Keserédes pláza élet

bad-customers

Régóta szerettem volna már egy munkahellyel kapcsolatos bejegyzést karcolni ide a blogra, ám az általános motiválatlanságomon túl, más oka is volt annak, hogy eddig halogattam. Konkrétan meg akartam várni, hogy új munkahelyre kerüljek, és majd egyben, sűrítve nyilatkozhassak arról, milyen is volt a pláza élet. =)

Nem titok, hogy az utóbbi, nagyjából egy-másfél évben, folyamatosan azon igyekeztem, hogy új munkahelyet találjak, valami olyat, ahol meg is fizetnek, és amit nem hagyok ott két hét után. A tavaly márciusban történt gyárlátogatásom óta, sajnos elég nagy volt a pangás, ám a türelmes várakozásnak (és némi szerencsének) hála, végül sikerült egy olyan helyet találnom, amiért megéri váltani. Nem is elsősorban a pénz, hanem inkább a jobb munkakörülmények miatt.

Hogy milyen ostobák, bunkók, alkalmanként lusták tudnak lenni egyes kiszolgálók, eladók, pénztárosok, illetve úgy alapjáraton azok, akik közvetlenül az ügyfelekkel, megrendelőkkel, vásárlókkal kerülnek napi szinten kapcsolatba, azt nyilván szükségtelen részletezni. Hisz mindenki megtapasztalhatta már, milyen az, mikor vagy pont leszarják, mit akarsz, vagy fogalmuk sincs arról, hol vannak, és mit is kéne csinálniuk, vagy épp kötekedni, okoskodni támad kedvük.

Hogy mást ne mondjak, elég csak azt az esetet felemlegetnem, mikor tavaly nyár végén, megérkezett az új számítógépem, egy órával előbb, mint az ki volt írva, és már csak természetes, hogy én akkor épp nem voltam otthon, hanem épp a felettünk levő utcában vásároltam. Csörög a telefon, ismeretlen szám, de azért felveszem, mert ki tudja. Futársrác 1, köszönés nélkül közli velem, hogy megjött a gép, és le kéne menjek érte. Mondom oké, itt vagyok egy utcával arrébb, 5 perc és ott vagyok, mire futársrác 1 azt mondja, hogy ő nem tud 5 percet várni, mert ő és futársrác 2 nem érnek rá, és inkább elviszi, majd menjek be érte másnap. Na itt kicsit felment bennem a pumpa, és elég gyorsan helyreraktam őket, hogy egyrészt egy órával később volt kiírva az érkezés, másrészt direkt ezért vettem ki szabadnapot, hogy ezt átvegyem, harmadrészt pedig itt vagyok egy utcával fentebb, mindjárt ott vagyok. Bunkóék ráadásul otthagyták a gépet a lépcsőház előtt, és beültek a kocsiba kólázni, hagy vigye el aki akarja, ahelyett, hogy inkább segítettek volna behozni, úgyhogy a végén, annak rendje és módja szerint, a borravaló is elmaradt.

Aki azonban, hozzám hasonlóan, megtapasztalta már a dolgot a kassza másik oldaláról is, az tudja, hogy bizony a megrendelők, vásárlók közt is akad, nem egy olyan jómadár, akik megérik a pénzüket, és nem hogy ugyanolyanok, de alkalmanként, még rosszabbak is képesek lenni. Jómagam, ennek előtte, 5 évet húztam le egy azóta már megszűnt, úgynevezett dekor cégnél, mint képszerkesztő grafikus. Így, mikor némi alkalmi kitérő után, mely során még piacon is árultam forralt bort, bejglit, végül egy pláza elektronika üzletében kötöttem ki, már fel voltam rá készülve, mi vár majd rám.

Eredetileg nem szándékoztam sokáig maradni, főleg mert akkor kilátásban volt egy szakmámhoz közelálló, lehetséges állás, ám abból sajnos, nem lett semmi, így végül tovább kényszerültem maradni, mint eredetileg terveztem. Nem épp egy álom meló, nem is voltam túlfizetve, de néztem a dolog jó oldalát, hogy legalább egy tiszta, civilizált helyen vagyok, ahol télen fűtenek, nyáron hűtenek, és nem a vasat kell pakolni. =)

Az itt tartózkodásom során, igazából 2 másik emberrel sikerült, már mondhatni baráti viszonyt kialakítanom, az egyik volt Sanyi, a biztonsági őr, aki folyton storyzgatott, a másik pedig Gabi, az egyik eladó, a közeli 576-ból. (Azóta már egyikük sem dolgozik ott, részben ez is közrejátszott abban, hogy én is leléptem.) Utóbbival épp ezért, rengeteg közös storynk lett, elvégre mindketten ugyanattól szenvedtünk, és hát ki másnak is panaszolhatná el az ember a bánatát, ha nem egy sorstársnak, aki napi szinten éli át ugyanazt. =)

Közös erővel, 3 kategóriát sikerült felállítanunk, melyek nagyrészt lefedik azokat a hülye vásárló típusokat, akikhez általában “szerencsénk” volt. Az első kategóriába tartoznak a “nem tudja mit akar / nem tudja hová jött be” nevű alfaj, mely igazából két különálló alfaj, de mi az egyserűség kedvéért, egymás mellé tettük őket. =)

Körülbelül egy hete dolgoztam ott, mikor betoppant egy hölgy boltba, majd a kérdésre, kérdéssel válaszolva, először annyit kérdezett, hogy “Itt van a redőnyös?”, aztán felháborodott azon, hogy nem vagyok információs pult, és nem tudom, van e az emeleten redőnyös. Majd pár nappal később, egy másik hölgy érkezett azzal, hogy ő irodai gépet szeretne venni, amin megy a windows. Először annak rendje és módja szerint megkérdeztem, hogy asztali gépet szeretne e? Mire ő válaszolt, hogy nem, hanem “összecsukhatósat”. Itt még sikerrel vettem az akadályt, és megállapítottam, hogy laptopot szeretne, ám mikor hozzátette, hogy “3 megásat, 60-asat”, akkor elvesztettem a fonalat. Nagyjából félóra után aztán, mialatt a hölgy két telefonhívást is megejtett valami számítógép zseni kollégájával, végül sikerült megfejteni, hogy 3 magosra gondolt, ami támogatja a 64 bites operációs rendszert.

A legjobb azonban az volt, mikor még tavaly, nyár eleje körül, hirtelen betoppant egy cigány, egy összetekert gumicsővel a kezében, majd elpanaszolta, hogy vettek a Tescoban egy felfújható medencét, de a csintalan puják bizony kiszaggatták a csövet, és meg kéne javítani. Én persze türelmes végighallgattam, majd közöltem vele, hogy azért, mert ki van írva, hogy javítást vállalunk, az még nem vonatkozik mindenre, nem tömlő szerviz vagyunk, és ezzel amúgy is a Tesco ügyfélszolgálatához kéne fordulnia, ami a város másik végén van.

Gabiéknál ellenben, rendre abból van a probléma, hogy bejönnek az anyukák, majd rossz platformra vesznek játékot a csemetéiknek, akik rendszerint, otthon elég hamar észreveszik a dolgot, gyakran még azelőtt, hogy a játék egyáltalán a konzolba kerülne, majd a sűrű elnézések közepette, jönnek azt visszacserélni. Általában nincs is gond ebből, ám akadt például olyan öntudatos anyuka, aki váltig állította, hogy bizony tévedésről ám szó sincs, hanem a játék rossz. Két különböző konzolon tesztelték le neki, de ő bizony hajthatatlan volt, mígnem végül kiderült, hogy bizony mégiscsak ő vett rossz platformra játékot. (Ami még hagyján, de az se semmi, hogy a 11 éves gyerkőcnek sem esett le, mi a gond.)

Aztán van a másik igen gyakori eset, mikor rendre videotékának, könyvesboltnak, vagy épp zeneboltnak nézik a helyet, és a Bangó Margit CD-től kezdve, a Danielle Steel könyvön át, az Avengers 2-ig, nagyon sok mindent szeretnének. Gabi szerint a legrosszabb amúgy az volt, mikor kikerült egy Frozen plakát a kirakatba, ami a Frozen játékot reklámozta, ennek ellenére, 10-ből 9-en, a filmet keresték. Volt amikor egy nap 6 anyuka jött be ezzel. Szóval érthető, miért akarta onnét minden eladó, szélsebesen letépni. =)

Általában amúgy ebből se szokott gond lenni, ám persze vannak, akik ilyenkor is “jobban tudják”, mint aki ott dolgozik, már 4 éve. Az egyik faszi például, tudjátok abból a szóhoz sem hagy jutni fajtából, először szépen ledarálta, hogy neki VHS-re(!) kéne a Kincs ami nincs, a Különben dühbe jövünk, Az ördög bal és jobb keze, az Akit bulldózernek hívtak, stb, majd mikor közölték vele, hogy ez nem videotéka, akkor elkezdett kötekedni. Először azzal jött, hogy “Akkor minek van itt ez a sok film?!”, majd miután közölték vele, hogy ezek nem filmek, hanem videojátékok, akkor meg az volt a baja, hogy “Há mé nem szótá előbb?!”

Ezzel egyébként, el is érkeztünk a második kategóriához, a “kő alatt vészelte át az elmúlt két évtizedet” típusú retrósokhoz. Ismét az átkozott javítás kiírás miatt, hozzám jöttek már be papszik, a Nokia 32/10-es telefontól kezdve, a kazettás autórádióig mindennel. A legjobb azonban az volt, mikor egy TV-s papszi jött be, majd nagyjából, a következő beszélgetés zajlott le köztünk:

– Jó napot, segíthetek valamiben?
– Igen, meghoztuk a TV-t, le kéne menni érte.
– Elnézést, de én munkaidőben nem hagyhatom el az üzletet.
– Akkor majd mindjárt szólok a sógoromnak, hogy hozza fel… Azt lehet tudni, körülbelül mennyibe fog ez kerülni?
– Azt én így előre nem tudom megmondani, mert ez sok mindentől függ. Itt tetszett vásárolni?
– Áh nem, ezt mi még a feleségemmel vettük valamikor, aszongya 1970…

Na itt már tudtam, hogy gond van. Közben amúgy mutatott egy családi albumból kiszedett képet, amin rajta volt a TV is. Azt az igazi, régi, fa keretes, világosszürke, lekerekített sarkú, vastag, domború képernyős szerkezetet képzeljétek el, amit még mi is csak a nagyszüleinknél láthattunk. Mire közöltem vele, hogy:

– Elnézést, de mi ezzel már nem fogunk tudni mit kezdeni.
– Miért nem?
– Azért, mert ez egy elavult modell, mi pedig HD TV-nél régebbi darabokkal, nem foglalkozunk.
– Hát akkor én most hova vigyem? Pont azért jöttünk fel ide, mert ki van írva, hogy javítás.
– Igen, ki van írva, de az elsősorban az itt vásárolt termékek, garanciális szervizelésére vonatkozik.

Egyébként az öregnek szerencséje volt, mert ahol lakom, ott pont van az utca végén egy régi TV szerviz, az már gyerekkorom óta ott van, egy hasonló korú figura üzemelteti maszek alapon, azt beajánlottam neki, hogy ott esetleg még lehet tudnak vele mit kezdeni.

Gabiéknál ugyancsak megfordultak néha hasonlóval, mikor PS2-re keres a fickó játékot, majd felháborodik, hogy mi az, hogy csak egy alsó polcnyi van már. (Azóta már annyi sincs.) De volt már olyan is, aki PS 1-re keresett, például Tekken 1-et, Resident Evil 2-t, Ridge Racert, Soul Reavert, aztán csodálkozott, hogy nem kapott. Gabi szavával élve: “Csoda, hogy sárga kazettás Nintendóra, még nem kerestek játékot…”

Végül ott a harmadik kategória, amit praktikusan csak úgy neveztünk el, hogy a “nettó hülyék”, ők ugyanis nem pusztán valami ostobasággal jönnek be, vagy nem tudják értelmesen elmagyarázni, mit szeretnének, esetleg valami totál más dolgot keresnek. Ők birtokában vannak, annak a különleges képességnek, hogy valami egészen egyedi módon legyenek, emlékezetesen hülyék. =)

Az én kedvenceim ilyen téren azok a “szakik” voltak, akik otthon a garázsban, műhelyben, összekontárkodtak valami egészen elcseszett szerkezetet, abból a fajtából, ami már szinte sír azért, hogy valaki csapja agyon, majd miután konstatálták a tényt, hogy nem megy, úgy döntenek, bejönnek azt megjavíttatni. Bent előadják, hogy ők megpróbálták fúzióztatni az okos telefont, a sokol rádióval, ám valamiért nem akart menni, úgyhogy most csodát kéne tenni, de úgy, hogy holnapra kész legyen ám.

Egyszer például bejött egy faszi, lerakott elém valami nyáklapos szerkezetet, amiből legalább száz drót lógott ki, úgy nézett ki az egész, mint valami robot szendvics, majd mikor naivan megkérdeztem, hogy “Mégis mi ez?” Azt a választ kaptam, hogy “Hát nem látod?! Magnó!”

Gabiéknál szerencsére, ilyen “szakik” nem nagyon fordultak meg, cserébe náluk ezt a kategóriát, a “félénk idegbetegek” testesítették meg, akik bejöttek azzal, hogy “leejtették” az Xboxot, ám azon valamiért több, vékony, sűrűn elhelyezkedő zúzódásnyom látszott. Ergo, vagy egy 60 fokos lépcső tetejéről sikerült leejteni a gépet, vagy (ami valószínűbb), hogy a hülye gyerek nem bírt az indulataival, és szétverte, aztán megijedt, elmondta anyunak, és gyorsan behozták, mielőtt apu megtudná.

Egyébként vicces, milyen szemérmesek tudnak lenni az ilyenek, mikor oda kerül a sor, hogy be kell menni, és elő kell adni a mesét, mi történt. Az meg külön vicc, mikor később az anyuka jön be átvenni a javított gépet, majd “véletlenül” sikerül elkottyintania, hogy Dávidkát kigúnyolták a játékban, dühös lett, és ezért azt látta a legjobb megoldásnak, ha szétveri rajta a tollas ütőt.

Azonban ha azt hinnénk, ezt már nem lehet überelni, akkor íme Gabi “best of the best” esete, ahol egy öreg fickóval, már egy amolyan Békéscsaba kórház kaliberű beszélgetést sikerült lefojtatnia, nagyjából a következőképp:

– Halló tessék, 576 kilobyte.
– Hallo! Ékszerüzlet?
– Nem, 576 kilobyte.
– Az milyen bót?
– Videojátékokat, és konzolokat árulunk.
– Az engem nem érdekel, kapcsojja má nekem az ékszerboltot!
– Nem tudom kapcsolni uram, mert ez nem telefonközpont.
– Akkor aggya má meg nekem a telefonszámát!
– Azt én nem tudom fejből.
– Mé nem tudja?! Ott dógozik egész nap, nem?!
– Nem uram, én az 576 kliobyteban dolgozom. Ha az ékszerüzlettel akar beszélni, akkor hívja fel az ékszerüzletet.
– Hát de az újságban csak ez a szám vót!
– Melyik újságban?
– A Szuperinfóban!
– Biztos ott volt az ékszerüzlet száma is, bizonyára rossz számot tetszett hívni.
– Itt ez volt megadna…
– …
– Na figyejjen má, mennyen már át nekem, oszt kérje már el a telefonszámukat!
– Uram én nem mehetek át, munkaidőben vagyok, nekem itt kell lennem, kiszolgálni a vásárlókat. Tessék bejönni, itt a térképen, egész biztosan meg fogja találni.

