Ha a hülyeség fájna – Pokémon vadászat a temetőben

Az még hagyján, hogy 15 év után, újra Pokemon folyik még a csapból is. Ahogy azt is megszokhattuk már, hogy ezek azok önjelölt youtube celebek, valami ritka gusztustalan egy állatfaj, de ez… még nekem is sok volt. Hogy takarta volna be földdel a sírásó…

36 hozzászólás to “Ha a hülyeség fájna – Pokémon vadászat a temetőben”

  1. Ez a pokémon őrület már nekem is sok. Viszont arra jó volt, hogy újra felkerült a netre a sorozat, így végre elkezdhettem nézni. Amúgy most értem haza a moziból, megnéztem az Öngyilkos osztagot. Szerintem, ha még nem láttad, nyugodtan várd meg, míg felkerül netre, nem éri meg az árát.

    • Azért nyugtass meg, hogy legalább a Batman v Supermannél jobb lett. 😀 Már csak azért, mert valszeg én ugyan csak jövő héten érek majd rá megnézni, de egyrészt ez volt nálam eddig a DC legjobban várt filmje, mióta ők is elkezdtek ilyen közös moziverzumot építeni, másrészt meg tényleg jó lenne már, ha legalább egy közepesnél jobb filmet kihoznának a képregényeikből, mert már lassan nekem ciki, ahogy a Marvel rendszeresen hülyére veri őket hangulatban/minőségben. Az Öngyilkos osztagnál amúgy a trailerekből annyi lejött, hogy mintha végre dobnák ezt a “Nolan-örökség” erőltetetten darkos hangulatot és mertek poénokat írni a filmbe, meg ilyesmi, szóval ha ezt is elszúrták, akkor meglesz az eddigi legnagyobb DC filmes csalódásom.

      • Sajnos a trailerek átvernek. Unalmas, egydimenziós, és indokolatlan lett a film. Nem tudom, hogy jobb-e/rosszabb-e a batman v superman-nél, mivel azt nem akartam látni, de otherworld-ösök szerint rosszabb. Elvoltam ugyan a filmmel, de sztem jól érzékelteti az a tény, hogy a film fő erőssége az, hogy Harley Quinn rohadt jól néz ki. Színvilágra kicsit saints row-ra emlékeztet, csak az elborultságot nem vették át.

      • A Warner ennél is beleugatott, és egy-két korhatárral lejjebb sorolt (Ayer emlékeim szerint 16+/18+ közönséget akart megcélozni, a kikerült változat ezzel szemben PG-13). Gyakorlatilag ugyanúgy lebutították, mint a BvS-t, aminek megmentője a lemezes kiadás lett (hogy micsoda mea culpázás ment utána).
        Szóval maradjunk annál, hogy a lemezes kiadást kell megvárni + pár hírt.

      • Engem valahogy nem győzött meg a film, hogy meg akarjam venni a dvd-t. Elsőre kellett volna megnyernie a tetszésemet, és nem utólag ígérgetnie, hogy majd a második randi jó lesz.

      • DC-től a rajzfilmeket érdemes nézni. Marvel filmek meg, hát hogy is mondjam, néha jön egy-két valóban király, mint legutóbb a Deadpool, de a többsége az ezeknek sem különb ám, mint egy Bay féle Transformers. =)

        Lásd az Amerika Kapitány: Polgárháborúval is úgy voltam legutóbb, hogy oké, egyszer nézős látványfilmnek oké, de azért ne vicceljünk már. Komoly karakterdrámáról, itt szó sincs. Inkább arról, hogy Marvelék direkt rámentek arra, hogy a fanboyaik legalja, táborokra szakadjon, és egymást gyepálják, például az Amerika kapitány, és Vasember fanok, ki-ki a saját kedvence pártját fogva, hogy melyikük a jobb, erősebb, ki nyerne a végső harcban? Hisz amíg egymással vannak elfoglalva, és a kedvencükért izgulnak, annak drukkolnak, hogy ő nyerjen, addig sem fognak figyelni arra, hogy igazából elég tessék-lássék úgy a story, mint az egyes karakterek motivációi.

      • Akkor sorban. 🙂

        “A Warner ennél is beleugatott, és egy-két korhatárral lejjebb sorolt (Ayer emlékeim szerint 16+/18+ közönséget akart megcélozni, a kikerült változat ezzel szemben PG-13). Gyakorlatilag ugyanúgy lebutították, mint a BvS-t, aminek megmentője a lemezes kiadás lett (hogy micsoda mea culpázás ment utána).
        Szóval maradjunk annál, hogy a lemezes kiadást kell megvárni + pár hírt.”

        Ez egyfelől elég gáz és a stúdióknak abba kéne hagyniuk ezt az “enyém lesz a végső vágás joga” mentalitást, mert nem egyszer magukkal basznak ki. (Értsd: pont azért lesz bukás, vagy legalábbis kevésbé sikeres a film, mert a kivagdosott részek miatt születnek sokszor plothole-ok és egyéb hibák.) Másfelől viszont az is igaz, hogy vágás ide vagy oda, azért attól még meg lehet úgy csinálni egy filmet, ha ügyes a rendező, hogy ne menjen a film sikerének rovására és ha nem is egy “nagyon jó”, de minimum egy “okés” színvonalú legyen a moziváltozat is. Lásd a Warcraft filmet, amiből szintén kerek 40(!) percet vágták ki (és kérdéses, hogy ebből vajon mennyi lesz rajta a DVD/BD-n, illetve hogy ezek a jelenetek érdemben mennyire fogják befolyásolni a film megítélését), de azért jellemzően ha a gyogyós, játékból készült filmadaptációkat zsigerből gyűlölő amcsi kritikusok véleményét kivesszük a halmazból, akkor egy összességében még így is jó filmet kaptunk, rajongók és “Warcraft-szüzek” szerint egyaránt. Nem azt mondom persze, hogy mestermű lett, vagy hogy hibátlan lenne, de én pl. fanként abszolút elégedett volna vele, ajánlottam olyan ismerősnek is, akit előtte totál hidegen hagyott Azeroth világa, a film viszont bejött neki, de annyira, hogy elkezdett WoW-ozni, stb. XD Meg úgy átlagban egy olyan 7/10 szokott lenni a film korrekt értékelése, ami szerintem kb. reális is és ugye egy 7 pont semmiképp nem jelent egy elbaszott filmet. (Most az, hogy én fanként örömmámorban rádobtam helyből egy 10/10-et, pedig kétszer is megnéztem, az más kérdés. XD)

        Amúgy nem tudod véletlenül, hogy Ncore-on meg egyéb magyar oldalakon fenn van ez a bővített Batman v Superman szinkronnal? Vagy ehhez a változathoz nem is készült szinkron? Mert én még csak a mozis verziót láttam, de természetesen érdekelne, hogy végülis milyen akart lenni az “eredeti” változat. Mondjuk attól félek, hogy a mozis verzió “jóindulattal is csak egy okés film” értékelésemet ez sem fogja feljebb húzni, tekintve, hogy nekem elsősorban nem történeti gondjaim voltak ezzel (ugye akik nagyon fikázták anno, azok leginkább a plothole-ok és hasonlók miatt húzták le), inkább karakteri és hangulati. Szóval Superman már a Man of Steel-ben sem volt igazi “symbol of hope”, de itt aztán végképp elment emós irányba (kis túlzással ha nem lenne rajtuk a jelmezük, ebben a filmben nem lehetne megmondani róluk, hogy melyikük Supes és melyikük Batman), Lex Luthor valami hihetetlen módon el lett cseszve (az egy dolog, hogy nekem a Jesse Eisenberg – Michael Cera duó alapból ellenszenves a filmjeik 90%-ában, de az a ripacskodó, labilis hülyegyerek, akit ebben a filmben hoz, az nekem baromira nem Luthor, esetleg Szirmai Gergely belőve, vagy ilyesmi… XDDD), illetve az is érdekes, hogy bár Batman és Superman egy egész film alatt masszívan gyűlölik egymást, a végső harc során egy varázsütésre haverok lesznek, csak mert mindkettőjük anyját Marthának hívják… XD Na félek, hogy EZEKET a DVD változatban sem fogják javítani, mert ahhoz kis túlzással újra kéne írni a fél filmet, de persze attól még érdekel. XD

        De igazából nem is az a gond a DC-vel, hogy mondjuk 1-2 filmjük nem sikerül annyira jól (ilyen a Marvelnek is volt, lásd pl. Vasember 2), hanem hogy eddig mind a Man of Steel, mind a Batman v Superman elég “öhm…oké”-ra sikerült, ahelyett, hogy “OMGBESTDCMOVIEEVERRRR!!!!!4444” lettek volna, pedig azért ha nem is pont ezt, de legalább valami hasonlót kellene kiváltaniuk a nézőkből, vagy legalább a DC-fanokból. 😀 Ha most a Suicide Squad-ot is eltolták (ahogy írtam, számomra ez majd jövő héten fog kiderülni XD), akkor ez már zsinórban a harmadik elbaszott DC Universe film, vagyis eddig az ÖSSZES DC Universe mozifilmjük megbukott. (Jó, talán a bukás túlzás, mondjuk inkább, hogy “megosztó” filmek, de azért eléggé látszik, hogy míg egy Marvelnél valami ilyen fejet vág az átlagnéző ^___^, addig egy DC movie hallatán legtöbbször inkább: :S ) Szóval haveromat idézve: “Én nem tudom, ezek mi a faszt csinálnak, hogy sorra elbasszák a filmjeiket, amikor szinte csak a Marvelt kéne másolniuk a saját karaktereikkel.” És az a vicc, hogy kb. ja. Amúgy én sosem voltam valami nagy nyugati képregénybuzi, de a Marvel úgy kb. az Avengers 1-től fölfelé elérte nálam, hogy minden filmjüket a moziban nézzem meg és jellemzően úgy álljak fel a székből, hogy “na, azért a jegy árát ez is megérte!”, míg a DC-nél lassan fordított lesz a helyzet, mert már a második filmjükkel vagyok úgy, hogy “hát…ennél tényleg megvárhattam volna, amíg felkerül a netre”. És sajnálom, hogy így elbalfaszkodják őket, mert lehetne ez egy kiélezett, kemény konkurenciaharc is a Marvel és a DC filmek között, amiből persze mi, rajongók profitálnánk a leginkább, mert mindkét oldalon igyekeznének egyre jobb és jobb minőségű filmeket csinálni.

        “DC-től a rajzfilmeket érdemes nézni.”

        Csak azok meg nem érdekelnek. XD Annyira azért nem vagyok az egész univerzum fanja, igazából nekem bőven elég lenne, ha végre összehoznának egy ilyen előre-hátra-oldalra utalgatós moziverzumot, mint a Marvel, aztán úgy évi 1-2 filmet kihoznának, de azok legyenek legalább az átlagnál jobbak.

        “Marvel filmek meg, hát hogy is mondjam, néha jön egy-két valóban király, mint legutóbb a Deadpool, de a többsége az ezeknek sem különb ám, mint egy Bay féle Transformers. =)”

        Áúcs, azért ez most fájt. XD Persze értem, hogy mire gondolsz (“látványfilmek, szinte nulla tartalommal”) és nem is mondom azt, hogy ezek valami mély alkotások lennének, de azért MB munkásságához hasonlítani ezeket… XD Attól még talán a legszarabb DC film is feljebb van. XD MB-vel az a gond, hogy nem szimplán látványfilmes (mert akkor mondhatnánk Roland Emmerichket, Jerry Bruckheimert, stb.), hanem valami olyan iszonyúan bugyuta nála a forgatókönyvön át a dialógusokig minden, hogy az már nekem is fájt. Szal tényleg ez a “12-14 éves kor fölött jó eséllyel élvezhetetlen” típusú filmek, ahol fingós poénok, robbanások, Megan Fox melle/segge, meg az iszonyú debilitás közös mixe adja el az összes filmet. Ez igaz volt a Transformers sorozatra ugyanúgy, mint a mostani Tini Nindzsa Teknőcökre. Az külön lol, amikor még próbál is komolykodni mellé, szóval a Transformersnek pl. az összes trailerje ilyen “armageddon-feelinget”, meg kőkemény akciót sugárzott, de aztán nézés közben rájössz, hogy ez inkább egy franchisegyalázás (olyasmi, mint a mostani “csajos” Ghostbusters), amikor Bumblebee lepisálja a kormányügynököt már az első részben, vagy amikor a transformer-kutya elkezdi Fox lábát kúrni a másodikban, stb-stb. (Aztán ugye jön a gázlángot fingó transformer, meg a bontógolyó/heregolyós poén…) Azért nem véletlen, hogy amikor Bay bejelentette, hogy filmsorozatot rendez a Transformersből (ami ugye szintén Hasbro, mint a Póni :D), a sok bróni egyből nyomatni kezdte a dumát, hogy “ha a FiM-ből valaha élőszereplős filmet akarnátok csinálni, bármit tehettek, de Bay kezébe oda ne adjátok!”. XD A történetet meg már meg sem említem, szal azért ez sehol nincs a Marvel/DC-féle univerzumépítéshez képest, sokszor egy filmen belül sem működnek a dolgok, ha meg jönnek a folytatások, akkor van minden: színészcsere, teljes stábcsere, vagy éppen totális retconolás (lásd a Teknősök 2-ben, miután mindenki anyázta Bay-t, hogy az 1-ben mindent elbaszott, amit csak lehetett, Zúzó nem távol-keleti volt, meg ilyesmi…). Ja, amúgy tudom, hogy Bay a Teknősöknél “csak” producer, nem rendező, de elég egy trailert megnézni, hogy úgy hangulatban, meg humorban ezt még mindig keményen ő rendezi. XD Szal na, azért a Marvel legalább az Star Warshoz hasonlóan azt elérte, hogy egyszerre üljenek be rá a gyerekek, meg a gyereklelkű, képregényfan felnőttek, míg egy Bay movie (lol “B-movie”, poszthumusz erről a fazonról kéne elnevezni ezt a filmtípust.. 😀 XD) kb. 14 éves kor fölött élvezhetetlen, érfelvágós szenvedés. (Btw, ha unod a Marvel mozik érezhetően némileg “dedós” hangulatát, akkor ajánlom pl. az Amerika Kapitány 2: A tél katonáját, arra sokan mondták, hogy ez volt az a Marvelnek, ami a DC-nek a Sötét lovag. Ami mondjuk nálam nem jelent semmit, mert én mindig a “komolytalanabb” filmjeikre voltam vevő, szal Hangya, Galaxis őrzői, meg ilyenek, de ha valami értelmesebb, tartalmasabb példányra vágysz, akkor esetleg ezt lesd meg, már ha még nem láttad. 🙂 )

        “Lásd az Amerika Kapitány: Polgárháborúval is úgy voltam legutóbb, hogy oké, egyszer nézős látványfilmnek oké, de azért ne vicceljünk már. Komoly karakterdrámáról, itt szó sincs. Inkább arról, hogy Marvelék direkt rámentek arra, hogy a fanboyaik legalja, táborokra szakadjon, és egymást gyepálják, például az Amerika kapitány, és Vasember fanok, ki-ki a saját kedvence pártját fogva, hogy melyikük a jobb, erősebb, ki nyerne a végső harcban? Hisz amíg egymással vannak elfoglalva, és a kedvencükért izgulnak, annak drukkolnak, hogy ő nyerjen, addig sem fognak figyelni arra, hogy igazából elég tessék-lássék úgy a story, mint az egyes karakterek motivációi.”

        Jó, mondjuk én erre eleve úgy ültem be, hogy itt a “hős vs hős” felállás lesz a lényeg, a sztori csak egy ürügy, ami ahhoz kell, hogy egymás torkának ugraszthassák őket. 😀 Ettől eltekintve is volt egyébként 1-2 meglepő húzás benne, pl. Hangya ismét nagyon bejött (direkt nem spoilerezek, hátha valaki még nem látta XD), illetve a főgonosz is kifejezetten üdítő volt, végre egy olyan Loki-féle, a háttérből irányítgató, “visszafogott pszichopata”, nem valami kétdimenziós, pozőr őrült, amilyenek általában a Marvel gonoszok. Remélem, őt még látjuk. Illetve meg kell jegyeznem, hogy még így is értelmesebben lett kezelve ez az egész “ki miért is esik a másik torkának” dolog, mint mondjuk a Batman v Supermanban.

        “Engem különösebben nem érdekelne, bár szó mi szó, valahol elég komikusnak érzem, hogy egy 15 évvel korábbi őrület lángolt fel újra, mindez egy mobil alkalmazás miatt. Mi lesz a következő? Visszahozzák a Tamagochit, meg a patronos pisztolyt, csak már ezeket is mobilon? =D”

        Őszintén szólva a Tamagochin még meg sem lepődnék, annak is volt nem kicsi kultusza anno… 😀 Amúgy a Pokémonnál két dolog játszik most be: egyrészt, aki anno tizenévesen, vagy még kisebb korban nézte, az mostanra lett “okostelefonos felnőtt”, de a nosztalgia nagy úr, ezért ismét Pokémonedzővé vedlettek vissza. 😀 A mai fiatalok meg már csak azért is ráfüggtek, mert most “ez a trendi”. Plusz azért ilyesmi játékot én korábban még tényleg nem láttam, mármint felépítésben. Kissé úgy is vagyok vele, mint amit vrmez írt, hogy ha tényleg valami számomra is fontos dolog lenne, még lehet fel is raknám, mert technikailag tényleg újítás, csak hát pont Pokémonok miatt csinálni ezt az egészet, nekem még így sem éri meg. 😀 Arra ott volt anno a Gameboy Color-os Yellow, illetve később a Silver (asszem, rég volt már… XD), amiket végigtoltam, elkaptam szinte az összes pokét, amit lehetett, stb. XD A másik meg az, hogy sok Poké-fan tényleg ezt várta, hogy végre ilyen “interaktívabb”, ha úgy tetszik “MMO-sabb” környezetben nyomhassák azt, aminek 10-20 éve a fanjai. Szal kissé ez olyan most, mint amikor anno megjelent a WoW: nem csak a felépítése miatt lett egyből annyi fanja, hanem mert ott is már egy jó 10-15 éves franchise-ról volt szó és mindenki maga alá csinált, amikor ezt a világot végre full 3D-ben, szinte korlátok nélkül élhette át. (Emlékszem, a legelső karimmal elsőre nem is akartam annyira questelni, csak menni-menni, felderíteni, mert amikor pl. először értem el Ashenvale Forestet, aztán felcsendült a night elf theme song, ott bizony majdnem gatyát kellett cserélnem. XDDD) Szóval most a Pokémon is hasonló, végre azt csinálhatják, amit eddig csak “gagyibb” játékokban: ki kell menniük az erdőbe/víz mellé/stb., hogy elkapják az “ott élő” pokémonokat, aztán menniük kell a “gymekbe”, hogy harcolhassanak, stb. Szal én a körülötte lévő hype-ot amúgy totál megértem, épp csak semmiféle ingerenciát nem érzek rá, hogy csatlakozzak, ahogy már írtam, ha most a WoW mellé még kéne valami függővé tevő játék, akkor az az Overwatch lenne. XDDD

        “A sorozattal meg úgy vagyok, hogy nálam az ilyen merch sorozatoknak, nem sok újranézhetőségi értéke van. Mondjuk az első Pokemon sorozat az még úgy-ahogy elmegy, de rendesen végignézni, már azt se tudnám újra. 2-3 rész után untatna.”

        Vannak amúgy merch cuccok között is jók, ahol azért a merch nem megy a történet/karakterek rovására, ilyen volt pl. a YGO mangája szerintem (az anime már nem, azt szarrá nyújtották…), vagy ha már itt tartunk, az MLP is alapvetően egy merch sorozat, mégis milyen király lett ahhoz képest. 😀 Igazából nekem a Pokémon is az volt, de csak úgy az első 2-3 szezon után abba kellett volna hagyni, legkésőbb úgy a Johto körül. Addig lett volna értelme a cuccnak, bele lehetett vinni mondhatni “váratlan fordulatokat” (pl. hogy Ash az első Ligát NEM nyeri meg, ami ugye általában ritkaság, mert hát a főhős lezúz mindenkit egy shounenben, aztán jónapot), ha minimálisan is, de azért mintha a karakterek is fejlődtek volna, Ash nem volt már annyira balfasz/lúzer, mint a sorozat elején, Gary is kevésbé faszkodott vele, stb-stb. Csak persze aztán az egész merchbe fulladt, egyre gyerekesebb, röhejesebb lett az egész (mármint úgy értve, hogy még a kezdéshez képest is… XD), a pokémonok egyre önismétlődőbbek, debilebbek, idomtalanabbak lettek (amíg pl. az első 150-ről meg tudod mondani, hogy “ez egy rák, ez egy lepke, ez egy fóka, stb”, addig a mostaniaknál én már azt sem tudom sokszor, hogy egyáltalán melyik mi akarna lenni, állat-e vagy növény, stb. XD), a szereplőket elkezdték kicserélni (az mekkora röhej már, hogy Ash olyan lett, mint valami nőfaló, vagy inkább James Bond: minden szezonra kap maga mellé egy új csajt, aztán a következőben lecserélik őket egy másikra XD), illetve azt már nevetséges, hogy Ash így a sokadik Ligát is képtelen megnyerni még 600-700 részen túl is, mert ugye ha megnyerné, akkor be kellene fejezniük a sorozatot. XD (Abba meg már bele sem megyek, hogy a kezdetben 14-nek kinéző Ash nem hogy nem öregedett egy napot sem, de azt újabb szezonok dizájnja alapján mintha még fiatalabb is lenne, most már frankón 10 és 12 között jár… XDD) Emlékszem, épp pár napja, a Pokémon Go miatt olvastam utána, hogy mégis hol tart most az anime és az volt a “fejlődés”, hogy a legutolsó Ligában is vesztett, de legalább már nem valami random játékos ellen, hanem a semi-finalban, hát csodás, tényleg… XDDD

        Szóval na, az elején én tökre bírtam ezt az egészet, láttam benne fantáziát, csak piszkosul túlhúzták és míg eleinte úgy voltak vele, hogy a “Szerezd meg hát mind!” mellé azért kapj valami érdemi tartalmat is (még ha “gyerekszinten” is), addig mostanra (pontosabban már egy ideje) nem szól másról a cucc, mint hogy tényleg a merchandise vonalat erőltessék kurva agresszíven és minden mást annak rendeljenek alá. Nem véletlen, hogy ha valaki ilyen szörnyecskés kodomo animét akar nézni, akkor én inkább a Digimont ajánlom neki, mert hasonló elgondolásból (“adjunk el egy csomó szart mindenféle kis szörnyikével!”) sikerült egy jóval élvezetesebb/coolabb koncepcióval előállnia a készítőknek. 🙂 Persze a sokadik szezonnál már ez is elég gyengus volt, de még így is több fantázia szorult belé, mint a Pokémon 456-odik részébe, másrészt meg ennél az a jó, hogy gyakorlatilag az első két szezon után már mindig cserélik a teljes gárdát, sőt, még a világ felépítését is, szóval ez nem valami rétestészta izé, hanem inkább olyan Gundam-szerűen mindig egy kissé másik univerzumot ismerünk meg, csak éppen itt mechák helyett a szörnyecskék a közös összekötő pont. XD Ennek ellenére persze igazából a Digimonból sem ajánlanám, hogy bárki nézze tovább a 01, 02, Tamers “trilógia” után, de odáig még bőven vállalható szvsz, már ha tisztában van vele az ember, hogy ezt gyerekeknek készítik. 🙂

      • Az utolsó két bekezdést délutánra hagyom. 🙂

        Most így hirtelenjében felmerült bennem a gondolat, amire sztem még a zöldek sem gondoltak: a Pokémon lényegében virtuális állatviadal. Azon az alapon, ami alapján elítélik az FPS műfajt, vagy épp a Carmageddont, mert erőszakos, ezt valahogy még senkinek sem jutott eszébe betámadni, pedig “azt neveli az emberbe, hogy az állatviadal jó”.

      • “vagy ha már itt tartunk, az MLP is alapvetően egy merch sorozat, mégis milyen király lett ahhoz képest.” -> Az MLP az inkább az SM-hez hasonlít szerintem, legalábbis a mostani G4 széria. Persze ettől még rengeteg merchet adtak ki hozzá, illetve tény, hogy maga ez az egész franchise, kicsit hasonlón mint a Transformers, eredetileg figurákkal indult el. Viszont ha nézed a rajzfilmet, közben mégse azaz érzés fog el, hogy a rajzfilm van a termékért, és csak egy kvázi animált reklámot látsz, egy kedvcsinálót, hogy jobban fogyjanak a figurák.

        A Pokemonnál viszont eléggé kilóg a lóláb, hogy oké, van itt valami körítés, a de lényeg mégiscsak a “Szerezd (= vedd) meg hát mind!”. Persze igaz, hogy ettől még a Pokemon, vagy akár a YGO, a saját műfajában, még így is bőven a jobbak közé tartozik. Szóval a Pokemon legalább ezzel az állatos körítéssel, sokkal fogyaszthatóbban tálalja ezt, mint mondjuk a Beyblade meg az ehhez hasonlók, ahol egy ilyen kilövős játékon múlik, az univerzum sorsa. =D

        Csak hát igen, a Pokemon is olyan, hogy amíg az első 1-2 sorozat megy az alap 100 Pokemonnal, addig még az erős merch töltet ellenére is egy viszonylag fogyasztható darab. Utána viszont elszalad vele a ló, és egyre eltúlzottabbá, erőltetettebbé válik az egész. Sajnos erről is annyi rókabőrt húztak már le, hogy szőrmekereskedést lehetne belőle nyitni.

        “ezt valahogy még senkinek sem jutott eszébe betámadni” -> Volt már ilyen. Anno az animét már betámadták ezzel. Sőt, kikezdték már a keresztények is, azzal a váddal, hogy erőszakos, okkultista, és az evolúciót propagálja. Zsidóék egy kártya miatt kezdtek el balhézni, mert szerintük a “Koga’s Ninja Trick” nevű kártyán horogkereszt van, így náluk ezt nem is lehetett utána kapni. Az arabok meg amiatt balhéztak, mert a franchise szerintük a szerencsejátékhoz hasonló, és tele van idegen vallási jelképekkel.

      • RONTOM-BONTOM! Says:

        A Warcraft film jó? Ezt szerintem tőled hallom először, én még nem néztem meg. Általában azt mondják, hogy középszerű, én meg úgy vagyok ezzel, mint amit te mondtál a DC-ről, hogy azért ott vannak akkora elvárások, hogy egy középszerű film az kvázi bukás legyen. Emlékszem, hogy meglepődtem azon, hogy az ember-ork háborúkat dolgozza fel a film, én biztos voltam benne, hogy a fanok miatt rákényszerülnek majd arra, hogy minden fajt szerepeltessenek benne, úgy meg csak posztCata történetet rakhattak volna bele.

        Ezt most hívhatod hipsterkedésnek, de én már a bejelentésnél biztosnak tartottam, hogy ez a film nem fog tetszeni. Nem tudom, itt meséltem-e már a Thief 4-ről, de ha valaki ismeri azt a sorozatot, a Warcrafttal kapcsolatban ugyanez zajlott le: volt valami egyedi, ami megfogta az emberek érdeklődését, majd egyszerűen akkorára nőtt a rajongótábor, hogy minden egyes újításnál fel kellett áldozniuk valamit a mainstream oltárán, hogy megtarthassák/bővítsék a fandomot (ami egyébként pont fordítva sült el). Én rohadtul vizuális ember vagyok, szóval mutatok pár képet arról, mire gondolok: Warcraft 1, Warcraft 3, WoW: MoP.

        Ha ebből még nem esik le, akkor nézzük meg Garonát is: Warcraft 1, Warcraft 3, WoW Comic.

        Nyilván a legrégebbi art még nagyon nyers volt, a Warcraft 3-ra már beérett a koncepció, viszont a WoW óta folyamatosan próbálnak ráígérni az eddigiekre, minden téren: az orkok egyre groteszkebbül néznek ki, ha megfigyelitek, az évek során egyre kisebb és torzabb lett a fejük és egyre nagyobb és izmosabb a testük, ami most már olyan szinten abszurd, hogy egy ilyen lény a valóságban egyszerűen eldőlne, mint egy zsák krumpli. A női karakterek egyre kurvásabbak, “természetesen” az ő esetükben a testpáncélok mérete van folyamatos csökkenésben. Garona azért jó példa, mert több szempontból is bemutatja a Blizzard működését: elvileg félig embernek mondták, aztán a lore pontosításakor rájöttek, hogy az első ember-ork kontakt és Llane király megölése között csak tizenpár év telt el, szóval Garonának kb. ilyen idős korára (-9 hónap) kellett volna profi fejvadásszá cseperednie. 😀 Ekkor kitalálták, hogy igazából félig draenei (akikről még csak szó sem volt akkor, amikor Garona karaktere már rég létezett) és idővel loli copfokat is kapott, mert miért ne? -_-‘ Az egész “WoW evolution” egy “többfrontos bimbofication”, plasztika és smink pumpálása egy egyre parodisztikusabban kinéző nőbe, aki valamikor régen még szép volt.

        Visszatérve a filmhez, ott furcsa mód nem minden esetben ez ütközött ki, sőt, bizonyos téren pont fordított folyamat játszódott le, a karakterek arca az IRL színészi arcok használata miatt elveszítette az ork jellegét. Hasonlítsátok össze a korábban linkelt képekkel ezeket az arcokat: Durotan, Garona.

        Előbbiről nekem a régi maszkírozás ugrott be, amikor a “szörnyek” szemein mindig lehetett látni, hogy ezek emberek, a második kép meg egyszerűen csak egy vicc, egy nő zöldre festve + két fog és fül. 😀 Ezen túl ott van az is, ami már a 300-ban is zavaró volt, vagyis az érezhető sterilitás az, hogy a vér és egyéb mocsok nem hagy nyomot stb. Tudom, hogy ez részletkérdés, de nekem nagyon sokat ront egy film hitelén, ha a legdurvább harcok után is mindenki egyből mehetne kutatólabor-látogatásra, mert konstans csíramentes az egész csapat.

        Az új Szellemirtók-“filmmel” kapcsolatban meg álljon itt ez.

      • “A Warcraft film jó? Ezt szerintem tőled hallom először, én még nem néztem meg.”

        Pedig a legtöbben meg voltak vele elégedve, köztük sok olyan ember is, akik életükben nem játszottak a játékkal, ergo kb. annyit tudtak róla, hogy “valami fantasy filmre fogunk beülni”. Senki sem mondta persze, hogy hibátlan adaptáció, de azért észre lehetett venni, hogy ahogyan pl. a Felhőatlasznál anno, úgy itt is éles különbség volt a nézők és a kritikusok véleménye között. Volt persze pár csalódott fan, de a többség határozottan elégedett volt, illetve némileg úgy voltak vele, mint anno az első Vasember filmmel: kezdésnek ez jó így, bőven van hová építeni a sztorit ha esetleg folytatnák, viszont nem volt teletömve mindenféle “extra” kakterrel, sztorival, stb. Az azért mindenesetre sokat elmond róla, hogy több olyan ember is volt, akik a film HATÁSÁRA lettek Warcraft fanok. 😀 Érted, ha valami szar, vagy csak középszerű, az nem fog embereket fanná változtatni. XD

        “Általában azt mondják, hogy középszerű, én meg úgy vagyok ezzel, mint amit te mondtál a DC-ről, hogy azért ott vannak akkora elvárások, hogy egy középszerű film az kvázi bukás legyen. Emlékszem, hogy meglepődtem azon, hogy az ember-ork háborúkat dolgozza fel a film, én biztos voltam benne, hogy a fanok miatt rákényszerülnek majd arra, hogy minden fajt szerepeltessenek benne, úgy meg csak posztCata történetet rakhattak volna bele.”

        Azért a középszerűnél szvsz jobb, még IMDB-n is hetesen áll jelenleg (pedig fél éve volt a bemutató, tehát még a hirtelen hype-ra sem lehet fogni), ott meg nyolcast már csak az ilyen Dark Knightok, meg hasonlók kapnak, 9-10-et meg a “félisteni” szintű filmek. XD Igazából tényleg úgy a 7-8 a korrekt pontozás, közel sem hibátlan, de az átlagnál messze jobb, minimum “tűrhető” fantasy film, amit még később BŐVEN lesz hová bővíteni, már ha a producerek is úgy akarják… XD Az más kérdés, hogy a kritikusok ott ekézték, ahol csak tudták, ilyen hülyeségekkel párhuzamba állítva, mint a 90-es évekbeli Mario Bros. film és hasonlók, csak hogy lejárassák. Amúgy azon én is meglepődtem, hogy teljesen az elejéről indítják a filmek sztoriját, de egyben büszke is vagyok rájuk, mert hosszabb távon így kell ezt csinálni. Ha a War 3/WoW sztorijánál vették volna fel a fonalat, nem hinném, hogy teljesen Warcraft-szűz nézőket is be tudtak volna vonzani vele, akkor kb. tényleg egy értelmetlen katyvasz lesz volna a sztori kb. mindenkinek, aki nem ismeri a játékot.

        “Ezt most hívhatod hipsterkedésnek, de én már a bejelentésnél biztosnak tartottam, hogy ez a film nem fog tetszeni.”

        Ööö….mármint még meg sem nézted (első mondatodban: “én még nem néztem meg”), de már TUDOD, hogy utálni fogod? 😀 Hát, akkor valszeg valóban nem fog tetszeni, ha már így belelovalod magad előre. XD

        “volt valami egyedi, ami megfogta az emberek érdeklődését, majd egyszerűen akkorára nőtt a rajongótábor, hogy minden egyes újításnál fel kellett áldozniuk valamit a mainstream oltárán, hogy megtarthassák/bővítsék a fandomot (ami egyébként pont fordítva sült el).”

        Hát nem tudom, ha ez részben igaz is, szerintem a Warcraft pont előnyére változott az évek során. Nem volt ez annyira “egyedi” már a születésekor sem, gyakorlatilag összekeverték Tolkien univerzumát, a Warhammer-t, meg még pár akkoriban “sikk” fantasy-t és így lett a Warcraft. XD A sztori meg az első két részben szvsz a lehető legegyszerűbb valami, amit csak el lehet képzelni, mintha 10 évesek írták volna: a nemes és tiszta emberek világát lerohanják a gonosz és velejéig romlott orkok és…kb. ennyi. Utólag, a War 3-tól kezdve kezdték el árnyalni a képet, mert ők is rájöttek, hogy ez így hosszútávon eladhatatlan, másrészt erre nem igazán lehet tovább építkezni, elvégre a 2 végén szétverték az orkokat és bezárták a portált. (A film ugye ennyiben is javított az eredetsztorin, hogy itt már rögtön megjelentek a “nem eredendően gonosz” orkok, meg a “nem minden ember jófej” human karakterek.) Aztán a Warcraft 3-nál volt az, ahol végre rendesen kiterjesztették a világot, már nem fekete-fehér karakterekkel dolgoztak, több kontinenst is belevittek a sztoriba, stb-stb. Ugye az orkok háttérsztoriját is nagyrészt retconolniuk kellett, hogy egyáltalán működjön a faj a továbbiakban a Warcraft világán belül. (Persze ez érthető, eredetileg ha jól tudom, a 2 után az egész Warcraftot le akarták zárni, csak rajongói nyomásra végül folytatták.)

        Dizájnokhoz: Engem igazából nem zavart ez, inkább úgy tűnt, mintha mindig a “kornak megfelelő” dizájnt alkalmazták volna. Azok a fekete-fehér rajzok engem pl. kb. a 90-es években dívó fantasy könyvek artjaira, meg kártyák dizájnjaira emlékeztettek. XD Garonánál meg igazából pont a középső néz ki a legnormálisabban szerintem, szóval oké, hogy mondjuk az a harmadik art már kissé tényleg lol, viszont annál még lolabb a legelső, ahol egy modellcombú, estélyiben és magassarkúban feszítő, orkfejű nő látszik és elvileg ő BÉRGYILKOS lenne, hát lol. XD (Aztán még a filmet vádolták egyesek azzal, hogy túlszexualizálták benne Garonát, ez is lol… XD)

        “az orkok egyre groteszkebbül néznek ki, ha megfigyelitek, az évek során egyre kisebb és torzabb lett a fejük és egyre nagyobb és izmosabb a testük, ami most már olyan szinten abszurd, hogy egy ilyen lény a valóságban egyszerűen eldőlne, mint egy zsák krumpli.”

        Tegyük hozzá, hogy a valóságban nincsenek pl. dimenziókat összekötő varázsportálok sem… 😀 (Értsd: én nem vinnék realitást egy FANTASY-ba… XD) Élőhalott, csontlovakon lovagló csontik, meg szó szerint FÉNYT (amivel gyógyítanak és sebeznek is… XD) hajigáló szent lovagok mellett engem nem éppen az orkok biológiailag a valósággal nem kompatibilis dizájnja zavarna… XD (És most direkt olyasmiket mondtam, amik már a War 1-2 idején is az univerzum részei voltak, mert ha még a War 3-at is belevenném, abban már volt “kung-fu panda” is, pedig ott sem reális, hogy egy dizájnra dagadt disznó karakter Bruce Lee sebességével verekedjen… XDDD)

        “A női karakterek egyre kurvásabbak, “természetesen” az ő esetükben a testpáncélok mérete van folyamatos csökkenésben.”

        Tegyük hozzá, hogy a War 1-2 idején még “női kari”, mint olyan, nem igazán szerepelt a sztoriban. XD Volt Garona az 1-ben, Alleria a 2-ben és hirtelen most többre nem is emlékszem. (De mondjuk pont Garona az, aki szerintem pl. kevésbé lett “kurvásabb”, ha megnézzük pont az általad linkelt korábbi és mostani artját.) A többi női kari meg változó, pl. Jaina szinte a feltűnése óta ugyanazt a “wizard robe”-ot viseli, kisebb módosításokkal. Vannak persze direktbe fanservice módon öltöztett női karik, pl. Sylvanas, vagy a sárkányok humanoid formája (megjegyzem, utóbbiaknál mondjuk nem csak a nők “kurvásak”, de a férfiak is kapásból félmeztelenek, ez így akkor “semlegesíti” a dolgokat, vagy még rosszabbá teszi a szemedben? XD), de ezt meg hadd ne a Warcrafton verjük már le, amikor fantasy-ban szokás lett kisebb fanservice gárdát felvonultatni a női karik oldalán. (A League of Legends-t sem véletlenül nevezték pl. valami “Boobs of Legends”-nek… XDDD) Szóval én pl. nem érzem ezt a nagy “kurva dömpinget”, van NÉHÁNY kurvás kari, meg ugyanannyi normálisan öltöző. Persze lehet mondani, hogy “túlzottan kiemelik a jó alakú testüket”, vagy ilyesmi, na de ez meg uniszex, ahogy a nők formásak benne, a férfi karik is izmos nagy állatok, leginkább pont azért, mert a játékos hiú és szeret legalábba virtuális világban tökéletesen kinézni. XD Igazából ami ilyen “fanboy-keltető”, az inkább az Overwatch, amit nem véletlenül neveznek “Overwaifunak” (XD), meg ott kb. tényleg majd’ minden női kari valamilyen fanboyfétis-kielégítés. XD Na nem mintha ezzel nekem nagy bajom lenne (Tracer :3333 XDDD), csak én a WoW-ot ebből a szempontból pont kevésbé érzem erősnek. (Talán még a Starcraft “Kerrigan vs Nova” fanboy vitái is nagyobbat szóltak, mint az, hogy mondjuk a Warcraftban ki melyik női karira van ráizgulva. Kivéve a Sylvanas-fanboyokat, akiket néha már el kéne temetni, imádatuk tárgyával, az oszló elf zombival együtt, mert rohadtul idegesítőek. 😛 XD)

        “Garona azért jó példa, mert több szempontból is bemutatja a Blizzard működését: elvileg félig embernek mondták, aztán a lore pontosításakor rájöttek, hogy az első ember-ork kontakt és Llane király megölése között csak tizenpár év telt el, szóval Garonának kb. ilyen idős korára (-9 hónap) kellett volna profi fejvadásszá cseperednie.😀 Ekkor kitalálták, hogy igazából félig draenei (akikről még csak szó sem volt akkor, amikor Garona karaktere már rég létezett) és idővel loli copfokat is kapott, mert miért ne? -_-‘”

        Az elején még rohadtul ki sem dolgozták. Rámondták az első részben, hogy “half orc”, aztán ennyi, találjon ki neki a játékos saját eredetsztorit, ők szartak bele. A 2 manualjában már említik a draenei-okat, de még ott sem beszélnek arról, hogy Garona félig az lenne, pedig ha már a fajt kitalálták (jó, ők is annyira voltak még ekkoriban “kitalálva”, hogy utaltak rájuk egy mondat erejéig… XD), ott mondhatták volna. Aztán amikor a 3-ban kapott az egész Warcraft világ egy jó nagy retcont (főleg az orkok sztorija), akkor szépen “összefésülték” a Garona eredetsztorit is. A loli copf meg tényleg röhejes, de ugye azt tudod, hogy kb. ahány artist, sokszor annyiféle karakterdizájn? A copfos Garona szerintem nem része a canonnak, mármint a Blizz sem így képzeli el, a játékban sem így néz ki. Az, hogy egy képregényben, vagy kártyán az aktuális (nem ritkán Távol-keleti, innen a “loli copf” XD) artist ilyennek rajzolja, hát ez van, de ez elég sok franchise-ra igaz még, hogy menet közben fejlődik, átalakul, vagy éppen írónként különböző változatokat kep egy karakter. Lásd az amcsik nagy múltú képregényeit, ott is meg lehet nézni, hogy pl. az első Vasember-dizájn messze nem a mai “menő változat”, hanem kb. mint valami elbaszott bádogember. XD Most akkor a Marvel is szégyellje magát? XD

        “Az egész “WoW evolution” egy “többfrontos bimbofication”, plasztika és smink pumpálása egy egyre parodisztikusabban kinéző nőbe, aki valamikor régen még szép volt.”

        Én továbbra sem így látom, meg akkor ezt elég sokmindenre rá lehetne mondani, ami többször átalakult az idők folyamán (csak egy példa: Star Wars franchise), de ez a mondat attól még rulez volt. XDDD

        “Visszatérve a filmhez, ott furcsa mód nem minden esetben ez ütközött ki, sőt, bizonyos téren pont fordított folyamat játszódott le, a karakterek arca az IRL színészi arcok használata miatt elveszítette az ork jellegét. Hasonlítsátok össze a korábban linkelt képekkel ezeket az arcokat: Durotan, Garona.

        Előbbiről nekem a régi maszkírozás ugrott be, amikor a “szörnyek” szemein mindig lehetett látni, hogy ezek emberek, a második kép meg egyszerűen csak egy vicc, egy nő zöldre festve + két fog és fül.😀 Ezen túl ott van az is, ami már a 300-ban is zavaró volt, vagyis az érezhető sterilitás az, hogy a vér és egyéb mocsok nem hagy nyomot stb. Tudom, hogy ez részletkérdés, de nekem nagyon sokat ront egy film hitelén, ha a legdurvább harcok után is mindenki egyből mehetne kutatólabor-látogatásra, mert konstans csíramentes az egész csapat.”

        A dizájnhoz: pedig ha volt valami, amit még a haterek is elismertek, az pl. pont Durotan, illetve a többi ork hibátlan CGI kinézete. Garona már valóban “mókásan” festett, de gondolom megint az volt, hogy nem tudták eltalálni, hogy mennyire legyen orkos, illetve emberi, pláne úgy, hogy “kellett” a filmbe a Lothar – Garona szerelmi szál, amit mondjuk kár volt egyáltalán erőltetni, de mindegy, mondom, a film sem hibátlan. XD (Azért még a “mókás” Garona is tűrhetőbb szvsz, mint az a Metzen-féle magassarkús. 😛 XDDD) Ez a “mennyire koszosak a karik”, na, azért pl. Lotharon eléggé látszott, többször is beugrik, hogy ilyen zsíros/csapzott hajjal rohangált, vagy éppen az arca volt tiszta kosz. Nem azt mondom persze, hogy non-stop, de na. Egyébként meg a Durotanos kép a film legeleje, még az átkelés előtt (tehát miért is lenne koszos, te mocskos arccal szoktál otthon ülni? :D), a Garonás már valóban egy csata helyszíne, viszont ha jól rémlik, ez még a harc kezdete, amikor épp, hogy csak elkezdődik a fight, tehát érhető, hogy nem gázol máris térdig a vérben. Amúgy erre azért kb. odafigyeltek, amennyire én emlékszem, de továbbra is azt tudom mondani, hogy a filmet jobb lenne megnézned, mielőtt szidod, mert oké, hogy te már eldöntötted, hogy úgyis utálni fogod, de akkor legalább konkrét dolgokra tudnál hivatkozni fikázás közben, nem screenshotokból, meg mások leírásaiból kellen összeollóznod a “hate speechedet”. XDDD (Btw, a héten jelent meg DVD/BD-n, tehát valszeg már megtalálod a torrent oldalakon, sőt, ez a magyar kiadás, angolul már talán egy hónapja elérhető.)

        “Az új Szellemirtók-“filmmel” kapcsolatban meg álljon itt ez.”

        Na látod, ez TÉNYLEG egy olyan film, ami masszívan szar és ezt TÉNYLEG egy emberként bojkottálta kvázi a világ teljes társadalma, ellentétben a Warcraft-al, ahol néhány kritikus úgy döntött, hogy jól beszól egy olyan filmnek, ami számukra idegen. XD (Mondjuk erről még eszembe jutott, hogy én pl. IMÁDOK üres teremben ülni, tökre olyan érzés, mintha lenne egy saját multiplexem, csak sajnos kevésszer jön össze. XDDDD)

      • Digimon animékhez: igazából egyáltalán nem kodomo cuccok, ilyen szempontból konkrétan teljesen eltértek a Pokémon irányától, a 02 és a Szelídítők sorozata konkrétan thriller-jeleneteket is tartalmaz. 02 végén Oikawa ténykedései és MaloMyotismon kivégzései. Ha a Szelídítőkből egybeszedve kivágnánk Jenny kálváriáját, pszihothriller animének tűnne. Az RTL mindkettőért nagy büntetést kapott. Előtte a Viasat 12+ korhatárt eszközölt.

    • Engem különösebben nem érdekelne, bár szó mi szó, valahol elég komikusnak érzem, hogy egy 15 évvel korábbi őrület lángolt fel újra, mindez egy mobil alkalmazás miatt. Mi lesz a következő? Visszahozzák a Tamagochit, meg a patronos pisztolyt, csak már ezeket is mobilon? =D

      A sorozattal meg úgy vagyok, hogy nálam az ilyen merch sorozatoknak, nem sok újranézhetőségi értéke van. Mondjuk az első Pokemon sorozat az még úgy-ahogy elmegy, de rendesen végignézni, már azt se tudnám újra. 2-3 rész után untatna.

      Öngyilkos osztagot amúgy se terveztem moziban nézni. Én csak azt nézem moziban, amiről már tudom, hogy jó, mint a Mad Max. =)

  2. RONTOM-BONTOM! Says:

    http://indavideo.hu/video/Emberrablasi_kiserlet_a_Pokemon_Go-val_1

    Én az elején őszintén kipróbáltam volna ezt a játékot, ha lett volna hozzá elég tápos telefonom. Nagyon tetszett az alapkoncepció, hogy ezúttal nem beszippantja a játékost a virtuális világ, hanem éppenhogy kizavarja az utcára és nagyobb eredményességgel, mint a legfasisztább tornatanár. Annak idején én is gondolkoztam hasonlón, de azt kurvanehéz lett volna megvalósítani.
    Nagyjából arról szólt volna, hogy egy MMO keretein belül a saját karaktered statjait te magad alakítod ki: logikai tesztek az INT-hez, toló/húzóerő lemérése a STR-hez, adott idő alatt futás STA-hoz, reflex-teszt az AGI-hoz és így tovább. Aztán nyilván lett volna lehetőség arra, hogy havonta update-elj, és ha lusta voltál, akkor romlottak volna a statok, de ha edzéssel töltötted volna a hónapodat, akkor meg javultak volna. ^_^ Az a gáz, hogy pl. a STR méréséhez biztosan szükség lenne valami szerkentyűre. A többit elnézve most már azok megoldhatóak lennének egy mobilalkalmazással, csak hát a csalásra kellene még kitalálni valamit… én pl. kísértem már öcséméket autós pokémon-vadászatra. xD

    Nem tudom, ez hogyan sült volna el, de azt már lehet látni, hogy a Pokémon GO amennyire “realizálta a virtuális világot”, pont annyira tette virtuálissá a reális világot: jó dolog a sétálás, de úgy nem, ha közben elbasznak autóval, mert nem érzékelsz semmit a külvilágból. Persze sokan mondják, hogy ott a rezgő mód, de azzal ezerszer kevesebb pokémont tudsz befogni, ugyanis nem látsz semmit abból, hogy milyen messze vannak tőled, jobbára csak arra jó, hogy szól, ha belebotlasz egybe.

    (Amúgy öcsémmel is egy temetőben kaptunk el egy Drowzee-t, még temetés is volt közben. Kibaszottul abszurd helyzet volt. Ettől függetlenül ezt a faszt a videóban én is falhoz állítanám.)

    • “csak hát a csalásra kellene még kitalálni valamit… én pl. kísértem már öcséméket autós pokémon-vadászatra. xD”

      Amúgy az a lol, hogy emlékszem, amikor még csak pár napos volt a játék, Indexen vagy valamelyik “testvéroldalán” írtak gyorsan róla egy afféle magyar F.A.Q.-t, aztán volt benne ilyen rész is, hogy “Á, nem, nyugi, autóval nem működik, még talán biciklivel sem, a játék azt is nézi, hogy mekkora sebességgel haladsz, miközben játszol, stb.”, ehhez képest elég hamar több olyat is lehetett hallani, hogy simán lehet vezetés közben is nyomni, ha vagy olyan hülye (mintha állítólag valami karambol is történt volna valakivel emiatt), illetve volt, aki Twitterre vagy hová postolta ki, hogy vezetés közben ott volt neki a Pokémon a kocsiban, már ha nem Photoshop volt. XD

      Viszont amit igazán akartam mutatni, az az, hogy az autóval menés még így is csak a “második legjobb csalás”, az első az, hogy simán a GPS-t “csapod be”, aztán a lakásodból ki sem mozdulva Pokémon Go-zol. XD

      • RONTOM-BONTOM! Says:

        Öcséméknél ez inkább a kezdeti fellángolás volt, az egyik cimborája pizzásfiú (megy cigány is, így vele már négyre bővült a “színes” ismeretségi köröm, csak hogy tovább bontogassam a velem kapcsolatos előítéleteiteket :D) és lejött a kertvárosba a kis utcákban tekeregni egyet. Mondjuk elég hamar leparkolt, mert zabálta a benzint a kocsi természetesen. Utána gyalog mentünk tovább, de neki is olyan telefonja van, amin éppen hogy elfut a játék, a GPS meg össze-vissza dobálta a srácot, mintha több utcával arrébb lenne tőlünk. A legjobb viszont még mindig az én egyik barátom GPS-e volt, ami őt konkrétan az egyenlítőtől délre rakta le valahová Afrika partjaihoz. 😀

        Kamu GPS-szel Pokémon GO-t játszani olyan, mint az alkoholmentes sör, Szefit meg ugyanúgy falhoz kellene állítani. Baszki, egyszer megnéztem egy válogatását “ijesztő” youtube videókból… Az agyhalott haverjával meg rosszabbul fordítottak angolról, mint egy átlagos 10 éves gyerek, aki a “cat” és “dog” szavaknál tart a nyelvtanulásban. Ők alapoznak meg az olyan debileknek, mint Molnár Krisztián.

    • Ötletnek valóban nem rossz, csak az a gond, hogy egyfelől, valóban a technikai nehézségek szabnának neki határt. Másrészt meg az, hogy ezt ha tényleg sikerülne ilyen komoly és komplex formában megoldani, ami nyilván iszonyatos összegekbe kerülne, valószínűleg megbukna, mert a nagyközönség, erre nem lenne vevő, csak egy szűk réteg.

      • RONTOM-BONTOM! Says:

        Hááát… A fene tudja. Furcsa volt megint elővenni ezt az elképzelést, mert a tesztek nagy részét most már meg lehetne csinálni egy okostelefonnal, ha nem is az összeset. Anno valami olyasmi kiegészítésben gondolkoztam, mint ami a ’90-es évek befuccsolt projectjeinél volt, kormány az autós játékokhoz, VR headset az FPS-ekhez (röhej, hogy ez is milyen régi koncepció és csak most éledt fel újra) estébé.

        Én sem gondolom, hogy akkora bázisa lenne, mint mondjuk a WoWnak, de ha azt vesszük, a Pokémon GO is rengeteg lusta szart vett rá a mozgásra (velem együtt, pedig én “csak” kísérő vagyok ilyenkor). Ez a téma megérne jó pár tanulmányt, nem tudom, ismeritek-e pl. a Level up Life oldalát. Furcsa, de úgy néz ki, hogy ha bármit is kapsz, amivel versenyezhetsz a többiek ellen, akkor az mindenféleképp motivál. A WoWban ez gyakorlatilag pár rohadt 64×64 pixelen elhelyezkedő ikonkép, meg pár csík és szám, amik minél zöldebbek, illetve minél többek, annál jobban örül a player. A Level up Life-ban pedig még csak nem is konkrét, hogy mit tekinthetsz achievementnek, lehet az akár egy fél órás séta, vagy pár oldal is egy könyvből. Kicsit nyomasztó kérdés, hogy vajon miért kell valami másnak is motiválnia arra, amit csinálsz azon kívül, amit konkrétan végre akarsz hajtani.

      • Nos ha abból indulunk ki, hogy pl. a motion controllerektől is azt várták, egy 5-6 évvel ezelőtt, hogy optimista becslések szerint, 10 éven belül forradalmasítják majd az ipart, és többségbe fognak kerülni a hagyományos controllerekkel szemben, aztán ehhez képest mi valósult meg ugye a gyakorlatban, akkor egyáltalán nem biztos.

        A Microsoft Kinectjével, a Sony Movejával, vagy a Nintendo Wiijével is az volt a gond, hogy egyszerűbb játékokat, például sport játékokat, táncolós, ügyességi kaland, meg egy-két platformer játékot aránylag jól lehetett rajta játszani. Viszont amint valami komplexebbet kellett volna rá írni, akkor vagy valami játszhatatlan borzadály lett a végeredmény, vagy meg akkor kompromisszumokat kellett kötni, ami már inkább egy minigame kollekció szintjére vitte le az egészet. Pedig próbálkoztak sok mindennel, túlélő horrortól kezdve, mech irányítós játékon át, volt itt sok minden, csak épp nem akartak működni.

        Eleve az is gond volt velük, hogy pl. a Kinect minimum másfél, de inkább két méteres távolságot megkövetel, plusz még legalább kell egy ugyanakkora tér, amiben tudsz mozogni, erre meg nem mindenkinek van lehetősége. Illetve az is nem egyszer kiderült, hogy a gyakorlatban ezek az eszközök, finoman szólva se pontosak, sok mindent benéznek.

        Egyébként én úgy vagyok vele, hogy kipróbálni, kipróbálnék egy ilyet, de amúgy inkább maradnék a hagyományos játékoknál. Szóval azért 8 óra meló után, pláne olyan melegben, mint ma is, a francnak se lenne kedve még “külön edzést” tartani gamelés címén. Illetve ha már kimegyek, akkor meg nem akarok gamelni. Valahogy nálam ez a “szabadban gamelés” nem fér össze. Most akkor vagy ezt csinálom, járom a vidéket, figyelem a tájat, vagy benn ülök valahol, és játszok. =)

      • RONTOM-BONTOM! Says:

        Nem tudom, mi a munkád, de szerintem úgy általában elmondható az, amit sokan hangoztatnak ma, hogy a fizikailag fárasztó munkák nagy részét a Nyugat kiszervezte Keletre, így itthon meg egyre több az ülőmunka (én is ilyet végzek perpill). Ilyen környezetben egyre többeknek van igénye arra, hogy a szabadidejükben mozogjanak, de nyilván igazad van azzal kapcsolatban, hogy még mindig problémákba ütközne egy ilyen megvalósítása. No nem mintha lenne hozzá alaptőkém, vagy bármi ilyesmi. 😀

  3. Egyik komment tökéletesen lefedi, ami erről az eszembe jutott, be is másolom, mielőtt Pokémonvadász barátunk esetleg kimoderálná:

    “Már nem azért baszdmeg, de egy kegyeleti helyen hogy van pofád tolni ezt a játékot? De most komolyan? Valamelyik szeretted sírjára trappolna valaki mert ezt játssza, az hogy esne neked???”

    (Amúgy lol, egy “Szabó Zoltán” is bemásolta nekik a kegyeleti jogsértés törvényét nyolc órája, vajon a “mi Zolink” az? :D)

    Mondjuk ehhez azért annyit hozzátennék, hogy bár értem én, hogy azért kell pl. híresebb síremlékekhez is “Poké Stop”-okat rakni, mert ezek is hozzátartoznak a játék “ismeretterjesztő” mivoltához, de mit mondjak, én a temetőket úgy ánblokk kihagytam volna a programozók helyében, mert hogy mondjam, azért ilyen kegyeletsértős stílus szerintem túl nagy ár ahhoz, hogy a random hülye nerd megtanulja, hogy hol nyugszanak Petőfiék. Következő mi lesz, egy kórház intenzív osztályára pakolja a program a legjobb pokémonokat, hátha azt is “megostromolják” a játékosok? Amúgy láthatóan a gyereket a videóban is nagyon megérintette a sírhelyek/emlékhelyek látványa, azt sem tudta, melyikkel kapcsolatban milyen erőltetett szóvicces süssön el…

    Meg komolyan, itt van pl. ez a videó. Oké, hogy ezek a srácok sem semmik (bár ők legalább kegyeletsértést nem követtek el, “csak” mindenhová be akarnak pofátlankodni, mert “de itt van egy ritka Pokémon!”), de pl. egy lezárt katonai területre miért helyez a program Pokémont? Nézik, hogy lesz-e olyan hülye, aki mégis belóg, hogy elkapja, vagy mi? Oké, hogy gondolom random generálja a progi a szörnyecskéket, de nem hiszem el, hogy nem lehetett volna úgy megírni, hogy ilyeneket, mint temető, vagy olyan rész, ahová tilos bemenni, kihagyjanak belőle? Pont azért gondolom, hogy lehetett volna, mert GPS-es, szóval “látja” a program is, hogy merre megy a gyerek. Ellenben a kommentek ennél is jók… 😀

    “ugye a végén azt mondják h menjünk be akárhova mert a cél az, hogy “szerrezzük meg hát mind!”. De azért nem akarok bemenni semmilyen magánterületre, hogy aztán arconlőjenek xd”

    És a gyerek nem is túloz, pl. amcsiban sok helyen nem kerítéssel, hanem puskával védik a telket. 😀 Aztán ez lesz az, hogy “the hunter became the hunted”. XDDDDDDD

    “Mennyien a Dunába fulladnának ha a kellős közepén jelezne egy ritka pokémont……”

    Az a szomorú/vicc, hogy tényleg… 😦 XD

    Amúgy ahogy már a tradis téma alatt is írtam, önmagában ez a játék egy egész érdekes ötlet lenne és úgy összeségében nincs vele bajom, meg különösebben azzal sem, hogy emiatt most újra divatba jött a Pokémon, viszont hogy hány minden másra szaró gamer jelent meg az utcákon, akiknek tényleg csak az lebeg a szemük előtt, hogy “Szerezd meg hát mind!”, az kicsit durva. Mondhatnám úgy is, hogy ha eddig ezek voltak azok, akik semmi másért nem voltak hajlandóak kimozdulni a gép elől, akkor lehet jó is volt az úgy…

    Amúgy ehhez a temetős faszihoz még annyit, hogy érdekes, mert itt nálunk pl. a köztemető pont az erdővel határos és van, hogy én is járok benne egy kört (volt már ilyen, mint sír alatti lyukból kibújó erdei egér.,. 😀 ), de eszembe nem jutna hangoskodni, vicceskedni, a sírokat piszkálni, vagy egyáltalán túlzottan a közelükbe menni, illetve végképp nem kezdek el hangosan dumálni, vagy zenét hallgatni, ezzel zavarva azokat, akik mondjuk tényleg gyászolni mennek be. Azért remélem, ez nem lesz rendszeres, igaz, hogy nekem még szerencsére senkimet nem kellett oda temetnem, de a temetőbe így is főleg a nyugalomért megy az ember, lehet fel is cseszném magam, ha valami gyökér max hangerőn nyomatná a Pokémont és úgy mászkálna ott keresztül-kasul… A videós fazonnál meg igazából már akkor éreztem, hogy bajok lesznek, amikor a Pikachus plüssel kezdett marháskodni a videó legelején.

    És legutolsó beidézett komment… 😀

    “Most képzeld el, mit látnak ebből az őrök. ” Jonappott, a telóm szerint be kell mennem ide, mer’ itt vana szuperritka pokémonom. Tudom hogy tilos, de azé’ beenged ugye?”

    XDDDDDDDDDD Jaja, aztán még csoda, hogy optimális esetben én jót röhögök rajtuk? XD Igazából ha nem kegyeletsértenek, vagy ilyesmi, akkor “kívülről látva” ez marha vicces. XDDD (Pláne így, amit a tradinál is írtam, hogy igazából ez olyan, mintha az állatkeresős/rovarfotózós hobbi okostelefonos paródiája lenne, szóval nekem duplán vicces. XDDD)

    Btw, amúgy még lehetne ezt fokozni:

    -Pokémon Go az idősek otthonában (hazudd azt, hogy látogatni mégy, majd kezdd “vadászni” a pokémonokat…. kórház intenzív osztályán ugyanez, csak azt már írtam fentebb)

    -Pokémon Go az állatkertben (autentikus, ne félj bemászni értük akár az oroszlánkifutóba se! XDDD)

    -Pokémon Go a múzeumban (főleg, ha fotózni is tilos, aztán magyarázd a teremőrnek, hogy te nem fényképezed a Mona Lisát, csak rajta van egy Pikachu… XDDDDDDD)

    -Pokémon Go a parlamentben (a telefont ugyan átvilágítják, de el nem veszik, legalábbis 15 éve még így volt, szóval kezdheted nyomni a szarságot, mihelyt átjutottál a kapun… XD)

    -Pokémon Go a repülőn (lehetőleg egy légörvény közepén, akkor a legjobb Pidgey-t fogni :D)

    -Végezetül pedig Pokémon Go egy felderítetlen, délszláv háború idejéből ottmaradt aknamező közepén, elvégre ha az összes fenti opciót volt pofád végigjátszani, akkor érted már nem kár… 😀 (És ezt nem én találtam ki.) Amúgy nem mondom, hogy én poénból nem próbálnám ki (aztán függővé válnék… XD), de szerencsére a telóm hiába “okos”, már elvileg túl régi típus ahhoz, hogy ez fusson rajta, másrészt meg a mostanin sincs internet, harmadrészt meg az aksit is rekordgyorsan merítené.

    Engem inkább az zavar, hogy kvázi egy “kémprogrammal” a zsebedben mászkálsz, GPS-en látják, ha valaki esetleg rádkapcsolódik, hogy épp hol vagy és merre tartasz… Ez félig-meddig idevág.

  4. Engem ez az egész elég érdekesen érintett, mert amúgy már kilométerekre lehetett látni, hogy a pokemon go-ból valami nagyon nagy dolog lesz, már hónapokkal a megjelenés előtt is, viszont én végig tudtam, hogy ki fogok belőle maradni, két okból is: az én gyerekkoromnak soha nem volt része a pokemon franchise… és persze egy viszonylag régi Lumiám van, rajta windows op-rendszerrel. 😀

    De amúgy olvasgattam róla eléggé sokat, meg most belenéztem ebbe a videóba is, és hát, azt hiszem, maradok annál az álláspontomnál, (ha most nem akarunk belemenni a pokemon go, mint augmented reality, valóság és szimuláció&szimulákrum viszonyrendszerébe, és szerintem nem akarunk, meg most nem is ez a lényeg :D) hogy maga az ötlet, ha nem is forradalmi, de kifejezetten jó, és ki tudja, ha éppen más témában alkottak volna hasonló appot, lehet, hogy én is rámozdulok, de mint sok mindennél, itt is mérlegelni kell, hogy megéri-e átlépni bizonyos határokat – végeredményben egy játék miatt.

    Őszinte leszek, én kifejezetten nem szeretem, ahogyan a nyugati világban a halálkultusz és a halottakhoz való viszonyunk működik, ezért nem szeretem a temetőket sem, nem szeretek temetőbe járni, etc. A személyes véleményem, hogy a halál egész jelenségéhez másképp kéne viszonyulnunk. Ennek folyománya, hogy a kegyeletsértésként elkönyvelt dolgok nem minden formája bosszant, vagy háborít fel. Ott van például, amit a rajongók Jim Morrison síremlékével műveltek: felháborító lehet, de azért mégiscsak jobban illik őhozzá, mint ha csendben és “méltósággal” emlékeznének rá.
    Viszont (és ez egy nagyon nagy “viszont”) ez csak az én személyes véleményem, ami nem változtat a kulturális közegen, amiben élünk. Továbbá kétlem, hogy a videóban szereplő srác hasonlóképpen gondolkodna erről, és kifejezett kultúrmisszióként élné meg, hogy felforgató tevékenység gyanánt a temetőben játszik. Nem, itt egyszerű, mezei tiszteletlenségről van szó, még akkor is, ha nem “szokványos”, vagy “hétköznapi” temetőt jár be az illető, hanem a Fiumei úti sírkertet. Lehetne csendesebb picit, legalább. 😀

    Az meg megint egy másik kérdés, és szerintem szintén csak az én rigolyám, hogy a videózásnak e fajtáját sosem értettem. Minőségi tartalom, esetleg? 😀 Valaki? Ezért van az, hogy többnyire külföldi videósokat nézek inkább, és ott is jellemzően tematikus csatornákat (School of Life, Kurzgesagt, Alternate History Hub), amelyek nem a youtuber személyét emelik ki – mert abból előbb vagy utóbb úgyis youtube “dráma” lesz, vagy csak maszturbatorikus kamerába bámulás, mint a hazai és külföldi vloggerek legnagyobb részénél. Picit amúgy ilyenkor visszasírom azokat az időket, mikor a vlog még nem volt divat, és valamiféle tartalmat KELLETT csinálni, hogy az ember feliratkozókat, nézőket szerezzen, ezért szerettem Reactor, meg freddyD videóit. Oké, mai szemmel ezek a 2007-2010 közötti dolgok már elavultak, és nem áll mögöttük olyan technika, mint mondjuk egy mai Otherworld bemutató mögött, de mégis, nekem ez a három év volt a magyar youtube “hőskorszaka”. 😀

    Hát ez a végére picit off lett, de remélem, hogy nem vészes mértékben 😀

  5. Na jól van ám. Oké én szeretek temetőkben sétálni , hogy felfedezzem a sírókat meg ilyenek ( tudom ez elég groteszk dolog de én bírom az ilyesmit 😀 ) mert van egy hangulata annak, amikor az ember sétál a sírok között és a szél fújja a faleveleket de ilyen baromságokkal egy temetőben nem illik szórakozni. Amúgy csak én vagyok az egyetlen akit teljesen hideg hagy ez az egész Pokémon Go mizéria?

    A Suicide Squadot pont tegnap láttam és igen elismerem ezeket a hibákat plusz Margot Robbie borzalmas magyar hangját de én annyira élveztem ezt a filmet mint az állat. Talán azért mert erre is úgy ültem be mint a Deadpool-ra vagyis, hogy semmit sem vártam tőle csak szórakozni akartam rajta arra meg tökéletes volt de elismerem hogy a korhatár besorolás rendesen betett neki mert sokkal jobb is lehetett volna. Le is írtam róla a véleményemet. Amúgy az a tény, hogy Harley-ra is rá akarnak húzni egy filmet már önmagában csak a pénzről szól mert a karaktere messze nem elég erős, hogy egy önálló filmet elvigyen a hátán max egy háttérsztori jöhet szóba bár az se túl érdekes, pszichiáter volt aki beleszeretett Jokerbe aki meg kisütötte az agyát neki és onnantól kezdve együtt voltak.

    Amúgy hallottátok, hogy ennek a Go hatására akarnak csinálno Pokémon Live filmeket? Amikor meghallottam azt hittem a pofám leszakad tőle.

  6. Oké én szeretek temetőkben sétálni , hogy felfedezzem a sírókat meg ilyenek ( tudom ez elég groteszk dolog

    Mármint a síró, gyászoló embereket? Jah, ez valóban groteszk.

    Ez az egész Pokemon Go meg olyan rohadtul hidegen hagy, hogy még véleményem sincs igazán róla. Örvendetes, hogy kimozdulnak legalább? I guess…

    • “Mármint a síró, gyászoló embereket? Jah, ez valóban groteszk.”

      Jól van na véletlenül mellényomtam egy betűt. :/

    • Jól van na 🙂

      De amúgy ez tényleg igaz, a temetőfotózás az egyik hobbim. Ha elutazok egy másik városba ott is mindig felkeresem a temetőt és lefotózom azokat a sírokat amik a legjobban tetszenek. Vannak olyanok amik már több mint 100 évesek. Fehérváron találtam jó néhány ilyet, némelyiken még a feliratok is ugyan elég halványan de olvashatóak amik még régi magyar írással vannak rávésve a kőre.

  7. Mi a nagyobb gáz? Hogy ismerem a srácot vagy hogy mi is csináltunk haverokkal Pokémon GO-s videót? 😀

  8. Btw, ha már a Warcraft téma miatt beírtam ide, akkor kicsit “ontopic” is lennék: emberek, én ilyen hamar hype-ot megdögleni még nem láttam. 😀 Amennyire sztárolva volt még nyár derekán ez a Pokémon GO, mostanra már kb. a kutyától sem hallani róla, sőt, már szeptember elején olyan cikkek kaptak szárnyra, hogy kurvára visszaesett a játékosok száma. 😀

    • Ezen ne csodálkozz. Nem igazán van benne annyi tartalom, hogy hosszabb ideig ki tudja szolgálni a népet. Ez egy egynyári sláger volt. Viszont annyi haszna legalább volt, hogy az animét visszapakolták indára, és végignézhettem az első három évadot. 🙂

    • Na igen, arra az 1-2 hónapra, hirtelen egy csomóan újra Pokemon lázban égtek, elkezdték a témazenét hangosan hallgatni, újranézni a sorozatot, előkapták a fiók mélyén tengődő tazókat, kártyákat. Aztán mostanra kb. tényleg ilyen “volt-nincs” módra eltűnt.

      Néhány fanatikus, és olyan kisgyerekek, akiknek az egykori első hullám kimaradt, azok nyomják még elvétve. De rajtuk kívül, már mindenki felhagyott vele.

    • Ahogy elnézem, hirtelen nagyon szorgalmasak lettetek. Hétfőn lesz mit elolvasnom. 🙂
      Mondjuk, ahogy elnézem, még mindig van komoly bevétele a nintendo-nak ebből a pokemon-go-ból, legalábbis a pcgurun pont a minap írtak egy rövid cikkecskét, hogy még mindig megy a szekér. Az mondjuk már más tészta, hogy a hype-vonat régen kifogyott a gőzből, és a többség le is szállt róla, legkésőbb szeptember végéig. Mostanra vsz kialakult egy szűk kemény mag, ami életben tartja az egészet még 1-2 évig, és kb. ennyi is lesz a történet.
      Annyi haszna azért volt, hogy legalább meg tudtam nézni a sorozatot rendesen. 🙂

      • “Annyi haszna azért volt, hogy legalább meg tudtam nézni a sorozatot rendesen.”

        Mennyire tetszett a Pokémon? Mik voltak a pozitívumok, vagyis azok a dolgok, amik tetszettek a sorozatban, és lekötöttek, miközben nézted az epizódokat?

      • Nem állítom, hogy annyira jó lenne, csak anno, amikor még aktuális volt, a nagyjáról lemaradtam, és így voltak olyan momentumai, amelyek homályosak lettek emiatt. Amúgy az elmegy kategória illik rá. Így se néztem végig mind a 18 évadot, csak az első három érdekelt. Szimplán popcorn szórakozásként tekintettem rá. Arra meg az első pár évad kifejezetten jónak nevezhető. Persze ennyi év távlatából már messze nem annyira szórakoztató, mint tini fejjel, néha kifejezetten unalmasnak is hatott (pl. a Rakéta csapat egy idő után már csak fárasztó volt).

  9. Ezen beszartam.

    Azért kicsit megkéstek a koppintással, amikor már a kutya se foglalkozik a Pokemon GO-val, konkrétan szerintem pár kíváncsi embert leszámítva, nem nagyon lesz ennek nagy közönsége. Azt kicsit furcsállom, hogy katolikus tartalmú a játék, meg a cikk címe is ezt sugallja, erre az evangélikusokhoz kötik a játék készítését (eleve az evangélikusoknál a szentek tisztelete egy necces kérdés). De az is lehet, hogy a cikk írója keveri a szezont a fazonnal, és nem tudja milyen kifejezést használt.

    Minden esetre nem hinném, hogy elég interakció van ebben ahhoz, hogy különösebben bevonzza az embereket. Eleve, ha a Pokemon GO közönségét célozzák meg, akkor kapufát lőnek, ha a keresztényeket, akkor is előfordulhat, hogy mellé megy (eleve sok olyan szélsőséges keresztény van, aki elutasítja az ilyen dolgokat).

    Az viszont tetszik, hogy a játék szorgalmazza, hogy időnként nézz fel a mobilod képernyőjéről a való világba.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .