Bombshell – A rossz, a csúf, és a bugos

Bombshell_cover

Bizonyára mind ismeritek azt az érzést, amikor annak ellenére, hogy maga a koncepció, egyébként életképes lenne, és alapesetben, még a tálalás is tetszene, valamiért mégis azt érzitek, hogy a végeredmény, erős kívánnivalót fog hagyni maga után, és igen nagy valószínűséggel, bukás lesz a vége.

Hiába az általam máig megbecsülésnek örvendő 3D Realms állt a projekt mögött, a Bombshell, az első képek, korai trailerek alapján, engem nem igazán tudott meggyőzni. Bár valahol reménykedtem azért benne, hogy a kész játék, majd rá fog cáfolni a nem túl derűlátó előérzeteimre, és egy kellemes, ütős kis akciójátékot fogunk kapni, ám végül, mégsem így lett.

Valószínűleg kevesen emlékeznek már rá, de Bombshell karaktere, nem csak hogy sokkal régebbre nyúlik vissza, mint azt elsőre gondolnánk, de sajnos, eléggé hányattatott a múltja, mint ahogy magának a játéknak is. Bombshell karaktere, eredetileg még 1999-ben született meg, a 3D Realms gondozásában, aki az akkor épp ezerrel készülő, Duke Nukem Forever legelső változatában szerepelt volna, mint a főhős, Duke női riválisa.

Bombshell_original

A sors (vagy inkább az üzletpolitika) azonban másképp döntött, és Bombshell karaktere, több másikkal egyetemben, végül kikerült az utána több verzióváltást megélt, de még mindig készülő játékból. A többi pedig már, mint tudjuk, történelem.

Úgy tűnt hát, Bombshell, örökre megmaradt a feledésnek, ám ekkor, egészen pontosan 2014 áprilisában, egy érdekes fordulat következett be. Történt ugyanis, hogy a Duke Nukem Forever, meglehetősen vegyes fogadtatása után, melynek jogai, időközben átvándoroltak a Gearboxhoz, az egykori tulaj, 3D Realms úgy döntött, egy új Duke játék fejlesztésébe fognak vágni, ezúttal, mint kiadó. A fejlesztéssel, megbízták a feltörekvő Interceptor Entertainmentet, akiket időközben felvásároltak.

Szép csendben zajlott a játék fejlesztése, melyet elkereszteltek Duke Nukem: Mass Destruction-ek, ám ekkor jött a probléma, a Gearbox ugyanis közbeszólt, lévén Duke jogai, már náluk voltak. Így némi jogi huzavonát követően, a fejlesztők arra kényszerültek, hogy a már félkész játékot, szépen visszafejtsék, és megváltoztassák a főszereplőt, a storyt, a szörnyeket, de még a helyszínek nagy részét is. Ekkor esett a választás Bombshellre, aki azonban, közel sem eredeti formájában köszönt vissza, és az egykori, laza, nagydumás, vagány bomba nő helyett, leginkább egy Ellen Ripleyre hajazó, maszkulin, fél cyborg gyilkoló gépet kaptunk.

Ennek ellenére, az új találás, közel sem lett volna rossz, hisz a látványos, pörgős akció ígérete, a vagányság faktor, és az első hallásra is ütős zene, könnyedén nyertes formula lehetett volna. Ám sajnos, a fejlesztés visszavetése miatt, egy eléggé bukdácsoló, esedező, suta játékot kaptunk.

A történet főszereplője az ex EDF (Earth Defence Force) különítményes Shelly Harrison, becenevén Bombshell, kiváló autószerelő, és bombaszakértő, aki egy félresikerült akció során, elvesztette a teljes osztagát, és az egyik karját. Az incidens után, egykori munkaadói leszerelték, ezért némi cyborgosítást követően, szabadúszó zsoldosként élte az életét. Mígnem egy szép napon, a Földet betámadják az idegenek, az EDF erők (szokás szerint) tehetetlennek ellenük, veszélyben forog a haza becsülete, sőt, az egész bolygó sorsa. Az ilyen helyzetek pedig hőst kívánnak, ha viszont Duke nincs, akkor hát jó lesz Shelly is elven, ránk vár a feladat, hogy egymagunk mentsük meg a világot.

