Postal 4: No Regrets – Semmit se bántam meg, kivéve téged…

Éreztem már én anno az elején is, mikor belevágtam a korai alpha verzióba, mikor még csak a hétfő volt elérhető, hogy ez a játék, úgy 70%-ban mit fog tudni, elsősorban technikai szinten. Mégis reménykedtem benne, hogy a közösségi összefogás ereje, és a tény, hogy a játékot immár újra az RWS fejlesztette, egy jó játékot fog eredményezni. A Postal 4, ha nem is fogja tudni a 2 sikerét megismételni, de legalább a 3 okozta csalódást feledtetni fogja majd, és remélhetőleg nem megismétli azt.

Volt is okom a bizalomra, elvégre az újabb és újabb verzióváltásokkal, a játék épült, szépült, és bővült, helyenként meglepően látványosan. Én azonban türelmes voltam, és vártam, mire eljön a kész verzió megjelenésének ideje, hogy majd akkor vessem magam bele a kalandba. Nem is indult rosszul a dolog, az elején még kifejezetten lelkes is voltam. Ám ahogy ment előre a játék, és teltek a napok úgy a való életben, mint a játékban, a korai lelkesedésem, egyre inkább alább hagyott.

Mielőtt azonban belemennék a játék értékelésébe, érdemes egy kis kitérőt tenni, hogy megértsük, hogyan is jutottunk ide…

Days Gone – Az apokalipszis motorosai

Valószínűleg kevesen emlékeznek már arra az impozáns trailerre, amivel annak idején a Days Gone, hasonlóan a Dead Islandhez, felhívta magára sokak figyelmét. Nem véletlenül, hisz akárcsak ott, a végeredmény azért finoman szólva is másabb lett, mint amilyennek ígérték. A szaksajtó, részben pont emiatt, nem valami elismerően nyilatkozott a játékról. Ennek ellenére az, a Dead Islandhez hasonlóan, mégis talált magának értő közönségét. Mivel a játékosok, a meglévő inkább hiányosságai, mintsem hibái ellenére is, szerették.

Én spec azért is kíváncsi voltam erre a játékra, mert a Days Gone olyan elemeket ötvözött, méghozzá sikeresen, amikre külön-külön láttunk már példát az elmúlt években, de azok sokszor önmagukban se működtek. GTA szerűen nyílt világú, TPS nézetű zombi túlélő horror játéknak volt egy jobb esetben is középszerű, amúgy teljesen lelketlen State of Decay. Motoros bandás témában pedig még ennél is rosszabb volt a helyzet. Hisz a 2013-as Ride to Hell, nem csak egy igazán pokoli élmény volt, de az adott évtized egyik legrosszabb játéka lett.

Szerencsére, két év után, végül tiszteletét tette a játék a PC-n is, így volt lehetőségem komolyabban beleugrani a kalandba. Azt kell mondjam, megérte, pláne hogy megjelenéskor nyomott áron juthattam hozzá. Na de lássuk, miről is van szó…

Ride to Hell: Retribution – Egy igazán pokoli élmény

Egyesek még emlékezhetnek arra az időszakra, amikor a 2000-res évek elején, sorra jöttek ki a sikeres, nagy költségvetésű játékok olcsóbb, szerényebb másolatai, melyek hol több, hol kevesebb sikerrel próbálták utánozni az eredetit. Jellemzően ezek az alkotások, minőségileg ugyan egyértelműen elmaradtak az eredetitől, ám mivel ehhez igazodott az áruk is, ezért megtalálták a maguk célközönségét, jellemzően a Kelet-európai régióban.

Ennek az időszaknak azonban vége szakadt, és amivel akkor még elnéző tudott lenni a játékos, azon ma már jó eséllyel felháborodik, de legalább is annak rendje és módja szerint, jogosan lepontozza.

Duke Nukem Forever 2013

Avagy a király ismét visszatér, ám ezúttal retro köntösben, rajongói szeretetből.

Damnation (2009) – Az elkárhozott Steampunk

Mindig is voltak olyan témák a videojátékok között (is), amiket valamiért a mai napig méltatlanul hanyagol az ipar, és a benne rejlő lehetőségeket, mint ha nem merné kihasználni. Ilyen például az I. világháború, aminél az IronStorm és a NecroVision kivételével csak néhány elfeledett tucat RTT jött ki, nagy költségvetésű, kellően megreklámozott akciójáték egy sem. Hasonló cipőben jár a Western is, és a bizonyos formában ehhez kapcsolódó Steampunk.

Amikor először hallottam a Damnationről, a steampunk téma, és a mutatós artworkök mellett, leginkább a feltűnő, egységes negatív kritika szúrt szemet vele kapcsolatban. Ez kétségkívül egy érdekes kontrasztot adott, és még ha a “jól néz ki de szar” esete közel sem új keletű jelenség, a kíváncsiságomat felkeltette, hogy vajon mit is ronthattak el ezen az első ránézésre érdekes, pofás, hangulatos játékon.

Redline (2009)

Hosszú évek óta nem volt rá példa, hogy egy anime képes volt pusztán a látványvilágával azt elérni, hogy kapásból a megnézendő alkotások listájára tegyem, mégis a szóban forgó darabnak ez sikerült, sőt annak valahol külön örültem, hogy a változatosság kedvéért ez egy autóversenyzős anime volt, még akkor is, ha a Redline minden, csak épp nem egy hagyományos versenyzős kaland. Apropó… itt fontos leszögezni, hogy ez a Redline semmilyen formában se kapcsolódik az azonos című, 2007-es filmhez, ami egy roppant gyenge Halálos Iramban koppintás lett.

DukeBike!

Ez valami hatalmas lett! =D