JoJo: Tom Brando vs Jerry Kujo

Avagy vannak még szórakoztató dolgok ezen a Youtubenak nevezett valamin… =)

JoJo tömören

Avagy ha nincs kedved/időd átrágni magad 3 évadon, de tudni akarod, miről szól. (Nagyjából…)

Sunset Overdrive – Szuper deszkás kontra üdítő mutánsok

Annak ellenére, hogy a fejlesztő Insomniac Games korábbi játékaival, nem igazán kerültem hosszú távú kapcsolatba, a Sunset Overdrive-ra már akkor felfigyeltem, mikor még csak korai előzetesek jöttek ki róla. A játék dizájnja, koncepciója, már önmagában elég volt ahhoz, hogy felkerüljön nálam a várós címek listájára.

Sajnos azonban, hasonlóan jártam ezzel is, mint korábban a Brütal Legend-el, azaz hiába jött ki egy baromi jó, egyedi hangulattal megáldott, igényes, ígéretes játék, az sajnos Xbox exkluzív lett. Így csak ideig-óráig volt lehetőségem belekóstolni a játékba, ismerősöknek hála. Szerencsére, mivel a sikeresebb Xbox exkluzív címeket, idővel kihozzák PC-re is, nem volt más dolgom, mint várni. Várni 4 hosszú évet, mire végre PC-re is megjelent ez a remek cím.

Jumanji – Vár a dzsungel (2017)

Mivel egy jó ideje már a különféle feldolgozások, remakek, rebootok, és az akár több évtizeddel később készített folytatások, spin-offok korát éljük, nem különösebben ért nagy meglepetésként, mikor 2015-ben bejelentették, hogy bizony lesz új Jumanji film. A trailert látva, megmondom őszintén, meglehetősen szkeptikusan álltam az új filmhez, ami nem is különösebben meglepő annak fényében, hogy az elmúlt évek hasonló próbálkozásait elnézni, többségében tényleg elég nehéz azt megjósolni, mely újragondolások fognak végül működni, és mik lesznek azok, amiket kegyetlenül eltolnak.

Történt azonban, hogy mozizni támadt kedvünk, és mivel utoljára a My Little Pony mozit néztük meg közösen párommal, a Star Wars VIII-at egyikünk se akarta újranézni, az Insidious, Bőrpofa szerű horrorhoz pedig nem volt hangulatunk, ezért úgy döntöttünk, legyen a Jumanji. Utólag pedig azt kell mondjam, jól döntöttünk, az új Jumanji ugyanis, egy jó film lett. Talán a Dumb és Dumber Kettyóban csalódtam utoljára, ennyire kellemesen…

Tucker and Dale vs Evil (2010) – Újrázva

Lássuk be, a horrorfilmek műfajában újat mutatni, nem egyszerű feladat.

Ha egy film úgy kezdődik, hogy egy csapat egyetemista fiatal, valahová az isten háta mögé megy nyári vakációzni, akkor már jó előre sejthető, mi fog történni. Az oda felé vezető úton, hallanak valami bizarr rémtörténetet, pletykát, amit nem vesznek komolyan. Megérkeznek a célhoz, ahol rövid időn belül, baljós felfedezéseket tesznek. Ám mindez nem tántorítja el őket attól, hogy aznap éjszaka, bulit ne csapjanak. Természetesen, valamikor ekkortájt tűnik fel a szörny, szellem, baltás gyilkos, akármi, aki módszeresen aprítani kezdi a jó népet. Lévén áldozatai annyira ostobák, és életképtelenek, hogy szinte direkt rohannak a vesztükbe. Majd, mindez addig húzódik, még a végén csak egy marad, akinek sikerül valahogy legyőzni a gonoszt, vagy legalábbis kereket oldania. Aztán, hogy mégse legyen happy end a vége, és hogy megágyazzanak a későbbi, lehetséges folytatásoknak, a végén kapunk valami ostoba csavart, amolyan “de ezzel még nincs vége!” alapon.

Mi van azonban akkor, ha fogjuk ezt a milliószor ellőtt, untig hantolt koncepciót, és az egészet a visszájára fordítjuk, mindezt részben egy műfajkritikának szánt vígjáték formájában? Na ezzel a kérdéssel játszik el a Tucker and Dale vs  Evil, ami itthon a jóval nézőcsalogatóbb Trancsírák nevet kapta.

Arakawa Under the Bridge

Bizonyára számotokra is ismerős azaz érzés, amikor rátaláltok egy animére, ami elsőre ígéretesnek tűnik. Jól hangzik az alaptörténete, szimpatikusnak tűnnek a karakterek, érdekes témákat feszeget, és a többi. Aztán… meglátjátok a stúdiót (Shaft) és ezzel, egy csapásra megcsappan, az addigi lelkesedésetek.

Akik huzamosabb ideje követik a blogot, azok nyilván már jól tudják, hogy személy szerint, enyhén szólva sem nyűgöztek le a Shaft eddigi munkái. Számomra ennek a stúdiónak az animéi, jellemzően egyet jelentenek az öncélú művészkedéssel, a felejthető, sablonos poénokkal, és a dögunalmas, már rövidtávon is fárasztó üresjáratokkal. (Kezdem gyanítani, hogy a Madokát is csak véletlenül sikerült eltalálniuk.)

Postal 2 – Paradise Lost

Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, az új Postal 2 kiegészítő a maga nemében egy egyedülálló jelenség a videojátékok történelmében. Nem pusztán azért, mert egy 12 éves játékhoz készült, 10 évvel az első kiegészítő után egy újabb. Hanem azért is, mert ez a kiegészítő nem a legutóbbi, hanem az egyel előtte készült részhez jött ki, méghozzá azzal a céllal, hogy a következő, számozott folytatást, kvázi sztornózta.

Mail Order Maiden 28 (18+)

Hát ennek is eljött az ideje… Sokan várták, míg sokan kételkedtek abban, hogy valaha is lesz ilyen, de most itt van. Az első hentai kritika a blog történelmében. =)

Eredetileg ugyan nem erről akartam írni, mégis okkal esett végül a választásom, pont erre a darabra.

Nigga Eating Watermelon

Avagy rasszista sztereotípiákról, szórakoztatóan. =D

Top 5 – Ren & Stimpy Moment

Hogy én miket találok, amikor valami egészen mást keresek… Történt még jó pár éve, hogy gyerekkorom egyik nagy kedvencéből, kiragadtam az 5 legjobb jelenetet, amit anno fel is töltöttem az egykori videoplayerre, mert YT-ről úgyis leszedték volna másnapra. Aztán megszűnt a videoplayer, és máig azt hittem, vele együtt a video is elszállt, mert a gépen akkor nem találtam meg az eredeti fájlt, hiába kerestem. Most azonban csodák-csodája meglett, egy rakás régi South Park rész között, és ha már meglett, gondoltam megosztom ismét. Aki ismeri, az nosztalgiázhat egy jót, aki nem, annak meg lehet viszonyítási alap a mai Nickelodeon délutáni kínálatához képest. =)