Cyberpunk 2077 – Az évtized átverése

Őszintén szólva, meglehetősen szkeptikusan álltam ehhez a játékhoz, már attól a pillanattól fogva, amikor nagy dirrel-durral, Keanu Reevesel promotálva belengették a nagyérdemű elé. Nem pusztán azért, mert a túlhypeolást alapból nem csípem, vagy mert a fejlesztői pokol általában rossz ómen, hanem mert én már egyszer-kétszer átéltem hasonlót a múltban, és hamar megtanultam a leckét. (Half-Life 2 esete erre kiváló példa.)

Valahányszor egy játékot “forradalmian újszerű”, “műfaját megújító”, “a technológia határait feszegető”, “lélegzetelállító”, “eddig még sohasem látott” és hasonló marketing bullshitek keretében jelentenek be, az rendszerint sohasem úgy szokott végződni, ahogy ígérték, és jó ha a beígért elemek, tulajdonságok fele megvalósul. Azoknak is a nagy része közel sem rendelkezik majd olyan komplexitással és mélységgel, mint ahogy azt anno promotálták. Nincs ez másként a Cyberpunk 2077 esetében sem, mely a 2010 és 2020 közötti időszak nem csak legdrágább, de a legnagyobb parasztvakítása lett.

Nem véletlen, hogy közel egy évet vártam a megvásárlásával, és féláron szereztem végül be, már jó pár patchel a háta mögött. Ám az élmény, nos így sem lett épp kielégítő…

Kiberhulladék

2077-et írunk, mikor főhősünk aki simán csak V névre hallgat, visszatér Vice City cyberpunk megfelelőjébe, Night Citybe, hogy megcsinálja a szerencséjét. Nem jól alakulnak a dolgok, ám hősünk nem adja fel, és újdonsült haverjával, Jackie Wellesel az oldalán, belevetik magukat az alvilági életbe, mígnem ismert arcok lesznek az éjszakában. (Fasza hogy ezt is amúgy egy kétperces montázsban nézhetjük végig ahelyett, hogy végigjátszanánk. Most képzeljétek el ha a Mafiát elkezdenénk játszani a molotovos küldetésig, aztán hirtelen már a bankrabláshoz ugranánk, a köztes részt pedig letudnák egy zanzásított átvezetőben.) Mígnem eljön az idő, hogy megcsinálják a szerencséjüket, az évtized rablását végrehajtva.

Pechükre azonban nagyon elszaródnak a dolgok, aminek eredményeként Jackie haverunk fűbe harap, minket lelőnek és kibasznak a szeméttelepre. Ráadásul, ha mindez nem lenne elég, a fejünkbe ragad az ellopni kívánt különleges chip, amin egy 50 évvel ezelőtt elhunyt egykori lázadást szító rocksztár, a híres Johnny Silverhand (Keanu Reeves) személyiségmintája található. Aki karrierje csúcsán, felrobbantott egy komplett felhőkarcolót, most viszont a személyisége, konfliktusba került a miénkkel, aminek következményeként lassan de biztosan kiszorít minket a saját testünkből.

Nagyjából itt indul el ténylegesen a játék, mely a felvezető alapján, azt kell mondjam, nem rossz. Kár, hogy kb. ez az a pont, ahol kezd majd egyértelművé válni, hogy hazudtak nekünk.

Kezdeném a pozitívumokkal, amikből sajnos nem sok van, mivel van összesen három értékelhető aspektusa a játéknak. PC-n a játék audiovizuális szempontból, alapból rendben van. A grafika szép, a hangok, zenék, hírek, reklámok, beszélgetős műsorok, mind nagyszerűen meg lettek csinálva. A gunplay meglepően jó, kellemes kis arcade lövölde, ami persze nem éri el egy Doom színvonalát, de jobb például a Fallout 4-től, és messze jobb akármelyik FarCry játékétól a 3-től felfelé. A fő küldetéssor élvezetes, a fontosabb karakterek jól meg lettek írva, és alapvetően Night City is szépen ki lett dolgozva, legalábbis a felszínen.

A probléma minden mással van. Kapásból rögtön azzal, amivel az egyszeri játékos elsőként találkozni fog, a karaktergenerálással. Alapvetően elég részletesen személyre szabhatjuk az avatárunkat, viszont többségében előre letárolt elemekből válogathatunk. Az a fajta skálázhatóság, finomhangolás, ami pl. a Bethesda, vagy Sims játékokban lehetséges, az itt nincs. Cserébe karakterünk genitáliáit is megválaszthatjuk, nemtől függetlenül, ami azon kívül másra nem nagyon volt jó, mint hogy erre rápörgött pár Reddit idióta, de a gyakorlatban semmi haszna.

Eredetileg lehetőségünk lett volna pl. panelekből összerakni a karakterünk előéletét, ami kihatott volna a játék cselekményére, NPC-k hozzánk való viszonyára. Ez azonban, mint oly sok minden más, hiányzik a játékból. Választhatunk ugyan három életút közül, ám ha valaki azt hiszi, ez azt jelenti, hogy három karakterrel vihetjük végig a történetet, akik más-más utakon járnak. Vagy hogy a választásunknak úgy egyébként bármi kihatása lesz a játékra, az bizony hamar ki fog ábrándulni.

Gyakorlatilag a játék bevezető szakasza, azaz az első 15-20 perc változik csak. Utána akármelyiket is választottuk, lényegében belekényszerülünk az utcakölyök életútba, mivel ez volt az alapértelmezett életút, és az egyetlen ami meg lett egyáltalán írva. Kapunk ugyan egyéni dialógus lehetőségeket eredettől függően, ami akár még érdekes is lenne, ha amúgy lenne bármi jelentősége, kihatása a játékra, de sajnos nincs. Köszönhetően annak, hogy a dialógus rendszer ebben az úgynevezett RPG-ben, konkrétan egy vicc.

Mint sokan mások, én is úgy vagyok vele, hogy általában az olyan szerepjátékoknál, ahol egy saját avatart lehet létrehozni, és részletekbe menően testre szabni, oda nem való a szinkronos hang alámondásra épülő dialógus rendszer. Nem pusztán azért, mert rombolja a beleélést. Hanem mert rendszerint ennek egyenesági következménye az, hogy a dialógusok mennyiségét, és komplexitását, jelentősen csökkentik. Viszont ami itt van, az még csak nem is a Fallout 4 szintje, hanem sokkal inkább olyan, mint a Telltale játékoké.

Anno be lett ugyan ígérve egy komplex dialógus és viszonyrendszer a játékba. Vagyis eredetileg számított volna, milyen mondatokat adunk a karakterünk szájába, kikkel-milyen viszonyt alakítunk ki. Azaz hogy kik a barátaink, és kik az ellenségeink, hányan állnak mögöttünk, romantikus viszonyokat alakíthattunk volna ki, stb, de ennek is jó ha 10%-a érvényesül a játékban. Igazából teljesen mindegy hogy mit mondunk, mivel a lineáris történetvezetés miatt, nem tudjuk azt érdemben befolyásolni. Vannak ugyan skill, hírnév, illetve háttér alapú dialógus opciók, de ezek is csak az illúzió részei. Arra jók, hogy az adott NPC így tisztelettudóbb, lenyűgözöttebb válaszokat fog adni. Ám mivel az NPC-ken igazából se befolyást nyerni, se veszíteni nem tudunk, és viszony híján a történetre sincs semmi befolyásuk, mivel mint írtam, a story lineáris, teljesen mindegy hogy ezekhez megvan e a követelmény, avagy sem. A románc is nagyrészt kimerül annyiban, hogy van pár NPC, akinek ha elég mellékküldetést teljesítünk, akkor a végén kufircolhatunk egyet velük.

Szóval az a helyzet, hogy ez a játék, akármennyire is próbálja magát annak definiálni, nem egy RPG, hanem maximum egy akció-kaland játék, RPG elemekkel, egy nyílt sandbox világban. Viszont ha még erőt is veszünk magunkon, és túllépünk azon, hogy hazudtak nekünk a játék RPG részéről, akkor máris jön a következő pofon, mivel ez a játék teljesen egyértelmű, hogy eredetileg nem sandboxnak készült.

Night City, igazából olyan mint egy művészeti galéria. Amíg távolról nézegeti az ember, és annyi a funkciója, hogy hátterek adjon az eseményeknek, addig minden rendben van vele. Ám amint közel megyünk hozzá, és megpróbálunk a küldetéseken kívül bármit, akármit csinálni benne, hamar rá fogunk jönni, hogy ennek a városnak nincs mélysége, nincs immerzivitása, se egyénisége. Ennyire érdektelen, steril, és átlagos nyílt világot, utoljára talán a Ubisoft féle Watch Dogsban láthattunk. Sőt, a Cyberpunk 2077 világa, konkrétan rosszabb, mert ez még inkonzisztens is. Ugyan vannak pillanatai a játéknak, ami főleg éjszaka, meg az egyes főküldetések belső tereinél adni fogja a cyberpunk hangulatot. Sokszor mégis azt éreztem, hogy egy Deus Ex ilyen téren, kategóriákkal jobb munkát végzett.

Sokan úgy képzelték el Night Cityt, és erre a fejlesztők is nem egyszer utaltak, hogy kvázi egy cyberpunk környezetbe helyezett, jelen generációs GTA-t fogunk kapni. Ehhez képest gameplay szinten olyan dolgok nincsenek rendben, nem működnek, illetve hiányoznak ebből az openworld játékból, amiket nem hogy a GTA 5, vagy a 4, de már a 3, és a Mafia első része is sikerrel vettek, az ezredforduló korai éveiben.

Be lett itt nekünk ígérve egy hatalmas élő, lélegző város, ahol a fejlesztők ígéretei szerint, semmi sincs ott csak úgy dísznek. Ehhez képest ebben a városban minden, amivel elvileg interakcióba kellene hogy tudjunk lépni, az valójában csak egy dísz. Azt ígérték, nem lesznek zárt ajtók, ehhez képest a játék tele van zárt ajtókkal. Olyannyira, hogy az első nagyobb patch egyik fő tartalma az volt, hogy tucatjával zárták le azokat a nyitható ajtókat, amik félkész, vagy teljesen üres belső terekbe vezettek minket.

Az utcákon barangolva üzletek, szórakozóhelyek tucatjaival fogunk találkozni, ahová nem tudunk belépni, és az a pár hely ahová mégis be tudunk menni, ott se tudunk semmit se csinálni. A játéktér bő 80%-ában az ilyen-olyan automaták kivételével, semmivel se lehet interakcióba lépni. Pedig beígértek itt nekünk hobbikat, szórakozási lehetőségeket, meg miegymást. Ehhez képest az egész tetves városban nincs egy ruhaüzlet, borbély, tetováló szalon, plasztikai sebész, műhely, edzőterem, semmi. Nincsenek se megvásárolható ingatlanok, se vállalkozások.

A tömegközlekedés egyszerűen nem működik. Vannak járművek, melyeket nem tudunk elkötni. Motorok ugyan vannak a játékban, de motorosokkal érdekes módon, sohasem találkozunk az utakon. Nincsenek az utakon járőröző rendőrök, mentők, területükön száguldozó bandatagok. Nincsenek se vízi, se repülő járművek. Az elkötött járműveket, nem lehet sehol sem eltárolni. Nem lehet őket se tuningolni, de még csak átfesteni sem. Nem lehet a járművekből tűzharcokat vívni, és olyan se lesz, hogy megtámadnának minket ellenséges járművek. Az ilyesmi, csakis scriptelt küldetések részét képezi.

Cyberpunk játékról lévén szó, azt gondolhatnánk a játékban fontos szerepe lesz a különféle bandáknak, és a hatóságnak. Ami a felszínen így is van, a gyakorlatban azonban mily meglepő, ez sem működik. Ugyan összefuthatunk a térképen random felbukkanó ilyen-olyan banda csoportosulásokkal, huligánokkal, örültekkel, akikkel leállhatunk balhézni, vagy nem. Igazából teljesen mindegy, mert akárkikkel is akasszuk össze a bajszunkat, és akárkinek is kezdjünk felhajtani megbízásokat, az semmire sem lesz kihatással. Bandákhoz nem lehet csatlakozni, elnyerni a bizalmukat, növelni a befolyásukat, vagy épp ellenkezőleg, háborúba keveredni velük, felszámolni őket a területükről, stb.

A rendőrség, és a körözése rendszer, konkrétan egy vicc. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy az utcán tűzharcba keveredve, gyalogosokat elgázolva, vagy járműveket ellopva kapunk e körözést vagy sem. Ha mégis megtörténne, akkor sincs okunk aggodalomra, mivel nincs például egy zóna, amiből ki kell jutnunk, hogy a körözés alább hagyjon. Elég 15-20 méterre elfutni, és bebújni egy sarokba, vagy egy sikátorba, pár másodperc múlva leesik rólunk a körözés. Ha pedig ennél is gyorsabban meg akarunk szabadulni a hatóságoktól, elég csak járműbe pattanni, és elszáguldani a helyszínről. Soha nem fog senki sem a nyomunkba eredni.

Említettem, hogy a harcrendszer alapvetően egész kellemes a játékban. Na de mi a helyzet azzal, hogy megoldhatjuk a helyzeteket akár lopakodva, akár csendben ölve is? Nos aki ilyesmivel próbálkozna, azt sajnos el kell hogy keserítsem, a játéknak ugyanis ezen részei se lettek kidolgozva. A lopakodás ugyan hellyel-közzel működik, de semmiféle jutalmat nem kapunk érte. Ergo, aki ezt a vonalat próbálja erőltetni, az hosszútávon magával cseszik ki, mert ez a játék, egyértelműen nem erre lett kitalálva. A csendes ölés, már érdekesebb lenne, ha működne, csak sajnos ezt sem érdemes erőltetni, mivel az esetek nagy részében, előbb-utóbb le fogunk bukni. Köszönhető mindez annak, hogy a játéknak szokása random ellenségeket teleportálgatni, gyakran a hátunk mögé. Illetve az ellenségek nem egyszer, egyértelműen átlátnak a falakon.

Nem egyszer jártam úgy, hogy egy adott helységben egy teremtett lelket nem láttam, de amint átmentem egy másik szobába, hirtelen berakott oda két ellenséget, akik azonnal észrevettek. Ahogy történt olyan is, hogy kipucoltam egy komplett szintet, szépen elrejtettem a hullákat olyan helyre, ahol esélytelen, hogy bárki is rájuk találjon. Mégis valahogy berakott oda, a terem közepére egy ellenséget, aki valahogy falakon keresztüllátva kiszúrta a hullákat, és hirtelen valahogy azt is tudta mindenki, én melyik szinten vagyok.

Meg lehet ugyan hackelgetni ezt-azt, még az egyes ellenségeket is, de azon kívül, hogy ennél a sodokus megoldásnál, még a Terminator: Resistance játékban is izgalmasabb, és nehezebb volt a művelet, egyszerűen felesleges ezzel vesződni.

Bár a fő küldetéssor leköti az ember figyelmét, ugyanez már nem mondható el a mellékküldetésekről, amiknek 80%-a, Ubisoft mintára épül. Azaz bármifajta érdemi körítés nélkül, kapjuk a menj el oda, likvidáld ezt vagy azt a személyt, mentsd ki a túszt, törd fel a szervert, lopd el a kocsit, és hasonló feladatokat. Emiatt hiába hogy akadt köztük pár egyedibb, érdekesebb darab, egy ponton túl, semmi motivációt nem fogunk érezni arra, hogy egyáltalán vesződjünk ezekkel.

A skill a loot és a craft rendszer, nincs mit szépíteni, pocsék, köszönhetően annak, hogy a játék itt sem a Bethesda, hanem megint a Ubisoft mintáját követi. Skillek közül a Body, a Reflex, és a Technical kategórián kívül, a többit nem érdemes fejleszteni. Azon belül is élvezzen prioritást a shotgun, smg fa. Ha azt kellően feltápoljuk, a játék még nehezebb szinten is easy módba vált.

Anno külön kiemelték, hogy a játékban mennyifajta fegyvermárka lesz majd, amiknek még az ilyen-olyan altípusai is más-más játékstílust tesznek majd lehetővé. Aki azonban valaha játszott már Borderlands játékkal, az hamar rá fog jönni, hogy ami itt van az édeskevés. Az ellenségek nagy része, szinttől függően, jellemzően ugyanazokat a fajta fegyvereket dobálja, maximum azok külseje változik. Fegyvermódosítók ugyan vannak, de egy Fallout 4-hez képest, elég szegényes a választék.

Az öltözékek terén, még ennél is rosszabb a helyzet. Ígértek ugyan itt is fűt-fát, hogy lesz majd 4 fő divatirányzat, stílus, és az általunk viselt öltözékekre reagálni fog a környezetünk, befolyással lehet majd dialógusokra, szituációkra is, de ebből se lett semmi.

Mivel ellenségeink ruházatát levenni nem tudjuk róluk, ezért az öltözékek nagy része random jön szekrényekből, dobozokból, ládákból, hulláktól. Logikát, vagy értelmet keresni azonban nem érdemes benne, ahogy azt is elfelejthetjük, hogy konzisztens szetteket fogunk tudni összeállítani. Mivel mindig az elérhető legnagyobb páncélértékű ruhadarabokat lesz érdemes hordani, az esetek 95%-ában úgy fogunk kinézni, mint egy szakadt csöves, aki egy turkáló konténeréből ruházkodik.

Bár égbekiáltó bugokkal én szerencsére nem nagyon találkoztam, a random a semmiből, bármiféle átmenet nélkül feltűnő vagy eltűnő NPC-k látványához, nem egyszer volt szerencsém. Az autók irányítása sem épp a legjobb, ám ennél inkább zavart a nevetségesen alacsony sebességérzet. Végül pedig ott az egyik leginkább zavaró pont, hogy bár a játék jelzi az egyes küldetések mennyire veszélyesek, de igazából teljesen hektikuson tud változni az egyes összecsapások nehézsége, függetlenül attól, milyen nehézségi szinten játszunk. Tíz összecsapásból három-négy az olyan lesz, hogy néhány jól irányzott lövéssel bárkit elintézhetünk, a többiben meg nem győzzük majd spamelni a gyógy inhalátort, mert az ellenségek komplett tárakat képesek megzabálni, miközben minket néhány lövésből képesek kritikus szintre lesebezni.

Az a helyzet, hogy ez a játék, egy hatalmas átverés volt, egy komplett évtized legnagyobb átverése, amivel egy teljes generációt kúrtak át. Itt már nem Ubisoft, vagy a Bethesda féle lódításokról van szó, ez már konkrétan a Lionhead Studios és a Fable esete, egy évtizeddel korábbról.

Vicces és egyben szomorú belegondolni, hogy a Cyberpunk 2077 lényegében pont annak a végterméke, ami ellen az egész játék alatt küzdeni próbálunk, a céges kapzsiságnak. Olyan volt ez az egész játék, marketingestül, mindenestül, mint egy céges háttérrel megfinanszírozott politikai kampány. Hamis ígéreteket tesznek, drága reklámokat csinálnak, maguk mellé állítják a sajtót, megvásárolnak pár hírességet, és így együtt hülyítik az embereket. Az meg hogy közben a játék pusztán árnyéka lett annak amit ígértek, ami gyakorlatilag kimerítette a megtévesztő reklám fogalmát, ami egy bűncselekmény, nem számít. Elvégre a játékból csak a megjelenés napján elment több mint 13 millió példány, aminek több mint a fele, 8 millió, előrendelés volt.

Nem tagadom, volt a játéknak egy nagyjából 5-6 órás szakasza, amikor be tudott minden hibája és hiányossága ellenére is szippantani. Azonban miután elmúlt a kezdeti varázs, és lehullott a lepel, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy meztelen a király. 5.5/10