space havi archívum

Prey (2017)

Posted in Goodz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2017. július 27. by Péter

Mikor annakidején, még 2009-ben bejelentették a Prey 2-t, reménykedtem abban, hogy a meglehetősen hányattatott sorsú, de végeredményben jól szereplő első rész után, a folytatásnak nem kell majd hasonlóan kacifántos utat bejárnia. Pláne, hogy a franchise jogai, az időközben becsődölt 3D Realmstől, szépen átvándoroltak a Bethesdát is tömörítő ZeniMaxhoz, akiket a többség, leginkább The Elder Scrolls játékok folytán ismerhet.

A franchiseson azonban, mintha valamiféle átok ült volna, a játékról ugyanis 2011-ben lehetett utoljára érdemi infókat hallani, majd az ezt követő 3 évben, síri csend honolt a brand háza tájékán. Mígnem 2014-ben, technikai nehézségekre hivatkozva, a kiadó Bethesda, elkaszálta a folytatást. Sokuk, köztük az én bánatomra is.

Ekkor úgy tűnt, nem sok remény maradt arra, hogy a közeljövőben, ez az egykor még jobb sorsra érdemes cím, valaha is méltó módon folytatva lesz. 2016-ban azonban a Bethesda úgy döntött, újra előveszi, és közvetlen folytatás helyett, inkább egy komplett rebootot szeretne hozzá készíteni, aminek a fejlesztését, többek között az Arx Fatalisról, és a Dishonoredről ismert Arkane Studios vitte. Idén májusra pedig, meg is érkezett a játék, lássuk hát, milyen eredménnyel…

olvasásának folytatása

Reklámok

Leprechaun 1-6

Posted in Moviez with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2015. május 22. by Péter

leprechaun-original

Annak ellenére, hogy alapvetően kedvelem a horrorfilmeket, legyenek akár jók, akár rosszak, és ezen belül természetesen a Leprechaun franchise se kerülte el a figyelmemet, sokáig valahogy egyáltalán nem éreztem arra kényszert, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljek ezzel.

Azonban annyi embertől hallottam, olvastam már olyan véleményeket, miszerint ez a franchise “így meg úgy mennyire szörnyűséges”, “ennél rosszabb nincs”, és hasonlók, hogy végül úgy döntöttem, egye fene alapon belevágok. Még ha volt is egy sejtésem, hogy a végeredmény, sanszosan a Chucky filmekkel lesz egy szinten, és nagyjából így is lett…

olvasásának folytatása

The Legend of Black Heaven: Hard Rock Save the Space (1999)

Posted in Goods with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2015. március 13. by Péter

Black_Heaven_cover

A többség számára, bizonyára nem mondok újat azzal, hogy nem különösebben kedvelem, a slice of life animéket.

Elsősorban azért nem, mert néhány kivételtől eltekintve, ezen animék többsége, hiába szeretne a legfontosabb dologról, azaz magáról az életről szólni, abból kiragadni egy szeletet, olyan témákat feszegetni, olyan élethelyzeteket bemutatni, és olyan tanulságokat közvetíteni, melyek mindannyiunkat érintenek, a többségük ezt nem képes számomra, szórakoztató formában tálalni.

A komolynak, drámai hangvételűnek szánt darabok között kevés az, amelyik igazán jól meg van írva, és nem megy el túlzottan melodramatikus, avagy idealista irányba. Még a komolytalanabb, humoros hangvételűek többsége, sajnos rosszul időzített, elcsépelt, fárasztó poénokkal operál.

A jelen bejegyzés tárgyát képező Black Heaven, elsősorban most is a borítóval, és a témával keltette fel a figyelmem, de további bizakodásra adott okot az a tény is, miszerint egy AIC, A.P.P.P. koprodukcióról van szó. (Utóbbiak készítették a híres Project A-ko-t, és a Golden Boy-t.)

olvasásának folytatása

Unreal II: The Awakening – Bolygóközi kincsvadászat

Posted in Goodz with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2014. december 12. by Péter

Unreal_2_cover

Akik az elmúlt 10 év során, akárcsak minimálisan is érdeklődést mutattak az FPS műfaj, multiplayer része iránt, azok bizonyára találkozhattak már az Unreal franchise, valamelyik epizódjával.

Sokan, jellemzően a ’99-es Unreal Tournamentel, vagy annak 2003, 2004-es kiadásával találkoztak először. Jómagam azonban, azok közé tartozom, akiknek annak idején, még volt szerencséjük az első részhez, mely simán csak Unreal címen futott.

Az Epic Games, és a Digital Extremes gondozásában készült játék, hírnevét nem hiába szerezte, hisz az akkor igen erős FPS felhozatalban, képes volt felvenni a versenyt, a Quake 2-vel szemben. Korához képest remek grafikájával, hatalmas tereivel, fejlett AI-val, változatos fegyverarzenállal, misztikus sci-fi világával, és nem utolsó sorban, nagyszerű multiplayerrel vívta ki, mind a játékosok, mind a szakma elismerését.

Nem véletlen, hogy az alig egy évvel később kiadott Unreal Tournament-re a franchise, kifejezetten a multiplayerre lett kiélezve, ezzel újfent sikeresen kihívva, a rivális id, Quake 3-ját.

2003-ban, az Unreal Tournament 2003 és 2004 megjelenése között aztán, az eredeti Unreal kiegészítőjét készítő Legend Entertainment jóvoltából, az alapjáték is kapott végül egy számozott folytatást, The Awakening alcímen, mely ezúttal, a singleplayer részre kívánt koncentrálni.

olvasásának folytatása

Top 5 – Ren & Stimpy Moment

Posted in Cartoons with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2014. február 5. by Péter

Hogy én miket találok, amikor valami egészen mást keresek… Történt még jó pár éve, hogy gyerekkorom egyik nagy kedvencéből, kiragadtam az 5 legjobb jelenetet, amit anno fel is töltöttem az egykori videoplayerre, mert YT-ről úgyis leszedték volna másnapra. Aztán megszűnt a videoplayer, és máig azt hittem, vele együtt a video is elszállt, mert a gépen akkor nem találtam meg az eredeti fájlt, hiába kerestem. Most azonban csodák-csodája meglett, egy rakás régi South Park rész között, és ha már meglett, gondoltam megosztom ismét. Aki ismeri, az nosztalgiázhat egy jót, aki nem, annak meg lehet viszonyítási alap a mai Nickelodeon délutáni kínálatához képest. =)

M.D. Geist & Death Force – A legrosszabb anime?

Posted in Bads, Goods with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2013. november 16. by Péter

M.D._Geist_cover

Mikor az ember érdeklődni kezd egy médium, popkultúra iránt, akkor előbb-utóbb találkozik majd olyan címekkel, amiket sokan ajánlanak, és olyanokkal is, amiktől óva intenek. Nálam se volt ez másképp, és ha a sok felmagasztalt cím mellett, ki kéne emelnem azt az animét, ami leginkább a negatív kritikák céltáblájává vált, mint olyan anime, amit “semmiképp se nézzek meg, és különben is 1/10”, akkor egyértelműen az M.D. Geist-et hoznám fel.

A sok negatív kritika persze meg is tette akkor a hatását, hisz egy olyan anime, ami még magyar viszonylatban is, már a kora 2000-res évek óta ott van a “célkeresztben”, a legrosszabbak között számon tartva, arról nyilván joggal feltételezi az ember, pláne ha még fiatal és kezdő, hogy mindez valószínűleg így is van, és tényleg egy botrányosan rossz animéről van szó.

Az idők azonban változnak, és ahogy sok olyan animéről bebizonyosodott már számomra, hogy nem érdemes az általánosan elfogadott elismerő vélekedés alapján, bármilyen következtetést is levonni velük kapcsolatban, azt készpénznek venni. Ugyanígy nem érdemes valamit csak azért kerülni, mert a tömegek szerint az “rossz”.

olvasásának folytatása

Anime Aktuális – C type

Posted in Goods with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2013. július 14. by Péter

Mivel idén se nagyon akadt eddig semmi olyan, ami akár egy kicsit is felkeltette volna az érdeklődésem (moe-moe hátán), ezért úgy döntöttem, ismét retro vizekre evezem, rég elfeledett kincsek után kutatva, melyek egy ideje már fenn voltak a listámon.

Ezúttal 4 ovara kerítettem sort, ezek sorban:

– California Crisis: Gun Salvo
– Call Me Tonight
– Capricorn
– Cosmos Pink Shock

olvasásának folytatása