Sport fasizmus

Ha az ember meglátja a sport, és a fasizmus szavakat egymás mellé téve, akkor elsőre nyilván a lelátókról ordibáló, agresszív, szélsőjobbon szurkolói hordák, a foci huligánok képei villannak fel mindenki fejében. Részben természetesen teljes joggal, hisz egyértelműen ez a csoport az, ami a mai bejegyzésben taglaltakat, a leginkább megtestesíti. A legintenzívebben, és a leglátványosabban képes azokat reprezentálni.

Valójában azonban, ennél egy sokkal szélesebb körű, több rétegű jelenségről van szó, melyet nem pusztán a magukat ultráknak nevező, szélsőséges primitívek, hanem a társadalom egy jelentős része képvisel és vall.

“Te akkora buzi vagy, hogy még focit se nézel!” – Névtelen sörproli

Bizonyára sokaknak ismerős lehet az a szituáció, amikor az ember, egy társaságban, egy szórakozó helyen, vagy a munkahelyén szóba elegyedik egy olyan emberrel, akinél már elsőre is érzi, hogy valószínűleg nem lesz sok közös témájuk. Majd amikor (általában elég gyorsan) a sportra terelődik a szó, és az ember a “Nézted a meccset?”, “Szoktál edzeni?” és hasonló kérdésekre, nemleges választ ad, akkor a másik fél, egyfajta megvetéssel vegyes értetlenkedéssel reagálja le a dolgot, amit habitustól függően, lekezelő, vagy kifejezetten agresszív stílusban tesz, rosszalló megjegyzések kíséretében. Általában a másik fél ízlését, szellemi, fizikai képességeit firtatva, de igen gyakran vonnak le következtetéseket az ember szexuális beállítottságáról, politikai nézeteiről is. Például egy (megtörtént eset) “Mi van öcsém komcsi vagy?! A Gyurcsányra szavaztál?!” kaliberű beszólás formájában.

Ennek okai pedig, leginkább oda vezethetők vissza, hogy egyrészt, magának a sportnak is van egy igen erőteljes szubkultúrája, mely szubkultúrának a jelentős része amúgy, nem épp a magasan iskolázott rétegekből kerül ki. Ugye nem véletlen, hogy hazánk nemzeti sportja a foci (hiába vagyunk ironikus módon pont ebben a legrosszabbak) amit elsősorban a proli réteg fogyaszt. Ahogy az se, hogy a lelátók, és a kocsmák népe, igen nagy átfedésben van egymással.

Másrészt mert a társadalomban, alapból van egy olyan beidegződés, egy olyan erősen romantizált és idealizált, illetve átideologizált “alapigazság” hogy aki a sportol, vagy egyáltalán sportot fogyaszt (hisz utóbbi csoport ugye jóval népesebb, mint az előző) az alapból egy jobb ember, mint az, akit ez a világ nem érdekel.

Ezek az emberek a sportolást, illetve annak fogyasztást (akárcsak az alkohol fogyasztást), természetesen mi másból, mint önmagukból kiindulva, az “igazi férfiassággal” azonosítják, és általában nem titkoltan el is várják, hogy mindenki más is ugyanezen az állásponton legyen mint ők. Ellenkező esetben az a minimum, hogy számon kérik az illetőn annak férfiasságát, de valószínű, hogy még bele is kötnek.

Jellemző még rájuk, hogy bár nagyrészük már használja ugyan a modern technikát, de meglehetősen korlátozottan, és annak működését sem értik, a mély rétegei pedig egyenesen idegnek, és bizarrak a számukra. Nem véletlen, hogy  ha alkalomadtán szembetalálják magukat egy ebből a világból származó szubkultúrával, akkor az általában valamilyen mainstream, bulvár médiumon keresztül történik, és kapásból valamiféle beteg mételyként könyvelik azt el, aminek az “igazi férfi” a közelébe se megy.

Nagyon leegyszerűsítve akár mondhatnánk azt is, hogy ez a klasszikus focista vs kocka ellentét felnőttkori verziója, ami ugyan egy sarkos megközelítés, de ettől még sajnos tény, hogy a fentebb taglalt archetípus létezik, méghozzá igen népes számban a társadalomban. Sajnos vannak olyanok, akik már csak azért, mert valakit szimplán nem érdekel az, amiért ők rajonganak, például a foci, úgy esnek neki a másiknak, mint egy megvadult csimpánz horda.

A legjobb pedig az, amikor az ember egy-egy ilyen emberszabásútól megkérdezi, ő tulajdonképpen miért is rajong ezért vagy azért a csapatért, miért utálja a másikat, mire ők üveges szemmel, értetlenül néznek vissza, látszik hogy valójában halvány lila (vagy épp zöld) gőzük nincs arról, amúgy miért is. Aztán a kínos csöndet valami “Ez egy életérzés tesó! Vágod?” kaliberű kampószöveggel törik meg.

“Aki gyenge és lassú, ne merje magát férfinak nevezni!” – Önjelölt fitness guru

Persze nyilván ez az a pont, ahol le kell azt írni (már csak a félreértések elkerülése végett) hogy igen, össze lehet egyeztetni a testmozgást, vagy a sport szeretetét, akár a kockaságokkal is, hisz a kettő nem zárja ki egymást. Hosszú-hosszú éveken keresztül ment ez például nekem is. Hisz bár a foci engem sose érdekelt, de általános felső tagozatban négy évig jártam Kjokusinra, a gimnáziumi évek alatt Iaidora, majd mikor tovább tanultam, illetve később munka mellett is, lejártam a helyi stadion kondijába. Szóval nyugodtan mondhatom, hogy igen, meg lehet a kettőt oldani, és amúgy van némi rálátásom ezekre a dolgokra.

Főleg utóbbi helyen egyébként volt “szerencsém” megtapasztalni elég sok érdekes egyént. A magukat büszkén nemzeti szocialistának nevező, egyébként helyesen írni, beszélni se nagyon tudó, közterezésből élő, koreai Iphone klónnal seftelő, a szarul adagolt kínai szteroidoktól felpuffadt, 60-as IQ-val megáldott vizes lufiktóltól kezdve. Egészen az újgazdag fitness sznobokig, akik még a szalonnának a gondolatától is úgy irtóztak, mint vámpír a fokhagymától. Volt ott nagyon sok minden.

Láttam ledőlni nem egy hihetetlenül népszerű hazugságot, például azt, miszerint a sportot azt nem lehet túltolni, az nem lehet káros, attól nem lehet függővé válni, sőt a sportot azt túl kell tolni, hisz az csinálja jól, aki túltolja. Ha pedig ebbe menet közben belerokkan, vagy belehal az illető, akkor őt egyfajta hősi halottként kell tisztelni, aki valami fontosnak áldozta az életét, vagy az egészségét. Csak hát a jóisten/sors ezt másképp akarta.

Láttam odalent nem egy srácot, akik kb. úgy nyomták az edzést, ahogy a legdurvább WoW kockák szokták a grindolást. Amikor csak tehették, ezek az arcok mindig ott voltak, az egész életük a protein shakek, meg az edzésprogramok körül forgott, és ugyanúgy nem volt se barátnőjük, se társaságuk, ahogy a legdurvább kockáknak se. Leszámítva persze a kondis haverokat, akikkel ott és akkor elbeszélgettek, természetesen mi másról, mint a gyúrásról, de a termen kívül, sose jártak össze.

Láttam olyat, akit hiába próbáltak lebeszélni, nyomta magába a cuccot, aztán egy baleset miatt nem edzhetett egy darabig, és az “izmai” helyén ottmaradt annyi kinyúlt bőr, hogy ejtőernyőt lehetett volna belőle hajtogatni.

Láttam olyan lányt, aki az évek során úgy szétcseszte az egész bokáját a kézilabdával, hogy az utolsó évben már merevítő nélkül pályára se tudott lépni, állandó fájdalommal élt együtt, és végül azért kellett abbahagynia, mert az orvosa felhívta az edzőjét, hogy ne engedje pályára lépni. Utána pár hónapra rá így is meg kellett műteni, úgyhogy megterhelő fizikai munkát, nem végezhet többé, mindezt úgy, hogy nem volt még 30.

