Warhammer vs PETA

Posted in Versus with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2017. február 4. by Péter

warhammer_vs_peta

Megszokhattuk már, hogy mint megannyi szélsőséges, magamutogató társaságnak, a sötétzöldeknek se kell a szomszédba menniük hülyeségért. Jelen esetben a méltán hírhedt PETA gondolta úgy, hogy egy alapvetően fontos ügyet, az állatok védelmét, immár sokadszorra le kell rántani a bulvár szintjére, meghempergetni a hatásvadászat mocskában, és nevetségessé tenni azt, na meg saját magukat.

olvasásának folytatása

Podcast előzetes

Posted in Internutz, Rólam with tags , , , , , , , , , , , , , , on 2017. február 1. by Péter

Kisebb-nagyobb technikai, és humán nehézségek után, de úgy néz ki, hamarosan beindul ez a podcast dolog, aminek személy szerint, nagyon örülök. Az első adás Ricz, Foma, Zoltán, valamint jómagam közreműködésével fog készülni, valamikor a hét vége körül. Addigra remélhetőleg megérkezik az új headsetem is, így az éles adásra, már jobb felszereléssel tudok nekivágni.

A résztvevőkhöz szólva, sokat gondolkodtam a tartalmon, és arra az elhatározásra jutottam, hogy a szerintem jobb lenne, ha kezdésnek maradnánk a sci-finél. Egyrészt azért, mert ez az a téma, amihez a jelenlévők közül, mindenki hozzá tud, és szeretne is szólni. Másrészt, mert a szubkultúrák ugyan egy nagyon izgalmas, és érdekfeszítő témakör, de nagy és szerteágazó is. Sok területet, sok különféle szubkultúrát kéne érintetnünk mélységeiben, részleteiben, amihez se elég időnk, se elég “emberünk” nincs. (Csak az animéről, vagy féltucat A/4-es oldalt “beszéltem tele” próbaképpen.)

Ahogy mondtam is, én nagyon szívesen beszélgetnék szubkultúrákról, fandomokról, hozzájuk köthető piacról, iparról, visszásságokról, őszintén, szókimondóan, PC mentesen. (Elsősorban ezért is mentem bele, ebbe az egész podcast dologba.) Ennek viszont csak akkor van értelme, ha ehhez elegendő időt szánunk mindegyikre, és ami ennél sokkal fontosabb, hogy olyan emberekkel beszélünk ezekről, akiknek van is ezekre kellő rálátásuk. Kellően jártasak, tapasztaltak a témában.

A podcastet illetően, sokan kérdezték, hogy mi lesz a podcast fő profilja? Milyen irányba szeretnénk elmenni? Milyen témákat fogunk érinteni? Tehát, mint előzőleg is leírtam, mindenképp ez a nerdy vonal lenne a fő csapás, amin haladni szeretnék. Ám nem elképzelhetetlen, hogy menet közben, más témákra is kitérjünk. (Egy biztos, politizálni, semmiképp sem szeretnék.) Egyelőre még nagyon képlékeny a dolog, de amiket mindenképp érinteni szeretnék a jövőben, azok a következők: Game, anime, MLP.

A másik, amit sokan kérdeztek, hogy kik, és hogyan kerülhetnek be egy ilyen beszélgetésbe? Lehet e jelentkezni? Nos, ezzel kapcsolatban az a helyzet, hogy számomra a legfontosabb, az az ismeretség. Mindenképp olyan emberekkel szeretném csinálni ezeket a popdcasteket, akiket ismerek, akikről tudom, hogy van rálátásuk az adott témára, és hajlandók róla őszintén beszélni. Csak úgy a semmiből, ne jelentkezzen senki, mert úgyis nemleges választ fog kapni.

Végezetül, hogy milyen technikai feltételei vannak annak, hogy valaki podcastbe jöhessen? TeamSpeak, és egy darab mikrofon, headset, vagy bármi olyan eszköz, ami hang továbbítására képes. Minden mást, én oldok meg.