Szóval voltak itt is arcok, akik hozták a formájukat, de igazából nem is ezért hagyta ott a melót egyikünk se, hanem inkább azért, mert egyre inkább kezdtek ránk szállni. Gabiéknál például kezdődött úgy a dolog, hogy mikor jött ez a vasárnapi zárva tartás, előtte megígérte nekik a főnökük, hogy ez nem lesz kihatással a fizetésükre. Ehhez képest, utána mégis kevesebbet kerestek, 10.000 forinttal. Majd utána mindenért őket kezdték elővenni, hogy miért csökkennek az eladások, ebből a játékból, miért csak ennyi fogyott, miért késve érkezett meg a megrendelés, miért nem annyit küldtek, ami a papíron van, stb. Arról már nem is beszélve, hogy Gabinak volt egy egészségügyi beavatkozása, aminél már előre meg volt mondva, mi-hogy lesz, és ez mettől-meddig fog tartani. Ehhez képest, a főnöke simán rácsörgött a kórházban, az egy hetes lábadozása közepén, hogy jövő héten, már mennie kéne. Ráadásul a műtét után, fél évig, nem is lett volna szabad neki 3 kilónál nehezebbet emelni, ehhez képest simán emeltettek vele ennél 10x nehezebbet is. Az utolsó csepp viszont az volt, amikor az év végi leltározás alkalmával, kitalálta a főnökük, hogy amivel nem tudnak elszámolni, az hiába nem bizonyítható, hogy mikor, kinek a hibájából, és hogy tűnt el, annak fogják levonni a fizetéséből, aki akkor ott dolgozott, mikor a szállítmány eredetileg megérkezett. Így Gabi például, úgy hogy nem a játék teljes árát vonták le a fizetéséből, egy -8000 forintos “jutalommal” zárta az évet.

Nálunk meg az volt, hogy azzal kezdtek el fenyegetőzni, hogy idéntől kvóta rendszer lesz, azaz meg lesz szabva, hogy kinek, milyen termékből, mennyit kell eladnia. Illetve azokat a termékeket, amiket nem sikerül eladni, mielőtt kifutnának, azoknak a névleges értékét, majd folyamatosan le fogják vonni a fizetésünkből. Na ez volt nálam az utolsó csepp, mikor azt mondtam, hogy na nekem ebből, most lett elegem, végleg.

Reklámok

26 hozzászólás to “Keserédes pláza élet”

  1. Hát az utolsóknál, a főnökösöknél én megtettem volna Gabi helyében, hogy az előrejelentett orvosi beavatkozás és előírás miatt a főnök ellen munkaügyi eljárást kezdeményezek. Nálad meg a kihirdetésekor rákérdezni, hogy “Ez magára is éppúgy vonatkozik majd?” illetve egy szép magyaros körítésben küldtem volna a halál faszára, sorszám nélküli prioritásban. A futároknál meg felkerestem volna hol lehet panaszt tenni rájuk.

    Nálunk egyébként nincs baj a futárokkal. Az Antikváriumos előre jelzett, hogy kábé 10-15 perc és felénk van. Igaz, szabit kellett kivennem aznapra, mert munkaidő közepén hozták ugyanúgy, de nem olyan vészesen. Ha délben azt mondtam volna, hogy “na, mára ennyi, a többit levonjuk a túlóráimból”, akkor simán hazaértem volna hozzá. Az Alexandrás meg annyit mondott, hogy nem baj, amíg hazaérek beugrik a szemközti postára befizetni a számláit. (Amúgy kábé 5-10 perc kellett nekem is, hogy hazaérjek.)

    Postással annál inkább van gondunk. Évekkel ezelőtt egy ellopta az egyik küldeményemet, amiért a főposta nem volt hajlandó kártalanítani, mert papír szerint ki lett víve a levélszekrénybe. Gyakorlatilag bele nem fért volna, és 3-an voltunk otthon, de fel nem csengetett, hogy hozott volna valamit.
    A mostani ezzel szemben, ha ajánlott, hivatalos levél érkezik, vagy külföldről valami küldeményem, arról csak egy értesítőt dob be, mindegy, hogy belefér-e, illetve a helyi posta szabálykönyvében ott van, hogy “ajánlott, hivatalos levél a címzett otthonlétének hiányában levélszekrénybe helyezhető”. Így volt olyan hét, amikor minden áldó nap mehettem a szemközti postafiókba, ha belefért a levélszekrénybe, ha nem. Mert ha könyvet, vagy EU-s kiadványt rendelek, oké, azt megértem: az előbbinél vaskos csomag érkezik, az utóbbi meg szimplán nagy kartotékban jön. De amikor csak egy bélelt A/5-ös borítékban van egy lemez, vagy az önkormányzat küld ki valamit… Na az nem. Főleg, hogy egyszer 2-3 hét után került elő az egyik hivatalos levelem, amiről értesítőt se kaptunk. Annál a beszélgetés így nézett ki:
    “- Végre eljött a leveléért.
    – Milyen levélért?
    – Itt rohad 2 talán 3 hete egy hivatalos. Nem kapott róla értesítőt?
    – Nem. A ‘kedves’ postás kollégája seggét ugyanúgy szétrúgnám már, ahogy a magáét.
    – Az enyémet? Miért?
    – Talán nem tűnt fel, de ezen a héten már ötödik alkalommal járok itt értesítők és küldemények miatt, rendre magához kerültem sorra, és még csak szerda van. Ráadásul most esik le magának, hogy 2 hete jött még valamim, ráadásul milyen stílusban közli ezt… Na, ide azzal a panaszkönyvvel. Most lett kurvára elegem magukból.”
    És van egy olyan érzésem, hogy a történelem ismételni fogja önmagát, mert mint összeszámoltam, ismét lesz vagy 6-7 küldeményem egy huzamban.

    • Igen, lehetett volna, csak sok esetben (sajnos) úgy van vele az ember, hogy örül, hogy van munkája, nem hogy még utána “balhézzon”, mert annak úgyis az lenne a vége, hogy a saját helyzetén rontana még tovább, esetleg helyből ki is rúgnák. Ezért inkább lenyeljük a békát, legalábbis, egy bizonyos pontig.

      A postásokkal, nálunk szerencsére nincs ilyen probléma. Annak idején, egyik haverom járt úgy, hogy megrendelt valamit a neten, teltek a napok, majd a hetek, de a csomagja, csak nem akart megérkezni. Eltelt vagy fél év, már totál el is felejtette a dolgot, közben beszerezte máshonnét, amit szeretett volna, aztán egyszer csak, váratlanul megérkezett csomagja. Utána fel is hívta illetékeseket, a csomaghoz mellékelt papíron lévő elérhetőség alapján, hogy akkor mégis, hogy van ez? Mire az volt a válasz, hogy “valószínűleg elkallódott a csomagja”.

