Shaftot és a többség még örül is, hogy milyen jó, hogy egy ilyen “művészi” stúdió csinált a kedvencükből animét.

    Amúgy én tényleg azt nem értem, hogy ha már ennyire a mindfuck a mániájuk, miért nem kapnak elő valami NGE, Ghost in the Shell, stb. stílusú sztorikat adaptálás gyanánt? Ott aztán mehetne a sok random izé, lásd az NGE-ben sem volt túl sok logika benne, hogy a zsidó szimbolikus elemeket hogyan dobálta bele Anno a sorozatba, de mégsem zavart senkit. Vagy ott a Lain, ami függetlenül attól, hogy kinek tetszik, kinek nem (rémlik, hogy te az utóbbiba tartozol XD), mégis úgy maradt meg mindenkiben, hogy “”A” mindfuck anime”. Szóval szerintem valami sci-fi, vagy hasonló elvont, lélekben vájkálós sztori jobban állna ehhez a megvalósításhoz, mint egy háremcucc….

    “(Kezdem gyanítani, hogy a Madokát is csak véletlenül sikerült eltalálniuk.)”

    Kb., meg ugye mivel az original animéjük volt, nem annyi volt a dolguk, hogy “há’ megveszünk valamit, aztán copy + paste technikával telenyomjuk minden grafikai sz*rral!”, hanem kénytelenek voltak ők írni történetet, szereplőket, stb. Emiatt vagy eleve jobban illeszkedtek a mindfuck elemek a sztoriba, hiszen eleve ők írták (pl. ebben az animében engem sem zavarta dolog, mivel a mindfuck grafika elsősorban csupán a boszorkányok világára korlátozódott, így még néminemű értelme is volt ennek az ábrázolásnak), vagy hogy vulgáris legyek, szimplán előjött belőlük az az érzés, hogy “abba a levesbe azért kevésbé akaródzik belesz*rnunk, amit mi főztünk”. 😛 XD (Mert eddig ugye 90%-ban úgy nézett ki a dolog, hogy megvették valami random faszi light noveljének/mangájának a jogait, aztán onnantól szabad volt a vásár…)

    Szal nem tudom, nagyon le kéne erről szokniuk, vagy járjanak úgy, mint a Gainax (ami “kettéosztódott” Trigerre, meg nem tudom már mire, előbbi “örökölte” a Gainax “random poénkodós” énjét, utóbbi meg az “elvont filozofikusat”), mert ez már nagyon gáz, hogy ez a stúdió lett számomra az animevilág Uwe Boll-ja, vagy Michael Bay-e, hogy ha meghallom, hogy valamihez közük van, már húzom a számat és sajnos 90%-ban ki is derül később, hogy nem alaptalanul. :S (Miközben folyamatosan azon szurkolok, nehogy egyszer úgy járjak, hogy valami tényleg nagy kedvenc manga jogait kapják meg és barmolják szét.)

    • A random művészkedés, pláne amilyen olcsó módon használja azt a Shaft, valóban zavaró tud lenni. Mégis, nekem a legfőbb bajom, rendszerint az az animéikkel, hogy valami elképesztően unalmasak.

      Azt a kategóriát képviselik, amikor ugyan még csak másfél perc telt el az adott részből, de már minden bajom van tőle. Aztán mikor szembesülök vele, hogy még több mint 20 perc van hátra belőle, már azon kezdek filózni, hogy a fenébe fogom én ezt kibírni?

      Nincs is erre jobb példa, mint a Bakéban, a játszóteres rész, a Mayoi arc elején, amit konkrétan már annyira untam, hogy félpercenként néztem a csúszkát, és folyamatosan az járt a fejemben, hogy “basszus, de sok van még hátra…”. Kvázi egy erőpróbával ért fel azt megállni, hogy ne tekerjek bele.

      Mondjuk itt jegyezném meg, hogy ilyen szempontból az Arakawa, azért egy fokkal jobban áll, mint a Bake. Mert bár az ebben lévő slapstick komédia és rém gyenge, de még így is fogyaszthatóbb, mint a Bake meta humora.