Dawn of War – Ultimate Apocalypse Mod

Posted in Modz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2017. január 22. by Péter

ultimate_apocalypse_mod_logo

Ha már úgyis ezerrel készül a hosszú évek óta várt, tavaly májusban bejelentett, és idénre ígért Dawn of War sorozat harmadik része. Mely az ígéretek szerint, vissza fog térni az első rész gyökereihez, csak ezúttal minden nagyobb, több, és jobb lesz. Gondoltam érdemes lenne körbenézni, mi újság modok terén? Hátha akad valami, amit érdemes lehet kipróbálni, és bizony akadt is.

Az engine rugalmassága, és könnyen modolhatósága révén, az első részhez, és annak kiegészítőihez, rengeteg féle-fajta mod készült már az elmúlt évek során. Számomra mégis, a még Dark Crusadehez kiadott, “closer to codex” jelmondat alatt készült Firestorm over Kronus modon kívül, nem sok olyan volt, mellyel huzamosabb időt eltöltöttem volna. Legalábbis mostanáig.

A mostani bejegyzés tárgyát képező, hangzatos nevű Ultimate Apocalypse mod ugyanis, mely tekinthető a F.o.K szellemi örökösének, rávett arra, hogy ismét elvesszek, akár hosszú órákra a W40k univerzumban. =)

olvasásának folytatása

Újévi helyzetjelentés

Posted in Internutz, Random, Rólam with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2017. január 10. by Péter

Nem tudom ki, hogy van vele, de én eddig még azt tapasztaltam, hogy ha egy év izgalmasan indul, akkor az általában az is marad végig, és rengeteg olyan változást hoz az életembe, melynek egy része szükséges, még ha elsőre talán nem is tűnik annak.

olvasásának folytatása

Boldog Karácsonyt!

Posted in Random with tags , , , , , , , , , , on 2016. december 24. by Péter

Ezúton is kívánok mindenkinek, boldog karácsonyt, vagy kellemes ünnepeket, ízlés szerint. =)

hearth__s_warming_by_laurenmagpie-d5o833i

Jövőre remélhetőleg ugyanitt, ugyanekkor. Addig is, ha más nem a két ünnep között, de 1-2 bejegyzés, még egészen biztosan lesz.

Overwatch

Posted in Goodz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2016. december 16. by Péter

overwatch_cover

Mikor nem sokkal a Titan 2014-es elkaszálása után, a Blizzard úgy döntött, egy új multiplayer FPS kifejlesztésére adják a fejüket, mellyel nem titkoltan az volt a céljuk, hogy a Team Fortress 2 nyomdokaiba lépve, felpezsdítsék az azóta kissé egysíkúvá vált multiplayer FPS piacot, kíváncsi lettem.

Nem pusztán azért, mert a Blizzard, az elkaszált StarCraft: Ghost óta most próbálkozott másodjára shooter műfajjal, hanem mert a korai gamplay videókat elnézve, a játék több mint decensnek ígérkezett.

Marketing szempontból remekül átgondolt módon, ők is kihoztak egy megnyerő, sokakat leginkább egy Pixar filmre emlékeztető, karakter orientált trailert, amivel kvázi bebiztosították, hogy a játékra odafigyeljen a közönség, és sokan már csak ezen felbuzdulva is megvegyék. Ez a húzás pedig természetesen, mint oly sokszor, most is bejött.

Nem tagadom, még nálam, az online játékok iránt amúgy nem túl fogékony embernél is sikerült azt elérniük, hogy érdekeljen a dolog, és ki akarjam azt próbálni. Amit végül, meg is tettem, hála az idei ingyen hétvégének, aminek keretei között, végre én is belekóstolhattam, az Overwatch élménybe. A végeredmény pedig azt kell mondjam, igencsak meggyőzőre sikerült. Így a Black Friday akció keretei között, fél áron, végül be is szereztem.

olvasásának folytatása

7 éves a blog

Posted in Rólam with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2016. december 3. by Péter

7th

A tavalyi ígéreteimhez hűen, idén se szeretnék száraz, tömény statisztikai adatokkal dobálózni, és untatni vele az olvasókat. (Aki esetleg mégis kíváncsi rá, annak kommentben leírhatom.) Hanem egy sokkal átfogóbb, általánosabb összefoglalót készítenék az elmúlt egy évről. Azokról a bejegyzésekről, témákról, amikről szó esett. Illetve egyben természetesen itt reagálnék azokra a kérdésekre, megjegyzésekre, észrevételekre, amik menet közben felmerültek.

olvasásának folytatása