  2. Kalandos munkahelyi élmények, és az emberi hülyeség keresztmetszete a legjobb téma 🙂
    Ami a futárszolgálatot illeti, simán küldtem volna rájuk a panaszt a futárcégnél. Ilyen futárral még nem volt dolgom szerencsére. Mondjuk akadnak idióták azért – kedvencem, mikor még irodaházban recepcióztam, azt rendeltünk kollégával pizzát, azt a futár eltévedt, vagy egy óra volt, mire odakeveredett. 🙂
    Felénk a postával sem igazán van probléma, bár azért családi szinten ott is vannak kellemetlen tapasztalatok. Még bősz 70-es években jártak úgy anyámék, hogy egy tájfutó verseny elhúzódása miatt lekésték az utolsó Budapest-Szeged vonatot, erre gyors hazaküldtek elsőbbségi/sürgős táviratot, hogy ne aggódjanak az otthoniak. Mit ad Isten, másnap reggel hamarabb hazaértek, mint a távirat, aminek a feladástól számított 4 órán belül ki kellett volna érkeznie.
    Munkahely és hülyeség kategóriában nekem is megvoltak a tapasztalataim, de mondjuk a számítástechnika és műszaki részlegek tudják a legtöbb fura szerzetet vonzani. Nálam is általában az van, ha számítógép alkatrészt kell vennem, akkor vagy viszek magammal olyan valakit, aki ért is hozzá, vagy felhívok valakit telefonon, mert amúgy még egy szimpla egér vásárlással is sikerült már ráfáznom. 🙂

    • Azok a tahók, sprinteresek voltak, velük sajnos, már nem először gyűlt meg a bajom, és nem csak nekem, de több ismerősömnek is. Egyik haverom anno dolgozott náluk, ő mesélte, hogy nem egyszer látta, hogy sokszor például úgy hajigálják be a kocsiba a csomagokat, mint ha kőbunkó lenne bennük.

      Ezen kívül az egyik, azóta már szerencsére megszűnt pizzázóval jártunk úgy, hogy nem elég, hogy több mint másfél óra múlva hozták ki a rendelést, de a pizza ki volt hűlve, és romlott volt rajta a paradicsom.

      Azzal amúgy odáig nem lenne semmi gond, hogy valaki nem ért a számítógéphez, és tudtán kívül mond nagy butaságokat. Viszont amikor mindezt nagyképűen teszi, és közben meg van róla győződve, hogy ő jobban tudja, na az viszont már problémás.

  3. A vásárló-ügyfélközpontú munkakör rendkívül hálás téma, és főleg kifogyhatatan aranybánya, ha síkhülye emberekről szóló sztorikról van szó 😀 Az a legszebb az egészben, hogy egy átlagos jóembernek a munkahelyén elég a sokszor 90%-ban retardált munkatársakat elviselnie, de aki ügyfelekkel foglalkozik, még ehhez hozzájön a hasonló arányban kretén ügyfélkör is. Jópár éves, az ingatlanszakmában megszerzett üzletkötői-értékesítői tapasztalataim alatt vesztettem el az enberiségbe vetett hitemet, miszerint, ha valaki felnőtt, akkor ha nem is mindenki, vagy nem is minden ügyben, de azért javarészt igyekszenek az emberek reális, értelmes, felnőtt döntést hozni. Frászt. És a legszebb az volt, hogy hiába vezettem le szóban, írásban, grafikonon vagy bárhogy, hogyan buknak milliókat-tízmilliókat a saját baromságaikon, legtöbbjüket nem érdekelte, sőt, még a nagyképűbb része még okoskodott is. Persze amikor már szorult a hurok, és kármentést kellett végezni, egyből jöttek a telefonok “Ó mélyentisztelt Surci uraság, hát igen, mostmár belátjuk hogy nem így kellett volna, nemlehetne-e….” LOL

    De kismillió sztorim volna magukat észrevenni képtelen taplókról, újgazdag, nagyképű parasztokról, magukat atyaúristennek képzelő hülyegyerekekről és hülye picsákról, okoskodó prolikról és hasonlókról, akik azt képzeik hogy körülöttük forog a világ, pedig a kínai strandpapucsom talpába több intelligencia szorult. Röhögni ugyan jó rajtuk ha már végre magad mögött tudod őket, viszont velük dolgozni agyrém. És az a legszebb, hogy naponta alsó hangon tíz-tizenöt ilyen retardálttal kell kontaktolni + a hasonló agyi szinten működő kollégákkal.

    • Ezért is mentem most el egy olyan helyre dolgozni, ahol egész nap, a kutya nem zavar. =) A kollégákkal mondjuk nekem, szerencsére se az előző, se az előtti munkahelyemen nem volt gond, sőt, kifejezetten jó fejek voltak. Annál inkább a főnökséggel, na és persze a “zseni” megrendelőkkel, majd vásárlókkal.

      Nem véletlen, hogy a legtöbb ember, nem bírja sokáig ezt a típusú munkakört, és egy idő után, kezd belefásulni, a napi hülyeségbe. Egyik haverom például bankban dolgozott, körülbelül 3 évig, utána viszont úgy hagyta ott, hogy bárminek elmegy, akár még útépítőnek is, csak ügyfelekkel ne kelljen foglalkoznia. =)

      Mi a poén? Később volt egy olyan melója, nagyjából fél évig, mikor úthengeren volt, pénzügyi végzettséggel. =D

  4. Én az 576 HQ raktárában nyomtam le egy nyarat, de az poén volt, játékokat csomagolni meg minden. Ketten voltunk és főleg az EVM-es meg az olcsó, piros csomagolású Tesco-játékokat csináltuk. Egy műanyag tasakban voltak a borítók, egy másikban a DVD tokok, megint egy másikban a kézikönyvek és egy dobozban a játékok. Mi voltunk a délutáni műszak és nem dolgoztunk rosszul de a reggeli műszakban volt két idősebb hölgy, akik sokkal de sokkal gyorsabbak voltak. Egyszer tesztelésként két félbehajtott A/4-es papírral és a lemezeket védő műanyag koronggal teszteltük le a sebességünket: a borítót begyűrtem a picsába a tokba, a lemezt be se pattintottam, csak bebasztam mint ahogy a másik félbehajtott papírt is jelképezve a kézikönyvet, átdobtam a levegőben a másik srácnak, az bekúrta a fóliázógépbe és még így se voltunk a közelébe se a nagyiknak. Nem tudom hogy a túróba pörögtek úgy… 😀
    Aztán a Budai Várban kisegítő is voltam két évig, de azon belül pár hónapig (meg egy AnimeConon is) egy boltban. A Budai Vár igazi turista csalogató, de nehogy azt hidd, hogy a külföldiek jobbak! Érdekes tények: a franciák mindig 12 képeslapot, de ha nem pont annyit, akkor mindig páros számú darabot vesznek, ez 100%, soha nem cáfolta még meg egy másik francia se. A lengyeleknél csak az oroszok butábbak, de főleg a vidékiek. A dél-amerikaiak többsége kelpotomán, de sokat költenek. Szóval, muszáj ellopniuk egy 100 forintos képeslapot, annak ellenére, hogy otthagynak 30.000-et is akár szemrebbenés nélkül. Mindenki alkudozik és a legpofátlanabb az, aki két terméknél már kéri a 10%-ot. Namegatudodmitmegmikor. Az angolok csak szimplán gyökerek. A kedvenc sztorim nem velem történt, hanem egy haverral, aki szintén ott melózott még régebben:
    Megérkezik a térre az orosz csoport, elkezdenek belézengeni. Nő bejön, nézelődik aztán megszólal oroszul. Fun fact: a külföldiek 99,9% először MINDIG az anyanyelvén szólal meg, nem is értem. Meg egyszer volt egy holland csaj, aki elkezdett szlovákul próbálkozni, mert azt hitte Magyarországon is az a hivatalos nyelv. Na, szóval a boltvezető hölgy eredeti foglalkozását tekintve nyelvtanár és idegenvezető: beszél olaszul, spanyolul, oroszul, az összes szláv nyelven, románul, németül, nagyon durva. Szóval, orosz nő megkérdezi, hogy itt 250-ért váltják az eurót? Mondja a főnök, igen. Erre megszólal a nő: a másik boltban 280-ért váltják az eurót és inkább odamegy vásárolni, mert itt átbasszák. Haver meg a főnök összenéz: mi van? Baszod, ezzel te jársz jobban. De nem-nem, ne akarják őt átverni. A végén a dolog odáig fajult, hogy elővettek egy matekfüzetet és elmagyarázták neki, hogy ezzel az átváltással ő itt jár jobban és pont a másik helyen akarják átbaszni, de baszki, az az ötvenes nő egyszerűen nem fogta fel. Nem jutott el a tudatáig. És kiment és nem vett semmit. Meg volt egy nagyon aranyos angol kisfiú, nem lehetett 7 évesnél több. Bejön a boltba, halkan köszön és elkezd nézelődni. Kézzel készített, középkori fegyverreplikákat is árulunk (főleg azt), ki is néz egy pisztolyt, ami nem olcsó, ezek a legdrágábbak. Előveszi a kis pénztárcáját, elkezd benne nagyon matatni és lerak egy százast. 😀 Mondjuk és mutatjuk neki, hogy ez sajnos nem elég. Erre elkezd jobban belemászni nézi az aprókat aztán lerak még egy ötvenest. Aztán rádöbben, hogy itt nem fog nyerni, elrohant, aztán a végén pedig szülői segítséget kért, de nem vették meg neki. De ez a sztori aranyos volt, meg amikor nagyon vidékről jönnek hazai alsó tagozatosok, hát azok is. Érdekes, hogy akik a keleti feléből jönnek, sokkal visszafogottabbak és bátortalanabbak, míg a nyugati részről jövők ilyen kis adrenalingombócok. Bejött egy csoport valahonnét a Balaton környékéről, főnök megkérdezi: hát ti honnét jöttetek? És ott volt egy duci, baseball sapkás kis srác, megfordult és olyat kurjantott, hogy TAPOLCÁRÓ (vagy valami ilyesmi város volt), fél Buda beleremegett. 😀 Amúgy élveztem boltban dolgozni és néha kajak visszavágyok. Ha jók a kollégák és a főnök is, meg változatosak a körülmények, én simán kibírnám a mellékhatások és agyfaszok mellett is.

