szubkultúra havi archívum

Boldogok a lelki szegények…

Posted in Internutz, Politika with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2017. április 4. by Péter

Ismeritek azt az érzést, amikor az emberi ostobaság, valami olyan mélységesen szánalmas performanszba torkollik, ami mellett, egyszerűen már nem tudtok szó nélkül elmenni, mert annyira röhejes? Nos, én pontosan ezt éreztem, mikor megláttam ezt a videót…

olvasásának folytatása

Podcast előzetes

Posted in Internutz, Rólam with tags , , , , , , , , , , , , , , on 2017. február 1. by Péter

Kisebb-nagyobb technikai, és humán nehézségek után, de úgy néz ki, hamarosan beindul ez a podcast dolog, aminek személy szerint, nagyon örülök. Az első adás Ricz, Foma, Zoltán, valamint jómagam közreműködésével fog készülni, valamikor a hét vége körül. Addigra remélhetőleg megérkezik az új headsetem is, így az éles adásra, már jobb felszereléssel tudok nekivágni.

A résztvevőkhöz szólva, sokat gondolkodtam a tartalmon, és arra az elhatározásra jutottam, hogy a szerintem jobb lenne, ha kezdésnek maradnánk a sci-finél. Egyrészt azért, mert ez az a téma, amihez a jelenlévők közül, mindenki hozzá tud, és szeretne is szólni. Másrészt, mert a szubkultúrák ugyan egy nagyon izgalmas, és érdekfeszítő témakör, de nagy és szerteágazó is. Sok területet, sok különféle szubkultúrát kéne érintetnünk mélységeiben, részleteiben, amihez se elég időnk, se elég “emberünk” nincs. (Csak az animéről, vagy féltucat A/4-es oldalt “beszéltem tele” próbaképpen.)

Ahogy mondtam is, én nagyon szívesen beszélgetnék szubkultúrákról, fandomokról, hozzájuk köthető piacról, iparról, visszásságokról, őszintén, szókimondóan, PC mentesen. (Elsősorban ezért is mentem bele, ebbe az egész podcast dologba.) Ennek viszont csak akkor van értelme, ha ehhez elegendő időt szánunk mindegyikre, és ami ennél sokkal fontosabb, hogy olyan emberekkel beszélünk ezekről, akiknek van is ezekre kellő rálátásuk. Kellően jártasak, tapasztaltak a témában.

A podcastet illetően, sokan kérdezték, hogy mi lesz a podcast fő profilja? Milyen irányba szeretnénk elmenni? Milyen témákat fogunk érinteni? Tehát, mint előzőleg is leírtam, mindenképp ez a nerdy vonal lenne a fő csapás, amin haladni szeretnék. Ám nem elképzelhetetlen, hogy menet közben, más témákra is kitérjünk. (Egy biztos, politizálni, semmiképp sem szeretnék.) Egyelőre még nagyon képlékeny a dolog, de amiket mindenképp érinteni szeretnék a jövőben, azok a következők: Game, anime, MLP.

A másik, amit sokan kérdeztek, hogy kik, és hogyan kerülhetnek be egy ilyen beszélgetésbe? Lehet e jelentkezni? Nos, ezzel kapcsolatban az a helyzet, hogy számomra a legfontosabb, az az ismeretség. Mindenképp olyan emberekkel szeretném csinálni ezeket a popdcasteket, akiket ismerek, akikről tudom, hogy van rálátásuk az adott témára, és hajlandók róla őszintén beszélni. Csak úgy a semmiből, ne jelentkezzen senki, mert úgyis nemleges választ fog kapni.

Végezetül, hogy milyen technikai feltételei vannak annak, hogy valaki podcastbe jöhessen? TeamSpeak, és egy darab mikrofon, headset, vagy bármi olyan eszköz, ami hang továbbítására képes. Minden mást, én oldok meg.

Reakció – Milyen volt és lesz a hazai animézés?

Posted in Random with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2016. október 20. by Péter

Lassan kezdem úgy érezni, hogy ebben az animés szubkultúrában, nem csak az animéket, de annak megmondó embereit is, futószalagon gyárthatják. Nem tudom, hogy csinálják, de valamilyen oknál fogva, akármelyikük szólalt meg eddig anime ügyben, valahogy mindnek sikerült ugyanazt a sótlan, didaktikus, műanyag klisédumát előadni. Mintha csak szériában kiadott protokoll droidokat hallgatnék, akik mind, ugyanazt a hibás programot kapták.

Ahogy az animéknél, 80%-os pontossággal, már a borítókép alapján be lehet azt lőni, körülbelül mire lesz képes az adott mű. Úgy ezeknél az emberkéknél is, általában elég ránézni az előképre, meg a videó címére, hogy tudjam, mire számítsak. Természetesen, nem voltak illúzióim azzal kapcsolatban, hogy a szóban forgó videó, majd rá fog cáfolni a megérzéseimre, de ha már kéretlenül is a képembe nyomta a youtube, gondoltam megnézem, csakhogy lássam, ezúttal mivel sikerült előrukkolni.

olvasásának folytatása

Az Anti-Rajongókról, avagy a Fekete lovagok hadjárata

Posted in Random with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2016. szeptember 1. by Péter

white_knight_vs_black_knight_by_nicktheartisticfreak-d5ujowb

Az elmúlt évek során, sokszor ejtettem már szót a különféle szubkultúrákban felbukkanó, ostoba, és kifejezetten irritáló, szélsőséges emberi mentalitásokról. Ezek közül is az egyik legkárosabb (ahogy pashcutter találóan megfogalmazta) az úgynevezett szubkultúra lovagság, amikor bizonyos emberek, túlzásba viszik a hobbijukat, elveszítik a realitás érzéküket, és amolyan fehér lovagoknak kezdik magukat képzelni, fényes páncélban, akiknek szent kötelességük, hogy imádatuk tárgyát, megvédelmezzék a pogányoktól, eretnekektől, meg úgy alapvetően mindenkitől, akiket ők méltatlannak tartanak. Az effajta manavédés ugyanis, rendszerint együtt jár azzal a tévképzettel, hogy nekik bizony joguk van azt eldönteni, hogy ki számít igazi rajongónak, és ki az, akit ki kell rekeszteni a közösségből.

Nem esett azonban még szó a fehér lovagok ideológiai ellenfeleiről, a magukat büszkén anti-rajongónak nevező fekete lovagokról, akik ironikus módon, rendszerint amúgy nem sokban különböznek fehér megfelelőiktől. (Lényegében ugyanannak a skálának, a két ellentétes végén helyezkednek el. A közös azonban ugyanaz bennük, hogy mérhetetlenül ostobák.)

olvasásának folytatása

A trabi birodalom visszavág – Célkeresztben a gamerek…

Posted in Internutz, Random with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2016. július 24. by Péter

Duke_vs_Trabi

Mikor a héten azzal fogadott egyik jó barátom, hogy nem fogom elhinni, de létezik egy amolyan trabi.info, ahol többek között, a gamereket is betámadták, lelkileg már fel voltam készülve arra, körülbelül mi vár majd rám. Fárasztó, demagóg maszlag, meghintve némi általános hülyeséggel, és persze, ahogy azt már megszoktuk, jó adag dilettantizmussal. Csalódnom persze, most sem kellett. =)

olvasásának folytatása

A feminista jobban tudja – Avagy az a csodás kettős mérce

Posted in Internutz, Random with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2016. június 10. by Péter

Feminazi_Emblem

A blog történelme során, mindig is előszeretettel vettem fel a kesztyűt az emberi hülyeség ellen, és írtam olyan jelenségekről, viselkedésformákról, melyek gyakran érdeklődési körtől függetlenül keserítik meg, az emberek életét. Hisz nincs is annál rosszabb, mint mikor az ember, egy fárasztó nap után, szeretne kicsit kikapcsolódni, jól érezni magát egy közösségben, megosztani az élményeit, véleményét, nézetei másokkal, és erre jön valami szélsőséges hülye, aki az egészet elrontja. A baj pedig mint tudjuk, ritkán jár egyedül. Ergo, ha látunk egy patkányt, valószínű, hogy még több van, amit nem látunk.

Jó pár istálló került már terítékre nálam, kik mind képviseltetik magukat, ebben a nagy, internetes flúgos futamban. Legyen szó akár az agresszív, csőlátású fanokról (vagy épp anti-fanokról). Magukat tévedhetetlennek, és mindent tudónak képzelő szakértőkről. Múltba révedő nosztalgia szemüvegesekről, akik nem szívlelik a változást. Megkeseredett elégedetlenkedőkről, akiknek folyton világfájdalmuk van, és sose jó nekik semmi. Vagy épp azokról, akik mindenbe belekavarják a politikát, és bármit képesek átideologizálni.

Mind kitettek már magukért, és több ízben is bizonyították, gyakran egymást túllicitálva, hogy ha hülyeségről van szó, náluk senki sem jobb ebben. Ezért nehéz is őket rangsorolni, hisz mindben van valami különleges, mind más módon színesíti, az emberi hülyeség, már amúgy is elég széles palettán játszó szivárványát.

Ha pedig már így alakult, akkor ideje hogy szót ejtsünk a túlnyomórészt férfiakból álló, radikális politizálók ellenpólusáról, ideológiai ellentéteikről, a feministákról.

olvasásának folytatása

Megkeseredett elégedetlenkedők – Avagy szubkultúrák hangulatgyilkosai

Posted in Internutz, Random, Random with tags , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , on 2016. március 31. by Péter

pinkamena_doodle

Az elmúlt évek során, jó párszor ejtettem már szót, a különféle szubkultúrákban fellelhető, és tevékenységükkel az értelmes, higgadt, normálisan gondolkodó, viselkedő fanok életét, a legkülönfélébb módokon megkeserítő, ostoba, szélsőséges, és irritáló emberekről, illetve az általuk képviselt, rendszerint elég jól körülírható viselkedésformákról.

Elsősorban az anime szubkultúra vonatkozásában ugyan, de eddig már esett szó agresszív, kritikátlan gondolkodású, birkamentalitású hypeosokról, formálhatatlan, vaskalapos, nagyképű, elitista mindent tudókról, rózsaszín szemüvegen át nosztalgiázó, idealista retrósokról, kontár, megélhetési szélhámosokról, vagy épp azokról, akik mindenáron politikai, eszmei irányzatokat akarnak oda erőltetni, ahol azoknak, semmi keresnivalójuk nincsen.

Most azonban, egy egészen különleges típusról fogok írni, akiknek meg van az a különleges képességük, hogy nagyszerűen kombinálják az előzőek minden rossz tulajdonságát, és épp ezért, sokkal idegesítőbbek, minden másnál.

olvasásának folytatása