red pill havi archívum

A Piros kapszula rabjai

Posted in Politika, Random with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2019. május 4. by Péter

Megmondom őszintén, régóta terveztem már, hogy erről a témáról egyszer írni fogok egy hosszabb terjedelmű bejegyzést, lévén a téma máig nem vesztett aktualitásából, ám eddig valahogy mindig közbejött valami. Többször is nekikezdtem, de aztán mindig félbemaradt a dolog, utólag pedig már nem éreztem elég jónak a bejegyzést ahhoz, hogy folytassam. Illetve nem titkoltan, volt egy időszak amikor amúgy is sűrűbben kerültek elő hasonló, politikai töltetű témák errefelé, nagyobb mennyiségben mint szerettem volna. Ergo, érthető miért nem akartam egy olyan bejegyzést publikálni, amivel még inkább ilyen irányba viszem el beszélgetés fő vonalát. Mert persze, lehet erről is beszélni, de egy idő után marha fárasztó tud lenni, ha egy adott téma uralkodóvá válik, és elnyom minden mást.

Mivel azonban az április hónap, amúgy is elég üres volt, nem igazán jöttek ki olyan címek, amiknél azt éreztem, megérné róluk külön bejegyzést írni, ezért úgy döntöttem, végre sort kerítek erre, és ismét törlesztem egy régi adósságomat.

olvasásának folytatása