Dreamkiller (2009) – Az álomvadász

Ha vannak minőségi és sikeres dolgok, azoknak előbb utóbb elkészülnek majd az olcsó és gagyi másolatai. Ahogy sok más médium, úgy a videojátékok esetén sincs ez másként, amíg van egy épp aktuális slágertéma, és annak pár jeles képviselője, hamarosan feltűnnek majd azok is, akik kevesebből szeretnék meglovagolni a hype hullámot. Alapvetően azzal, hogy egy játék kevesebből gazdálkodva próbál érvényesülni, nincs gond, ám sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kevesebb nem csak a forrásra, hanem magára a műre is érvényes szokott lenni, nincs ez másként a Dreamkiller esetén se, ami (egyesek már rájöhettek) egy Painkiller klón.

Anno a Painkiller azzal vált népszerűvé, hogy miközben a régi vágású Doom és Duke Nukem szerű arcade FPS elemeket sikeresen adaptálta modern formába, ezen túlmenően olyan ötletekkel is előrukkolt, hogy a monotonitást megtörendő, minden pálya teljesen más korban, évszakban, napszakban játszódjon, egyedi ellenségekkel, amihez párosultak a nagyszerű zenék. A koncepció a minőségi kivitelezésnek hála, sikert aratott, üdítő színfoltot képezve a 2. világháborús, Vietnámos, terroristás játékok tengerében.

Ám ahogy lenni szokott, a démon, szörnyirtó téma újbóli felemelkedésével itt is jöttek a klónok, mint a borzalmas Hellforces, vagy a hasonlóan gyenge Psychotoxic. Természetesen a nagy számok törvénye alapján lennie kell olyanoknak is, amik a koncepciót, hangulatot más találásban, de viszonylagos sikerrel tudják továbbvinni, erre egyik jó példa a NecoVision. Ezen a ponton azonban felmerül a kérdés, hová is sorolható akkor a Dreamkiller? Nos valahová a kettő közé.

Bad Dreams

A story amolyan tipikus B kategóriás misztikus akciófilm kaliber, miszerint adott egy Alice Drake nevű pszichológus hölgyemény, aki képes behatolni a páciensei tudatába, és úgymond “belülről” megszűntetni a problémát, vagyis nemes egyszerűséggel kiirtani az illető belső démonait, amik a félelmeiből táplálkoznak.  Az alapötlet nem rossz, elsőre akár még érdekesnek is tűnhet, ám itt jön a lényeg, a kivitelezés.

Amikor először nekiláttam a játék telepítésének, eléggé meglepődtem, ugyanis nem vicc, de ilyen installal utoljára akkor találkoztam, amikor még a ’90-es évek közepe tájékán dual installeresek voltak a játékok, azaz volt Dos install és Win install.

Komolyan, az egész telepítés ilyen ablakban fog zajlani, semmi logo, artwork, ingame képek, vagy zene. Az aggodalmam pedig csak tovább nőtt, amikor az indításnál megláttam ezt, tiszta windows 98:

Ezen a ponton határozottan feltettem magamnak a kérdést: “tényleg akarok én ezzel játszani?” de végül is győzött a kíváncsiság és OK-t nyomtam. Meglepetésemre a menü már nézett ki valahogy:

Sőt ami igazán meglepett, hogy még többfajta játékmóddal is rendelkezik:

“Hoppá… lehet korán ítélkeztem és még a végén jó lesz?” merült fel bennem a kérdés, ami belépve tovább erősödött bennem, mert bevallom, a játék már rögtön itt meg tudott lepni, több téren is.

Kapásból fogalmam se volt róla mi az a 4 csík, és amint feltűnt hirtelen vagy 4-5 pók, határozottan kezdtem esélytelennek érezni magam, fegyver sehol, na mi legyen? Áhh üsse kő, megnézzük mennyire erős a hölgy, majd amint lenyomtam a tűzgombot, meglepően tapasztaltam, hogy az alaptámadás nem más, mint tűz idézés, ami amolyan lángszóró elven működik. Meg is sütöttem pár pókot, majd ha már úgyis Painkiller az elv, gondoltam tuti kell lennie másodlagos módnak, volt is, egy amolyan force push, amitől a környező konténerek is szépen felborultak.

Kezdésnek elég jó, sőt jobb, mint amire számítottam, nyomuljunk hát előre, hopp egy minigun, kapjuk hát fel aztán adjunk a dögöknek! Elsődleges a golyószóró, másodlagos a rakéta, ugyan az mint a Painkillerben csak fordítva, de hoppáré, ennek a fegyvernek ám végtelen lőszere van, mint az összes többinek! Igen, először arra gondoltam én is, így túl könnyű lesz a móka, de nem, a fejlesztők elég jól eltalálták minden fegyvernél az újratöltődési időt, a minigun meg túlmelegszik.

Hogy a négy csík mire való? A piros a bal alsó sarokban az életerőnk, a zöld bal felül a manánk az alapfegyverhez, a kék jobb felül a frenzy, még jobb alul egyfajta tech level kapott helyet. A Frenzy mód hasonló, mint a Painkillerben volt a démonmód, vagyis megváltozik a nézet és durván sebzünk, annyi különbséggel, hogy itt nem lelkeket kell begyűjteni, hanem egyszerre sok ellenfelet ledarálni.

A tech csík már érdekesebb téma, az ellenfelek 3 féle álomcsapdát képesek dobni haláluk után, pirosat (HP) zöldet (mana) és aranyszínűt (tech). Ha ebből kigyűlik a csík, akkor a fegyverek skinje megváltozik és sokkal erősebbek lesznek, például a kezünkön lévő sárkánytetkó életre kel:

Jópofa ötletek, lesz is még pár hasonló érdekes húzás, és egy kicsit még dicsérnem kell a játékot, mert a pályák változatosak és helyenként ötletesek is. Minden pálya előtt láthatjuk az adott páciens aktáját, amiből nagyjából kiderül, mire lehet majd számítani:

Lesz itt sok minden, aki a gépektől fél, ott gyártelep:

Aki a démonoktól fél, ott kastély:

Aki a tengertől, ott amolyan Antarktiszos hajós kaland:

Aki meg a vírusoktól fél, ott Mátrix szerű virtuális tér:

A pályákkal meg voltam elégedve, alapvetően jól meg vannak csinálva és szép részletesek, bár a rombolhatóság már vegyesebb képet mutat. Nagyobb a baj az ellenségekkel, akiknek egy részével nincs különösebb gond, egész jól néznek ki:

Másrészük viszont vagy gagyi, vagy átlagos, vagy egyértelműen nyúlás, mint ezek a kutyák:

A grafika azt hiszem a képekből is látszik, nem csúnya, de 2009-es játékhoz képest elmaradott, kábé az UT 2003 szintjén van. A fizika alapvetően jól működik, némely tárgyaknak elég részletes törésmodellje van, ám a másik részük viszont egyáltalán nem reagál, mint ha fél munkát végeztek volna a fejlesztők.

A hangok rendben vannak (bár a liftnek egy az egyben max paynes hangja van), a zenék már kevésbé, szinte észre se vesszük majd, hogy szól valami. A játékmenet nos… unalmas, helyenként próbál variálni és némi gondolkodásra késztetni, de kevés, nagyon kevés. A főellenségek pedig egyenesen szánalmasak, döntő többségük az épp domináns normál ellenfelek felnagyított változata, talán csak 1 van, a nagy fa, ahol nem egyértelmű, hogy csak körbe kell lőni.

Álom helyett csak káprázat

Mit is mondhatnék a Dreamkillerről? Egyszer ki lehet próbálni, mert egész jó stressz oldó, vannak benne jó ötletek, és kétségtelenül próbálkozik, de ez így kevés. 5.5/10