    • “borítót begyűrtem a picsába a tokba, a lemezt be se pattintottam, csak bebasztam mint ahogy a másik félbehajtott papírt is jelképezve a kézikönyvet, átdobtam a levegőben a másik srácnak, az bekúrta a fóliázógépbe és még így se voltunk a közelébe se a nagyiknak. Nem tudom hogy a túróba pörögtek úgy…” -> Hehe! 😀 Erről most az jutott eszembe, mikor még a régi melóhelyemen, néhanapján be kellett segíteni a kollegináknak, akik a vágást, ragasztást, fűzést, meg a bélyegzőket csinálták. Ám valahogy sose sikerült valami nagy segítségnek bizonyulnunk, mert még ők, körbevágtak, meghajtottak vagy 10 tájékoztató füzetet fél perc alatt, addig mi rendszerint, még a másodikkal bíbelődtünk. =D Ilyenkor általában elnézték még egy kicsit, ahogy szenvedjünk, aztán inkább visszaküldtek minket a gép elé, hogy ne hátráltassuk őket. =D

      “Fun fact: a külföldiek 99,9% először MINDIG az anyanyelvén szólal meg” -> Nálunk a németek csinálták mindig azt, hogy először, mindig németül szólaltak meg, mert valamiért, rendre azt hitték, hogy mi biztos németet tanultunk. Illetve egyszer volt még valami francia fickó, aki ahány boltba bement, először mindenhol franciául szólalt meg, annak ellenére, hogy már az 5. üzletben kérték meg rá, hogy angolul beszéljen.

      “A végén a dolog odáig fajult, hogy elővettek egy matekfüzetet és elmagyarázták neki, hogy ezzel az átváltással ő itt jár jobban és pont a másik helyen akarják átbaszni, de baszki, az az ötvenes nő egyszerűen nem fogta fel.” -> Jaj ez ismerős, hozzám is jött be egyszer egy nőci, akinek vagy 10 percig magyaráztam, hogy 150 forint és 280 forint, az nem 330 forint, hanem 430. A nő egyszerűen elfelejtette, hogy működik az általános iskolás összeadás. =D

      “Érdekes, hogy akik a keleti feléből jönnek, sokkal visszafogottabbak és bátortalanabbak, míg a nyugati részről jövők ilyen kis adrenalingombócok.” -> Egyébként igen, ezt már én is észrevettem. Illetve azt, hogy mikor valami nagyon bunkó, hangoskodó, rohangáló társaság jött be a plázába, azok 99%, hogy Pestiek lesznek. =)

      • Olyan helyen dolgozni, ahol sok turista fordul meg, nagyon király, főleg, ha érdekelnek a nyelvek és amúgy sok emberrel is szeretsz dumálni (az ausztrálok és kanadaiak legendásan jó fejek, illetve az idősebb olasz generáció is). Meg ha van egy főnököd, aki több nyelvet ismer mint ahány náció megfordul egy nap a boltban, az is előny, utána mindig kibeszéltük, mikről társalogtak (angolul viszont nekem kellett, mert azt ő nem tudott). 😀 Viszont nem egyszer volt már, hogy bejöttek boltba emberek és így hegyeztük a fülünket, hogy ez meg mi a faszom nyelv lehet? Portugál, görög meg ilyen elbaszott dolgokkal meggyűlt a bajunk, mert azokból nemhogy nem értettünk egy árva mukkot se, még tippleni se tudtunk (héberül sem beszélünk, de azonnal felismertük mindig). 😀 Meg volt 1-2 olyan német (és holland) akcentus, hűű, te…
        A pestiek amúgy minősíthetetlenek, az tényleg egy külön állatfaj. Egy pestit onnét ismersz meg először, hogy bejön a boltba és nem köszön. Ezért néha nagyon felrúgnék pár illetőt és ez már odáig fajult, hogy már meglepődnek a boltban, ha belépésnél és távozásnál köszönök. Van olyan éjjel-nappali ahol kétszer bementem így, harmadik alkalommal már úgy kezeltek mint valami törzsvásárlót. 😀 Imádom Pestet, már vagy 18 éve itt élek, de valami dögvész rendet tehetne már, mert irreálisan sok a gyökér.

      • A Pestiek az egy külön állatfaj, nem tudom, otthon is így viselkednek e, de mikor lejönnek vidékre, olyan mint ha minden határ, és korlát megszűnne számukra. A frissen mosott padlón csúszkálástól kezdve, a mozgólépcsőn “vagánykodáson” át, a mogyoróhéj szökőkútba dobálásáig, csinálnak ezek mindent. Köpködnek, káromkodnak, verekednek, a szemetet ott dobják el, ahol kedvük tartja, stb. Ráadásul, ilyenkor mint ha a tanárok is, a szokásosnál jobban szarnának rá, mit csinálnak a kölykök. Nem tudom, a túl sok oxigén teszi e, amit itt kapnak, és az zavarja meg az agyukat, de valami ritka idegesítőek. Hát még amikor a várba mennek.

        Egyik ismerősöm, mellékállásban ott dolgozik, illetve a hobbija miatt is elég sokat jár oda, de a Pestieket, már ő is jól ismeri. Az ágyúkat pl. rendre teletömik vadgesztenyével, a hordókat teleszórják homokkal, kiállnak a várfalra, és kavicsokat hajigálnak az útra, meg hasonlóan elmés dolgokat művelnek.

  5. “Az a legszebb az egészben, hogy egy átlagos jóembernek a munkahelyén elég a sokszor 90%-ban retardált munkatársakat elviselnie”

    A magamfajta egyszerű gyári munkás erre a legjobb példa. Már több mint 5 éve dolgozom a cégnél és a legtöbb munkatársammal is kijövök de a nagy részén látszik, hogy a 8 osztályt sem végezte el. Amikor meg vesznek fel embereket akkor meg kínosan ügyelnek arra, hogy a jelöltek össz IQ szintje együtt se érje el egy maréknyi molyét. A korábbi munkás bejegyzésnél már leírtam az egyik ilyen esetet mikor is a cigánycsávó elmondott mindenféle sátánistának csak azért mert szeretem a symphonic metal zenét. Aztán most is vettek fel hozzánk embereket de amikor először megláttam őket rögtön konstratáltam, hogy ezek mindegyike hülyébb mint a másik és a tézisem be is igazolódott. Az egyik hapsi konkrétan se számolni, se írni, se olvasni nem tudott ráadásul 20x-or kellet neki mindent elmagyarázni, hogy felfogja.Persze a cigánygyereket megint én kaptam és nem elég olyan szaga volt mint egy 2 hetes lósz@ak de olyan arccal állt mellettem, hogy komolyan elgondolkoztam azon, hogy ez most figyel vagy be van állva a sok füves cigitől?

    De azért az egyik új meósunk se semmi. Már a kezdetektől rühellem mint a szart mégpedig azért mert ugyebár őt kinevezték , előtte ugyanolyan volt mint mi. Nos mióta kinevezték úgy járkál fel-alá mint egy pulyka a baromfiudvarban és ( ez most nem vicc) mindenbe és mindenkibe beleköt még olyan anyagba is ami már évek óta jól megy mindenféle kisebb hibával.Ha meg szólunk neki akkor jön a szokásos ” megyek a főnökséghez reklomálni mert nem lehet együttműködni veletek ” műsora mondjuk ezért meg is szívta a múltkor és ez pont velem esett meg. Odacsődített minden főnököt az anyagomhoz majd 30 perc után mondták neki, hogy azzal a hibával évek óta elmegy, én meg erre mindenki szeme láttára kiröhögtem őt de jó hangosan. Persze azóta meg próbál jópofizni de már nem egyszer küldtem el őt a halálba vagy neveztem troll-nak de mégis a legjobban Beakley néni-nek szeretem őt hívni a Kacsamesékből XD. Bár már megesett, hogy szólt a főnök úrnak, hogy beszéljen velem mert ( kapaszkodjatok meg ) már fél tőlem XD XD XD . Mondjuk az ő előtte lévő szintén idióta nőszemély meósunk is miattam ment el hehehehe ! Meg még van pár ilyen munkahelyi sztorim de nem traktálok azokkal senkit!

    De az is igaz, hogy pont az ilyen eladó-ügyfél szituációkból lehet a legjobb kabarés jeleneteket kihozni. Fehérváron van egy fantasy bolt ahova havonta fel szoktam menni és már nem egyszer esett meg, hogy jöttek be a 70 éves nénik akik dömpert kerestek az unokájuknak. Dömpert! Egy fantasy boltban o_o !

    • Annak idején, mi is elég sokat jártunk a helyi Camelotba a haverokkal, és mi is tapasztaltuk, hogy sokszor olyanokkal tudnak bejönni oda is, főleg az anyukák, nagymamák, ami totál nem oda illett. Pl. kerestek már ott Ben 10 órát, Totally Spies babát, Hot Wheelst, meg mindenféle aktuális menő játékot.

      Mondjuk a legrosszabb az az volt, mikor divatba jöttek azok a Pokemonos harci kártyák, a kora 2000-res években. Az még hagyján, hogy állandóan ezekkel volt tele a bolt, sokszor férni nem lehetett tőlük, ott ordibáltak, összevesztek egymással, elfoglalták az összes asztalt, külön pénztárat kellett nekik kinyitni, mert annyian voltak. (Volt, mikor a viadukt aljáig ért a sor.) Viszont ami a legjobban idegesített, hogy állandóan magyarázkodni kellett nekik, hogy nem Pokemonért jöttem, nem tolakszom, szóval legyenek már szívesek arrébb állni, és befogni.

      • Nálunk a Yugioh-sok csinálják ezt. Szerencsére mi nem egy légtérben játszunk velük mondjuk nem is lehetne mert mindig elfoglalják az egész termet de olyan ordibáló versenyt tudnak rendezni, hogy azt szerintem még Kínában is hallják főleg amikor a 10 évesek is jönnek játszani a nagytesóval együtt akik máshogy nem is tudnak beszélni csak ordibálva :/

        Pokemon kártyám nekem soha nem volt csak tazóm , én akkor kezdtem el ilyenekkel játszani amikor bejött a Yugioh de azzal is úgy kb 6-7 éve játszottam utoljára, Közben rákaptam a Magic The Gathering-re és most a Vanguard-ot tolom ezerrel.

      • Minket a Yu-Gi-Oh! mánia, szerencsére nem nagyon ért el. Arra emlékszem, hogy pár ember nézte ugyan az animét, de magával a kártyákkal, elég kevesen játszottak. (Gondolom azért is, mert azok, még a Pokemonhoz képest is, rohadt drágák voltak.)

        A Pokemon viszont, vagy egy jó két évig tombolt, és annak ellenére, hogy ezek a kártyák amúgy egyáltalán nem voltak olcsók (az igazán ütősek, akár 5000-be is belefájtak) mégis voltak olyan kölykök, nem is kevesen, akik erre, már akkor, 12-13 évesen ilyen 20-30, de volt hogy akár 60kt is elbasztak, 1 hónap alatt. =/

  6. Köszönöm a hajnali olvasnivalót, Péter! Nagyon jó cikk volt. 🙂 Remélem, mindhárman találtok egy sokkal jobb munkahelyet.
    Engedd meg, hogy én is megosszak veled egy munkahellyel kapcsolatos élményt. A legelső munkahelyemen történt, pár hónapja. Nem fogom említeni a hely nevét. Volt egy hírdetés, hogy pályakezdőket keresnek ingatlanközvetítőnek, nem kell képzettség, bárki jöhet. Gondoltam írok nekik, egy próbát megérhet. Nagy meglepetésre válaszoltak (amire eddig nem volt példa, mert előtte több állásra is jelentkeztem, de még annyit sem voltak hajlandóan válaszolni, hogy betelt, vagy nem találnak alkalmasnak. de hát gondolom, ez már csak így megy…) megbeszéltünk egy találkozót, elmondták, miről szól ez a szakma, másnap már alá is írtam a szerződéseket. Elvégeztem egy 3 napos tanfolyamot amit ők biztosítottak, na csak ezután jött a fekete leves… az első munkanapon a saját mobiltelefonom költségén kellett felhívnom embereket (a hírdetéseket nekem kellett böngésznem) körülbelül húsz ember felhívása után elúszött az összes pénz a kártyámról. Gondoltam semmi gond, viszek haza szórólapokat, és a saját környékemen széosztogatom őket. (mindre egyenként ráírtam a nevem, telefonszámom) Sajnos ez sem jött be. Egyetlen egy ember hívott fel, egy bolond vénasszony, aki kiabálni kezdett velem, hogy ne dobáljak be hozzá ilyen sz*rokat. Aztán teltek a hetek… nem hívott senki sem, a munkahelyre pedig nem mentem be, mert nem volt pénz a telefonomon. Ott hagytam végül a munkahelyet. Persze én nem egyedül élek, hanem a szüleimmel, és még tanulok, szóval jogosan mondod azt, hogy így könnyű nekem, mert nem magamat tartom el. Legalább túl vagyok ezen is. 🙂 Naív voltam nagyon, végig hittem, hogy majd a cégnek a vezetékes telefonját kell majd használnom.
    A pályakezdőket nagyon kihasználják az emberek… a legjobb barátomat befogták több napi ingyenmunkára próbanap címszó alatt, aztán nem lett az egészből semmi, nem vették fel. :/ Engem pedig egy férfi próbált csőbe húzni. Volt egy gyári munka, ami kimondottan nőknek volt hírdetve. Hogy mit kell csinálni, és hol a gyár, azt homály fedte, felhívtam a telefonszámot, és próbáltam érdeklődni, hogy hol van ez a hely, mit kell csinálni… de a férfi csak hajtogatta, hogy mondjam meg hol lakom, felvesz busszal, mert még aznap be kell mennem egy próbanapra, este tíz óráig. Hát ez az egész bűzlött… este tízig, ráadásul azt sem tudom, hová megyek… azt kamuztam, hogy a mai nap nem jó, és rám is csapta a telefont.
    Még egyszer sok sikert kívánok neked, találj egy jobb munkahelyet, Péter! 🙂

    • Szerencsére, azóta már találtunk mind újat, én most egy olyan helyen vagyok, ahol a nap nagy részében, a kutya sem zavar. =)

      Az ilyen ügynök, közvetítő, üzletkötő, egyéb állásokat, én mindig is kerültem, mert ez még rosszabb, mint a sima vásárló, ügyfél kiszolgálás. Itt ugyanis neked kell utánuk menni, győzködni őket, elmagyarázni nekik 66. alkalommal ugyanazt, mert nem értik. Na és akkor még ne is beszéljünk arról, hányan vágják rá reflexből az ajtót, csapják rá a telefont az emberre, vagy épp hajtják el, a legközelebbi hozzátartozójába.

      Egyik volt osztálytársam anno házalt egy ilyen rezsicsökkentő, adósságrendező szolgáltatás féleséggel, de 2 hónap után abbahagyta. Elsősorban azért, mert neki ugyan céges telefont biztosított a cég, viszont az utazást, azt neki kellett megoldania, saját autóval, önköltségen.

      A pályakezdés valóban nem könnyű, pláne akkor, ha az ember frissen végzett, és nem tud a szakmájában elhelyezkedni. Nekem mondjuk ilyen téren szerencsém volt, mert akkor volt még jó pár olyan cég, ahová el tudtam menni helyben is, mint kezdő, de ha most végeznék, már igencsak bajban lennék. Más téma, hogy még így sem nagyon tudok a szakmámba vágó állást találni, mert annyira kell a protekció, és olyan magasan vannak az elvárások, hogy egy jobb helyre bejutni, szinte esélyed sincs.

      Múltkor összefutottam egy volt osztálytársammal, akivel anno, közösen végeztük el ezt a szakmát. Nála rákérdeztem, hátha tud esetleg valamit ajánlani, ám mint kiderült, ő még annyit se tudott benne dolgozni, mint én. Most épp egy benzinkúton van, előtte egy bútorgyárban dolgozott, de azt elég gyorsan otthagyta. Először berakták fűrész padra, de úgy, hogy se egy fülvédőt, semmit nem adtak neki. Utána átkérte magát egy más munkakörbe, betették kárpitozni. Aztán mikor meglátta a fizetési papírját, azt se tudta hogy sírjon, vagy nevessen.

      • A fülvédő hiányából ítélve, gyanítom, hogy a veszélyességi pótlékot sem ismerték. 🙂

      • Veszélyességi pótlék? Hova gondolsz? =D

      • Hát, jobban tettem volna, ha én is elkerülöm. 🙂 Ismered ezt a videót?

        Na, ennek a csaló pasasnak sokkal nagyobb sikere lett volna a szakmában, az biztos. 😀 mondja, mondja, mondja, én nem voltam ilyen rámenős. Aki semmiképp sem kért a szolgáltatásinkból, nem győzködtem, további szép napot kívántam, és elköszöntem. Tudom, hogy az emberek utálják, ha zaklatják őket mindenféle ajánlattal.

        Olvastam, hogy voltál képszerkesztői grafikus. Csak nem grafikus szakon végeztél? Én is voltam grafikus szakon, de pár hónap után otthagytam. Ha gondolod, szívesen elmesélem, mik voltak ennek az okai. Oldalakat tudnék róla írni, de mivel nem tudom, hogy témában vagy-e, ezért inkább nem szeretném rabolni fölöslegesen az időd. 🙂

      • Eddig még nem, de kösz, jót röhögtem, mind a cigány(?) próbálkozásán, mind azon, ahogy a faszi, csuklóból lebuktatta. =) Esetleg próbálkozhatna az asztro showban, ott biztos nagyobb sikere lenne. Vagy elmehetne még használt autó kereskedőnek. =)

        A szakmám eredetileg igen, grafikus, képszerkesztő. Ha akarod leírhatod, neked miért nem jött be, aztán majd leírom én is. =)

    • “Engedd meg, hogy én is megosszak veled egy munkahellyel kapcsolatos élményt. A legelső munkahelyemen történt, pár hónapja. Nem fogom említeni a hely nevét. Volt egy hírdetés, hogy pályakezdőket keresnek ingatlanközvetítőnek, nem kell képzettség, bárki jöhet.”

      Na, egy ex-kolléga 😀 Nem mindenkinek való ez a szakma, és nagyon el lehet csúszni azon is, hogyha nem jó helyre jelentkezik az ember. Persze, mivel nem kell hozzá képzettség, fel is vesznek boldog-boldogtalant, aztán aki nem bírja úgyis kihullik. Nem is tudnám megmondani hány jóember fordult meg a mi irodánkban, aki nem húzta tovább egy hónapnál. Viszont ha az ember kitartó és belejön a dologba, meg azért valahogy túl tudja tenni magát a rengeteg hülye ügyfélen, akkor nagyon szépen lehet vele keresni, és több év után már ajánlásból dolgoznak a legtöbben. Úgy a legkönnyebb, amikor téged keresnek, mert akkor te dikálod a feltételeket, és válogathatsz a megbízások között, de addig sokezer hideghíváson és rádbaszkodott telefonon kell túlesni :D.

      Ilyesmibe, hogy saját telefonról hívogassak bárkit, vagy a hirdetésköltségemet magamnak fizessem úgy hogy egy fillér bevételem nem volt, soha bele nem mennék. Mondjuk nekem megvan a helyem, ahová vissza fogok menni, de sajna sok helyen van ez amit fentebb említettél. Meg persze az se mindegy hogy hogyan állnak hozzád a kollégák. Nekem remek mentoraim voltak, akik igazi üzletkötők és egyben szakemberek is, de sok helyen az van hogy a kezedbe nyomnak egy telefont (vagy még azt se), aztán szerezz megbízást, ahogy tudsz. Se szakmai oktatás, se kommunikációs tanácsok, se pénzügyi-stb… ismeretek, ügyfélkezelésről nem is szólva. az ilyen helyeken hatalmas a fluktuáció, ami nem is csoda. Még a mi irodánkban, ahol eleve megválogattuk kiket veszünk fel + hónapokig mentoráltuk az újakat, na itt is csak kábé minden negyedi ember tudott hosszabb távon megkapaszkodni.

