1 havi archívum

Sailor Moon Dubtitle Project

Posted in Random with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2015. augusztus 8. by Péter

Még tavaly, majdnem ugyanekkor írtam egy bejegyzést a Toon Makers féle Sailor Moon-ról, ahol többek között, szó esett, a DiC által elkövetett, legendás amerikai szinkronról is. Már akkor felmerült bennem az ötlet, hogy erről is írnom kéne majd, de aztán valahogy elfelejtődött, ám most, a Crystal után, újra eszembe jutott, és úgy döntöttem, végre sort kerítek erre is. =)

olvasásának folytatása

Hatred – The Genocide Crusade

Posted in Budgetz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2015. június 10. by Péter

hatred-cover

A botrányjátékok mindig is egy érdekes kategóriát képviseltek a videojáték iparban. Ezekről a játékokról, általában véve elmondható, hogy jellemzően kisebb, kezdő stúdiók kezei közül szoktak kikerülni, és a bennük lévő tabudöntögetés, illetve a jó ízlés határának átlépése mögött, alapvetően marketing célok húzódnak meg. Épp ezért a kritika, nem is szokott velük kesztyűs kézzel bánni, a közönség ellenben kedvelni szokta ezeket a játékokat. Ehhez elég csak a Carmageddon, a Postal, vagy akár a Manhunt sikerére gondolni.

Nem volt ez másként most se, a The Farm 51-ből kivált, Lengyel illetőségű, Destructive Creations kreatívjai, pontosan tudták mihez kell nyúlniuk ahhoz, hogy viszonylag kevés energia belefeccölésével, egy nyereséges címet hozzanak össze, melyet ugyan a kritika annak rendje és módja szerint lehúzott, a játékosok mégis zabálták.

A játék körüli botránykeltés, már az első trailer után elkezdődött, melynek csúcsán a játékot még a steamről is levették egy rövid időre, úgy hogy az még meg se jelent. Ezzel kvázi egy hatalmas ingyen reklámot csináltak neki, ami végül meg is látszott az eladásokban. A Hatred egy rövid időre, még a GTA 5 és a Witcher 3 eladásait is felülmúlta.

Sok régi játékoshoz hasonlóan, a Hatred engem már kezdetektől fogva egy monokróm Postal 1-re emlékeztetett, ami olyannyira be is igazolódott, hogy a játék szinte receptre pontosan másolja azt, modernizált formában. Amivel önmagában amúgy nem is lenne baj, a kérdés már csak az, mennyit ér ez a gyakorlatban?

olvasásának folytatása

NecroVisioN – Shadowhand

Posted in Gameplay with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2012. március 26. by Péter

6 az 1-ben, minden jóval. =)

Iron Storm (2002)

Posted in Goodz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2011. október 15. by Péter

Avagy egy kezdő Francia stúdió egyáltalán nem amatőr színvonalú nyitása…

olvasásának folytatása

Kotor 1-2 vs Dragon Age 1-2

Posted in Versus with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2011. augusztus 6. by Péter

Volt már hasonló versus anno, ám a mostani némiképp más lesz, már csak azért is, mert mindkét játékot ugyan az a fejlesztőcég adta ki. Akik nem játszottak egyik játékkal sem, azoknak szólok, hogy erős spoiler veszély áll fenn, szóval csak bökjön a tovább gombra, akit az ilyesmi nem zavar.

olvasásának folytatása

Mugen – Nightmare v1 vs Nightmare v2

Posted in Mugen with tags , , , , , , , , , , , , , , , , on 2010. szeptember 26. by Péter

NecroVisioN

Posted in Games, Goodz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2010. szeptember 18. by Péter

Az I Világháborús témát a játékfejlesztők általában méltatlanul hanyagolják, főleg az FPS műfajban, ahol a leginkább kibontakozhatna. Ezt jól látta a People Can Fly-ból kivált, majd Farm 51 néven újraszerveződött brigád is, akik eme gamet tárták a nagyközönség elé első önálló játékukként… hogy milyen eredménnyel? Azt lentebb megtudhatjátok…

olvasásának folytatása

BloodRayne – Games & Movies

Posted in Games, Goodz with tags , , , , , , , , , , , , , , , on 2010. augusztus 15. by Péter

Egyesek szerint úgy az egész story, játék a Devil May Cry-ra hajaz, de hallottam már olyan véleményeket is, miszerint a Vampire Hunter D-ből, illetve a Hellsingből merített. A helyzet azonban az, hogy a BloodRayne-nek (kis asszociációval ugye Blood Rain) semmi köze a fentebb említett címekhez, sokkal inkább egy Wolfenstein-be oltott Penge ez, némi Tomb Raider-ös behatással.

olvasásának folytatása