Bombshell_01

A játék, egy erősen Duke it out in D.C.re hajazó nyitással indít, mely során a fehérházat ostromló idegen erőket kell módszeresen visszavernünk, egykori főnökünk parancsnoksága alatt. (Aki egyáltalán nem hasonlít Duke mentorára, General Gravesre.)

Bombshell_02

A dolgok azonban (milyen meglepő) nem alakulnak túl jól, az elején kilövik alólunk kedvenc jeepünket, az utolsó pillanatban elrabolják az elnököt, ráadásul még feltűnik egy rosszarcú cyber pofa is. (Aki persze egyáltalán nem hasonlít Duke nemezisére, Dr. Protonra.)

Bombshell_03

Játékmenet terén a Bombshell, nem sok újdonságot tartogat. Lényegében egy izometrikus nézetű, 3D RPG, platformer elemekkel felturbózott twin-stick shoot ’em up akciójátékot kapunk, mely a klasszikus Alien Breed feelingjét próbálja megragadni, Dukeos poénokkal, vagánysággal keverve. A hangsúly azonban, a próbálja szón van. A Bombshell ugyanis, annyira erőltetett, áporodott, lelketlen módon teszi mindezt, ami már majdhogynem kínos.

Kezdjük mindjárt a kamerakezeléssel, mely az egész játék tán legnagyobb achillesz sarka. Egyszerűen túl közel van karakterhez, melynek hála nem csak a körülöttünk lévő ellenfelekre nem látunk rá normálisan, de az előttünk álló terep méretét, az azon elhelyezett platformok, akadályok, csapdák helyzetét is elég nehéz meghatározni. Emiatt sokszor kényszerülünk majd, nem csak arra, hogy vaktában lövöldözzünk a felénk érkező lövedékek irányába (mert az ellenfél bizony, gondtalanul ránk lát), hanem arra is, hogy a puszta szerencsében bízva ugorjunk a semmibe, reménykedve abban, hogy karakterünk, pont egy másik platformon fog landolni.

Bombshell_04

Szerencsére, a pályákon való tájékozódást, valamennyire elősegíti a minimap, melyet mankóként, mindig érdemes fél szemmel figyelni. Így legalább azt tudni fogjuk, hol jártunk már, és hol számíthatunk ellenfelekre.

Maguk a pályák egyébként nem lennének rosszak, szépen, igényesen ki vannak dolgozva, éppenséggel csak egyáltalán nem illenek a játék koncepciójához. Sokkal inkább emlékeztetnek valami Diablo, Torchlight szerű fantasy dungeonre, mintsem idegen sci-fi világokra.

Bombshell_05

Viszont a dizájn még megbocsátható lenne, ha technikailag amúgy rendben lennének, csakhogy nincsenek. A pályákon való harcot, mozgást, hát még a platformerkedést, nagyban megnehezíti a meglehetősen faramuci hitbox, block rendszer, mely igen érdekes anomáliákat képes generálni. A tőlünk alacsonyabban lévő ellenfelekre, még akkor is, ha alig két centire állunk felettük, kész tortúra lövöldözni, mivel a lövéseink ilyenkor hajlamosak, egyszerűen elszállni az ellenfelek feje fölött. El lehet hát képzelni, milyen lehet ez, mikor hosszú lépcsősorok tetejéről kéne lövöldözni, a lent céltalanul cirkáló ellenfelekre, akikre ilyenkor, még csak rá se nagyon látunk.

Ám ennél is sokkal zavaróbb, hogy sokszor nem lehet azt eldönteni, a pályán mely réseken képes karakterünk átesni a mélybe, és mi az, ami csak a dizájn része. A fizikáról meg már inkább nem is beszélek, mert az annyira hektikus, hogy van mikor a hatalmas, leszakadt oszlopdarabokat, ágyú modulokat arrébb tudjuk lökni, máskor viszont karakterünk, a lőszeres dobozokban képes fennakadni. Ami különösen zavaró akkor, mikor épp két tucat szörny ront ránk, a közelharcos fajtából.

Szerencsénkre, az ellenfél AI-ja, annak ellenére, hogy nem kéne mást csinálnia, mint a tömeget kihasználva támadnia, valami rémesen ostoba. Nem egyszer láthatunk beakadó, egy helyben forgó, céltalanul cirkáló, vagy épp a peremek, szakadékok széléről, egyenesen a halálukba sétáló ellenfeleket.

Aztán ott a platformerkedés, mely úgy alapjáraton, egy hatalmas kapufa. Az még hagyján, hogy ezek a valószínűleg utólag a játékba erőltetett ugrálós, puzzle részek, egyáltalán nem illenek a játékba, mivel folyton megszakítják az akciót, darálást. Csakhogy hála a rossz kamerának, és a nehezen átlátható pályáknak, rém idegesítőek tudnak lenni. Főleg, mivel a játékban nincs lehetőség manuális mentésre, így nem egyszer fog az előfordulni, hogy egy-egy elszámolt ugrás, vagy benézett szakadék miatt, egész pályarészeket kell újrakezdenünk, egymás után, akár többször is.

Az RPG elemek, valamivel ugyan jobban működnek, de messze nem úgy, ahogy kellene. Az aktiválható skilleknek például, élből nem sok haszna van, már csak azért se, mert az akció hevében, könnyen megfeledkezünk róluk. Gyakorlatilag az életerőn, és a pajzson túl, semmi másra nem érdemes költeni. A fejlődés amúgy pofon egyszer, az ellenfelekből kihulló kék cukorkáktól az XP, még a lila cukroktól, a pénzmag forrásunk fog növekedni. Előbbit a különféle tulajdonságok, és képességek fejlesztésére, még utóbbit fegyverzetünk tuningolásála költhetjük el.

A fejlesztést, egy erősen a Falloutos Pip-Boyra emlékeztető képernyőn hajthatjuk végre, aminek azonban, van az a rossz tulajdonsága, hogy ha PC-n elkezdjük mozgatni az egeret, vagy konzolon a controller stickjét, akkor a képernyő össze-vissza ugrál. Ami, főleg közelről nézve, rendkívül bántja a szemet.

Bombshell_06

Arzenálunk amúgy nem sok érdekes darabot tartalmaz. A szokásos kis gépfegyver, nagy gépfegyver, shotgun, lángszóró, stb. mellett, az egyetlen érdekesebb darab, az önkeresővel alapból megspékelt gránát. Kár, hogy bizonyos esetekben (gyakrabban, mint gondolnánk) ez sem rendeltetés szerűen működik, és van hogy beragad egy az ellenfél, és a közte lévő oszlopba, vagy épp hatszor körbekering az ellenfél körül, mire magától felrobban.

Természetesen, lesznek majd a játékban turretelős szakaszok, amik alatt a kamera átvált a meglepő módon sokkal használhatóbb TPS nézetbe.

Bombshell_07

Illetve vannak kivégzések, melyekért extra XP jár, ám a mozdulatok repetitívsége, és az ilyenkor befagyó kamera miatt, melynek hála van, hogy csak a karakterek lábait látjuk közben, ebben se sok örömünket fogjuk lelni.

Bombshell_08

A legrosszabb pedig az, hogy mindezek után, ilyen színvonal mellett, Bombshell megpróbál vicces lenni, ami azonban egyáltalán nem áll neki jól. Még Duke végtelenül egoista, szexista, laza, macho egysorosai, melyek néha már súrolták az önirónia határát, a mai napig mosolyt csalnak az arcomra. Addig Shelly fájdalmasan erőltetett beszólásaitól, és elcsépelt, sikamlós szóvicceitől, melyeket nem csak a karakter, de maga a játék is igen gyakran megpróbál elsütni, inkább csak a számat húztam.

A magam részéről tehát, egyértelműen csalódtam a Bombshellben. Amilyen a story, olyanok a karakterek, a poénok, és olyan az egész játék is, üres, jellegtelen, és lapos, tele hibákkal, és kihasználatlan lehetőségekkel. Hiába az Alien Breed inspirálta a fejlesztőket, annak sajnos a közelébe se sikerült jutniuk, pedig nem egy olyan örökségről van szó, melynek a megfejtése, atomfizika lenne.

Érdekes módon, a 2003-as Alien Shooter első részének, mely ugyanúgy kis költségvetésű, akkor még shareware címként kezdte a pályafutását, sikerült ezt a formulát sikerre vinnie. A szebb napokat is megélt 3D Realmsnek azonban, még ebbe is bele tört a bicskája. 4/10 jóindulattal.

Advertisements

8 hozzászólás to “Bombshell – A rossz, a csúf, és a bugos”

  1. Ilyenkor olyan érzésem van, hogy te szándékosan keresed az olyan játékokat, amikkel kín játszani. Lehet be kéne vállalnod egy rosszpcjátékok válogatást. 🙂

    • Annyira azért nem volt vészes. =) Nem egy jó játék az tény, de játszottam már én ennél sokkal, de sokkal rosszabb játékokkal is. =)

      RPCJ sorozatból én jó párat már az előtt ismertem, hogy FreddyD bemutatta volna őket. Ilyen volt például a Wanted Guns, Big Rigs, Heat, Metal (ez utóbbi kettő, eredetileg amúgy ingyenes játékok), a Mortyr, Italian Job, America’s 10 Most Wanted (amit én Fugitive Hunter: War on Terror címen ismertem), Heavyweight Thunder, Nina, Marine Heavy Gunner – Vietnam, Terminator 3, Lula 3D, Bikini Karate Babes, Stalin Subway, Country Justice. Viszont még így is akadt pár olyan cím, amivel meglepetést tudott okozni, mint a hírhedt Mesterlövész, az Alien Anarchy, vagy a Winthorp’s Mansion. =D

      Amúgy kár, hogy felhagyott a sorozat készítésével, mert lett volna még jó pár cím, amik simán befértek volna a sorozatba, mint a Turok: Evolution, Stolen, Hellforces, Psychotoxic, Kreed, Vivisector, Demon Vector, Necromania, Western Outlaw, Darkest of Days, Shadow Force: Razor Unit, és ezek most csak azok voltak, amik így hirtelen eszembe jutottak. =D

  2. picimessenthial Says:

    Ezután a cikk után le is kaptam a kívánságlistáról a játékot.

    • Mint nagy Duke, 3D Realms fan, ezt a játékot nem tudom ajánlani. Pénzt meg aztán pláne nem érdemes rá költeni.

      Ha ebben a műfajban szeretnél valami jóval játszani, akkor ott az Alien Shooter, vagy a Crimsonland.

  3. Sejthető volt már az első videója óta h ez lesz a vége. Elég halovány játék lett, olyan mint ha a tervezés felénél kifogytak volna az ötletekből. Talán az év legrosszabb játéka, messze nem ér annyit amennyit kérnek érte.

    • Nos tény, hogy nem sok bizakodásra adott okot, de némi esélyt azért láttam rá, hogy talán rá tud cáfolni erre. Sajnos nem tudott.

      A legrosszabbnak mondjuk nem kiáltanám ki így előre, már csak azért se, mert elég sok van még hátra ebből az évből, és ennyi idő alatt, még bármi megtörténhet. =)

  4. Úgy tűnik zajlik a fejlesztés. Érdekes hírt olvastam a játékkal kapcsolatban: http://www.pcguru.hu/hirek/ingyenes-kiegeszitot-kapott-a-bombshell/36280

    • Az a baj, hogy a játékkal olyan alapvető dizájbeli, és játék mechanikai problémák vannak, amit egyetlen patchel, nem lehet befoltozni.

      Plusz ugyanezt eljátszották anno a DNF-el is (ami ennél egyébként bőven jobb volt), hogy jött a patch, az árcsökkentés, majd a kiegészítő, de már az sem volt több, mint puszta pótcselekvés, amolyan “vigaszdíj” a játékosok felé.

      Nagy igazság van abba, hogy az első benyomás a legfontosabb, mert bizony ebben az iparban is, lényegében a megjelenést követő első hét a legkritikusabb időszak. Ez alatt dől el ugyanis, hogy egy adott cím siker lesz, avagy bukás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: