Sailor Moon Crystal – Újralátogatva

Annak idején írtam már erről a remakeről egy szösszenetet, ám mivel mostanában többször felmerült a téma a köreimben, és őszintén szólva mai fejjel, már nem is teljesen vagyok elégedett azzal a kritikával, amit anno megfogalmaztam róla. Ezért úgy döntöttem, újra meglátogatom ezt a témát, és ha már lassan úgyis pont kerül a végére, megosztom róla a gondolataimat.

Újat nem mondok azzal, hogy személy szerint a mai napig imádom a Classic-ot és a mangát. Aztán mikor végre kijött, megpróbálkoztam a Crystal-al is, de a végeredmény sajnos roppant kiábrándító volt. S bár idővel észrevehetően jobb lett, a helyzet az, hogy még ha meg is próbálom egyszerűen csak egy más iterációnak tekinteni. Még abban az esetben is maximum egy jó adaptációnak tekinthető, de nem egy jó animének.

Barbie (2023) – Barbie felébredt, de bár ne tette volna

Gondolom nem mondok újat azzal, hogy alapvetően semmit nem vártam a Barbie filmtől. Hisz mégis miféle filmet lehet csinálni Barbieról, elő szereplőkkel? Még ha dokumentumfilmről, vagy animációs filmről lett volna szó, akkor láttam volna benne potenciált. Így viszont, ismerve a mai trendeket, sajnos már előre sejteni lehetett, hogy ez a film, pontosan olyan lesz, mint amilyen a 2016-os női Ghost Busters óta, az összes hasonló film. Vagyis egy rémes vígjáték lesz, bugyuta történettel, bugyuta karakterekkel, kínos poénokkal, teletömve annyi balos politikai szólammal, amennyit csak elbír.

Ráadásul, az sem segített a filmen, mikor viszonylag korai fázisban kiderült, hogy ez is a Lego Movie 4. fal áttörős csavarját akarja majd használni. Mivel borítékolható volt, hogy ugyanabba a hibába fognak majd belefutni, akár az Emoji, vagy a Playmobile filmnél. Azaz túl gyorsan, már a film korai szakaszában erre mennek majd rá, és érdemi tartalommal nem tudják majd megtámogatni. Vagyis nem értik a lényeget, hogy a Lego Movieban ez azért tudott anno működni, mert ott ez pusztán egy csavar volt, nem pedig a történet fő íve, amire felfeszítették a konfliktust.

A kritikám természetesen spoileres lesz, mivel máshogy nem látom értelmét erről beszélni, ergo aki érzékeny erre, az előbb inkább nézze meg a filmet, aztán olvassa el a bejegyzést.

Winnie the Pooh: Blood and Honey (2023) – Véresmézes Micimackó

A legtöbb olvasómnak, nyilván nem mondok újat azzal, hogy alapvetően sohasem szerettem a Micimackót. Nem pusztán azért, mert még A kis herceget, vagy Nils Holgerssont szerettem, addig ennek a rajzfilmnek se a stílusa nem tetszett, se a tempója miatt nem tudott lekötni. (Pláne, hogy ekkor már elstartoltak az új vonalas rajzfilmek a Cartoon Networkön, és a Nickelodeonon.) Hanem mert annak idején ezt megpróbálták rám erőltetni. Aztán ahogy az ember egy életre meg tudja utálni például a tökfőzeléket, ha azt gyerekkorban megpróbálják belé tömni. Ugyanez működni tud bármi mással is, jelen esetben egy rajzfilmmel szemben.

Valószínűleg aztán pont ezért esett a választásom pont erre a filmre. Illetve mert a másik kínálkozó alany, a szintén medvés Kokain medve azért közel sem ígérkezett ennyire nevetségesnek, és tett kíváncsivá. Elvégre mégis miféle horrort lehet készíteni a Micimackóból? Nyilvánvalóan egy huszadrangú, pocsék slashert persze, ami bűnös élvezetként még talán működhet… =)

Beavis and Butt-Head Do the Universe (2022) – Avagy hogyan támasszunk fel egy franchiset

Ugyan van már egy pár hónapja annak, hogy kijött az új mozifilm, ami egyébként jó ideje a bakancslistámon volt már, hogy ha kijön, mindenképp meg szeretném nézni, a megtekintés egészen mostanáig váratott magára. Mentségemre szóljon, részben technikai okai is voltak a késlekedésnek, de jó hír, hogy számos lelketlen, eleve bukásra ítéltetett próbálkozással ellentétben, erre a filmre legalább tényleg megérte várni.

Kultfilm nézőben – Wayne világa

Ismerős számotokra az az érzés, amikor hosszú évek után végre megnéztek egy kultfilmet, ami elismert, és sokan szeretik, de nálatok valahogy mégsem talált be? Na én valahogy így jártam jelenlegi írásom alanyával, a Wayne világával, mely ugyan idehaza nem tett szert Ace Ventura, vagy Dumb és Dumber szintű ismertségre, tőlünk nyugatabbra azonban egy eléggé népszerű, és közkedvelt darab.

Kezdjük ott, hogy számomra a kultfilmek, mindig is egy meglehetősen ingoványos terepet jelentettek. Nem pusztán azért, mert jó pár van köztük, amik koruknál fogva nehezen jutnak el az átlagemberhez. Vagy mert ezen filmek értékelése, olykor komolyabb korismeretet, és akár a beleélés képességét is igényelheti. Hanem mert igazából eléggé lutrinak tűnik, mely filmek érdemesek arra, hogy ezt a státuszt kiérdemeljék. Igazából, még csak egy különösebben jó filmnek se kell ahhoz lennie valaminek, hogy úgymond kultfilmmé váljon. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy sokak szerint a Horrorra akadva, az Amerikai pite, vagy a Halálos Iramban filmek is kultfilmnek számítanak.

Ahogy egyik kedves barátom képtelen volt egyszerűen végignézni a Rocky filmeket, mert hihetetlenül untatták. Hasonlóan jártam én, például A nagy Lebowski filmmel. Folytatások közül A Keresztapa filmek nem találtak utat a szívembe. Volt aminek meg egyszerűen az idő múlása nem tett jót. Emlékszem, 16 évesen például tetszett a Forrest Gump, de mikor pár évvel ezelőtt megnéztem, már baszták a csőrömet olyan dolgok, amik felett anno simán átsiklottam.

Na de ne is húzzuk tovább az időt, következzen a Wayne világa…

G5 a láthatáron

Mivel alig pár hét maradt már csak az ötödik generációt elindító mozi premierjéig, a Hasbro nem is oly rég kidobott egy trailert a közelgő filmről, megtörve ezzel a február óta tartó csendet.

Történet, karakterek és világ terén, úgy tűnik tartani fogják magukat a korábban felvázoltakhoz. Azaz valamikor a G4-ben megismert világ jövőjében járunk, valószínűleg pár száz évvel az utolsó moziban látott jövőbenézős szál után. A világból pedig valahogy, nem tudni hogyan és miért, kiveszett a mágia (cserébe technicizáltabb lett) a három fő faj pedig elszeparálódva él egymástól. Hogy őszinte legyek, már ez is olyan, ami legalább egy tucat kérdést vet fel a korábbi generáció viszonyában, amiket majd el kellene valahogy varrni. Ahogy a G4-el való összevetés is, valahol elkerülhetetlen lesz. Ám jelen esetben, mégsem emiatt vannak, meglehetősen ambivalens érzések bennem. Sokkal inkább azért, mert a mozi, elsősorban annak stílusa és humora miatt, eléggé kétesélyesnek tűnik. Elsülhet ez úgy is, mint a Lego mozifilm, de úgy is, mint az Emoji film.

Az esélyt természetesen megadom majd neki, elvégre eddig (még) semmi olyan kirívó hír nem jött szembe, ami ellenszenvessé tette volna. (Ami Netflixre szánt műveknél nagy szó.) A karakterek szimpatikusak, az okos telefonozás annyira nem jött be, ahogy a logó sem, a készülő magyar szinkron viszont bőven korrektnek tűnik. Mindenesetre elég magasra raktam azért a lécet, elvégre a G4 után, van mihez felnőni.

Space Jam 2 – Megavasodott űrlekvár

Az elmúlt nagyjából egy évtizedben, hozzászokhattunk már ahhoz, hogy többek között a film iparból is, meglehetősen kiveszett mára a kreativitás, és az egyediségre, az újdonságra való törekvés igénye. Ezt pedig mi sem fémjelzi jobban, mint hogy manapság 10 filmből legalább 4 cím, az valamilyen, gyakran teljesen szükségtelen folytatás, remake, vagy reboot, esetleg spin-off lesz.

Papíron ezek célja az lenne, hogy a mai fiatalokkal is megismertessék, számukra is relevánssá tegyék a régi nagy műveket. Valójában azonban, az esetek többségében nincs szó másról, mint lélektelen pénz hajhászatról, egy már létező, jól ismert cím, tiszteletlen felhasználásáról. Ezek közül is kiemelkednek a folytatások, mikor valami, akár több évtizeddel korábban sikeres és befejezett művet szednek elő újra. Majd készítenek el hozzá egy olyan “folytatást”, ami igazából semmit nem tesz hozzá alapműhöz, és valójában senki sem akarta látni.

Természetesen, láthattunk már rá pozitív példákat, mikor a recept jól működött, és akár az alapműhöz való hasonlóság (Dumb és Dumber Kettyó) akár az attól való jelentősebb eltérés (Jumanji 2) tett neki jót, és még történet szintjén is sikerült úgy megindokolni a folytatást, hogy az ne tűnjön teljesen kalapból előhúzottnak. (Már csak hogy csúnyábbat ne mondjak.)

A Space Jam esetében azonban, ezt már alapból problémásnak éreztem, amiért jórészt maga az alapmű jellege tehető felelőssé. (Erről majd később.) Ahogy menet közben a mű készítése körül kialakult botrányok, mint Lola nyuszi át dizájnolása, vagy Pepe a borz utólagos kiírása sem tettek neki éppen jót. Azonban valamiért, az előzetes képek alapján, bizakodtam benne, hogy a végeredmény ha nem is éri majd el az előd színvonalát, de legalább egy korrekt szintet meg fog ütni. Ehhez képest a végeredmény, várakozáson alul teljesített, méghozzá nem gyengén…

MLP hírösszefoglaló

Mióta véget ért a G4, érthető okokból kifolyólag nem nagyon íródott releváns bejegyzés a témában. Említés szintjén ugyan szóba került az MLP Life című mellékvágány, és volt személyes preferenciákon alapuló legjobb-legrosszabb epizód lista. Ezeken kívül viszont a témával való érintkezésem, kimerült a fanartok gyűjtögetésében, illetve a saját magam is alkottam azért ezt-azt. Főleg régi, évekkel ezelőtt eltervezett projekteket valósítottam meg, vagy vettem elő újra némi felújítás, feljavítás végett.

Mindez azonban persze nem jelentette azt, hogy közben ne zajlottak volna események akár a fandomon belül, akár ami érdekesebb, hivatalos oldalról. Én azonban úgy döntöttem, várok amíg össze nem gyűlik egy csokorra való, amiről már megéri összedobni egy amolyan hírösszefoglalót. =)

Mai témáink:

– 10 éves lett a G4.
– Bukik a Pony Lifeon a Hasbro?
– Jövőre itt a G5, mit várhatunk tőle?
– Fandomdráma, sokadik felvonás.

Doom: Annihilation (2019) – Filléres pokoljárás

A Doom franchiset szerintem senkinek sem kell különösebben bemutatnom. Hisz azok is pontosan tudják miről van szó, akik különben nem követik nyomon a gamer szubkultúrát. A Doom azon kevés franchiseok közé tartozik, mely ott van a kezdetektől fogva, generációról-generációra képes érdemben megújulni, az újabb és újabb inkarnációi képesek trendet teremteni, és új irányba terelni azt a műfajt, aminek mindmáig az egyik alapkövét képezik.

A Doom cím, egy garancia a minőségre. Sajnos azonban ez nem mondható el a film adaptációkról, melyeknek igazából már a puszta léte is erősen kérdőjeles, ha figyelembe vesszük, hogy egy olyan franchiseről van szó, melyet lényegében a puszta gameplay tesz sikeressé. Azonban ez úgy tűnik, mindmáig nem tart vissza egyeseket attól, hogy megpróbálkozzanak valahogy elevickélni ennek a franchisenak a farvizén…

My Little Pony – Rainbow Roadtrip

Mikor anno kijött az első MLP speciál, mely nem közvetlenül a sorozat történetvonalához, mint inkább annak világához kötődött, az egy meglehetősen érdekes eset volt. Nem pusztán azért, mert halloweenre időzítettek egy karácsony témájú epizódot. Hanem mert a Hasbro, a sorozat sikere, és a rajongói igény ellenére, addig valahogy nem igazán erőltette, hogy mozikat, és speciálokat adjon ki. Mármint olyat, ami nem az EQG-hez köthető.

Természetesen, akárcsak a mozifilmmel szemben, úgy azzal a speciállal szemben is voltak azért fenntartásaim, és erre a gyanakvásra, pont az EQG mozik, speciálok általános minősége adott alapot. Vagyis a “nem rossz ugyan, de finoman szólva se hibátlan” érzete. Azonban mivel mind a mozi, mind a speciál, kellemes csalódás volt, vártam, mi lesz Hasbroék következő lépése.

Most pedig itt a Rainbow Roadtrip, melynél megmondom őszintén, a címe alapján tartottam kicsit tőle, hogy valami Rainbow Dash fókuszú, extra hosszú kaland lesz, ami azért nem biztos, hogy annyira jó lett volna. Mármint félreértés ne essék, nincs különösebb bajom a karakterrel, van is pár epizódja, amit kifejezetten szeretek, de 60 percben mégiscsak sok lett volna. Legalábbis nekem egészen biztosan… =)