remake havi archívum

Prey (2017)

Posted in Goodz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2017. július 27. by Péter

Mikor annakidején, még 2009-ben bejelentették a Prey 2-t, reménykedtem abban, hogy a meglehetősen hányattatott sorsú, de végeredményben jól szereplő első rész után, a folytatásnak nem kell majd hasonlóan kacifántos utat bejárnia. Pláne, hogy a franchise jogai, az időközben becsődölt 3D Realmstől, szépen átvándoroltak a Bethesdát is tömörítő ZeniMaxhoz, akiket a többség, leginkább The Elder Scrolls játékok folytán ismerhet.

A franchiseson azonban, mintha valamiféle átok ült volna, a játékról ugyanis 2011-ben lehetett utoljára érdemi infókat hallani, majd az ezt követő 3 évben, síri csend honolt a brand háza tájékán. Mígnem 2014-ben, technikai nehézségekre hivatkozva, a kiadó Bethesda, elkaszálta a folytatást. Sokuk, köztük az én bánatomra is.

Ekkor úgy tűnt, nem sok remény maradt arra, hogy a közeljövőben, ez az egykor még jobb sorsra érdemes cím, valaha is méltó módon folytatva lesz. 2016-ban azonban a Bethesda úgy döntött, újra előveszi, és közvetlen folytatás helyett, inkább egy komplett rebootot szeretne hozzá készíteni, aminek a fejlesztését, többek között az Arx Fatalisról, és a Dishonoredről ismert Arkane Studios vitte. Idén májusra pedig, meg is érkezett a játék, lássuk hát, milyen eredménnyel…

olvasásának folytatása

Shadow Warrior 2

Posted in Goodz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2016. november 17. by Péter

shadowwarrior2_logo

Mikor annak idején, 2013-ban, a Hard Reset után viszonylag ismerté vált, lengyel illetőségű Flying Wild Hog stúdió bejelentette, hogy még abban az évben ki fog hozni egy rebootolt Shadow Warriort, sokakat, köztük engem is, igen nagy meglepetésként ért a hír.

Őszintén szólva nem tudtam, mire is számítsak, és habár a Hard Resetel jól elvoltam, az mégiscsak egy original cím volt, még ez egy klasszikus cím újkori felújításának lett szánva, és ennek megfelelően, az elvárásaim is ehhez idomultak. Ennek ellenére, a kezdeti fenntartásaim ellenére, a játék végül meggyőzőnek bizonyult. Nagyon megörültem neki, hogy a kissé fanyar szájízt maga után hagyott Duke Nukem Forever után, végre méltó módon sikerült megidézni, a korábbi éra egyik klasszikusát.

Most pedig, cirka három évvel az előző rész után, itt a folytatás, mely már a trailerek alapján is igencsak meggyőzőre sikerült. Lássuk hát, ezúttal mit sikerült összehozni…

olvasásának folytatása

Doom (2016)

Posted in Goodz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2016. október 13. by Péter

doom-2016

Ha van egy olyan videojáték franchise PC-n, mely nem szorul különösebb bemutatásra, még a videojátékok világában nem különösebben jártas emberek számára se, akkor az a Doom. Lévén egy olyan azóta kultikussá vált sorozatról van szó, mely stílust teremtett, és egy egész műfaj jövőjét határozta meg, úgy egyjátékos, mint többjátékos oldalról nézve. Mondhatnám akár azt is, hogy ami a Nintendonak volt Mario, a Segának Sonic, az PC-nek volt Doom guy.

Bár személy szerint, nekem mindmáig a Duke Nukem 3D maradt a kedvencem abból az érából, a Doom első két részébe is jó pár órát beleöltem, és főleg a második rész, úgy maradt meg bennem, mint egy kellemes, szórakoztató FPS. Annak ellenére, hogy bizony akkoriban nem egyszer sikerült benne elakadnom. =)

A harmadik rész ellenben, a stílusváltás okán, az akkor valóban gyönyörűnek számító látvány ellenére se tudott igazán megfogni. A 2004-es megjelenése óta, egyetlen egyszer vettem elő újra, még 2007-ben, akkor is azért, hogy utólag bepótoljam az időközben érkezett kiegészítőjét.

Érthető hát, miért voltak fenntartásaim a 4. résszel szemben, mely a korai változatban, még teljesen máshogy nézett ki. Szerencsére, valószínűleg a fejlesztők is érezhették, mit szeretne kapni a közönség egy Doom játéktól, így végül más irányt vett a projekt, és inkább visszatértek az első részek gyökereihez.

olvasásának folytatása

Mugen – Pinkamena (20% Cooler version)

Posted in Mugen with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2015. július 31. by Péter

Nagyjából 2 hónapba telt, de végül csak elkészült. =)

Na és akkor ezzel egy időben, csak hogy végre ennek is pontot tegyek a végére, mivel annyian kérdezték már tőlem, időről-időre, hol találhatnak tuttoriálokat, azoknak mondom, hogy ITT nézzenek körbe. A másik, tudom, hogy sokaknak gondot jelent, hogy nem tudnak angolul, nem értenek a photoshophoz, nem tudják melyik controller, mire jó, és a többi, és szeretnének magyar tuttoriálokat. Nos, én szívesen segítek, ha valakinek kérdése van, felteheti, de tuttoriálokat készíteni csak akkor fogok, ha valódi igény mutatkozik rá. Csak úgy magamnak, a saját szórakoztatásomra, nem fogok nekiesni, mert baromi sok időbe telik egyet megírni, pláne hogy úgy kéne ezeket megírnom, hogy a teljesen kezdők is megértsék.

Shadow Warrior (2013)

Posted in Goodz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2013. október 31. by Péter

Shadow_Warrior_2013_00

Avagy Lo Wang visszatér, ráadásul PC exkluzív formában…

olvasásának folytatása

Kikoushi Enma – Újragondolt klasszikus

Posted in Goods with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2013. október 23. by Péter

Kikoushi_Enma_cover

Általában véve nem vagyok a remakelés híve, főleg ha egy klasszikus, híres műről, franchiseról van szó. Ennek okait hosszasan lehetne sorolni, kezdve például azzal, hogy a remakelés elsődleges oka, sokszor nem mutat túl a puszta profitszerzésen, és ez rendszerint meg is látszik a végeredményen. Ha pedig valamihez tiszteletlenül, rosszabb esetben kontár kezekkel nyúlnak hozzá, akkor sanszosan pont azt a hangulatot fogják sikeresen kiölni a felújított változatból, ami anno az eredeti művet sikeressé, szerethetővé tette.

Ugyanakkor, vannak olyan esetek, amikor bizony örömmel ismeri el az ember, hogy ha nem is feltétlen volt a szó szoros értelmében szükség az újragondolásra. Az mindenképp jót tett az adott műnek, és előnyére változott.

A Kikoushi Enma, egy ’70-es években készült Nagai klasszikus, a Dororon Enma-kun remakeje, amit a Brain’s Base stúdió készített el, egy 4 részes OVA formájában, 2006-2007 között, az ehhez készült manga alapján. Az említett újragondolás szón pedig, jelen esetben elég nagy hangsúly lesz, mivel az OVA, lényegében dobta az eredeti sorozat komolytalan, horror komédia mivoltát, és átment echte szuszpenz horrorba.

A változás tehát jelentős, és bár az új OVA nem vetkőzte le minden ízében az eredeti mű jellegzetességeit, stílusát, azzal összehasonlítva, mégis érezhető a különbség. Egyébként itt jegyezném meg, hogy Brain’s Basék, körülbelül 4 évvel később, Meeramera alcímen, csináltak egy 12 részes feldolgozást, az eredeti sorozat mintájára (vagy legalább is ez volt a tervük), de azt finoman szólva úgy elszabták, amennyire az OVA-t eltalálták.

olvasásának folytatása

Duke Nukem Forever 2013

Posted in Modz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2013. május 8. by Péter

DNF2013

Avagy a király ismét visszatér, ám ezúttal retro köntösben, rajongói szeretetből.

olvasásának folytatása