      Nem tudom, az Arakawa eredeti mangája milyen volt, de le merném fogadni, hogy akárcsak a Bake, ez is biztos sokkal jobban működött eredetiben, mint így, a “shatosítás” után. Amit viszont tudok, hogy ezek után, kétszer is meggondolom, belefogjak e a Sayonara Zetsubou-Senseibe? Csak mert anno ezt ajánlgatták nekem nagyon a Bake mellé, mint “Shaft mesterművet”. =)

      A Gainax meg nem is kettő, hanem konkrétan 3 felé szakadt. Egyszer ott van ugye az Evangelionos vonulatból létrejött Khara, akik az amúgy totál felesleges Evangelion revitalizálásokat csinálják. Aztán ott van a Trigger, akik az Abenobashi, TTGL, PaSwG féle őrült vonalak viszik tovább. Illetve ott van még a Gainax, akik meg az összes többit, ergo olyan címeket, amikre a kutya se emlékszik.

      • Ebből kell akkor kihívás videót csinálni 🙂

      • Nem is rossz ötlet. =) Mármint én most komolyan megnézném, hogy ki az, aki azt az ominózus játszóteres részt, tényleg élvezni tudja, és egy percig sem unatkozik közben.

      • én most komolyan megnézném, hogy ki az, aki azt az ominózus játszóteres részt, tényleg élvezni tudja, és egy percig sem unatkozik közben.

        JELEN!

        Az Arakawából btw kimaradtam (valahogy sosem érdekelt – egyszerűen taszít a designja, a témája, meg kvázi mindene), viszont a Sayonara Z. Senseitől óva intenélek. Nekem viszonylag friss élmény, de szerintem borzalmas; pont a napokban gondolkoztam rajta, hogy a MAL-ra nyomott 5-ös értékelését visszaveszem 4-re, mert ez a cucc egyszerűen annyira frusztráló, random baromság, hogy még azt a kevés erényét is totálisan szőnyegbombázza.

      • Úgy néz ki, ez is egy olyan dolog, amit sose fogok megérteni. =)

        A véleményedet olvastam az Aoin a SZS-ről, és őszintén szólva, meg is lepett, hogy neked végül nem jött be. Én csak annyit tudtam róla eddig, hogy annak idején, még a Bake előtt, iszonyatosan fel lett hypeolva, hogy milyen “zseniális” sorozat. Illetve sok Shaft fan, máig ezt tartja a stúdió legjobb animéjének.

  4. Pont a napokban gondolkoztam el azon, hogy újrakezdem, mert anno két rész után feladtam. Egyszerűen annyira lassú volt nekem az egész, hogy nem bírtam.

    • Az első rész még konkrétan egész jó volt kezdésnek, na de utána… totál unalom. Szóval nem vesztettél vele semmit, és ha addig sem tetszett, akkor ez után se fáraszd vele maga.

      Ha animézni szeretnél, inkább ajánlom neked az Abenobashit, ha még nem láttad. =) Azt még akár angol szinkronnal is megnézheted, mert úgy talán még poénosabb. =D

      • Leszedtem, de még nem jutottam el odáig.

        Viszont állítólag remake-elni fogják az FLCL-t, ami GIGALOL.

      • Hallottam már róla, bár őszintén szólva, bennem van a félsz, hogy csalódás lesz.

        Az eredeti ugye egy Gainax, Production I.G. koprodukció volt, ám az anime, inkább a Gainax érdeme volt, mintsem az I.G-é. A remaket viszont ha jól tudom, az IG. akarja egyedül csinálni. Így elég nagy rá az esély, hogy pont az fog majd belőle hiányozni, ami az eredetiben megfogta a népet, a hangulat.

      • Egy picit én is félek, sőt, nagyon. Ahogy az amcsik, úgy a japánok sem tudnak normálisan adaptálni X dologból Y-t. Ha pedig Haruko hangját nem Mayumi Shintani fogja adni, meg sem nézem, még akkor se, ha a világ legjobb mozgóképes alkotása lesz, amit kétlek, mert az már az FLCL (nálam). 😀

      • Sajnos én már túl sok félresiklott revitalizálást láttam ahhoz, hogy legyen miért tartanom egy újabbtól. Az I.G. nem egy rossz stúdió, de nem véletlen, hogy az FLCL-t, még a fanok is Gainexhez kötik, mert az anime, az ő stílusokat hordozza magán. Szóval jó kérdés, a Gainax nélkül, mire fognak menni vele?