      De azért bőven vannak ennek a munkakörnek pozitívumai is: rengeteg ismeretet szerez az ember gazdaságról, hitelekről, kommunikációs stílusokról, és szó szerint mindent megtanul az összes létező ingatlanról + nagyon jó helyismerete lesz. Szerencsére nemcsak segghülye ügyfelek vannak, hanem érdekes és nagyon normális emberekkel is lehet találkozni, aztán ha már nagyértékű ingatlanokkal vagy beruházásokkal is foglalkozol már, az teljesen más stílust és hozzáállást igényel, mint pl. egy paneltulajjal való vitatkozás. Úgy általában kinyílik a világ az ember előtt, ráadásul nagyon jó üzleteket lehet elcsípni ha van némi tőkéd 😀 Ezért is nem dolgozom most üzletkötőként, tőkét kell szerezni hogy magam is belevághassak ilyesmibe 😀 viccen kívül, havi minimum 1-2 olyan kecó mindig beesett, amin némi felújítással 2-3 milliót simán lehetett nyerni, de akár többet is, mindezt 2 hónapos átfutási idővel. Szal van ebben bőven lehetőség, de nem mindenki alkalmas rá. Viszont ha kitartó vagy, meg lehet tanulni, megéri.

      • Örülök, hogy neked sikered lett ezen a téren. 🙂
        Nekem sajnos tényleg nem való ez a szakma, elméletben hiába ment jól, a gyakorlatban már nem tudtam kamatoztatni a tudásomat, amit az általuk biztosított tanfolyamon tanultam. Bár meglehet, hogy az a 3 nap elég kevés volt. Az irodavezető azt ígérte, gyakorolni fogja velem a telefonálást, például alakít majd nehezen megkapható ügyfelet, olyan ügyfelet, aki nem tudja mit akar, meg dühös ügyfelet… de az egészből semmi sem lett, mert mint mondtam, a sikeresen letett tanfolyam után egyből hideghívnom kellett. Voltak nagyon kedves, értelmes emberek a telefon túlsó végén, de a kb húsz hívás közül csak három volt ilyen. Én kipotyogtam, ez van. 🙂 Jelenleg egésszségügyben tanulok, ez jobban testhez álló nekem.

  7. Az fasza h veletek, a dolgozókkal fizettetik meg azt amivel ők nem tudnak elszámolni. Törvényes ez egyáltalán? Mert lemerném fogadni h nem! Simán fel lehetett volna őket jelenteni…

    • Hogy törvényes e, az pont nem érdekli őket, se itt, se máshol. Azért is ennyire szemtelenek, mert pontosan tudják, hogy a hatóságok, inkább a nagyobb cégeket, multikat szorongatják, így ők addig, nyugodtan sunnyoghatnak, amíg nem csinálnak túl nagy butaságot.

      Feljelenthettem volna őket, de abból úgyis csak egy hosszú jogi eljárás lett volna, aminek a végén, bizonyíték hiányában, megszüntették volna a nyomozást.

  8. “Péter Says:
    2016. február 26. – 14:47
    Eddig még nem, de kösz, jót röhögtem, mind a cigány(?) próbálkozásán, mind azon, ahogy a faszi, csuklóból lebuktatta. =) Esetleg próbálkozhatna az asztro showban, ott biztos nagyobb sikere lenne. Vagy elmehetne még használt autó kereskedőnek. =)

    A szakmám eredetileg igen, grafikus, képszerkesztő. Ha akarod leírhatod, neked miért nem jött be, aztán majd leírom én is. =) ”

    Nos, érettségi után szerettem volna egy olyan helyen tovább tanulni, ahol a rajztudásomat tudom fejleszteni. Nagyon szerettem fan artokat készíteni, csak az anatómiával voltak némi gondjaim, és a photoshop-ot is el akartam sajátítani profi szinten. Találtam is egy akkor még ingyenes grafikus OKJ-t (azóta már fizetős lett) és jelentkeztem a nappali tagozatukra. Ígértek minden jót, elsősorban photosop oktatást, amire nekem a legnagyobb szükségem volt. A nappali tagozaton nem töltöttem el túl sok időt, csak pár hetet. Három osztályt vontak össze egy nagy terembe, képzelheted mekkora káosz volt ott… körülbelül 120 emberre jutott egy tanár. Az órák menete az volt, hogy kiosztotak mindenkinek egy fénymásolt lapot, ahol szimbólumok voltak, és írott betűk, ezeknek segítségével kellett egy képet alkotnunk. Ezzel nincs is semmi gond, jó kis kreatív munka volt, a baj ott volt, hogy ezzel egy óra alatt készen volt mindenki, viszont a tanításnak csak délután három órakor volt vége, és csak ültünk, néztünk magunk elé, a tanár pedig mind a 120 (vagy több) embernek egyenként ellenőrizgette a munkáját. Tehát órákon keresztül nem tudtam mit kezdeni magammal. Eljönni meg sajnos nem lehetett előbb, mert nappali oktatás volt. Aztán átjelentkeztem estibe… ott azért lazább volt, de a terem általában ott is meg volt telve, de ott legfeljebb csak huszan voltunk, nem volt akkora zaj, zsúfoltság, a design tanár is nagyon jófej volt, ő volt az osztályfőnökünk, monogramot terveztünk, betűstílust, tanított nekünk művészettörit is a maga módján… értékelte a munkáimat, és mindenkiben meglátta a jót, a tehetséget. Ő volt az egyetlen pozitívum az egész grafikus tagozaton. A gondok az informatkával voltak, ugyanis photosopról szó sem esett, megmondta a tanár, hogy nem fogunk photoshoppot tanulni, csak word-ben fogunk szöveget szerkeszteni. RLY? Számítástechnikából érettségiztem, ebben a word is benne volt, és mégis általános iskolás feladatokat adtak ki word-ben… szóval már tudtam, hogy a digitális rajzolás terén semmit sem fognak nyújtani, nagy kamu volt az egész. A vicc az volt, hogy a bemutatkozó videóban mindenki mac laptopokon nyomta a photoshoppot, meg az adobe illustratort, mi pedig windows-on wordöztünk. 😀 A másik ok, ami közrejátszott abban, hogy ott hagytam, a rajzóra volt. A rajzóra abból állt, hogy kőkemény rajzbakokon kellett ülnünk, és vinnünk kellett magunkkal mindig az A2-es rajzlapjainkat, és szénnel le kellett rajzolni a modellt, ami egy 3 dimenziós kocka keret volt… végül is bemelegítésnek nagyon jó volt, de a tanár állandóan elégedetlenkedett, hát nem neki kellett ülni a rohadt kemény rajzbakokon órákon keresztül, csak ült a kényelmes puha székében, és néha körbejárt, megmondani, hogy ez nem jó. De tanácsokkal viszont nem látott el. Az utolsó csepp a poházban a térázbrázolás óra volt. Egy az, hogy térábrázolásról szó sem volt a bemutatkozó leírásban, a másik az, hogy matekképleteken alapult az egész. A diszkalkuliám miatt esélyem sem volt megérteni, szabad kézzel próbáltam utánozni a tanár rajzait. Szóltam, hogy mi a helyzet velem, papírom is volt róla, de a tanár azt mondta, hogy nem tud velem mit kezdeni, ez ilyen, fontos anyag, nem menthet fel alóla. Ekkor már tudtam, hogy esélyem sem lesz letenni a grafikus szakot. De ettől függetlenül még egy ideig rendesen bejártam. A legutolsó nap amit eltöltöttem ott, az egy decemberi nap volt, amikor tanóra helyett rajzfilmet vetítettek nekünk… ekkor éreztem azt végleg, hogy ennek tényleg egyáltalán nincsen semmi értelme… :/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: