jelenség havi archívum

Reakció – Milyen volt és lesz a hazai animézés?

Posted in Random with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2016. október 20. by Péter

Lassan kezdem úgy érezni, hogy ebben az animés szubkultúrában, nem csak az animéket, de annak megmondó embereit is, futószalagon gyárthatják. Nem tudom, hogy csinálják, de valamilyen oknál fogva, akármelyikük szólalt meg eddig anime ügyben, valahogy mindnek sikerült ugyanazt a sótlan, didaktikus, műanyag klisédumát előadni. Mintha csak szériában kiadott protokoll droidokat hallgatnék, akik mind, ugyanazt a hibás programot kapták.

Ahogy az animéknél, 80%-os pontossággal, már a borítókép alapján be lehet azt lőni, körülbelül mire lesz képes az adott mű. Úgy ezeknél az emberkéknél is, általában elég ránézni az előképre, meg a videó címére, hogy tudjam, mire számítsak. Természetesen, nem voltak illúzióim azzal kapcsolatban, hogy a szóban forgó videó, majd rá fog cáfolni a megérzéseimre, de ha már kéretlenül is a képembe nyomta a youtube, gondoltam megnézem, csakhogy lássam, ezúttal mivel sikerült előrukkolni.

olvasásának folytatása

Reakció – Anime Ellenesség Magyarországon

Posted in Random with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2015. december 10. by Péter

Több mint egy hete van már annak, hogy egyik kedves ismerősöm, átküldte nekem ezt a videót, amit megmondom őszintén, már a címe alapján, elég fintorogva fogadtam. Semmi ingerenciát nem éreztem arra, hogy rányomjak a lejátszás gombra, így inkább csak elmentettem a linket, és úgymond “félreraktam”. A napokban azonban, mikor épp kerestem valamit a kedvencek között, újra szembetaláltam vele maga, és egye-fene alapon, gondoltam végignézem.

Bár fel voltam készülve a legrosszabbra, nagy meglepetésemre, végül közel sem volt annyira vészes, mint amire számítottam. Viszont így is volt benne azért, nem kevés kifogásolni való rész…

olvasásának folytatása

Nácik a fandomokban

Posted in Random with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2015. október 21. by Péter

Brony_Hitler

Pár héttel ezelőtt írtam egy bejegyzést a canon, és a fanon kapcsolatáról, azon belül is az eszmékhez való túlzott ragaszkodásról, naivitásról, és a minden normális fan életét megkeserítő, zombi mentalitásról.

Akkori ígéretemhez tartva magam, most a zombik egy igen ritka, és különleges fajtáról, a náci zombikról fogok szót ejteni. =)

olvasásának folytatása

Mary Sue, a fanfictionök átka

Posted in Fanwork with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2012. február 11. by Péter

A témával kapcsolatban már rég megfogalmazódtak bennem ezek a gondolatok, de csak most jutottam el odáig, hogy összefoglaljam őket egy bejegyzésben.

olvasásának folytatása