Dying Light 2 – Félember

Ahhoz képest mennyire vártam a 2022-as évet, és annak ütősnek vélt felhozatalát, eddig akárhány ígéretesnek tűnő cím jelent meg, valahogy egyik sem győzött meg arról maradéktalanul, hogy megérte ennyire lelkesem belevetnem magam az idei év felhozatalába. Sőt, épp arról győztek meg ezek a címek, hogy megjelenéskor, teljes áron, továbbra is érdemes inkább kétszer meggondolni, beruházunk e az adott játékra.

Sajnos az egyik ilyen melléfogásom lett a Dying Light 2, aminek ha sok mindenért nem is, egy dologért igazán hálás lehetek, hogy legalább egy értékes emlékeztetőt adott.

Zombi Mad Max, neonszínekben

A második rész története, nagyjából 20 évvel az első rész eseményei után veszi fel a fonalat. Mialatt a Harran vírust ugyan sikeresen megfékezték, és átmenetileg még vissza is állt az élet az egykori karantén alá vont városkában. Az emberiség azonban most sem tanult a saját hibáiból. Újra kísérletezni kezdtek a vírussal, ami ezúttal úgy elszabadult, hogy az egész ismert világot ellepte, az emberiség nagy része megsemmisült, a civilizáció alá hullott. Az életben maradtak nagy része pedig, főleg kisebb méretű zárványokban próbál túlélni.

Ebben az új, veszélyes és kegyetlen világban tengeti életét a játék főhőse, Aiden Caldwell, aki az egyik legfontosabb és egyben legveszélyesebb hivatást űzi. Egyike az úgynevezett zarándokoknak, akik lényegében ennek az apokalipszis utáni világnak a kézbesítői. Ők azok akik hihetetlen távolságokat megtéve, mindenféle veszélyekkel dacolva vándorolnak a települések között, és jórészt fontos információkat, csomagokat szállítanak le.

Aiden az egyik ilyen akciója keretén belül jut el végül az egyik legismertebb, és legnagyobb városba, a kalandjaink helyszínéül szolgáló Villedorba, amit a többség, egyszerűen csak a The City néven emleget. Mindezt avégett, hogy pontot tegyen végre az őt gyötrő múltbéli eseményekre, megtalálja a húgát, Miát, és kiderítse, hogy végső soron, mi is történt vele akkor.

Nem fogok kertelni, a Dying Light 2 volt számomra az idei év egyik legjobban várt játéka, és bár a megjelenés többszöri eltolása, na meg a 7 évesre duzzasztott fejlesztői pokol alapján már sejthettem volna, én mégis bizalmat szavaztam neki. Elvégre az első résznek is a trailerek alapján szavaztam anno bizalmat, és attól azt kaptam, amire számítottam. Nem volt tökéletes a végeredmény, de egy bőven korrekt játék volt. Sajnos azonban olybá tűnik, akkor követtem el a hibát, mikor a második résznél ugyanígy jártam el, mivel végül az év egyik legkiábrándítóbb játéka lett belőle.

Kezdeném azzal, hogy amikor egy játékban, 10 percet kell cseszekednem a beállításokkal, mire az hajlandó normálisan futni, mert a fejlesztők képtelenek voltak azt a megjelenés után egy héttel, normálisan optimalizálni Ati kártyákra, az már eleve egy rossz ómen. Amit csak tetőz a tény, hogy az első résszel ilyen problémám nem volt, ez a játék pedig a ray tracinget leszámítva, szinte teljesen ugyanúgy néz ki, mint amilyen az előd volt, 7 évvel ezelőtt. Sőt, meg merném kockáztatni, hogy helyenként még csúnyább is. Elsősorban pont az az elburjánzott növényzet néz ki roppant elnagyoltan, amivel azt a hatást akarták kelteni, hogy a természet lassan kezdi visszahódítani az egykor emberek lakta várost.

Aztán amikor körülbelül félóra gameplay után, bármennyire is szeretném ennek az ellenkezőjét érezni, de egyre inkább arról győz meg a játék, hogy ez igazából nem egy teljes értékű folytatás, hanem inkább érződik egy Dying Light 1.5-nek. Egy masszívabb, független kiegészítőnek, ami itt több, ott kevesebb lett az előző részhez képest. Mindezt 7 év fejlesztési idő után. Akkor már kezd az ember egyre inkább veszíteni a lelkesedéséből, de még győzködi magát, hogy hátha jobb lesz ez, csak időt kell adni neki.

Bele tolunk még két-három órát, és nagyjából ez az a pont, amikor a mag elválik a pelyvától. Az egyszeri játékost, aki az első részt legfeljebb egyszer kijátszotta, és már alig emlékszik valamire belőle, vagy csak kipróbálta néhány óra erejéig, vagy egyáltalán nem is játszott vele, őt nagy eséllyel meg fogja győzni a játék, és el fog vele szórakozni. Aki viszont imádta az első részt, nem egyszer kipörgette, már betéve tudja, mi-hol van benne, és hol-mit kell csinálni, jól ismeri a játék mechanizmusait. Az nagyjából ezen a ponton fog belelátni a játék mélyrétegeibe, és szembesül azzal a kiábrándító ténnyel, amit én utoljára a Mafia II-nél éreztem. Vagyis hogy a játék rettenetesen erőlködik, hogy megugorja az első rész színvonalát, de egyszerűen képtelen arra, hogy akár játékmenet, akár atmoszféra terén elérje azt.

Az első részben a főszereplő, Craine, és a játék narratívája között összhang volt. A második részben Aiden viszont egyáltalán nem olyannak érződik, mint amilyennek a játék ábrázolni próbálja őt. Adott egy belevaló, talpraesett desperadónak beállított főhős, aki nem csak hogy totál fogalmatlan, és mindenre úgy rácsodálkozik, mintha most csöppent volna bele hirtelen ebbe a világba. (Nyilván a játékost akarták ezzel instruálni, de lehetett volna ezt értelmesebben is csinálni.) Hanem mindezek tetejébe esetlennek, és gyengének érződik.

Legyünk őszinték, ha volt egy dolog az első részben, ami a folytatásra sem igényelt különösebb változtatást, maximum néhány új mozdulatot, akkor az a parkour rendszer volt. (Ugye nem kell megjavítani azt, ami el sem romlott.) Ehhez képest elég vicces, hogy úgy nyúltak hozzá a parkourködéshez, hogy egyfelől kivették a sprintelést a játékból, így akár az oldschool FPS lövöldékben, itt is always run módban közlekedünk. Másfelől agyonvágták az egészet ezzel a stamina menedzselős rendszerrel. Aminek hála Aiden, a játék körülbelül egyharmadában, képtelen lesz egy középmagas épületet megmászni anélkül, hogy ne akarna gyors lefolyású végkimerülésben összeesni. Emiatt amíg nem tápoljuk fel kellően a staminát, folyamatosan arra leszünk kárhoztatva, fogy a fejlesztők által előre megtervezett útvonalakat járjuk végig, máskülönben esélyünk se lesz magasabb helyekre feljutni.

Mentségére szóljon, a rudakon, köteleken lendülés például tetszett, ahogy a siklóernyőzés is. (Arra mondjuk nem sikerült rájönnöm, az miért emészt staminát?) Azonban ez mit se változtat a tényen, hogy főleg a játék első óráiban nagyon azt fogjuk érezni, hogy kvázi gúsba kötötték a kezünk. Az első Dying Lightban pont az volt a jó, hogy szabad kezet kaptunk, már az első pillanattól fogva, és csak ránk, a megfigyelő képességünkre, és a reflexeinkre volt bízva, mennyire ügyesen tudtuk a parkour nyújtotta lehetőségeket kihasználni. A rendszer könnyen kézre állt, sima és gördülékeny volt, és remekül illett a játék pörgős, akciódús, reflex alapú stílusához. Még itt, főleg az elején, roppant lassúnak, és nehézkesnek fogjuk érezni.

Aminél ellenben vártan volna a következő szintre lépést, az a közelharc volt. Például hogy már az első Dead Island óta ígérgetett rétegenkénti sebzés, roncsolás, bekerül majd a játékba. Vagy legalább egy Shadow Warrior szerű szeletelés. Ehhez képest a végeredmény olyan, mintha egy lépést tettünk volna előre, egyet meg hátra. Már anno a Dead Islandben is számított, milyen fegyverrel, hol, milyen erővel találjuk el az adott ellenséget, ezt pedig a Dying Light méltó módon tovább vitte a súllyal, hosszal, lendülettel. Itt viszont sokszor olyan érzés fogott el, mintha súlytalan botokkal ütném az ellenfeleket, csak az épp hol baseball ütőnek, hol vascsőnek, hol fejszének néz ki.

Tiszta röhej, hogy Aiden három másodpercig nem bírja tartani magát egy kicseszett mászófokon, de 6 random Mad Max bandita leverése, meg sem kottyan vele, ha spameljük a parryt. Holott az elődben az emberi ellenfeleket azért nem volt szabad félvállról venni, ahogy a komolyabb fertőzötteket sem.

Az előző rész egyik fontos újítása volt anno a napszak változás, ami jelentős kihatással volt a játékmenetre. Na most az még hagyján, hogy vizuálisan ez itt jóval statikusabb, mivel nem mozog az égen semmi, se a nap, se a hold, de még a felhők sem. Viszont az egészből valahogy kiveszett az a félelem faktor, ami az elődben remekül működött. Az első rész nem szarozott, az éjszaka kegyetlen volt, és veszélyes, a játékos sokszor megmozdulni, pisszenni sem mert, nem hogy zajt csapni. Jól át kellett gondolni, hogy a gyorsaságra, vagy inkább a megfontoltságra próbálunk építeni, lemerészkedünk e az utcaszintre, egy jobb loot reményében, stb.

Itt ugyanez hiányzik, köszönhetően az új üldözés rendszernek. Az első részben, ha észrevettek, szó szerint futhattunk a nyavalyás életünkért, és egyetlen hiba könnyedén a végünket jelentette. Még itt ha észre is vesznek, különösebben nincs okunk félni, hisz az üldözések inkább az utolsó szinten válnak csak komolyan veszélyessé. Azonban ha nem húzzuk direkt az időt, és keressük a bajt, simán elérhetünk egy menedékhez anélkül, hogy különösebben meg kellett volna magunkat erőltetni.

Persze volt ami itt is tetszett, például hogy a belső terek nappal sokkal veszélyesebbek, mint az utca. Még éjszaka ugyanennek a fordítottja igaz. Bár ehhez hasonló, valójában már az első részben is volt az úgynevezett sötét zónák formájában. Az immunitás szintet azonban, amire immár figyelni kell a sötétben, elég kihasználatlannak éreztem. Jó volt az alapötlet, de onnantól kezdve, hogy elkezdjük az inhalátorokat szipuzni, igazából nem sok vizet fog zavarni.

Ami ellenben sokkal jobban irritált, az az idióta injekciók vadászata, amire egyáltalán nem értem, mi szükség volt? Az előző játékban, eddig is ezerrel lootoltak a játékosok, az új képességek feloldásához pedig korábban is az adott fára vonatkozó tevékenységeket kellett űzni. Azaz harcolni, parkourködni, és küldetéseket, kihívásokat teljesíteni. Azzal, hogy az egyes fákon az újabb és újabb skilleket, lényegében attribute falak mögé rejtették, vagyis adott életerő, állóképesség fejlesztés kell a feloldásukhoz, amiket csak az említett injekciók vadászatával lehet növelni, teljesen feleslegesen megbonyolítottak, egy alapból működő rendszert.

Apropó, azt említettem, hogy a Dying Light 2-ben nincsenek lőfegyverek? Van ugyan íj a játékban, meg a vége felé szert tehetünk egy boomsticknek nevezet házilag barkácsolt sörétesre, ami inkább eszköz, mintsem klasszikus értelemben vett lőfegyver. Rendes tűzfegyvereket azonban nem kapunk. Olvastam olyanokat, hogy állítólag azért nem kerültek bele, mert apokalipszis utáni világ, meg túl erősek lennének ide. Szerintem azonban ez inkább csak porhintés, hisz ez is egy olyan probléma, amit már a Dead Island is megoldott anno. Vagyis eleve be kellett osztani a limitált lőszert, és meg kellett gondolni, egyáltalán használjuk e, a csapott zaj miatt.

Na de akkor mi a helyzet azzal, hogy formálhatjuk a várost, és a cselekményt azáltal, hogy kiknek, mely frakcióknak hajtunk fel munkákat? Nos, ha nem is egy Cyberpunk 2077 szerű lódításról volt itt szó, de jobb esetben és féligazságokról beszélhetünk. Van néhány story alapú döntéshelyzet, de jórészt inkább területek feletti uralomról dönthetünk azáltal, hogy kinek a kezébe adjuk az adott zónában lévő víz, vagy elektromos rendszert. Aminek a hatása kimerül annyiban, hogy a Békefenntartók csapdákat telepítenek, még a Túlélők a közlekedést megkönnyítő eszközöket.

Hogy mindezek után kijelenthető e, hogy a Dying Light 2 egy rossz játék? Nos biztos lesznek akik szerint igen, szerintem a Dying Light 2 ma, így ebben a formájában nem egy rossz, hanem egy nagyon erősen középszerű játék. Ami nem is lenne baj, ha nem a 60, hanem a 30 eurós ligában indult volna. Ergo, mindenkinek aki bele szeretne vágni, érdemes inkább megvárni egy féláras leárazást (addig még patchelnek is rajta jó párat valószínűleg). Annyi pénzért megéri belevágni, de annál többet, semmiképp sem ér. 6/10