Történt még anno tavaly szeptemberben, hogy a kollégiumi tanulmányaim megkezdése előtt, beszereztem egy új mobiltelefont, mivel a régi készülékem már meglehetősen elavult volt. Sok applikáció, már nem volt vele kompatibilis, illetve bizonyos honlapok se akartak már úgy megjelenni, ahogy kell.
Ha pedig már új telefon, gondoltam kipróbálom már az MLP játékot, melyről előtte már oly sokat hallottam. Voltak ugyan furcsaságai a játéknak, például hogy a story küldetéseket, lényegében tetszőleges sorrendben teljesítheti az ember. Így például nálam Tirek legyőzése, és a Changelingek megváltása hamarabb végbement, mint hogy Twilight egyáltalán hercegnő lett volna. Viszont egy fél évre azért jól elszórakoztatott, és megvoltak a maga pillanatai.
Végigjátszva a játékot, és összeszedve nagyon sok mindent persze már máshogy áll hozzá az ember. Viszont nem tagadom, volt azért, mikor sikeresen beszippantott a játék, és szinte minden óra szünetében ezt nyüstöltem. =)