Természetesen ezek mind kiragadott példák, de jól mutatják, hogy bizony ennek a világnak is megvan a maga árnyoldala, ami ugyanúgy lehet káros, és okozhat függőséget, mint bármi más. Ahogy megvan az a rajongói rétege is, akik azt képzelik, hogy őket a hobbijuk feljogosítja arra, hogy másokat elítéljenek. A sport lehet jó, lehet hasznos, lehet egy időtöltés, akár annak aktív űzése, akár annak passzív fogyasztása. Lehet egy kitörési pont, ha az ember úgy érzi, változtatni szeretne az életén. Ráerőltetni, másokon számon kérni, illetve magunkat emiatt jobbnak, felsőbbrendűnek hinni azonban, igen nagy ostobaság.

Reklámok

22 hozzászólás to “Sport fasizmus”

  1. Engem a testedzéssel találtak be egy blogfórumon. Az egyikük folyamatosan csesztetett, rám szállt, hogy miért nem edzek, attól jobb lesz a közérzetem, frissebb leszek, az férfias. Az igazi férfi edzi a testét. Amikor pedig nem álltam rá, jöttek a lekicsinylő, lenéző beszólások. Alig tudtam levakarni magamról.

    “Kedvenc” kommentjeim. 😛

    “Én továbbra is a cenzus híve vagyok: aki nem gyúr, az nem is szavazhat.” (Kálmán)

    Tartok tőle, nem viccnek szánta.

    Másik gyúrós elvtárs már a nőzésben is adta a tanácsokat (nem nekem, hanem két másik fórumozónak):

    “Egyébként meg a nő jó külseje nem csak a szex miatt fontos. Igenis státuszjelzés. Ronda, kövér nővel megjelenni az egy a homlokodra kiírt béta-omega státusszal egyenlő. Ha megnyerő külsejű asszonykád van, az mutatja, hogy vagy valaki, hiszen olyan nő van az oldaladon, akire a köznép csak a nyálát csorgathatja.” (JZK)

    Ez az egész gyúrásfétis a lumpenprolik és a nyárspolgárok mániája. Az ilyen embert messziről ki kell kerülni, és akkor nincs fárasztás.

    “A magukat büszkén nemzeti szocialistának nevező”

    A gyúrásfétis mára eléggé elterjedt a jobboldalon. A gyúrás a férfiasság szimbóluma. Leginkább a trumpista körökben megy az izomagyúság. Jobban mondva: ott is.

    • Nos az tény, hogy főleg ha az ember ülő munkát végez, utána nagyon jót tud tenni az ember közérzetének, és tényleg frissítően tud hatni rá szellemileg is egy jó edzés. Ezt alá tudom támasztani. Viszont ha valaki inkább egy jó könyv társaságában szeretne lehemperedni a kanapéra, vagy megnézni a kedvenc sorozatából pár részt, akkor az is egy opció. Az sem rosszabb, mint lemenni edzeni. Szóval fölösleges erőltetni, mert annak úgyis csak az lesz a vége, hogy nem kedvet csinálunk, hanem épp elijesszük vele az illetőt.

      A gyúrás-szavazás mondjuk LOL. Ez nem is értem, logikailag mégis hogy jön össze, hogy “aki nem gyúr, az nem szavazhat”. Persze gondolom itt kifejezetten az aktív korú férfiakra gondolt, de míg így is nevetséges, hogy ezek szerint akinek nincs igazolása arról, hogy ő gyúr, attól meg kéne ezek szerint vonni a szavazati jogot, vagy mégis hogy? =D

      Ez a “nő mint státusz szimbólum” megint hatalmas. =D Szóval ezek szerint nem számít, van e közös témátok, tudtuk e együtt nevetni, szórakozni, élni, jó e a szex, megvan e a bizalom, stb. Mert ha a csajjal nem lehet felvágni a nép előtt, akkor máris ki kell baszni, és találni egy olyat, akit trófeaként lehet mutogatni, mint egy kocsit, hogy: “Nekem ilyenem van ám!” =D

      A gyúrás úgy általában valóban közelebb áll, főleg vidéken a szélsőjobbos, prolis réteghez. Viszont megvan ám ennek a balos, felső-középosztályos rétege is, akik ugyan nem annyira gyúrnak, mint különféle főleg kardió edzéseket nyomnak, bizonyos étrendeket követnek, stb. Ám ők is lenézik ugyanúgy azt, aki nem jár edzeni. Sőt, esetenként még rosszabbak is tudnak lenni.

      • „Nos az tény, hogy főleg ha az ember ülő munkát végez, utána nagyon jót tud tenni az ember közérzetének, és tényleg frissítően tud hatni rá szellemileg is egy jó edzés. Ezt alá tudom támasztani.”

        A sok ülőmunka után (előfordul gyakran) sétálni szoktam a városban. 20 vagy 30 perces séta bőven elég.

        „A gyúrás-szavazás mondjuk LOL. Ez nem is értem, logikailag mégis hogy jön össze, hogy “aki nem gyúr, az nem szavazhat”.”

        Lehet, hogy Spárta az eszményképe. Mondjuk ott nem volt szavazás, viszont a politikában is az foglalhatott el helyet, aki a harctéren is megállta a helyét.

        „Viszont megvan ám ennek a balos, felső-középosztályos rétege is, akik ugyan nem annyira gyúrnak, mint különféle főleg kardió edzéseket nyomnak, bizonyos étrendeket követnek, stb.”

        Nekem a kedvenceim a vegán balosok. Na, ott aztán van felsőbbrendűség. Ami azért is vicces, mert a vegetarianizmus kifejezetten egészségtelen.

        „általános felső tagozatban négy évig jártam Kjokusinra, a gimnáziumi évek alatt Iaidora”

        Kjokusin? Iaido? Jó dolgok voltak ezek? Tudtad őket élvezni? Versenyekre is jártál?

      • Persze, másképp nem is csináltam volna őket évekig. =)

        A Kjonál az volt a gond, hogy 7. nyári szünetre, az addig meglévő csoport, szépen elkezdett fogyatkozni, új emberek pedig nem jöttek olyan ütemben a helyükre. Illetve ha jöttek is, nem vették komolyan, néhány nap, hét után megunták, és többé nem jöttek. Az az évi edzőtábor is elég soványra sikeredett már. Igaz, azon én se voltam ott, mert pont akkorra esett a családi nyaralás. Úgyhogy nem véletlen, hogy mire 8. végén, végzős lettem, a csoport megszűnt, az a maradék pár ember pedig átment egy másik csoportba.

        Oda viszont nem akartam átmenni. Plusz mivel középsuliba, a város másik végébe jártam, így az addigi 10 perc séta helyett, legalább 35-40 perc lett volna az út oda, meg még ugyanannyi vissza. Vagy ha busszal megyek, akkor meg két-két átszállás. Szóval ezt inkább hagytam.

        A Iado kicsit hasonló story volt ehhez. Azt szintén nagyon szerettem, faszák voltak az edzőtáborok, sőt még helyezéseket is értünk el versenyeken. Csakhogy itt meg az volt, hogy a japán sensei, aki oktatott minket, 3 év után, nem sokkal a végzős év kezdete előtt, visszatért japánba. Helyét a tanítványa vette át, viszont utána néhány hónapra rá, a következő évben már egy másik csoporthoz kellett átmennie Pestre. Úgyhogy januártól, kaptunk egy teljesen új arcot, aki megtette amit tudott, de közel sem hozta azt a színvonalat, mint ami előtte megszokott volt.

        Részben emiatt, na meg persze az érettségi, továbbtanulás miatt kezdtek aztán elszivárogni az emberek. Úgyhogy az év nyarára, már edzőtábor se volt, mert nem volt meg a létszám, és nem sokkal később, megszűnt ez a csoport is.

  2. De jó téma. 😀 Kismillió gondolat fogalmazódott meg bennem ezzel kapcsolatban, de a felét se tudnám rendesen leírni. 😀

    Amúgy ez a gyúrás dolog valóban amolyan szimbolikus elemévé vált a neoprimitivizmusnak. Sokan úgy rákockultak, mint a hardcore videójátékosok a számítógépükre.

    Ez a táborokra szakadás a sport világában meg pont olyan dolog, hogy más szubkultúrákban is tetten érhető (elég ha arra gondolunk, hogy a WoW-ban az Allis-Hordás szembenállás is kb. azon a szinten mozog, mint mondjuk egy Fradi-Újpest ellentét).

    • Kicsit nekem is sűrítenem kellett utólag, pont azért mert sok témát érintettem, amikről lehet rengeteget írni.

      A táborokra szakadás még hagyján, az igazából lényegtelen most a téma szempontjából. Viszont ha már feljött, az mondjuk igaz, hogy be lehet ezt helyettesíteni mással is. Csak még ezek az ellentétek ugye a kocka szubkultúráknál, javarészt csak a neten zajlanak, és a való életbe szinte sose csapnak át, addig a sportnál ez nem így van. Szóval olyan azért nem volt még, hogy a PlayIT kezdése előtt, a PC-s, meg a konzolos ultrák, végigdúlták volna a várost, meg összeverekedtek volna egymással, és a rohamrendőrökkel, a hecc kedvéért. Mondván, hogy: “Hát erről szól a derbi!”

  3. Kicsit jobban összeszedve a gondolatokat, kezdjünk is bele. 🙂

    Társaság és a beszéd téma kérdése: Ezt a jelenséget én is gyakran tapasztalom. Úgy általában azt vettem észre, hogy amennyiben nem hasonszőrű közegbe kerülök, úgy vagy kínos hallgatások következnek, vagy előkerülnek ilyen témák. Mondjuk a sport nálam amolyan se hideg, se meleg kategória, szóval, rendszerint azzal szoktam kezdeni, hogy nem nagyon vagyok képben összességében a dologgal, de azért amihez tudok, így is megpróbálok hozzászólni. Foci esetében, általában az aktuális botrányokkal úgy nagyjából képben szoktam lenni, szóval ha nincs más megoldás, ezekre terelem a beszélgetés fonalát, mert a megye III aktuális állása, vagy épp a Fradi-MTK legutóbbi találkozója épp nem érdekel, meg nem is vagyok vele tisztában. A másik stratégiám, hogy átterelem a témát valami olyan sportra, amit magam is ismerek valamennyire. Mondjuk nem vagyok nagy tudora a kosárlabdának, de játszani legalább szeretem (bár az utóbbi években annyira leromlott a szemem, hogy nem tudnék hatékonyan játszani szemüveg nélkül).

    Amúgy eddig nem sokszor találkoztam ennyire elutasító magatartással, hogy kvázi kirekesztenének, vagy kérdőre vonnák a létezésem értelmét, csak azért, mert nem érdekel annyira a dolog. Igaz, az ennyire primitív gondolkodású embereket általában igyekszem is elkerülni (meg valahogy kialakult körülöttem egyfajta negatív aura, ami érezhetően taszítja tőlem az ilyen embereket – megjegyzem, nem vagyok spiritualista, inkább csak amolyan tapasztalat). Persze, másik közkeletű téma még a kocsik, nők, csajozási szokások, primitívebbeknél a szexuális szokások taglalása. Mondjuk ezeknél legalább még zavarba is jövök. Kocsi témában általában lerendezem azzal, hogy én az érintetlen oldsmobilokat tudom csak értékelni (nagyjából az 1900-as évektől az 1960-as évek elejéig terjedő intervallumban), amihez zömmel nem tudnak mit hozzátenni.

    A nőügy viszont már kimondottan az a terep, ahol inkább menekülőre fogom.

    “Ennek okai pedig, leginkább oda vezethetők vissza, hogy egyrészt, magának a sportnak is van egy igen erőteljes szubkultúrája, mely szubkultúrának a jelentős része amúgy, nem épp a magasan iskolázott rétegekből kerül ki.”

    Na, meg történelme is van. 🙂 Az a baj, hogy ezt a kifejezést, hogy sport, nagyon pongyolán kezeljük. Azt azért nehéz sportnak nevezni, hogy guvadó szemekkel gyűrik egyesek a tippmix szelvényüket, hogy épp nyerjen az, akire fogadtak, vagy épp azon ordítoznak, hogy a bíró elfújta a meccset. Még csak sportszellem, vagy sport szeretet sem húzható rá erre. Pusztán primitív ösztönlénység nyilvánul meg ebben nagyon sok esetben. Tisztelet a kivételnek. De egy focicsapatot olyan gyengédséggel emlegetni, mint a legközelebbi családtagjainkat, míg a “rivális” csapatra úgy prüszkölni, mintha legalábbis tényleges háborúról lenne szó, enyhén szólva sem nevezhető értelmes hozzáállásnak. Még kevésbé sportnak, sportszellemnek. Az is érdekes, hogy zömmel a foci köré alakult ki ez a mentalitás (legalábbis hazánkban, meg Európában). Itt nem nagyon figyelhető meg ugyanez a jelenség mondjuk vízilabdások körül, vagy kézisek esetében (jó, itt azért már hellyel-közzel igen – elég a Szeged-Veszprém szembenállásra gondolni, de itt legalább érthető annyiban, hogy a veszprémiek egy csomó tehetséges szegedit átcsábítottak).

    Történeti távlatokban: Úgy alapjáraton a 18-19. század hozta el a sport humanizálását. Eredetileg mindez szorosan kapcsolódott a hadi tevékenységhez. Ezt akár hadi játéknak is nevezhetnénk. Legősibb formáját ma már csak a skótok meg egyes törzsi alapokon élő népek nemzeti hagyományőrzései tartják, mint a mongolok is. Itt a lényeg azon volt, hogy a résztvevők félreteszik egymás iránti ellenségeskedéseiket egy időre (pár nap, pár hét), és bemutatják egymásnak képességeiket, ami zömmel az erőnlét és ügyesség demonstrálása. Ennek kifinomultabb formája lett a görögöknél az olimpia, ahol nem csak a fegyverek használatában való jártasságot kellett bizonyítani, hanem a kulturális műveltséget is (mikor 1896-ban újraindították az olimpia szokását, Coubertin báró erőltette a költészetet is, mint olimpiai számot, ami végül pár alkalom után el is halt).

    Egy másik vonulata ennek a halotti tor mellé kialakult harci játék szokása. Itt nem is igazán lehet harci játéknak nevezni a szokást, hanem inkább egyfajta speciális emberáldozatról érdemes beszélni. A rómaiaknál a gladiátor-játékok eredetileg erről szóltak. Ha egy köztiszteletben álló személy elesett harcban, akkor a foglyul ejtett ellenséget egymás elleni küzdelemre kényszerítették a halott sírjánál (amúgy egész érzékletesen, bár nem teljesen hitelesen, ábrázolja a Róma című sorozat ezt). Ez a jelentéstartalma a dolognak elég sokáig élt a rómaiaknál, és csak a késő köztársaság idejére kezdett átalakulni népszórakoztatási eszközzé. Ez végül annyira sikeresnek bizonyult, hogy elég hamar komplett iparággá változott, a gladiátorok közül a sikeresebbeket sztárokként rajongták körbe, miközben párhuzamosan megvetett, perifériára szorított személyek is voltak. Elég sok falfirka tanúskodik erről Pompeii-ben, amelyek nagyjából hasonló viselkedésű szurkolókat vetítenek elénk, mint a maiak.

    Szintén érdekesség, hogy a kocsiverseny mennyire népszerű volt. A kereszténység elterjedése után a gladiátor játékokat idővel betiltották, de a kocsiversenyek még sokáig tartották magukat. Jusztinianusz császár járt úgy, hogy egy komplett forradalommá eszkalálódott rajongói összecsapást kellett levernie egy alkalommal, Bizáncban. Ott, a két csapat (zöldek és kékek) rajongói összeverekedtek a futam után (a vesztes fél rajongói vitatták a futam szabályosságát), ami egy idő után akkora felkeléssé duzzadt, hogy a császárnak menekülnie kellett. Később nagy vérengzést rendezett a városban.

    A középkorban mindez visszakanyarodott a hadi képességek demonstrálásába. Elég csak a lovagi tornákra gondolni. De még a vadászat is lényegében erről szólt (noha az jóval inkluzívabb volt, míg a lovagi torna egyben szórakoztatási célt is betöltött). Persze ez a résztvevők számára rettentő költséges volt (egy párviadal esetén a győztes fél vitte a vesztes teljes felszerelését, amennyiben az nem tudta pénzzel kiváltani), és meglehetősen veszélyes (VIII. Henriknek egy kopja hegye fúródott a lábába, ami miatt le is sántult). És még így is rendkívül népszerűek voltak a közönség körében ezek az események. A tömegre általában jellemző az agresszivitás, vérengzés szeretete. Viszont már inkább a 20. század jellemzője mindaz a mentalitás, ami odáig fajult, hogy nem csak a néző primitív, hanem az eszme is hozzá silányult, sőt, nem egyszer maga a sport is.

    Lehet egy egyszerű harci játékból elit sport is (mint a golf), de lehet egy humánus kezdeményezésből szimpla vérgőzös, gladiátorjáték is (mint a foci, vagy az amerikai foci), ahol a nép igénye nem feltétlen a szép játék, hanem pártharcok, nemezetek harcainak mikrokozmosz szintű kivetülése.

    Összegezve, igazából én azt látom, hogy az egész sport, illetve az iránta való rajongás egy ősi harci hagyomány tudatos és tudattalan tovább élése. És valahol ezen a szinten kereshető az a mentalitás, amikor valaki nem tudja elfogadni azt, ha a másik ezt nem tartja semmire, vagy legalábbis nincs kedve komolyabban belemélyedni. A férfiasság, mint harcos szimbólum, olyan dolog, hogy azok, akik a múltban nem mentek át ezeken a próbákon, azoktól a közösség megtagadta, hogy részt vegyen a férfi közösségben. Ez, még ma is létező egyszerű közösségekben, ma is létezik. Ott, ha valaki nem teljesíti a férfivá avatási próbát (ami sok esetben fájdalommal, veszéllyel jár), akkor valamiféle átmenetté válik a közösség szemében a férfi és a nő között. Nem mehet a vadászó férfiakkal többé, nem mehet harcba, de nem is lehetnek utódai, meg se nősülhet.

    “Ugye nem véletlen, hogy hazánk nemzeti sportja a foci (hiába vagyunk ironikus módon pont ebben a legrosszabbak) amit elsősorban a proli réteg fogyaszt. Ahogy az se, hogy a lelátók, és a kocsmák népe, igen nagy átfedésben van egymással.”

    Mondjuk ebben is az a vicces, hogy igazából a szoci időszak tette proli sporttá a focit. Mondjuk eleve könnyebb ezt a sportot űzni, annyiból, hogy nem igényel komoly infrastruktúrát, amennyiben valaki pusztán örömből akarja űzni (hisz csak egy labda kell hozzá, meg egy kellően tágas, lapos rét). Azok a játékok, amelyek ennél többet igényelnek, már nehezebben kivitelezhetőek (ugye a legtöbb labdajáték termet igényel, vagy valamilyen speciális építményt, a vízi sportok eleve vízhez kötöttek, amihez meg nem árt tudni úszni, stb.). Ezt kiegészíti az a probléma, hogy valóban volt egy kiemelkedő időszaka a magyar focinak, amikor jó volt. Viszont ez meg a nemzeti sajátosságunk, hogy a múltba révedünk. Nem baj, hogy Mohácsnál buktuk az ország kétharmadát, de legalább Mátyás alatt nagyok voltunk. Nem baj, hogy Bern óta lejtmenetben van a labdarúgás, de volt egy Aranycsapatunk. Erre rátesz egy lapáttal az a tény, hogy a vasfüggöny káros hatásaként a magyar sportélet elszakadt a nemzetközi csapásvonalaktól, így aztán nem is tudott lépést tartani a nyugatival. A rendszerváltás után meg eljött az a fordulat, ami elfordította az értelmesebbjét a focitól. Az angoloktól importált focihuligán, mint új állatfaj megjelent, és tört-zúzott, a közönség meg úgy döntött, hogy ha nem csak a játék szar, de még pluszba sanszosan ütleget kapnak néhány idiótától, rosszabb esetben még a rendőrtől is, akkor köszöni szépen, inkább megnézi a tévében.

    “Másrészt mert a társadalomban, alapból van egy olyan beidegződés, egy olyan erősen romantizált és idealizált, illetve átideologizált “alapigazság” hogy aki a sportol, vagy egyáltalán sportot fogyaszt (hisz utóbbi csoport ugye jóval népesebb, mint az előző) az alapból egy jobb ember, mint az, akit ez a világ nem érdekel.”

    Nos, ez, mint korábban is írtam, igazából inkább egy tudattalan alapösztönre épülő beidegződés. Itt inkább az a vicces, hogy az emberek jelentős része nem választja külön a sport fogyasztását annak művelésétől. Az átlag kocsmatöltelék, panelproli legfeljebb május elsején megy le rúgni a bőrt az unokaöccsével, fiával, vagy havi egyszer sörözős haverokkal kimegy valahova játszani, de amúgy ennyi elég is neki ahhoz, hogy azt mondja, “na öcsém, én sportolok, de te még erre se vagy képes”. Mindeközben zömmel a kocsmában mereszti a szemét a tv-re, és ordít ha a tippmix-e nem jön be.

    “Ellenkező esetben az a minimum, hogy számon kérik az illetőn annak férfiasságát, de valószínű, hogy még bele is kötnek.”

    Igen, ezt már többször fel is hoztam az előbb. Sajnos ez az önmérce is olyan dolog, hogy ebben az “Én-központú” világban más mérce szóba se jöhet az emberek jelentős részénél. Intoleranciára, önzésre, értelmetlen büszkeségre neveli a társadalom a tagjait. Az, hogy valaki még pluszba erőszakos, agresszív, és verbálisan, vagy tettlegesen betámadja azt, aki szerinte nem úgy éli az életét, ahogy az elvárható volna, lényegében súlyos mentális képességi hiányosságokról tanúskodik. Gondoljuk bele, ezek az emberek ezt a mintát kapták otthonról, hogy a konfliktust erőszakkal kell megoldani. Őket, magukat is valószínűleg verték gyerekkorukban. Így aztán az a kép alakult ki bennük, hogy a természet törvényei szerint az erősebb legyőzi a gyengébbet, tehát fel van jogosítva arra, hogy a nála (főként vélt) gyengébbeket abuzálja. Ezek ösztönlényekké silányultak, akik csak látszatból tartják be a társadalmi együttélés alapszabályait.

    “ha alkalomadtán szembetalálják magukat egy ebből a világból származó szubkultúrával”

    Jó, ez így részemről kiragadás lett. 🙂 Úgy alapvetően itt a média felelőssége sokkal markánsabb dolog, hisz nem lehet mindenki, minden témában annyira járatos, hogy el tudja különíteni a valóságot a hazugságtól. Őket ezek a szubkultok nem érdeklik, viszont cserébe a média azt hazudja be nekik, hogy a sátántól való szenny. Mivel számára ismeretlen dologról van szó, így hajlandóbb elhinni a médiának, mivel alapvető emberi ösztön, hogy az ismeretlentől félünk. És amitől félünk, attól vagy elmenekülünk, vagy megtámadjuk azt. Ráadásul itt megint bejátszik az az ősi ösztön, hogy nem passzol bele a világképébe, a férfiasságról alkotott elméletébe, így üldözendőnek érzi. Gondoljunk bele, ha szóba elegyednénk egy ilyesfajta fazonnal, aki ráadásul mondjuk még nem is hallott az animékről (mert elméletileg lehetséges), de szóba kerülne az anime, első kérdése az lenne, hogy mi az? Első válasz, japán animációs sorozatok, filmek. Ebből neki két szó jön le, japán és animációs. Magyarán, külföldi mese. Ennyire leegyszerűsíti agyilag, és onnantól magyarázhatod, hogy vannak ebben értékek, számára te egy felnőttkorú személy vagy, aki meséket néz, tehát értéked az ő szemében nulla.

    “A legjobb pedig az, amikor az ember egy-egy ilyen emberszabásútól megkérdezi, ő tulajdonképpen miért is rajong ezért vagy azért a csapatért, miért utálja a másikat, mire ők üveges szemmel, értetlenül néznek vissza, látszik hogy valójában halvány lila (vagy épp zöld) gőzük nincs arról, amúgy miért is.”

    No igen, itt ütközik ki, hogy zömmel műveletlen tuskók, akik akár még a saját csapatuk történetével sincsenek tisztában. Sok esetben természetesen ezek a szembenállások inkább csak mesterségesen generált ellentétek. A másik fél gyűlölete meg megint csak törzsi ösztön maradványa. De akadnak egyéb lappangó indokok, amiket esetleg mára tabu kimondani (igaz, vannak szép számmal, akik nem restek megtenni, bizonyos esetekben – pl. az MTK gyűlölők tisztában vannak vele, hogy ezt a csapatot eredetileg zsidók alapították, így mind a mai napig megy a zsidózás a csapat ellen, ennek gúnyosabb változata a “libások” változat).

    ““Aki gyenge és lassú, ne merje magát férfinak nevezni!” – Önjelölt fitness guru”

    Ez tetszett. 😀 Látszik, hogy vannak szép számmal ilyen idióták. Mondjuk a fitness guruk általában pont ennek ellenkezőjét próbálják elérni, vagyis, hogy lehetőleg mindenki találja meg az élvezetet a testmozgásban. Viszont ez a mentalitás meg sokakat visszariaszt.

    Az egész eléggé kétélű penge. Ott van az, hogy elvárják a sportolást, testmozgást, lehetőleg kapásból minimum versenyszinten (ez a legnagyobb rákfenéje Magyarországon a dolognak, hogy nincs rendes infrastruktúrája a hobbi szintű testedzés szorgalmazásának, mert a mentalitás csakis a versenyszintet tartja elfogadható minimumnak). Ezzel szemben meg ott a visszaható erő, hogy ha az ember nekikezdene ennek, és mint kezdő, vagy mint ügyetlen, szembesül azzal, hogy a többiek ezért lenézik, kigúnyolják, akkor elmegy az egésztől a kedve. Ez a konditermekben tudtommal nem ritka jelenség. De ugyanezek mentek az iskolai tornaórákon (valószínűleg innen ment tovább a felnőttkorba is a mentalitás), amire még rátesz egy lapáttal az erőltetés (“csináld, mert gönye maradsz”). Aztán egy ponton túl, hiába magyarázzák az értelmesebbek, hogy ez amúgy hasznos, egészséges, stb, az ember úgy besokall az egésztől, hogy inkább vállalja a későbbi negatív következményeit, de köszöni szépen, nem kér belőle többet.

    Emlékszem, hogy örültem, mikor 2004-ben végre leérettségiztem. Nem kell kínlódni a tesi órákkal (valamiért mindig is rühelltem a tesit), pluszba mivel egyetemre felvettek, pont megúsztam az utolsó sorkatonai szezont. Erre ott szembesülök első szemeszterben, hogy bizony, itt is kötelező négy félév tesi. Na mondom, basszátok meg a tesiteket. Elmentem íjászkodni, mert az még érdekelt is. Két félévet letudtam úgy, hogy egy íjász szakosztályba jártam, és vittem a sportolói igazolást. Aztán második félév végén közölték az egyetemen, hogy a továbbiakban akkor igazolhat az egyesület, ha verseny eredményt is felmutatok. Mivel a versenyre járást egyáltalán nem tartottam érdekesnek, vagy különösebben élvezetesnek, meg nem is kívánkoztam oda, így erről részemről szó sem lehetett. Az erőltetésne az lett a következménye, hogy utánajártam, melyik egyetem által hirdetett tesi órán kell a legkevesebbet csinálni, és arra mentem.

    Amúgy az is megfigyelhető, hogy a tinik körében időről időre végigsöpör egy lázadáshullám ezen sport-központú gondolkodás ellen. Ilyenkor jelennek meg az emók (jellemzően vagy alultápláltak, vagy túlsúlyosak), a hipszterek (felrobbant ruhásszekrény, önmaga eltakarása külsőségekkel), vagy épp a metroszexuálisok (átmenet a két nem öltözködési kellékei között). Minden esetben valamilyen módon megtagadják a férfias eszményképet, és annak ellentétét törekszenek elérni.

    A szélsőjobboldaliság:

    Igen, ezt én is nagyjából így tapasztaltam. Bár az is vicces, hogy ez inkább az ilyen hobbi szinten ténykedőkre jellemző. A profi sportolók elég gyakran vállalnak közösséget a baloldallal (ld. Botka László, aki politikai karrierje előtt, ha jól tudom, boxoló volt). Azt hiszem ezek az emberek zömmel a világban való csalódásukat vezetik le a sportban, viszont cserébe, mivel szociálisan érzéketlenekké váltak, nem maradt számukra más alternatíva, mint a szélsőjobbosság. Ehhez társul egy alacsony intelligencia szint, így zömmel hangzotatják is a turbómagyarkodós hülyeségeket. Viszont, ahogy elnéztem Pesten, ott kicsit árnyaltabb a kép. Abba az edzőterembe, ami mellett portáskodtam, zömmel inkább apolitikus mentalitású személyek jártak. Valószínűleg egy részük bűnöző volt (a sikeres, luxusbűnöző fajta). Volt ott olyan, aki ingyen járt le, mert nem mertek tőle bérlet-díjat kérni. Néhány szót váltottam ezek egy részével. Amúgy meglepően normálisak voltak ezek az emberek. Látszott rajtuk, hogy nem tartanak sokra, egyrészt a munkaköröm miatt is, másrészt a kinézetem alapján, de volt bennük annyi tolerancia, hogy normálisan viselkedtek. Általában velük volt a legkevesebb problémám (néha rossz helyre parkoltak, de ezt zömmel le lehetett velük tárgyalni). Viszont egyiknél sem merült fel bennem, hogy különösebben érdeklődne a jobboldaliság iránt, vagy épp bármilyen politikai irány iránt. Ezeket az embereket nem érdekelte a közjónak még a látszata sem.

    A fővároson kívül viszont jelenség ez a szélsőjobboldaliság. Vagy inkább nekik van annyira erős hangjuk, hogy a nem szélsőjobbosokat észre se vesszük. Ez pont olyan, mint hogy mindenki hangoztatja, a hazai bölcsész hallgatók (legalábbis “vidéken”) nagyon erősen szélsőjobbosok. Én inkább azt mondanám, hogy a hangemberek egy jó része valóban az. A zöme meg inkább vagy apolitikus, vagy balos, csak épp nem hangsúlyozza ki az álláspontját.

    “Természetesen ezek mind kiragadott példák, de jól mutatják, hogy bizony ennek a világnak is megvan a maga árnyoldala”

    Vannak ismerőseim, akik benne mozognak ebben a világban. Ők is nyomatják ezeket a turmixokat, meg számolják a különböző értékeket, nézik YT-on, hogy ezek a nagy példaképeik miket produkálnak. Mondjuk ezek a YT videók is zömmel nem arról szólnak, hogy tanácsokat adjanak kezdőknek, kevésbé gyakorlottaknak, hanem trófeagyűjteményként bemutatják a legnagyobb szakításaikat. Kb. hasonló értékkel bírnak ezek a videók, mint egy gameplay videó.

    Pash:
    “Az egyikük folyamatosan csesztetett, rám szállt, hogy miért nem edzek, attól jobb lesz a közérzetem, frissebb leszek, az férfias. Az igazi férfi edzi a testét. Amikor pedig nem álltam rá, jöttek a lekicsinylő, lenéző beszólások. Alig tudtam levakarni magamról.”

    Na igen, ez az erőltetés sokszor pont a visszájára sül el. Én se szerettem, amikor rámerőltettek dolgokat, és egy ponton túl már csakazért se voltam hajlandó csinálni. Mindössze két sport volt az életemben, amit szerettem. A kosárlabda és az íjászat. Előbbihez sajnos nem volt biztosított az infrastruktúra és a megfelelő haveri kör, hogy hobbi szinten csináljam (aktívabban nem tudtam volna, mert nem vagyok hozzá elég magas), utóbbinál meg egy idő után ráuntam arra, hogy nem csinálok mást edzésről edzésre, mint lövök egy ugyanolyan távol levő, mozdulatlan célt. Mindezt havi díjért, plusz a felszerelés ára. Ráadásul egy ponton túl a társaságból kikoptak azok, akikkel szerettem együtt lenni.

    Cenzusos dolog valóban vicces. Viszont annyira nem meglepő mentalitás. Nem sokkal tér el a “faji alapú” megkülönböztetéstől. Ebben a mentalitásban az az elszomorító, hogy ékesen bizonyítja, hogy híve a természetes szelekció mesterséges elősegítésének, ami valljuk be, bizonyos esetekben elgondolkodtatja az embert, hogy jogos volna, viszont nem lehet egy emberi döntésre alapozni, hogy ki érdemli meg, és ki nem. Spártai szemlélet. A gyenge gyereket kivitték a Taigetoszhoz, ahol a környékbeli rabszolgák magukhoz vehették, és felnevelhették.

    “Másik gyúrós elvtárs már a nőzésben is adta a tanácsokat (nem nekem, hanem két másik fórumozónak”

    Státusszimbólum, trófea, külsőségek. Ez is mutatja, hogy sokuknak nem a belső számít, hanem pusztán kiegészítőként tekintenek a partnerükre, és eldobják, amint értéktelenné válik számukra. Ezeknek az embereknek nem egy lelki társ kell, és nem is szex-partner, hanem egy menő, csillogó-villogó kiegészítű, emberi kiadásban. Csinálják ugyanezt nők is a férfipartnerekkel, de a férfiaknál valahogy ez feltűnőbb. Ezek az emberek olyannyira önzők, hogy valószínűleg önmagukon kívül senkit nem szeretnek (vagyis nárcisztikusak). Viszont röhögöm, hogy ezek a kiegészítőnek szánt csinibabák valójában mennyire egyformák. Két fő típusuk van, a festett szőke, és a festett fekete hajú. Fontos kiegészítőik: szolibarnaság, esetenként tetkó (régen a ribancrendszám különösen népszerű volt), táskakutya, csajos-kocsi (mondjuk az új VW bogár), legalább egy plasztika. Zömmel súlyos önkép zavarral küzdenek, amire háromféle választ produkálnak: táplálkozási rendellenesség, külsőségek hivalkodó halmozása, túlzásba vitt testedzés (ez utóbbiak között két kedvencem: a szikkadtra szálkásodott, se melle-se feneke típus és az izompacsirta, aki már rég feladta a menzeszét a dagadó izmok érdekében).

    Most így hirtelen ennyi jutott eszembe. Remélem nem voltam túl zavaros.

  4. Elég érdekes témát ragadtál meg, amiről sokat lehetne beszélni. Mint aktívan sportoló egyén, sokszor megtapasztaltam a leírtakat. Most kezdtem újra négy éves kihagyás után focizni, előtte pedig talán egy évig kondiztam. Ezen idő alatt sokmindennel találkoztam. A nézők egy igen érdekes állatfaj. Legfőképp az a réteg, amelyik nemcsak a tévében néz meccset, hanem hétről hétre kimegy a lakhelyének csapatát megnézni, hogyan vitézkednek az adott bajnokságban. Sört iszik, szotyizik, s ha a bíró vagy az ellenfél egyik játékosa olyat tesz, ami számára nem tetszik, igen nyers megnyilvánulásokat vált ki belőle. Általában ez többnyire a “Kurva anyád!” meg a “Mi volt ez, spori!?” című rigmusokban merül ki. Viszont ennek van egy durvább alfaja, mely már előszeretettel szeret fenyegetőzni (“Vigyázz tizenkettes, különben megbaszom a szád!”) vagy verbálisan inzultálni (ez utóbbi viszont nagyon ritka). Nem felejtem el, egyszer közvetítettek egy utánpótlás bajnokit, melyet kénytelen volt a kedves sporttárs a kb. a második félidő felénél lefújni, mert az egyik játékos szülei berohantak, hogy elverjék a bírót. Azóta nem is közvetítettek több meccset onnan. De azért a játékosok se szentek.

    A másik faj a kondisok. Nagy százalékuk csak azért jár kondizni, hogy majd aztán menőzzön vele, mekkora zsírkirály csávó, mert kondizik. Náluk megvan az a fajta berögződés, hogy a férfi erős kemény, s ennek igazolására nem félnek szteroidokhoz nyúlni.

    • Erről mindig az jut eszembe, mikor egyesek büszkén hangoztatják, hogy “A football, a labdajátékok Forma 1-e” ami valójában max a VB-re igaz. Mert akkor valóban eléri a foci azt a színvonalat, amit az F1 képvisel, de az átlag foci, főleg ami helyi szinten, vidéken zajlanak, hazai csapatok között, az ha már autós sporthoz akarjuk hasonlítani, akkor inkább idézi a Nascar versenyek színvonalát.

      Ugye a Nascar az, ahol igazából nem az a lényeg, ki nyeri a versenyt, hanem hogy amint ütközés történik, az egyik félrészeg redneck proli, a másik teljesen részek redneck prolinak eshessen, amolyan “Ki a hülye?” alapon.

      A kondisoknál (bár ezt helye is válogatja) meg valóban van sajnos egy réteg, aki csak azért csinálja, hogy ezzel felvághasson. Az ilyenek gyorsan el is jutnak az anabol, xanabol, winstrol, meg egyéb “csodaszerekhez”, amitől szépen bevizesednek, és a sok barom még el is hiszi, hogy az színizom. Állóképességük persze 0, szóval ha futni kell 10 métert, már lihegnek, fulladnak, görcsölnek.

  5. A bejegyzés nyitóképéről jutott eszembe, hogy én max akkor leszek majd “sport-fasiszta”, ha tényleg ilyen lesz 1-1 meccs. 😀 (Tudom, ez off, meg minden, de majd csak a hét második felében leszek otthon, akkor majd írok értelmes reakciókat is ebben a témában, csak ezt a videót be kellett linkelnem, mert lehet, addigra elvész/elfelejtem. XD)

    • Ha már off, ezt is nézd meg. 🙂

      Mondjuk a videó készítője több esetben nincs tisztában, kivel is akarja párosítani a DB szereplőket. Az, hogy nem ismeri fel Collinát, kissé vicces eredményt hoz.

    • Nem gond, mi most csináljuk épp a szobám, szóval az elkövetkezendő 1-2 hétben, bizonytalanul leszek fenn én is. Jelenleg épp a bezsúfolt vendégszobából írok, úgy hogy van össz-vissz egy másfél méter x fél méteres helyem. =)

  6. Első kép “a csillagharcos szúnyog” XD
    Mégha tudnának focizni megérteném, de így h a labdát se találják el nevetségesek ezek a szurkolói összecsapások. 🙂 Komplexusos, értelmi fogyatékos gyökerek hőzöngése.
    Az izomagyúak a másik. Idétlen álmenő szerencsétlenek, 0 agy, kicsi pöcs, karok húggyágyúrva, lábszárra semmi. 😀

    • Amikor megláttam azt, ahogy a fickó feje átment idegbetegbe, és elkezdett üvölteni, egyből az jutott eszembe, hogy ez tisztára olyan, mint mikor anno még általános alsóban a srácok, megpróbáltak átmenni SSJ-be. =D

      A foci meg egy olyan dolog, hogy hiába van sajnos egy csomó más sportág, amiben hosszú évtizedek óta jól teljesítünk, ha egyszer ez “az európai nemzeti sport”, és erre kíváncsiak, a hazai proli tömegek (is). Hiába vagyunk pl. kézilabdában messze jobbak, az nem vonzza be a tömegeket, csak egy bizonyos, szűk rétegnek szól. Így az abban elért eredményeknek sincs igazán se súlya, se hír értéke.

      Mindenesetre valahol tényleg tiszta tragikomédia ez a magyar foci. Ugye itt is meg van ez a romantizált “sorstragédia”, hogy volt az Aranycsapat, és akkor nagyok voltunk, arra máig büszkék vagyunk. Igaz, hogy már több mint fél évszázada volt, és azóta csak a bénázás megy, de hát az meg nem a mi hibánk, hanem mindig valaki más tehet róla.

      Aztán ha valamelyik játékos, kivételesen valami értelmeset csinál a pályán, azt hetekig ünnepeljük, elemezzük, beszélgetős műsorokat szentelünk csak ennek, football történelmi legendaként emlegetjük, stb. Miközben máshol, olyan országokban, ahol van színvonalas foci, az ilyen megmozdulások, minden harmadik, ötödik meccsen történnek.

      A legröhejesebb, és egyben legelszomorítóbb azonban, hogy erre fel, erre hivatkozva, milliárdokat lehet eltüntetni, és sokan ebből a proli tömegből tényleg elhiszik, hogy ez a pénz jó helyre ment, erre szükség van, és majd ettől lesz színvonalas a foci, ha majd eleget költöttünk rá.

  7. Én több mint 20 éve űzök küzdősportokat, de sajnos a helyzet most nállunk olyan mint a focinál és a kondisoknál egybegyúrva.

  8. Na igen ez tényleg olyan téma amiről órákat lehetne beszélni és ami egyformán kap hideget és meleget is.

    Én úgy vagyok a focival,hogy nem a zavar a létezése felőlem aki szereti és csinálja akkor annak egészségére de ne akarja már nekem bemesélni, hogy aki nem focizik az nem férfi és nem magyar. Ezen a mentalistáson mindig is csak fogtam a fejemet. Először is amíg egy embernek farok van a lába közt az genetikailag férfinak számít a kinézettől függetlenül. Ezért is van az, hogy a transgender férfiak általában beütemezik a pénisz eltávolítását is,hogy nővé váljanak.

    És igen nekem is van elég nagy tapasztalatom olyan emberekről akiknek szent és sérthetetlen a foci. Munkahelyem sok ilyen van, másról sem tudnak beszélni igaz van 2-3 akik korábban játszottak is szóval náluk érthető de a többiek tényleg csak a Tv-ben bámulják chips és sör mellett. Én is megkaptam ebből az adagomat mikor kérdezték, hogy szeretem-e focit én meg rávágtam, hogy nem. Erre kérdezték, hogy miért nem én meg válaszoltam, hogy egyszerűen nem érdekel erre előjött belőlük a Cage rage és olyan műsort levágtak amivel ha a Mónika show-ban szerepeltek volna akkor mára már netsztárok lennének. Soha nem érdekelt a foci annak tükrében meg még fel is háborít, hogy mennyire korrupt ez a sport és, hogy mennyi mutyizás meg pénzeltüntetés megy vége a berkein belül nem csk MO-n hanem unblokk egész Európában. Ugyanis itt nem milliókról hanem milliárdokról van szó és a magyar játékosok durván túl vannak fizetve ahhoz képest amit a pályán művelnek sokszor bár némelyikükről lerí, hogy tesz az egészre csak a pénz érdekli. De ez a ” ha nem szereted a focit akkor korcs vagy meg magyarellenes meg blablabla” mentalitás végképp kihoz a sodromból. Mitől lennék én kevésbé magyar ha nem szeretem. Engem jobban érdekelnek a küzdősportok és kosárlabda középsuliban kosaraztam is ,általánosban meg jártam judózni is amit szerettem csak aztán sajnos abba kellet hagynom amikor elköltöztünk és másik suliba kellett járnom. Meg van egy csomó más sport is de ha egyszer tényleg ez a ” nemzeti sport” akkor nem lehet mit tenni. De amúgy így vagyok a Forma 1-el is amit még a focinál is kevésbé értek. Most mi a jó abban, hogy egy tucat autó vagy 2 órán keresztül rója ugyanazt az utat? Ez max annak lehet érdekes aki az egyik autót vezeti. Amúgy visszatérve a focira amivel még szintén előszoktak hozakodni az a nagy ” Aranycsapat” meg ” legyőztük az angolokat” példabeszédek. Oké szép dolog, hogy legyőztük őket de nehogy már egy 50 éve történt győzelemre legyek büszke! A legendás Aranycsapat körül meg akkora politikai mutyizás volt amilyet akkoriban el lehet képzelni. Persze lehet ilyenekről magyarázni egy proli kocsmatölteléknek úgyse fogja fel. Ez már mindig is így marad ezen nem lehet változtatni.

    Aztán a kondizás. Na ez a másik ami felhúzza az agyamat. Voltam lent 1x-er egész életemben de nem a mozgás miatt lett belőle utána elegem hanem az ott lévő még embernek sem nevezhető béllényekből. Próbáltam leszarni őket de folyamatosan láttam, hogy engem figyelnek és ez az amúgy is meglévő ( igaz kis mértékű) agorafóbiámmal keverve elég kellemetlenül hatott. Akkor lett végleg elegem amikor az egyik ott dolgozó sóher norbi imitátor fazon odajött hozzám és elkezdte ecsetelni, hogy heti hányszor kéne lemennem meg mit kéne innom meg mint kéne ennem én meg szépen a képébe vágtam, hogy nekem egy girhes, felszínes kis görcs ne mondja meg, hogy mit kéne ennem meg minden ilyesmi. Én nem akarok egy Johnny Bravo klón lenni akinek akkora mit egy kétajtós szekrény de akkora az agya mint egy borsó. Ezt amúgy a képébe is vágtam és azzal a lendülettel ott is hagytam az egész kócerájt a francba. Amúgy is 3 műszakba dolgozom egy fröcsiben plusz napi 30 perc séta munkahelyemre és aztán újabb 30 perc séta haza nekem pont elég.Én úgy szeretem magam ahogyan vagyok. Eleve képes vagyok felhúzni magam azon ha elkezdenek okoskodni arról, hogy hogyan kéne élnem az életem mintha bármi közük lenne hozzá.

    ” Egészen az újgazdag fitness sznobokig, akik még a szalonnának a gondolatától is úgy irtóztak, mint vámpír a fokhagymától. Volt ott nagyon sok minden.”

    Na igen ezek . Atyaúristen. Nemrég volt vitám egy ilyennel fészen. Elkezdte ecsetelni, hogy ilyen meg olyan anyagok vannak az élelmiszerekben meg minden ilyesmi erre rákérdeztem , hogy ” és te tudod mik vannak az illegális tömegnövelőidben meg az Updates kajákban? ” És lám máris lészen egy dühös sznob aki képtelen normális választ adni de a legjobb mégis az volt, hogy ” számomra ez egy szent küldetés”. Na hadd ne mondjam , hogy majd kiröhögtem a belem rajta.

    És igen ott vannak azok a bizonyos műmájerek akik csak azért csinálják, hogy mindennap más csajt vihessenek ágyba vagy ha meleg az illető akkor mindennap más fasz járjon a seggében vagy a szájában. Sőt vannak akik ebből még sportot is űznek egymás között, hogy ki hány embert döntött meg a héten. Ez nem csak undorító és gusztustalan hanem egyenesen felháborító. Az ilyenek egyébként még azokat is képesek lenézni és sértegetni akik például kerekesszékkel járnak vagy ha például vakok. Egy csepp empátia sincs bennük és csodálkoznak rajta ha őket nézik le. Bár ők magukat meg többet nézik a tükörben mint a nők és többet szelfiznek. Hát egy halott egérnek több személyisége van mint ezeknek.

    • “aki nem focizik az nem férfi és nem magyar”

      Nálam is ez a mentalitás az, ami belcseszi az agyam. De ezzel valahogy nem is nagyon tudok mit kezdeni, mert aki így áll hozzá a világhoz, az számomra komolyan vehetetlenné válik, mert megragadt a középiskolás szellemi szinten.

      “De amúgy így vagyok a Forma 1-el is amit még a focinál is kevésbé értek.”

      Mondjuk én még az ezredforduló környékén lelkesen néztem, akkor még Mika Häkinen volt Schumi nagy ellenfele. Aztán én is rádöbbentem, hogy ez mennyire értelmetlen. Ma már nekem is totál unalmas azt nézni, hogy kocsik köröznek egy pályán. Főleg, hogy már az illúziója sincs meg annak, hogy itt autóversenyzők csapnak össze.

      “Amúgy visszatérve a focira amivel még szintén előszoktak hozakodni az a nagy ” Aranycsapat” meg ” legyőztük az angolokat” példabeszédek.”

      Igen, ez is gyakori. Itt leginkább nem is azzal van a baj, hogy büszkék erre a múltbeli sikerre, hanem ezzel a sikerrel akarják magyarázni a jelen siralmas bizonyítványát. Amolyan “lesz ez még így se” hozzáállással mentegetőzés, hogy volt nekünk jó focink, majd lesz újra. Csak épp senki semmi érdemit nem tesz ezért, csak öntik bele a pénzt.

      “Aztán a kondizás. Na ez a másik ami felhúzza az agyamat.”

      Igazából eléggé helye válogatja. Mondjuk nekem nem sok tapasztalatom van ebben, mivel különösebben sose találtam vonzónak bemenni egy rakat idegen ember közé szerencsétlenkedni kezdőknek való cuccokkal. Anno, egyetemen vettük fel pár haverral kötelező tesi keretében két félévben a konditermet. Az mondjuk viccesre sikeredett, mert az egyetemi terem eleve kicsi volt, meglehetősen kopott felszereléssel, így aztán inkább azok jártak oda, akik vagy nem voltak nagyon benne ebben, vagy nem volt pénzük terembérletre. Így aztán óra keretében összeverődött tíz-tizenöt random ember, meg két bűn ronda csaj, azt a tanár elmagyarázta félév elején, mi mire való, majd ránk hagyta az egészet. Mi meg haverokkal elalibiztük a félévet.

      “Próbáltam leszarni őket de folyamatosan láttam, hogy engem figyelnek”

      Mondjuk azon a két szemeszternyi kondibetyárkodáson is megfordult egy srác, akin látszott, hogy komolyan veszi a dolgot, és ő aztán igen csak méregető tekintettel nézegetett minket. De mondjuk mi meg pont leszartuk, hogy nem tetszik neki a hozzáállásunk, mivel amúgy semmi köze ahhoz, hogy csesszük el az életünket. Persze, ha az ember egyedül kell szembenézzen több ilyen tekintettel, az valóban frusztráló lehet.

      Persze, ilyen küldetéstudatosakkal még nem volt dolgom, akik padawannak tekintik az embert, amint belép a terembe.

  9. Kicsit megihletett Péter Sportfasizmus írása.

    Itt az enyém, egy teljesen más témában. Íme:

    Népviselet-fasizmus
    https://cassetto-tiroir.blogspot.hu/2017/10/nepviselet-fasizmus.html

    • Hűha, jó hosszú. Igazán átköltözhetnél a wordpress-re. 🙂 Könnyebb lenne kommentelni.

    • “Kimondottan vicces, ahogy a jobboldali narratíva a népviseletes fiúkat és lányokat értékesíti. Legfőképpen a lányokat, hiszen ha van valami, amit a konzervatív kritika előszeretettel kritizál, azok „a mai lányok” (mely egyébként szerintem a kádárizmustól ránk maradt „ezek a mai fiatalok” jobboldali újrabüfögése).”

      Időhiány miatt, most csak erre reagálok. 🙂

      Valóban jelenség ez a mentalitás, ahogy Tibi atya mondaná, ez a nyugger mentalitás (és ebben amúgy nagyon igaza van, ha másban nem is feltétlen, ráadásul nem kell ahhoz nyugdíjas korúnak lenni, hogy valaki nyugger legyen). Viszont igazából ez a gondolkodásmód a történelem során mindig is jelen volt, csak a huszadik század második felének felgyorsuló társadalmi, gazdasági, szociális, stb. átalakulása mind többek szájára biggyesztette ezt a kifakadást (mert valljuk be, a legtöbb ember nem képes lépést tartani a változással, sőt, kifejezetten nem szereti a változást). Igazából még az Édes Annából is kiolvasható ez az attitűd, pedig az 1919-20-ban játszódik.

  10. Most a magyar foci válogatott utóbbi hónapokban nyújtott teljesítménye felvetette bennem a gondolatot, hogy sokan milyen gyorsan elfordultak a válogatottól. Persze, tavaly mindenki, még én is, örültünk a sikeres EB szereplésnek. Csak sokan abban a hitben maradtak, hogy ez egy új kezdet, holott igazából már akkor könyvelhető volt, hogy ugyanúgy átmeneti sikertörténet ez, mint a 2004-es győzelem barátságos meccsen a németek ellen, vagy a két évvel későbbi döntetlen Olaszországgal szemben.

    Mindeközben ott van az a tény, hogy amíg Dárdai kormányozta a csapatot, úgy tűnt, hogy van remény a fejlődésre, így a csalódás hatványozódik. A döntetlen a Feröer-szigetek ellen, majd a vereség Andorra ellen lényegében azt eredményezte, hogy a közönség mára teljesen szembefordult a válogatottal. Valahol ez mondjuk jellemző ránk, hogy az identitásunkat a sportsikerekhez igazítjuk, verjük a mellünket, hogy mekkora janik vagyunk, ha néha betalál a válogatott egy valóban szép győzelmet, viszont lerántjuk a keresztvizet a válogatottól, ha a szokásos megye3 szinten tolják. Persze a Feröer-Andorra fiaskók már túlmutatnak ezen, sokak szemében ezek a meccsek felértek egy hazaárulással. Elég vicces volt látni, hogy az Andorra elleni meccs után a magyar közönség levettette a mezt a játékosokról, mondván nem érdemlik meg, hogy azt viseljék.

    Most erre jött a Svájc elleni 5-1-es zakó. Lassan eljutott oda a társadalom, hogy nem bosszankodik, nem szánakozik, hanem szabályosan kiröhögi a focistákat. Tele van mémekkel a face, és valahogy meg tudom érteni, hogy az embereknek totál elegük van ezekből a motiválatlan kutyaütőkből.

    • Nem vagyok focifan, csak neten követem az eredményeket, de azért valahol nonszensz, hogy ezek elvileg ugyanazok, akik az EB-n korrekt eredményt értek el. Ja és ugyanazok, akik előtte és most, utána is megbuktak válogatottként… sokadjára. Komolyan nem értek hozzá, de az eredmények tükrében ebben az országban egyetlenegy ember ért a labdarúgáshoz: Dárdai Pál, aki ugyanezekkel a faszkalapokkal végignyomatta az EB-t. Komolyan nonszensz, nem találok más logikus magyarázatot erre a jelenségre.

      Az eddig állami szinten ebbe a pénznyelőbe beletolt ezermilliárdokért pedig remélem felelni fog a mostani kurzus. Versenysportra közpénzt áldozni bűncselekmény (de ebbe már tényleg nem akarok belemenni).

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: