Egy “kis” csúszás után, megérkezett hát ez is. =) Hogy hasonló lesz e a jövőben, vagy fogok e még esetleg önálló videókkal próbálkozni, magam se tudom, de ha igény lesz rá, elgondolkodom rajta.
Egy “kis” csúszás után, megérkezett hát ez is. =) Hogy hasonló lesz e a jövőben, vagy fogok e még esetleg önálló videókkal próbálkozni, magam se tudom, de ha igény lesz rá, elgondolkodom rajta.
Mikor annak idején, 2013-ban, a Hard Reset után viszonylag ismerté vált, lengyel illetőségű Flying Wild Hog stúdió bejelentette, hogy még abban az évben ki fog hozni egy rebootolt Shadow Warriort, sokakat, köztük engem is, igen nagy meglepetésként ért a hír.
Őszintén szólva nem tudtam, mire is számítsak, és habár a Hard Resetel jól elvoltam, az mégiscsak egy original cím volt, még ez egy klasszikus cím újkori felújításának lett szánva, és ennek megfelelően, az elvárásaim is ehhez idomultak. Ennek ellenére, a kezdeti fenntartásaim ellenére, a játék végül meggyőzőnek bizonyult. Nagyon megörültem neki, hogy a kissé fanyar szájízt maga után hagyott Duke Nukem Forever után, végre méltó módon sikerült megidézni, a korábbi éra egyik klasszikusát.
Most pedig, cirka három évvel az előző rész után, itt a folytatás, mely már a trailerek alapján is igencsak meggyőzőre sikerült. Lássuk hát, ezúttal mit sikerült összehozni…
Bizonyára mindenki számára ismerős lehet az az érés, amikor az ember, a sok kommersz, középszerű cím után, végre valami olyat lát, amire fenntartások nélkül rámondhatja, hogy “ez igen, ez már valami, ilyenből kéne még több!”
Számomra legalábbis, az Armitage III, egy ilyen élmény volt, mely az ilyenkor szokásos borító, műfaj (cyberpunk), stúdió (AIC) hármas fogat mellett, leginkább azért keltetette fel a figyelmem, mert sokan a Ghost in the Shell mozihoz hasonlították, ami számomra egy igen jó ajánlólevél.
Utólag egyébként azt kell mondjam, ellentétben néhány másik esettel, az összehasonlítások azért nem voltak alaptalanok, ám mivel ez az anime volt előbb, így ez valójában egy elég viszonylagos téma. További szócséplés helyett azonban, inkább a tárgyra térnék. =)
Bátor dolog formabontónak lenni, és valami olyasmivel próbálkozni, aminek (sajnálatos módon) ma, nincs piaca. A Lengyel illetőségű Flying Wild Hog, melynek fejlesztői eredetileg olyan játékokon dolgoztak, mint a Painkiller, vagy a Witcher, úgy döntöttek, 2011 végén, rég elhagyott utakra merészkednek, melyeken ma már a madár se jár.
Egy régi vágású cyberpunk FPS-t álmodtak meg, ami a Quake, Unreal játékmenetén alapul, és aminek világát többek között, olyan művek inspiráltak, mint a Blade Runner, méghozzá mindezt kizárólag PC-n. Merész vállalkozás volt, a kérdés már csak az, milyen eredménnyel zárult?
Hosszú évek óta nem volt rá példa, hogy egy anime képes volt pusztán a látványvilágával azt elérni, hogy kapásból a megnézendő alkotások listájára tegyem, mégis a szóban forgó darabnak ez sikerült, sőt annak valahol külön örültem, hogy a változatosság kedvéért ez egy autóversenyzős anime volt, még akkor is, ha a Redline minden, csak épp nem egy hagyományos versenyzős kaland. Apropó… itt fontos leszögezni, hogy ez a Redline semmilyen formában se kapcsolódik az azonos című, 2007-es filmhez, ami egy roppant gyenge Halálos Iramban koppintás lett.
Őszintén meglennék lepve, ha a többség ismerné a szóban forgó alkotást, ami hasonlóan az Iron Storm-hoz, nem nevezhető egy átlagos FPS-nek, mégis méltatlanul elfeledték, mindenfajta különösebb indok nélkül. Akik kedvelik az űr western témát, azok mindenképp bökjenek a tovább gombra… =)
Na ezért szeretem a Mugent, ha van egy félbehagyott, gyenge char, előbb-utóbb valaki felkarolja, és készít belőle egy baromi jó editet… Jelen esetben Diamond kis android segédje esett át néminemű változáson… =)