Dying Light 2 – Félember

Ahhoz képest mennyire vártam a 2022-as évet, és annak ütősnek vélt felhozatalát, eddig akárhány ígéretesnek tűnő cím jelent meg, valahogy egyik sem győzött meg arról maradéktalanul, hogy megérte ennyire lelkesem belevetnem magam az idei év felhozatalába. Sőt, épp arról győztek meg ezek a címek, hogy megjelenéskor, teljes áron, továbbra is érdemes inkább kétszer meggondolni, beruházunk e az adott játékra.

Sajnos az egyik ilyen melléfogásom lett a Dying Light 2, aminek ha sok mindenért nem is, egy dologért igazán hálás lehetek, hogy legalább egy értékes emlékeztetőt adott.

Days Gone – Az apokalipszis motorosai

Valószínűleg kevesen emlékeznek már arra az impozáns trailerre, amivel annak idején a Days Gone, hasonlóan a Dead Islandhez, felhívta magára sokak figyelmét. Nem véletlenül, hisz akárcsak ott, a végeredmény azért finoman szólva is másabb lett, mint amilyennek ígérték. A szaksajtó, részben pont emiatt, nem valami elismerően nyilatkozott a játékról. Ennek ellenére az, a Dead Islandhez hasonlóan, mégis talált magának értő közönségét. Mivel a játékosok, a meglévő inkább hiányosságai, mintsem hibái ellenére is, szerették.

Én spec azért is kíváncsi voltam erre a játékra, mert a Days Gone olyan elemeket ötvözött, méghozzá sikeresen, amikre külön-külön láttunk már példát az elmúlt években, de azok sokszor önmagukban se működtek. GTA szerűen nyílt világú, TPS nézetű zombi túlélő horror játéknak volt egy jobb esetben is középszerű, amúgy teljesen lelketlen State of Decay. Motoros bandás témában pedig még ennél is rosszabb volt a helyzet. Hisz a 2013-as Ride to Hell, nem csak egy igazán pokoli élmény volt, de az adott évtized egyik legrosszabb játéka lett.

Szerencsére, két év után, végül tiszteletét tette a játék a PC-n is, így volt lehetőségem komolyabban beleugrani a kalandba. Azt kell mondjam, megérte, pláne hogy megjelenéskor nyomott áron juthattam hozzá. Na de lássuk, miről is van szó…

Total War Warhammer II: Mortal Empires – Az eddigi legjobb Warhammer élmény!

Mivel anno az első részbe, több mint 200 órát beleöltem, ezért érthető módon mikor bejelentették, hogy készül a Total War Warhammer második része, izgatott lettem. Már csak azért is, mert alig egy év telt el a két rész között, ehhez képest mégis egy teljesen új kampányt ígértek, teljesen új fajokkal a főszerepben.

A becsületükre legyen írva, a CA ezt az ígéretét végül be is váltotta, más téma, hogy a végeredmény akkor engem nem igazán győzött meg. Na nem azért, mert forradalmi újításokat vártam volna, elvégre meglehetősen kevés idő telt el a két rész között. Sokkal prózaibb okai voltak ennek.

Dying Light

A Dying Light, az idei év azon kevés címei közé tartozott, amit bizakodva vártam. Részben az ígéretes trailer miatt, ám leginkább azért, mert tetszett hogy a fejlesztők bizony nem hagyták magukat, és még kenyértörés árán is szembe mertek szállni, a pénzsóvár kiadóval.

Hogy miért váratott magára ennyit a kritika? Nos, ennek prózaian egyszerű oka van. Az alap verziós játék ugyanis, egyszerűen nem volt hajlandó normálisan futni nálam. Hiába próbálkoztam driver frissítéssel, régi driver feltelepítésével, egyszerűen sehogy se volt jó. 5 perc játék után, mindig játszhatatlanul szaggatni kezdett, és néha még ki is fagyott.

Így hát kénytelen voltam félretenni, és idén ősszel újra elővenni. Szerencsére, a mostanra felpatchelt verzió, már flottul ment, még maximális grafikai beállítások mellett is, pechemre azonban a szeptember, igen erősre sikerült játékok terén, ezért jócskán el voltam havazva, mire végül sort tudtam keríteni arra, hogy kritika szülessen ebből.

Mortuary (2005) – A penészt hányó ghoulok hajnala

Hú emberek… olyan 2009 környékén, akartam már erről a filmről is kritikát készíteni, de aztán valahogy elfelejtettem (neten se találtam meg). Ám ahogy szokás mondani, ami késik, nem múlik. A napokban újra eszembe jutott eme mestermű, rákerestem, és újra megtekintettem. Készüljetek hát fel egy utazásra, a rossz mozifilmek egy újabb egzotikuma vár rátok, ha tovább olvastok… =)

Dead Island: Riptide – Újra zombikkal nyaralunk

Megérkezett hát a híres / hírhedt (a helyesnek vélt, meggyőződés szerint aláhúzandó) túlélő játék folytatása, ami a nyár előtti nagy melegben, kellemes trópusi kikapcsolódást ígér, mindazok számára, akik könnyed szórakozásra vágynak.

Shikabane Hime (Corpse Princess) – A tetem hercegnő kálváriája

Sok olyan anime van, amit már a borítója alapján jól körül lehet írni, és a többségük általában hozza is azt, amit a néző megelőlegez neki. Hogy ezek közé tartozik e a Shikabane Hime? Nos első ránézésre azt mondanám, igen. Pontosan annak a végtelenül klisés, fanserviceban és töménytelen akcióban fogant produktumnak látszik, amit már annyiszor és annyiféle képen elsütöttek, hogy ha álmunkból felkeltenek, felmondjuk, hogyan készülnek.

Ám mégis azok közé tartozik, aminél az ember szinte érzi, hogy van benne valami plusz, valami olyan, amit nehéz megmagyarázni, mégis felkelti a figyelmet. Ezt a valamit nevezzük stílusnak…