györgy havi archívum

Migránshelyzet

Posted in Politika with tags , , , , , , , , , , , on 2015. szeptember 19. by Péter

Sokszor elmondtam már, hogy politikával, ha csak lehet, nem foglalkozok. Azonban a mostani migráns helyzet, már rég túlmutat a politika szintjén. Az egész annyi terültet érint, olyan gyorsan változik, és annyi egymásnak ellentmondó nyilatkozat, intézkedést követi egymást, hogy ember legyen a talpán, aki ezt követni tudja. A magam részéről, egy nagyon súlyos problémának látom, egyrészt azt, ahogy az EU ezt “kezelni” próbálja. Vagyis, hogy nincs megegyezés, nincs terv, nincs egy egységes kiállás, hanem az összes tagország aki érintett az ügyben, kizárólag a saját érdekeivel van elfoglalva ebben a kérdésben.

Másrészt, és ez a nagyobb probléma, már előre látni, hogy az, amitől sokan tartanak, be fog következni, és a jövőben igen súlyos társadalmi következményei lesznek annak, ami jelenleg zajlik. Angliában, Franciaországban, Németországban, már most is problémát okoz a kisebbségek egymással, és a többségi társadalommal való együttélése. El lehet képzelni mi lesz, ha majd tízszer annyian lesznek. Arról már nem is beszélve, hogy akkor mi lesz, ha majd úgy döntenek, hogy itt is jó lesz nekik, Magyarországon.

Két videót ajánlanék a témában Nógrádi Györgytől, aki ismét nagyon jól körbejárta a jelenlegi helyzetet, és annak okait, következményeit.


A Világ ahol élünk

Posted in Politika, Random with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2014. május 25. by Péter

Bár az én életemből kimaradt a felsőoktatás, néha azért rátalálok egy-egy olyan előadásra, amire szívesen rászántam volna akár élőben is, azt a több mint egy órát az életemből. A jelen videót, mindenkinek csak ajánlani tudom, mert még ha nem is mond minden ízében újat, összefoglalónak mindenképp jó azok számára, akik nagyjából képet szeretnének kapni a világ működéséről, hatalmi kérdésekről, és a többi.

Best of Matolcsy

Posted in Internutz, Politika with tags , , , , , , , , , , , , , , on 2013. március 26. by Péter

Nem mond magának folyamatosan ellent, mint annak idején Gyurcsány, helyette úgy el van varázsolva, hogy én egy tollat nem bíznék rá.

Kis Vuk – Sok pénzből, katasztróka

Posted in Cartoons with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2012. március 11. by Péter

Régóta tervbe volt véve, hogy szentelek egy átfogó bejegyzést ennek az animációs zsákutcának, ami azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, az eddig készült legrosszabb magyar rajzfilm.

olvasásának folytatása