  5. Újabb remek indok arra miért tartsam magam távol a Shaft köldöknézős cuccaitól. Pedig nekem alapvetően nincsenek ellenérzéseim a “művészfilmesebb” animékkel szemben persze csak ha valóban hatásosak az átlagtól elütő megoldások nem pedig öncélúak.

    • Annak én se vagyok ellene, hogy egy anime, művészi ábrázolásokkal, szimbolista jelenetekkel próbáljon közvetíteni valamit. Csak hogy a Shatnál, ez jellemzően teljesen adhoc, funkció nélküli művészkedést takar.

      Szóval például ott az EVA, amit fentebb Titkos említett. Tény, hogy az abban lévő keresztény, zsidó szimbolikát sem érdemes túl miszticizálni. Viszont egy Bakéhoz képes, még így is jóval összeszedettebb, és arra inkább rá lehet mondani, hogy van is köze az anime témájához.

      Az Arakawában amúgy, inkább a főszereplő srác jobb szemét szerették közvetlen közelről bevágni.

  6. Na ez is azon animék közé tartozik amiket még akkor sem folytatnék ha bezárnának egy sötét, hangszigetelt szobába és betennék ennek mindkét évadát folyamatos lejátszásra és nem lehetne kikapcsolni. Az 1-2 rész még úgy nagyjából tényleg oké volt de aztán utána egyre jobban kezdett lemenni a WTF kategóriába és nem a jó értelemben. Pedig maga az alapsztori tényleg érdekesen hangzik, kvázi van egy gyerek aki kőgazdag viszont hirtelen egy számára teljesen ismeretlen közegben és társadalomban kell élnie pusztán a családja hülye szabályai miatt.Egy alapos társadalomkritika lehetett ez volna de sajnos nem lett. A Shaft féle felszínes művészkedés meg vagy bejön nekik vagy nem. Általában nem jön be nekik. A Madokában sikerült jól megcsinálniuk de többi animéjükben ez eléggé hatásvadásznak tűnik. Jó példa erre a Tale of Memories Chihiro-s szála ami annyira nem is lett volna rossz de a rengeteg hatásvadász jelenet eléggé tönkrevágta az egészet. Olyannyira, hogy a 2.évadtól azonnal el is vette a kedvem. Nem tudom, hogy láttad-e de ha az Arakawa nem tetszett akkor a Tale of Memories-t gyűlölni fogod ilyen szempontból 🙂

    “Bizonyára számotokra is ismerős azaz érzés, amikor rátaláltok egy animére, ami elsőre ígéretesnek tűnik. Jól hangzik az alaptörténete, szimpatikusnak tűnnek a karakterek, érdekes témákat feszeget, és a többi. Aztán… meglátjátok a stúdiót (Shaft) és ezzel, egy csapásra megcsappan, az addigi lelkesedésetek.”

    Pont így jártam a Tokyo Ghoul-lal. A mangája nagyon tetszett így amikor meghallottam, hogy anime lesz belőle akkor kvázi rózsaszín köd mindenütt. Aztán megláttam a stúdió nevét: PIEROTT! Rózsaszín köd azonnal el és az első gondolatom: Mentek az a@ok jó büdös p@ba. Meg is lehet nézni, hogy mi lett belőle!

  7. Tipikus réteganime. Az első része érdekesen kezdődött, de pár rész múlva dobtam, mert nem indult be a történet. Olyan igazi se füle se farka, epizódikus agyatlanság.

    • Azzal még nem is lett volna baj, hogy epizodikus agyatlanság. Azzal van a baj, hogy egyrészt minek kellett úgy tenni az elején, hogy ennek majd lesz története? Másrészt, amit itt humor címen elénk tár az Arakawa, az olyan, mint amit a Bake tár elénk, fanservice címen. Ergo, rém gyenge.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: