Archive for the Goodz Category

Overwatch

Posted in Goodz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2016. december 16. by Péter

overwatch_cover

Mikor nem sokkal a Titan 2014-es elkaszálása után, a Blizzard úgy döntött, egy új multiplayer FPS kifejlesztésére adják a fejüket, mellyel nem titkoltan az volt a céljuk, hogy a Team Fortress 2 nyomdokaiba lépve, felpezsdítsék az azóta kissé egysíkúvá vált multiplayer FPS piacot, kíváncsi lettem.

Nem pusztán azért, mert a Blizzard, az elkaszált StarCraft: Ghost óta most próbálkozott másodjára shooter műfajjal, hanem mert a korai gamplay videókat elnézve, a játék több mint decensnek ígérkezett.

Marketing szempontból remekül átgondolt módon, ők is kihoztak egy megnyerő, sokakat leginkább egy Pixar filmre emlékeztető, karakter orientált trailert, amivel kvázi bebiztosították, hogy a játékra odafigyeljen a közönség, és sokan már csak ezen felbuzdulva is megvegyék. Ez a húzás pedig természetesen, mint oly sokszor, most is bejött.

Nem tagadom, még nálam, az online játékok iránt amúgy nem túl fogékony embernél is sikerült azt elérniük, hogy érdekeljen a dolog, és ki akarjam azt próbálni. Amit végül, meg is tettem, hála az idei ingyen hétvégének, aminek keretei között, végre én is belekóstolhattam, az Overwatch élménybe. A végeredmény pedig azt kell mondjam, igencsak meggyőzőre sikerült. Így a Black Friday akció keretei között, fél áron, végül be is szereztem.

olvasásának folytatása

Shadow Warrior 2

Posted in Goodz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2016. november 17. by Péter

shadowwarrior2_logo

Mikor annak idején, 2013-ban, a Hard Reset után viszonylag ismerté vált, lengyel illetőségű Flying Wild Hog stúdió bejelentette, hogy még abban az évben ki fog hozni egy rebootolt Shadow Warriort, sokakat, köztük engem is, igen nagy meglepetésként ért a hír.

Őszintén szólva nem tudtam, mire is számítsak, és habár a Hard Resetel jól elvoltam, az mégiscsak egy original cím volt, még ez egy klasszikus cím újkori felújításának lett szánva, és ennek megfelelően, az elvárásaim is ehhez idomultak. Ennek ellenére, a kezdeti fenntartásaim ellenére, a játék végül meggyőzőnek bizonyult. Nagyon megörültem neki, hogy a kissé fanyar szájízt maga után hagyott Duke Nukem Forever után, végre méltó módon sikerült megidézni, a korábbi éra egyik klasszikusát.

Most pedig, cirka három évvel az előző rész után, itt a folytatás, mely már a trailerek alapján is igencsak meggyőzőre sikerült. Lássuk hát, ezúttal mit sikerült összehozni…

olvasásának folytatása

Doom (2016)

Posted in Goodz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2016. október 13. by Péter

doom-2016

Ha van egy olyan videojáték franchise PC-n, mely nem szorul különösebb bemutatásra, még a videojátékok világában nem különösebben jártas emberek számára se, akkor az a Doom. Lévén egy olyan azóta kultikussá vált sorozatról van szó, mely stílust teremtett, és egy egész műfaj jövőjét határozta meg, úgy egyjátékos, mint többjátékos oldalról nézve. Mondhatnám akár azt is, hogy ami a Nintendonak volt Mario, a Segának Sonic, az PC-nek volt Doom guy.

Bár személy szerint, nekem mindmáig a Duke Nukem 3D maradt a kedvencem abból az érából, a Doom első két részébe is jó pár órát beleöltem, és főleg a második rész, úgy maradt meg bennem, mint egy kellemes, szórakoztató FPS. Annak ellenére, hogy bizony akkoriban nem egyszer sikerült benne elakadnom. =)

A harmadik rész ellenben, a stílusváltás okán, az akkor valóban gyönyörűnek számító látvány ellenére se tudott igazán megfogni. A 2004-es megjelenése óta, egyetlen egyszer vettem elő újra, még 2007-ben, akkor is azért, hogy utólag bepótoljam az időközben érkezett kiegészítőjét.

Érthető hát, miért voltak fenntartásaim a 4. résszel szemben, mely a korai változatban, még teljesen máshogy nézett ki. Szerencsére, valószínűleg a fejlesztők is érezhették, mit szeretne kapni a közönség egy Doom játéktól, így végül más irányt vett a projekt, és inkább visszatértek az első részek gyökereihez.

olvasásának folytatása

Dying Light

Posted in Goodz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2015. november 26. by Péter

Dying_Light_cover

A Dying Light, az idei év azon kevés címei közé tartozott, amit bizakodva vártam. Részben az ígéretes trailer miatt, ám leginkább azért, mert tetszett hogy a fejlesztők bizony nem hagyták magukat, és még kenyértörés árán is szembe mertek szállni, a pénzsóvár kiadóval.

Hogy miért váratott magára ennyit a kritika? Nos, ennek prózaian egyszerű oka van. Az alap verziós játék ugyanis, egyszerűen nem volt hajlandó normálisan futni nálam. Hiába próbálkoztam driver frissítéssel, régi driver feltelepítésével, egyszerűen sehogy se volt jó. 5 perc játék után, mindig játszhatatlanul szaggatni kezdett, és néha még ki is fagyott.

Így hát kénytelen voltam félretenni, és idén ősszel újra elővenni. Szerencsére, a mostanra felpatchelt verzió, már flottul ment, még maximális grafikai beállítások mellett is, pechemre azonban a szeptember, igen erősre sikerült játékok terén, ezért jócskán el voltam havazva, mire végül sort tudtam keríteni arra, hogy kritika szülessen ebből.

olvasásának folytatása

Postal 2 – Paradise Lost

Posted in Goodz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2015. június 22. by Péter

Postal_2_Paradise_Lost_logo

Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, az új Postal 2 kiegészítő a maga nemében egy egyedülálló jelenség a videojátékok történelmében. Nem pusztán azért, mert egy 12 éves játékhoz készült, 10 évvel az első kiegészítő után egy újabb. Hanem azért is, mert ez a kiegészítő nem a legutóbbi, hanem az egyel előtte készült részhez jött ki, méghozzá azzal a céllal, hogy a következő, számozott folytatást, kvázi sztornózta.

olvasásának folytatása

Grand Theft Auto V – A Jó, a Rossz és a Csúf

Posted in Goodz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2015. május 7. by Péter

GTA_V_Cover

A GTA sorozattal eddig, meglehetősen vegyes tapasztalataim voltak. Leginkább azért, mert alapvetően a sorozat, sose az igényességéről, vagy a mélységéről volt ismert, hanem inkább a szórakoztatásról, ami hol jobban, hol kevésbé jól sikerült az eddig epizódoknak.

Annak ellenére, hogy se a 4. résszel, se a San Andreasal se voltam már kibőkülve, az 5. részt valamiért vártam. Részben a játéhoz időközben kiadott promóciós anyagok hatására, részben puszta kíváncsiságból, de ahogy az előző részeknek, úgy ennek is mindenképp adni akartam egy esélyt, hogy bizonyítson.

Bizonyítani pedig volt is mit, hisz az elmúlt években már nem egy openworld játék sorozat futott be a GTA mellett. Elég csak a rivális Saints Row-ra gondolni.

olvasásának folytatása

World of Tanks – Második felvonás

Posted in Goodz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2015. április 5. by Péter

World-of-Tanks-2

Még valamikor az év eleje körül kóstoltam bele a World of Tanks világába, amiről akkor, össze is dobtam egy rövid kis szösszenetet, a korai tapasztalataim alapján.

Az azóta eltelt, közel 3 hónap alatt, persze történt egy s más. Amikor kedvem tartotta, rövidebb-hosszabb időre azért leültem elé, és most már, több mint 500 csatával a hátam mögött, jobban sikerült a dolgok mélyére látnom, amiről számot is adnék, nem túl hosszan, de lényegre törően. =)

olvasásának folytatása